a "'popcornos" csaj

-Kérsz popcornot?-meredt az arcomba anno egy bamba bocifej, alatta hatalmas zacskó pattogatott kukoricával. Ő volt az egyik szobatársam szülészeten, akinek velem ellentétben frontális lebenyének legnagyobb része nem funkcionál, ezért semmi sem hozza ki a sodrából, boldog és amúgy végtelenül jóindulatú. Nem messze lakunk egymástól, össze szoktunk futni a boltban, a maga szintjén (mit evett a gyerek, mit tud már, etc.) el lehet vele beszélgetni, magyar az anyanyelve. Utóbbit azért tettem hozzá, mert az alábbi, adatlapomon zajló FB-s levelezésünkön egyszerre röhögtem és sírtam. 

-Réka Szidonia: -szia e****.réka vagyok,5-én lesz megint zene bőlcsi és ha akarnál jőni a kislányodal.Szoltak hogy hivjunk még anyukákat és rád gondoltam hogy szolok.Péneteken 5-én kezdődik 10orátol a művelődési házba.
 -E. Szia! Köszi szépen a meghívást, de közben elkezdtem dolgozni, így már nem érek rá.:) 
 -Réka Szidonia: Szia.Az jo ha már dolgozol.És akkor be adjátok a bőlcsi a kislányt?Én is adom be szeptemberbe a bőlcsibe csaka ddig kel találjak munkát.Bocsi ha zavartalak. 
-E. Nem zavartál, de van levél funkció is! :) (Igen, hamarosan kinyit a bölcsi és megkezdődik a beszoktatása.)
-Réka Szidonia: Ha tudsz valami jo munka hejet légyszi szoljál nekem is.Jo lenne. És te hol dolgozol?

(Kiírtam az adatlapomra a munkahely rubrikába, hogy "majd beírom, ha véglegesítenek." Gyártósorra bevihetem ha az megfelel neki, biztos vagyok benne, hogy egy egyszerűbb monoton munkát jobban el is tudna látni mint én, mert nem frusztrálná, nem idegesítené. Félanalfabéta, ennek ellenére benne is van mit tisztelni. Hű, de emberbarát lettem.)

minek előre stresszelni, ehh

Luca módszere nagyon jó, alkalmazom, hogy én is mindig csak a másnapra gondolok. Sőt, tegnap óta kiegészítettem azzal, hogy már a másnapra is nyugodtan próbáljak tekinteni. Szombat hajnalban azzal száguldottam be, hogy "jajjajajajj, dőlnek majd a legyártott termékek, százasával állnak a kamionok, hogy vihessék őket, ki sem látszom majd a munkából, el ne csesszek valamit stb.-stb." Ehhez képest éjjel kiment a nagyrészük, délre vártam három teherautót, végül Undorka otthonról kiszámlázta őket, talán nem bízott bennem, meg különbenis sztahanovista.  

Na nem törtem össze emiatt, nagyon kellemesen telt a napom, egy ideig a jegyzeteimet magoltam újra, aztán jó erősen pókerarcú főnököm szemébe néztem, és kértem tőle akármilyen munkát azzal a valós indokkal, hogy nem szeretek munkahelyen nem dolgozni. Aprót villantak szemei, majd felzavart a rakodómunkásokkal egy vasrácsos galériára mocskos dobozokat és rajtuk levő tételszámokat egyeztetni. Aztán feljött ő is, lefelé udvariasan maga elé engedett, de én kitanultam már az ilyen pasik észjárását, olyasmi mint A., tesztelt, hogyan megy le az új, kimázolt képű csaj. Ezért eszembe sem jutott megfogni a korlátot és kényeskedve egyesével lépkedni, rohantam le, ő tempósan utánam. Gondoltam ha elbukom, legfeljebb ugrok egy nagyot. 

Bevált a számításom, mert felengedett és vigyorogva elkezdett mesélni arról, hogy ha aznap elszabadul innen, megy chopperezni, sőt még azt is mutatta lelkesen, hogy milyen nagymotorra gyűjt. Hála A.-nak, aki szintén motorbuzi, már nem vagyok teljese hülye ezekhez. Leellenőriztem FB-n, nős, sőt majdnem egyszerre van a házassági évfordulónk, tényleg csak barátkozott.

Az sem lenne baj ha nem, voltam már ilyen helyzetben, nagylány vagyok, jól kezeltem. Nem, nem szoptam le. Ha akcióra lendült, malasztos képet vágtam és ahhoz illő hangon jegyeztem meg az asztalán kiállított családi képeire, hogy ezek a gyerekek hihetetlen milyen gyönyörűek, hogy nőnek, az anyjuk szépségét örökölték, különösen a kislány, bla-bla. Ez mindig lehervasztotta a pasast, igaz szerintem sub volt. Ez a mostani Attila-féle, ez elkezdene szívatni, de akkor elé állnék és minden körülményeskedés nélkül vulgárisan hozzávágnám a fejéhez, hogy nem baszunk, emiatt pedig ne basszon ki velem, uff. Nota bene, a rabszolgatelepen ugyanolyan felfűtött nemiség van, mint a kórházakban. Fogalmam sincs előbbiben miért, a kórházakat azonnal értettem: a halál közelsége ijeszti a legedzettebbeket is, és egyáltalán nem meglepő módon az erősebb életösztön a szaporodás, nemiség felé terel mindenkit. Nem feltétlenül coitálnak is, de előbb-utóbb az összes bizsereg valamilyen szinten. A mód és lehetőség pedig adott, szinte állandóan összezárván. A gyárban csak az összezártság van meg, ez önmagában nekem kevés magyarázatnak.

hajnali

Na tessék, a szervezetem máris megszokta, hogy hajnalban kelni kell, már jó másfél órája csösztörgök csendben a lakásban vagy gubbasztok kint cigizve, hogy Attilát fel ne verjem. (Ritasüni még nyaral őszöl a szüleimnél). Végül itt kötöttem ki, sajnos a munkahelyemről nem tudok blogolni és nem is akarok, hogy miután feljelentettek a főnökömnél, a sok mihaszna, kukkolós IT-s még meg is jegyezze nemcsak az oldalt, de a belépőkódjaimat is. A g-mail fiókomat sem nyitom meg onnan, és nem is fogom.

esti

Ma megszegtem az elveimet és a fehér, lila csíkos futócipőben mentem dolgozni. Mindez arra volt jó, hogy többet ezt az elvemet- speciálisan egy sporthoz kifejlesztett, és feltűnően sportcipő jellegű sportcipőt sportoláshoz húz épízlésű ember- ne szegjem meg. Nem arra lett kifejlesztve, nem arra való. Holnap is mennem kell, mert elmaradtak egy széria gyártással, a vevő meg hörög. Joggal. Nem a munkások hibája, odamennek, jól-rosszul betanítják őket, aztán vagy képesek úszni háborgó tengerben, vagy nem. Legalább lesz ebben a hónapban hétvégi műszakom, ami 100%-os pótlékkal jár. Majd szeptembertől "megszavazzák" az új munka tv.-t, amiben el akarják törölni a műszakpótlékokat. Munkaalapú társadalom, meg az anyjuk picsáját. A népek azért vállalják a többműszakot (én is), mert így keresnek annyit, amennyivel tartani tudják a tempót az inflációval. 

Azért két napja reggelente hajnalonta, a 4 órás kelés után bent az elmebajban azt hajtogatom magamban, hogy "valaki vigyen haza". Aztán lebaszom magam, hogy nem gondolkozni, nem rinyálni, el is múlik ez a hangulat, mert alapvetően jól érzem magam sok ember között a pörgésben és tényleg szeretek irodában dolgozni. Még le sem basztak, de akkor majd idejövök sírni, pedig természetes lesz, mert a hajtás miatt ingerültek, türelmetlenek a főnökök, vagy a régóta ott dolgozók, irritálja őket a sok tudatlan újonc, a lecseszések oka legtöbbször triviális, csak stresszlevezetőként használják a beosztottakat/újoncokat, ahogy mindenhol. (Jajj, falra ne fessem az ördögöt, holnap sztahanovista Undorka szarai miatt kell mennem.)

Ui.: sokat emlegetem a nekem szánt verbális dorgálástól, konfrontálódástól való félelmemet, mert tényleg érzékeny vagyok rá. Talán már nem annyira, mint húszas éveimben, sőt célom minél kérgesebb lenni belül is. Objektíven persze, a jogos kioktatásból azért tanulva.

szolgálati

(Normális esetben már régen aludnom kellene, de ahogy hazaértem délután elájultam, és csak este 7-kor ébredtem fel. A mai nap kissé húzós volt. Ez angolos megfogalmazása annak, hogy bent teljes káosz és anarchia uralkodott el, miután újabb embereket tettek az amúgyis zsúfolt irodába, összekavarodott, hogy ki melyik gépen dolgozzon, beszart az összes nyomtató, a rendszer. A cég 7. jelmondata "ragadd meg a problémát és oldd meg magad!", ennek szellemében lebasztam az ügyeletes IT-st, hogy engem rúgnak picsán, ha nem végzem el a rámbízott feladatokat időben, tehát legyen kedves és oldja meg. Mondta nem érdekli, feleltem, hogy ez egyértelmű, ennek ellenére konkrét időpontot kérek, hogy mikor lesz lehetőleg azonnalra toner, nagy gép és rendszer javítása etc. Ha panaszkodna (nem fog), akkor  a cégnek erre a 7. jelmondatára hivatkozom majd. Harcedzett régi emberek is legszívesebben lecsaptak volna mindent, hogy hazamenjenek. Én még friss vagyok, nálam ez még messze nem verte ki a biztosítékot, ha holnap-holnapután, egy hét múlva kiveri, akkoris bírnom kell.)

