dohányozni rossz, nem dohányozni még rosszabb (legalábbis egy ideig)

Attila látványosan javul, már nem úgy néz ki, mint egy anorexiás pasimodell, az arca kisimult, sokkal nyugodtabb, normálisan eszik egészséges ételeket, a bőre szép, ejj, állandóan ráugranék! Ja igen, a cigizésről akartam írni, de mit is? Tudatalatt két hete, tudatosan pár napja állítom át az agyam arra, hogy a cigizés szar, szar, szar. Ma elégettem a kapadohányokat, kinyomtattam magamnak egy csomó plakátot még józanul, hogyha elpöfékeltem végre az utolsó csomagot is, akkor legyen mibe kapaszkodnom. Az egyikre bölcsen az firkáltam fel, hogy "ritka nagy seggfej vagy, ha most elrohansz bagót venni." Hitem szerint ezek majd erőt adnak, de arra is jók lesznek, hogy bőgve, habzó szájjal letépkedhessem őket és a darabjaikon ugráljak kínomban. Ejj, olyan vidám vagyok mint a vajúdás kezdetén, de ez ne tévesszen meg senkit, halálosan félek az egésztől, ahogy a szüléstől is rettegtem, azért ez az idétlenkedés. Majd jövök és tudósítok, vagy nem, mert minden erőmet leköti, hogy meditálva átvészeljem az első napokat. Most megyek és rágyújtok, a finomakat szívom el és a végére hagytam egy erősebb, kaparósabb köhögtetőset, fúj.

30 perccel később: hehe, nem gyújtottam rá, eszembe sem jutott, mert titeket olvastalak! Éljen! :)

"minden rosszban..."

A pszichiáter akaratlanul felbosszantott, kénytelen voltam magamat kezelni. Elolvastam egy évekkel ezelőtt megvett könyvet, ami a depresszióról szól. Jó felé kapisgáltam, mikor arról írtam, hogy a depi sokszor illúzió, sokszor már keverjük a normális melankóliával, továbbá meg kell változtatnom negatív hozzáállásomat némely dologhoz. Nos, az egyik tanulmányból kiderült, hogy nemcsak némelyhez, hanem gyakorlatilag mindenhez. Ez nyilván nem megy könnyen, és sokszor tudatosítani kell, hogyan dolgozzam fel a negatív érzelmeket, merthogy azokat is fel kell, nem lehet örökké boldognak sem lenni. 

A depresszió sokszor exogén, árad, árad a sok siralom, téboly, erőszak a médiából (ez globális ugye, nemcsak a magyar "jaahhajjjderossz nekünk" beállítottság), másrészt' óriási üzlet a gyógyszeriparnak, orvosoknak, kuruzslóknak. "Divatossá" tették. Nyilván endogén, vagyis belső eredetű is. Kivel veleszületett, kiben kifejlődik, de ezt már az orvosnak is nehéz eldöntenie, mert mikor a beteg elé kerül, akkor a múltbeli események már az énjébe integrálódtak, aztán bogozgathatják ítéletnapig hiábavalóan. A könyv civileknek szól, ezértnem tárgyalja a klinikai elmebetegek gyógyítását. 

Az átlagember átlagos depressziójához legoptimálisabb kezelésként szakterapeuta vezetésével  történő kognitív terápiát javasolja. Nos ez nem TB támogatott, de egye fene a pénzt ha kín gyötör, ide nekem egy szakterápiászt! Ó, hogy nincs? Itt nincs, mert nagyon kevesen vannak az országban, pláne rátermettek, sokféle személyiséggel együttműködni tudók. Még Budapesten is ritka madár volt az a zseni, akit csak per "zen csávóként" emlegetek. Talán mikor már az országot elborított neurotikusok egyre látványosabb hőzöngésekbe kezdenek, radikálisan nő az öngyilkosságok száma is, kezdetnek -talán- újra megnyitják a Lipótot (ha helyileg nem is ott). Addig marad az önterápia, kis SSRI, kis nyugtató, olykor a 10 perces jelenés a pszichiáternél. Nem baj ez, rosszabb lenne ha a legelterjedtebb önkezelést választanám, az ivást.

-

Tegnap magasztaltam a pszichiátert,  ma meg átkozom. Úgy felbolygatott, hogy reggel száj,-, kézzsibbadásra, heves szívverésre ébredtem, szédülésre, fülzúgásra, egybekre vagyis pánikrohamra. Az utóbbi napokban már éppen kezdtem helyrejönni, pánikrohamom meg nagyon régen volt. A pszichiáter jószándékból kritizálta a munkákról való elképzeléseimet, sőt ő ajánlotta fel, hogy megkérdezi a férjét meg nem tudom kiket, ami szokatlan és ritka az általam ismert pszichiáterektől. Mindazonáltal fogalma sincs róla, hogy a magyar médiában milyen cirkusz folyik, hogyan kell könyökölni. Merthogy szerinte én oda menjek vissza. Ő is abba a hibába esett, hogy többet lát belém. Anno én egy jó, de átlagos képességű újságíró voltam. Könyökölni, taposni, nyalni akkor sem tudtam, az össze-vissza cigányéletet pedig elutasítottam, holott még családom sem volt. (Az esély arra, hogy valakit hátszél nélkül főállásban bejelentve foglalkoztasson egy lap, kb. 0,5 %). Nagyon szerettem hivatalnoki munkámat és ha a számomra ideális munkahelyet meg kell nevezni, akkor most is csak azt tudom. Nem vagyunk egyformák. 

Attila 11 napja tiszta, nagyon erős. Szenved hogyne, most beszélgettünk erről, de bírja. Statisztikailag 2% tudja így abbahagyni a dohányzást. Én a 98%-hoz tartozom, és nem is érdekel ez az egész leszokósdi. Sodorgatom magamnak a minőségi dohányokat, ennyi, csökkentettem az adagot (a mai nap kivétel). Attilában az rögzült, hogy munka közben bagózik, bennem pedig az, hogy akkor nem, csak itthon.

"köszönöm, jól vagyok, vagyunk :)"

Lelkesen mentem az orvosi vizsgálatra, hogy minél előbb kezdhessek. Majd a fiatal új HR-es lány kéztördelve félrehívott, hogy felső utasítás alapján engem nem vehetnek fel. Ó igen, a bosszú. Anno könyörgött nekem a "nagy" ember, hogy gondoljam meg, nagyon elégedettek velem, számítanak rám, én mégis cserben hagytam. Nem érte be egy azonnali picsánrúgással, végigjátszatta velem és a mit sem tudó fiatal beosztottjával az egész procedúrát. Teljesen megértem, attól nekem persze még nem jobb. Sőt még abban a sokkos fázisban vagyok, mikor közlik az emberrel  hogy meghalt egy szerettje, mire azt válaszolja robotikusan, hogy "sajnálom, részvétem, hogyan történhetett" de nem fogja fel.  Még összeomlani sem volt időm, bár szilveszter óta először  húztam meg a pájinkás üveget az előbb, hátha sikerül dühösnek lennem, vagy bőgnöm, de nem tudtam annyit inni, hogy feltépjem a tudatalattimat. 

Ez az egész kalamitás azért sokkolt, mert tegnap Attila a kardiológustól holtra váltan jött haza, hogy az hatalmas tüdőtágulatot jósolt nála és legfeljebb három-öt évet, a szívével amúgy nincs gond. Este szabályos pánikrohamot kapott, elmentünk az ügyeletre, hogy tisztázzuk ez pánik, vagy valóban a "súlyos tüdőtágulata" miatt fullad, bár direkt gyors tempót diktáltam menetközben, és még meg nem említettem A.-nak, hogy emellett már fulladnia kellene, addig eszébe sem jutott, hogyhát ő halálos beteg.

Nagyon jófej, mosolygós orvost találtunk, aki a fejét csóválva olvasta az elmebeteg kardiológus marhaságait, dörmögve mutogatva azt a nővérnek, és sokszor összenéztek, előttünk hangosan nem szidhatták kollégájukat. Alaposan meghallgatta  Attilát, azt mondta, hogy egy árva zörejt nem hall, a vérnyomása, pulzusa tökéletes, de nagyon sovány és a bagót valóban le kell tennie. Érdeklődött van-e valami nyugtató a háznál, ó, mondtam neki nevetve, én már öreg pánikos vagyok, csak kezelt, tehát van. -Miért csak egy felet adtál neki..?-kérdezte már tegezve később.-Nézd, én legalább 1 mg-ot akartam, de nem volt hajlandó bevenni-vontam vállat, mert nem ismerem A. alprazolam toleranciáját. -De milyen jókedvű és nyugodt vagy különben!- csodálkozott. -Persze, hiszen szedem a gyógyszereimet-vicceltem. Amúgy legszívesebben azt feleltem volna, hogy pánik ide-vagy oda, a radikális cigimegvonás a legrosszabb az egészben, én már megpróbálni is gyenge vagyok. Aztán a többi, hogy holnaptól én leszek a családfenntartó, akció van, az ücsörgő katonát végre hadba szólítják, éljen, (megfosztott ettől az a geci, na kezdek dühös lenni), különben pedig annyira nem élek szociális életet, hogy bármilyen perverzül hangzik, most velük nevetgélni, társalogni olyan, mintha  kedves szomszédokhoz ugrottunk volna át egy kicsit. 

Attila? Éppen a poklot járja. Majd jobb lesz, ő is tudja. 30 éve nem sírt, az introvertált  legfüggőbbeknek a cigi a legjobb barátjuk. Tulajdonképpen érzéstelenítés nélkül, önmagából vágott ki egy darabot, a legbelsőbb, legintimebb részből, azért fordult elő ez a hallatlan eset. (Háziorvosunk egyébként megerősítette az ügyeletes szakállas diagnózisát, szintén felháborodva a vén szadista kardiológus faszságain a "hiperkinetikus circulacisos zavaron a jobb pitvarban" meg hasonlókon.)

aztán

Délelőtt sírtam, majd dühöngve csapkodtam a tüzelésre szánt, már szétszedett bútorokat. Ebből azt szűrtem le, hogy nincs nagy baj, mert nem vagyok depressziós, csak pocsék kedvem van. Depressziós ugyanis az elmúlt ..ööö.. legalább tíz évben sokszor voltam, és olyankor csak annyit érzek, hogy üres vagyok, ami fáj, de képtelen vagyok sírni és nehezemre esik még a beszéd is. Olyankor leginkább csak ülök a semmibe meredve, egyik cigit a másik után szívva.

Megelőzendő ezt az állapotot a nap folyamán kávéztam és megittam fél liter energiaitalt, az utolsó kortyokat pár perce. Jó kedvem nem lett ezektől*, de normalizálódtam és ilyenkor már ez is bőven elég.

*Jó-jó, mellékhatásként kacarásztam az előbb, mikor Rita bárányos pizsijét szárítgattam vasalóval, hogy elejét vegyem a dühöngés,- és sírásrohamnak, ugyanis most éppen az a monomániája, hogy csakis a lila "baranyos pizijében" hajlandó aludni, meg rámtört a szukagörcs, ezt a szót most találtam ki, mivel kangörcsöm nem lehet.

