Meséim Ritának

Rita újabban nehezen alszik el, én pedig mesélek neki. A könyvek is jók, de sokkal jobban szeretem a személyre szabott, rögtönzött meséket. Erre is képtelen voltam agyonszedálva, az első csikorogva ment, de legalább tagoltan, artikuláltan ejtettem a szavakat. Node elég hamar belelendültem. Kísérletként indult, mert anno én is azokat a meséket szerettem a legjobban, amiket apám talált ki nekem. Apámmal akkoriban még minden jó volt, és én bármit is érzek azóta iránta, azokat a boldog élményeket amiket tőle kaptam, soha, soha nem akartam nem átvinni a saját gyerekem nevelésébe. Ilyen a rögtönzött, saját mese is. 

Rita kedvenceit lopom bele, sokszor általa is már ismert figurákkal. Tegnap egy halastó életében jelent meg Dalma, a polip (a narancssárga plüsspolipját a legújabb Micimackó részek után a narancssárga hajú Dalmáról nevezte el.) Kiderült, hogyan került "Dalmára" virág, ezt Kukkbéka szedte neki. Talán leírom ezeket, még nem felejtem el. A spontán mesélést kissé nehéz utólag rögzíteni. Nagyon jó, hogy bele lehet szőni óvatosan oktató elemeket. A szereplők udvariasan köszönnek egymásnak, megosztják játékaikat, megkérdezik új társuk nevét, de nem kell zsúfolni, ne vesszen el a mese. Különféle kis konfliktushelyzetben leküzdik félelmeiket, a játékos elemek segítségével felismerik, hogy miért fontos aludni, fogat mosni (minél több répát lehessen enni egészséges éles fogacskákkal Rita esetében, aki imádja a répát). Ma hozta az egyik képes állatos könyvét és nyuszit választotta. Mivel neki nyuszi "Micimacóból" ismert, így ezen a vonalon haladtam tovább. Ez nem kerülne be a gyűjteményembe, mert nem saját, de azért nagyon élvezte és szépen elaludt. 

Egyébként erre szerintem a legtöbb szülő képes lenne, ha nem tud teljesen önálló mesét kitalálni. Van egy kész modulja, mint pl. nekünk az említett Micimackó, akár jegyzetelhet is pár mondatban előre megszabva a történet fő elemeit, amiket már csak ki kell töltenie. Ezzel elkerüli azt, hogy belegabalyodjon saját történetébe, vagy, hogy túlságosan hosszúra nyújtsa azt. 

Kisgyerek mellett tanulni?

Számomra rejtély, hogyan csinálják ezt anyukák, pláne több gyerek mellett. Az enyém egy percig se hagy nyugton, ha teszem azt leülök a gép elé, hogy megnézzem a bankszámlámat (amit valószínűleg csak nagyon csórók és nagyon gazdagok tesznek rendszeresen, sajnos az előbbi csoporthoz tartozom) már lökdös nyüszítve, hogy szomjas, éhes, kaka van, tutumká van és "Dóra" kell. Elég jó erőben van, ha engem nem is tud még eldönteni, a billentyűzetet, egeret, forgószéket igen. Ezek viharosan amortizálódnak. Olykor próbálok nem tudomást venni róla, akkor levetkőzik dühében, pucéran, visítva és röhögve rohangál előlem, ismét közli, hogy kaka van, ami legtöbbször ilyenkor nem igaz, csak tutumkázni akar, ami a fürdőkádat jelenti. Az utóbbi időben fürdésfüggő.  Már 85-féle víziállata van és persze mindet be kell tenni a kádba, legutóbb nem figyeltem 2 másodpercig, azon kaptam, hogy dúdolva keni magát Ajax súrolókrémmel, amit a kád sarkában felejtettem. Szerencsére kiváló bőre van, nem lett semmi baja.

