lárva

Sérülékeny lárva vagyok, várnom kell még kitinpáncélom meg nem erősödik. Addig olykor bátran úgy teszek mintha élnék, és már kifejlett, erős rovar lennék. Boldogságot Rita és Attila adnak. Jó, az új kedvenc sorozatom Bones is, de azért az egy felszínes, könnyed kikapcsolódás, Romana füzetecskébe való beletemetkezéssel egyenlő. Meditációimat folytatom, le akartam írni őket, de túl személyesek, bár van itt olyan, ami nem lenne már eddigis túl személyes? Aligha.

kiegészítés

Mindennap küzdöm az ellen, hogy legyőzzenek mumusaim, és tehetetlen óriásbogárrá változzam. Igen, sok energiámba kerül, de hiszem, hogy megéri, különben mi értelme is volna küzdeni? 

Küzdöm a mindennapi lelki stabilitásért, hogy ne dilizzek be, ne menjen tönkre a házasságom, jó anyuka legyek, a kis lakás ne váljon disznóóllá, mindennap tanuljam a németet, hogy végül átszabadulhassak a határon és legalább ötször, ha nem tízszer annyit keressek, mint amennyit itthon tudnék. 

Georg áldozata

Nem kívánom hosszan elemezni az Átváltozás Georgját, de tegnap eszembe juttatta ez a zseniális poszt, amiben felbukkan a tehetetlenné váló bogárrá változás folyamata, a kíné, hogy meddig tarthat ez? Meddig bírja az ember elviselni a normális emberi létet, mikor adja fel, mikor törődik bele, hogy csak kiszolgáltatott  hasznavehetetlen bogár, akinek létezése értelmetlen?  Az eredetiben Georg ugye áldozat aki elbukik, ugyanakkor megmenti renyhe és kizsákmányoló családját önmaguktól. Georg tehát hős is egyben. Ugyanakkor Georg gyáva is, miért nem lázadt fel, pakolt össze és lépett le idejében? Hagyjuk most Georgot, az már jobban foglalkoztat, hogy önfeláldozó, altruista áldozat kíván-e maradni valaki, vagy harcos áldozat, aki ha el is bukik, legalább küzdelemben? Különbenis ki az áldozat és ki a zsarnok? Nagyon szubjektív, kevés embert ismerek, aki teljesen szabadon, abszolút értékekben mérve mindenkivel egyformán bánik, és kapcsolatai strukturalitása nem hierarchikusan épül fel. Talán a Dalai Láma ilyen, de ő azért az, aki, én teljesen más világban élek mint ő.

sírásfrigid

Nem tudok sírni hosszú évek óta (terhesség kivétel volt), pedig olyan jól esne, régebben ilyen stresszhelyzetben  folyamatosan bőgtem volna. Fizikálisan semmi baja a könnycsatornáimnak, hiszen az előbbis mint írtam, ömlött könnyem, taknyom a penészes öreg háztól, szóval ez lelki lehet, mint a frigiditás. Könnyfrigid, sírásfrigid. Alázás, fenyegetés, igazságtalanság, önsajnálat már nem bőget meg, mások szomorú sorsa, ami katarzissal zárul, talán. Kérek egy szomorú sorsos-katarzisos történetet! (A katarzis lényege számomra nem feltétlenül a mosolygós elvonulás a tengerparti naplementében, hanem az értékhordozó hős győzelme, akár halála árán is.)

übung élőben

-És milyen a benyomásuk a házról?-érdeklődött kedvesen az eladó. Ebben a pillanatban döntött úgy a szervezetem, hogy kis, bizsergető torok viszketésből, óriási, köhögőrohamos, takony,-könnyömlős allergiarohamba csap át. -Entschuldigung Sie bitte!-préseltem ki magamból, és kirohantam az udvarra agonizálni.  Ööö...kínos, de vicces válasz, akaratlanul is.

A. szerette volna megnézni ezt az öreg parasztházat, csak azért, hogy szélesebb képet kapjunk az ingatlankínálatról, én meg azért mentem vele, mert kiderült, hogy osztrák a tulajdonosnő. Így legalább beszélhettem vele a magam primitív szintjén németül. Ahol elakadtam, ott a nő magyar alkalmazottja segített. Nincs pénzünk, nem is lesz, de nézelődni lehet meg érdemes.

cigizős- tények

Húsz éve dohányzom. Még megvannak a kézzel írott naplóim, így tudom, hogy 17 évesen szembenéztem magammal, és összeszámoltam, hogy átlagosan mennyit szívok el egy nap. 16-20 szál lett az eredmény. A nikotintartalmat és kátrányt tekintve a közepes erősségűeket szívom, amik 0,5-0,6 mg nikotint, 6 mg kátrányt és 7-8 mg szén-monoxidot tartalmaznak szálanként. Olykor mind az erősség, mind a mennyiség változott felfelé, de napi két dobozzal legfeljebb 2 hónapig szívtam, aztán visszazökkentem a szokásos 20 szálra. Párdon, pár éve 19-re, mert ennyit csomagolnak egy dobozba. Az iskolai,- vagy munkaidő nem jelentett akadályt, előtte, utána szomjasan pótoltam napi szükségletemet. Bulikon, féktelen ivás mellett sosem számoltam, de már nem járok bulizni. Nem akarok nikotintapaszt használni, a rítus, az illat (igen, nekem még a sajátom az, és nem bűz) a füst kígyózása, a játék, kéz és száj lefoglalása tart rabul. Rágyújtok ha öröm, bánat ér, vagy egyszerűen csak jólesik füstfelhőbe burkolózva gondolkodni. Nincsenek okok, csak ürügyek és automatizmussá vált szokások, mint egy alkoholistánál.

"viszlát, és kösz a halakat"

Tegnap kibontottuk ez egyik, műhelyben két éve pókhálósodó, porosodó ágyas pálinkánkat és kicsit eliszogattunk este. A szülő témát lezártuk, Attila utoljára még beszélni akart az enyémekkel, hogy miért hitegettek, valamint anyám (aki a pénzkereső) tényleg segített-e volna? Anyám igen, közben apám odakiabálta vagy hússzor, hogy az ő levele a hivatalos, ő döntött így, különbenis már gyorsan vett is egy új autót. Továbbá mi nem mondtunk neki semmi olyat, hogyha innen kitesszük a lábunkat, anyósom lecseréli a zárakat és nem jöhetünk be. Gondolom legutóbb mikor itt voltak, az ötödik mondat után már nem figyelt ránk, mert az kényelmesebb. "Béküljetek ki vele, remek, nagyszerű asszony, mit dramatizáljátok túl a helyzetet?!"-pattant fel a webkamera elől és elvágtatott. Rokonlelkek, az biztos. Jó, ennyit akartunk hallani, anyámmal még közöltük, hogy őt szívesen látjuk majd, ellenben apám csak maradjon ahol van és ölelgesse az új autóját. (Fogalmunk sincs milyen és mennyibe került, nemtelen pórok vagyunk csupán, semmi közünk dolgaihoz.) 

Ami Ritát illeti. Normális kutya, macska is azoktól fél, akik tele vannak feszültséggel, orrukkal messziről érzik, hogy bűzlenek az adrenalintól és akkor elfutnak, vagy idegesek lesznek, mert potenciális támadót látnak bennük. Rita is ilyen kis állatka még, jó féléve fél apámtól, legutóbb ahogy közeledni próbált felé, sikoltva, bőgve kapaszkodott belénk, fel kellett vennünk, csak anyámmal békélt meg egy jó óra után. Legutóbbi ottléteikor is emlegették már, hogy állandóan anyámhoz bújik, mert "nyilván nagyanyás." Francokat, a macskáim amióta csak nálam vannak, ahogy meglátják apámat, ész nélkül futnak menedékbe. Jó ez így, nekem is megkönnyebbülés, harminc voltam, mikor végképp' fellázadtam az állandó, egyre elmebetegebb lelki szadizásai, jelenetei ellen és kivágtam az életemből. Kizárólag Rita miatt bukkant fel, és bukott ki onnan ismét.

abba kell hagynom a bagózást

Most jött el az ideje. Iszonyú drága lett, ki vagyok szolgáltatva a függőségemnek és mivel elég sok egyéb dolognak vagyok még kiszolgáltatva, egyelőre ezt áll hatalmamban megszüntetni. Különbenis, gyakorlatilag most már bármilyen munkahelyre mennék, akkor el kellene felejtenem ezt, pláne egy kórházban. Most, ebben az idegállapotban persze rengeteget szívok, úgy is fogalmazhatunk, hogy elfüstölöm a pénzt, igen. Aki bagós volt, az kérem támogasson, a nembagósok pedig kérem, hogy ne éljenezzenek és ne szidjanak, köszönöm.

álomház majdnem

Biztosan mindennek oka van. Hétvégén meglátogattak bennünket szüleim.  Attila, aki legfeljebb csontrészegen,  kifejezetten egy gyerekkori barátjának elemezgetné a szüleihez fűződő kapcsolatát, önként tárta mindezt fel előttük. Mutattunk nekik egy házat, amit szarért-húgyért árul egy bank, bedőlt hitelest űztek ki onnan. Anyám azt mondta, hogy nézzük meg. Kérdeztük, hogy minek, hiszen albérletet keresünk? Nem baj, mondta vállveregetve, csak nézzek meg szépen! Megnéztük, beleszerettünk. Aláírtam egy ajánlattételi papírt, ami semmire nem kötelez. 6,4 M az irányár, 4,8-at írtam be. A bankos egy igazi, stabil idegzetű, humoros geci, akit azért fizetnek, hogy az legyen, igazán kedves volt velünk. 

