anyukás-apukás posztokat olvasva

Tényleg mennyire elképesztő, hogy milyen különbözőek vagyunk! Amióta az eszemet tudom, sosem kedveltem különösebben a gyerekeket, igaz nem is ismertem közelebbről egyet sem, mégis mindig akartam. Még 18 évesen is azt képzeltem, hogy 2000-ben, mikor 25 éves leszek (mágikus évjáratnak tűnt) szülöm majd meg az elsőt. Sokszor álmodtam azzal, hogy szültem, terhességeim olyan könnyűek voltak, hogy rögtön ott kezdődött az álom, hogy megvan a baba. Legnagyobb ijdelmem mindig az volt, hogyan kell gondozni?  

Harmincon túl  még az is megfordult a fejemben, hogy megkérem egy bizalmas barátomat, hogy csináljon fel, neki nem kell vállalnia semmilyen kötelezettséget, papírozhatunk is róla, én szeretnék szülni magamnak. Miért ne? Pár nő vállalja ezt, minden tiszteletem az övék, én Attila segítsége nélkül még egy gyerek mellett is megbolondultam volna. A bizalmas barátról nem is beszélve, aki vagy eltűnne az életemből, vagy kényszeresen megjelenne, mert az ő ivadéka is, a gyerek meg lenne zavarodva, hogy most neki van is apja, meg nincs is. 

Nos most, hogy 2 éves hétördög Rita születése óta minden áldott nap 18.00 óra felé közeledve megbolondul, felpörög, rosszalkodik, visong, pár órán keresztül idegronccsá téve ezzel, akkor arra gondolok, hogyha mindezt tudtam volna előre, akkor még ma is Pesten élnék a macskáimmal! Node ez vicc volt, mint Paula Hufnágel Pistije, nem lenne teljes az életem, életünk nélküle. Mindazonáltal Attilával együtt ahhoz öregnek és fáradtnak, de legfőképpen önzőnek érezzük magunkat egy másikhoz is, így, bár mindkettőnknek vannak testvérei, egy gyerekesek maradunk. (Jól van na, aztán ha majd írok egy posztot, hogy khm, megint lesz babánk, akkor lehet nevetni, ahogyan utólag nevetek a 2000-res, "25 évesen szülök" projektemen.)

vasárnapi családozás

Nyűgösen ébredtünk, legszívesebben visszavágódtunk volna, Attila aztán rámmordult, hogy cihelődjek, mert mindjárt itt lesz Manson. Elkezdtük idézgetni legpikírtebb közhelyeit, röhögtünk, a humor mindig segít. Aztán megérkeztek. Az új autó nagyon szuper, vezettem. Tudni kell, hogy apám soha, de soha nem adta oda egyetlen kocsiját sem nekem, még egy körre sem, nemhogy egy vadonatújat. De úgy látszik volt egy kis bűntudta, ahogy bennem bosszúság, harag. Mindez persze másodpercek alatt zajlott, kívülállók nem is érzékelhették, én rögtön érkezésükkor kint az utcán megkérdeztem, hogy kipróbálhatom-e, ő rávágta, hogy igen, egy tizedmásodperc alatt eloszlattam magamban a bosszúságot, csak némi elégtételt hagytam. 

Tudatosan sokat mosolyogtam, mert ismerem őket, még napokig idézgetik, hogy "Papa milyen vidám volt ma!" és elégedetten bólogatnak. Most nyilván minket idézgetnek. Kérték Ritát, mondtuk, hogy most tényleg nem bírná nélkülünk, bőgne ami senkinek sem jó, de....Attila is megenyhült, bár én tudom, hogy addigra, mire megbeszéltük, hogy elutazunk hozzájuk mindez elmúlik majd, jönnek a kifogások, és maradunk.