Node vegyük azt az esetet, hogy anya kinyit egy nyelvkönyvet. Ritának azt meg kell azonnal vizsgálnia, és már elfogadta régen, hogy a könyvre nem szabad féltékenynek lenni és nekiesni, ám akkor rögtön hozza valamelyikét is. Ekkor ismételgetni kell neki, hogy ez mi, az mi. Anno pedig megfogadtam, hogyha belehülyülök, akkoris elmondom neki százezredszerre is, hogy ka-kas, pa-ci, ma-lac-ka, bög-re, al-ma stb. A nyelvkönyv közben félredobva pihen. Beteszek neki "Dórát", ebben az életkorban legfeljebb két rövidke részig tud figyelni rá, nem is érdemes kinyitni semmi komolyat, mert aztán megint jön, hogy szomjas, éhes (válogat, akármi nem jó ám és ha nincs éppen az, akkor dühöng), autót akar nézni, hintázni menni, repülőket, csillagokat lesni az égen, táncolni, futni. Még mindig nagyon új, irigylem az energiáját. Mit tegyek, legtöbbször engedek neki. A nyelvkönyv lassan porosodni kezd, ott egye meg a fene, úgyis németül van.

Ingleichen és a zene

Már nem énekel annyit, próbál beszélni, pár napja elkezdődött a "mi az?" korszaka, és sokat fejlődött a szókincse is, de az átlag gyerekétől messze el van maradva. Ugyanakkor már méhen belül kiváló hallása volt, bármilyen harmonikus és tiszta dallamú zenétől megnyugodott (legtöbbször a klasszikusoktól) még a diszharmonikus, zenének nevezett szeméttől olyan nyugtalanul rugdalt, hogy azt hittem kiszakad a hasamból. Nem sznob, kedveli a könnyedebb műfajokat is, csak legyen szép hangja a néninek. Továbbá elég hallania egyszer egy dalt és rögtön megjegyzi a dallamát, dúdolja vissza. Nagyon jó hallása és ehhez kapcsolt memóriája van. (Majd meglátjuk szeretne-e zenét tanulni, a lehetőséget megadjuk természetesen, én is 4 évesen magamtól választottam a hegedülést, majd döntöttem el 8 évesen, hogy abba is hagyom.)

A bácsik énekét kevésbé szereti, bár az apja mutogatott neki ...ööö.... nem tudom milyen hard? metált és úgy rázta rá a fejét, testét, mint a nála 15-20 évvel idősebbek. Ebből leszűrtem, hogy akik ilyen koncertek előtt vonaglanak, azok szellemileg egy másfél-két éves gyerek szintjén állnak. (Jól van na, seggrészegen én is csináltam ilyet jópárszor kamaszkoromban, a legtöbb ifjú ember szeret regrediálni és primitív ősemberként  a tűz körül ugrálni a hordával valamiféle tamtamra. Néha a már nem olyan ifjú emberek is, olykor kell az.)

Ingleichen és a mesék

Észrevettem hónapokkal ezelőtt, hogyha olvasok, akkor Rita dühös lesz, mert anya könyvet néz, anya addig sem Jitával foglalkozik, és mérges lett a könyvekre, marcangolta őket. Jó pár klasszikusomat megtépkedte, mire elzártam előle azokat. Akkora ellenszenvvel viseltetett a kép nélküli, számára haszontalan és anyát lefoglaló nyomtatványok iránt, hogy mesét sem tudtam neki olvasni, fejből rögtönzök ma is. (Átszoktam az éjjeli olvasásra, és folyamatosan magyarázom neki, hogy a könyvek értékek, nem szabad rájuk haragudni, azóta békén hagyja azokat.)

Emlékszem, hogy  a Piroska és a farkassal kezdtem, de nem értette a farkast, nekem sem tetszett a "gonosz állat leselkedik az erdőben" toposz, aztán mire odaértem, hogy a nagymamát bekapta, Rita már nyüszített, üvöltött, azonosítva a karaktert a "mamákkal"*, Piroskát hagytam. A legtöbb mese horror! Tegnap Hófehérkét költöttem át, az erdész bácsinak nem megölnie, csak elkergetnie kellett az erdőbe, de a mérgezett almákat nem tudtam kihagyni. Ingleichen ennél a résznél felpattant élénken "alma, alma" kiabálva, és vigyorogva mutogatott a hűtő irányába, amin még kint csüngenek az alma rajzaim.  Unalmasabbra kellett váltanom, Hófehérke természetesen nem halt meg, jött a szőke királyfi fehér lovon (ez nem tetszett neki, legközelebb barna királyfi jön barna lóval) a gonosz mostohát száműzték (nem megölték), még ma is élnek és jóban maradtak a törpékkel, akik nem is törpék, hanem inkább manók, az kedvesebb. A varázstükör mondókája, mert rigmusos, nagyon tetszik neki. 