 

Körbeszimatoltunk, egy versenytársól máris tudomást szereztünk. Csak helyi értheti, aki ráadásul rendelkezik némi építészeti alapismeretekkel, hogy ez a ház itt mekkora gyöngyszem. Főutcai front, hátul hatalmas kert, másik bejárattal, ahol lehetne A. műhelye, elől a hirdetés, amit mindenki lát, a ház megkapó bájáról nem is beszélve. Jó-jó, gazos, dzsuvás, alul felázott, két éve lakatlan, de végigkopogtattam a falakat, lementem  a vaksötét pincébe, száraz,  boltíves, túlélt két világháborút, kőműves ismerőstől tudjuk, hogy ilyet annyira nehéz rakni, hogy nem is vállalnak ilyet, hacsak nem fizet horribilis összeget a megrendelő. A cserepek, szarufák hozzányúlás nélkül garantáltan bírnák még legalább 50 évig. Nyilván először  be kellene húzni új fűtést, rendezni a fürdőszobát, gedvás felázásokat levakarni, spéci vakolattal újravakolni, festeni, rutymák felszögezett ajtókat, bénán berakott válaszfalakat elbontani stb. (A kertet a bank a vevőktől függetlenül hamarosan kigazoltatja.) 

 

Felhívtuk anyámat, aki nagyon lelkes volt, rögtön úgy gondoltuk amúgy, hogy Rita nevére vegyék, vagy a maguk és Rita nevére, mi egy minimál összeget mindenképpen fizetnénk nekik havonta, amiről hivatalos szerződést is írnánk. Azzal is érveltünk, hogy mindenképpen fizetnénk, mert elmegyünk innen, de nem jobb mégis nekik adni a pénzt? Anyám ismét tökjó fej volt, de hiába ő a fő pénzkereső, közbelépett pszichoapu, anyámat leteremtette, minket pedig kereken elutasított, hogy ők magukra gondolnak, a gondjainkat oldjuk meg mi. Értitek bazmeg, mi szabályos kölcsönt kértünk volna tőlük, hogy mégse egy banktól kelljen, lementünk kutyába, emelgettük az egyetlen unokájukat, nekik ez az összeg nem jelent gondot, maradna bőven tartalékuk ha hirtelen valami krach ütne be, de pszichoapu szarik ránk és az állítólagosan imádott unokájára is. Nahh, akkor nézzük  a képeket az álomházunkról, ami már nem lesz a miénk, ami 20 évre elegendő, örömteli munkát adott volna..... (összterület 110 nm 2)

belül, az L hosszabbik száráról nézve

a ház reménybeli úrnője máris a főbejáratra ült

előszobaféle vagy mi, rombolandó

valahai istálló (lehetne télikert, tároló, akármi)

az eldzsungelesedett kert

kilátás a főutcai részről

a boltíves pince

konyha, kertre nyíló, zsalugáteres ajtóval(!)

szemmel láthatóan teljesen ép fák

főutcai bejárat belülről

főutcai homlokzat egyik irányba

főutcai homlokzat másik irányba

belső, utcai szoba

külső utcai szoba

ismét az L hosszabbik szára, bejárat jobbszélen

lista

Gondolatban már állítom össze a listát arról, hogy mit viszünk, mit nem. FB-re is kitettem, hogy keresünk albérletet, A. pedig a helyi TV-ben adott fel hirdetést. Jelenleg sok a felszabadult, egyszobás, kifejezetten nyári vendégmunkásoknak kialakított lakás, de nekünk legalább egy kétszobásra van szükségünk.  

új élet, vagy mi

Nemrégen azt írtam, hogy még nem esett meg velem olyan, hogy szeretek egy munkahelyet, mégis ott kell hagynom. Olyan sem esett meg még velem, hogy van lakásom, mégis albérletbe kell mennem. Pontosabban mennünk. Gondolom ha az ember minél tovább él, annál többmindent tapasztal meg. Szóval elegünk lett, döntöttünk, elkezdünk albérletet keresni. Szeretnénk itt, de ha nem megy, akkor Óváron. Mindegy, csak lakható legyen és olcsó. 

Borsodi vendégmunkás cigányoknak csak azért nem adjuk ki a mostani lakásunkat, mert egyrészt a műhely itt van, másrészt anyósoméknak örökös haszonélvezőként és a magyar jog szerint több hatalmuk van az egész házra, mint Attilának, a tulajdonosnak. A bérleti szerződés az aláírásuk nélkül tehát érvénytelen lenne. Azért két migrén,- és fosásroham között felhívtam Ti.-t ügyvédi tanácskérésre, hogy anyósom haszonélvezőként kirúghat-e minket legálisan? Mondta, hogy minket simán, de Ritát már nem. Márpedig Rita a mi gyerekünk, nyilvánvalóan nélkülünk nem lakhat egyedül itt, tehát a gyakorlatban véd minket. Extrém esetben anyósom megtámadhat minket bíróságon, hogy megszerezze, de mivel nem vagyunk sem alkoholisták, sem narkósok, egyebek, a sikerre 0% esélye van. Ettől az asszonytól minden kitelik, azért faggattam ki Ti-t a legszélsőségesebb esetekről is. Végső tanácsa az volt, hogy semmi értelme jogi útra vinnünk az egészet, lépjünk le innen a fenébe, a gyereket meg ne adjuk oda és ennyi.

Lehet, hogy majd egyszer hálásak leszünk A. anyjának, amiért megadta a kezdőlökést, de az még messze van. Mielőtt elmegyünk, természetesen elbúcsúzom tőle, de valószínűleg nem tudok majd úrinő maradni. 

amikor a szüleimről írok,

mindig eszembe jutnak azok a barátaim, akikéi már nem élnek és mentegetőznék, hogy bocsássatok meg, tudom, hogy nekem még legalább ha meg is keserítik olykor az életemet, de itt vannak, leoszthatom őket, kibékülhetünk, találkozhatunk. Két napja másról sem beszélgetünk A.-val, mint az ember szüleivel való kapcsolatáról, különböző szülőtípusok hatására az egyedek személyiségfejlődéséről, pszichológiai cikkeket olvasunk a témában és már többször felcsattantunk, hogy elég volt, lezárjuk ezt a témát! A mi esetünkben amúgy csak a radikális leválás segít. Itt sem akarok terjengeni, de az tény, hogy minden embert egész életére meghatározza az, aki/akik neveli/k, és még akkoris űrt hagynak maguk után, ha faszok voltak, koszosak, igénytelenek, ittak, gyenge idegzettel rendelkeztek, látens elmebetegek voltak satöbbi, satöbbi. Nincsenek, nem léteznek, nem lehet velük beszélni, nincsenek a lakásukban, vagy már a lakásuk sincs meg, nincsenek a munkahelyeiken, a kedvenc környékükön, parkjukban, klubjukban, könyvtárukban, kocsmájukban, barátaiknál, rokonaiknál, eltűntek, kész. Minden életkorban borzalmas lehet.

önostoroz

Visszaolvastam a blogomat. Megállapítottam, hogy folyamatosan csak az elhagyott lakásról és arról nyivákolok benne, hogyan lesz majd mikor belehúzok, és elmegyünk innen. Ennek ellenére annyira húztam bele, hogy egy hónapig bírtam egy 3 műszakos gyárban. Szánalmas, unalmas. Az nem baj ha nem tudok és nem is akarok hazudni, a baj az, hogy halogatok, lusta vagyok, tehát életképtelen, ha ez továbbra is fennáll. Igaz, gyerek mellett kicsit másképpen lehet tervezni és megvalósítani. 

Ez nem kifogás, ez tény, akármennyire is imádjuk Ingleichen-t. Ma csak hatkor ébresztett először, aztán jófej volt, mert még kilenckor csak visszafojtott hangerővel "Tá, tá!" ugrált a nyakunkban és húzta az orrainkat, hogy keljünk már. A. tegnap délutános volt, 23 órára ért haza, utána szokásosan még beszélgettünk, fél egykor aludtunk el, köztünk Sünnel. (Tegnap óta köztünk alszik, de szeretjük, hogy ott szuszog, igényel minket, mi is őt, most van a ragaszkodós korszaka. Anno megfogadtam,hogy gyereket nem rúgok ki az ágyamból, ahogy velem tették, A. pedig nem az EQ-retardált apám, neki is természetes ez. Majd megoldjuk a nemi életünket, nyugi. A műhely jó kis terep, Birkát szégyenszemre még nem avattuk fel, különbenis a hátam borsódzana attól, ha csakis ágyban, minden héten szombaton, későeste lehetne.)