Nem fizettük be idejében a netszámlát, lehet, hogy "büntiből" kikapcsolják addig, még el nem utaljuk. Egyéb esetben ha nem jönnék egy ideig, annak okai részleges agyhalál, szellemi-fizikai kimerültség,  számítógépundor és ezek permutációi lehetnek, de ennek ellenére jól leszek, megleszek, létezem, csalánba nem üt a ménkű.

a felkelés a legnehezebb-eddig

Teljesen mindegy, hogy négykor vagy hatkor, újra meg kell szoknom a korai kelést és fekvést. Meg a fődögélést, avagy szétfagyást a buszmegállóban, a kötött menetrendet, a zsúfolt buszon az emberi kipárolgásokat, fúj. Ma még puding voltam és autóval mentem. Ó, milyen jó volt, mennyire szeretek szakadó esőben vezetni!

naív Eliza

A fiatal mérnökökhöz és a közvetlen logisztikus pasi kollégáimhoz képest a mocskosszájúságom, amit nem is olyan régen tényként rögzítettem, olyan mintha egy frissen szüzességét vesztett tizenhat éves  fiatal a kiteljesedett és széleskörű szexuális kulturáltságáról értekezne büszkén. Bámulatos a fentebb említettek találékonysága, bár majdnem minden trágárság mögött a péniszük áll. "Mi lesz most J.?" "Az, hogy leszopjuk magunkat." (= Rengeteg munka szakad a nyakunkba, mit meg kell szervezni és végrehajtani rekordidőn belül, kevés emberrel, megfelelő eszközök nélkül és a kijelölt hely sem biztos. Természetesen ez egyszerű példa volt, éppen eszembe sem jut összefüggő baromság.)

az első hét végén

Olyan fáradt vagyok, hogy teljes ataraxiába kerültem. Idegileg már rámfért ez a pörgés, ha rögtön az egyik legdurvább és extrább is. Eddig tisztára fogyókúrás hely, egész nap rohangálunk ide meg oda a kurva nagy gyár területén, enni egy szendvicsre van időm, ásványvizes itatók meg vannak, mindenki izzad-lohol, töltögeti az üres PET palackjait. Jókat röhögök a kiplakátolt céges faszságokon, úgymint "tiszteld termékeinket és légy büszke munkádra!" "Gondolkozz pozitívan!" "Az erő benned van, együtt pedig mindent meg tudunk csinálni!" "No exuses!", "Zero Tolerance!", stb.-stb. Egy nap táppénz után egyhavi cafeteria-t vonnak le, 2 nap után 2-t és így tovább. Egyelőre ez nem érint, mert próbaidő alatt nem jár. Számunkra a kemény szankciók és a teljes odaadás már durván ázsiai,  soha nem is szeretnék igazi, Ázsiában, ebben az esetben Indiában működő gyárban dolgozni, gondolom napi 16 órában 1 dolláros órabérért.

Kint a parkolóban az  aszfaltra lefektetett hatalmas félköríves buckákról azt hittem, hogy fekvőrendőrök, de nem, valamiféle indiai feng-shui, a teljes területet körbevették vele és hitük szerint megakadályozza a pénz kifolyását. Az asztalok is ez alapján vannak elrendezve, iskolapadszerűen, hátulról előre, két-két asztal egymás mellett, 2 emberrel. 

Az irodánk tényleg majdnem a pincében van, a szerelde mögötti raktárban található. Az ottani társaság jó csapatnak tűnik, nagyjából egykorúak vagyunk, és  félúton helyezkedünk el az utált menedzsment és a melósok között, ami a leghálásabb köztes állapot, mert így mindkét réteggel lehet barátkozni. Szeretek továbbra is lehetőségeimhez képest csinosan öltözni, mellyel már nem egy jóemberre hoztam rá a frászt, aki egy eldugott szegletben éppen lihegett volna egy kicsit, majd meglátva összerezzent, hajbókolt, mert azt hitte, hogy újabb karrierista törtető, lebaszó spiné jelent meg. Tegnap viszont szakadtan mentem ócska nadrágban, edzőcipőben, akkor a melósok magukfajtának véltek és barátságosak voltak. Ma kicsíptem magam, mert olyan kedvem volt, mire a munkások elhúzódtak tőlem a cigiző helyen. Hehhe, mit tesznek a különféle ruhák, maszkok, viseletek?!

Igaz a saját (közvetlen az árut fizikálisan is jelenléve irányító) diszpós-logisztikus főnökömet meg én néztem szegény, ijedt kis munkáslánynak, barátságosan bemutatkoztam neki, hogy akkor mostantól itt leszek én is, ebben az irodában és tegeződhetünk-e. Ezt ma elmeséltem a többieknek, mikor már nem volt ott, szakadtak a röhögéstől. Amúgy mindenki szereti, nem is tudom miért ő a főnök, az igazi egy talpraesett srác. Szóval már három főnököm is van: a nemfőnök, de mégis főnöksrác, az ő főnöke, de nem főnökszerű kedves lány, valamint  Keményasszony fentről,  aki tulajdonképpen kereskedő-féleség. Rangban ő, az utóbbi elsődleges, mi hárman, "a lányok" (sic!, bazze) tulajdonképpen elsősorban neki és a csoportjának dolgozunk. Hétfőn teljes mélyvíz, kezdődik a három műszak, őrület lesz, fel vagyok készülve ortályos lebaszásokra, extrém esetben kirúgásra is. Ataraxiában lebegek jelenleg, nem kavar fel.

Az első nap

A rabszolgatelepen. Vannak a betanított munkások százai, akik robotolnak lent a gigantikus üzemcsarnokban, a galérián meg az irodák, miknek ablakaiból nem nagyon néznek ki az ott dolgozók. Nem is tarthatják a lentieket embereknek. Ők fent vannak, nekik jó, a többi lusta állat, akiket hajszolni kell, hogy menjen a kereskedelem és kapják a minél zsírosabb fizetésüket, mármint ők, a fentlakók. Az egyik huszonkevés fiúka nagyon meglepődött, hogy nem autóval mentem, majd azon is, hogy van a munkásoknak különjáratuk és magam is azzal utaztam be. Hallja ezeket az ember, tudja, hogy így van, mégis fáj átélni. Reggel elsőre szabályosan sokkolt basszus. A szép HR-es lány kivételnek tűnik, a legtoprongyosabb betanított munkással is ugyanolyan kedves, mint a jól öltözött, iskolázott szellemi dolgozókkal.

Nagy a káosz, élelmesnek kellett lennem, hogy kiderítsem egyáltalán mi lesz a feladatom? Kiderült. Fos DOS alapú rendszerben számlázni, amit mind a 15 ember  600-féleképpen használ, 900-féle termékre. Állítólag két hét után már érti az ember. Csak bírjam addig. Van máris egy kedvencem, az a tipikus baszatlan, ez esetben fiatal rondaság, akinek senkije, bent él a munkahelyén, sóhajtozva játssza a munka hősét és akkora arca van, hogy ki kell bírni röhögés nélkül. Ő (hatalmassal) intézte el, hogy mi három műszakban legyünk, mert így még hatékonyabb a termelés. Mert Ő például anyanyelvi szinten beszél németül. Hallottam, csodásan. A zwei-t zwo-nak mondja,  a legtirpákabb burgenlandi tájszólásban hadar, elharapva a szavakat. Cseveje befejeztével megkérdeztem, hogy a német megrendelőtől kéri az LKW-t? Jé, te tudsz németül? Na annyira azért nem, mint te, csíííz. 

Szóval bemegyek holnap is, seggelek tovább, jegyzetelek ki-mit, hogyan csinál, mik az extra igényei. A közvetlen kolléganőimet még mindig nem láttam, lehet, hogy elrejtették őket a pincében. Csak ki ne derüljön, hogy nem is léteznek, holnap kutatóexpedícióra indulok.

önmegerősítés

Délben a medencében heverészve (= felfújható) relaxáltam és empatikusabb beszélgetőtársat képzeltem el. Mindezt ma koraeste Attilának is elmeséltem, aki először félreértette, hogy hangosan beszéltem magammal, aztán meg, hogy hangok szóltak hozzám. Nem, nem,  válaszoltam fuldokolva a röhögéstől, ennyire még nem vészes a helyzet, de valahogyan tisztáznom kellett magammal, hogy teljesen normális a szorongásom! 

Milyenek lesznek a kolléganők...? Sokfélével dolgoztam, volt rá nem egy példa, hogy valakivel az első félévben gyűlöltük egymást, majd valamiért megtört a távolságtartásunk, nevetve meséltük, hogy milyennek láttuk a másikat. Ezért eldöntöttem, hogy egy ideig nem alkotok senkiről végleges véleményt, de azt úgysem fogom kibírni, hogy az első benyomásaimat ne írjam le ide. Diplomatikusan persze, de azért nem írtam ki a munkáltatóm nevét sem, nehogy egy leendő kolléga rátaláljon erre a blogra és itt csemegézzen, még csak az hiányozna.

Önmegerősítés: ha a közismerten nem emberbarát nagymultinál dolgozó HR-es és leendő főnököm úgy gondolja, hogy alkalmas leszek erre, ma, mikor 53.000 diplomás munkanélküli kering az országban, akkor bíznom kell magamban, uff.

női ész(?)járás?

Az a furcsa, hogy ezer éve nyafogok, hogy legyen munkahelyem, pénzem és most, hogy hétfőn végre megyek dolgozni, kitört rajtam mindenféle szorongás, melyek szomatizálódtak. Csikart a belem, fájt a fejem, péntek éjjelre közepesen hisztériás állapotban nyűglődtem nagyjából ezeken:

- Hogyan győzöm le a saját lustaságomat? Ez a fő rettegésem.

- Hogyan tudok majd mindennap felkelni 4-kor, odafigyelni 8 órán keresztül, lelkesen és precízen elvégezni a rám bízott feladatot?

-Utána hogyan bírok el a Hétördög Ritával? Legalább ha egy órát le lehetne dögleni, de nem lehet, vagy ha igen, akkoris a fejemen ugrál, a hajamat tépi, elhanyagolom, úristen most a szüleim és anyósomék kényeztetik szét még zárva van a bölcsi, aztán mindenféle népek kezére kerül, elkanászodik, meg sem ismer majd vagy nem akar.
-Aztán mi lesz a lakással, amit gyerek mellett állandóan pucatolni kell, és így sincs soha tökéletes rend és tisztaság? A fizetésemet takarítónőre és bébiszitterre kell majd költenem, hogy dolgozhassam.

Ide nyavalygok magamnak, lehet, hogy nem is kérek kommenteket, mert a hideg kiráz a sablonoktól:

-Miért állsz ilyen negatívan mindenhez? 

Én:-Mert ilyen szorongós, "legjobb a legrosszabbra felkészülni" típus vagyok és nem, nem tudom levetkőzni.

-Ha eleve így állsz hozzá, akkor így is lesz! 

