öszezavarodva

17.35' Már nem törlöm ki a baromságot kedves magányomról, össze vagyok zavarodva. Fogalmam sincs, hogy hiányoznak-e az emberek vagy sem. Baromi fáradt vagyok. Időpontkérés után, már jó korán elmentem a pszichiáteremhez, de annyi igazi, mindenféle organikus és/vagy pszichés idegbetegségben szenvedő, nyálát folyató, lebénult, rángatózó tolószékes beteg várt rá, hogy meggondoltam magam. Az orvos nem tud felírni nekem jól fizető munkahelyet, nyugodt politikai helyzetet, beszélgetni pedig nincs ideje. A magánrendelésén igen, de arra meg most nekem nincs pénzem, különben az sem segítene. 

21.00' Berúgtam koffeintől. Hogy el tudjam látni HTB feladataimat, megittam fél doboz Hellt. Tulivirágos jókedvem lett, szívem szerint csakis szexről idétlenkednék bárkivel. Nemcsak rám van ilyen hatása, nyáron, mikor rövid ideig autóipari vendégmunkás voltam,   a fiatal fiúk éjszakai műszakban direkt doppingolták magukat ezekkel, és nem bírtak a vérükkel. Őket kedveltem, a munkájukat mindig percízen elvégezték, de a kanos idétlenkedéseikkel feldobtak, és sosem léptek át egy bizonyos határt. Személyiségem gyenge pontja, hogy még ennyi idősen is átadnám magam efféle ösztöneimnek, melyeket gondosan ketrecben tartok. Attól félek, hogyha kiszabadulnak, akkor csömörig nem lesz megállásom, de nem éri meg, pont.

                                                                                                                                                                                                             

nyanyásat játszva

Háziorvosunk rendelőjében megértem végre az érzést, mely az öregasszonyokat odavonzza,  ha kell, ha nem. Ritka madárba botlottam, egy idősebb amerikai nőbe, akivel eltársalogtam,  közben tolmácsoltam a többiek és közte, hogy a férje idevalósi, persze már régen nem itt élnek, melyik az ő vállalkozásuk itt etc. Nyájas klubhangulat alakult ki. Az amerikai nő amerikai angolul, de nagyon szépen, tisztán beszélt. Megállapította, hogy én is, majd kérdezte, hogy tanár vagyok-e? Ezen jót nevettem, mondtam, hogy oh, I'm not, de magamban kissé keserűen, hogy igazából csak úgy csinálok mint aki tud, de komolyabb eszmecserébe bonyolódva lebuknék, végül pedig jelenleg sokra megyek én itt ezzel, mert úgy két éve kellene ilyen szinten tudnom németül is ugye. Ennyi dohogás kell, közben befutott Alek is valami pszichoszomatikus vizsgadrukkos nyavalyával, ő is csodálattal hallgatott, hogy milyen jó nekem! Ráhagytam. Majd a patikában két lánnyal kezdtem beszélgetni, hívtak zumbázni, pilateszezni, egyebezni, 30 évesek, magukkorúnak néztek, jófejnek tűnnek, elképedtek, hogy engem még soha nem láttak. 

A véletlenek halmozódása során rövid időn belül csupa szimpatikus emberbe botlottam, akikkel lehet barátkozni is akár. Rajtam áll részben, mert alapvetően hamar lelkesedem, de aztán hamar meg is unom ezeket a felszínes időtöltéseket, és visszavonulok kedves magányomba, a másik magányos mellé.

sweet

Most cseteltem a (bajbíís divattervezős játékon) egy hawaii-i lánnyal, ahol jelenleg hajnali 3 van. Panaszkodott, hogy fázik, mert csak 80F van. Megnéztem az mennyi: 27 C. Megírtam neki, hogy nálunk mennyi van, nagyon meglepődött. Azt szerintem nem tudja hol van "Hungary", de nem zavart, hogy nem érdekli. Inkább ne érdekelje, rengeteg soviniszta barom van mindenhol.

Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ

(Ajánló)  

LSD, Uzi, anarchia, kézigránát, amphetamin, nitroglicerin, AK-47-es, háború. 

Tisztelt Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ!