én, vagyis Én

Kijelenteni könnyű ezt a mostantól nem fikázom magam, pozitívan szemlélem a világot dolgot, csinálni nehezebb. Ma...elbeszélgettem kicsit egy fiatal lánnyal, aki még tele van tűzzel, nagyon komolyan veszi az egyetemet, leendő hivatását, ahogyan annakidején én is. Mellette dolgozik több helyen, 2-3 órákat alszik, kicsit túlpörgött és stresszes, de jól van. Én is ilyen voltam, de belőlem végül nem lett semmi, mert az ex-családom állandó fumigálása, a velük való veszekedések felőrölték az energiáimat. 37 évesen örülhetek, hogy mehetek a gyártósorra. Ő ellenben kiváló és csodálatos szülők gyereke, sosem voltak önértékelési zavarai, nagyon kiegyensúlyozott, okos, szorgalmas és bátor, ráadásul még népszerű és szép is. Nagy jövő áll előtte, és igen, irigylem ezért. Rossz kedvem is lett, nem akartam mindezt leírni, de ne haragudjatok, így most jobb. (Nem tudom, hogy írjak-e neki levelet, amiben tiszteletemet fejezném ki, erősíteném szavakkal, mert az nagyon fontos, nem tudom, hogy kíváncsi-e rám, nem nézne-e szentimentális vénülő hülyének.)

Hinnem kell abban, hogy még nekem is van jövőm.

Attila

Pár napja idejött Csepelről egy neves szerszámgépgyár ügynöke, aki maga is gépészmérnök. A neten  találta meg A. honlapját. Elbeszélgettek, a cégük nagyon hasznos, ezért Attila eltette a névjegykártyáját, kissé szabadkozva, hogy reméli, hogy egyszer pénze is lesz tőlük rendelni. A mérnök kérdezte mit csinál  a vasakból, majd a haldokló "vörös proletárra" (híres szovjet esztergagép) mutatott és tagoltan megkérdezte, hogy "Maga ezen a gépen képes ezt legyártani?". Attila igenlő válasza hallatán tekintete hosszan elidőzött rajta, majd csak annyit mondott, hogy lesz még itt CNC gép is. 

Attila nemrég' kijelentette, hogy magát a megye legjobb esztergályosának tartja. Akkor is úgy gondoltam, hogy ez tény, mert soha nem henceg. A mérnök véleménye után viszont szerintem alábecsülte magát és minden rendben lesz, minden. Nagyon büszke vagyok rá, és (hű ezt nehezebb leírni, mint gondoltam a zéró önbecsülésem miatt) megtiszteltetésnek veszem, hogy engem választott párjának, vagyis inkább belémszeretett.

(A terheléses EKG azért nem fog kimutatni semmit, mert előtte le kellene nyomnia 3 óra alvás után egy 8 órás műszakot, amiben megállás nélkül 50 kg-s vasakat  is cipel az esztergához, ahol pedig afölé görnyedve elvégzi azon a kért munkát és közben csak nyolcvanan hívják, hogy a megrendeléseket mikor szállítja. Továbbá a laborban meg kellene teremteni azokat az alapvető fizikai és pszichés tényezőket is, amik miatt legutóbb rosszul lett, legalább az éktelen zajt, duhogást, ezerféle mérgező füstöt, emberek üvöltözéseit. Ezek a fiúk, férfiak, akik ezt csinálják, pláne 20 éve, mint A., nagyon kemények, egy kis futtatás a laborban, haha. Most már nem lesz semmi baj és ez így is marad.)

Rita

Rita már elszámol tízig. Tulajdonképpen már hónapok óta, de most már minden számot ki is tud ejteni és nem téved. Az előbb éppen egy háromszög alakú kirakós játékot tett a fejemre, meg az orromra, meg a szemeimre és megnevettetett. Nagyon okos, egyre okosabb és nagyon büszke vagyok rá, hogy ilyen okos, aranyos, gyönyörű kislányom van. Minden erőmmel igyekszem nem tönkretenni ezt az ajándékot.

az elégetett naplóim

Nehéz volt mégis, mert kinyitottam a nagy táskát, és elkezdtem találomra olvasni az egyik naplómat. Felkavart, ha hagyom akkor eluralkodni magamon az önsajnálatot, végigbőgöm, olvasom mindet, és sosem vetem tűzre. Így viszont mielőtt meggondolhattam volna magam, felpattantam, levittem és betuszkoltam a kazánba. Összegzem mit találtam ezekben. Először is azt, hogy alapszemélyiségem nem változott, ahogyan másoké sem szokott. 17-20 évesen a szüleim zsarnoksága, mély magányom, testkép zavaraim, és a hajtás miatti stressz (megfelelek-e az érettségin, felvételin, egyetemen) miatt nyavalyogtam. Mély magányomat szerencsére nem súlyosbítottam cölibátussal, ezekről alpári módon számoltam be. Tíz évvel később ugyanezeken nyavalyogtam, azzal a különbséggel, hogy még többet pasiztam és megtanultam élvezni a magány gyönyörét. Most, majdnem 20 évvel később (vegyük kiindulásnak a 17 éves kort) ugyanúgy a szüleim zsarnoksága okozta sebeimet nyalogatom, testkép zavaraim vannak, és megfelelési kényszereim. A pasizás persze megszűnt, még mindig nem laktam jól A.-val. Továbbá évekkel ezelőtt felismertem és elfogadtam, hogy valóban magányos vagyok, de nem egy másik ember vált meg ettől. A legbensőbb magányra gondolok, amivel az emberek zöme nem hajlandó szembenézni. Ennek semmi köze nincs a szerelemhez, sokkal elvontabb.

(Tőlem függetlenül Attila is eljutott idáig, és mikor találkoztunk, soha nem éreztünk késztetést arra, hogy azonnal és feltétlenül egymás legjobb barátai legyünk, akik mindent elmondanak egymásnak. Az más kérdés-elnézést a kitérőért-hogy ez a gyakorlatban nem így működik, mert éppen ezzel a könnyed hozzáállással mesélünk el néha egyre és egyre személyesebb dolgokat egymásnak, amivel kettőnk kötődése is erősödik.)

Tehát összegezve, hiszen írott dokumentumokra már nem támaszkodhatom többé, bőven elég ez a blog is: 

-sérült, bizalmatlan, cinikus gyerek, kamasz voltam és felnőtt vagyok

-sok kis barátom, haverom volt (lesz), szerettem játszani, szórakozni, flörtölni, lelkesedni, de rendszeresen csömöröm lett és szükségem volt arra, hogy visszahúzódjak teljes magányba, amit csak a magamfajta érthet (Attila pl.)

-bátrabb, bölcsebb, türelmesebb lettem

-állandóan olyan helyzetekbe sodortam magam, amikből csak súlyos szívások árán küszködtem elő, ugyanis mélyen belémégett, hogy semmirekellő vagyok, akinek szenvednie kell

-a szüleimet ezért még mindig gyűlölöm, hiába  mentegetem őket állandóan. Az elcseszett nagyanyám elcseszte apámat, aki elcseszett engem, anyám pedig passzívan asszisztált mindehhez. Teljesen egyszerű, hétköznapi láncolat.

Jó lenne most már tényleg megszabadulni mindettől, valóban élvezni az életet, pontosabban hinni abban, hogy jogom van boldognak lenni és nem vagyok haszontalan, ronda, hülye, nyomorult pária, aki örüljön ha egyáltalán rásüt a nap.

a proletármunka és barátaim

Nagyon kevés igazi barátom van, de fontos dolgokban hívjuk egymást. Most én beszéltem kettővel, elmondtam nekik, hogy gyári munkásként fogok dolgozni. Csodálatosak, nagyon szeretem őket. Egyik sem azzal kezdte vagy folytatta, esetleg zárta volna, hogy "de te, a te képességeiddel, és biztosan nincs más, és azért ez ciki", hanem nagyon örültek, mert a munka az munka, és nekem van egy gyerekem is. Nekik még nincs, de azért arról hallottak, hogy ahogy nőnek (és milyen gyorsan!) egyre több mindenre van szükségük. Tudom, hogy lusták a blogomat olvasni, de azért köszönöm nekik innen is, mert ez a megerősítés, hogy nem hülyültek meg időközben, hiszen olyan ritkán találkozunk, számomra nagyon fontos volt.

Rita és a bárányhimlő

Képzeljétek most, hogy nem jár gyerekközösségbe, éppen be akartam oltatni Ritát bárányhimlő ellen, mikor megfázott. Nem baj, gondoltam, várunk két hetet (lázas betegségek után két hétig nem oltanak felnőttet sem) aztán mehet, és védve lesz a rettegett új törzstől. Erre elkezdett bepöttyösödni. Először kicsit, aztán tetőtől talpig, de nem vakarta, addigra az enyhe "megfázása" is elmúlt. Azért hintőporoztam, ártani nem árt alapon, ma ez a kezelési módszer és nem a rázókeverék. Továbbá elvittem a Szeníliához (=Neocitrhan doktorhnő), aki atípusos bárányhimlőt diagnosztizált rajta, hozzátéve, hogy mostanában csupa ilyennel találkozik. Remélem, hogy Sünink erős ebben is, és nem lesznek olyan horroros szövődményei, amiket a neten a gyerekorvosi tájékoztatókban olvastam. (Igazából ezt hiszem, akkor félnék, ha lenne kistestvére, mert az esetek nagyrészében az idősebb testvérben továbbmutálódott támadja sokkal agresszívebben a fiatalabbat.)

"mint kurva a pávatollat"

A HR-es ódzkodik attól, hogy gépsorra rakjon. Nyilván nem véletlenül, bizonyára nem én lennék az első, aki nem bírja a monoton, agyműködést nem igénylő, ellenben fizikailag megterhelő munkát. Tavaly nyáron, mikor  Al anyjának segítettem csakazértis galambhullát "pucúni" sokáig ugratott azzal, hogy az elsőt úgy fogtam a kezemben, mint "kurva a pávatollat". Ejj, ezek a tanulatlan és szerencsétlenebb helyre született emberek előítéletei, továbbá kicsit kell az önérzetüknek, hogy éreztessék is, hogy valamiben jobbak. Nem is vitatom el tőlük, én egyszer még az államigazgatásban 2 nap SOS minisztériumba készülő jelentéshegy bespirálozása után (a karom majd' leszakadt, a szemem kiguvadt) hisztérikus állapotba kerültem, hogy ekkora baleknak néznek és majdnem felmondtam. Ó, boldog idők, ó balga huszonéves kor! A HR-es lány hívására várok, aki mindenképpen valami kvalifikáltabb munkára akar besuvasztani, de ha nem talál, akkor sem ráz le könnyen.

Legutóbb szokásom szerint fikáztam magam. Azért a kondim még nem Torrentéé, kezdetnek minden gyakorlatból harmincat róttam ki magamra (tudjátok lányok, például mikor kutyapózban térdelünk, és előbb az egyik lábunkat emelgetjük az ég felé, érezve közben, hogy szakad le a seggünk, majd a másikat, majd oldalra fekve, felhúzva, áthúzva, nyújtva, hajlítva, hasonlóakat a karokkal, hasizmokkal stb.-stb.) a végeredmény nem is lett rossz. Tegnap lazsáltam és elmúlt az izomlázam, de ma újabbakat végzek, mert jó érzés, hogy feszes mindenem, érzem magam, Sünt csak felkapom, a vasakat kettesével dobálom, hiába na, sportszívem van szó szerint (nekem is volt már idegkimerülésem, én is kötöttem már ki szív UH-n, meg terheléses EKG-n) bivalyerős vagyok, harmincnál nem néznek többnek, csak nyavalygok mindig. 

jó meleg van a lakásban

Már nem lehet szenet kapni, fára pedig nincs pénzünk. Anyósom elővarázsolt újabb bőröndöket a pincéből, melyekben bepenészedett gyerekholmik (anyám gyűjtése), újabb egyetemi jegyzeteim, régesrégi szerződéseim, bizonyítványaim voltak. Korábban gyűjtöttem az összes igazolványomat, az anyám által becsomagolt gyerekkori hajaimat, ritka levélpapírokat, egyebeket. A M. családi papírfotókat undorodva csaptam vissza a dobozba, majd jól begyújtottam mindezekkel. Az elmémben erről emlékeim bőven vannak, több is mint szeretném. Kiválóan égnek. Anyósom megjegyezte ekkor, hogy ő már most szelektál, hogy a halála után minél kevesebb kramancot kelljen eltakarítanunk. Tényleg-mondtam neki hangosan, de választ nem várva-ki a fenét érdekelnének ezek a kacatok, ha meghalnék? Senkit az égvilágon. Bólintott, hiszen ez tény. Nevettünk, forgattam a kezemben a 2004-ben kiadott ECDL bizonyítványt. -Azt még ne dobd el, pláne, hogy megdolgoztál érte!-mondta. Pont ezért?-kacagtam-Mindent tudtam, csak nem volt róla papírom, legfeljebb azzal dolgoztam, hogy a gazdasági igazgató vizsgáját is le kellett súgnom. Különben olyan gyorsan változnak a programok, hogy ez a papír már szinte semmit sem ér. Node még megtartom, egye fene. Holnap a kézzel írt naplóimmal és egy nagy bőrtáskányi gyerek,- és kamaszkori levelezéssel fűtök be. Aztán kidobálom szépen a ruháim felét ismét. Pontosabban azokkal is fűtök. 