-Én: Ebben van valami, de azért ennyi idős koromra ismerem magam, alacsonyabb a stressztűrő képességem, pláne majdnem 3 év itthonlét után....

-Meglátod beleedződsz és pár hét múlva csak nevetsz mindezen! 

Én:-Ez biztosan így lesz, de a kezdet olyan mint egy vizsgaidőszak, sosem szoktam meg, fostam, hányingerem volt, rosszul voltam, szédültem, ájuldoztam, párszor neurotikus alapon még viszkető bőrgyulladások  is megjelentek az arcomon, mindezek a vizsga befejeztével persze azonnal eltűntek.

-Másnak még több gyereke van, mégis kiválóan helytáll. 

-Én: Hrrr. Na még tegyünk rá egy adagot a rossz, lusta anya vagyok komplexusomra és még jobban érzem magam, hrrr.

-Valakinek még férje sincs, aki mellette lenne, pláne nem olyan megértő mint a tiéd! 

-Én:- Jóvanna! Azért nem véletlenül válogattam annyit, de akármilyen jó és megértő, legteljesebben ezt csak magamban tudom elrendezni.

-Akkor rendezzed, és gondolj a családodra!

-Én: Azon vagyok. Szabad azért új cipőkre, ruhákra, lejárólapozott lépcsőre, könyvekre, majdani nyaralásra is gondolnom?!

-Téged ez motivál? Jó nem idegesítelek azzal, hogy elég nagy szégyen, hogy a gyönyörű kis családod nem elég és mindenféle vacakra áhítozol, de rendben, akkor ilyen sekélyes önző, rossz anya és feleség vagy...
-Én: Eléééééég! Ki mondta, hogy csak magamra gondolok?!

Elfáradtam, sikerült olyan beszélgetést rittyentenem, mintha az anyámat hívtam volna....El kellene képzelnem egy empatikusabb virtuális beszélgetőtársat, hmm. Megyek, takarítok. Fenéket, megyek és beledöglünk a medencébe, már rajtam van a fürdőruha is. Pólókat már előre kivasaltam, hogy ne hajnalban kelljen szenvedni velük, de régebben egyenként, hajnalban csináltam, mert a szekrényben összegyűrődnek és úgyis pillanatnyi lelkiállapotomtól függ, hogy mit van kedvem felvenni. Tehát reggel zuhany, smink, hajbelövés, gyors vasalás.

Ezért kell nekem majd négykor kelnem, mert a buszom 5.15-kor indul, tehát kelhetnék 5-kor is, hogy lemosva az arcomat kisétáljak a megállóig, de így jár az, aki nem egy  krimi szappanopera FBI ügynöknője, akit éjjel kettőkor kiugrasztanak az ágyából és frissen sminkelve, fodrászolva, szösztelen kosztümben, kisimult arccal megjelenik a helyszínen 5 perc múlva. Idegei akkor sem borzolódnak fel, ha a legszörnyűségesebben feltrancsírozott, 2 hónapja rothadó hekatombával szembesül. Természetesen nem eszik, nem pisil/kakil és beéri napi egy órányi alvással.

tipikus

Mikor törik ki a fél fogam? Igen, most. Nem, szerencsére nem fáj, ez már idegölt, de jó lenne azért ha nem kellene kihúzni és meg lehetne koronáztatni. Nem, nincs pénzem az első fizetésig rendes fogorvoshoz menni. Azért megnézem az "sztk"-st, hátha arra még igen. Még egy vesekőroham esetleg? Nem baj, arra is felkészültem, írattam az orvossal seggbe tolható Voltaren kúpot, ami felér egy injekcióval.

Sünike és a beszéd

Rita most 18-án lesz 20 hónapos, onnantól már csak 4 hónap és 2 éves lesz, hihetetlen, nem? Nekem az. Beszélni nem beszél az ewok gagyorászáson kívül, mert mindent megért, mi is őt, így meg lusta fárasztani magát. Például szólok neki, hogy "Rita, ülj le szépen és vedd fel a cipődet!", akkor sikkantva örül, mint kutyus a póráznak, és felveszi, mert mindene a kert. Hamiskásan vigyorog és ha kinyújtja  a kezét az üvege felé, annyit "mond", hogy "öüüüü" abból mi tudjuk, hogy szomjas. Vagy öüü+ujjmutatás az ablakra= ki akar nézni. Ööööüüü+pelenkamarkolás= pisi, kaki van. Egyedül a kertre fejlesztett ki saját szót, az a "tájtá". A pápát (= szia, csókolom) is szépen és következetesen használja, de mi továbbra sem anyu és apu vagyunk, hanem "tá". Sőt a ház is, a macskák is, egyszóval kiírhatnánk az ajtóra ha értené, hogy "táék". A bölcsiben viszont nem fogják érteni, így kénytelen lesz elkezdeni beszélni, hehe. Amúgy próbáltunk már mindent. (Nem, nem mindet, kukoricára térdepeltetés nem volt, és verbális fenyegetés, hogy "beszéjjé' má', büdös kölke!")

munkásasszony

Visszahívtak, hogy nagyon szimpatikus voltam, érdekel-e még az állás (hogyafrancba ne?!) és ma menjek a kötelező orvosi vizsgálatra. Ugyan a szerződést még nem írtam alá, de hétfőn kezdek. Az üzem foglalkozás egészségügyi orvos felesége az asszisztense, nagyon szimpatikus, helyes emberek. Akkor buktam le, hogy ex-egészségügyis vagyok, mikor rutinszerűen elkezdtem volna kihúzgálni az EKG drótjait szép sorban. Nem szégyelltem soha nővérmúltamat, csak régen volt, sokat felejtettem, mégis innentől kezdve idézgettük az aranyidőket, feltartottuk kissé a sort, ajándékba megkaptam a tökéletes EKG papíromat (mégsem vagyok még szívbeteg, éljen), majd a HR-es lánnyal megbeszéltem a hétfőt. 

Nagyon, nagyon boldog vagyok, remélem jó hely, remélem, hogy túlélem a próbaidőt. Nem fogok rosszul keresni, de igazán jól csak a próbaidő után. Igaz ennek ára is van: mostantól heti hat napot húzok le, majd később három műszakban leszek. Amúgy a logisztikus egyik asszisztenseként dolgozom majd, hogy hol, azt ide nyíltan nem akarom leírni, de annak, aki ismeri az e-mail címemet szívesen elárulom. Első ránézésre olyan a hely, mintha kiragadták volna a térből, szupercsicsás új, örökzöldnövényes, külső-belső miniparkos, légkondis, sokablakos, friss illatú tér, ahol mindenféle nemzetiségű emberek jönnek-mennek sietve a folyosókon. Ritát holnap visszük gyerekorvoshoz, mert a bölcsibe kell hivatalos igazolás arról, hogy nem beteg. Amúgy a bölcsi hétfőn bezár, augusztus közepén vihetjük majd. Sajnos beszoktatni így nem én tudom, de remélem, hogy hamar túl lesz ezen.

ma szó szerint parasztkodtam

Al szüleinél beálltam segíteni leforrázott galambokat tollazni. Tanulságos volt, én ragaszkodtam hozzá, hogy kipróbáljam, mert még sosem csináltam ilyet. A lepucolt galambhullák már nem taszítóak, de alig van rajtuk hús, levesnek főzik meg. Egy tyúk is áldozattá vált, követtem Al apját, mutatta hogyan kell professzionálisan torkon bökni, kivéreztetni, aztán az is ment a kopasztólébe, majd a tollfosztóba. Utóbbi mosonmagyaróvári találmány, gyakorlatilag a tollak nagyrészét leepilálja a madarakról, a szárnyakon levő nagyokkal, illetve a hónalj alatt megbúvó pihékkel nem bír. A boncolás nem rendített meg, gyerekkoromban eleget láttam, ahogy az anyai nagymamám csinálja. Sőt, csak vágyott orvosként élvezettel szemléltem a tyúkdög törött lábán (el volt törve) a húst, szerintem már üszkösödött. Az a része bárddal le lett csapva. Basszus, bocs Aklü, roto, nem fotóztam!

parasztnak lenni jó, ventillál

Akit már annyit idomítottak életében, mint engem is, az kifejezetten élvezi ha erre fogékony privát baráti körben a legmocskosabb szájjal beszélhet. Gyarlóság, rejtett igazi tahóság? Nem érdekel, ahogyan a barátaimat sem. Sorolhatnám a foglalkozásaikat, a közös bennük az, hogy szinte mindenhol komoly, disztingvált, sokszor öltönyös-kosztümös felnőtt emberként kell viselkedniük.  Ez eléggé fárasztó.

Persze nagy sznobok vagyunk, széliránynak háttal is felismerjük az igazi tirpákokat és a magunkfajtát. Előbbiekkel nem közösködünk eképpen, mert az elmés mocskosszájúság alapja  is a kulturált, gazdag szókincs birtoklása. Önmagában a "menj az anyádba" nem ilyen, ez eleve kizárt, az anyjába soha nem küldünk el senkit.

kinek-mi

Molly az öko-bio pelenkák miatt a mosógépbe költözött, az én karomhoz az új öko porszívóm szervesült. Van hozzá pörgős, szőnyegre való hajfelszedős turbókefe, és a parkettához kemény sörtéjű seprő, ezekbe beleszeretve a hagyományos fejet ki se próbáltam, nem is fogom, minek. Hétördög Ritasüni minden óvintézkedés ellenére megszerez papírokat, élelmeket, miket szétcsipked, morzsáira bont szétterítve azokat természetesen az egész lakásban. Ezeknek likvidálása minimum napi két porszívózást követel. Fogalmam sincs arról, hogy ez milyen nem márkás termék, de a beszerzésnél nem a márkásság volt a cél. Ennek is a belső szűrője a kényes pontja, ami ha megtelik, akkor ki kell bontani és vakarászni. A régi vacakon már havonta kellett, remélem ezen nem.

kávé

Többen kérnek magánéletemben, hogy ne kávézzam, mert úgy megvadít, hogy elviselhetetlen, parancsolgató, türelmetlen méregzsák rabszolgahajcsár leszek tőle. Ilyenkor bújik elő a kényszeres, mindent tökéletesen rendben tudni akaró, mások lassultságán is bosszankodó, kéztördelős szorongós énem. Van ennek jó oldala: munkahelyen, biciklizéskor ebben az állapotban teljesítek 120 %-osan, ott kell a gőz.  