Most, hogy beírtam pár olyan keresőszót, melyek alapján szoftverük ismét megtalálja blogomat, reményeim szerint élő személy is elolvassa Önökhöz itt írt levelemet! Megértem, hogy az Önök feladata a haza védelme, a gyanús elemek kiszűrése, az sem zavar, hogy engem is figyelnek, olvasgassanak nyugodtan, ez egy nyílt blog. Kérem, ebből következik az is, hogy a blog egy szabad műfaj, tehát ha én kitalálok egy krimit, melyben mindezen felsorolt szavak szerepelnek, netán egyes szám első személyben írom meg mesémet, az bűn? Korántsem. -Hogyne!- kiáltanak fel- Azt könnyű mondani, hogy ez csak fikció, azt majd mi eldöntjük, hogy ki és mi veszélyes!  Ahogy parancsolják, utánam aztán nyugodtan nyomozhatnak a tisztelt urak és hölgyek, ha már erre van pénze éppen minap bóvlivá minősített államunknak. Magam jellegtelen tucatember vagyok, ellenben kedves, mert segítek információközléssel: még alkoholt sem iszom, pártnak, szektának, kluboknak tagja nem vagyok, hiába alkotmányos jogom mindezekkel élni. Örülök annak, kénytelenül ezzel a parlagi, ám találó szófordulattal aláfestve mondandóm összegzését, hogy még van lyuk a seggemen.

Üdvözlettel,

Eliza (Bár talán már az igazi nevemet is tudják, spanolhatunk FB-n is.)

reménybeli bébiszitterünk zártosztályon

A helyi fabula szerint zaklatottan átment a szomszédjához, hagy telefonálhasson, mert rosszul van és nincs pénze a mobilján. Felhívta a mentőket, majd ordibálni kezdett, hogy jöjjenek azonnal, mert ölik egymást kint az emberek, patakokban folyik a vér. Szomszéd gyorsan visszahívta a mentőket megnyugtatva őket, hogy semmi efféle nem történik, majd tárcsázta az orvost. reménybeli bébiszitterünket meg azonmód vitték is Győrbe egy zártosztályra. 

Jó emberismerőnek tartom magam, és eltöprengtem, hogy valóban őrült-e? Lehet, hogy csak kétségbeesett. 50 felé jár, az embereknek már nincs pénzük felfogadni, bejelentett munkahelyet sem talál, valószínűleg hónapok óta éhezik, fázik folyamatosan, és ennél még a fűtött diliház, a napi meleg moslékával is jobb...

Persze a bogarat már beültették a fejembe, esetlegesen őrült nénikre nem bízom Sünüst. (Már akkor ha lesz jól fizetett munkám és szükségem lesz segítségre, egyelőre jó ha mi létezni tudunk az egyre vacakabb, semmitérő pénzünkből.)

jueszéj?

Hm, hm. Megértem Attilát, sokkal korábban, mikor nem volt családom, ám volt remek állásom, lakásom Budapesten, mindig visszaléptem attól, hogy külföldre, pláne az USA-ba menjek. Azóta elhagytam a világomat, nincs semmi jelentősebb földi javam, és lassan, de túléltem. Ő még életében nem élt máshol, csak itt. Van biztos munkahelye, vállalkozása, lakása, nyelveket nem tud. Veszítenivalója van. Aztán meg hogyan működne a kapcsolatunk, ha szerepet cserélnénk, én lennék a kereső, ő meg az otthonülő, nyelvet nem értő bébiszitter...? Rettenetesen frusztrálná, ezt én jobban tudom, mint ő. 

Abban igazat adok neki, hogy csupasz seggel nem lehet elindulni, legalább nekem legyen ott egy már fix állásom, ahova rögtön mehetek. Node a repülőjegy nem olcsó, az átmeneti motel sem, és igen, pár bőrönddel mennénk, mi mással? Ezen nevettem, az ember új életet bőrönddel kezd, megpróbálhatja mindenestül, de úgysem megy. Az örök kedvenc szekrényről kiderül, hogy nem bírja a szállítást, szétesik, a háztartási gépek sorra elavulnak, elromlanak, a ruhák pedig, nahát aztán azok a legutolsók, legkönnyebben pótolhatók. Barátok, rokonok, életterek pótolhatatlanok, ezzel szembe kell nézni.

