2010. október 20., szerda

számomra nagy előrelépés volt

Egy órával ezelőtt Dr. House-nál úgy fúratni fogat, hogy nem kértem érzéstelenítőt. Előtte megfogadtam, akárhogy is fáj, félkézzel a karfába kapaszkodom, de moccanatlan marad arcom, szájam, testem. Fájt. Mélyen volt a lyuk, ahogyan a fúró rezegtette az idegkamrát, fájdalomvillámok futkorásztak a neuronokon. Azonban annyira mégsem fájt, mint mikor egyszer az egyik vesekövemet zúzták ultrahanggal, és azonnal el is múlt, ahogy a fúrást befejezte. Huhh, most ez olyan jó érzés nekem, mert tényleg a félelem nagyította fel a fájdalmat, amit akarattal leküzdöttem. Ráadásul így nem zsibbadt el a fél fejem, nem csorog a nyálam, mint egy idiótának. 

Cserébe House belefeledkezve a latin zsargonba (nem tudhatta, hogy értem) elmagyarázta mit nem kellene csinálni a fogaimmal és mit igen. A héjkoronának van egy új amerikai eljárása, melynek során nem csiszolják agyon a fogat, sőt egyáltalán nem csiszolják, de azt mondta, hogy neki nem éri meg ehhez beszerezni az extra gépet, kotyvalékokat, egyebeket, mert igencsak borsos ára van ennek az eljárásnak. Na ja, az átlag magyar még mindig csak húzatni meg tömetni jár, ilyen speciális babrálásokkal csak a méregdrága, csili-vili fogászatokon foglalkoznak. Ellenben nem javasolta a hidat, mert azt mondta, hogyha kinyírja az élő fogaimat, akkor egy láncreakciót indít el tovaterjedő ínysorvadással és azok idő előtt potyognak majd ki, ezért az implantálást ajánlotta. Ennél is a fájdalom érdekelt.
-Ugyan kérem, anesztézisben történik, olyan mint egy foghúzás! Kiszedni, na az macerás, amennyiben szükséges.-legyintett mosolyogva.
-Szóval nem kell lebilincseltetnem magam és nem fogok üvöltve hánykolódni, miközben lekaparja a csonthártyát?-kérdeztem vigyorogva
-Jajj, dehogyis!-válaszolta ő is röhögve, aztán még elmondta milyen gondok szoktak lenni az implantálással, melyek engem nem érintenek, mert bitang erős csontjaim vannak, van mibe fúrni. (Majd később, most nincs erre pénzem.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése