A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hiúság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hiúság. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. március 21., szerda

hiú röpke boldogsága (tavaszi romtalanítás)

Új kozmetikushoz jutottam (végre). Olyat csinált a szemöldökömmel, amiről eddig azt hittem, hogy csak plasztikai sebészek képesek rá. Nem, nem borotválta le és tetoválta át, csak ügyesen festett és gyantázott. 
Én- Mondd meg őszintén, a bőröm alapján mennyi idősnek nézek ki? Egészen vad kort is tippelhetsz, nem sértődöm meg!
Kozmetikus- Hmm...-kritikusan összehúzott szemmel vizslatott- Úgy 27-28 éves lehetsz.
Én- Tegyél az elsőhöz tízet.
Kozmetikus- Na ne hülyíts, ezt nem hiszem el! Amúgy nehogy azt hidd, hogy kamuzni szoktam, azt soha.

Egy rövid ideig boldog voltam. Azt hittem negyvenet fog mondani, és sürgős kollagén meg egyéb kezeléseket javasol. Elvégre az ő érdeke, hogy minél többet keressen.

2012. január 17., kedd

dagadék harca

Visszanézegettem a régi fényképeimet (sajnos digitálisan csak 2005-ig vannak meg) és rádöbbentem, hogy én 2005-2006 táján bizony voltam olyan dagadt, mint szülés után, na akkor el is hagyott Pé. Felhívtam röhögve és elnézést kértem, hogy egyáltalán rám bírt nézni, nem zavart, hogy hülyének néz. Aztán segített először Nyuszikazoli táplálkozástanilag, majd Ágika, aki azt mondta, hogy le kell szarni minden extrém táplálkozási elméletet és gyakorlatot, átállítani az agyat a fogyásra, aztán lódulni előre és sportolni. Hatékony edző volt, sokat köszönhetek neki. Most szörnyen le vagyok punnyadva, ezer éve nem bicajoztam, odakint zimankó van, itthoni tornázásra a hely szűk, hajcsár nélkül pedig úgyis haszontalan, mert lusta vagyok. Áhh, éppen kezdett emberi formám lenni, de ez a karácsony nagyon betett, még azt nyögöm.

2011. december 15., csütörtök

dagadék boldogsága

Anyám elismerte, hogy fogytam. Ez a legékesebb bizonyíték, mert egyrészt freudista alapon tudatalatt féltékeny rám, a fiatalabb nőstényre. Másrészt szüleim, és szélesebb rokonságom folyton fumigálnak, mert nálunk ez hagyomány, hogy úriembereknek karcsúaknak kell lenniük, és árgus szemekkel figyel mindenki mindenkit, hogy nem hízott-e, nem eresztette-e el magát, nem engedett-e a falánkság és a plebejusi dínom-dánom vonzásainak? Mennyire gyűlöltem ezt a nyilvános megaláztatást régebben, még akkoris, ha nem egyedüli elszenvedője voltam! Ma már csak nevetek rajtuk, szerencsétlen, kifelé élő sznobok. Mellesleg ahogy öregszenek, a hormonok apadásának, a lassuló anyagcserének szervezeteik egyre kevésbé állnak ellen. A hajdani karcsú hölgyek és urak hatvanas éveiket taposva, (némelyik lassan a hetvenest) pocakokat, kappanhájakat, széles valagakat, löttyedt karokat növesztett magára, ugyanakkor aszódó öregasszonyos, vénemberes lábakkal. Hahh! 

Én viszont még szép vagyok és fiatal, önmagam hiúsága miatt érdekel, hogy legalább még 45 éves koromig csinos maradjak. Szülés után 46-os nadrágokat vettem*, ezekből fogytam vissza a régi 44-es-ekbe, és most már azok is lötyögnek, tekeregnek a lábaim körül. Tegnap vadászatra indultam 42-esek után. Azért még messze vagyok a régi 36-38-tól, de ha már csak 40-es kell, az is mennyei lesz, óigen. Kövér, nagycsontú ujjaimra simán felcsusszantak a normális női kezekre tervezett bizsu gyűrűk, jegygyűrűmet is lassan le kell vetnem, nehogy elhagyjam ameddig be nem szűkkítetem, de ezzel még várok.

Receptem egyszerű: nyomor és neurózis. Reggeli, ebéd: kávé, cigi, víz, multivitamin tabletta. Korai vacsora: híg moslék, amire előfizetünk. Gyümölcs, zöldség este Sünéből, ha már jóllakott és "anya" szájába tömi kedvesen.

*Utólag már le merem írni.