Ez hümmögős poszt volt, valójában magam is biztosabbnak érzem, ha először a tervezett osztrák, majd esetleg német településeket célozzuk meg.

vasárnapi családozás

Nyűgösen ébredtünk, legszívesebben visszavágódtunk volna, Attila aztán rámmordult, hogy cihelődjek, mert mindjárt itt lesz Manson. Elkezdtük idézgetni legpikírtebb közhelyeit, röhögtünk, a humor mindig segít. Aztán megérkeztek. Az új autó nagyon szuper, vezettem. Tudni kell, hogy apám soha, de soha nem adta oda egyetlen kocsiját sem nekem, még egy körre sem, nemhogy egy vadonatújat. De úgy látszik volt egy kis bűntudta, ahogy bennem bosszúság, harag. Mindez persze másodpercek alatt zajlott, kívülállók nem is érzékelhették, én rögtön érkezésükkor kint az utcán megkérdeztem, hogy kipróbálhatom-e, ő rávágta, hogy igen, egy tizedmásodperc alatt eloszlattam magamban a bosszúságot, csak némi elégtételt hagytam. 

Tudatosan sokat mosolyogtam, mert ismerem őket, még napokig idézgetik, hogy "Papa milyen vidám volt ma!" és elégedetten bólogatnak. Most nyilván minket idézgetnek. Kérték Ritát, mondtuk, hogy most tényleg nem bírná nélkülünk, bőgne ami senkinek sem jó, de....Attila is megenyhült, bár én tudom, hogy addigra, mire megbeszéltük, hogy elutazunk hozzájuk mindez elmúlik majd, jönnek a kifogások, és maradunk.

Unokával nagyon elégedettek voltak, kötelező tortás kép a rokonoknak elkészült, engem szokás szerint nem dicsértek meg, hogy szép vagyok, jó az új hajam, mennyit fogytam ismét, csak azt kérdezték, hogy van-e már munkahelyem. Ezt persze tudtam előre, de csízeltem tovább, mimóza öcsémnek hízelegtem, ő könyveket kért. Sokszor próbál olvasni szegény, mert valamit érez, hogy nekem az irodalom mennyit adott, de jó ha egy könnyedebb ponyvával boldogul. Különbenis, már nem osztom úgy a nekem kedves könyveket, ahogy annak idején fűnek-fának, mint egy hittérítő, mert önmagában az irodalom a botfülűeket, türelmetleneket nem okítja. Tétovázva válogattam, mert ha benső igény van rá, akkor még felelősséget érzek abban, hogy kinek mit adjak a kezébe, ám végül ő választott, ez így a legjobb. Kis idő múlva engedett a fagy, ismét filmekről, színészekről, angol dialektusokról (megtudtam, hogy a newcastle-i emberek köznyelvi és gúnyneve a geordie, néztünk ilyen vicces geordie-kat youtube-on) zenéket, filmeket, minket érdeklő nagyvilági híreket cseréltünk.

Anyám minden mesterkedés nélkül kedves volt, nagyszívű, boldog és mindezekért csodálatos, mint mindig. Maradhattak volna még, most igazi család voltunk.

testvérke, testvérke

Racionálisan tekintve most kellene összeprütykölni kistesót/kistesókat. Rita most még elfogadná, nem lenne nagy korkülönbség. Mire megszülnék még csak 37 lennék, ami nem olyan vészes. Mire az újabb baba/babák két évesek lennének, 39 évesen még kapnék munkát. Úgyis benne vagyok nyakig a gyerekezésben. Persze én kétpetéjű ikerfiúkat szeretnék, de jók a kétpetéjű, különneműek is. Csak lányok ne legyenek, három kiscsajjal megbolondulnék. Olykor elborzasztanak Molly beszámolói, olykor nem, mert túlélhető. (Ikres Réka barátnőm nem ír bejegyzéseket, sem leveleket erről, de ő kiborg, vasakarattal fegyelmezi magát, a babákat, férjét, életét, ergo nem releváns.) Nem az adókedvezmény miatt szülnék ikreket, ovi elmegy lassan a búsba, új törvények jönnek majd. Egyszerűen csak egy nagy, utolsó terhességből szeretnék még két lurkót. Már van tapasztalatom, átestem a tűzkeresztségen, már tudom mit csinálnék másképpen terhesség alatt, és a kórházban. Biológiai órám ketyeg, nehéz döntés, egész életre megbánható, ha elvetem... 