Unokával nagyon elégedettek voltak, kötelező tortás kép a rokonoknak elkészült, engem szokás szerint nem dicsértek meg, hogy szép vagyok, jó az új hajam, mennyit fogytam ismét, csak azt kérdezték, hogy van-e már munkahelyem. Ezt persze tudtam előre, de csízeltem tovább, mimóza öcsémnek hízelegtem, ő könyveket kért. Sokszor próbál olvasni szegény, mert valamit érez, hogy nekem az irodalom mennyit adott, de jó ha egy könnyedebb ponyvával boldogul. Különbenis, már nem osztom úgy a nekem kedves könyveket, ahogy annak idején fűnek-fának, mint egy hittérítő, mert önmagában az irodalom a botfülűeket, türelmetleneket nem okítja. Tétovázva válogattam, mert ha benső igény van rá, akkor még felelősséget érzek abban, hogy kinek mit adjak a kezébe, ám végül ő választott, ez így a legjobb. Kis idő múlva engedett a fagy, ismét filmekről, színészekről, angol dialektusokról (megtudtam, hogy a newcastle-i emberek köznyelvi és gúnyneve a geordie, néztünk ilyen vicces geordie-kat youtube-on) zenéket, filmeket, minket érdeklő nagyvilági híreket cseréltünk.

Anyám minden mesterkedés nélkül kedves volt, nagyszívű, boldog és mindezekért csodálatos, mint mindig. Maradhattak volna még, most igazi család voltunk.

-

Apuka kicsi csillagja nagy nehezen hajlandó volt megenni a felét a leturmixolt őszibaracknak, amit babazabpehellyel és darált háztartási keksszel kevertem el. Apuka ugyanis úgy gondolja, hogy valami szervi és neurológiai baja van Sünikének, mert mindig nehezen, hisztizve és összegömbölyödve, a sünén vagy a karunkon alszik el, és ezek a netes olvasmányai alapján a krónikus székrekedés és görcs jelei. A gyerek születése óta így alszik el, semmi baja azonkívül, hogy hülyére van kényeztetve.

Tény, hogy kezdettől fogva úgy akartam etetni, hogy cukrot, fehérkenyeret, péksütit ne is ismerjen, de nem is én voltam az, aki ilyeneket dugdosott neki, hanem a szüleink. Amit A. az előbb művelt Ritával, azt már nem bírtam, fél órán át etetgette az ágyunkban, az kényeskedett, nyökögött, élvezte a kiszolgálást, én meg a rossz, gondatlan anya kimenekültem. Abba még beleegyezem, hogy teljesen feleslegesen orvoshoz vigyük, de ebbe, hogy egy 21 hónapos kisgyerek rabszolgái legyünk, ebbe nem. Elvertem ma fizetésemet, a jó magyar forintot mindenféle rostos gyümölcslére, joghurtra, pelenkákra mert én is megijedtem. Kicsicsillagnak persze nem kellenek, mert úri szeszélye éppen úgy diktálja. Kizárt dolog, hogy visszakérjem a gyes-t, és 2012.11.18.-ig össze legyek zárva vele, inkább a három műszak, más család is túléli, minek kellett, a következő hónapban már egy fillér sem érkezik a számlámra, nem vagyok biztosítva, így nincs pénzem TB-re, telefonra, semmire. (Nem élünk külön kasszán, de nyilván nem kérek A.-tól pénzt pl. új olcsóruhára a hamar elkopó olcsóruhák helyett, mikor éppen valami alkatrész/gép/szerszám/apjafasza kell sos.)

a kedvenc játszóterünk

ez a park valójában egy mesterségesen kivájt völgy,

és még bp.-i mértékkel sem kicsi -szerencsénkre

elszabadult

mit játszótér, az út és a mindenféle jármű sokkal érdekesebb

a mögötte levő kiskrapekokkal szemez

fel nem nézne....

Itt már eléggé le volt fáradva, de szerintem határozottan tetszik neki a biciklis utazás

privát majális

A magam módján megünnepeltem a munka ünnepét, délelőtt füvet nyírtam, gazoltam, metszettem. Sütött a nap, nem zavart, hogy izzadok, szeretek a kertben bíbelődni.  Olykor szünetet tartottam, nagy pohár csapvizeket ittam, meg Szefi cica szőrét keféltem fényesre. Gombócot csak kergettem, ő nem bírja az ilyesmit és ügyesen megfutamodott. Közben F. a leendő falamellás kerítéseink helyét mérte ki fütyörészve, gondosan kifeszített spárgával, olykor cinkosan egymásra vigyorogtunk. Süni meg barangolt, szomszédolt. Mire végeztünk, kitört egy zivatar. Alaposan lezuhanyoztam, hajat mostam, epiláltam, krémezkedtem, mmm. Az eső és villámdörgés zajára aludtunk el. F. kakaóscsiga mutációval ébresztett, amit frissen sütöttek az egyik helyi pékségben, Süni előbb a levett karórámat, majd a cipőjét vágta az arcomba.  (Ejnye, hiszen ma anyák napja is van, amit mellesleg én is csak 5 perce tudok az FB-ről, de most, ebben a pillanatban jóvátette, magától idehozta nekem a karórámat. Megköszöntem neki és megdicsértem.) Elmentünk játszóterezni, kértem, hogy ma én vezethessek, de közben újabb zivatar tört ki. Nem baj, esőben főleg szeretek vezetni. A családot megkíméltem a szívüket tépkedő latin tenoroktól, lemezt cseréltem a lejátszóban.  Tökéletes nap volt.

fátyol fel, kukk egy idilli szcénébe

Délutáni, tavaszi napfény melegít. Hason fekszem a szőnyegen, keresztben fenekemen fejével Földönjáró háton, (nyaka nem törik ki) körülöttünk vödörnyi duplo darabok szétszórva. Süni szuszogva szedi szét az azokból neki általunk kreált alakzatokat.

F.-Te komolyan azt hitted, hogy én nem akarok elmenni innen és nem érdekelnek más országok, vagy nem mennék el innen azonnal, ha lenne rá módunk....?

Én -Igen azt, de így is szerettelek, csak nehezebb volt.

Csókolózunk, mire Süni visongva ránkveti magát, aki csak annyit ért még ebből, hogy kényeztetés van, és abból ő sem maradhat ki. Nevetve együtt hempergünk, birkózunk vele.

Szerencsére kissé korán temettem a nagyapámat, "hála" anyám ismételt dezinformálásának. Ma felhívtam Papát, a nagynéném (anyám bátyjának felesége) vette fel, és elmesélte pontosan mi történt. Szóval az öregnek nagyon fájt a csípője, nagybátyámék kórházba vitték, ahol teletömték méregerős fájdalomcsillapítókkal, köztük szintetikus morfiummal is, amitől megvadult, agresszív lett, randalírozott a folyosón, mire alaposan  leszedálták nyugtatókkal, majd ekkor közölték, hogy "nem találják mi a baja". MRI-t nem lehetett csinálni neki, mert valami világháborús fémrepesz van benne. Erre anyámék hazavitték (!), teljesen lekábítva, amiatt nem tudott járni sem. Egy napig aludt, nagynéném mondta, hogy mára teljesen kitisztult (bivalyerős lehet még a mája, veséje), ott főz vele a konyhában. Beszéltem én is Papával, teljesen normális, nagyon örült, hogy Rita már  fut, játszóterezik, igaz a csípője továbbra is fáj. 

M. nagynéném is ki volt akadva a szüleimre, én is, anyámat felhívtam utána,  még ő lett mérges rám, hogy "miért a bátyjáékat hívogatom, ő mindent sokkal jobban tud."  Látom, látom... (Nota bene  nem is olyan régen olvastam egy tanulmányt arról, hogy idős embereknél a nyugtatók, fájdalomcsillapítók egészen másképpen működnek az agyban.) Az viszont változatlan, hogy állandó orvosi és nővéri felügyeletre szorul, úgyhogy az öregotthon marad, legfeljebb majd, hogy ne őrüljön meg, rendszeresen haza kell engedni kicsit, aztán estére visszavinni. Fene egye meg, hogy olyan messze lakik, tegnap már arra is gondoltam, hogy  1-2 hétre elköltözöm hozzá Ritával felügyelni.

remélem, hogy nem fog hosszan szenvedni

Pár hete szüleim ujjongva telefonáltak, hogy anyai nagyapám milyen kitűnő állapotban van. Akkor én nagyon elszomorodtam, és sírni lett volna kedvem. Nem szeretem, mikor egy végelgyengüléshez közeledő ember hirtelen kiválóan lesz tavasszal.

Aztán két hét sem kellett, és kórházba került, ahol nem találták a baját, hogy találták volna: öreg. Hazaengedték. Anyám két órája jelentette, hogy borzasztó állapotban van, már menni sem tud, most kapkodnak a bátyjával, hogy egy jó öregotthonba tegyék. Szegény Papa, én már akkor elbúcsúztam tőled, mikor hirtelen jókedved lett, és most azt kívánom, hogy már csak nagyon rövid időt tölts a házadon kívül, hiába tesznek fizetős luxusotthonba. Neked az is börtön. Örülök, hogy még láthattad Ritát, örülök, hogy 89 évet végig önállóan, erősen éltél. 

Még annyit, hogy abban szerencsés vagyok, hogy nekem évtizedek álltak rendelkezésemre előre feldolgozni a még élő nagyszüleim halálát. Ők meg  abban szerencsések (volt a 98 éves apai nagyanyám), hogy élnek a gyerekeik és azoknak módjukban állt/áll magán öregotthonba vitetni őket, ahol szép környezetben, 24 órás szakszerű ellátást kaptak/-nak. A nagyapámat egyébként már 20 éve is próbálta anyám is, és a bátyja is magukhoz költöztetni, de egyiküknél sem bírta 3 napnál tovább, mindig hazavágyott, és a saját környezete tartotta életben.

vu-vu-vu, Ingleichen kutyamániája egyre erősödik

Ezért úgy határoztunk, hogy mégis lesz kutya. Ma a kertben sétáltunk, Süni meglátta a szomszéd kutyáit és már messziről integetett nekik, kiáltotozott, hogy "pápá" és folyamatos "vu-vu-vu" felkiáltásokkal kezembe kapaszkodva megindult feléjük, keresztül csörtetve volna a nagyapja frissen felásott ágyásain is, ha nem terelem helyes irányba. A "tittek" vagyis a macskák annyira nem érdeklik, szívesen meghúzza a farkukat, de a macskák nem adnak hangot, különösebben nem csinálnak semmit, így a csaholó, lihegő, ugató vuvukat sokkal izgalmasabbaknak ítéli. Mikor unatkozik, akkor hamar felvidítjuk a youtube-ra feltett kutyaugatós videókkal (is). Főleg azokat kedveli, ahol a helyszín azonosítható számára, ilyen például a füvön, kerítés mellett rohanó és ugató kutya/füvön játszó kutya/velekorú kislánnyal hempergő kutya és még sorolhatnám. Az autót is meg kellett néznünk ismét, ment az "ő ajtajához", ami mögött az ülése van, nyitogatta, de hiába, mert zárva volt, akkor kicsit hisztizett csalódottan. Imád autózni is. Szerintem a biciklizést is imádni fogja, ugyanis úgy döntöttem, hogy nem veszek már babakocsit, hanem inkább egy olyan bicajra szerelhető, jó minőségű gyerekülést, aminek terhelhetősége 22 kg-ig ( kb. 6 éves gyerek súlya) terjed.

Földönjárónak ezer éve megvan a maga kedvenc kutyája, kicsit tartok tőle, mert harci kutya, bár a gyerekekkel különösen barátságos. Ha a kutya érzi rajtam a félelmem szagát, akkor agresszív lehet velem, pedig én félni fogok. Tartok továbbá amortizált kerttől, kutyaszar lapátolástól, fenntartása költségeitől. Annyit kértem, hogyha már ez  a fajta, akkor legalább legyen ilyen barna színű, mert a fekete-fehérek kifejezetten ocsmányak.

barna staffordshire terrier

a nap jó híre,

hogy Földönjáró 2 nap szerelés után a helyi cigányvajdáéktól lomizott motort (használaton kívüli disznóólba voltak beszórva tömegével, 'há ott vánnák, válogássá') be tudta üzemelni, hajtja az esztergát, így végigdolgozhatja a teljes hétvégét. Hurrá. Ez a mi családi életünk. 

Igaza van Mollynak abban, hogy szeretne még több babát. Én is. Még kettőt, de öregnek érzem magam újabb terhességekhez,  egy lyukban lakunk, teljesen le vagyunk égve és mindkettőnknek nagyon keményen kell tartania magát, hogy ne boruljon ki. Úgy értem, hogy komolyabban. Azért tényleg jó lenne még legalább egy kisfiú, csak persze nem most. 

Másnap: Földönjáró ezt is kiegészítette, azt mondta, hogy ő aztán nem borul ki. (Khmmmmm.) Igaz ma bejelentette, hogy megmentette a vállalkozást, elkészült a vasak fele. Mondtam, hogy arcoskodjon nyugodtan, ez tényleg nagy dolog volt, fogalmazzunk úgy, hogy a "családi céget". A héten szállítom  is be a vasakat, éljen, éljen.

ehh

Mikor találkozom én, a hiú állat, F. mispóhéjával* mindig, mikor? Ha egész napos takarítás után, csapzott hajjal, szemüvegben, formátlan melegítőben, pólóban, porosan és biztosan büdösen is rohanok át Süniért. Egye fene, úgyis én vagyok a pária, az érinthetetlen, a kiközösített.

Átalakítottuk a szobakonyhánk csöves sarkát. Kidobtunk újabb szocreál konyhabútortagot, F.  vett polcokat és felfúrta azokat, mikre rápakoltunk, a tűzhelyet meg a sarokba húztuk. Utóbbit le akartam fújni ezüstszínűre, de leégne róla a festék, marad ez. (Miért nem hoztam el anno az alig használt inox tűzhelyemet...? Újabb bizonyítéka annak, hogy idióta vagyok, persze nem segített senki, egyedül, előrehaladott terhesen vezényeltem a végső kiköltözést, ha akartam se tudtam volna szétbontani a beépített konyhabútoromat. Haragszom. Ki merem végre mondani, hogy haragszom ezért, F.-t igaz, hogy nem kértem meg semmire, mert úgy gondoltam, hogy ez az én dolgom, de nem is törte magát, hogy segítsen.) Két hete van új szőnyegünk is, így Süni azon a parkettarészen már nem fog elcsúszni és beverni a fejét. Igaz naponta kell(ene) porszívózni, mert mindent magához vonzó poliuretán. Valaha kijelentettem, hogy én ezt az anyagot a lakásomba nem engedem be, de átmenetileg alkalmazkodnom kell, ezt aztán széttépheti, összefirkálhatja, leöntheti, felgyújthatja, 190 cm x 280 cm 10.000 Ft volt a Diego-ban akciósan.

kicsit későbbi állapot a sarokról

a fűz vagy milyen szocreál lámpát direkt tartottam meg, mert hangulatosnak találtam

ez volt a régi konyhám frissen felújítva, később még jobb lett, de hirtelen most csak ezeket a képeket találtam

*nem zsidók, csak szeretem ezt a kifejezést.

azt hiszem iszom még egy kávét

Kibontottam egy tavalyról megmaradt pezsgőt, amit régen szerettem. Büdös volt és keserű, pedig semmi baja nem volt, csak én éreztem így. Földönjáró megkóstolta, aztán koccintani sem volt hajlandó, amit tudomásul vettem, éppen nem volt kedve ehhez. Éjfélkor nyugtáztuk, hogy a szomszédságból egy család (akikről most tudtam meg, hogy milyen nehézbűnözők, nahát a békés és elbűvölő kis település alatt is micsoda fertő tenyész) lődözött fel egy kisebb vagyonnyi tűzijátékot az égre. Nem értem, ha nekem rengeteg pénzem lenne, azt sem durrogtatnám el, tiszta marhaság az egész. 