*Mivel a "mama" név foglalt, mert az anyósomé, a "nagymama" pedig anyámnak nem tetszett, egy ideig Pampam volt, aztán én kezdtem Lujzi mamázni, mára ebből anyám keresztneve, a Lujzi maradt. Pontosabban Jlujzi, múltkor Ingleichen elkezdett összepakolni a táskájába, érdeklődtünk, hogy utazik-e, hova, mire kijelentette, hogy Jlujzihoz, majd begyömöszölt egy üveg ásványvizet is.

"Jézuska"

Minap havazott, és Rita reggelre ezt meglátván felkiáltott, hogy "Anya itt a Jézuska!". Okos, édes cukorfalat, nem zavarták össze a Santa Claus-os reklámok. Mindanozáltal mivel mi vallástalanok vagyunk, nem azért vagyok rá büszke, hogy nem kárhozik majd el a pokolban, hanem mert kimondott egy értelmes mondatot, továbbá felfogta, hogy karácsonykor a Jézuska születését (is) ünnepeljük. Pontosabban, mi maradunk a szeretet ünnepénél, de Ritát nem keverjük meg. Nóra barátnőm mondta, hogy a barátja, aki szintén zsidó, szeretne karácsonyfát, mert mindig állít, de ő azért gyújt hanukka gyertyákat is. (Igaz Nóra a majdnem újszülött macskáin is elvégezte a névadási szertartást, bár a rabbi Emő volt, aki nő, ráadásul katolikus.) Tulajdonképpen pogányként nekem kellene faáldozatot bemutatnom, de nem teszem, mindig sajnáltam a lemészárolt fenyőket, pláne, hogy még fizessek is értük! Van műfenyőm. Jövőre pedig földlabdásat veszünk, vagy arra is gondoltam, hogy úgyis szeretnénk ültetni újat, feldíszítjük a kintit, igaz ha hideg van, az kissé kellemetlen. Majd alakul. Idén anyáméknál meg lesz természetesen, énekkel, csillagszóróval, mindennel.

A "Jézuska" végül mindenkinek hozott ajándékot, Attila el is vonult a saját játékaival a műhelyébe, ott zümmög, berreg velük. Eliza pedig egy időre kiélte ruhavásárlási szenvedélyét, végre van mindhármunknak tisztességes öltözete. (Közben egy baki történt, naná, elmentem kisebb farmert is venni, lekaptam egyet, akkor már a faszom tele volt az idegbeteg tömeggel, nem ellenőriztem a tényleges méretet, próbálni szinte sosem szoktam, itthon láttam, hogy nagyot vettem. Visszamentem, sorbaálltam sokáig, addigra elfogyott a készlet, nyakamon maradt a nagy, de mivel szűk szabású, csak a dereka problémás, az meg övvel megoldott, hű mindez milyen érdekes volt.)

anyukás-apukás posztokat olvasva

Tényleg mennyire elképesztő, hogy milyen különbözőek vagyunk! Amióta az eszemet tudom, sosem kedveltem különösebben a gyerekeket, igaz nem is ismertem közelebbről egyet sem, mégis mindig akartam. Még 18 évesen is azt képzeltem, hogy 2000-ben, mikor 25 éves leszek (mágikus évjáratnak tűnt) szülöm majd meg az elsőt. Sokszor álmodtam azzal, hogy szültem, terhességeim olyan könnyűek voltak, hogy rögtön ott kezdődött az álom, hogy megvan a baba. Legnagyobb ijdelmem mindig az volt, hogyan kell gondozni?  

Harmincon túl  még az is megfordult a fejemben, hogy megkérem egy bizalmas barátomat, hogy csináljon fel, neki nem kell vállalnia semmilyen kötelezettséget, papírozhatunk is róla, én szeretnék szülni magamnak. Miért ne? Pár nő vállalja ezt, minden tiszteletem az övék, én Attila segítsége nélkül még egy gyerek mellett is megbolondultam volna. A bizalmas barátról nem is beszélve, aki vagy eltűnne az életemből, vagy kényszeresen megjelenne, mert az ő ivadéka is, a gyerek meg lenne zavarodva, hogy most neki van is apja, meg nincs is. 