Tegnap nem kávéztam, szelíd is voltam mint egy szopós bárány, de a koponyámba mázsás kőkockák kerültek, rettenetesen fájt és a legminimálisabb tevékenységet is óriási erőfeszítésként éltem meg. Ma figyeltem magamra, és az adrenalintól habzó szájú szakasz alatt, mely körülbelül 2 órán keresztül tart és onnantól átlagosan tevékennyé tompulok, csak kint a kertben házsártoskodtam magamban, hogy hol van már A., hol a medence, mikor fújjuk fel, most itt fővök a napon, ha nem jön, akkor hagyjuk, mert megyek Ritának főzni, most mit csinál már fent?! Ááááááááá! Ebben a heveny időszakban kézenfogtam a lelkes Ritát, akit nem zavar sem a zimankó, sem a dögmeleg és együtt sétáltunk a kihalt utcákon, majd locsoltuk egymást a kertben, aztán mikor már nagyon pirosodni kezdett, felhoztam a lakásba. El is ájult.

Mi meg felfújtuk, lepucoltuk és feltöltöttük a medencét. Idén már profibbak vagyunk, szereztünk medencébe való brutális fertőtlenítőt, remélem, hogy A. jól számolta ki az adagot és nem kötünk ki sem a bőrgyógyásznál kémiai égési sebekkel, sem a toxikológián Ritával. A lakásban elviselhető a hőmérséklet, a szüntelen csukogatás, függönyözés csak ér valamit. Kávézás pedig marad, uff.

július van

A meleg miatt márpedig aludni nem lehet. Kezdődik azzal, hogy este a kitárt, szúnyoghálózott ablakok mellett be kell engedni annyi lehűlt és felfrissült levegőt, hogy már a paplanért kelljen nyúlnom, ez éjféltájra alakul így. Attila ezt már nem szereti, bukóra állítja a hálószoba ablakát. Folytatódik aztán azzal, hogy nyolctól már gyilkosan tűzi a házfalat a nap, gyorsan be kell csukni mindent, redőnyöket leereszteni. Már azokon az ablakokon, ahol van külső redőny, a többinél marad a reluxa, függönyözés. Közben Rita is felébred. Kezdődhet a vasárnap, bármennyire is nem akarom még, hogy kezdődjön. Így kávéitalt főzök magamnak, ahogy a Föld lakosságának nagyrésze teszi ezt, még teheti.

rapid önterápia

Megint felpörgött az élet, vagy csak én érzem így? Kinéz egy állás, de miért ne kaphatnám is meg? Amennyiben mégsem jön össze, a világ akkor sem fog összedőlni. Miért kell nekem mindenen felpörögnöm, kéztördelősen szoronganom? Ejnye magam!

órák óta halogatom,

hogy a napok óta fejemben cikázó filmtöredékeket leírjam. Fogalmam sincs még, hogy a kis sci-fi-m miről fog szólni, kik lesznek a szereplői, valamint hol és mikor fog játszódni, de ez egyelőre nem is érdekes. Lusta tehetetlenkedésemet azzal mentegethetném, hogy várom az ihletet. Olyan nincs. Hosszú kihagyás után az írás is olyan mint a sport, keserves elkezdeni, üres az ember, futásnál/bicajozásnál minden olyan távolinak tűnik, túl hideg van, vagy éppen túl meleg, erősen fúj a szél, egyáltalán nem fúj, de ha mégis nekiveselkedik, akkor menetközben kap rá az ízére. Aztán ha gyenge, akkor pár edzés után persze feladja. Nem szabad gyengének lenni. Node ez messzebb van, először is le kellene jegyzetelnem azokat a képeket, filmszerűen megjelenő darabkákat, hangulatokat... Éjszakánként aludni úgysem tudok napok óta, nappal zombi üzemmódban, avagy kávétól felpörögve tettetem, hogy élek, ma is milyen csudaszépen kitakarítottam, deügyes vagyok, végre van új porszívóm is, tehát a családanyaság sem lehet kifogás, pinakorbácsot nekem.

házkörüli gányolások

Időm írni végképp' nincs, most festegetünk. Kerítést, falat, rozzant, kertbe száműzött faszékeket. Egy kicsivel megint jobb képet mutat lakhelyünk. Nem baj, legalább addig az öcsém végre produkált valamit a legjobb barátjával, ami nekem is tetszik, vagyis nem hip-hop, ha jól értettem akkor ez "experimental". Nohát akkor az, húzzanak bele, hogy legyen hallgatnivalóm. Majd kárpótlom egy klasszikus, könnyen emészthető és infantilis sci-fi novellával.

"írjál"

Azt mondták írjak, mert régen milyen jópofákat.... Feleltem, hogy beláttam korlátaimat, nem tudok még pancsot sem, akkor meg minek? Nem baj, a korlátaimon rágódhatok, ők tudják, hogy mikre lehetnék képes, csak írjak. Hagyjatok már ezzel-kértem. Akkor pedig lusta vagyok, az az én bajom. Valóban jellemző rám a lustaság és halogatás, de ebben az esetben nem. Tegyük fel, hogy nekiállok, belelendülök, minek következtében elmerülök abban a világban amit építek, megszűnnek nappalok, éjszakák, ha valaki megszólít és meg is hallom, üveges szemekkel meredek rá, ha folytatja zaklatásomat ideges leszek, hogy hagyjon már békén, betör itt nekem a magánvilágomba! Namost ezt kisgyerek mellett és bébiszitter hiányában nem lehet. Nem panasz, csak ténymegállapítás: nem vonhatom ki magam a forgalomból.

fiú-lány barátság vége

Én- Bocs mennem kell, vár a családom. 

Ő- Szüleid, tesód? Tényleg, hogy vannak? 

Én- Jól kösz, de nem ők, Sünüs itt rángat. 

Ő- Hogy? 

Én- A férjemre és a kislányomra értettem (tagoltan mint egy fogyatékosnak, holott nem az).

Ő-  (érthetetlen krákogás)....Persze, szia.   

Azt hiszem, hogy anno mégsem dughattunk eleget, mert azóta is hallgat. Később hívtam, azt mondta nagyon dolgozik (és tényleg, mert éppen Facebook-ra posztolt valamit) még később írtam, hogy megyek Bp.-re, először lelkes volt, majd ottjártamkor "elfelejtett" hívni. Ilyen még soha nem fordult elő. Nem értem, évek óta boldog a barátnőjével, ezer éve ismerem, túl vagyunk mindenen, azt hittem ő hetero kivétel, mégsem. Kár. 

Frissítés: nyeltem egyet, felhívtam, bocsánatot kért, de túl depressziós lett mindettől és képtelen volt hívni. Elboronáltuk. Apránként öl az élet, ha hagyjuk. Az élet kapja be.

tislizések

Annyira ki voltam éhezve a barátokkal való beszélgetésekre, hogy gyakorlatilag csak lakásokban fordultam meg. Eméknél aludtam, mindkét este hajnalhasadtáig tisliztünk* az erkélyen, másnap kávé, rohanás másokhoz, családi összejövetel átlagosra sikerült, de azért szerencsére a kellemes irányba tolódott, ha kirobbanó élvezetet nem is okozott. Minden más tevékenységhez túl rövid volt az idő, ha egyszer eljutok egy hétre, akkor természetes, hogy megyek moziba, kiállításra és egy rendes körfotózásra. Most csak másoknak semmitmondó képeket készítettem, ide is csak egyet teszek be. Gyerekkorom óta imádom az öreg bérházak liftjeiben ezeket az igazi, nagy piros vagy zöld gombokat, amiket még erőből kell nyomni, spontán jött az ötlet, hogy kapjam le, ki tudja látok-e még ilyet?

*vacsora után éjszakába nyúló, asztalnál való beszélgetés, iszogatás, leginkább borozás, XX. sz. első felében haszn.  kif.

fantasztikusan jó volt

(Még ülepítem magamban a sok élményt.)

végre

(Az előzőhöz: olyan zsúfolt programom lesz, hogy már csak arra nem akarok gondolni, hogyan bírom majd az iramot, de jó lesz, biztosan nagyon jó, csak Ritát nehéz itthon hagynom. Sokat gondolkodtam ne vigyem-e mégis magammal, de ettől mindenki kínlódna, legfőképpen a gyerek, úgyhogy marad.)

Tegnap az óvári belvárosban koslattam a kedves zegzugos utcácskákban a fodrászkellékest keresve, térkép nélkül sehova nem találok el, de szeretek "eltévedni" is, megtaláltam ismét (elcsesztem amúgy a hajam, vörös lett, a rézszőke árnyalatot a legnehezebb elérni és tartósan fenntartani, amúgy jó ez is, meg úgyis kimosódik egy hónapon belül) aztán kóboroltam. Majd nem tudom miért, benyitottam a Bahiába. Tudni kell, hogy mikor indultak, engem a hideg kirázott ettől a mesterkélt alternatívkodástól, hirtelen minden újgazdag ismerősöm ott vette az akkor méregdrágának számító ruháit, krisztussaruit, bőrleffentyűit. Aztán más trendek jöttek, pontosabban ez a vonal ugyan megromolva, poliészterrel dúsítva, de átszivárgott a multik és zsibvásárosok kínálataiba, ma már minden hipermarket előtt van bolt, ahol ál-afrikai/indiai/dél-amerikai "disztárgyakat" lehet vásárolni, szerintem a legszörnyűbb a mű indián álomfogó. 

Mégis bementem, mert most, hogy már nem divat, kedvem szottyant egy tarka nyári nadrágra vagy kendőre. Ruha alig volt, ellenben a tulajjal és az ott lézengő barátaival hamar közös hangot találtunk, kiderült, hogy senki sem helybeli, Óvárt a szellemi sivárság netovábbjának tartják, amin j.-i lakosként röhögnöm kellett, a tulaj pedig az utolsó igazi bahiás mohikán. Egyre vidámabban idézgettük a régi pesti helyeket (a győrieket nem ismertem)  majd mondta, hogy azért van már ilyen kevés ruha, mert ez is alig fogy és inkább a bolt alatti teázójához fűz nagy reményeket. -Neked van itt teázód?!-sikkantottam. Kiderült, hogy az sem úgy megy, ahogyan kellene, tehát már elkezdte kiállításoknak, koncerteknek is megcsinálni a helyiséget, és az a terve, hogy egy régi Tilos az Á-féle kis vackot alakítson ott ki, ahova a magamfajták is szívesen járnak. Józannak tűnt. Felnőttnek, aki nem ragadt le a múltban, de nem is csupán a haszonszerzés hajtja. 