Rengetegen lehetnek most másnaposak és kialvatlanok, de jó, hogy megundorodtam az ivászattól. A könnyű és nagyon zamatos vörösbor néha-néha, az más. Kialvatlannak ugyan kialvatlan vagyok most is: Sün éjjel szomjas, Sün ezért bőg, Sün hajnalban is bőg, Sün hajnalban kelni akarna, Sün mialatt tántorogva kávét főzök, megszerzi a mosogatószivacsot és a hátam mögött a habban ülve azt csapkodja, Sün kipakol a főzőedényes fiókból, Sün a tükör előtt ülve a ruháskosárból zsákmányolt, frissen mosott, vizes ruhákat teregeti magára, illegeti magát bennük ide-oda fordulva ("de hiszen épphogy csak egy éves!" -hökken Földönjáró), ugyanakkor Sün már egy jegyzettömböt tart egyik kezében, másikban tollat és írni vagy rajzolni próbál. Sün, a csodababa, az Egyetlen, a tökéletes.

a hülye család karácsonya

Eddig nem tudtam, hogy milyen egy éves gyerekkel karácsonyozni. Egyszerre rémálom és röhögés.  Földönjáró miközben főztem, napközben elment vele autózni, addig legalább nem rángatta folyamatosan a nadrágomat, vagy őrjöngött elreteszelve a farácsra kapaszkodva. (Molly, nagyon kíváncsian várom, hogy két gyerekkel milyen lesz). Fényképeket nem sikerült készíteni. Hol F. feje lóg ki (magassarkú cipőt kellett volna vennem), hol Ritáé, hol az enyém. Olyan is van, ahol sikerült mindhármunknak beállni, mindenki látszódik, de Rita éppen elfordul. ÁÁÁÁÁÁÁ. Pedig akartam cuki anya-lánya lilában képeket (mű)fenyővel, mosolygós hármas fotókat, de nem jött össze. Huhh, az ételeim kiválóan sikerültek, de erről csak az jut eszembe, hogy az öcsémtől holnap kapok egy futónadrágot, amin majd jól "meglepődöm", remélem, hogy jó lesz méretben. *Akárhogyis, a mostani kilengés után folytatódik az önterror, vagyis a hájak lefutása. 

Én vagyok az az ember, aki karácsonykor is blogol, de miért ne tenném? Délután el tudtam ájulni egy órára, utána főztem magamnak egy újabb méregerős kávét, átmentünk F. szüleihez, majd karácsonyoztunk itthon, most lihegünk. Muffinra már nem jutott erőm, pedig a szüleim-öcsém arra izgulnak, de majd ha visszahozzák Ingleichent, akkorra sütök nekik azt is. 
 -

*Jó lett, van nagy öröm és boldogság. Kaptam még hájleizzasztó övet is, höhö.

Földönjáró és én

Tegnap olyan hideg fejjel, mint amikor valaki teljesen eszét veszti, válást fontolgattam. Úgy éreztem, hogy nem bírom itt tovább, és ő is hülyén viselkedett velem. Másnap  benne nem volt semmi harag és megkérdeztem, hogy szeret-e még? Az igenlése volt a döntő, mert őt én igen. Fellélegeztem. Majd kitárgyaltuk, hogy nagy nyomás van rajtunk minden téren, de elsősorban a lehetetlen állapot miatt, hogy kénytelenek vagyunk itt nyelni közvetlenül a családja felől felénk áradó folyamatos rosszindulatot és állandó megfigyelést. Kitartunk, mert továbbra sem tudunk máshova menni,  és mert ennél keményebbnek kell lennünk. Ám nem szabad egymás ellen fordulnunk. Ennek folyamatos megbeszélése, egymásban való tudatosítása a legfontosabb.  

Ma igazi,  rózsaszín-felhős, boldog napunk volt hármasban. Rámhagyta a vezetést, mert tudja mennyire szeretem, meg biztosabban is művelem nála, addig hátraült Ingleichenhez. Később Óváron együtt vettünk annak kajákat, pelenkát, efféléket, és Földönjáró nagyon büszke apa, elmesélte, hogy milyen jó érzés, hogy ilyen szép kislányunk van, akivel öröm megjelenni bárhol. Így aztán karácsonykor nem megyünk sehova, pontosabban 25-én anyámék elviszik magukkal Ingleichent, és akkor végre kicsit kettesben leszünk. 

amikor már azt hinnéd, hogy nincs rosszabb, akkor.... (gyerektartásos poszt)