Ellenérvek. Semmi sem garantálja, hogy fiú legyen, pláne kétpetéjű ikrek. Éppen most jutottam egy kis laufhoz, nagyjából már emberi formám is van, már látom magunkat, hogy lassan utazhatunk, járhatunk társaságba, erre szívatnám magamat, ráadásul dupla babákkal, melléjük Ritával? Óriási szükség lenne az én keresetemre is, úgy hónapok óta. A lakásban éppencsak elférünk. Nem vagyok ősanya típus, nem varrok kisruhákat, játékokat, nem tütymörgök. Nem tudom átverni magam azzal, mikor a gyerek ordít/beteg, rosszalkodik, hogy jajjistenem édeskicsidrágáim, ez ilyen korszak, majd kinövitek édes egyetleneim, és közben mosolyogva pakolnék, főznék, mosnék, takarítanék, játszanék, okítanék. Sokkal rosszabbul állunk anyagilag, mint Rita születése előtt, ikres kocsira, ruhákra, tápszerekre, pelenkára nem futná. Bár megoldható ez is, a fiúbabát szült barátnőket kérném, hogy bármilyen állapotban is vannak a ruhák, amiket küldtem, a feleslegeseket küldjék vissza, sőt minden feleslegest küldjenek. Babakocsit is szereznénk. Leszarom a benőkéket/mucuskákat, akiket hodálynyi, luxus módon berendezett csodaszobákba parkoltatnak be. Ha hülyék, később úgysem tudnak tanulni, boldogulni.

Attila azt mondta, hogy efféle helyzet esetén kiköltözik a műhelyébe főleg, hogy már normális fűtése is van ott. Anyja meg azt, hogy átköltözteti magához Ritát, én meg csak fiúbabázzak itt. Nahát itt senki nem egészen normális, kezdve velem, de éppen azért illeszkedem ide bizonyos pontokon, kihez többön, kihez kevesebben.

szülinapos, két éves Rita

 Cukorfalat, rosszcsont és apja karjaiban kötelezően tekergő nőcike.

mindenki gyógyulóban

Neocitran dr. megint el akart zavarni annyival, hogy Ahnyukha tengeri sós sprével...és calcium mehhet, de én addig érveltem és nem mentem ki, még fel nem írt rendes gyógyszert. Erősítésnek segítségül hívtam és magammal vittem anyósomat is,-ebből régi olvasóim érezhetik, hogy komolyan aggódtam Rita épségéért- mert minden fegyvert be kellett vetnem, odafelé megbeszéltem vele, hogyha én elbukom, akkor exotherm reakcióként hevüljön és törjön elő belőle a nagyanyai oroszlán, már félgázon is elég lesz.

Most már úgy tűnik, hogy hatottak a panáceák, addig nagyon ijesztő volt, hogy mivel mindent kihány, hamarosan olyan sok folyadékot veszít majd, ami beindítja a lázat is, ami újabb folyadékveszteséghez vezet, aztán egyszercsak vihetjük a félholt Sünit a kórházba! 

Attilának meg nyáktömlő és izomgyulladása van a vállában, az rtg sem rákot, sem mészlerakódást nem mutatott ki, pedig már úgy beleélte magát, remélem, hogy nem csalódott. Most éppen azon vitatkozunk, hogy a kapott injekciót majd hétvégén szívesen beadnám neki én, hogy ne essen ki az a két nap, de nem engedi és azt képzeli, hogy holnap az orvosunk, nem pedig az asszisztense fogja farpinán döfni.

reggeli szössz

Én- Az lesz a ledurvább, ha Rita közli erre a rajzra, hogy "anya"!

A.- (röhögve) Na, az szép lenne!

Én- Rita, ez kicsoda? - mutatom neki a firkálmányt.

Rita- (Habozás nélkül) Bácsi.

Attila- Na tessék!- Ki is tette a hűtőre, még mindig vihogva.

Mára lerozzant a családom, Attilának valami fura történik a vállával, mintha mutánssá alakulna, kapott végre rtg-re beutalót, nemsokára indul. Rita meg úgy köhög, hogy mindent kihány. Tegnap Neocitran és csapata kuruzslós marhaságokat ajánlottak, lándzsás útifű, méz, borostyánszirup, apjafasza. Sokat aludtunk éjjel ismét. Jajjj, a beteg gyerekek a legesendőbbek!

jelenlegi állapot

http://dimenzik.blogspot.com/2010/10/ruhamanias-boldogsaga.html, körülbelül egy évvel ezelőtt. Éppen ma fogdostam ezt a már nem feszülős, hanem lecsúszós, amúgy még mindig kedvenc darabot. Megkértem A.-t, hogy örökítsen meg benne. Teljesen antitalentum a fotografáláshoz, de mindenki hozott anyagból dolgozik, szép nőre béna is mindegy hogyan kattintgat. Ezeken a képeken egy teljesen torz lény jelent meg. Belem még van, és nagy szalonnák lógnak a hátamon, nyakamon, fejemen. Igazi nő, satnyuló combokkal, csípővel, laposodó seggel, puhos törzzsel, ellenben felül olyan mint egy néhai NDK-s tesztoszteronnal kezelt szörnyeteg. Fújj, fújjj. 