Harminc-harmincöt felett már nem a bebaszás, beszívás a lényeg, azt csináltuk eleget, persze olykor jó az is, de inkább olyan emberek társaságára vágyunk, akikkel lehet értelmesen beszélgetni. Nem világot váltani, ugyanmár, de megvitatni azt miért ne? Hívtak most szombaton is egy koncertre, milyen ironikus, hogy éppen most, mikor Bp.-n leszek, remélem eljutok nemsokára másikra, remélem Attilának is bejön majd a hely, ha nem, akkor nem lesz belőle konfliktus, hogyha néha elmegyek majd egyedül. (Éjjel a gyerek úgyis alszik.)

kín

Hol van már az ataraxia....? Végigkínlódtam a napot, analizáltam magam, hogy mi a valódi bajom? Félek attól, hogy túl jó lesz otthon, szülővárosomnak abban a térségében ahova készülök, ahol minden sarokhoz legalább egy emlék fűz...Félek, hogy leomlik védőpáncélom és az utcán bőgöm el magam, mint egy infantilis gyenge féreg...

apró

Ma áttekertem a határig, józan eszem visszatért, töröltem is az előző, rendkívül ellenszenves, ostobán nyervogó bejegyzéseimet.

a nyárfák alatt

Közelebb-távolabb, közelebb-távolabb villannak agyamba az óriási nyárfák képei. Kissé szédülök a hintán, melyre kockáztatva 30.000 Ft-os bírságot ("a játszótéri játékokat 12 évesnél idősebb gyermek nem veheti igénybe")  rá mertem ülni Süni mellé, aki nagyon élvezi a páros hintázást. 

A játszótérieket már nagyjából ismerem, most a sokgyerekes család kölykei voltak ott, vezérük a körülbelül 11 éves széle-hossza egy szőke Dzsordzsina vagy ki, aki az alvezérrel a hinták fakeretén kuporgott, ami szép teljesítmény, mert még az én seggem is simán befér az ülésbe. Láttunkra meg nem moccant, finoman le kellett kérnem onnan, pofát vágva kászálódott. Aztán elmentek, és akkor Rita mellé ültem. Bicajjal meghajtottam magam Ritástul, de nem eléggé, Ausztriába meg nem merek áttekerni, nehogy megbüntessenek, hogy nincs rajtam kukásmellény, bukósisak mindkettőnkön, fene tudja még mik, majd utánanézek. Régen is az volt a filozófiám, hogy stresszhelyzetben addig kell hajtani, még a fejem teljesen üres nem lesz, le nem adom a belső gőzt és nyugodtan nézek szembe a problémával. Most ez részlegesen sikerült, az is valami.

mi az a trollkodás?

Érdeklődtem, és kaptam egy igényesen megírt posztot erről.

napi HP-s

Ma már megfelelő méretű nadrágot vettem fel (van vagy 8 éves) minek következtében a helyes, magas, korombeli pasi rövid mustra után tíz perccel az ebédideje előtt elvállalta a gány gumim és felnim kicentírozását, egyebezését. Kissé letört, mikor mondtam, hogy nagy boldogságomban akkor most hívom a férjemet is, hogy nincs nagyobb baj. Az árat még ez előtt kérdeztem meg. Geci-e vagyok? Nem, mert rögtön megkérdeztem, hogy visszajöjjek-e délután, önként vállalta. Nomeg kellenek ilyen kis apró, külső pozitív megerősítések, mert Attila elfogult.

Amúgy tartós kapcsolatban persze, hogy tudatosan kell élni, okosan kompromisszumokat kötni szinte mindennap, persze, hogy könnyebb megugrani a felelősség és kötelezettségek elől, de ha valaha mégis elválnék még klimax előtt, én már ezt mégegyszer végig nem csinálom. Mindenképpen elvált, szintén gyerekes apukát keresnék akivel diszkréten összejárnánk dugni, de semmi együttélés, közös gyerek, meglevők egy fedél alatt nevelése nem lenne. 

a döbbenet

-Szóljak, hogy hol tartunk árban?-kérdezi a gyógyszertáros csóróknak fenntarthatott tekintettel. Egészen addig nem értem, még haza nem tekerünk Ritával az esőben. A pólóm frissen vasalt, ki vagyok sminkelve, méregdrága raftingos Sherpa dzseki van rajtam (egy régi barátnőm ajándéka, akire nagy volt az M-es méret). Aztán tükörbe nézek. Szánalmasan lóg rajtam minden, a nem is olyan régen még feszülős nadrágom lecsúszva, árvagyerekesen lobog a seggem, combom körül,* hajam az esőtől Medúza üstökéhez hasonlatos. Nemcsak termékenységi, de fogyásközpontot is nyitok itt. Szállás a kertben magukkal hozott sátrakban, elmélyülten szeretkezve a burjánzó természetben, átérezve azt. Itt minden szaporodik. Attila mellett az állatok, mellettem a növények.  Girjából felfedezett kettlebellezés helyett meg vasak emelgetése, pihenésként kapálás, gazolás. Étel nincs, de lehet szedni csalánt az erdőben, és utcai kútból hozott vízben megfőzni levesnek.

*Audrey Hepburn alkat márcsak a csontjaim miatt sem leszek sajna, de egyszer sikerül legalább a 20 éves kori méretemre visszazsugorodnom (36-38), uff.

a választás

Egyik visszatérő álmomban lebegek, ott mindig jó....Álmomban azt kell eldöntenem, hogy egyedül szeretnék-e aludni, vagy  barátokkal beszélgetni. Fáradt vagyok álmomban a társasági élethez, de ez lustaság, szükségem van rájuk, valaki vár...

Felébredek, megrázom a fejem. Csak egy hülye álom. Téblábolok, mégsem találom a helyem. Ritát kérte anyósom korábban, átviszem. Bicajra pattanok, átmegyek Alékhoz. Ők vártak? Vagy jókor mentem? Nem tudom, de örültek nekem és mindenki vidám volt. Később, már Ritával az oldalamon hosszan hallgattam, hogyan épült a mellettünk lakó középkorú házaspár ál-rönkvityillója, hogyan gyógyult meg az új kutya, és ez is mosolyogtatott.

Reggel és délelőtt még mindenki más volt, front nyomasztott, gerjesztett idegeket-e? Nem tudom. Arra keltem, hogy Rita üvöltött, minden ruhát leszaggatott magáról beleértve a pelenkát is, pucéron ugrált a rácsokat rázva és össze-vissza hugyozott mindent. Éppen kisikáltam a matracot, kivontattam a napra, a hugyos cuccok forogtak  már a gépben, mikor jött Al, hogy baj van, a magyar tanára holnap mindenből vizsgáztatni akarja, de nem tud maradni, nekem kéne átmennem. Lemostam az arcomat szappanos hideg vízzel, felnéztem a tükörbe, egy idegen zombi tekintett vissza abból.

Alt próbaképpen azonnal vizsgáztattam, legyen Petrarca, szép, összefüggő feleletet kérek. Még egy gyenge kettest sem makogott össze, én is ideges lettem, azt hajtogattam, hogy ezt így nem lehet, nem lehet!  Közben Rita is folyton vonyított, hazajött Martin, egyik sem akart enni, Rita kiköpte a túróstésztát amit Almama főzött (ez a név nem találó, mert egy keskeny arcú, Audrey Hepburn alkatú, ám finoman izmos, szívós, nálam egy évvel idősebb fiatal nőről írok) rothadt büdös kölkei, istenverte magyartanár, nyúzom az agyonfárasztott Alt, aki már a szezont is keveri a fazonnal, faszkivan, ezt most hagyjuk. Jó volt ez így, majd az is, hogy magamnak is megmagyarázhatatlanul visszamentem.

diszkriminatív rajztanár

Allal az utóbbi időben megállás nélkül gyúrtuk a művészettörténet kezdeteit. Mivel még mindig nem tud jegyzetelni, és átfogó tudás híján biztonságból mindent le akarna körmölni ami a könyvben áll, hogy gondolkodás nélkül beseggelje, így én lettem a jegyzetelő. Ő olvasta a könyvet. Rizsa, rizsa, állj, tehát építészet, alcím templomok, iiigen, rizsa, rizsa, ezek a töltelékek, amiket csípőből kell magabiztos pofával rögtönözni, állj, szerkezet? Építési anyagok? Módszer? Funkció? Ideje? Etc. Ok. Pár leckével később a sokadik egyiptomi dinasztiánál már letakartam a könyvet. Gondolkozz-kértem-józan paraszti ésszel! Van egy puszta sivatagod, ahova piramist építenél. Honnan szállítod az anyagot? Al már nagyon fáradt volt, folyamatosan szoptat, alig alszik, közben majdnem egyetemi szinten tanulunk. Vízen = Nílus, kikötő, út építése....- adom meg a kezdő választ. 

Egészen szépen eljutottunk egy erős alaptudásig a kőkorszaktól az egyiptomi korszak végéig, természetesen nemcsak építészetből. Úgy volt, hogy csütörtökön vizsgázik. A tanára üzente, hogy mehet ha akar, de hármasra áll, még ha most tud is mindent, akkoris hármassal zárja. Anyádpicsáját!-magamban. Igaz Al merev ellenállást tanúsított a rajzolás megtanulásában, ez megalapozhatta a tanár ellenszenvét, de akkoris szemét, hogy most legalább elméletben nem hagyja bizonyítani. Nem baj-vigasztaltam Alt-ez már nem vész kárba, és ahogy mi most tanulunk, az valóban majdnem felsőoktatási szint. Mire érettségizni mész, óriási előnyöd lesz a többiekkel szemben: te már most úgy tanulsz és vizsgázol, ahogy arra kell.