Nos most, hogy 2 éves hétördög Rita születése óta minden áldott nap 18.00 óra felé közeledve megbolondul, felpörög, rosszalkodik, visong, pár órán keresztül idegronccsá téve ezzel, akkor arra gondolok, hogyha mindezt tudtam volna előre, akkor még ma is Pesten élnék a macskáimmal! Node ez vicc volt, mint Paula Hufnágel Pistije, nem lenne teljes az életem, életünk nélküle. Mindazonáltal Attilával együtt ahhoz öregnek és fáradtnak, de legfőképpen önzőnek érezzük magunkat egy másikhoz is, így, bár mindkettőnknek vannak testvérei, egy gyerekesek maradunk. (Jól van na, aztán ha majd írok egy posztot, hogy khm, megint lesz babánk, akkor lehet nevetni, ahogyan utólag nevetek a 2000-res, "25 évesen szülök" projektemen.)

Azt végül nem tudtuk meg, hogy Rita is azok csoportjában volt-e a bölcsiben, akik félelmükben üvöltve sírtak a furcsa bácsitól, aki a Mikulást hivatott játszani. Mindenesetre az ajándékainak nagyon örült, de akármennyire is vigyáztunk, zugig ette magát édességekkel. Egyébként ebben az a fura, hogy nem édesszájú, az egyik nagy kedvence a nyers paprika. Bizonyára a tömeghipnózis.

Mikulás

Megpróbáltam elmagyarázni Vadsünnek, hogy ma éjjel hoz neki ajándékot a Mikulás bácsi. Képeket is mutogattam róla, rekedt hangon énekeltem neki a bölcsi által bennem újra felelevenített "hull a pelyhes fehér hót", de szerintem nem fogja elhinni. Én sem hittem soha sem a Mikulásban, sem a Jézuskában. Azért boldog voltam, játék volt, szertartás körítette, Rita is élvezni fogja.

Ingleichen és a szobatisztaság ismét

Minap felhúzta Attila pólóját, megmarkolta a fenekét és kérdezte: -kaki? Röhögtünk, A. biztosította Sünt, hogy nincs kakija a nadrágjában, nekem külön, hogy Sün ne zavarodjon össze, hogy még nincs! Tegnap hátonfekve néztem a híradónak nevezett bulváregyveleget, lehúzta szépen a nadrágom sliccét, és belenézett az enyémbe is komoly képpel: -kaka? Megint szakadtunk a nevetéstől, de megmutattam neki ismét, hogy a felnőtt nénik is hordanak bugyit. -Budgyii, budgyii!-ismételgette elgondolkodva. Amúgy fürdünk rendszeresen, a ruháinkat is mosom, inkontinensek sem vagyunk még, nem érzem, hogy büdösek lennénk, tehát remélhetőleg a gyerek legalább nem szag alapján ment.

Ingleichen- nem vittük el agyturkászhoz

Túl korai lenne és azt hiszem felesleges is, a pszichológia csak félig tudomány, hitem megingott az úgynevezett "szakemberekben". Rita kezdettől fogva egy nagyon akaratos, türelmetlen, önállóságra törekvő, de jószívű, kedves kislány. Igaz most 18-án lesz 2 éves és még nem beszél, de csak azért nem, mert nem akar. Bár lassan törik az ellenállása, mert kezdi belátni, hogyha mi jobban megértjük őt, akkor ő is hamarabb megkapja azt, amit akar. Amúgy mindent megért, kivéve a jövőidőt. Azt hiszem tudatában a jövő fogalma, ahogy a fejlettebb állatoknál is, (még) nem létezik, csak a jelen és a múlt tapasztalatai. 