Attila azt kérte, hogy ne röhögtessem, mert nagyon fáj a válla. Megszokta az önértékelési zavaraimat, legtöbbször szórakoztatják.

lóboxos csömör

Visszatértem egy kis időre, megtaláltak eszement nők. Írtam nekik egy összefoglalót, de az egyik magára ismert benne (fogalmam sincs, hogy ki az, de tény, hogy az effélékhez szólottam) és ismét támadott.

*

Kissé elfáradtam a sok butaságba, de úgy kell nekem, minek folyok bele? Kevesen, akik alázatosabban és több tapasztalattal állnak az élethez, értik mit akarok mondani. A többiek? Nem. Van-e remény felnyitni szemüket, hogy jó irányba változzanak? Aligha.

Mindenkit folyamatosan ér csalódás, nőt, férfit egyaránt. Az okosabbja feldolgozza ezeket és nem kezd fröcsögni. Nem mond olyanokat egy 35+ nőnek, hogy "mit tudhatsz te a gyereknevelésről, mikor arra se lehettél jó senkinek, hogy teherbe izéljen!". Ezzel többször találkoztam, nincs hozzáfűznivalóm. Pontosabban egész kisregényt írhatnék erről, de a fentiekre visszautalva, értelmetlen lenne kérem. Azt sem mondhatom, hogy szeressék egymást. Olykor túlságosan is szeretik virtuális partnereiket, de önzőn, mohón. Szeressék hát egymást kevésbé, tartózkodóan, ne ilyen életre-halálra. 

*

Átlagpicsa kommentjei:

"-Totális szemellenzős gondolkodásmód.... Te milyen alapon és megfontolásból adsz kéretlenül tanácsokat elvált Nőknek? Adott neked bárki tanácsot, hogyan állj a házasságodhoz?

- Vagy éppen csak pusztán abban, hogy hogyan és miként viselkedj, gondolkodj mint Nő? Nah szerintem inkább ezeken rágódj el picit." 

Szívesen írnék erre hosszan neki, de semmi köze hozzá, meg úgysem hinné el.

legenda oszlatás

Lehet saját hajat is vágni anélkül, hogy utána sapkában kelljen közlekedni. Tegnap őrült perceimben, mint egy thrillerben üldözött hősnő, gumival összefogtam az agyonfestett és szakadozott, kihullott, 10 szál hajamat, és csett, egy ollóval levágtam. A hátul maradt maradék egyenetlenségeket Attila hajnyírójával, és két tükör segítségével igazítottam ki. Hátulról vagy jó 14 cm hullott le, de csak azért nem ajánlottam fel rákos gyerekeknek, mert mint említettem kevés és rossz minőségű volt. Attila hosszúhaj mániás, így morgott egy keveset, tehát most növesztem ismét, bár mindig szerettem a kleopátra-szerű fazont. Fényképen nem látványos a változás, élőben inkább, mert eltűnt a lépcsőzetesen növesztett, mindig hátravetődő loboncka.

(Gagyi webcamos, mert Rita többször megkaparintotta és elejtette a gépemet, azóta torzít, kiírta, hogy objektív hiba. Gyerekek mindent tönkretesznek, szelaví, ennél nagyobb bajom ne legyen. Komplett, tervezett elavulásra szánt kisgép volt, nem csilliárdos csodamasina.)

Ingleichen és a szobatisztaság ismét

Minap felhúzta Attila pólóját, megmarkolta a fenekét és kérdezte: -kaki? Röhögtünk, A. biztosította Sünt, hogy nincs kakija a nadrágjában, nekem külön, hogy Sün ne zavarodjon össze, hogy még nincs! Tegnap hátonfekve néztem a híradónak nevezett bulváregyveleget, lehúzta szépen a nadrágom sliccét, és belenézett az enyémbe is komoly képpel: -kaka? Megint szakadtunk a nevetéstől, de megmutattam neki ismét, hogy a felnőtt nénik is hordanak bugyit. -Budgyii, budgyii!-ismételgette elgondolkodva. Amúgy fürdünk rendszeresen, a ruháinkat is mosom, inkontinensek sem vagyunk még, nem érzem, hogy büdösek lennénk, tehát remélhetőleg a gyerek legalább nem szag alapján ment.