"ha lesz pénzem, megkereslek, és alkalmazlak"

Remegő hőség volt még a napokban, mikor szokásos sétánk közben nyílt egy ősrégi parasztporta, amin egy öregember trágyával teli faszekeret vontattatott ki egy kisebb termetű, erős felépítésű lóval. Rita a ló láttán sikkantgatott örömében, a nejlonotthonkás néni kijött, barátságosan kérdezte kik vagyunk, kicsit lassan fogta fel, majd kiderült, hogy szegről végről A. révén vele is rokonok vagyunk. Na ez nem lep meg, itt szegről-végről mindenki mindenkinek a rokona. Majd fellelkesedve beráncigált minket. 

Az udvaron kurva világ van, simán elmehetne középkori filmes díszletnek: düledező istállók és kideríthetetlen funkciójú viskók összevisszaságban, különféle állatok szalmába, szénába ragadt szarai, harapós legyek serege, de beljebb a lakórészen régi kert, az ízlésesen faragott veranda, istenem a veranda! Hatalmas, hűvös, száz éves és nem fogott rajta szú, eső, jég. A ház falai első látásra ugyan ugyan romokban, de valaha gazdag paraszt ősök építhethették, szabályos kis polgári előfolyosó is nyílik a szebb utcai frontra, melynek gyönyörű burkolókövei szintén tökéletes állapotban maradtak. Kedvem lett volna leguggolni és végigsimítani őket, de ezt így elsőre szégyelltem a néni 50 körüli, de nagyon fiatalos lánya előtt, aki közben megérkezett. 

Egyébként ők a bolond és mogorva "Ipszilonék", és tagadhatatlan, hogy valami finom bolondpára berezgi őket, afféle, mint a Száz év magány végefelé a korcsosuló Buendiáékat, de cseppet sem kellemetlen, nem érzem agresszívnek. Érdekes, hogy Attila is megemlítette, hogy a mogorva vénember és a káosz ellenére őt is gyerekkora óta húzta magához az a ház, többször be is lógott vagy csak leselkedett. A lányuk 20 évig élt Bp.-n, majd elvált, hazajött, és itt bébiszitterkedésből, takarításból, vagyis alkalmi munkákból él. Neki mondtam, "hogyha lesz pénzem, akkor megkereslek és alkalmazlak". Nevettünk, de úgy, mint azért akik mindketten komolyan is veszik mindezt. Nos, ha feltételezzük, hogy mégis nővérként dupla 12 órás műszakban dolgozom Burgenlandban, akkor óriási szükségem lesz normális bébiszitterre, akit ebben az esetben meg is fogok tudni fizetni. (Lám, máris bekaptam a horgot.)

hazamenni

Pontosabban új otthont keresni, mert azt én is úgy gondoltam mindig, hogy jelenlegi lakhelyünk csak egy állomás. Jó lenne még az előtt nem csupasz seggel eltűnni innen, mielőtt tényleg megmételyezi  kapcsolatunkat ez a kényszerű együttlakás, az alvófalu a maguk bezárkózó, befelé, családi klánokban élő embereivel. Kr., egy olvasóm írja, hogy ennyi meg annyi ojrót lehet keresni Burgenlandban nővérként. A hideg kiráz attól a gondolattól, hogy visszatérjek vénségemre zöldfülűnek az egészségügybe, egy teljesen más kultúrába és rendszerbe, nemcsak nyelvismeret, hanem szaknyelvi ismeret nélkül! Persze az ember ne válogasson ha nem teheti, ugye? Csinálja azt amire még alkalmazzák, és örüljön, avagy tengődjön a nyomorban és nyavalyogjon még halálra nem fagy, éhen nem döglik. Megfontolom. Nem látok más kiutat arra, hogy elég pénzt keressek itt, ebben az országban, és ha ez a lehetőség van, akkor ezt kell csinálni. Ja, hogy még jó is lehet? Talán. Nem veszítek semmit.

mi lenne ha az öcsém felesége támadna?

Kérdezték tőlem, hogy mit szólnék ahhoz, ha az öcsém olyan feleséget választana, aki undok velem és sértegetné a szüleimet? A téma éppen aktuális, mert nagyon szerelmesek. Elgondolkoztam ezen. Egyrészt a szüleimet nem féltem, meg tudják védeni magukat, ahogyan A. szülei is. Másrészt személyesen kérdezném meg a lánytól, hogy mi volt a konfliktus oka és ismerve szüleimet, objektíven ítélnék, nem gonosz hülyepicsáznám le azonnal, pláne bőgve, mindennemű kapcsolatot azonnal megszakítva vele is, az öcsémmel is távolból, hallomások után ítélve. 

Aztán meg az, hogy a lány engem kedvel-e vagy sem, az nem csak rajtam múlik. Joga van utálni is, de mivel elég mesze lakunk egymástól, eleve nem nagyon zavarnánk egymás köreit. Amennyiben gyerekük születne, nem osztanám nekik kéretlenül a tanácsokat, mit és hogyan csináljanak. Pláne naponta nem, retardáltaknak tartva őket. Tanúim erre velemkorú barátnőim, ismerőseim, akik utánam szültek, és soha egyiküket sem oktattam ki. Mikor tanácsot kértek, akkor  azt mindig szívesen adtam és adok. Párválasztását tekintve az öcsémnek mindig is megvolt a lehetősége arra, hogy korabeli, ha már nem is bombázó, de érett nőt/ lányt válasszon társának. Mivel nem ezek a zsánerei, így a mostani fiatal, 21 éves gyönyörű lány az ő döntése, mert ez az ő élete. Most vele örülök, drukkolok nekik, aztán ha mégis elbukik kapcsolatuk, akkor majd támogatom, amennyiben igényli azt.

a dolgok idáig fajultak

Másik ügy, lassan az egész fejemet dugom a fagyasztóba. 

"Kedves XXX!

Délelőtt nagy megdöbbenéssel hallottam, hogy az Ön forrásai szerint én a bölcsődei személyzetet „osztom és oktatom” arra, mit, hogyan tegyenek Ritával, avagy sem. Valamint megkérték Attilát arra is, hogy ezt ne említse nekem.* Természetesen ő is nagyon csodálkozott, így elmondta, én pedig a legelső alkalommal megkérdeztem Rita gondozónőjét Editet, hogy mikor és miben érezték úgy, hogy kioktatom őket? Kiderült, hogy valamelyik nap a taknyos gyereknek Calcimusc-ot (kalcium) vittem be, és automatikusan elkezdtem mondani, hogyan szoktuk itthon adni azt mi, a gyerekorvos javaslatára. Ez teljesen természetes egy szülő részéről, ők sem vették kioktatásnak, hiszen az nevetséges lett volna. Edit meg is nyugtatott, hogy amennyiben az én vagy a lányom viselkedésével problémája lesz, akkor szólni fog. Amennyire megismertem, olyan határozott és erős személyiség, aki valóban így is tesz. 

Mostantól minden efféle ügyet így, levélben, Attilának mellékelve a másolatot fogok közölni, hiszen a szó elszáll, de az írás megmarad. Amennyiben pedig engem akarna rossz fényben feltüntetni akár egy helyi bölcsődében is, akkor gondoljon arra, hogy ezzel nekem nem, ellenben szeretett unokájának, Ritának, nagyonis sokat árthat. 

Tisztelettel,

E.

J., 2011. szeptember 8.

Ui.: *Attilával való kapcsolatunkban nem titkolózunk egymás elől semmiben, a legkisebb apróságot is tisztázzuk egymással. Továbbá kikérjük a másik tanácsát, de ettől függetlenül mindketten önállóan döntünk. Mindenben."

A. azt mondta, hogy felőle akár patáliázhatnék is ha nem értek egyet a bölcsisnénikkel, elvégre 36 éves felnőtt nő vagyok. Továbbá ismét albérletet emlegetett, amire 0 forintunk van, különbenis nehogymár ekkora szívességet tegyünk, mikor annyira szeretnek bennünket! Itthagyni mindent amit építettünk, teljesen nyomorogni csak mert piszkálódnak?!   

mai, rövid szappanoperás

Eliza ismét összeveszett férje családjának két nőtagjával. Pont. Többet nem írok, mert még mindig tartom magamat az ígéretemhez, hogy nem blogolom ki az itt megesett kalamitásokat. Azért most megyek, és megpróbálok az orromon keresztül jégkockadarabokat feldugdosni az agyamba, mert füstöl. 

Mélázom, tudom ám, hogy nem szerethet mindenki, sőt, de miért van az, hogy egyre több helyi velemkorú (-6,+12) dühödik be rám...?  Talán nem vettem észre és tényleg felvágós, arrogáns lettem? Én nem így látom magamat kívülről, sőt igyekszem magam kicsire és észrevehetetlenre összehúzni,  mégis megtalálnak bizonyos személyiségű nők, és akkor nekem védekeznem kell, mert jóban akarok maradni magammal. 

marketingelnek

Legutóbb  annyi pénzt vertem el a Lush-nál, hogy most küldtek egy rakat álternátív fogmosó tablettát, hogy "mint kedves és nagyrabecsült törzsvásárlójuk" legyek kedves tesztelni különböző ízesítésű új termékeiket, és tapasztalataimról tájékoztassam is őket, aztán rendeljek rengeteget és hozsannázzam a barátaimnál, továbbá közösségi oldalakon. Kipróbáltam az előbb "isten lehelletét", isteni. Kösz Lush-Számítógépes-Nyilvántartó-Rendszer a potya, luxus fogtisztítót!