Az orvos előzetes diagnózisa Attilára idegkimerültség, avagy divatosabb nevén menedzserbetegség. Szerinte még éppen időben ment el hozzá, szerintünk is. Elégetek mindent ha kell, csak gyógyuljon meg. (Jó, nem ezen múlik, inkább azon, hogy vegyenek fel rabszolgának és bírjam is.)

a rabszolgatelepen

Nagy marha voltam, hogy tavaly nyáron kiléptem. Ecetesubit azóta teherbe ejtette a palija, lassan szül, kotródik, a szőrös Bengát pedig kitették az óvári részlegre. Jó volt találkozni a "régi" (idézőjeles, hiszen csak egy hónapig dolgoztam velük) kedveltekkel, sütött a nap, a felvétel húzódott, olykor ez vagy az jött elő egy kis szünetre, örültünk a viszontlátásnak, pletykáltunk, röhögtünk, mint "régen". Az változott, hogy új HR-sek vannak börtönőrszerű munkás kezeslábasokba bújtatva és a mocskos munkát, vagyis a leendő rabszolgák válogatását már ők végzik. A felhozatalban ijesztő a helyzet, kifejezetten ápolt, jól öltözött emberek (leginkább nők) szűköltek a félelemtől, hogy bejuthassanak. Egy-két éve még elképzelhetetlen lett volna, hogy vadidegenek nyíltan és szégyenkezés nélkül közöljék egymással, hogy ideg összeroppanást kaptak az előző helyükön, 3 gyerekük van és lakáshitelük, beteg férjük, anyjuk, mindenféle gondjaik, majd mikor könnyebb munkáért folyamodtak kirúgták őket, vagy eljöttek, mert megszűnt a hely, vagy nem bírták. Hangsúlyozom, hogy kifejezetten jól öltözött, csinos és értelmes nők voltak, nem azok a szakadt fajta klasszikus betanított gyári munkások, a nagy őszülő loboncukkal, repedezett vörös kezeikkel, piától, naptól, széltől cserzett, kapadohányosan köhögők. Ezeket rövid úton kiszórták, emberanyag van bőven.

Most már én sem úsztam meg a teszteket, de szerencsére hibátlanul végeztem el őket. A leggyorsabb abban voltam, mikor egy primitív műszaki rajz és írásbeli utasítás alapján egy kütyüt kellett bedrótoznom. A legtöbb nő ezen elvérzett. Én meg a látásom miatt a kész burkolatok ellenőrzésén, amit nem bánok. Rosszul emlékeztem ugyanis, nem ülnek ott, zaj van, és nagyítót sem használnak. Akkor inkább a drótozás. Félretettem magamban mindent, hogy proli munka meg értelmiségi, kell a pénz, ennyi. Remélem, hogy fizikailag bírni fogom. Legkésőbb keddig kell válaszolnom. 

Birkák vagyunk? Nyilván. Szívesen odamennék a parlament elé és felgyújtanám magam, de egyrészt' most éppen nincs kedvem meghalni, másrészt' ezzel nem sokat érnék el. Csoportosan, országosan kellene kimenni és kurva nagy balhét csapni, de mindenki félti a saját bőrét. Ó, azt nem is említettem, hogy ezért a munkáért három műszakban az alapbér havi nettó 65 ezer forintra jön ki. Nos, ezt emelem majd akkor, ha jönnek a műszakpótlékok és Attila helyett én kérem a gyerek után járó kedvezményeket. Ilyen kevés pénzért utoljára 18 éves koromban dolgoztam.

Attila ma rosszul lett, nyolc év alatt először kéredzkedett haza. Kimerült, hat éve hét napból hetet dolgozik, van egy határ, amit már az ő bivalyerős szervezete sem bír. Egy közeli kollégája most halt meg infarktusban, ő is erős volt, 12 órában esztergált, reggel hattól, este hatig. (Az elmúlt időszakban legalább tíz ilyen halélesetről tudunk, mind ötvenes férfi.) Én abban támogatom, hogy maradjon itthon, ő tud magától dolgozni, valóban nem hiányoznak neki az emberek és valóban a főállásától nem ér rá pénzt keresni. Mára ennyi.

egy kis robbanás

Tegnap végre megmondtam valakinek a magamét, ami évtizedek óta kikívánkozott belőlem. Már nem érdekelt, hogy bántom, hogy konfliktusba keveredem, olyan jólesett! Ma pedig tornáztam, a kondim Torrentéjének felel meg, így a pulzusom villámgyorsan az egekbe szökött és eborított az adrenalin. Csodálatos érzés volt, mámorosan üvöltöttem  egyet. Feléledtem a cél és értelem nélküli tengődésből, önnön roncsommá silányulva a végtelen ideje tartó bezártságban. Ezt egy telefonhívás váltotta ki. A rabszolgatelepről kerestek, megyek állásinterjúra. (Attila egyik verziója szerint nem vesznek fel, mert vak vagyok, másik verziója szerint visszautasítom majd a munkát, hiszen szerinte nem akarok dolgozni. Imádom a házasságban kifejlődött cinizmust, szmájlijel.) Természetesen lehet, hogy nem alkalmaznak, mégis az, hogy még kellek valakinek, valakiknek a külvilágból, hogy hirtelen kapcsolat teremtődött önkéntelen börtönöm és a világ között, ez kirobbantott abból, amit jobb híján nevezzünk depressziónak. Valójában ál depresszió, hiszen önmagában melyik tettrekész, értelmes embert elégíti ki az, hogy egész nap egymagában legyen, és vakarja a koszt a családja után? Nem csoda, hogy a gyógyszerek dupla dózisban sem hatottak. Továbbá nem vagyok buddhista, hogy átverjem magam azzal, hogy minden feleslegesnek vélt, sziszifuszi munkának van értelme, ahogyan  a fáradságosan elkészített por mandalák is ezt szimbolizálják, melyeket hagyják, hogy a szél szerteszét fújjon. 

Ne tévesszen meg, hogy így írok a családomról. Rita a legédesebb gyerek, és Attila a legjobb férj. Azonban ami sok, az sok. Nem tudnék hat héttel szülés után dolgozni idegenekre bízva a gyerekem, ez számomra követhetetlen szélsőség, de az is, hogy a lassan 2 és félévessel itthon kuksoljak. Az őrület szélére sodródtam. Szép és jó itthon, mikor szeretsz élni. Mikor már csak teher a létezés és kötelességből teszed, olyan fáradt vagy, mintha kőfejtőben dolgoznál. Nem érdekel, hogy süt a nap, vagy esik, hétfő van, vagy péntek, reggel vagy este, mert minden egyforma. Ott a kert, ültetni kellene, fejleszteni, de ha nincs pénz? Barátokhoz utaznál, de arra sincs pénzed, különbenis mit mondhatnál nekik? A hirtelen viszontlátás öröme amúgyis mindig elfeledteti a gondokat. Szóval rettenetesen el lehet fáradni ebben, én is egyre többet aludtam az elmúlt hónapokban, ösztönösen így védekezve a valódi megőrülés ellen. Aztán hívtak. Délután is tornáztam, és holnap is fogok.

hiú röpke boldogsága (tavaszi romtalanítás)

Új kozmetikushoz jutottam (végre). Olyat csinált a szemöldökömmel, amiről eddig azt hittem, hogy csak plasztikai sebészek képesek rá. Nem, nem borotválta le és tetoválta át, csak ügyesen festett és gyantázott. 

Én- Mondd meg őszintén, a bőröm alapján mennyi idősnek nézek ki? Egészen vad kort is tippelhetsz, nem sértődöm meg!

Kozmetikus- Hmm...-kritikusan összehúzott szemmel vizslatott- Úgy 27-28 éves lehetsz.

Én- Tegyél az elsőhöz tízet.

Kozmetikus- Na ne hülyíts, ezt nem hiszem el! Amúgy nehogy azt hidd, hogy kamuzni szoktam, azt soha.

Egy rövid ideig boldog voltam. Azt hittem negyvenet fog mondani, és sürgős kollagén meg egyéb kezeléseket javasol. Elvégre az ő érdeke, hogy minél többet keressen.

közjáték

Attila kiásta a semmirevaló vadrózsát tövestől (túlélő, hamarosan úgyis újra kihajt, szerintem már az egész ház aljzatát behálózta a lonccal együtt), ezek terjedését eddig vad nyesésekkel és szocreál kocka betonlapokkal igyekeztünk gátolni. A lapok elé ültettem szabályosan a sok nárciszt. 

-Képzeld valami sárga virágizék voltak a beton alatt, nem tudod mik lehettek azok?-kérdezte.

-A nárciszaim, a nárciszaim! Amiket mindennap lesek, hogy mikor bújnak elő!

A lápos talajban bemoshatta a sok eső a hagymákat a betonkockák alá. Valószínűleg a tulipánok is így jártak és a murvaösvény alatt rothadtak el. A legviccesebb az, hogy mikor úgy volt, hogy elköltözünk, akkor azt sajnáltam, hogy nem láthatom majd az első, saját kezűleg ültetett nárciszaimat és tulipánjaimat.

március 15.

Ma úgy elmentem volna márciustizenötödikézni. Hogyne, a jobbikosokkal, egy magamfajta vakhű fideszes családban nevelkedett gringo úgysem mossa le magáról, hogy titokban nem náci. Hagyjuk, mert holnap jön a családom, csupa savanyú, kötekedő, morcos alak, rettenetes! A körmeimet ízléstelen csillámos türkizzöldre lakkoztam csakúgy, (*infantilizálódom Sün mellett) de mielőtt lemostam volna, megkérdeztem Ritát, hogy csúnya-e? -Nem csúnya-válaszolta és alaposabban megszemlélte. Akkor maradnak így.

Szóval a márciustizenötödikézés az ifjúságot jelenti, a tavasz kezdetét, lelkesedést valami jobb után egy tömegben, akik lelkesednek, majd megunva a tömeget, sétálgatva kiscsoportos kocsmalátogatásokat tenni. A barátaim talán most is ezt csinálták Budapesten, sőt, az egymillás tüntetésre kimenők biztosan. Hiányzik ez a hangulat. Az egyetlen nap, mikor kokárdát tűzök.

tőmondatokban

Nem leszünk városiak. Egyrészt Mosonmagyaróváron az albérlet helyzet teljesen eldurvult, méregdrágán kizárólag brigádoknak adnak ki ócska kis paneleket. Másrészt nem tudjuk megoldani a gyerekfelügyeletet sem, továbbá amúgyis ingázni kellene ide. Maradunk, maradunk még mindig. Engem sem vigasztal más nyomora, de járhattunk volna rosszabbul is, hogy egyáltalán nem lenne saját lakásunk, pláne kertes ház, még ha a saját kertrészünk csöppnyi is. Bőven elég, ki sem használom. A tulipán és nárciszhagymáim sem keltek még ki, lehet, hogy már nem is fognak. Igazi falusi, pláne ha munkanélküli, ilyenkor már régen egész nap kint kapirgál egészen az első őszi fagyokig. A szomszédaink már nemcsak kapirgálnak, beindult a motorosfűrészes,- bármilyen hangos kerti gépeket használós szezon, kiváltképpen vasárnap hajnaltól.

