egy próbát megér

Közben rájöttem, hogy kikapcsoltam erről az oldalról a gugli keresőrobotját. Egy árva német sem  kattintott rám. Ellenben apámra én igen, aki még a régi iskolák szerint tanulta mind az öt nyelvet, melyeken beszél. (Vagy már haton? Mert egy ideje spanyolul is tanul.) Na, németül cseteltem vele (részemről persze egyelőre csak jelenidőben és kisiskolásan, ahogyan a lentebbi szövegben is), és írta, hogy sajnos már nagyon szegényes a szókincse, de a nyelvtant pontosan tudja. A szüleimnél a szegényes szókincset úgy kell érteni, hogy pár évvel ezelőtt anyám folyékonyan olvasta Kafkát és olvadozott, hogy milyen gyönyörű, klasszikus nyelven ír-én abból egy büdös kukkot nem értettem, az alanyesetű személyes névmásokat kivéve. 

Anyám nem ér rá, de apámmal szerintem meg tudnék egyezni, amennyiben hajlandó vacakolni velem. Rajta kívül vannak még kiváló németeseim, de velük már csak akkor szeretnék társalogni, ha az alapjaim bitangerősek. Akkor addig a tanár mellett az apám kell nekem. Ismerem, hogy igazságtalan maximalista és 3 nap után leüvölti majd a fejemet ha akár eltévesztem egy névelő nemét is, de alávetem magam ennek, háttérbe szorítom sértettségemet, és azt a tudatot, hogy apuuu szadiiiiz, mint egy hülye kis kölköt. (Akkor fogok megsértődni komolyan, ha apuuu nem hajlandó rám szánni legalább heti egy órát erre, miután idejéből bőven kitelik.) Nagyon rossz nyelvtanos vagyok, igaz ma már inkább arra törekszenek a nyelvkönyvek is, hogy kommunikálni tudjon az ember, ha hamisan hát hamisan, de folyékonyan, mert a köznyelv is romlik, a közember meg sosem beszélt szépen. Ennek is van jogosultsága, ha emlékeztek még a régi, hülye, Rigó utcai nyelvvizsgarendszerre, ahol leginkább a száraz nyelvtanra mentek rá, emellett valamiféle leszűkült avítt és túl fennkölt szókészlettel kínozva a népeket. Valahol a kettő között kell megtalálni az optimális középutat: tökéletesen alkalmazni a helyes nyelvtani szerkezeteket, de minél tágabbá tenni a szókészletet  is, folyamatosan frissítve azt.