úgy érzem visszatért az önbecsülésem

Mikor két, olyan nő formál rólam lesújtó és szánakozó véleményt, akiket egész életükben a jól kereső férjeik tartottak el, és ötven felé közeledve a világból csak a maguk Lila Akác közét ismerik, akkor az engem roppantmód felbőszít, ezekszerint nagyonis van önbecsülésem.  Köszönöm, drága, ostoba hölgyeim!

a rosszban is a jót

(Nyavalygós blogot akartam írni, de cseteltem Mo.-val és annyit röhögtem, hogy el is ment a kedvem efféléktől.) Annyira nincs pénzünk, hogy az már nevetséges. Igaz végre be van vezetve a műhelybe a fűtés (egy vagyonba került), van egy új eszterga (használt, régi, de kiválóan működik és egy vagyonba került), A. félig be tudta fröcskölni a falát díszvakolattal, továbbá tűzifát is tudtunk venni, ami szintén egy vagyonba kerül. Frusztráló, hogy fával fűtünk, miközben nem telepítik az erdőket, de végülis aki földgázzal melegíti lakását az is akaratlanul környezetszennyező. A fával fűtés előnye, hogy nincs havi díja, nagyon melegre lehet hevíteni vele a házat, hátránya, hogy nagyobb mennyiségben, tehát drágán, nyáron kell megvenni, felvágatni, hogy őszre kiszáradjon. Továbbá manuálisan etetni a kazánt, de az a valóságban nem olyan kényelmetlen mint ahogy egy városban élő elképzeli, sőt megvan a hangulata. A hamu kisöprése, a gondosan felépített, jól levegőző farakás, a begyújtás, piszkálás, szellőzőkkel való játszadozás metódusa, még fel nem hangzik a kazánban a jól ismert duhogó hang, amikor tilos kinyitni az ajtót, különben félméteres, dühödt lángok csapnának ki azon. Pár éve még, járatlanul mindezekben még én is körülbelül olyan színvonalú életnek tartottam az ilyet, mintha petróleummal világítanánk, a hűtőszekrényt meg mély földes verem pótolná, ahova időnként új jégtömböt kellene vásárolni az elolvadt helyett. A WC budi lenne, télen a kényesebbeknek éjjeliedény nehéz porcelánból az ágy alatt. Mosdani kancsóból és tálból lehetne, hűvösebb időben kondérban, sparhelten melegítve hozzá a jeges kútvizet.

Spórolásból lemondtam a saját menzás előfizetési adagomról és most kedvemre kotyvaszthatom az Attila számára borzalmas (= hústalan, tökfélét, gyanús füveket, magokat tartalmazó) ételeket, például holnap tavalyról lefagyasztott fokhagymás, mediterrán fűszeres sütőtökszeleteket, nagyon sok finom lenmaggal megszórt teljes kiörlésű reggelizőpelyhet vagymit, aztán ott vannak a paprikával töltött olajbogyók, amik paradicsommal és sajttal isteniek. Ezeket még nem bontottam fel, mert utóbbi kettőt nem tudom megvenni, de mindennap várjuk az átutalást A.-nak a fizetős, itthoni munkája után. Sajnos a termelésben továbbra sem tudok neki segíteni csak a szállítmányozásban, de az is valami. A csapvíz pedig kifejezetten finom és garantáltan nullkalóriás.

helyzet

Elküldtem ma az önéletrajzomat egy villamosmérnöknek, aki irodai mancikát keres. Motivációs levelemben leírtam, hogy még évekig nem szándékozom (szándékoznék, de nem tudok a kölök mellett) sok pénzért sokat dolgozó karrierista lenni, úgyhogy csak szépen vegyen fel, nem lógok el és mindent tudok, amire szüksége van, jól jár velem. Valójában annyira őrült nem vagyok, hogy ezt így, szó szerint írtam volna le, vagy mégis, mert pontosabban nem szó szerint így, de a lényege ez volt. Drukkoljatok, nagyon nincs pénzünk. 

Sünre péntek reggel a bölcsiben 500 bar nyomással ráköhögött élből két másik kiskölök, már akkor sejtettem, hogy gond lesz. Mára belázasodott, Neocitran dr.-hoz rohantam vele, aki Cataflam cseppeket akart írni. Óh, nem, nem, nem. Még az ibuprofen szirup is hazavágja a gyomrát (Neocitran  válasza vállvonva "ahnyuka, az mindhen gyehrekéét"), hagyjuk a kalium-diclofenacot, ráér még ezekkel, kapott kúpot. Még az én fejemet is feszíti a takony, de az már tényleg csak allergiás. 

Egyedül vagyok, tárva-nyitva van az összes ablak, jön be a vihar frissítő szele, kavarogtatja a pompásan megérett parlagfűmezők és egyebek pollenjeit. A zsepik már majdnem kifogytak, de szerencsére raktározó típus lévén óriási szalvétagyűjteménnyel rendelkezem abból a jobb, vastagabb puhafajtából, amit ritka alkalmak kivételével spúrságból a mai napig ollóval kettévágok. Található köztük karácsonyi, húsvéti, tavaszi, őszi, nyári, téli továbbá egyedi különlegességek is. A gyerekkori sajnos már nincs meg, pedig ahhoz anno még megkaptam anyám gyerekkori gyűjteményét is. A gyerekkori szerencsére már nincsen meg, így is túlzsúfolt a lakás, a haszontalan lomokat száműzni kell.

Tóta W. még tartja magát

Kíváncsian várom, hogy melyik médiumnál folytatja fizetett újságírói tevékenységét. Számomra egyébként abszolút etalon blogger.

haragról

A haragtartás a buta emberek szokása. Az utálat más, amennyiben az ember kénytelen közvetlen kapcsolatban lenni az utált személlyel, de idővel ésszel ezt is lehet közömbösíteni. Amennyiben pedig lehetőség nyílik arra, hogy az utálttal megszakadjon mindennemű kapcsolat, a továbbiakban teljesen felesleges energiapocsékolás akárcsak rágondolni is.

reálhozamom

Azt tudtam ma meg egy legalább húsz oldalas hagyományos levélformátumú tájékoztatóból, hogy 1999 óta, mikor kötelezővé tették a magánnyugdíjpénztárakba való belépést, elég sok pénzt gyűjtöttem az OTP Magánnyugdíjpénztárnak. Ennek reálhozama sem kevés, és jog szerint engem illet. Azonban a fent említett pénzintézet arra hivatkozik, hogy nem jelentettem időben igényemet minderre (dehogynem, csak sajnos nem postai úton, hanem telefonon és e-mailen, amiket letagadtak) ezért járandóságom 0 Ft. Ez törvényes rablás. Imádok hivatalos leveleket írni, államigazgatásos koromban akaratlanul is tökélyre fejlesztettem a cizellált, ebben az esetben "fizess geci, most" jelentésű cirkalmas kommunikálást, elsőbbségivel, tértivevénnyel, ajánlva. Már magát a tájékoztatót is eképpen kellett kicsikarnom. Kitöröltem az "egy rendes államban..." kezdetű tirádát, felesleges, ismerjük, tudjuk, hanyatt vágódva, habzó szájjal gutaütésig hergelődve sem változik mindez.

Ébresztő önbecsülés, te átokverte fajzat!

Sokszor kívántam már azt, hogy bár meg sem születtem volna. Sokszor foglalkoztatott az is, hogy elpusztítsam magam, de nem vagyok szuicid alkat. Olyankor ha késztetést éreztem erre mindig leültem és megfontoltam eljött-e már az ideje? Nos, valahányszor úgy döntöttem, hogy nem, még dolgom van itt. 

Szeretek elemezni és észérvek alapján döntéseket hozni, bár kívülállók számára döntéseim korántsem biztos, hogy nem hatnak irracionálisan. Jelenleg azt láthatják ha rámnéznek, hogy ez a hülye hozzáment valami istenhátamögötti faluban élő pasashoz, szült neki egy gyereket, teljesen kiment a formájából, nyomorognak, nincs munkája vagy nem tud dolgozni, mert nem is akar, pedig több lehetett volna, sokkal több. Igen, kívülről kétségkívül így festek.

Így fogok festeni később is, ha nem szedem össze magam. Érdekel még az önbecsülésem? Ameddig az nem, addig nem fog sikerülni. Jelenleg holtponton vagyok, és majdnem tökéletesen kiégtem, nagyon kevés dolog kelt bennem érzelmeket. Pár éve (vagy 7-8?) még fájt ez a fajta üresség, ma már csak sajog. Jobb most így nekem? Nem érdekel.

legalja

szép kislány, oszlopdisznó anyukájával

Minap az egyik gyereksétáltatás közben összefutottunk Allal, a hőség miatt tapadós, spagettipántos top volt rajtam, ami semmit nem rejt el. Rá is kérdezett, hogy "jujj, terhes vagy?! Jajj, de jó lenne! Biztos nem?" Nem. Vénülök, lelassult az anyagcserém, mert baromi keveset eszem, de nem végzek ironman kiképzést, ugyanis leginkább olyan intenzitású edzésre lenne szükségem, továbbá rengeteg pénzre és egy jó plasztikai sebészre. Nem érdekel ha háborogna, hogy "de, asszonyom, egy egész vályút kell behoznunk a zsírjának" annyi pénzt kérhetne, amennyiért köteles akár tartályos kamiont is bérelni és betolatni vele a műtőjébe. Megcsináltatnám a melleimet kisebbre, gömbölyűre, hetykére és a fogaimat is, csili-vili, gyönyörű törtfehérre és kissé szabálytalanra, hogy igazinak hasson.