A mai ötletem, hogy bölcsi után sétálni vigyem, hisztériába fulladt. A gyereknek ez "hétfői munkanap volt" ki volt merülve, már az ajtóban hátravetette magát az avarba, és torkaszakadtából üvöltve bőgött, "apaaaaaaaaa!" egészen a közeli játszótérig, közben csak nyolcszor játszotta el, hogy az erőtlenségtől összecsuklanak a lábai, és ült le, majd feküdt háttal a földre. "Rita ne égess!" -szóltam néha rá halkan, mert a vénasszonyok nagyon néztek ám, biztosan egész kis Romana füzetnyi fantáziálással telt meg apró agyacskájuk a szegény kislányról és gonosz anyjáról. A játszótéren tovább őrjöngött, az volt a szerencsém, hogy A. már otthon volt, és megkérhettem, hogy jöjjön értünk kocsival. Persze mire odaért, Rita vigyorogva hintázott, klasszikus! 

Egyszerűen túlságosan kifáradt, de legalább ma is jókislány volt, nem tépte le a pelenkát, szépen szólt. Végig a hosszú hétvége alatt is, mert teljesen megnyugodott attól, hogy apaaaa meg anyyyaaa mindketten vele vannak. Ez az erős kettős kötődés problémás lesz, de majd kinövi, sőt majd jön az eltaszítós korszak, akkor meg hiányozni fog ez a mostani. Lehet, hogy kissé különc, elvégre a mi gyerekünk és kétoldalról, ki tudja milyen ősi felmenőkig visszanézve örökölhette fentebb felsorolt tulajdonságait, továbbá egyke, de mindezek ellenére sem látok semmi abnormálisat viselkedésében.

Ingleichen és a szobatisztaság

Megrekedtünk ott, hogy szól amint kaka van, de nem várja meg, hogy kicseréljük a pelenkáját, hanem lecibálja magáról. Mindegyik fajtát. Minden nap a szarát takarítom, ma szerencsém volt, mert ugyan Attila pizsamájára borította, de tömör állagút produkált. A pizsama fertőtlenítőben ázik. (Igen, a férjem pizsamát hord és én vettem neki, mert ez az istenverte ház hajnalra úgy kihűl, hogy majd megfagy az ember benne.) Szóval mikor nincs szerencsém, akkor Rita 350 km/h-es sebességgel mindent amihez csak hozzáér összeken fekáliával, olykor még a haját is. A szőnyeg a legrosszabb, mert túl nagy. Azonnal öntöm le Oxival (tömény hidrogén-peroxid oldat vagy por, kakalakó anaerob bacik ellen kiváló), amit meg nem foltoz a hypo azt azzal, vakarok, súrolok, gyereket fürdetek, ipari mennyiségben mosok, szellőztetek. Azistennek nem tudjuk rávenni, hogy előtte szóljon. Ötlet, tanács? 

(Amúgy a régi miliőmbe való visszavágyódás nem emiatt van, ott is vakarhatnék, súrolhatnék, sőt még a két macska is szőrözne. Na az ő szaróládájukat biztosan az erkélyre tenném, vágatnék macskaajtót, korábban is akartam, csak mindig sajnáltam őket, hogy fázik szegények segge. Mostanra jól megedződtek, ez persze mellékes.)

Ingleichen- itthoni rajzszakkör

Hurrá, még egy játék amit imádok! Süni is imád rajzolni, de egyelőre még poszt-posztmodern stílusban alkot, a papírt szinte érintetlenül hagyja, csupán szignószerű vonalakat húz azokra, a néző képzeletére bízva, hogy mit akar ezzel kifejezni. A szőnyegre hasalunk, mindenki a maga lapja fölé, de ilyenkor inkább engem figyel, szórakoztatja, ahogyan rajzolok. Ma almákat kreáltam neki, kénytelenül emlékezetből, mert állandóan elvette a szemléltető tárgyakat, majd meg is rágcsálta azokat. Továbbá paprikát, és paradicsomot, ki is tettük a hűtőre. Így jobban meg tudja különböztetni, hogy mi az "amma" és mi a paradicsom. (Ez utóbbit nem tudja kimondani). Kedvence újabban a paprika, minden mennyiségben. Képzeljétek ma még sütit sem kért, hanem csakis paprikát! Ez nagyon jó. Odáig van még a "bambáért" is (banán), sőt elkezdte nyitogatni a hűtőt, hogy önállóan táplálja magát. Ez remek ameddig vissza is csukja, de így tesz, mert rendkívül okos. Nagyon önálló, annak is neveljük, de nem is szükséges erőltetnünk, ellöki a kezünket ha itatnánk, etetnénk, ma pedig már magától izomból, másodpercek alatt felmászott a csúszda tetejére, A.-val csak lestünk, két hete még lecsúszni sem tudott rendesen! Egyébként már apppaa és annyaa vagyunk és nem "tá"-k.