Továbbra is küszködöm a depresszióval és a magánnyal. Pontosabban azzal, hogy ezekbe én boldogan elmerülnék, de nem tehetem, el kell látnom a végtelen mértékben áradó pakolni,- mosni,- és takarítanivalót, aminek nagyrészét Rita termeli. Ezt úgy tudom csak kivédeni, hogy méregerős kávét iszom, akkor felpörgök, egészen normális leszek és eszembe sem jutnak ilyen baromságok. Az aszthma  sprét csak ritkán használom, annak is van egy olyan mellékhatása, hogy növeli a pulzusszámot, legutóbb  remegtek a kezeim is. Meg szteroidos, ami hizlal és méreg. Farmakomán és ambivalensen halál után sóvárgó vagyok, de nem ennyire. 

Találtam egy megfizethető árú cseresznyés-vaníliás cigidohányt és a hozzá gyártott minőségi filtert, így most töltöm a cigimet. Olcsóbban kijön, finomabb és kevesebbet is szívok belőle, szivarozás és cigizés közti átmenet.

Állandóan az a kényszerképzetem, hogy leromosodott, vén csúfság vagyok. Ez szexnél zavaró, mert mindig azt képzelem, hogy Attila csak lustaságból, megszokásból szeretné csinálni és csak idő kérdése, hogy mikor dob ki egy 22 éves selymes, feszes cickójú, karcsú, és nem neurotikus szépségre cserélve. 

Valamelyik nap felvettem a kopogós barokk mini tűsarkús bokacipőmet, amiről azt hittem, hogy olyanban nem lehet járni, hozzá a minden nőnek jól álló bootlegs szabású farmerrel, és azt tapasztaltam, hogy a kis sarkak önkéntelenül csípőt ringató, szexi járásra és nem vágtató zsiráfügetésre kényszerítenek, így sok pasi megbámult. Vezetni is kényelmesebb benne, kitámasztja a lábat. Nyárra be kellene szereznem  még ilyeneket. Úristen, jön a nyár, le kell vetkőzni. Csak rongyaim vannak. Képzeletben nyüszítve térdre rogyok.

Még mindig nem tudok németül, ami nagy baj munkatalálás szempontjából.

unalmas, később törlöm típusú lelkiéletes

A lelkiismeretemet elaltattam. Rájöttem, hogy teljesen felesleges benzint pazarolnom arra, hogy személyesen mondjam meg, hogy nem kell az elfekvős állás. Kértem, hogy küldjék el az anyagomat, egyáltalán nem ütköztek meg, másnapra meg is hozta a posta, ennyi.

Gyakorlom a lazulós életet, ami tulajdonképpen arról szól, hogy hülyeségekre próbálok nem vesztegetni energiát, ellenben a fontosakra koncentrálok. Aztán ha mégsem úgy történik minden, ahogyan én azt elterveztem, (újabban általában nem szokott), akkor sem kényszeres enyhén autistaként kétségbeesni, szorongani, elveszettnek érezni magam. Nem jön a busz időben, ilyeneken felhúzom magam, mert ambivalensen, de belül szánalmasan, megveszekedetten, őrülten precíz vagyok és zavar minden szabálytalanság. Ezt hívják generalizált szorongásnak, ha ezoterizálni akarom, akkor az enneagramm alapján az egyes típus vagyok. Az önbíráskodó, a rendmániás maximalista, rossz passzban savanyú uborka, fő bűneként dühvel, haraggal telve. Jó passzban humoros, lendületes. Lendületesen meg is ittam egy vödör kávét, most visszaolvastam ezt a baromságot, se füle, se farka. Első paradoxon: lazán maradni, hogy erre vesztegettem időt. Hol az a német nyelvkönyv?!

Jól alszom, mikor...

Ahogyan a lusta és halogató emberek többsége, akik viszont tisztességesek, én is akkor alszom jól, ha elvégeztem az aznapra kitűzött teendőket. Sajnos pocsék alvó vagyok, mert az utóbbi időben ritkán kerekedik fel bennem finoman tombolós szorongással párosult lendület is, hogy nagyon sokat tudjak dolgozni. Hiszen minél többet dolgozom, annál nyugodtabb a lelkiismeretem, és annál jobban alszom. Különben csak forgolódom hajnalban az ágyban teljes éberséggel, olykor enyhe gyomorszúrással és teszem azt legszívesebben ablakot pucolnék. No ezt éppen megtettem tegnap nappal, tisztességes időben, ahogy némelyek itt mondják: megpucúútam. 

Este németezni akartam, de rossz volt a netem, és addig szöszmötöltem a géppel, hogy megjavuljon, hogy korahajnal lett. Utána éberen még meg kellett néznem a Mátrixot, jobb híján angolul. Ekkor már hajnali négy volt, el is határoztam, hogy két órát alszom, majd eltekerek a pékségbe és frissen sült zsömlékkel lepem meg családomat, majd németezek. Tíz órakor ébredtem rettenetes lelkiismeret furdalással. Igazából csak magamat hergeltem, mert vasárnap van, Rita, Attila is később keltek, előbbi kivette, ellátta Sünt, aki az ágyunkba mászva a gyerekműsorokat nézte, tehát nem történt semmi végzetes, nem dőlt össze a világ, továbbá senkinek nem tűnt fel, hogy nincsenek frissen sült zsömlék. (Igaz máskor sem szoktak lenni).  

Most annyira túlkávéztam magam, hogy még a kezem is remeg, így a mesterségesen előállított szorongás adott, már csak a lendület kellene. Elképedek magamon, egyszerűen elképedek, hogy milyen problémákra fecsérlem az energiáim és időm! 2 hétig szorongok egy utálatos munka miatt, amire más csak annyit mond, hogy "na ezt nem", és keres tovább.  Meg aztán mi van, ha nem találok rögtön? Eddig is megéltünk valahogy, a bölcsiből pedig sokszor lógtunk. Itt a tavasz, metszenem, permeteznem kellene dédelgetett kedvenceimet is, gereblyéznem meg effélék, de én csak ma ültem ki először a napsütésbe macskákat fésülni. Tegnap ki sem lehetett vontatni, annyira el voltam foglalva a veszendőség érzéssel, a lelkiismeretfurdalással és szorongással. Nem tudom, hogy ma hogyan fogok aludni, rajtam áll....

Kisgyerek mellett tanulni?

Számomra rejtély, hogyan csinálják ezt anyukák, pláne több gyerek mellett. Az enyém egy percig se hagy nyugton, ha teszem azt leülök a gép elé, hogy megnézzem a bankszámlámat (amit valószínűleg csak nagyon csórók és nagyon gazdagok tesznek rendszeresen, sajnos az előbbi csoporthoz tartozom) már lökdös nyüszítve, hogy szomjas, éhes, kaka van, tutumká van és "Dóra" kell. Elég jó erőben van, ha engem nem is tud még eldönteni, a billentyűzetet, egeret, forgószéket igen. Ezek viharosan amortizálódnak. Olykor próbálok nem tudomást venni róla, akkor levetkőzik dühében, pucéran, visítva és röhögve rohangál előlem, ismét közli, hogy kaka van, ami legtöbbször ilyenkor nem igaz, csak tutumkázni akar, ami a fürdőkádat jelenti. Az utóbbi időben fürdésfüggő.  Már 85-féle víziállata van és persze mindet be kell tenni a kádba, legutóbb nem figyeltem 2 másodpercig, azon kaptam, hogy dúdolva keni magát Ajax súrolókrémmel, amit a kád sarkában felejtettem. Szerencsére kiváló bőre van, nem lett semmi baja.

Node vegyük azt az esetet, hogy anya kinyit egy nyelvkönyvet. Ritának azt meg kell azonnal vizsgálnia, és már elfogadta régen, hogy a könyvre nem szabad féltékenynek lenni és nekiesni, ám akkor rögtön hozza valamelyikét is. Ekkor ismételgetni kell neki, hogy ez mi, az mi. Anno pedig megfogadtam, hogyha belehülyülök, akkoris elmondom neki százezredszerre is, hogy ka-kas, pa-ci, ma-lac-ka, bög-re, al-ma stb. A nyelvkönyv közben félredobva pihen. Beteszek neki "Dórát", ebben az életkorban legfeljebb két rövidke részig tud figyelni rá, nem is érdemes kinyitni semmi komolyat, mert aztán megint jön, hogy szomjas, éhes (válogat, akármi nem jó ám és ha nincs éppen az, akkor dühöng), autót akar nézni, hintázni menni, repülőket, csillagokat lesni az égen, táncolni, futni. Még mindig nagyon új, irigylem az energiáját. Mit tegyek, legtöbbször engedek neki. A nyelvkönyv lassan porosodni kezd, ott egye meg a fene, úgyis németül van.

paradoxon

Ma ismét kilátástalannak látom a helyzetet. El kell mennem a hullakamrába*, hogy Rita továbbra is bölcsis lehessen. Ha viszont a hullakamrában vagyok, nem tudom hozni-vinni, anyósom pedig magánál tartaná, nem is kívánhatom tőle, hogy a neki már messzire levő bölcsibe hurimpálja naponta kétszer. Felfogadhatok persze bébiszittert is, aki körülbelül annyit fog kérni, amennyi a fizetésem lesz. Tehát azért menjek egy utálatos helyre, hogy aztán Rita bölcsibe járása csak papíron legyen igazolt, hacsak nem költöm a pénzemet egy idegenre, közben jobb esetben katatón depissé váljak. Ez őrület!

*Az, hogy olyan régen nem dolgoztam egészségügyben és nem ezen a vonalon tanultam tovább, kifogás volt, kiderült, hogy szintén "gyüttment pesti" ismerős diplomás ápolónőt is oda akartak besuvasztani, ő is nemet mondott. Nem velem van a baj, épeszű ember nem ezért megy nővérnek, pláne szerez ebben diplomát, ez utóbbit rá értem, mivel én nem mentem anno diplomás eü.-s képzésre.

tegnap

Egészen olyan voltam, mint aki él. Jönnöm-mennem kellett, a tüdőorvosnőm másodszori találkozás után is nagyon szimpatikus, egy szerteszét álló hajú, 15 dioptriás szemüveget viselő zseni, erőteljesen androgün jelleggel, néha kisurran bagózni, engedelmet kérve a páciensektől, hogy "kissé összeszedje magát". Felfigyeltem arra, hogy asszisztense hamarosan szülni fog, miért, miért nem kínálták fel az állását? Csak nem megy vissza dolgozni 6 hét után! Ejj, a kérdés költői volt, mindig ezekre a helyekre vadásznak a gyerekes, és jó vezéri kapcsolatokkal rendelkező helyi veterán ápolónők.