"kutyasétáltatás"

Ettől a Csubakkától alig lehetett elvonszolni, úgy egymásba szerettek

Editnéni és a többi dada szarik bele, hogy Rita mit és hogyan hisztizik itthon, csak azt ismételgetik, hogy egy drága, szófogadó kisangyal ott, hiszen nekik ez a kényelmes. Így minden késődélután elvisszük Ritát olyan helyekre, ahol szabadon futkározhat, megállhat, szemlélődhet, és senki nem korlátozza. Ezeket én csak kutyasétáltatásnak hívom, a lakásban tartott kutyának sem elég ha leviszik a ház elé, hiába van saját kert, élményekre, ingerekre és rohangászásra vágyik.

benne a dac, - és hisztikorszakban

Kicsicsillag hajnali kettőtől négyig-ötig, műsorozott, mire A. ismét belevetette magát a szakirodalomba, (ez egészen jó) mostmár velem együtt. Magam megnyugodtam, hogy a reakcióm normális (az eszembe sem jutott, hogy megverjem, WC-be zárjam, kikössem az ágyába stb., - miféle emberek vannak?! ) ezek a kicsicsillagok ebben az életkorban valóságos ördögökké képesek válni. A következő fázis a 14 éves kor. Megbeszéltük A.-val, hogy következetesen követjük a legtöbbet emlegetett tanácsot: még tart a dühroham, nem engedünk, úgy teszünk mintha vakok és süketnémák lennénk akkoris, ha a hanghullámoktól szétesik a ház. Továbbá konzultálunk "Editnénivel", hogy milyen tanácsokat tudna adni, hogyan illeszkedjen be Rituka, az engedelmes kisangyalka a bölcsi közösségébe, hogy ott is tombolja ki magát, ne viselkedjen passzívan, visszatartva magában a tengernyi energiát, ami aztán itthon a mi nyakunkba robban, mitől szépen megőrülünk mindannyian, illetve mi, szülők, alvásmegvonás miatt elhalálozunk.

Kávét..!

később

Megbeszéltük, mindkét félnek igaza van. Túlkomplikáljuk, de rendben, elvisszük orvoshoz és gyerekpszichológiai tanácsadásra is elmegyünk. Nem vagyok hajlandó itt önértékelési anyaválságozni. Szinte mindent megteszek a gyerekemért, de vannak határaim amiket nem tudok átlépni, mert a természet ilyennek alkotott. Ettől én nem vagyok rossz anya, csak kicsit különbözök azoktól, akik már kiskorukban is hajasbabákat ringattak, főztek, takarítottak, később meg nagy és pompázatos esküvőről álmodtak, mi életük legszebb napja és mindez orgazmushoz hasonló boldogsággal töltötte/tölti el őket, aztán Benőkét/Csillukát attól még elrontották egy életre. Azonban a más szülő hogyan cseszi el a gyerekét témakörbe egyelőre nem akarok belemerülni, mert látom, hogy feneketlen mocsár az feleim, bizonyám.

-

Apuka kicsi csillagja nagy nehezen hajlandó volt megenni a felét a leturmixolt őszibaracknak, amit babazabpehellyel és darált háztartási keksszel kevertem el. Apuka ugyanis úgy gondolja, hogy valami szervi és neurológiai baja van Sünikének, mert mindig nehezen, hisztizve és összegömbölyödve, a sünén vagy a karunkon alszik el, és ezek a netes olvasmányai alapján a krónikus székrekedés és görcs jelei. A gyerek születése óta így alszik el, semmi baja azonkívül, hogy hülyére van kényeztetve.

Tény, hogy kezdettől fogva úgy akartam etetni, hogy cukrot, fehérkenyeret, péksütit ne is ismerjen, de nem is én voltam az, aki ilyeneket dugdosott neki, hanem a szüleink. Amit A. az előbb művelt Ritával, azt már nem bírtam, fél órán át etetgette az ágyunkban, az kényeskedett, nyökögött, élvezte a kiszolgálást, én meg a rossz, gondatlan anya kimenekültem. Abba még beleegyezem, hogy teljesen feleslegesen orvoshoz vigyük, de ebbe, hogy egy 21 hónapos kisgyerek rabszolgái legyünk, ebbe nem. Elvertem ma fizetésemet, a jó magyar forintot mindenféle rostos gyümölcslére, joghurtra, pelenkákra mert én is megijedtem. Kicsicsillagnak persze nem kellenek, mert úri szeszélye éppen úgy diktálja. Kizárt dolog, hogy visszakérjem a gyes-t, és 2012.11.18.-ig össze legyek zárva vele, inkább a három műszak, más család is túléli, minek kellett, a következő hónapban már egy fillér sem érkezik a számlámra, nem vagyok biztosítva, így nincs pénzem TB-re, telefonra, semmire. (Nem élünk külön kasszán, de nyilván nem kérek A.-tól pénzt pl. új olcsóruhára a hamar elkopó olcsóruhák helyett, mikor éppen valami alkatrész/gép/szerszám/apjafasza kell sos.)

azt mondják meleg van, de én fázom

Még mindig remegek és fázom, de most már szédülök is.  Az előbb vettem rá magam hűtőfürdőre, mert nálam a 38 fokos testhőmérséklet már igen ritka. A fertőzés lejjebb kúszott a tüdőimre. Földönjáró még délelőtt elvonszolt orvosunkhoz, aki cöccögött és babaszappan nagyságú antibiotikumot írt fel. Tudjátok ti is ha nem élem túl, akkor valaki a hamvaimat a Margitszigeten szórja szét, inkább a halastó felé eső részen a platánfák alatt, írjatok F.-nek nehogy elfelejtse, meg ő ugye nem ismerős arrafelé, kösz.

fásult, allergiás

Nem történik velem semmi. Ritát elviszem reggel a bölcsibe, hazahozom koradélután. A takonykór amit elkaptam tőle, valószínűleg allergiás alapú. Tehát én parlagfű allergiás vagyok, aminek most van a főszezonja. Az allergiás reakció során hisztamin szab fellazult orr-, légzőszervi nyálkahártyák könnyebben beengedik a bacikat, vírusokat, ezért fájt a torkom. Mostanra az lokális antibiotikus és antiszeptikus szerek alkalmazásától elmúlt, lázam nincs, ellenben van egy nagy duda fejem, szájon át lihegek, és már annyi  papírzsebid használdam el, amivel kiirtottam a fél Hanságot. Felhívtam a szomszéd, szintén autóalkatrészeket gyártó gyárat ami mellől kiléptem, beszéltem egy HR-es nővel, kérte, hogy küldjem el az önéletrajzomat. Megtettem, nem cifráztam, gyakorlatilag arról szólt a motivációs levelem, hogy "adjanak munkát". Csudaérdekes mindez.

Az öcsém jobb lábát műteni fogják szeptemberben, mert visszeres és csúnyán begyulladt. Nem is dohányzik, ellenben rendszeres társasági alkoholfogyasztó, ami pucolja az ereket, vagy mégsem? Szívás. Viszont szerelmes végre egy fiatal lányba, amivel semmi gond nincs, mert születési dátumát tekintve hiába 32 éves, nőügyekben legfeljebb 17, így a 21 éves lány biztosan érettebb nála. Jópofa fotó róluk, illetve az ujjaikról:  

érdekes (hosszú)

düh

Kipihentem magam, a bölcsibe szoktatás remekül halad, ma gond nélkül ott aludt. Dolgozni szeretnék és pénzt keresni. Hülyeségekkel töltöm az időmet, például Modorostibivel veszekednék, amiért A. honlapját lehúzta, jó nem én írtam a szöveget, hanem egy kockafej, stilisztikailag tehát jogos a bírálat, amúgy meg bassza meg az is. Többet nem is írok, mert megbánnám, egészen behárpiásodtam befelé.

utórezgés

Ránéztem napközben egy kartondobozra, amiben A.-nak kontaktlencsét küldtek és automatikusan az villant be, hogy kód: 0001sch karton csomagoló, meg milyen nap és hány óra is van, mikorra kell mennem? Majd leesett, hogy már sehova. Úristen, én felmondtam... Úristen, én felmondtam?! Ilyen még nem volt, hogy tetszik valami, mégis megyek, mert vagy a munkahely, vagy a család. Nahh, nem érzelgősködöm, ilyen az élet, vagy csak az enyém. Libikóka. Nőként azt nem írhatom, hogy hol a fasz egyik végén, hol a másikén, hiszen ez képzavar lenne, pedig olyan frappáns.