"Nem, fiam, mi nem vagyunk szegények,

 mi csupán szegénységben élünk." (EP: Harmonia Caelestis) Azért olykor fáj Attila fájdalma, mert ő sokszor szegényként él, legalábbis ezt képzeli, tehát számára ez a realitás. Remélem, hogy minél előbb segíthetek a pénzügyi terheken. A lelkieken...próbálok, az mindig nehezebb, mindig. Mindenesetre mert vénülünk és csak viccelődünk a halállal, de a betegségektől nagyon félünk, beálltunk a reggelenként nyelvet kaparók sorába (lényeg az oldal alján) és életemben nem gondoltam volna, hogy megeszi a zabkását (sokmagvas igazi müzliből, persze tejjel és cukorral elsőre). Az anyai nagyapám és anyám  meséit elevenítettem fel, akik gyerekkorukban szó szerint éheztek a paticsfalú cselédviskókban. Még volt tej, a müzlit féláron adták, volt egy doboz tojásom, lisztem, készítettem másnap tojásos nokedlit, élveztem a leleményességet, a semmiből való finomságok előteremtésének egyszerű örömét. 

Anyám úgy megtanulta a szegénységet, hogy még most, lassan 65 évesen is annak képzeli magát. Emiatt sajnálom, ezt nem lehet levetkőzni, hiába keres már sokat, él minden kényelemmel felszerelt, sokszobás, szép új házban, legbelül még mindig zaklatja, hogy mindez csak illúzió, a valóság a hitvány korpaleves, módosabb napokon disznózsíron kavart rántással. Most már ő sem keres annyit, minden meg is drágult: izibe meg is hízott tudatalatt a még rosszabb időkre gondolva.

Kiütközik rajtam a jobbmódú apai nagyanyám és apai családom világnézete is, akiknek bár mértékletesen, de olykor szegénységbe esve is igényük van luxusra. Megérkezett ma a szülinapi Lush-csomagom. Három napon belül visszamondhattam volna a rendelést, de nem akartam. 

Attila hazatérve viccesen le naccságázott, kiigazítottam, hogy pláne munkanélküli naccsága, a GYES egy másfél éves gyereknél már csak szép megfogalmazása a mihaszna úri koldusénak. Mégis mennyivel gazdagabb vagyok pusztán már csak az új illatokkal is...

edzésnapló

Kezdtem magam rosszul érezni lelkileg, és erre még mindig az a legjobb orvosság, ha addig tekerek, még ki nem döglöm. Sünivel tudok már bicajozni, de futni nem. Éppenséggel a hátamra köthetném, de akkor legfeljebb 25 métert tennénk meg, majd az árokba dőlnénk. Nem kockáztatom a gyerek épségét. A játszótéren ott volt a múltkori kiskrapek, akiről megtudtuk, hogy Arnoldnak hívják. Már megismerte Ritát, vigyorgott is, sőt tiszteletére bemutatta, hogy ő egészen fel tud mászni valami mászókán (nagymamáját közben a frász törte), Rita pedig kecsesen lépkedve oldalvást leste, mint akit mindez hidegen hagy. Mesteri, kislányom, mesteri! Babaflört, el vagyok ájulva.

A nagynénim még nem válaszolt, szerintem sokkot kapott.

Te egy rothadt buzi vagy!

Úgy 19-20 éves lehettem. Részegen ültünk M. kuzinommal a mai Westend környékén forró nyári éjszakán. Elcaplatott előttünk egy ipari mennyiségű szeszt bevedelt vezérhím a csatlósaival. Kiszúrt. Arcomba hajolt-Nincs kedved baszni...? -Nincs, tipli van. Ezen elgondolkodott, lefuttatta magában a lehetőségeket, hogy olyan ellenállhatatlan csávónak mint neki, miért mond nemet egy csaj?-Te egy rothadt buzi vagy!-lökte hátra a fejem. Tökön rúghattam volna, akkoriban nyáron is Martensben jártam, de minek? Az incidens ezzel lezárult, mellesleg több ilyen is ért. Kuzinom háborgott, hogy csak azért engem szúrnak ki, mert szőke vagyok. Na menj a fenébe-röhögtem- atomrészeg neandervölgyiek cipeltek volna a kukák mögé, lebuziztak ami szintén őket minősíti, ez aztán valóban nagy hódítás, pfff!

Mindez onnan bukkant fel, hogy az a nagynénim, akiről régebben írtam, hogy hirtelen szétköltöztek a nagybátyámmal vén fejükre, a család szerint leszbi lett. Borzalom, gyalázat! Ráadásul a nagybátyám elkotyogta, miután a szétválás után idegösszeomlást kapott, hogy szerinte a nagynénim frigid. Frigid volt 35 évig...? Sajnálom a szüleim korosztályát, azon belül a fiatalon házasodott monogámokat. Mit tudhatnak ezek a szexről..? Jobb nem tudni, bár vannak sejtéseim. Csók, kis tapi, koitálás misszionárius pózban, sötétben, szombat este. Orálisan, ááh, legfeljebb nagyon elvetemült állapotban, de különbenis szőrös nemiszervek, merthát az ellenkezője természetellenes, milyen már úgy. Mindenesetre talán nem véletlen, ha a nagynéni most egy nővel keresi az ágyban a boldogságot. Hátaztán. 

Ennek a korosztálynak azért is nehéz, mert már válásnál is jajjúristenmostmilesz-ezt a szégyent-a mi családunkban ilyen nincs-vén marhákoznak, aztán ha valakiről kiderül, hogy még biszex vagy homi is, na akkor az már mindennek a legalja, fúj, hát hogy lehet, de nekem mindig gyanús volt, mert ugye ott volt a melegfelvonulásokon, meg hencegett, hogy mennyi buzi barátja van, meg állandóan jött ezekkel a liberális sznob hülyeségeivel, a nyers kajáival, és mit keresett vele az a vadidegen nő egy szűk családi ünnepségen múltkor?! Biztos, hogy az a nője! Áhh, fúj-fúj ne is beszéljünk róla! Elhatároztam, hogy írok a nagynénimnek, legfeljebb dob egy hátast, mert ahhoz a klubhoz tartozom (A.-val együtt), akik 50 felett már nem számolják, közepesen mazo beállítottságú vagyok, de a velemkorú gyerekei és pszichológusai mellett (legalább háromhoz jár) lesz még valaki, aki nem köpi le, sőt talán maga is segít neki rendet tenni az agyában, hogy nincs ezzel semmi baj, régen felnevelte a gyerekeit, jól,  büszke lehet rájuk, élvezze az életét szabadon, és főleg nem rothadt buzi.

yin-yang, yin-yang...

A. kimerültsége az egyhangú táplálkozástól eredt, pontosabban az alap kimerültségét tetőzte mindez. Pizza, pizza, pizza. Élesztős candida táptalaj, belekben puffadó üres szénhidrát. A kínai gyógymód ugyanazt írja, mint a nyugati, kiegészítve azzal, hogy ez jin eredetű (a jin a női erő) energiahiány. Tegnapi szeretkezésünk alatt nem voltam túl aktív, mert félig meditáltam, igyekeztem a köztünk levő yin-yang körforgást vizualizálni. Sikítófrászt kapott volna ha elmondom ezt, és nekiállok szóban és zenével hókuszpókuszolni. Majd később, erre még nincs kész. Tehát fogalma sincs, hogy miért élvezett akkorát. Reggelre jobban lett, elolvasta amiket mondtam, megette a salátát, próbál sok vizet inni és még zöldteát is főzött magának, azt már magától böngészte ki, hogy mérgtelenítő. Valamint megdorgált, hogy a blogomba ilyen primitív képletet írtam be, amikor egy 30 fázisos CNC munkafolyamatnál már a képlet....hasonlóról nemrég Mo. is írt, hehe.

A. ma este

Délután óta a laptopját nézi, szólni nem lehet hozzá. Este meglep, hogy a teraszon összecsukja azt. Magyaráz, hogy ez rettenetesen nehéz, fogalmam sincs róla. Tudod-mondom- a bölcsészeket mindig lenézik. Sem büszke nem vagyok rá, hogy még ő dolgozott, addig én öt évig az egyetemen seggeltem, de nem is szégyellem. Valami hasznom csak akadt belőle.  Gúnyosan adja oda a laptopot, hogy majd egy büdös kukkot nem értek meg belőle. Gyorsan futom át. Kódrendszer. -Jegyzetelni kell a lényeget-kezdem-Itt van az alap, a G sorozat, például a  G78  jelöli a menetvágást, majd az X, Y, Z, a tengelyek adatai negatív vagy pozitív számjegyekkel, mindez itt 4 műveletre felosztva. Áhh, az R a kúpolás lejtését adja meg, de látom-ezt ki kell írni -kizárólag a 45 fokos kúpokra vonatkozik. Elsőre ijesztő egy ilyen sor G78_ X(U)_ Z(W)_R(I)_Q_F(L)_  pedig ez ugye egy egyszerű munkafolyamatot jelöl. 

A. kicsit meghökken. Majd: -Áhh, nem is érted, ezek koordinátákban vannak megadva, azt sem tudod mi az x, y, z!-dühöng. -Attila, azért azt nem mondtam, hogy teljesen bölcsész vagyok. Tovább tesztel, átmegyek azon.  -Jó, te mész helyettem dolgozni!-durcázik. Nehéz anyag, magolós, seggelős, de egyáltalán nem reménytelen. Kiderül, hogy megrendelhető a könyv. Mindenképpen, azt lehet firkálni is. -Még nyugdíjban van a farkad?- kérdezem. (Mert tegnap abban volt.) Elneveti magát. -Ez gyors témaváltás volt! Vállat vonok, elvégre ez is érdekel, nagyonis.-Csak gyors információra volt szükségem. Visszaváltunk a hipermodern CNC-gép programnyelvére. Egyetértésben állunk fel, hogy bemenjünk.

A. tegnap későeste

Ülünk kint a teraszunkon, a mi romkocsmánkban, esténként füstfelhőbe burkolózva itt elmélkedem. Attila hisztizik éppen. -Nem tudok tanulni, tanulni 20 évesen kell, vén fasz vagyok, roncs, gyerek mellett nem lehet, Al remélem már hajnalban itt lesz, közben éhen döglöm, csontváz vagyok!  A., tökmindegy, hogy mennyit eszel, akkoris vékony maradsz, mázlista alkat vagy. Dehogynem tudsz tanulni. -Nekem csend és nyugalom kell, különbenis tudod te ez mekkora anyag és milyen nehéz?! Sokkal inkább, mint sejtenéd. Megbeszéltük, hogy pénteken tanulunk. -Faszt fogok szenvedni, otthagyom azt a kibaszott gyárat is, világgá megyek, elegem van!-csapkod, nyugodtan szívok bele cigimbe és nézem. Kiborult, nagyrészét kialussza holnapra, állapítom meg. -Ezer dolgom van, előbb azokat intézem el, különben is hol tanuljak?! Csend kell és nyugalom! Milyen időt mondanak holnapra?-folytatja. Zivatart, hidegfrontot-nem tudom visszatartani a szájam sarkában kerekedő kis gúnymosolyt-ideális tanuláshoz.

