Visszaolvastam a blogomat. Megállapítottam, hogy folyamatosan csak az elhagyott lakásról és arról nyivákolok benne, hogyan lesz majd mikor belehúzok, és elmegyünk innen. Ennek ellenére annyira húztam bele, hogy egy hónapig bírtam egy 3 műszakos gyárban. Szánalmas, unalmas. Az nem baj ha nem tudok és nem is akarok hazudni, a baj az, hogy halogatok, lusta vagyok, tehát életképtelen, ha ez továbbra is fennáll. Igaz, gyerek mellett kicsit másképpen lehet tervezni és megvalósítani.
Ez nem kifogás, ez tény, akármennyire is imádjuk Ingleichen-t. Ma csak hatkor ébresztett először, aztán jófej volt, mert még kilenckor csak visszafojtott hangerővel "Tá, tá!" ugrált a nyakunkban és húzta az orrainkat, hogy keljünk már. A. tegnap délutános volt, 23 órára ért haza, utána szokásosan még beszélgettünk, fél egykor aludtunk el, köztünk Sünnel. (Tegnap óta köztünk alszik, de szeretjük, hogy ott szuszog, igényel minket, mi is őt, most van a ragaszkodós korszaka. Anno megfogadtam,hogy gyereket nem rúgok ki az ágyamból, ahogy velem tették, A. pedig nem az EQ-retardált apám, neki is természetes ez. Majd megoldjuk a nemi életünket, nyugi. A műhely jó kis terep, Birkát szégyenszemre még nem avattuk fel, különbenis a hátam borsódzana attól, ha csakis ágyban, minden héten szombaton, későeste lehetne.)