2011. november 13., vasárnap

legenda oszlatás

Lehet saját hajat is vágni anélkül, hogy utána sapkában kelljen közlekedni. Tegnap őrült perceimben, mint egy thrillerben üldözött hősnő, gumival összefogtam az agyonfestett és szakadozott, kihullott, 10 szál hajamat, és csett, egy ollóval levágtam. A hátul maradt maradék egyenetlenségeket Attila hajnyírójával, és két tükör segítségével igazítottam ki. Hátulról vagy jó 14 cm hullott le, de csak azért nem ajánlottam fel rákos gyerekeknek, mert mint említettem kevés és rossz minőségű volt. Attila hosszúhaj mániás, így morgott egy keveset, tehát most növesztem ismét, bár mindig szerettem a kleopátra-szerű fazont. Fényképen nem látványos a változás, élőben inkább, mert eltűnt a lépcsőzetesen növesztett, mindig hátravetődő loboncka.

(Gagyi webcamos, mert Rita többször megkaparintotta és elejtette a gépemet, azóta torzít, kiírta, hogy objektív hiba. Gyerekek mindent tönkretesznek, szelaví, ennél nagyobb bajom ne legyen. Komplett, tervezett elavulásra szánt kisgép volt, nem csilliárdos csodamasina.)

2011. október 21., péntek

a szépségért meg kell szenvedni

Ma 12 percet töltöttem az UV-kemencében, láthatóan kezd pigmentálódni a bőröm. (A fotósoppos előrebarnított szar képet töröltem.) A hajam szőkül. Még pár hét, és egészen olyan átlagos, kelet-európai magyar maca leszek, amilyenekkel tele van a box. Tegnap ellenőriztem a húspiacot, rémes. Minek pucsítanak a csajok, akik tartós kapcsolatot keresnek? Meg a vénkurvák mér' írják ki, hogy 33 évesek? Ironizáltam, én sosem leszek sem díva, sem plázacica (ebből a korból már ki is nőttem), sem ordítóan műnő. Abból nem nőttem ki, hogy ne hordjak bakancsot, meg vicces sálakat és ne járjak hátizsákkal. Pár napja próbáltam gyöngyöt is fűzni, hogy majd ééén csinálok magamnak nyakláncot, de valami kibaszott keservesen ment, a kis üvegbogyók szétgurultak, megvakultam, mire 15 darabbal beletaláltam a damilszálba. Rá kell jönnöm a trükkjére, vagy faszba a damillal, fogok tűt, vastag cérnát és a kis szemetek nem ugrándoznak szerteszét.
 
Éhes vagyok, de a felüléseknek és kalóriamegvonásnak köszönhetően jelentősen apadt a hájam. Ilyen egyszerű fogyni, jé? A kalóriamegvonás miatt zizgősebb vagyok, alvásproblémáim vannak, remélem, hogy ez átmeneti. Új nadrágok, felsők kellenének, kisebbek. Munkát kellene találnom, hogy legyen pénzem ezekre is.

2011. június 10., péntek

napi HP-s

Ma már megfelelő méretű nadrágot vettem fel (van vagy 8 éves) minek következtében a helyes, magas, korombeli pasi rövid mustra után tíz perccel az ebédideje előtt elvállalta a gány gumim és felnim kicentírozását, egyebezését. Kissé letört, mikor mondtam, hogy nagy boldogságomban akkor most hívom a férjemet is, hogy nincs nagyobb baj. Az árat még ez előtt kérdeztem meg. Geci-e vagyok? Nem, mert rögtön megkérdeztem, hogy visszajöjjek-e délután, önként vállalta. Nomeg kellenek ilyen kis apró, külső pozitív megerősítések, mert Attila elfogult.

Amúgy tartós kapcsolatban persze, hogy tudatosan kell élni, okosan kompromisszumokat kötni szinte mindennap, persze, hogy könnyebb megugrani a felelősség és kötelezettségek elől, de ha valaha mégis elválnék még klimax előtt, én már ezt mégegyszer végig nem csinálom. Mindenképpen elvált, szintén gyerekes apukát keresnék akivel diszkréten összejárnánk dugni, de semmi együttélés, közös gyerek, meglevők egy fedél alatt nevelése nem lenne. 

2011. március 13., vasárnap

nevettető

Tegnap kisminkeltem Al anyját, közben jókat vihorásztunk. Azt mondta, hogy én olyan nyugodtnak, mosolygósnak és boldognak tűnök. Rögtön felvilágosítottam arról, hogy ha látna engem mikor csak ülök magam elé meredve, arra gondolva, hogy minden szar, beszélni kedvem nincs, azon jár az agyam hogyan, merre tovább, mindezt antidepi szedése mellett,  akkor nem mondana ilyet. Persze nem hitte el. 