-Ó, a retkes faszba...! Kimész a műhelyedbe a laptopoddal és egy füzettel. Ott van a régi íróasztalod. Nem gondolkodsz, elkezded olvasni az anyagot és jegyzetelsz.-nyomom el a csikket. Megpróbáltam szerepet cserélni, subból  dominává válni, de ez lehetetlen.

jókedv-rosszkedv

Úgy egy hónapja elmentem Sünivel az állami pszichiáterhez, akinél tavaly ősszel jártam utoljára. Muszáj volt megvitatnom vele, hogy kell-e nekem ez az antidepresszáns, valóban attól vagyok-e jól, mert nem voltam, esetleg emeljük az adagot? Emeltük. Mégis úgy gondolom, hogy nemcsak a mesterséges szerotonin-növelők miatt váltam stabillá, hanem mert merengéseim alatt átértékeltem egész jelenlegi létemet, és elfogadtam, hogy most éppen itt és most kell helytállni, kitartani, boldognak lenni, harcolni ha szükséges, nem pedig ábrándozni, sóhajtozni, összezavarodni. Ki is írtam a monitoromra egy darabig, hogy "ne ábrándozz geci, csak csináld!" Szerencsére a gyerek még nem tud olvasni, de már nincs is szükségem erre a figyelmeztetőre, lecseréltem a képet. 

Andrásnak: 

Ez a pszichiáter az a ritka fajta, aki nem erőlteti rám magát, sem a gyógyszereit-én döntök, csak a tanácsát kérem ki. Volt, hogy nem követtem azt, és meg is mondtam neki, elfogadta. Már jó ideje kedvel, legutóbb pedig Ritától teljesen elájult (pedig azt hittem le fog szidni, hogy kisgyereket hurcolok felnőtt rendelésre, ráadásul ő maga gyerektelen ötvenes, a gyerektelen nők meg vagy nagyon kedvesek a picikhez, vagy nagyon mogorvák) összeszedett neki mindenféle gyógyszergyári ajándékot, köztük egy hűtőtáskát is, és kérte, hogy legközelebb is együtt menjünk, de bármikor hívjam, ha nem érzem jól magam. Pedig már régóta nem fizetek neki. Még volt pénzem adtam neki, paraszolvenciával biztosítva, hogy valóban odafigyeljen rám, mert a mai állami egészségügyi rendszerben ez a legbiztosabb módszer: hinni, bízni idegen orvosban ostoba, naív óvatlanság.  No persze nem annyit fizettem, amennyit egy magánrendelésen kérnek, (átlagosan 10-15000 Ft-ot)  hiszen ez egy ultragyors rendelés, szakadt SZTK-ban. Faarccal tette el a borítékokat. Azt hittem ha rájön, hogy egy nyírható birkája tartósan szőrtelenné vált, akkor majd pökhendi lesz, mogorva. Kellemesen csalódtam, jé, még ő is igazi orvos, nem pénzéhes, manipulatív iparos...

Egyébként mostanában jókedvem van. Meleg van végre, bicajozhatom Sünnel ide-oda, napozhatok vele a kertben meztelenül (neki kicipelem a nagy zárt ruháskosarat melegvízzel töltve), már nem látom magam reménytelenül dagadtnak és rondának, Al tanítása megolajozza berozsdásodott elmémet, és az egyik helyi potenciális barátnő jelezte, hogy jó lenne elbeszélgetnünk végre. Nehezen oldódó, sokat dolgozó, megtisztelve érzem magam, hogy így gondolja.

Péntekre A. szabit kért, mert hoznak egy új, hipermodern CNC gépet a gyárba, ahol dolgozik, és ő az egyik lehetséges kiszemelt, akit be akarnak tanítani rá. Hátulütője, hogy ezzel egyetemben három műszakba szeretnék tenni parancsolják abba. Egy kollégájától kapott friss szakanyagokat (ha kinyomtatnánk, lenne több lexikonnyi papírunk) és Attila meg akarja tanulni, mert aki ezen dolgozik, az több pénzt kap. Aki aztán tud ezen dolgozni, az kacsingathat nyugatibb, jobban fizető állások felé. Szóval ha megtanulta elméletben majd gyakorlatban is, akkor nekiállhat ő is gyűrni a németet, amit most én fogok a konyhaasztalnál. (Ott szerettem mindig tanulni, mert az ágyamon fekve a jegyzetek felett, előbb-utóbb elaludtam. Ha már az asztal mellől is felugráltam volna, akkor könyvtárba zártam be magam, de most ezt Rita miatt nem lehet.) Attól Al jöhet, a konyhaasztal, ami egyben a "szalonunk" ülőgarnitúrája is, átalakul a tudományok papírosainak, kódexeinek, megabájtjainak szent káoszává.
Kiegészítés: azért dugunk is.
-

Szombaton tripla szülinapi ünnepség lesz: Rita most volt másfél éves, én 150, az öcsém pedig 14, de legfeljebb 16. Attilát megszabadítottam a tépelődő kíntól, hogy milyen ajándékot vegyen nekem, csak annyit kérdeztem, hogy költségeket tekintve meddig mehetek el a Lush rendelésekkel? Kissé túllőttem a limiten így hó végén, ezért felhívtam a Lush-t, hogy azt lehetne-e, hogy pár nappal később küldjék (mikorra biztosan ki tudom fizetni). Nagyon kedves lánnyal egyeztettem, véletlenül éppen akkor készítette össze a csomagomat, és készségesen eltolta kiszállításának időpontját. Ügyfélbarát bolt Magyarországon. Ritka.

még mindig a tanítás-tanulás

Lassan környezetünk agyára megyünk Allal, hogy a gyerekeinket hurcolászva, vagy nélkülük egymáshoz vágtatva könyvek, füzetek közé temetkezve száguldunk a finisbe. Olvasóimat sem akarom ezzel terhelni, bár megállapítottam, hogy imádom tanítani. Most kezdtük a művtörit (ezen érdekes összefoglalók olvashatók gimnazistáknak) igyekszem tágítani a látókörét, összekapcsolni nemcsak a történelemmel, de a földrajzzal is,  például a mezolitikum alatt zajló jégkorszak alapvetően változtatta meg az életmódot, a lakhelyeket, mely mind-mind kihatott az adott kor művészetére. Mi a művészet? Egyelőre ezt hagyjuk, mert minden korban változik megítélése, szerepe. Node valóban nem akarok senkit fárasztani részletekkel, már csak kapkodunk rohamléptekkel, de meglesz az éve, meglesz!

gyors feljegyzések a házibölcsődés tanodából II.

A helyszín most Alék háza volt. Al családja egyre szimpatikusabb, de úgy élnek mint az olaszok vagy görögök. Mindenki nagyon sebesen beszél, mozog, sőt szerintem teleportálni is tud, mert egyik pillanatban a kertben van, a másikban meg már az ebédet követeli a konyhában, és Almama mindenkinek mindig tud adni egy tál ételt. A konyha egyébként a központi hely, ezen keresztül vonul mindenki, a rokonok, barátok is, akik a legváratlanabb pillanatokban állítanak be. Én a magam északi, higgadt és tömegiszonyos módján igyekeztem a leckénkre koncentrálni, de egyszer engem is elkapott a déli virtus és kiabáltam, hogy így nem lehet tanulni! (Ez elsőre csak nekem tűnt fel, mert ők nem ismernek még eléggé, nem tudják, hogy igen hathatós stresszhelyzetben használok csak emelt hangot, nálam ez nem személyiség, nekem ilyenkor tényleg megy fel a vérnyomásom. Al már jobban ismer, magyarázkodnom sem kellett, értette anélkül is, és ígérte, hogy legközelebb letagadtatja magát, hogy ne zavarjanak minket idegenek.)

Engem ugyanis az idegenek zavartak. Mi Attilával hozzájuk képest remete életet élünk, és sosem bírnánk elviselni egy ilyen nagycsaládot, én is csak közvetlenül Alék immáron öttagú családjához kötődöm. Szóval mikor már két ellenszenves (Alnak is azok) nőszemély jelent meg, és kényszeresen nyúzták volna a kisbabát, nyávogtak ott, amitől Al is bepöccent, akkor már én is. 

Az, hogy Süni és Al  hétéves öccse Martin állandóan eltűntek, lakkos filccel összefirkálták magukat, a ruháikat, Al szüleinek az ágytakaróját, megszereztek valahonnan egy doboz pralinét, megrágták, szétszórták és ők is ezer helyen voltak egyszerre, csak kisebb felfordulást okozott. Albaba állandóan evett, de mivel most folyamatosan cici és anyaközelben volt, szépen, csendesen aludt, nézelődött. Egy idő után nem tehettem mást, kikapcsoltam az agyam, végülis csak olyan mint egy munkahely, ki kell zárni a tudatból a zavaró tényezőket. Fogtam a kémiakönyvet egyedül és kijegyzeteltem abból a lényeget. Holnap délelőtt magyarázom el ismét. Azért a végén Almamával rápöfékelve a konyhában megkérdeztem tőle nevetve, hogy neki Xanax folyik az ereiben, hogy ezt bírja?! Vállat vont vigyorogva, azt mondta nem, már régen megszokta. Vett nekem rengeteg hasznos ajándékot, álgorombán leszidtam ezért, hogy hagyja már, de azt mondta, hogy ez a minimum, és annyira hálás. Jólesett, de tényleg nem ezért tanítom Alt, hanem mert mostanra már igazán megszerettem.