A lélegzés erősségét, jellegét mérő gépbe akkorát fújtam, hogy a domina rámszólt "na-na mit csinál a géppel?!" Végül azért elégedetten szemlélte a gyönyörű eredményt, a tüdőm ismét olyan erős, mint egy versenylóé. Pedig egy hete elfogyott asz aszthmasprém is, ez nálam egy enyhe és bujkáló nyavalyácska. Kocsiba vágtam magam, megkerestem a rabszolgatelep új, óvári hangárját és beadtam egy jelentkezési lapot. Olyan kézírással, ahogy csak orvosok, vagy teljesen retardáltak írnak, de kedvemet ez sem rontotta el. A bölcsibe is beugrottam, ki akartam íratni Ritát, hogy aztán mikor lesz munkám, ismét visszaírathassam, de közölte az igazgatónő, hogy addigra új gyerekeket kell felvennie és próbáljak meg szerezni "papírt", mert személy szerint ő sem híve ennek az egész fontoskodó apeh marhaságnak, de most bekeményítettek. Még tartott bennem a pezsgés, nem törtem le.

Mósivakearimaszen...

Ismeritek azt, mikor az egyszerű ember tagoltan és ordítva beszél magyarul a külföldinek, hátha akkor jobban megérti? Újabban rám portugálok írnak így, valószínűleg az egész világon ilyenek az egyszerű emberek. A spanyolt még csak-csak megértem az olasz után, de a portugált már nem. Grazie, gracias és obrigada. Sőt obg. Hiába válaszolok angolul/olaszul, hogy nem értem bocs, mondja a magáét, én meg megnézem a gugli fordítóban, hogy káromkodott-e? A bajbis játékomon stylist lettem, a sikeres eladások után kapok játékpénzt, a portfólióm alapján gyűlnek a kuncsaftjaim. Kár, hogy nem vagyok igazából is stylist. Ejjj. Az irodai mancika állásokat nézem, tetszik egy japán cég, a soproni helyen (még messzebb van Győrnél, megint a gyerek az akadály, mindig és mindig) japánul is tanítanak, ha felvesznek valakit. Isteni lehet, imádom őket minden beteg baromságukkal együtt. Mósi-vake-arimaszen...(sajnálom-én kötőjeleztem, hogy könnyebb legyen kiolvasni.)

Majd lesz valahogy

Reggel valahogy elvittem Sünt a bölcsibe, aztán elvágódtam és aludtam, aludtam, aludtam. Mire felébredtem, már ellazultam. Egyszer már hallgattam A.-ra mikor nyáron kiléptem a szimpatikus "rabszolgatelepről",  körülbelül 2-3 hónapomba telt ezt megemészteni, hát most nem fogom megint parancsára szívatni magam, ennyi.

morr

Ezt a fajta munkát ne is végezze olyan ember mint én, akármilyen válság van. Jópár éve megtanultam, hogyha egy helyre belépve vörös vészvillogók kapcsolnak be a tudatomban, hogy "neeee-neeee!" akkor azt a munkát nem szabad elvállalni, mert jó vége nem lesz. Itt "üvöltöttek".

teljesen kiborult, hisztérikus

Felvesznek, igaz kissé szájhúzogatva, mert 12 év alatt elözönlötték a diplomás ápolók a szakmát, a magamfajta már sebészetre sem teheti be a lábát, még próbaidőre sem. Felajánlottak egy pokoli helyet, tulajdonképpen már a kezdésem időpontja is megvan. A pokoli hely szép nevén ápolási osztály, gyakorlatilag egy szakmai kihívást nem igénylő elfekvő. Nem  mondom, gyönyörűen fel van újítva, az ott dolgozó ronda és altruista nővérek nagyon kedvesek, ha nekem lenne idős, magatehetetlen hozzátartozóm, én is szívesen vinném oda. Teljesen kilógok a sorból, a szar- és húgyszag azonnal a gyomromnak szaladt, elrémültem a formalinos hulláknak tetsző múmiáktól, akik moccanatlanul feküdtek az ágyaikon, némelyik kómában. Feladat 12 órában, hétvégén is/ éjszaka/ nappal randomszerűen, úgy, hogy minden hétvége beleesik, ezeket papiztatni, pelenkázni, slaggal leveretni mosdatni. Rettenetes! Itt állok 40-hez közeledve, a gyerekszülés és nevelés, a válság kiszedett az eddigi jó kis szakmáimból, normális irodai állások legközelebb Győrben akadnak (kurvamessze innen) a házasságom feltétele, hogy dolgozzam én is. Meg ne panaszkodjam. Márpedig igenis, panaszkodom. Még semmit nem írtam alá különben. Hát azért tanultam én anno más irányban, hagytam én ott a fasza lakásomat, életteremet a nagy cejjelemért, hogy aztán itt félig megőrülve drága anyósom mellett egy lyukban az isten háta mögött még lejjebb kezdjem, mint 18 évesen?! Legszívesebben felkötném magam most rögtön, én ezt nem bírom, nem bírom, nem bírom.

Most kezdek izgulni, de nagyon

Eddig, mint írtam félretoltam magamban azt, hogy 12 év kihagyás után hogyan is boldogulok majd nővérként. Amiket még én tanultam szerencsére jórészt elavultak, az eszközök már pár évvel később is kicserélődtek, korszerűbbé, egyszerűbbé váltak. Node mi van, ha rámdörren egy orvos, hogy készítsek elő pl. sternum punkcióhoz (csontvelő mintavétel a szegycsontból)? Egyáltalán még tálcára kell kikészíteni, vagy van kötözőkocsi, aztán csak behúzom a beteg mellé? Node onnan is elő kell készíteni...Na és mostanság mit? Nagyra voltam anno többek között a vérvételi és branül beültetési technikámmal, de mi van, ha a kezem már elfelejtette a mozdulatokat? "Kopasz" leszek ismét majd' 37 évesen. Ugyanazt kísérelem majd meg, mint fiatalon, rátapadok egy dörzsölt tapasztaltra és lesem. Akkor kedvesek voltak, segítőkészek, mert félig kölyök voltam, meg maguknak neveltek, és az egészségügy is más volt....Könyveket, protokollt kérek, ha vannak. Babonából még nem vettem civilként rühellt fehér zoknikat, pólókat, bugyikat és kényelmes nyanyapapucsot.

helyzet

Érdekes, a legkevesebbet arra gondolok, hogyan fogom bírni 12 órás műszakokban egy olyan szakmában, amiben 12 éve nem dolgoztam. Millió egyéb szerveznivaló van. A németországi projektnek annyi, a cég gyanús volt, írtam nekik, hogy mégis milyen szerződés garantálja, hogy kint nem fillér nélküli feketemunkásként találom magam, ki tudja milyen svábbogaras jégverem szuterénbe bezárva, a világ minden tájáról szedett-vedett népekkel? Válaszra sem méltattak. Erről ennyit. 

A lakást megnéztük, ha jól kereső huszonévesek lennénk, akkor isteni lenne. A helyi Váci utca egyik mellékutcájában, bulizni, mászkálni, vásárolgatni rogyásig lehet. Viszont nekünk már nem ilyenre van szükségünk, parkolni nem lehet (ez csak a magyar belvárosok sajátossága?), zöld semmi, tavasztól őszig nem lehet aludni a bulizóktól, megőrül az ember a sok lődörgő turistától, játszótér csak messze van, ráadásul nyáron megfullad az ember a hőségben, amit a kövek okádnak vissza magukból. A tulaj is visszataszító volt, amúgy biztos még sok érdekes alakkal fogunk tárgyalni. 

Bölcsi rendben lesz, beszéltem a főnénivel, ha mindketten tudunk papírt mutatni arról, hogy ebben a városban dolgozunk, akkor szeretettel vár. Egészen július 1-ig, ameddig életbe nem lép egy új tv., hogy mindenki csak a lakóhelyén működő bölcsibe viheti a gyerekét. Kell addig szerezni lakcímkártyát olyantól, akivel kölcsönösen megbízunk egymásban. (Egyelőre ilyet nem ismerek az ex-némettanáromon kívül aki most vált, ki tudja ő hova van bejelentve.) Ez csak az alap, kell keríteni (miből, kit?) bébiszittert is, mivel egyikünk sem egy műszakos állásban van/lesz. 

A legnagyobb gond viszont a lakás. Szinte alig van kiadó albérlet, mert sokan eladták az ingatlanukat, hogy végtörleszteni tudjanak, és albérletbe mentek. Továbbá elözönlötték a várost az ország minden tájáról a vendégmunkások, a nyári ex-munkahelyemre naponta 200 reménykedő próbál bejutni. Sokan csak 1-3 napig dolgoznak ott betanított munkásként a gyártósorok mellett, de addigis özönlenek hordákban. Ezt kihasználja sok mohó tulaj, akik "munkásszállót" csináltak a lakásaikból. Láttam ilyen képeket, 40-50 nm-s lakások telepakolva szedett-vedett ágyakkal, heverőkkel. Rengeteg szlovákiai magyar vagy szlovák is itt dolgozik, akik jobban meg vannak fizetve, mivel az állam nem utánuk adózik, ők könnyen letesznek az asztalra félévi kauciót, és már ott is vannak. Mindez még rosszabb lesz, ha az óvári cég nyeri el a BKV új busztenderét. Érthetően még többen özönlenek majd ebbe a sarokba olyan megyékből, ahonnan csak mi is kósza híreket hallunk, hogy teljesen reménytelen helyzetben vannak.

Azért mi továbbra is szeretnénk beköltözni. Olyan szempontból jó helyzetben vagyunk, hogy ide mindig visszajöhetünk, van egy bázisunk.

Sün, az utazó

Nem is kérdés, hogy holnap minek öltözik a bölcsis farsangon: felfedezőnek, utazónak. Ezt maga kreálta, minden viszontagságtól védő macis pokróccal, és még a járműről sem feledkezett meg: ráült a játékbuszára.

már nem merem leírni

Leírom, két óra alatt kiderül, hogy nem úgy van, átbaszás, az meg mégsem, de lehet, hogy mégis, rabszolga leszek ha kellek, ha nem akkoris, lakást nézünk, be akarunk költözni a "városba", hű, városiak leszünk ejha, de ez is változhat, minden változik. Máris beleszerettünk egy belvárosi lakásba, amit csak vasárnap nézhetünk meg, de lehet, hogy addigra a tulaj rég' kiadja. Le kell csapni a következőre, rengeteg az ideözönlött munkás, alig van albérlet.

Pénz közben jött, életkedvem visszatért. Utolsó bagózási orgiámba vetettem magam. Pár napig próbáltam alig szívni, rettenetes volt. Már a harmadik patikussal tárgyaltam a nikotinos rágókról, tapaszokról. A 2 mg-os rágó szimpatikus, mert egyik hajnalban arra ébredtem, hogy nekem rá kell gyújtanom, akkoris, ha kint -20 fok van. Ez egyébként bő évtizede megszokott. Faszt nem érzi a szervezet a hiányt, felébreszt!  Ha másképpen nem megy, jelentkezem a létrás őrültnél elvonó programra, akihez hó végén úgyis mennem kell aszthma kontrollra. Egy gondom van ezzel, maga a létrás doki is bagózik. Ez így hiteltelen, a guru legyen tiszta.

Szóval minden gyorsan változik, de most nagyon elszántnak kell lennünk és lépni végre, mert itt megrekedtünk jóval régebbóta, mint az egészséges volna.

Csodaszép, csodaszép

Nem bírom, elfáradtam. Mit kell háborogni ismeretlen halottakon, tele van velük minden, nekik már jó, bár már én is örökre alhatnék! Csodaszép életem van, és egyre szebb és szebb. Egészségem kifogástalan, ma csak egyszer rázott ki a hideg, ugató köhögőrohamom sem volt még. Rengeteg munkahely közül válogathatok, már nem győzöm visszautasítani a tolakodókat, akik mindenáron azt szeretnék ha rengeteg pénzért nekik dolgoznék. Ételben dúskálunk, naponta egyszer ehetünk híg moslékot. Férjem vidám, mosolygós, tréfás, állandóan kacagunk. Lakásunk már olyan nagy, hogy Ritus játékból minden este másik szobában alszik. Ritusnak napokon belül bölcsibe sem kell járnia többé, mivel nem tudok dönteni a rengeteg állásajánlat közül, tehát munkanélküli vagyok, így nem tudok friss munkáltatói igazolást leadni. Rengeteg barátom van, mind művelt, értelmes, sokszor összejárunk megvitatni a világban történő újdonságokat. Biztosan velem van a baj már megint, hogy semmi sem elég jó, fájdalom, hideg és bánat szaggatja szét bensőmet, és egy végső nagy, örök álomba hajtanám már fejem.