"amint közösségbe teszed, számíts rá, hogy azonnal elkap valamit"

Bölcsis Süni máris bekapott valami takonykórt, remek. Még csak taknyozódik és köhécsel, hétfőig meglátjuk mi lesz. Még jó, hogy éppen nem dolgozom, mert mindenképpen táppénzre mennék emiatt.

bölcsis Süni

Ez a bölcsi egy luxusszálló, hihetetlenül szerencsések vagyunk, hogy ilyen van itt. Egészen pontosan egy régi szocreál borzalmat újítottak fel,  de csak legelől maradtak riasztó elemek, úgymint álló virágtartóállványok, foszöld, csíkos '60-as évekbeli fotelek, hozzájuk illő lakkozott asztalkával, azon álnépies futóval és egy szintén álnépies hamutartóval, mi nem értem minek van kint, mikor nem szabad dohányozni. A mi gondozónőnk, dadánk(?) határozott, egyelőre nagyon, nagyon szimpatikus. Rita bőgött reggel mikor otthagytam, de én is egyetértettem azzal, hogy minél tovább tutujgatom, annál rosszabb lesz. Mire érte mentem, "Edit néni" elégedetten jelentette, hogy mindent megevett, jó kislány volt, és akkor Sünüs csinált egy olyat, hogy elandalodtam teljesen, hozzábújt a mellette lépdelő kislányhoz, dudorászva átölelte, ezzel búcsúzva el attól, majd jött hozzám vigyorogva. 

Tipikus elsőgyerekes aggodalom

Sünikével szándékosan sosem beszéltem gügyögve és nem is ugrottam minden nyaffantására, de análkülis szeret, hogy folyton körül lihegve édesz kici tündérkutuszkámoznám. Süni ugyanis rugalmas, ma már újra a régi volt, visszafeleselt, visongva kacagott, vadultunk, összebújtunk, házi wellnessezést rendeztünk a kádban a maradék lássokkal. Délelőtt kóboroltunk, hagytam futni, belemenni a susnyásba, hogy majd úgyis kijön onnan, mert szúrni fogja a meztelen lába szárát, így is lett, ki is futott magától, továbbhaladva az árokpartokon köveket gyűjtöttünk Attilának, nagyrészüket eldobálta közben, mert az viccesebb mint cipelni. Kergette ez egyik öregasszony kint kaparászó tyúkjnyáját, felelősségteljes anyukaként rászóltam persze, de igazából én is egy vásott kölyök vagyok, szívem szerint beszálltam volna a tyúkfuttatásba. Naszóval szokásom szerint túlaggodalmaskodtam ezt az új helyzetet a jajszegénykisfélárvám mi lesz veleddezéssel, meg sem ismer majd, sérült, lelkibeteg, szerethiányos lesz, aki már 14 évesen megszökik egy narkós punkbandával, jajj, jajj. Ehh!

Sünmü

Szegény kis kölcsöngyerek, eddig anyáméknál volt meg A. szüleinél, olyan kis érzékeny lett, úgy kapaszkodik belénk, ölelget, alig látjuk egymást. Nagyon bízom benne, hogy a bölcsiben  magára talál. Agyonkényeztették a szüleink, nem volt ilyen, most már rajtunk kívül mindenkivel bizalmatlan, ha hangosabban szólok neki, már görbül le a szája. Minél tovább maradna itthon, ez annál rosszabbá fajulna. Kortárs társaságba kell mennie neki is, ha ez kezdetben mégoly fájdalmas is lesz. Ó, ha már erre gondolok, szó szerint  hasogat a szívem, kész, maradunk itthon, visszakérem a gyest, de nem, az én Sünmüm ennél keményebb, és én is, ki kell bírnunk most ezt. 