"amint közösségbe teszed, számíts rá, hogy azonnal elkap valamit"

Bölcsis Süni máris bekapott valami takonykórt, remek. Még csak taknyozódik és köhécsel, hétfőig meglátjuk mi lesz. Még jó, hogy éppen nem dolgozom, mert mindenképpen táppénzre mennék emiatt.

bölcsis Süni

Ez a bölcsi egy luxusszálló, hihetetlenül szerencsések vagyunk, hogy ilyen van itt. Egészen pontosan egy régi szocreál borzalmat újítottak fel,  de csak legelől maradtak riasztó elemek, úgymint álló virágtartóállványok, foszöld, csíkos '60-as évekbeli fotelek, hozzájuk illő lakkozott asztalkával, azon álnépies futóval és egy szintén álnépies hamutartóval, mi nem értem minek van kint, mikor nem szabad dohányozni. A mi gondozónőnk, dadánk(?) határozott, egyelőre nagyon, nagyon szimpatikus. Rita bőgött reggel mikor otthagytam, de én is egyetértettem azzal, hogy minél tovább tutujgatom, annál rosszabb lesz. Mire érte mentem, "Edit néni" elégedetten jelentette, hogy mindent megevett, jó kislány volt, és akkor Sünüs csinált egy olyat, hogy elandalodtam teljesen, hozzábújt a mellette lépdelő kislányhoz, dudorászva átölelte, ezzel búcsúzva el attól, majd jött hozzám vigyorogva. 

Kiléptem

Megpróbált a fő HR-es (is) visszatartani, még utánanézett, hogy van-e egy vagy két műszakos nekem való munka, de most már nincs, így nem volt más választásom. Rossz volt kijönni, személyesen búcsúztam el mindenféle rendű és rangú közvetlen kollégától és meghatott, hogy sokkal többen szerettek meg egy hónap alatt, mint gondoltam volna. (Ecetesubi és Benga nem, de a nagy létszámot tekintve ennek a két alulkompenzált hárpiának a véleménye úgyis érdektelen, ők éppen úgysem a délelőttös műszakban voltak.) Azoknak, akikkel nem tudtam találkozni, körlevelet írtam. 

Holnap én viszem bölcsibe Sünüst, juhhé, aztán majd lesz valahogy. Sőt! Már lendületbe jöttem, tudom, hogy tudok dolgozni még, hogy évek alatt kidolgozott imázsommal és félig tudatos viselkedésemmel hamar kedveltté válok. Egyszerű: "bella figura" minden körülmények között. Vagyis ápoltság, női ruhák viselete, semleges kedvesség mindenkivel, mosoly, nyugalom mutatása, ha éppen legszívesebben a kukába is húznám le magam, újoncként belső viszályok elkerülése, precíz munkavégzés, és ami új: konfliktusok felvállalása. Nyílt kör e-mail-es támadáskor válasz ugyanebben a formátumban önmagam megvédésére és jééé, nem omlik össze a világ! Valódi hibák elismerése, másoké nem, mártírkodni felesleges. Megfelelő viszony kialakítása után (soha nem szabad tolakodni!) őszintén megkérdezni olyan embereket hogyan kezelik a stresszt, akiken látom, hogy jól. Aztán vagy igazat mondanak és számomra is alkalmazható megoldást, vagy nem.

Mindennek két oldala van: most, hogy volt időm végre leárazott szandálok után koslatni, minőségét tekintve szinte ingyen találtam egy csodálatos, halvány olívazöld Merrel darabot, amiből már csak egy méret volt, éppen az enyém. (Attilának nem mertem bevallani, biztosan kiszúrta, de nem szólt semmit.)

méghogy karrierista álmok, én csak....

Attila azzal fenyegetőzik, hogy ne tápláljak túlzott karrierista álmokat, mert be fogja tiltani, hogy így, itt, három műszakban dolgozzam. Jó, de akkor megint nem lesz pénzünk. Kialszom magam három nap alatt, és aztán jön a vibrálás, a bezártság, finom depi, generalizált szorongás főleg télen, ajjajajaj. A csapat lassan kezd befogadni, ennek ellenére holnap szívesen nem kelnék fel négykor, csak 7-kor, vinném én Ritát bölcsibe. Kihagynám a tesztoszterontúltengéses, nőbe oltott agresszív szőrös vadállattal, egy neandervölgyi tuskóval, az egyik váltómmal való találkozást is, róla még nem is írtam. Namosthogylegyen. Pályázgatás, újabb interjúk, mérlegelés, faszom.

itt még vannak házifecskék

Kávé, majd egy doboz Bomba, visszatartott vizelet, "előléptetés" (= +1 ember munkája), akit valóban előrébb léptettek, hat éve van ott, kinőtte magát a jelenlegi munkaköréből, rendben, aki elsőre a legszimpatikusabb lány volt, erre el is viszik, de valahogy nem is értem miképpen nem adódott alkalom arra, hogy átvegyük mi is az ő munkaköre?! A fiúkkal bent azon vitatkoztunk, hogy most melyikünk a felszopó? Szerintem mindketten. 

Indiai vezetés alatt már semmin nem csodálkozom, de legalább a fecskefészkeket nem verik le. Vastagon gyűlik a fecskeszar a szép térköveken, külső járólapokon, légkondi kimenetek alatt, az rendben van, hogy nem bántjuk az állatokat, pláne a kedves kis fecskéket, de takaríttatni mé' nem lehet utánuk? Bomba után eufória, aztán itthon összeomlás, kóma, Attila felügyelte Sünit. Holnap én leszek a soros. Délután is Bomba? Majd infarktus? Mindegyik energiaitalnak ugyanolyan íze van, de nekem most éppen ez szimpatikus, meg le volt árazva.

legenda oszlatás

A HR vezetője férfi.

szófosás

Lett volna egy másik álláslehetőség is: a bölcsi melletti idősek klubját kellett volna vezetnem. Nos, nem mentem el az interjúra. Utálom az öregeket azon az alapon, hogy a legtöbb ember idióta és mire megvénül, még az a kevés esze is kicsorog a fejéből, amitől még elviselhetetlenebb lesz. Az egyéniségek ritkák, esetükben az életkoruk soha nem számított. Annak a valószínűsége, hogy legalább egy ilyen akadjon az idősek klubjának nevezett nappali geriátriai gondozottak között, igen alacsony. 

Másrészt egyedül kellett volna ülnöm egy irodában, minek esetemben katasztrofális végkifejlete lett volna, utáltam volna azt a kevés munkát is, a világot, azon belül a poshadt állóvizet, halogattam, bagatellizáltm volna mindent, így rövid úton joggal kitették volna a szűrömet. Közben a szomszédban lett volna Rita 120 kölökkel összezárva, biztosan átlopdostam volna megbontva ezzel a bölcsi és beilleszkedése rendszerét, a gyerekzsivalytól is rosszul vagyok, nem véletlenül nem mentem soha közelébe sem gyerekekkel, sem idősekkel foglalkozó szakmának.

Tipikus elsőgyerekes aggodalom

Sünikével szándékosan sosem beszéltem gügyögve és nem is ugrottam minden nyaffantására, de análkülis szeret, hogy folyton körül lihegve édesz kici tündérkutuszkámoznám. Süni ugyanis rugalmas, ma már újra a régi volt, visszafeleselt, visongva kacagott, vadultunk, összebújtunk, házi wellnessezést rendeztünk a kádban a maradék lássokkal. Délelőtt kóboroltunk, hagytam futni, belemenni a susnyásba, hogy majd úgyis kijön onnan, mert szúrni fogja a meztelen lába szárát, így is lett, ki is futott magától, továbbhaladva az árokpartokon köveket gyűjtöttünk Attilának, nagyrészüket eldobálta közben, mert az viccesebb mint cipelni. Kergette ez egyik öregasszony kint kaparászó tyúkjnyáját, felelősségteljes anyukaként rászóltam persze, de igazából én is egy vásott kölyök vagyok, szívem szerint beszálltam volna a tyúkfuttatásba. Naszóval szokásom szerint túlaggodalmaskodtam ezt az új helyzetet a jajszegénykisfélárvám mi lesz veleddezéssel, meg sem ismer majd, sérült, lelkibeteg, szerethiányos lesz, aki már 14 évesen megszökik egy narkós punkbandával, jajj, jajj. Ehh!

Sünmü

Szegény kis kölcsöngyerek, eddig anyáméknál volt meg A. szüleinél, olyan kis érzékeny lett, úgy kapaszkodik belénk, ölelget, alig látjuk egymást. Nagyon bízom benne, hogy a bölcsiben  magára talál. Agyonkényeztették a szüleink, nem volt ilyen, most már rajtunk kívül mindenkivel bizalmatlan, ha hangosabban szólok neki, már görbül le a szája. Minél tovább maradna itthon, ez annál rosszabbá fajulna. Kortárs társaságba kell mennie neki is, ha ez kezdetben mégoly fájdalmas is lesz. Ó, ha már erre gondolok, szó szerint  hasogat a szívem, kész, maradunk itthon, visszakérem a gyest, de nem, az én Sünmüm ennél keményebb, és én is, ki kell bírnunk most ezt. 

ne csak rosszat

Emlékeztetnem kell magamat, hogy ne csak panaszkodjam, mert az nem fest valóságos képet. Húszévest minap Pai-mei-esen leosztottam és visszazavartam dolgozni, mert szó szerint pityergett az udvaron, hogy "én ezt nem bírom, hazamegyek, de muterék akkor mit szólnak bla-bla-bla." Nem szabad, hogy ne kérgesedjen meg, és ne legyen belőle potenciálisan jó férfipalánta. Három nap múlva már vigyorgott.  Ezen morfondíroztam, mikor én is mindennap azzal mentem be, hogy lehet, hogy ma engem rúgnak ki, vagy én rúgatom ki magam, vagy egyszerűen csak kisétálok. Aztán a kölyökre gondoltam, meg a sajátomra is, aki miatt belekezdtem ebbe, hogy legyen elég pénzünk, ne essek ki a munkaerőpiacról, hogy továbbra is legyen elég pénzünk, vagyis következetesnek kell lennem. 