"a proli menjen esztergályosnak" Orbán

Na ezt megkaptuk. :D E tekintetben még tényleg Kádár is jobb volt. Apropó, ha már az elhülyült idősebb fideszesek: a legtöbb olyan történet, hogy "engem azért nem vettek fel egyetemre, mert nem voltam proletár származású" hazugság. Buta volt, hülye volt, azért nem vették fel. Apámat, bátyját, öccsét, akik osztályidegen professzor gyerekei voltak, nemesi ivadékok, jujj, viszont kitűnően tanultak, elsőre felvették. Egy esetről tudok, ahol egy évig várni kellett, az apuka Horthy testőrségének magasabb rangú tisztje volt. Anyámat, bátyját, akik munkás-parasztoknak voltak bekaszlizva is felvették, igaz anyám mindig panaszkodott, hogy nem kapott emiatt külön ösztöndíjat. Nem baj, a lényeg, hogy aki akart, szorgalmas és okos volt, az továbbtanulhatott. A Kádár-rendszerben.

világok távolságai

Anyám teljesen kiakadt, nem fogja fel, hogy milyen világ van itt. Szerintem titokban azt gondolja, hogy már válunk, csak nem merjük elmondani neki. Vagy én szöknék, mert nem vagyok anyának való és ezt a mesét találtam ki, hogy Magyarországon nem lehet megélni és munkát találni. (Pontosabban legális munkát még lehet, de megélni azt nem.) A szép házukból és hegyükről, a mellettük békésen vonulgató "szegény" fideszesek tömegéből nézve ez valóban irracionális. Még arra is gondolt, hogy ez egy burkolt pornóvállalkozás, de mikor rámutattam, hogy nem 37 éves nőket szoktak elrabolni kurvának, azt elfogadta. Nem volt szívem felvilágosítani arról, hogyha ezen az úton járnék, BBW Milfként még biztosan akadna számomra is zug ezen a piacon. Túl sokáig tartana megmagyarázni már a fogalmakat is.

A racionalitás a proletárok világában, itt GY-M-S megyében, 2012 elején az, hogy a valaha külön kasztként kezelt, komoly fizikai és szellemi munkát végző vasesztergályosok nagyrésze a hónap egyik felében éhezik.  Szinte mindenki svájci frank alapú hitelt vett fel anno lakásra (ejj, ezek a mohó proletárok, sosem tudták meddig nyújtózkodhatnak!)  valaki azóta már elvált (miféle istentelen ember az ilyen!), fizetheti az eltartási pénzt is. A szakszervezetük erős a honi átlaghoz képest, harcolnak ameddig tudnak, de csodákat nem tehetnek.

Node talán alaptalan az én nyavalygásom is, mert az utóbbi 3-5 évben eü.-ben dolgozókat várnak. Az is lehet, hogy én már eleve öregnek minősülök. Nem baj, akkor elmegyek pizzasütő konyhalánynak Burgenlandba a közelbe, ahova tudok ingázni, tegnap találtam egy ilyen hirdetést késő éjjel vagy inkább kora hajnalban.

Sünüs

Belehergeltem magam szabályos pánikrohamba, fulladok. Nem félek én az ismeretlen országtól, (vicces, hiszen csak itt van nem messze és európai) szarok rá, csak ne fagyjak meg, Sün miatt van mindez. Főleg, hogy az utóbbi hónapokban már annyira egymásra találtunk, bojkottáljuk a bölcsit, együtt játszunk, szisztázunk, állandóan mosolyog, "anyaaa" vagyok, rajzol nekem folyót, lila bolygót, "táptájót" (űrhajó) halandzsanyelven elmeséli miken gondolkozik. Attilával kibírja a házasságunk, attól nem félek. Nem lesz könnyű persze, de kibírjuk. A cicák remélem megbocsátanak és megvárnak még élve, mert öregecskék. Sün...Talán még kicsi, és mire hazajövök, ő is. Ez nem előreivás a medve bőrére, a végzetemet érzem, hogy nekem mégis el kell mennem nővérnek, szerzetesi magányban élve. Ne sajnáljatok, csak Sünüs miatt. Amúgy itt semmi nincs már, még jó is kisülhet belőle.

Deutschland

-A.:-Találtam neked egy állást, pontosabban egy hirdetést Németországban!

Én.:-Éppen arról akartam fanyalogni a blogomban, hogy mennyire megutáltam a németeket.

Azért elküldtem a közvetítőnek egy érdeklődő levelet, meglátjuk. Ha felvesznek, legalább németül megtanulok. A családomat nem vihetem magammal, ettől most kurvaideges vagyok, hogyan bírom ki Sünüs és Attila nélkül fél évig, de ha bejön, én leszek az előörs, később el tudom őket tartani. Itt előbb-utóbb éhendöglünk, ránkszakad a ház, mert már javíttatni sem tudjuk, minden bevétel az alapszükségletekre megy el, melyek szerények különben. 
-----------------------------------------------------------------------
Ami a németeket illeti, vagyok annyira épelméjű, hogy értsem idegengyűlöletük okát. Azért még mindig jobbak vagyunk szemükben a törököknél, ezért ugyan feleannyi bérért, mint egy német, de dolgozhatunk nekik. Übermenschkedő köcsögök. Azért itt van egy kis ízelítő az átlagmagyar barbárságáról, a közvetítő cég honlapjáról. "Habár az ápolókkal folytatott személyes megbeszélésen a jelölt azt nyilatkozta, hogy egyenlőre egyedül megy ki, mégis kivitte a családját is. A német partner ekkor gesztusként nagyobb lakást szerzett és segítette a családtagok elhelyezkedését is, a gyerekeknek óvodai, iskolai lehetőségeket keresni, a házastárs ingyenesen vehetett részt a német nyelvoktatáson, ám néhány felvett dolgozónak ez sem volt elég. Információink szerint volt aki arról panaszkodott, hogy A 150 négyzetméteres lakás télikerttel túl kicsi."

hittel nem lehet vitatkozni

A "szegény kisnyugdíjasok", kik nemrég' felvonultak királyuk mellett szimpatizálva, most olyan bődületes mámorban lelkesítették azt évértékelője után, mintha benarkóztak volna. Sajnos apám is egy közülük, ezért fájt a múltkori menet, mindegyik jól öltözött, láthatóan magasan iskolázott, művelt vonulóban őt láttam és a köztünk levő áthidalhatatlan szakadékot. Valójában ez a szűk réteg nem a fidesz nyertese, hanem a korábbiaké. Apámat a fidesz rúgta ki (sok rosszat írok róla, de kiváló tanár, és nem kényszerűségből választották mindig őt tanszékvezetőnek) de még ez sem ingatta meg erős hitében, hogy közös áldozatot kell hozni. Ez mind nagyon szép és jó, sőt szükséges, ha van értelme. Az én szemszögemből nincs. Megint elnéztem a videón a decens idősebb hölgyeket és urakat, legyintettem rájuk, mert eszembe jutott az Új Színháznál tomboló "magyar csürhe". Akik belülről színházat még életükben nem láttak, azt sem tudták mi is van műsoron, de ez mellékes is, mert a felsorolt színművek semmit nem jelentenek számukra. Ezek a nekivadult bugrisok vannak többen, ez lett az átlag magyarból és reszketés fogott el, hogy visszasírom majd a félig hibbant, nyájasan, békésen  lépkedő, amúgy légynek sem ártó apámfélék menetét, ha a Jobbik győz majd....

remek tömegközlekedés

Na most már légitársaságunk sincs. Nagy csinnadrattával előtte át kellett nevezni Liszt Ferenc Repülőtérre, nem mintha Lisztnek bármi köze lett volna a repüléshez, és ideje nagyrészét mégcsak nem is ebben az országban élte le. Érdekes, hogy ilyenekre mindig van pénze az államnak, jé. Tegye fel a kezét, aki ismeri a világ főbb repülőtereinek összes neveit és érdekli is, hogy miket jelentenek! Mivel a Földön élő legtöbb ember nem beszél magyarul, felőlük Uggkalabagócsnak is hívhatnánk a miénket, mert a Ferihegy így hangozhat a fülükben. Liszt Ferenc is, de az a külföldi, aki mégis tudja ki volt, vállat von rá. Én is vállat vonok például a párizsi Charles de Gaulle-ra, hiába tudom ki volt az. Node véletlenül éppen nincs repülőterünk és légitársaságunk, nem is értem hogy történhetett ez, hiszen olyan kiváló vezetőink vannak? Bízom abban, hogy valaki megveszi,  és a sok alkalmazottat sem penderíti ki az utcára. 

Hamarosan csődöt mond a VOLÁN is, akkor itt nem tudom hogyan fognak közlekedni a népek. Talán ha volna lovunk és szekerünk, de nálunk egy ló éhendöglene, és lóügyekben nem vagyok járatos, de annyit hallottam, hogy egy kehes gebe ára is félmillió forint. Eladjuk az autót! Hátha itt is bevezetik a tízezer forintos útdíjat , és ugyan az autó árából akartam elmenekülni innen családostul, de addig is meg kell élni, veszünk hát egy lovat gebét, tákolunk szekeret. Mégsem jó, mert biztosan a lovasszekér után is kell majd adózni, új rendszámot tetetni rá, hatóságilag engedélyeztetni, műszakiztatni, állatorvosi igazolás is kell, hogy adott állat hány kilométeren mekkora terhet, mit és mennyi ideig szállíthat.

Gyaloglunk akkor! A gyaloglás frissíti a testet-lelket, minek annyit aludni, hajnali kettőkor elindul az ember és reggel hatra biztosan beér Óvárra, közben még a tájban is gyönyörködhet. Attila munkahelye (is) azt várja dolgozóitól, hogy akár így is menjenek be, őket nem érdeklik egyéni szociális problémák, hogy ki-hol-milyen messze lakik, tessék megjelenni pontosan, vagy le is út, fel is út. Rend van itt kérem, ebből is érzékelhető.

fületlen-farkatlan szössz

Ez a szülés,- gyerekgondozás téma kimeríthetetlen, kicsit mindenki másképpen éli meg, és az ostobábbja meg van róla győződve, hogy ahogy ő csinálta, úgy a leghelyesebb, ezen gondolkodásmód szerint akkor minden gyerek és szülő egyforma, ami náluk bevált, az a követendő. Ez nem eszmecsere, amiből okulhatnak a felek, az ilyenek dogmatikus barmok.

Én sem ítélem el azokat a fiatal nőket, akiknek fáj a császármetszés. Mert előtte nem voltak kórházban, talán gyulladt foguk sem volt, amit idegkezelni,- húzni,- tályogtalanítani kellett, veseköves rohamokat sem éltek át, vajúdni sem vajúdtak, mert programozott császárra voltak előjegyezve. Pláne a terhességük végén sem keletkeztek rajtuk ödémák, és persze az utolsó trimeszterben nem ült rá magzatuk az ülőidegükre, állandósult becsípődést okozva ezzel, ami borzalmas fájdalmakkal jár. 