 .... a csemete rájön, hogy milyen pompás mulatság a legdrágább selyemperzsaszőnyegre hordani levest, kávét, kólát, kifliket és mindezeket szétlocsolgatni, trancsírozni azon. Ehhez képest a ruhaszárítóról való frissen kiteregetett ruhalerángatásra az ember már csak legyint. Aztán ma kicsit magára hagytuk és ezt művelte, (az ágyát ő tologatta ide-oda, jó erőben van a "szegény kis tápszeres baba"): 

 

Rendet raktam, gondolatban bocsánatot kértem a szőnyegkészítő asszonyoktól, és kockáztatva a dob leszakadását, beszuszakoltam a szőnyeget a mosógépbe. F. összeszerelte az új, kölcsönkapott, nagyon nehéz és nagy ágyát, beletettük, szorosan fogta barátját, a Sünt és így nézett. Bármi bosszúság is volt bennem, az eloszlott. Biztosan genetikailag kódoltak ezek a tekintetek, a Föld összes kölyke így néz miután rosszfát tett a tűzre,  a felnőttekben még erősebb ivadékgondozási reakciót váltva ki ezzel.

gyerekfogzás (szimpla grafomán poszt)

Az öcsémet akarom ma este is, telhetetlen vagyok. Tegnap későéjjelig cseteltünk. Fél a magányos karácsonytól. Hívtam, hogy jöjjön el hozzánk, de jelezte, hogy nem társaságban szenved hiányt. Értem.-pötyögtem vissza. Nos, a párkeresés  személyes út, adhatok tanácsokat, de végsősoron neki kell megtalálnia azt, aki miatt nem érzi magát karácsonykor egyedül. Ma miközben bőgtem, rettenetesen vágytam a családom után, és azt találtam ki, hogy menjünk hozzájuk mindannyian, de Földönjáró hajthatatlan. Azt hiszem ezek azok a bizonyos, házassággal járó kompromisszumkötések. Ebben az esetben meghátrálok, maradunk itt, hármasban.

Ingleichent a fogzás kínozza, virrasztok. Nagy valószínűséggel ma áttöri az ínyét újabb, de régen viselte ilyen nehezen. Sokat nem tehetek, fájdalomcsillapítót már kapott, fogzselét is, óvatos hűtést is. Talán hajnalban sikerül elaludnia. Addig kiélem grafomániámat, amennyire ez lehetséges egy üvöltő gyerek mellett. Nem lehetséges, most már torkaszakadtából nyomja.

*

01.14' Folyadékpótlás bőven megy, ennek ellenére hőemelkedése van. Hűtőfürdőt alkalmaztam, most nyugodtabb, de még nem kiabálom el. A lakás is agyon van fűtve, de már nem akarok újból ablakot nyitni. 

*

01.30' Zsibbad az agyam, ég a gyomrom. Nincs itthon tej, affene. Mérlegre álltam, nem fogytam, de legalább nem is híztam. A muffinjaimnak semmi eredménye, esetemben szerencsére, Földönjáróéban sajnálatos módon. Na az is igaz, hogy nem sütöm őket tepsiszámra.

*

02.05' Ravel  Piano Concerto in G major adagio assai-át hallgatom, ezúttal orosz zenészek előadásában, 2009-es koncert felvétele. Határozottan jók. I. még forgolódik, de már vidámabban tüttyög. Újabb folyadékpótlás, korlát nincs, 200 ml-t húzott be egyszerre. Eszembe jutott anyám, akinél- bár olvasta dr. Spock akkori sikerkönyvét-a régi beidegződések, miszerint beteg gyereknek dunsztban a helye, erősebbek voltak, 40 fokos lázba esett öcsémet így kezelte. Szerencsére az egyik szomszédunk gyerekorvos volt, aki öcsémet minden teketória nélkül nyomta jeges vízbe. Nos,  az idáig való elfajulást jobb elkerülni. 
*
03.00'
Alszik. Megtapintottam a homlokát, normális a hőmérséklete. Most már betakartam rendesen.