Sünike és a beszéd

Rita most 18-án lesz 20 hónapos, onnantól már csak 4 hónap és 2 éves lesz, hihetetlen, nem? Nekem az. Beszélni nem beszél az ewok gagyorászáson kívül, mert mindent megért, mi is őt, így meg lusta fárasztani magát. Például szólok neki, hogy "Rita, ülj le szépen és vedd fel a cipődet!", akkor sikkantva örül, mint kutyus a póráznak, és felveszi, mert mindene a kert. Hamiskásan vigyorog és ha kinyújtja  a kezét az üvege felé, annyit "mond", hogy "öüüüü" abból mi tudjuk, hogy szomjas. Vagy öüü+ujjmutatás az ablakra= ki akar nézni. Ööööüüü+pelenkamarkolás= pisi, kaki van. Egyedül a kertre fejlesztett ki saját szót, az a "tájtá". A pápát (= szia, csókolom) is szépen és következetesen használja, de mi továbbra sem anyu és apu vagyunk, hanem "tá". Sőt a ház is, a macskák is, egyszóval kiírhatnánk az ajtóra ha értené, hogy "táék". A bölcsiben viszont nem fogják érteni, így kénytelen lesz elkezdeni beszélni, hehe. Amúgy próbáltunk már mindent. (Nem, nem mindet, kukoricára térdepeltetés nem volt, és verbális fenyegetés, hogy "beszéjjé' má', büdös kölke!")

kinek-mi

Molly az öko-bio pelenkák miatt a mosógépbe költözött, az én karomhoz az új öko porszívóm szervesült. Van hozzá pörgős, szőnyegre való hajfelszedős turbókefe, és a parkettához kemény sörtéjű seprő, ezekbe beleszeretve a hagyományos fejet ki se próbáltam, nem is fogom, minek. Hétördög Ritasüni minden óvintézkedés ellenére megszerez papírokat, élelmeket, miket szétcsipked, morzsáira bont szétterítve azokat természetesen az egész lakásban. Ezeknek likvidálása minimum napi két porszívózást követel. Fogalmam sincs arról, hogy ez milyen nem márkás termék, de a beszerzésnél nem a márkásság volt a cél. Ennek is a belső szűrője a kényes pontja, ami ha megtelik, akkor ki kell bontani és vakarászni. A régi vacakon már havonta kellett, remélem ezen nem.

edzésnapló

Kezdtem magam rosszul érezni lelkileg, és erre még mindig az a legjobb orvosság, ha addig tekerek, még ki nem döglöm. Sünivel tudok már bicajozni, de futni nem. Éppenséggel a hátamra köthetném, de akkor legfeljebb 25 métert tennénk meg, majd az árokba dőlnénk. Nem kockáztatom a gyerek épségét. A játszótéren ott volt a múltkori kiskrapek, akiről megtudtuk, hogy Arnoldnak hívják. Már megismerte Ritát, vigyorgott is, sőt tiszteletére bemutatta, hogy ő egészen fel tud mászni valami mászókán (nagymamáját közben a frász törte), Rita pedig kecsesen lépkedve oldalvást leste, mint akit mindez hidegen hagy. Mesteri, kislányom, mesteri! Babaflört, el vagyok ájulva.

A nagynénim még nem válaszolt, szerintem sokkot kapott.

edzésnapló

Igen, ez az a pillanat, mely majdnem olyan kellemes mint egy jó szex. Frissen zuhanyozva, testradírozva, grépfrútos-bergamotos finom illatú testápolóval bekenve, kellemesen lefáradva. Hegyimenetbe kapcsoltam, jól meghajtottam magam oda-vissza. Sünci megint flörtölt a játszótéren, elég helyes, nála egy évvel idősebb kisfiút nézett ki magának különben, de ami még jobb, hogy annak az anyja is jófej volt, úgyhogy mialatt ők hintáztak, Sün csivitelt, bájolgott és a kisfiú elgondolkodva szemlélte, addig az anyukával mi is jót társalogtunk. Előtte megkockáztattam, hogy leszakad-e alattam egy apró várerődszerű faépítményről lefutó, kisebb gyerekekre méretezett vékonyka  csúszda, de pont beleillett az alantabb panaszolt testrészem, és Sünikét az ölembe véve közvagyon megrongálása nélkül szánkáztunk le azon.