Node visszakanyarodva a panaszkodáshoz: gyanúsan egyoldalú képet fest. Be kell vallanom, hogy valójában élvezem a pörgést, a sok embert (végre emberek között!), morgok a hülyepicsákra persze, de nemcsak olyanok vannak, sőt. Mindez nem jelenti azt, hogy egyszercsak nem köszönik meg az eddigi munkámat, vagy mégis nem borulok és rontok ki onnan. Továbbra is mindig csak a következő napra gondolok.

életem eddigi legdurvább munkahelye

Leltározás zajlik az egész rabszolgatelepen. Csütörtökről péntekre éjszakás voltam, hazaértem hétre, de  még aznap, vagyis pénteken beosztottak  délután kettőtől tízig. Odaálltam hajnalban Pókerarc elé, hogy beszélni szeretnék vele.  Intett a fejével, hogy mondjam. Kis billentéssel nemet intettem, hogy ne itt, ő válaszul hasonlóképpen kifelé billentve, hogy kint? Mire bólintottam, hogy igen. A metakommunikáció működik. Máris kipenderült az asztala mögül.  A szemébe néztem végig, és higgadtan  közöltem vele, hogy ez a beosztás most így nekem nem jó, tud-e alternatívát ajánlani helyette? Nyökögött, hogy akkor szabit tud felajánlani, de az xy számít rám, és bevetett egy számomra eddig ismeretlen melegbarna, bánatos kutyaszemes kérlelő tekintetet. Szemét Pókerarc, ez bejött! Erre a "számít rád"-ra még nem vagyok immunis, azonkívül újonc, így bólintottam, hogy legyen hát. 

Most már olyan fáradt vagyok, hogy nem érzékelek semmit. Délután kérdezte tőlem egy öreg cigiszünet közben, hogy mit csináltam Pókerarccal reggel, mert ő még nem látta így megbénulva "azt a gyereket"? Mondtam neki, hogy semmit, csak jó erősen végig a szemébe néztem, és kulturáltan a tényeket közöltem vele, talán még nem találkozott ilyen nővel. Az öreg kuncogott, veregette a vállam, én röhögtem, sütött a nap, vidámak voltunk. "Tündérkém"-folytatta - Azért ha majd ..ööö..hogyismondjam, na, ha......- Janibá' arra gondolsz, hogy cidáztatna egy raktárban?-vágtam a szavába. -Nem mondod, hogy rámmozdult?!

-Jajj tündérkém, te még nem ismered, hogy itt mi megy! Egyrészt láttam, hogy néz rád, amúgy ez szerintem még a targoncát is baszogatja úgy áll neki folyton, hogy törne bele a fasza egyszer! Aztán mit gondolsz a kolléganőid miért dolgoznak annyit?! Vagy nem voltak hajlandók rá, vagy rosszul csinálták, francokat se érdekli, de tudok neked mutatni egy-két mádámot, aki valamit ügyeskedett vele, mert aztán jó helyre kerültek mind, nekem már nem is köszönnek. 

Szerintem az öreg képzelődik. Verseng a sok pasi az alfahím szerepért, Pókerarc középvezető, közel 1 évtized alatt talán megdugott 1-2 lányt onnan, az öreg pedig felnagyítja mindezt, mert irigykedik a fiatalabb kakasra, közben meg magának puhítana, ehh. 

(Ma rámkattant egy 20 éves gyönyörűség is, hááááááát ilyenkor egy ezredmásodpercig sajnálom, hogy nem vagyok már szingli, tisztáztam vele, hogy nem vagyok az, sőt. Elszontyolodott egy darabig, mindegy, a hiúságomnak jólesett, hogy sokkal fiatalabbnak nézett.)

jó reggelt

Zistenlovafaszába, még egy éjszaka, most ébredtem, illetve egy órája, a kávé még nem hatott, dögfáradt vagyok, de menni kell megdögleni. Holnap visszakapjuk Sünüst, akit már alig várunk, de hogy fogom én ezt bírni mellette? Attilával megállapítottuk, hogy nekünk már nincs sok hátra. Pontosabban szerinte én már csak 100 évig élek, de nála napok kérdése. Nyugtatott, hogy a fizetése elég lesz koporsóra. Ki mondta, hogy el leszel temetve?-kérdeztem.- Minek vegyünk méregdrágán egy kődarabot, és fizessünk azért horribilis összeget, hogy 25 év múlva kitúrják onnan a maradékaiddal együtt? Bahh, morogva el.

(Hajnalonként sci-fit írok ha bírok, a rabszolgatelep ihleti.)

egy undok kolléganő pipa (valameddig)

Hmmm, gondolkodtam, hogyan vegyem fel a harcot Ecetesuborkával? Nyilvánvalóan úgy, hogy "fiait", akik tűzbe mennének érte, és akiken tegnapelőtt éjszaka kezdődő finom, kollektív ellenállást éreztem irányomban, a magam oldalára csábítom. No de hogyan? Süssek muffint? A saját családomra sem jut időm, amúgyis női süti, a kimenetel bizonytalan. Az egyetlen biztos kiindulópont a dögös külső, cselesen megemelt cicik, alakot vékonyító mélyen dekoltált, a kényes deréktájakon (=punnyadt úszogúmis) kissé bő, cipzárközépig érő póló és szűk fekete halásznadrág, a szokásosnál rafináltabb smink. Nos, a többi már adta magát: megvilágosodtam, hogy okos enged szamár szenved alapon látszólag el kell ismernem Ecetesuborkát alfanősténynek, bólogatni a történeteire, nevetni azokon, mikor nevetést vár, így elég hamar felengedett. Vele meg a nyája is, így aztán kiérdemelte az Ecetesubi nevet és hajnalban, mikor már mindenki tikkadt volt, végre tompítottan visítva, nevetve utazhattam üres targonca lábain, amit belépésem óta mohón tervezek és természetesen  teljesen szabálytalan, mert balesetveszélyes, demoralizáló a munkaközösségre drága gépeken infantilisen idétlenkedni ésatöbbi, ésatöbbi. 

Addig használjátok a külsőtöket lányaim, még van ha pasis munkahelyen jól akarjátok érezni magatokat, mert megkedvelnek, nem hátráltatnak, sőt optimális esetben szövetségessé válnak. Aztán úgyis eljövend majd a jóságos, idősebb anyáskodó Nagy Tanácsadó szerepe, akin látszódik, hogy volt valaha külseje, ezért hiteles.

korareggeli nyári hangulat

Ó, azt a pillanatot, mikor leszálltam a buszról hazafelé és a friss reggeli napsütésben betértem a boltba, majd hazasétálván ittam a főutcai fák, park látványát, nem foglalkozva azzal, hogy mindez milyen lesz üvöltő szélviharban, jégszemcsés esőben-hóban, sötétben, úgysem felejtem el, de rögzítem, hogy jobban segítsen emlékezni. A hajnali harmattól nedves fűnek smaragdszíne volt, a kertünket még soha nem láttam ilyen színpompásnak, már értem miért nevezik el a tujákat, fenyőket ezüstnek is, mert az egyik valóban ezüstzölden csillogott. A sok esőtől hatalmasat nőttek a facsemetéim, simogattam platánjaim hamvaszöld pihés leveleit, nyírfáim első levedlett, fehéredő kérgét, a méregzöld borostyánokat, a burjánzó vadszőlőt. Tapogattam a lassan fává cseperedett füge gyümölcseit, teljesen ellazultam, olyan tökéletes volt minden, hogy sírni tudtam volna a boldogságtól.

utólagos

Hajnali fél öt. Papírra kell írnom, mert word-ben is nyoma marad firkálmányaimnak. Még új vagyok itt és óvatos. Kinézem akár Pókerarcból, akár az IT-ből, hogy utánalesnek ki netezett éjszaka. Ecetesuborka fél órája ment el. Hajnali kettőig stresszelt, gusztustalan rikácsoló hangja van és közléskényszeres. Már most nem bírom elviselni a hangját, de szerencsére mikor haza kellett engednie az embereit (ők kettőig vannak, ő meg elvileg addig, még kell) beletemetkezett egy könyvbe, így elnémult. 

Az egész nő egyetlen nagy, vibráló ideggóc. Meglepődtem, hogy nagy szája és határozott munkatempója ellenére 33 évesen még mindig a mamánál lakik a nővéreivel, húgaival, öccsével. Nem tud főzni, nem is akar, utál vasalni, takarítani, de minek is, mikor a mama úgyis otthon van, a mama mindent megcsinál, ő pedig soha nem költözik el tőle és gigantikus méretű családjától. Egyébként nem rossz nő, igaz én legalább 38-nak néztem, rettenetesen egyhangú a ruhatára, nem sminkel pedig ráférne, legalább a haját festi. Továbbá van éppen pasija, így nyilván nemi életet is élnek, tehát nem baszatlan. Mégsincs kibékülve a világgal, abban belül velem sem. Szar lehet neki. Esetleg ideje lenne munkahelyet váltania, elvégre 9 éve van itt. 