Megkérdezte azt is, hogy szerintem mi vonzó benne, mert ő magát rondának látja. Itt következett némi kölcsönös női  "te hülye vagy, te vagy a hülye, bezzeg  ha nekem ilyen, meg olyan arcom, alkatom, szemem, bőröm etc.-etc. lenne..." majd estére rájöttem arra, hogy mi az igazi válasz. Megnevettet. Az kevés, hogy tele van energiával, de okos, humoros és magával ragad, mint egy tájfun. Ez a válasz arra, hogy miközben ő magát rondának látja (jesszusúristen, megint azt mondom, hogy a ronda az igenis én vagyok, egy semmirevaló trampli) miért tetszik annyi pasinak. Majd megírom neki is. Vajon elhiszi? Én sem hiszem el, hogy nem vagyok ronda, mert mikor azt képzelem magamról, hogy nem, akkor valaki lefotóz, meglátok a képen egy torszülöttet, minek következtében tízezred másodperc alatt vág belém késként éles fájdalom, hogy már megint csak ámítottam magam, már megint csak.... 

2011. február 25., péntek

a nők csak a pénzt költik

Most, hogy tudom a melltartó méretemet, és azt is, hogy a vékony szivacsos nemcsak a kismellűeknek előnyös, hanem mindenkinek, mert nagyon szép ciciket csinál, melltartómániás lettem. Anyagi helyzetünkben csak a rajongásnak lehetne jogosultsága, de ebben tipikus nő vagyok. Felhajtottam vaterán egy akciós új párat, előtte lelevelezve az eladóval (nem érdekel ha "leesett a kamionról"), hogy nem kínai számozású. Eredetileg sötétlilát akartam, de a nő jelezte, hogy az sajnos sérült, és pink van helyette. Jó lesz az, jól áll, hordok ilyen színű pólót. Mindenféle színt akarok! A másik ugyanilyen, csak krémszínű. Tudjátok milyen boldogság ez terhesség meg szülés után?! Mire visszatornázza az ember lánya az eredeti méretét? Nagyon sokáig nem akarok látni egyetlen darab fehér, pamut, libido-lohasztó darabot sem a ruhatáramban!
F.-nél érdeklődtem, sértve érezné-e magát férji jogaiban ha ezt közzétenném, mert szerintem nem közönséges. Egy fürdőruhás kép is többet mutatna, (nem kell aggódni, sem az olvasóimat nem teszem ki ilyen sokknak, sem magamat annak az önszívatásnak, hogy a napiszaron kössek ki) valamint szabása miatt is ildomos.

2011. január 29., szombat

dagadt-nem dagadt, ronda-nem ronda

Ez az a téma, amitől a pasik a falra másznak. Nos végignéztem pár régebbi fotómat és megállapítottam, hogy 25 felett a kor nekem csak jót tett, vagy rosszak voltak a nem digitális fényképezőgépekkel készített felvételek. Mégis rettenetesen frusztrált lettem, a mítosz, hogy de én 21 éves koromban még 36-os szoknyát hordtam, üde voltam és karcsú, az hamis. Sosem voltam karcsú. 175 cm-hez 56 kg-val sem, mert nagyok a csontjaim, a kezeim, lábaim, a fejem széles, a fejemen mindig vastag zsírréteg ült, a fejemet mindig utáltam, a fejem alapján mindig úgy néztem ki, mint aki 50 kilóval súlyosabb valódi tömegénél.  Derekam sosem volt, botkarjaim se. Igazán lehangoló. Mégis mindig nagyon jó pasijaim voltak. Furcsa. 

Egy valamit tudok elmondani ezzel kapcsolatban. Mikor a lélek egyensúlyban van, az hat a testre is, a test fogy, meggyógyítja önmagát. Nekem mindig a sportolás jelentette belső egyensúlyom megtalálását. Olyankor nem kell nass, nem kell étel, nem kell jutalom. (Megjegyezem a szülésem óta alig eszem, de az őszi nagy iram után most azért nem fogyok tovább, mert ülök a fenekemen és az anyagcserém lelassult.) Akkor éreztem/érzem magam boldogan, ha karcsú voltam/vagyok. Erre figyeltek fel a fiúk, férfiak és ez nyerte meg őket elsőre. Hosszabbtávon a személyiségem. Rengeteg tükröm van a lakásban és rendszeresen fényképezem magam, punciborotválásnál pedig kényszerítem magam, hogy igenis nézzem a felesleges zsírlerakódásokat. Azzal nem lehet vádolni kérem, hogy ne néznék szembe önmagammal. (Ide tennék egy vigyorgós ikont, ha nem ellenkezne az elveimmel.)

Namost ismerek én is olyanokat, akik dagin is teljesen kiegyensúlyozottak, boldogak, egyéniségek, ezért a legdurvábban jó pasijaik/nőik szoktak lenni, a köz nagy ámulatára. Valószínűleg genetikailag igazoltan piknikus alkatok, tehát számukra súlyfeleslegük nem jelent majd rizikófaktort megbetegedéseknél, de az ilyen típusú emberek azért kevesen vannak. 