„minden a legjobban van ezen a legeslegjobb világon”

Sün mellett nem lehet összeomlani, folyamatosan foglalkozni kell vele.  Továbbá ínség van, itt van a kalóriaégető vékony uram, meg gyerekem. Ügyeskedni kell hóvégén, főzni a semmiből. Sünnél még csak-csak elmegy, de Attila húst szeretne, na éppen az az, ami viszont drága és az isteni mediterrán sült sütőtökpépes zöldséges rizsem neki ehetetlen krisnás förtelem. Éhezni én is éhezem, de ez önként is vállalt. Tulajdonképpen ha nem lenne gyerekem, és úgy ülnék itthon ínségben munkanélküli feleségként, akkor már tényleg bediliztem volna. Tehát mindez jó, mert nem omlok magamba teljesen. Jó-jó azért azt is el tudnám képzelni, hogy középosztálybeli nyugat-európai szinten éljünk, attól még lehetne munkaterápiázni (is). Leibniz-i optimizmus, hahh! Volatire már 1759-ben kinyírta ezt a szemléletet, nagyon helyesen. Ám a végszó a Candide-ban is a munka!

kicsit ijedt

Úristen remélem, hogy nem vagyok terhes, én nem szoktam bőgni, pláne ennyit! Olvastam egy újfajta, progeszteron túlsúlyú (az, az kell nekem!) bőr alá ültethető fogamzásgátlóról, amit olyan öregeknek és ösztrogén domináns típusúaknak fejlesztettek ki, amilyen én is vagyok. Biztosan egy vagyon, de kipróbálnám.

mea culpa

Máig azt hittem, hogy gyenge vagyok ha felhívok valakit és bocsánatot kérek tőle, de az elmúlt napokban átértékelődött bennem minden. Nem tudhatjuk mennyi időnk van itt és én nem akarok jó emberekkel haragban lenni. Ahhoz kellett igazán erő, hogy ezt megtegyem. Reggel elvittem Ritát a bölcsibe, aztán hazajöttem és újabb bőgéshullám tört rám. Felhívtam apámat zokogva, aki ugyan pszicho, de ő az első akitől bocsánatot kellett kérnem. Megijedt, azt hitte beteg vagyok. Nem tudok róla, csak annyit mondtam fuldokolva, hogy bármit is tettem és mondtam neki, bocsássa meg nekem. Azt mondta csodálkozva, hogy ő soha nem haragudott rám. 

Aztán felhívtam A. fiatalabb nővérét ugyanezzel, aki azt mondta, hogy nem, nem vagyok jól, most el tud szabadulni és jön. És eljött Győrből, és őszintén elbeszélgettünk. Nem volt nyálas egymás nyakába borulás, és talán még hosszú évek kellenek ahhoz, hogy igazán megismerjük és megszeressük egymást, de nagyon hálás vagyok, amiért itt volt. Attilának mindezeket csak utólag említettem telefonon, mert ezek az én bűneim, és csakis én változtathatok rajtuk. Még sokakkal kell találkoznom, vagy legalább telefonon beszélnem.

Ingleichen- nem vittük el agyturkászhoz

Túl korai lenne és azt hiszem felesleges is, a pszichológia csak félig tudomány, hitem megingott az úgynevezett "szakemberekben". Rita kezdettől fogva egy nagyon akaratos, türelmetlen, önállóságra törekvő, de jószívű, kedves kislány. Igaz most 18-án lesz 2 éves és még nem beszél, de csak azért nem, mert nem akar. Bár lassan törik az ellenállása, mert kezdi belátni, hogyha mi jobban megértjük őt, akkor ő is hamarabb megkapja azt, amit akar. Amúgy mindent megért, kivéve a jövőidőt. Azt hiszem tudatában a jövő fogalma, ahogy a fejlettebb állatoknál is, (még) nem létezik, csak a jelen és a múlt tapasztalatai. 