edzésnapló

Igen, ez az a pillanat, mely majdnem olyan kellemes mint egy jó szex. Frissen zuhanyozva, testradírozva, grépfrútos-bergamotos finom illatú testápolóval bekenve, kellemesen lefáradva. Hegyimenetbe kapcsoltam, jól meghajtottam magam oda-vissza. Sünci megint flörtölt a játszótéren, elég helyes, nála egy évvel idősebb kisfiút nézett ki magának különben, de ami még jobb, hogy annak az anyja is jófej volt, úgyhogy mialatt ők hintáztak, Sün csivitelt, bájolgott és a kisfiú elgondolkodva szemlélte, addig az anyukával mi is jót társalogtunk. Előtte megkockáztattam, hogy leszakad-e alattam egy apró várerődszerű faépítményről lefutó, kisebb gyerekekre méretezett vékonyka  csúszda, de pont beleillett az alantabb panaszolt testrészem, és Sünikét az ölembe véve közvagyon megrongálása nélkül szánkáztunk le azon.

gyors feljegyzések a házibölcsis tanodából

Al hozta a picit, hogy rendesen, legalább másfél órát tanulhassunk. Süni felébredt. Albaba kibukta a tejet, bepisilt. Találtam rávaló tiszta kislányruhákat, közben viccelődtem, hogy 4-5 év múlva leordítod anyád fejét ha fiú létedre lilapöttyös trikót próbál majd rádadni. Szoptatás a picinek, Sünnek főzelék, pelenkázás, öltöztetés. Albaba mohón szopik, kibukja a tejet, már ordít. Al az anyját hívná. Nem, mondom felnőttek vagyunk, megoldjuk, meg kell tudni nyugtatni. Süni látja, hogy Albabát kényeztetik, őt meg senki, erre ő is bőgni kezd. Felveszem, lecsillapodik. Videózni kellene mindezt, gondolom közben. Aztán Süni a cipőjét rángatná, menne ki. Még nem adom fel, de Albaba ismét rázendít. Hívjuk Almamát, mire átér persze Al-fi elalszik. Tanácskozás, hogy most mi legyen, tanuljunk így vagy holnap próbáljuk? Holnap. Akkor most jön a bicaj, Sünnek ez a bepörgős időszaka, ha feléled és nem fárasztom le, akkor későestig itt fog ortályozni. A következő poszt már igazi edzésnapló lesz, remegő hőség van odakint. Nyalánk.

devizahitelek - nincs ingyen ebéd

A sok újsághírből a magam pórias észjárásával a következőket szűrtem le. Amennyiben most lenyomják pl. a svájci frank árfolyamát 3 évre, (mi is érintettek vagyunk ebben, mint oly sokan), utána  egy petpalacknyi hímivarszevet kell majd deepthroatoznunk, ami sokkal jobban fog fájni a mostani, sima erőszakos fellációnál.

Tipp azoknak, akik vissza szándékoznak küldeni a demokráciásat játszó, "hallgassuk meg egymást" jeligével postán érkezett kérdőíveket. Apropó posta: a végén még kiderül, hogy nem is vicc az, hogy Orbán postai részvényeket vett.

edzésnapló

Frusztrált vagyok. Ellenőriztem napfényben, tükörben a seggem, combom, tényleg nem cellulitiszes, ne csak a pofám járjon. Attól viszont még nagy. Ezt orvoslandó nekivetkőztem atlétára ("falun mindegy, városban meg nem nézik" önbiztatással), hogy az izzó napon tekerjek el Sünnel hosszabb távra, de győzött a lustaság. Meg a fájdalom, és az ilyenkor szokásos hormonvihar okozta hápésedés, pedig fájdalom ellen is jó tekerni, mivel a görcsölő méhizomszövetben keletkezett oxigénhiány okozza azt. Puding voltam, fájdalomcsillapítót vettem be. Morogva el.

-

Megöltem egy gerlét. Borzalmas érzés, de nem bírtam nézni, ahogy szenved. Fiatal volt, repülni tanulhatott, de leesett és elkapták a macskák. A bal, törött szárnyánál a belső szervekig átharapták, a jobb alatt egyetlen hámfosztott vérző seb éktelenkedett rajta. Állatorvos ezen már nem segít. Dühödten odaparancsoltam Szefit, hogy fejezze be amit elkezdett (Gombóc a háttérben lapított), de túl városi macska ő is, a végső kegyelemharapástól visszariadt és lehajtott fejjel megállt a haldokló gerlétől egy arasznyira. Egy intéssel Gombóc mellé parancsoltam, hátrakullogott. Lássuk csak, néztem a gerle lassan fátyolosodó, beletörődő szemeibe. Al nagy galambász, tudatosan szelektálja a gyengéket, egyszerűen kitekeri a nyakukat, mennek levesbe. Ő meg Attila ebben nőttek fel, de én képtelen vagyok kézzel ölni. Fogtam egy nagy vasdarabot. Célzottan a fejre mértem az első halálos ütést, de hogy biztosan elérjem célomat, a gyors és könnyű halál adományát, még egyszer lecsaptam, amitől a koponya kettényílt.

a nap mondata

Süninél Neocitran dr. vhírusoss fhertőzést állapított meg, de mivel a mandulái is gennyesek, így antibiotikumot is kapott. Kértem köhögéscsillapítót is, de azt nem írt fel, mert a gyerek tüdeje tiszta. Igenám, de azért ilyen kókadt, és benőttek a szemei, mert az állandó köhögés mellett nem tud aludni! Na ezt hiába mondtam, ellenben a méregdrága normaflore-t felírta egy cetlire. Anyád! Kap még mindig bifiduszos, immunturbózó tápszert, felesleges a kétséges hatású, ugyancsak bifiduszos lötymő. Kikönyörögtem a patikustól köhögéscsillapítót, valami borostyán kivonatos szirupot adott, eddig már használt is, Süni délután nagyot aludt. Jelenleg már a cipőit venné, hogy kimehessen a "táijtába", vagyis a kertbe.

Közben a rendelőben ott volt egy seregnyi hatodikos-nyolcadikos kölyök, akiket éppen rutin szűrésre hurcoltak oda. Én voltam az egyetlen babás, nagy rajongással álltak körül. Kérdezgettek mindenfélét, azt is, hogy ugye ő az első? Mondtam, hogy igen, és az utolsó is, mert vénen kezdtem az anyáskodást. Ezen elcsodálkoztak, mire visszakérdeztem, hogy miért mit gondoltok hány éves vagyok? Talán olyan 27-28? -találgatták. Jajj, ti nagyon édes, kedves srácok vagytok, de a helyzet az, hogy 36! Döbbent csend, majd az egyik srác beszólta a nap mondatát:

-"Az én anyám is ennyi, azt' száznak néz ki!" 

"az ember a szüleit...", csak ne kelljen már 40-hez kullogva is még ezen....

Attilával kínunkban sokszor röhögünk azon, hogyha valakinek az apám, vagy az anyja viselt dolgairól beszélünk, az képtelen elhinni és hülyének, hazugnak tarthat minket. Ebből is könyvet lehetne írni. Könnyebben elfogadnák, ha valóban hazudnánk, és például azt állítanánk, hogy sajnos masszív alkoholisták, dehát nem azok. Olyan szociopaták, akik nagyon adnak a külső látszatra, megbecsült, nyájas, kedves, precíz, rendes, okos emberek bőrében mutatkoznak a külvilág felé. Nincs végkövetkeztetés. Van jelenleg vadonatúj térelválasztó lamella, amit majd még lefestünk melegszínű lazúrral, és örökzöldeket ültetünk/futtatunk 

eléjük/rájuk.

na egy kicsit mégis

Ma konfrontálódtam az anyósommal. Első körben az udvaron, a kerti kapuban, ahonnan beljebb akart terelni, de mondtam, hogy nem megyek, hagy hallja csak mindenki. Falun ez a legjobb módszer. Egyes ismeretlenek (természetesen ismeretlenek, hiszen nem akarok rágalmazási perbe keveredni) azt állítják, hogy én stresszelem, gyötrettetem pszichésen őket, amivel halálukat siettetném, hogy birtokba vegyem minél előbb az egész házat, Attilát pedig már meg is hülyítettem, aki pipogya, mert hagyja magát. Emiatt hamarosan kötünk Attilával egy házastársak közös tulajdonát megszüntető szerződést, melyben én minden, rám eső ingatlanról lemondok. (Házasságkötéskor az ingatlan alapból  fele-fele arányban osztódik a házastársak között.) Ez nem lesz olyan olcsó mulatság, hiszen csak ügyvédi ellenjegyzéssel jogerős, de így hivatalosan is megvédem magamat a rágalmaktól. Az ismeretlenek pedig levélben fogják megkapni ennek másolatát, de akár FB-re is felteszem.

aggódó

Süni azóta lebetegedett. Nem panaszkodhatunk, eddig csak egyszer volt az első Di-Per-Te oltás után az, de akkor nem köhögött, most meg igen. Amitől meg nem tud aludni. A háztartásban fellelhető robitusszinra az van írva, hogy 6 éves kor alatt nem adható. Holnap reggel irány Neocitran dr., a mhúmhiiia. Legalább van még gyerekorvos.

Közben mindenféle szinten zajlik az élet, leginkább pocsékul, de nem akarok panaszkodni. Allal ma éppen Horatius verseit elemezgettük, melyekben arra int, hogy legyen stabil az ember, lakjon bár putriban vagy palotában, üvöltsön kint farkasordító tél, vagy meleg tavasz, bizonyos dolgokat úgysem tud befolyásolni, úgyhogy találja meg a szarban is a jót, carpe diem. (Tök fura hasadásos állapot, a klasszikusokat olvasva szárnyalok, olyan kifejezéseket használok, amiket nem ért,  akkor gyorsan meg kell állnom, széljegyzetelnem a könyveibe, mert azt szeretném, hogy ő értse meg, ne én, ugyanakkor nem akarom felesleges információáradattal sem elönteni. Érzem, ahogy nyílik az elméje, ahogy megérti az első olvasatra neki zagyvaságként ható verseket, és nagy öröm töltött el, mikor már az egyik nemcsak tetszett neki, de önálló gondolatai is voltak azzal kapcsolatban, hogy szerinte a szerző mit akart azzal kifejezni. Kisebb szellemi orgazmus.)

a kedvenc játszóterünk

ez a park valójában egy mesterségesen kivájt völgy,

és még bp.-i mértékkel sem kicsi -szerencsénkre

elszabadult

mit játszótér, az út és a mindenféle jármű sokkal érdekesebb

a mögötte levő kiskrapekokkal szemez

fel nem nézne....

Itt már eléggé le volt fáradva, de szerintem határozottan tetszik neki a biciklis utazás