A legtöbb kövér nő csak simán kövér, kiegyensúlyozatlanul, tétován, tehát unalmasan minden téren. A férfiak azért választják a fiatal, karcsú és vonzó megjelenésű nőket, mert ösztönösen úgy érzik, hogy nemcsak testük ép, hanem lelkük is, talán még értelmük is. Ez többnyire persze nem így van, tehát tovahussannak, az átlagnő pedig csak áll és zokog, hogy milyen szemét gazfickó használta ki már megint. A szerencsésebbek még jóval a menopauza előtt bölcsebbé válnak, és nem maradnak örök vesztesek a szerelemben.

Szépség? Nekem általában azt szokták mondani, hogy szép vagyok, mire én mindig azt felelem, hogy jól sikerült a sminkem. Ritkán vagyok igazán szép, sminkkel vagy anélkül, egyre megy. Aki szép, az szép. Szép voltam és vagyok boldog órákban, frissen szerelmesen, újrafelfedezetten szerelmesen, jól sikerült utazáson, felszabadult és boldog baráti beszélgetések után, jól megfizetve, és szép voltam a második trimeszterben.  Ma? Átlagos, elfogadható vagyok magamnak külsőleg.

2010. december 16., csütörtök

a melltartós fűzősizé

Álltam az öltözőfülkében. A melltartóval kombinált álfűzőszerűség tökéletesen simult melleimre. Egyik oldalamról Tanárnőm nézte őket elragadtatva, másik oldalról Csoporttársam. Ez annyira erotikus volt (már megint mibe keveredtem?) és jóleső. -Örülök, hogy legalább én is nyújthattam valami esztétikai élményt.-cinikuskodtam, mert a modellalkat, hipertörékeny, bármit ráadhatsz, piszkosul jól néz ki benne típusú Tanárnőm mellett ez meg sem fordult a fejemben. -De szeretnék ilyen melleket, legszívesebben megsimagtnám őket-lehelte ő. -Ha nekem meg olyan hasam lenne, vagy lesz egyszer az életben, mint neked, akkor ilyen hidegben is haspólóban fogok járni!-vigyorogtam vissza. Csoporttársam a háttérben kacagott. Lelkendezve kérdezték, hogy mikor mutatom meg Földönjárónak. Nos, nem tudom milyen lesz a karácsony, szóval ahogy hazaértem, már bújtam is bele, a várakozás nem erősségem. Nagy tetszést keltett, de volt olyan dög, hogy megpiszkálta a még rajta lógó "push up" feliratot. Neemis annyira pusápp, de tényleg! Van nekem igazim, na az valóban sokat csal, ez csak egy nagyon vékony szivaccsal bélelt, sima  kosaras melltartó.
fazonra ilyesmi, de az enyém sokkal szebb

Ma volt az utolsó németóra, becsületesen (khmm) megírtuk a zárótesztet,  reméljük, hogyha minden jól alakul lesz még folytatás, ha nem is intenzíven, de legalábbis németezésen kívül is össze tudunk futni. Nagyon fogtok hiányozni.

2010. november 22., hétfő

mindent rögtön, mint egy gyerek

Na jó, ez nem lesz edzésnapló! Olyat külön vezetek, de még én is csak akkor látom magam, ha belépek ide. Nem szabad feladnom. Ha az egyik kis igazi (nem olyan mint én, azért vannak világos pillanataim) életében nem sportolt oszlopdisznócska ex-kolléganőmnek sikerült, és ma már normális nő, akkor olyan nincs, hogy ne menjen, feladni pedig pláne nem fogom. Azért sem. Én?! Soha! Most akkor úgy akarok kinézni, mint Marcia Cross, akinek szintén négyszögletes kerek feje van és látszódik rajta, hogy műsovány, avagy jó így? Nem jó, látjátok a képen, hogy nem vagyok cuki kis homokóra töltöttgalamb, nekem nem áll jól már + 5 kg sem, nemhogy + 150. Persze én mindent rögtön akarok. Azonnal németül tudni, azonnal szuper állást kapni, 2 nap után vihogva lefutni 5 km-t és nádszálkarcsúra fogyni. Dohogva el.




Ő meg az elrettentő példa, akinek egy közösségi oldalról szedtem le a fotóját. Jesszus-jesszus, erre a szintre sosem süllyednék, szétfolyt karok, keresztbe csíkos póló, zsíros haj, melegítő....és még ki is pakolja... Blogját olvasva nem az "istenem, ilyen, de milyen okos, humoros, jófej" kategória, sőt. (Személyiségvédelmi okokból elhomályosítottam az arcukat. )