A mai ötletem, hogy bölcsi után sétálni vigyem, hisztériába fulladt. A gyereknek ez "hétfői munkanap volt" ki volt merülve, már az ajtóban hátravetette magát az avarba, és torkaszakadtából üvöltve bőgött, "apaaaaaaaaa!" egészen a közeli játszótérig, közben csak nyolcszor játszotta el, hogy az erőtlenségtől összecsuklanak a lábai, és ült le, majd feküdt háttal a földre. "Rita ne égess!" -szóltam néha rá halkan, mert a vénasszonyok nagyon néztek ám, biztosan egész kis Romana füzetnyi fantáziálással telt meg apró agyacskájuk a szegény kislányról és gonosz anyjáról. A játszótéren tovább őrjöngött, az volt a szerencsém, hogy A. már otthon volt, és megkérhettem, hogy jöjjön értünk kocsival. Persze mire odaért, Rita vigyorogva hintázott, klasszikus! 

Egyszerűen túlságosan kifáradt, de legalább ma is jókislány volt, nem tépte le a pelenkát, szépen szólt. Végig a hosszú hétvége alatt is, mert teljesen megnyugodott attól, hogy apaaaa meg anyyyaaa mindketten vele vannak. Ez az erős kettős kötődés problémás lesz, de majd kinövi, sőt majd jön az eltaszítós korszak, akkor meg hiányozni fog ez a mostani. Lehet, hogy kissé különc, elvégre a mi gyerekünk és kétoldalról, ki tudja milyen ősi felmenőkig visszanézve örökölhette fentebb felsorolt tulajdonságait, továbbá egyke, de mindezek ellenére sem látok semmi abnormálisat viselkedésében.

katyvasz

Ugyan Nyúl azt kérte, hogy senki ne sírjon ha meghal, de ma is egész nap a viccei jutottak eszembe, röhögtem, aztán hazajöttem és bőgtem. Mivel tudta, hogy ez nekem nehezen megy, szerintem azt is tudná, hogy ez most így nekem jó. Gondolatban ott ülök vele a Margitszigeten egy padon, és most kacagunk ezen.

Aztán felhívtam Pé-t, aki büszkén mesélte, hogy egy hónapja lejött a Xanaxról, én meg rothadt önző vagyok, mert képtelen voltam magamban tartani a nyavalygásaimat, és a végén már dühösen kérte, hogy meséljek valami vicceset is, de nem tudtam. Bocs Pé, remélem, hogy nem szoksz vissza! Említettem neki, hogy most K. is anyuka rabságban van, ami kapóra jött neki, mondta felhívja hátha sétáltatja a gyereket és akkor összefut vele. A közelben dolgozik és lakik. A sors iróniája, hogy Nyúl is ott lakott, pár utcányira. Meg BG, ameddig még élt a nagyija és BG éppen Bp.-n volt. Pedig Bp. nagy. Na, akkor én meg megyek Sünért a bölcsibe.

kicsit nyálas,

de FB-n felvettem barátnak a volt lakótársnőmet, akivel soha nem akartam összeveszni, csak úgy alakult. Röviden leírtam neki az előbbit, már ő sem haragszik rám. Utálok haragot tartani. Vagy kiirtok az életemből alapos indokkal embereket, de felszínes marhaságok miatt durcáskodni évekig: idiótaság. Nem hiszem, hogy már olyan lesz a kapcsolatunk mint régen, mert senkivel nem olyan amióta kurvamesszire lakom Budapesttől és családom van, de örülök, hogy ezt tisztáztam vele.

elkéstem

Majdnem pont egy éve vesztem össze vele, mert nem akartam asszisztálni ahhoz jópofát vágva, hogy a halálba igya magát. Erőszakosan próbáltam segíteni, amihez nem volt jogom, ezt utólag régen beismertem már. Addigra már késő volt, lobbanékonyak lévén mindketten kölcsönösen elküldtük egymást a francba egy életre. Mostanában sokat gondoltam rá, fel akartam hívni, hogy béküljünk ki, mert éreztem, hogy szíve mélyén ő sem gondolta komolyan és azt meg tudom, hogy nagyon szeretetreméltó és jópofa. Most tudtam meg, hogy hosszas szenvedés után meghalt október 28-án, pénteken, 40 évesen. Elkéstem, azt hittem, hogy még sokkal több ideje van itt. Nyugodj békében, Nyúl. 

A blogját közeli barátai nyitva tartják.