Nekem az a kis metszés meg sem kottyant, nem mondom, hogy nem fájdogált, de hol volt az a felsoroltakhoz képest! Micsoda öröm volt végre egyedül lenni a testemben, fájdalom nélkül járni, szinte szökelltem az utcákon mámorosan, mikor sebkötözésre kellett járnom. Járni! Nem vonszolódni dagadt lábakkal, hatalmas hassal, izzadva, lihegve, hanem újra könnyen, normálisan rakosgatni a lábaimat, egyiket a másik után, ajj de jó volt! (Már nem folytatom azzal, hogy mindezt azzal a tudattal, hogy egészséges, gyönyörű kislánynak adtam életet.)

pocilakózók, gügyörészők

Lusta vagyok levelet írni, így Molly témájáról itt fejtem ki a magamét. Terhességem elején fenn voltam baba-mama fórumokon, de annyi agyhalott nyüzsgött ott, hogy fájt. Valaki már amiatt is rámszólt, hogy a terhesség az egy derogáló szó, mert gyermeket a szívünk alatt hordani áldott állapot. Aztán hallgattam élőben azt is, hogy jajj, az első hat hétig majd hálóingben bent, félájultan töltöm napjaimat. No ez sem így alakult, mivel császároztak, úgyhogy (Attilának akkor még nem volt jogsija, én meg nem mertem vezetni) már másnap buszozhattunk be sebkötözésre. Nyilván nem hálóingben. A félájult állapot megvolt, főleg miután mellgyulladás miatt magas lázam is kialakult (a "tejláz", a begyulladt csöcs egy rémálom), de nem volt időm ilyenekkel foglalkozni, mert Sün volt a központban. Szerencsémre olyan apát fogtam ki, aki végig velem együtt szoptatott, altatott, őrködött, gondozott, váltottuk egymást az első időkben és olyan félhullák voltunk, hogy eszünkbe sem jutott a szex. Az első hetekre értem. Arra viszont nem emlékszem, hogy izzadságunkba pállva zsíros hajjal, szőrösen/borostásan hálóingben lézengtünk volna fürdés nélkül. (Ezen nevetek, ami jó, mert most pippantottam az aszthma gyógyszeremből és segít köhögni.) 

Tehát én például azért nem hallatom a hangomat ilyen fórumokon, mert pillanatok alatt rosszul leszek a sok buta nőtől, akiket reménytelen értelmes, józan gondolkodásra rávezetni. Tudiillik, hogy nem attól jó anyukák, ha már a zigótát is pocilakózzák "áldott állapotban", később pedig óriási önfeláldozásként élik meg az első heteket, folyamatosan gügyörészve.

új országot keresünk lakni

Attila Venezuelát választotta, el is olvasgatta a világutazók fórumán (melynek oszlopos tagja őrült barátném Ká., nemsokára most Brazíliába mennek lakni, fél évnél tovább nem húzzák itt sosem), hogy nem kezdő utazóknak való. Sőt, az európai embert sokkolja. Tulajdonképpen amiket leírtak, azok itthon is megvannak: diktátorunk nekünk is van, de a benzin méregdrága. A vendéglátó helyeken ugyanúgy átvernek ha nem vigyáz az ember, gázos kerületekbe itt sem tesszük be a lábunkat. Pénzünk itt sincs, pontosabban valahogy mindig van, csak ott nem stresszelnek ezen. Legyeink is vannak, főleg itt falun. Szúnyogok is, bár maláriát még nem terjesztenek. Ami nem tetszett, az az, hogy állítólag az ottaniak olyan szinten felszínesek, hogy könyvesbolt szinte nincs is, legfeljebb bulvárlapokat olvasnak. Aztán meg őrült káosz van, sokszor minden van a boltokban, máskor meg semmi. Az egyik ott élő magyar írta, hogy napokig nem volt WC-papír, nagyon feszegette már béltartalma, így az egyik reggelen munkába menet  kihajtott a Karib-tengerhez, és beleszart. Ez nekem is erős,  ha eljutok egyszer a Karib-tengerhez, biztosan ez jut majd eszembe. (Bááár főszezonban a balatoni nádasok mentén olykor úszkáló emberi fekáliák.....?)

Új-Zélandot emlegetik ezer éve, mint a tutiságot, csak nem mindenki nyer, ismerünk olyanokat, akik anyagilag óriásit bukva kullogtak haza. Igaz legalább megpróbálták.

nikotintapasz

Tegnap este jó alaposan átolvastam, hogyan kell ezeket alkalmazni, milyen mellékhatásaik vannak. A pitvarfibrillációnál már vakartam a fejem, de a szájfekély kialakulásánál már azt mondtam, hogy na nem.

Amúgy a jókurvaanyját az államnak, erre miért nem adnak támogatást? Annyit elfüstöltem adóba 20 év alatt, hogy igazán nem lenne nagy teher. Meg miért lehet egyáltalán még cigit kapni, ha szinte mindenhol tilos bagózni?

Az e-cigi egy önátbaszás, lusta vagyok előtúrni a HVG cikket arról, hogy a tiszta nikotin beszippantgatása milyen azonnali hörgőtágulatot okoz.

aszthma

A jó hír az, hogy nincs tüdőgyulladásom, és a tüdőm is teljesen ép, tiszták a rekeszek, nincsenek degenerálódások. Ellenben nem működik, mert aszthmás vagyok. Még nem tudom milyen aszthmásnak lenni, a tüdőgondozóban úgy láttam, hogy egyfajta klubtagság. Előbb ide-oda terelgettek, A. kísért, ő is vitt be Óvárra, fuldokolva, ködön át láttam mindent, az rtg-t, a légzésfunkciót mérő gépet kezelő dominát. Utóbbinál kint várva rám A. azt hitte összevesztünk, mert csak a nő kiabálását hallotta, de mondtam, hogy nem, nagyon kedves volt, csak éppen üvöltve kommandírozott, hogyan fújjam-szívjam a pipát, és mindenáron valami csúcsot akart elérni, mutogatott egy monitoron egy xy koordinátát. Aztán beszívatott velem egy nagyobb adag inhalációs spray-t, kiterelt, hogy megismételhessük az egészet, közben érkeztek fiatal pasik kontrollra, azokkal is így üvöltött, hatott a szer, kezdtem röhörészni A.-val, aki a hullaszagra panaszkodott.

Majd ide-oda küldözgetve belebotlottunk egy furcsa pápaszemes lénybe, aki tétován ide-oda cipelt egy alumíniumlétrát, a tekintete pedig teljesen zavaros és ijesztő volt, mikor ránkemelte. Úgy igazán akkor ijedtünk meg, mikor hallottuk, hogy doktornőzik. 

-Bízzunk benne, hogy ez egy autista zseni, kiváló kutatós, tudós és gyógyító!-mondtam A.-nak

-Az előbb majdnem rámjött a röhögőgörcs, mikor egy csávó bejött, áhítatosan megkérdezte, hogy 'A Doktornő" itt van-e már, és kedvem lett volna válaszolni, hogyha a nyakában egy kettes alumíniumlétrával az épületben ide-oda kóborló, motyogó lényt keres, akkor igen.-Nem mertem ekkor ránézni, mert éreztem, hogy határán vagyunk a kirobbanó idétlenkedésnek a megkönnyebbüléstől.

Szerencsére mivel az egészségügyünk csodálatos, én pedig optimista vagyok, nekem lett igazam, a létrás kérdései és diagnózisai bent a rendelőben már célzottak voltak, elmondta, hogy az értékeim alapján aszthmám van, majd felírt egy csudaszép, rikító rózsaszínű befújót, és megmutatta magán egy másikkal, hogyan kell használni.

Eddig ketten ortályoztak velem, hogy a bagózástól lett, (a létrás és a domina nem voltak köztük) nem tudom. Lehet, mert egyik rizikófaktora, de azért csak rizikófaktor, mert nem egyértelmű. Mindenesetre a második "bezzeg én megmondtam" okoskodóra már rábasztam a telefont.

'where do I go?'

vicces kép

Ezzel kapcsolatban eszembe jutott, hogy akkor voltam végzős a Pázmányon, ami gyászba borult. Az egyik hisztérika még hangosan fel is zokogott egy szemináriumon hazafias fájdalmában (azóta már rég' "libcsikomcsi" kereskedelmi tv-adóknál riporterkedik jelenik meg olykor a képernyőn menyétarca, és nagy átéléssel tudósítja, hogy Böszmekilitin özv. Galacsinszki Tiborné vályogháza a sok esőzésnek köszönhetően megrogyott, satöbbi-satöbbi.), még a tanár is elérzékenyült, és bátorított mindenkit, hogy majd legközelebb "mi győzünk". Bennem sem öröm, sem gyász nem volt a jövőt illetően, csak "halvány lila dunszt."

sebzett

Gondolom ahogy öregszem, meg idevonulván a világ periférikus keringésébe, árvának érezve magam, betegen érzékenykedem. Holott én neveltem úgy anyámat, hogy neki azt nem szabad észrevennie, ha nekem bajom van, ha mégis, akkor annak orvoslásához én jobban értek. Anyámra ebből a szempontból mindig úgy tekintettem, mint egy tudatlan kislányra, akit kímélni kell. Humora sajnos nincs, a kéztördelős rettegését pedig irtózva kerültem. Továbbá én szoktattam lassanként rá arra is, hogy ne hívjon, ne zaklasson, fogadja el, hogy felnőttem. Most ehetem amit főztem. Pedig úgy hiányzott, hogy hívjon, bennem is a soha meg nem értett gyerekek hibbanása lakik: tudatalatt azt remélem, hogy egyszer kitör belőle az az "Anyu" akire várok. 

Ma hazafelé hajtva Birkán* az orvostól (elkezdtem éjjel fulladni, farpinán döfetett gyógyszerrel, holnap meg hétfőn még mehetek újabbakért) korholtam magam. Sokkal elesettebb állapotokban magam láttam el magam, senki nem volt körülöttem, mert én akartam így. Mit várok most meg már egy öregedő asszonytól, akinek magának is ezer  testi nyűge van, munkaalkoholizmusa pedig már klinikai esetté fajult? Igaz, klinikai eset apám mellett nem csoda, ha nincs maradása otthon, lót-fut, nem is tudom mit kívánjak neki, hogy essen össze és vigyék kórházba? Onnan nem engednék futkorászni, és a vén tehetetlentől is nyugta lenne. Szóval kedves önmagam, anyuci-kejj-nekem téma lezárva. Másoké meg már nem is él, ritka, ahol még mindkét szülő létezik. Jó ideje nem is merem régről felbukkant barátoktól megkérdezni, hogy "és a szüleid hogy vannak?"

* az Ignis neve

hétköznapok

Minden mindegy alapon ittam egy kávét, amitől fejfájásom és szédülésem elmúlt, de testem lángra lobbant. Belülről hevít, forral valami, én meg mint egy eszement, nyitott ablakoknál kapkodva tettem rendet legalább az asztalon és mosogatóban. Lezuhanyoztam, felfőtt fejemnek jól is esett a hidegvíz (más választásom nem is maradt, miután elhasználtam a bojlerből a vizet) és még be is púdereztem  arcom. Rettenetesen szomjas vagyok, az itteni nagyon jó ízű csapvizet nyakalom. Ezekből a jelekből feltételezem, hogy javulok. Sünüs vendégségben. Talán át tudok érte menni lassan.

Attilát szabadságra küldték holnaptól, hogy itthon dolgozzon. Az eddigi számlákat nem fizették ki, de az árut követelik. Mi meg azt számolgatjuk, hogyan vegyünk benzint a beszállításhoz. Remélem legalább jövő hét elején már én fogok szállítani, mert szeretek vezetni és emberek közé mehetek, meg a "városba". Azt hiszik ott, hogy családi vállalkozásunk van, és én hivatalos alkalmazott vagyok. Bár ilyen jól menne! Megkíséreltem eloszlatni ezeket a tévhiteket, hitték is meg nem is.