A rabszolgatelep a nappali nyüzsgéshez képest most szintes csendes, kihalt. Fáradt munkások lihegnek a sorokon (Undorkáén kivéve, ők megállás nélkül szétizzadva nyomják), babrálnak, sepregetnek. A csokiautomatákat kizabálták, de ez különösebben nem zavar. Vagyis igen, mert dobálnám be az apróimat, hogy szedegessem ki őket. Ez tiltott tevékenység, főleg most, hogy két heti rohangálás, napi egy szendvicsezés mellett új lyukat kellett fúrnom az övembe. Tehát mégse zavarjon, hogy üres. Legyen már hat óra, basszameg. Hajnali öt. A firkálgatással sikeresen elhúztam az időt.

a "'popcornos" csaj

-Kérsz popcornot?-meredt az arcomba anno egy bamba bocifej, alatta hatalmas zacskó pattogatott kukoricával. Ő volt az egyik szobatársam szülészeten, akinek velem ellentétben frontális lebenyének legnagyobb része nem funkcionál, ezért semmi sem hozza ki a sodrából, boldog és amúgy végtelenül jóindulatú. Nem messze lakunk egymástól, össze szoktunk futni a boltban, a maga szintjén (mit evett a gyerek, mit tud már, etc.) el lehet vele beszélgetni, magyar az anyanyelve. Utóbbit azért tettem hozzá, mert az alábbi, adatlapomon zajló FB-s levelezésünkön egyszerre röhögtem és sírtam. 

-Réka Szidonia: -szia e****.réka vagyok,5-én lesz megint zene bőlcsi és ha akarnál jőni a kislányodal.Szoltak hogy hivjunk még anyukákat és rád gondoltam hogy szolok.Péneteken 5-én kezdődik 10orátol a művelődési házba.
 -E. Szia! Köszi szépen a meghívást, de közben elkezdtem dolgozni, így már nem érek rá.:) 
 -Réka Szidonia: Szia.Az jo ha már dolgozol.És akkor be adjátok a bőlcsi a kislányt?Én is adom be szeptemberbe a bőlcsibe csaka ddig kel találjak munkát.Bocsi ha zavartalak. 
-E. Nem zavartál, de van levél funkció is! :) (Igen, hamarosan kinyit a bölcsi és megkezdődik a beszoktatása.)
-Réka Szidonia: Ha tudsz valami jo munka hejet légyszi szoljál nekem is.Jo lenne. És te hol dolgozol?

(Kiírtam az adatlapomra a munkahely rubrikába, hogy "majd beírom, ha véglegesítenek." Gyártósorra bevihetem ha az megfelel neki, biztos vagyok benne, hogy egy egyszerűbb monoton munkát jobban el is tudna látni mint én, mert nem frusztrálná, nem idegesítené. Félanalfabéta, ennek ellenére benne is van mit tisztelni. Hű, de emberbarát lettem.)

minek előre stresszelni, ehh

Luca módszere nagyon jó, alkalmazom, hogy én is mindig csak a másnapra gondolok. Sőt, tegnap óta kiegészítettem azzal, hogy már a másnapra is nyugodtan próbáljak tekinteni. Szombat hajnalban azzal száguldottam be, hogy "jajjajajajj, dőlnek majd a legyártott termékek, százasával állnak a kamionok, hogy vihessék őket, ki sem látszom majd a munkából, el ne csesszek valamit stb.-stb." Ehhez képest éjjel kiment a nagyrészük, délre vártam három teherautót, végül Undorka otthonról kiszámlázta őket, talán nem bízott bennem, meg különbenis sztahanovista.  

Na nem törtem össze emiatt, nagyon kellemesen telt a napom, egy ideig a jegyzeteimet magoltam újra, aztán jó erősen pókerarcú főnököm szemébe néztem, és kértem tőle akármilyen munkát azzal a valós indokkal, hogy nem szeretek munkahelyen nem dolgozni. Aprót villantak szemei, majd felzavart a rakodómunkásokkal egy vasrácsos galériára mocskos dobozokat és rajtuk levő tételszámokat egyeztetni. Aztán feljött ő is, lefelé udvariasan maga elé engedett, de én kitanultam már az ilyen pasik észjárását, olyasmi mint A., tesztelt, hogyan megy le az új, kimázolt képű csaj. Ezért eszembe sem jutott megfogni a korlátot és kényeskedve egyesével lépkedni, rohantam le, ő tempósan utánam. Gondoltam ha elbukom, legfeljebb ugrok egy nagyot. 

Bevált a számításom, mert felengedett és vigyorogva elkezdett mesélni arról, hogy ha aznap elszabadul innen, megy chopperezni, sőt még azt is mutatta lelkesen, hogy milyen nagymotorra gyűjt. Hála A.-nak, aki szintén motorbuzi, már nem vagyok teljese hülye ezekhez. Leellenőriztem FB-n, nős, sőt majdnem egyszerre van a házassági évfordulónk, tényleg csak barátkozott.

Az sem lenne baj ha nem, voltam már ilyen helyzetben, nagylány vagyok, jól kezeltem. Nem, nem szoptam le. Ha akcióra lendült, malasztos képet vágtam és ahhoz illő hangon jegyeztem meg az asztalán kiállított családi képeire, hogy ezek a gyerekek hihetetlen milyen gyönyörűek, hogy nőnek, az anyjuk szépségét örökölték, különösen a kislány, bla-bla. Ez mindig lehervasztotta a pasast, igaz szerintem sub volt. Ez a mostani Attila-féle, ez elkezdene szívatni, de akkor elé állnék és minden körülményeskedés nélkül vulgárisan hozzávágnám a fejéhez, hogy nem baszunk, emiatt pedig ne basszon ki velem, uff. Nota bene, a rabszolgatelepen ugyanolyan felfűtött nemiség van, mint a kórházakban. Fogalmam sincs előbbiben miért, a kórházakat azonnal értettem: a halál közelsége ijeszti a legedzettebbeket is, és egyáltalán nem meglepő módon az erősebb életösztön a szaporodás, nemiség felé terel mindenkit. Nem feltétlenül coitálnak is, de előbb-utóbb az összes bizsereg valamilyen szinten. A mód és lehetőség pedig adott, szinte állandóan összezárván. A gyárban csak az összezártság van meg, ez önmagában nekem kevés magyarázatnak.

hajnali

Na tessék, a szervezetem máris megszokta, hogy hajnalban kelni kell, már jó másfél órája csösztörgök csendben a lakásban vagy gubbasztok kint cigizve, hogy Attilát fel ne verjem. (Ritasüni még nyaral őszöl a szüleimnél). Végül itt kötöttem ki, sajnos a munkahelyemről nem tudok blogolni és nem is akarok, hogy miután feljelentettek a főnökömnél, a sok mihaszna, kukkolós IT-s még meg is jegyezze nemcsak az oldalt, de a belépőkódjaimat is. A g-mail fiókomat sem nyitom meg onnan, és nem is fogom.

esti

Ma megszegtem az elveimet és a fehér, lila csíkos futócipőben mentem dolgozni. Mindez arra volt jó, hogy többet ezt az elvemet- speciálisan egy sporthoz kifejlesztett, és feltűnően sportcipő jellegű sportcipőt sportoláshoz húz épízlésű ember- ne szegjem meg. Nem arra lett kifejlesztve, nem arra való. Holnap is mennem kell, mert elmaradtak egy széria gyártással, a vevő meg hörög. Joggal. Nem a munkások hibája, odamennek, jól-rosszul betanítják őket, aztán vagy képesek úszni háborgó tengerben, vagy nem. Legalább lesz ebben a hónapban hétvégi műszakom, ami 100%-os pótlékkal jár. Majd szeptembertől "megszavazzák" az új munka tv.-t, amiben el akarják törölni a műszakpótlékokat. Munkaalapú társadalom, meg az anyjuk picsáját. A népek azért vállalják a többműszakot (én is), mert így keresnek annyit, amennyivel tartani tudják a tempót az inflációval. 

Azért két napja reggelente hajnalonta, a 4 órás kelés után bent az elmebajban azt hajtogatom magamban, hogy "valaki vigyen haza". Aztán lebaszom magam, hogy nem gondolkozni, nem rinyálni, el is múlik ez a hangulat, mert alapvetően jól érzem magam sok ember között a pörgésben és tényleg szeretek irodában dolgozni. Még le sem basztak, de akkor majd idejövök sírni, pedig természetes lesz, mert a hajtás miatt ingerültek, türelmetlenek a főnökök, vagy a régóta ott dolgozók, irritálja őket a sok tudatlan újonc, a lecseszések oka legtöbbször triviális, csak stresszlevezetőként használják a beosztottakat/újoncokat, ahogy mindenhol. (Jajj, falra ne fessem az ördögöt, holnap sztahanovista Undorka szarai miatt kell mennem.)

Ui.: sokat emlegetem a nekem szánt verbális dorgálástól, konfrontálódástól való félelmemet, mert tényleg érzékeny vagyok rá. Talán már nem annyira, mint húszas éveimben, sőt célom minél kérgesebb lenni belül is. Objektíven persze, a jogos kioktatásból azért tanulva.