Száraznak hathatnak bejegyzéseim, mintha nem is a saját lányomról írnék, de ilyenkor hideg fej kell.

banános-csokis muffin

Éppen úgy viselkedem, mint az olyan háziasszony, amilyen nem akarok lenni, mégiscsak sütikét sütök, tunnyadok. Igen ez ilyen, tisztességes önfikázó és magát hatalmas zsírbödönnek látó bajnokoknak már egy sütitől is erős lelkiismeretfurdalása támad. A súlyos büntetés nem marad el. Azért emlékbe lefotóztam életem első muffinját. Papírkosaram nem volt, ezért kissé szerencsétlen formájuk lett. Állagra kiváló, az ízén még van mit csiszolni: nem lett elég édes, kevés benne a csoki is, és túl sok szódabikarbónát adtam hozzá, amit én kiérzek belőle, Földönjáró nem. Ingleichen a fő bíra, reakcióit figyelve úgy döntött, hogy ehető, és elfogadta a második falatot is.

Ingleichen első találkozása a hóval

Úgy gondoltam mások elbeszélései alapján, hogy örömében sikkantgatva ugrál majd (igaz még nem tud ugrálni) de csak ijedten nézett, hüppögött, úgyhogy bevittem. Más gyerek meg a hintától ijed meg elsőre. Majd nagyobb korában ha magam elé ültetem a szüleimnél a régi faszánkónkra, az lesz csak a móka! Ott aztán csak völgy meg hegy van, mikor odaköltöztek Bp.-ről, felnőtt fejjel visongva próbáltam ki a "pályákat", de kisgyerekkel sokkal élvezetesebb lesz.

Ingleichen ma lett 1 éves

Csoda ez a gyerek, hihetetlenül szerencsések vagyunk, hogy lett nekünk....! A tortának két kézzel esett neki, de szülinapja révén, hagytuk kibontakozni. 

Aztán betortázva az egész család kidőlt délután, így kissé csúszott a napi rutin. Nem bánjuk, unalmas lenne állandó szigorú napirend szerint élni. A tortát a szervezetem szerencsére nem bírja, így später ich habe Durchfall gehabt. 

család - optimális megoldás, alkalmazkodás

Miután passzív agresszívként itthon maradtam ma, takarítok. Egy éves gyermekünk öt percenként felfordulást csinál, nem ragozom, ismerős minden gyerekesnek, ez még sokáig így lesz. Önéletrajzot és pályázatot írok Földönjárónak, aki talált egy állást, de a fejvadász cég kér tőle szép, hosszú rizsázást. Földönjáró nem érti, hogy miért van erre szükség, hiába magyarázom neki, hogy ez van, itt keményen reklámozni kell magunkat, ehhez értek, nehogy emiatt csússzon a munka, már az jó, hogy visszahívták és továbbítanák a munkáltatónak az önéletrajzát és pályázatát vagy motivációs levelét, egykutya minek hívjuk. Nehogy ezen bukjon el a dolog.

Ezek most nekem elsődlegesebbek mint bármi, a családom a legfontosabb, vagyis a magánéletem, ami a legtöbb embernek van. Hátráltatnak, de erőt is adnak. Utóbbiból többet, azért vagyok velük. Különben már hívnám is egy új kontaktomat, hogy csokihegyekkel, termoszban meleg, méregerős cukros teával elvonuljak az erdőbe és legalább egy teljes napon keresztül szanaszét zöldezzem az agyam. Olyankor szarok mindenre és szó szerint nem tudok beszélni sem. Ritkán éltem ezzel, utoljára talán három, négy éve...? 

A család olyan közösség, amiből nem lehet kivonulni. Dinamikusan összekapcsolódó, adott esetben három elem egy szoros, közös halmazban való gyors mozgása. Hiába kell most nekem is németeznem, hogy álláshoz jutva pénzt keressek, ha közben a legfőbb kenyérkeresőt nem támogatom, ha közben nem gondozom sarjunk értelmét és kibontakozó kis lelkét, testét, ha közben hagyom, hogy a lakás káoszba fulladjon. Hopp, most a három elemből ez a kocka bukkant fel és rezeg, akkor rá kell ugrani és megjavítani, hogy a körforgás folytatódjon.