Dr. House helyi megfelelője idősebb, fogorvos kiadásban

Az alkata, az arca is mint Hugh Laurie-é, de haja már galambősz. Szemei ugyanolyan jéghidegek, készek élesen belémvágni. Egymáséiba tekintünk. Az én kék szemeim visszaverik, elnyelik, szétfoszlatják magukról pengéit. 
Röviden összefoglalom neki, hogy az egyik fogam múlt héten begyulladt, lokalizálni nem tudtam, mert a fájdalom mind alulra, mind felülre kisugárzott, fél fejem feldagadt. Mivel nem volt időm és pénzem flancos fogászokra, ezért önhatalmúlag szedtem széles spektrumú antibiotikumot. (Ami szépen le is lassította a gennyesedést és megállította a gyulladás csontra, egyebekre való kiterjedését, de ezt már nem tettem hozzá, úgysem érdekelte volna.)

Elkezdi kopogtatni a fogaimat, azonnal megmondja melyik az, mielőtt jelezhetném, hogy "aú, ott". Szó nélkül fúrni kezdi érzéstelenítés nélkül, fáj. Felemelem a kezem, megáll, kérek lidocaint.
-Ez a fog ránézésre halott, nem fájhat. - "Fog", nem "az ön foga", háhá, tárgyiasítja a fogat, a körülötte levő embert leszarja, mondom, hogy House dr.
Kapok egy fél adagot, elzsibbad, fúr, tekergeti ki az idegeket.
-Most nem fáj-kommentálom.
-Hiszen lidocaint kapott.-nézegeti a gyökérkitekerős tűket, szagolgatja (jesszus, ezek mind betegek)- Ezen még volt genny, de az idegek elhaltak, nem fájhatott.-jelenti ki.
-Elképzelhető, hogy pszichésen fájt.-vontam vállat.
-Ebben az esetben a kapott információ fals volt!-megvető orrándítás, House-párhuzam: "mindenki hazudik".
-Lehetséges.-felelem. Azonnal kapcsolok, hogy ezt a palit nem érdekli az én lelki, fogászati kórtörténetem, és annak következménye, hogy fúráshoz is lidocaint adatok be magamnak, sőt még nő is vagyok, aki cifrázná, így a lényegre térek.
-Elfogad olyan pácienst, aki kopogtatáshoz is lidocaint kér?
-Kopogtatáshoz nem adok a páciensnek lidocaint.-hátra sem fordulva, közben a tűivel babrál. Nem lep meg. Alaposan kipucolja a csatornákat, a vége fáj, de ez ismerős. Jelzem, hogy a végén van. Feleslegesen, tudja.
-Hiszen már a csontba szúrtam.-veti oda.
Áhh, régi iskola, ez nem téved-gondolom-csak bírjam ki a szadista stílusát. Közben telefonálnak neki, érthetetlen nyelven társalog folyékonyan, akárhogy hegyezem a fülem, nem ismerem fel melyiken.
-Kérem, nyugtasson meg, hogy ez nem a helyi német dialektus volt és nem is német!-fordulok felé.
Itt már elmosolyodik-háhá, megtaláltam a közös pontot, a falun élő, műveltségével magányos embert.
-Nem, nem német volt-mosolyog, de mint egy huncut professzor, nem árulja el a megfejtést. Innentől kezdve barátságosabb, röviden társalgunk az osztrák dialektusokról. Én viszont nemcsak egy fog miatt ragaszkodtam hozzá.
-Szeretnék koronákat a fogaimra.-jelentem ki.
-Minek?
-Mert ronda a színük. Sosem voltak fehérek.
Nem is válaszol. Körülnéz ismét a számban, kijelenti amit eddig is tudtam, hogy vékony a porcelánréteg a fogaimon, ezért nincs vakítófehér mosolyom. A koronás óhajomat figyelmen kívül hagyja. Ám bennem emberére akadt, csak még nem tud róla. Ha kell, magamat kötözöm le a székéhez, zsibbasztás nélkül öletek idegeket, de idővel fehér fogaim lesznek, mert ez a pasas profi és általam megfizethető áron dolgozik. Jövő héten ismét találkozunk, akkor kapok végleges tömést és belekóstolhatok abba milyen, amikor a bal felső bölcsességfogamon levő lyukat fogja kifúrni és betömni, természetesen érzéstelenítés nélkül.