ütős vírus

Már régen voltam olyan beteg, hogy felkelni se tudjak. Zsibbadt mindenem, ha feltápászkodtam szédültem, fátyolos ködben tántorogtam, rázott a hideg vagy éppen fel akart gyulladni a testem. Ma nagyon komisz voltam Sünnel, nem tudtam ilyen állapotban foglalkozni vele. Éppencsak megetettem, belöktem neki DVD-n "Dóját", de nem sértődött meg, a szemét geci anyjához odafeküdt délután és együtt aludtunk. Most úgy érzem, hogy már jobban vagyok, talán el sem megyek orvoshoz. Ugyanazok a tüneteim mint Sünnek: hirtelen magas láz, kiterülés, félhulla állapot, aztán gyors gyógyulás.

előzőhöz

Máskor is leírom a kívánságaimat, mert teljesültek. Nem sokkal később felült, kakaót kért, most pedig már elbarmolta a gépemet, újra kellett indítani, sírva Dórát követel, éljen!

tehetetlenség

A százezres hülyék menetét nehezen, de ki lehet zárni a tudatból, de az éppen magas lázzal fekvő Sünüsét nem. Felidegesítettem magam Rita betegségén, az is eszembe jutott, hogy ajándékba kaptam, el is veszíthetem, de nem, erre gondolni sem akarok. Ez a rothadt tehetetlenség, hogy itt ülök, várom, hogy hasson a kúp (mindent kihány) keljen fel, jöjjön ide mindent lepakolni az asztalomról, "Dóját" és "kakajót"követelni!

botcsinálta tanárkodásom vége

Ajánló

Al panaszolta, hogy a magyartanára elküldte azzal, hogy semmit nem értett meg a felvilágosodásból, készüljön, menjen újra. 

-Miből kérdezett, a magyarból? 

-.....?

-Magyar vagy nemzetközi anyagot kérdezett? 

-Jaa, magyart-tekergette a haját-Láttad a VV Veronika hajdíszét? 

-Nem, nem nézem. Kiből, miből vizsgáztatott? 

-Valami cé betűs volt...izé... 

-(Ki lehetett cébetűs felvilágosodáskori, hussant át az agyamon)-Nem Voltaire-től a Candide-ot? 

-De, azt! 

-Hiszen ő francia volt! 

-Olvastad..? 

-(+20 Hgmm-el emelkedett a vérnyomásom) Jó, gyorsan összefoglalom neked nagyon vázlatosan a lényeget!  

Már Leibniz nevénél elvesztette a fonalat, a hajában matatott ismét, és ajakbiggyesztve biztosan ismét VV Veronika hajdíszére gondolt. (A vérnyomásom +50 Hgmm-el emelkedhetett ismét.) Ennyi, teljesen felesleges egymást kínoznunk. Az iskolája nagyon elnéző vele, tudják, hogy érettségi nélkül teljesen elveszett lenne, meg fogja kapni majd. Aztán elvégez egy tanfolyamot, és mivel nagyon jól magol, tényleg fel fogják venni x helyre amit kinézett magának, (kapcsolat van), ellavírozgat ott, még a főnököm is lehet egyszer, ki tudja? Ellavírozgat majd máshol is teljesen boldogan, semmi haszna nincs felesleges és érthetetlen magyarázataimból, bármilyen velősen és egyszerűen próbáltam átadni azokat. Manapság nem kell mindez. Taposni kell tudni, kurválkodni, hazudni, lopni, csalni.
-
Kiegészítés: utoljára rendszeresen a tavalyi év végén foglalkoztam vele. Azóta eltelt egy nyár és egy iskolai félév, sok egy tini agyában ahhoz, hogy mindent elfelejtsen. Pláne kisbaba mellett.

netes nyelvtanulás

A barbis játékon végre felvett ismerősnek egy német kislány. Egy gond van vele: 10 éves. Azért gyakorolhatom vele a németet, bár a velekorú angolszász és magyar átlag helyesírásán megdöbbenve félő, hogy eleve meg sem értem majd,  vagy rosszul rögződik be, amit meg igen. A hawaii-i kamaszlánnyal azóta is csetelgetek, ő az egyetlen amerikai, aki szóba áll velem. Gyanakodni kezdtem, hogy lakókocsis pária lehet, és mivel úgyis hülye külföldi vagyok, kis magyarázkodás után, hogy nem rasszizmusból vagy udvariatlanságból, de hagy  érdeklődjem bennszülött-e? Floridai fehér, puff neki. Már egyre kevésbé értem, mert nekibátorodott, olyanokat ír, hogy kaykay, ezt még megfejtettem visszakérdezve, hogy ez az okey-okey? Legközelebb már meg sem lepődtem, mikor csak annyit pötyögött: kk. Megkíséreltem elmagyarázni neki, hogy én klasszikus brit angolt tanultam, amit valószínűleg élő ember a BBC-n kívül nem beszél, nézze el iskolás angolságomat és kérdéseimet. Meg tudjuk egymást nevettetni, ez ritka.

Egyébként nem szeretnék engedni a szlengnek addig, még nem beszélek tökéletesen egy nyelvet. Magyarul sem szabadna. Nyilván felveszem azért a tempót, nem ragaszkodom teljesen megkövesedett óságos szavakhoz, pláne cseten. Egy nyelvben talán a szleng és a diáknyelv változik a leggyorsabban, 15-20 év alatt szinte teljesen kicserélődhetnek az aktuális "menő" kifejezések. Az országokról, tájegységekről nem is beszélve.

*

Másfél napja nem ettem, nem vagyok éhes. Nem csinálok belőle problémát, ki kell használni, hogy megbolondult az agyam végre jó irányba. (Nyugi, anorexiás nem leszek, annyira nem tud megbolondulni.)

dagadék harca

Visszanézegettem a régi fényképeimet (sajnos digitálisan csak 2005-ig vannak meg) és rádöbbentem, hogy én 2005-2006 táján bizony voltam olyan dagadt, mint szülés után, na akkor el is hagyott Pé. Felhívtam röhögve és elnézést kértem, hogy egyáltalán rám bírt nézni, nem zavart, hogy hülyének néz. Aztán segített először Nyuszikazoli táplálkozástanilag, majd Ágika, aki azt mondta, hogy le kell szarni minden extrém táplálkozási elméletet és gyakorlatot, átállítani az agyat a fogyásra, aztán lódulni előre és sportolni. Hatékony edző volt, sokat köszönhetek neki. Most szörnyen le vagyok punnyadva, ezer éve nem bicajoztam, odakint zimankó van, itthoni tornázásra a hely szűk, hajcsár nélkül pedig úgyis haszontalan, mert lusta vagyok. Áhh, éppen kezdett emberi formám lenni, de ez a karácsony nagyon betett, még azt nyögöm.

morfond

Rájöttem közben, hogy nem is az olcsó bizsuimat, cuccaimat irigylik. Van bennem valami, amit még nem tudtak elvenni tőlem, ami akkoris megvan, ha krumpliszsákba bújok. A hangom, avagy a hallgatásom. A fellépésem, tekintetem. Talán csak annyiban különbözöm az átlagtól, hogy nem tartozom sehova. A sokdiplomás, buzgó társadalmi életet élő entellektüeleknek hülye és csóró vagyok, az egyszerű népnek meg túl úrias-féle. 

Lassan 37 éve nem tudok beilleszkedni egyik nyájba sem, nem is szándékom, mellesleg mindkét  oldalon többnyire kiválóan alkalmazkodom. Többnyire, mert nem mindig sikerül, így leszek az egyik oldal szemében jól-rosszul kiművelt tahó, a másik csapat szemében pedig karót nyelt savanyú picsa. Egyszerűsítettem a rétegeket illetően, mint mindig.

Ingleichen és a zene

Már nem énekel annyit, próbál beszélni, pár napja elkezdődött a "mi az?" korszaka, és sokat fejlődött a szókincse is, de az átlag gyerekétől messze el van maradva. Ugyanakkor már méhen belül kiváló hallása volt, bármilyen harmonikus és tiszta dallamú zenétől megnyugodott (legtöbbször a klasszikusoktól) még a diszharmonikus, zenének nevezett szeméttől olyan nyugtalanul rugdalt, hogy azt hittem kiszakad a hasamból. Nem sznob, kedveli a könnyedebb műfajokat is, csak legyen szép hangja a néninek. Továbbá elég hallania egyszer egy dalt és rögtön megjegyzi a dallamát, dúdolja vissza. Nagyon jó hallása és ehhez kapcsolt memóriája van. (Majd meglátjuk szeretne-e zenét tanulni, a lehetőséget megadjuk természetesen, én is 4 évesen magamtól választottam a hegedülést, majd döntöttem el 8 évesen, hogy abba is hagyom.)

A bácsik énekét kevésbé szereti, bár az apja mutogatott neki ...ööö.... nem tudom milyen hard? metált és úgy rázta rá a fejét, testét, mint a nála 15-20 évvel idősebbek. Ebből leszűrtem, hogy akik ilyen koncertek előtt vonaglanak, azok szellemileg egy másfél-két éves gyerek szintjén állnak. (Jól van na, seggrészegen én is csináltam ilyet jópárszor kamaszkoromban, a legtöbb ifjú ember szeret regrediálni és primitív ősemberként  a tűz körül ugrálni a hordával valamiféle tamtamra. Néha a már nem olyan ifjú emberek is, olykor kell az.)

Ingleichen és a mesék

Észrevettem hónapokkal ezelőtt, hogyha olvasok, akkor Rita dühös lesz, mert anya könyvet néz, anya addig sem Jitával foglalkozik, és mérges lett a könyvekre, marcangolta őket. Jó pár klasszikusomat megtépkedte, mire elzártam előle azokat. Akkora ellenszenvvel viseltetett a kép nélküli, számára haszontalan és anyát lefoglaló nyomtatványok iránt, hogy mesét sem tudtam neki olvasni, fejből rögtönzök ma is. (Átszoktam az éjjeli olvasásra, és folyamatosan magyarázom neki, hogy a könyvek értékek, nem szabad rájuk haragudni, azóta békén hagyja azokat.)

Emlékszem, hogy  a Piroska és a farkassal kezdtem, de nem értette a farkast, nekem sem tetszett a "gonosz állat leselkedik az erdőben" toposz, aztán mire odaértem, hogy a nagymamát bekapta, Rita már nyüszített, üvöltött, azonosítva a karaktert a "mamákkal"*, Piroskát hagytam. A legtöbb mese horror! Tegnap Hófehérkét költöttem át, az erdész bácsinak nem megölnie, csak elkergetnie kellett az erdőbe, de a mérgezett almákat nem tudtam kihagyni. Ingleichen ennél a résznél felpattant élénken "alma, alma" kiabálva, és vigyorogva mutogatott a hűtő irányába, amin még kint csüngenek az alma rajzaim.  Unalmasabbra kellett váltanom, Hófehérke természetesen nem halt meg, jött a szőke királyfi fehér lovon (ez nem tetszett neki, legközelebb barna királyfi jön barna lóval) a gonosz mostohát száműzték (nem megölték), még ma is élnek és jóban maradtak a törpékkel, akik nem is törpék, hanem inkább manók, az kedvesebb. A varázstükör mondókája, mert rigmusos, nagyon tetszik neki. 

*Mivel a "mama" név foglalt, mert az anyósomé, a "nagymama" pedig anyámnak nem tetszett, egy ideig Pampam volt, aztán én kezdtem Lujzi mamázni, mára ebből anyám keresztneve, a Lujzi maradt. Pontosabban Jlujzi, múltkor Ingleichen elkezdett összepakolni a táskájába, érdeklődtünk, hogy utazik-e, hova, mire kijelentette, hogy Jlujzihoz, majd begyömöszölt egy üveg ásványvizet is.