egy kis robbanás

Tegnap végre megmondtam valakinek a magamét, ami évtizedek óta kikívánkozott belőlem. Már nem érdekelt, hogy bántom, hogy konfliktusba keveredem, olyan jólesett! Ma pedig tornáztam, a kondim Torrentéjének felel meg, így a pulzusom villámgyorsan az egekbe szökött és eborított az adrenalin. Csodálatos érzés volt, mámorosan üvöltöttem  egyet. Feléledtem a cél és értelem nélküli tengődésből, önnön roncsommá silányulva a végtelen ideje tartó bezártságban. Ezt egy telefonhívás váltotta ki. A rabszolgatelepről kerestek, megyek állásinterjúra. (Attila egyik verziója szerint nem vesznek fel, mert vak vagyok, másik verziója szerint visszautasítom majd a munkát, hiszen szerinte nem akarok dolgozni. Imádom a házasságban kifejlődött cinizmust, szmájlijel.) Természetesen lehet, hogy nem alkalmaznak, mégis az, hogy még kellek valakinek, valakiknek a külvilágból, hogy hirtelen kapcsolat teremtődött önkéntelen börtönöm és a világ között, ez kirobbantott abból, amit jobb híján nevezzünk depressziónak. Valójában ál depresszió, hiszen önmagában melyik tettrekész, értelmes embert elégíti ki az, hogy egész nap egymagában legyen, és vakarja a koszt a családja után? Nem csoda, hogy a gyógyszerek dupla dózisban sem hatottak. Továbbá nem vagyok buddhista, hogy átverjem magam azzal, hogy minden feleslegesnek vélt, sziszifuszi munkának van értelme, ahogyan  a fáradságosan elkészített por mandalák is ezt szimbolizálják, melyeket hagyják, hogy a szél szerteszét fújjon. 

Ne tévesszen meg, hogy így írok a családomról. Rita a legédesebb gyerek, és Attila a legjobb férj. Azonban ami sok, az sok. Nem tudnék hat héttel szülés után dolgozni idegenekre bízva a gyerekem, ez számomra követhetetlen szélsőség, de az is, hogy a lassan 2 és félévessel itthon kuksoljak. Az őrület szélére sodródtam. Szép és jó itthon, mikor szeretsz élni. Mikor már csak teher a létezés és kötelességből teszed, olyan fáradt vagy, mintha kőfejtőben dolgoznál. Nem érdekel, hogy süt a nap, vagy esik, hétfő van, vagy péntek, reggel vagy este, mert minden egyforma. Ott a kert, ültetni kellene, fejleszteni, de ha nincs pénz? Barátokhoz utaznál, de arra sincs pénzed, különbenis mit mondhatnál nekik? A hirtelen viszontlátás öröme amúgyis mindig elfeledteti a gondokat. Szóval rettenetesen el lehet fáradni ebben, én is egyre többet aludtam az elmúlt hónapokban, ösztönösen így védekezve a valódi megőrülés ellen. Aztán hívtak. Délután is tornáztam, és holnap is fogok.

hiú röpke boldogsága (tavaszi romtalanítás)

Új kozmetikushoz jutottam (végre). Olyat csinált a szemöldökömmel, amiről eddig azt hittem, hogy csak plasztikai sebészek képesek rá. Nem, nem borotválta le és tetoválta át, csak ügyesen festett és gyantázott. 

Én- Mondd meg őszintén, a bőröm alapján mennyi idősnek nézek ki? Egészen vad kort is tippelhetsz, nem sértődöm meg!

Kozmetikus- Hmm...-kritikusan összehúzott szemmel vizslatott- Úgy 27-28 éves lehetsz.

Én- Tegyél az elsőhöz tízet.

Kozmetikus- Na ne hülyíts, ezt nem hiszem el! Amúgy nehogy azt hidd, hogy kamuzni szoktam, azt soha.

Egy rövid ideig boldog voltam. Azt hittem negyvenet fog mondani, és sürgős kollagén meg egyéb kezeléseket javasol. Elvégre az ő érdeke, hogy minél többet keressen.

közjáték

Attila kiásta a semmirevaló vadrózsát tövestől (túlélő, hamarosan úgyis újra kihajt, szerintem már az egész ház aljzatát behálózta a lonccal együtt), ezek terjedését eddig vad nyesésekkel és szocreál kocka betonlapokkal igyekeztünk gátolni. A lapok elé ültettem szabályosan a sok nárciszt. 

-Képzeld valami sárga virágizék voltak a beton alatt, nem tudod mik lehettek azok?-kérdezte.

-A nárciszaim, a nárciszaim! Amiket mindennap lesek, hogy mikor bújnak elő!

A lápos talajban bemoshatta a sok eső a hagymákat a betonkockák alá. Valószínűleg a tulipánok is így jártak és a murvaösvény alatt rothadtak el. A legviccesebb az, hogy mikor úgy volt, hogy elköltözünk, akkor azt sajnáltam, hogy nem láthatom majd az első, saját kezűleg ültetett nárciszaimat és tulipánjaimat.

március 15.

Ma úgy elmentem volna márciustizenötödikézni. Hogyne, a jobbikosokkal, egy magamfajta vakhű fideszes családban nevelkedett gringo úgysem mossa le magáról, hogy titokban nem náci. Hagyjuk, mert holnap jön a családom, csupa savanyú, kötekedő, morcos alak, rettenetes! A körmeimet ízléstelen csillámos türkizzöldre lakkoztam csakúgy, (*infantilizálódom Sün mellett) de mielőtt lemostam volna, megkérdeztem Ritát, hogy csúnya-e? -Nem csúnya-válaszolta és alaposabban megszemlélte. Akkor maradnak így.

Szóval a márciustizenötödikézés az ifjúságot jelenti, a tavasz kezdetét, lelkesedést valami jobb után egy tömegben, akik lelkesednek, majd megunva a tömeget, sétálgatva kiscsoportos kocsmalátogatásokat tenni. A barátaim talán most is ezt csinálták Budapesten, sőt, az egymillás tüntetésre kimenők biztosan. Hiányzik ez a hangulat. Az egyetlen nap, mikor kokárdát tűzök.

tőmondatokban

Nem leszünk városiak. Egyrészt Mosonmagyaróváron az albérlet helyzet teljesen eldurvult, méregdrágán kizárólag brigádoknak adnak ki ócska kis paneleket. Másrészt nem tudjuk megoldani a gyerekfelügyeletet sem, továbbá amúgyis ingázni kellene ide. Maradunk, maradunk még mindig. Engem sem vigasztal más nyomora, de járhattunk volna rosszabbul is, hogy egyáltalán nem lenne saját lakásunk, pláne kertes ház, még ha a saját kertrészünk csöppnyi is. Bőven elég, ki sem használom. A tulipán és nárciszhagymáim sem keltek még ki, lehet, hogy már nem is fognak. Igazi falusi, pláne ha munkanélküli, ilyenkor már régen egész nap kint kapirgál egészen az első őszi fagyokig. A szomszédaink már nemcsak kapirgálnak, beindult a motorosfűrészes,- bármilyen hangos kerti gépeket használós szezon, kiváltképpen vasárnap hajnaltól.

Továbbra is küszködöm a depresszióval és a magánnyal. Pontosabban azzal, hogy ezekbe én boldogan elmerülnék, de nem tehetem, el kell látnom a végtelen mértékben áradó pakolni,- mosni,- és takarítanivalót, aminek nagyrészét Rita termeli. Ezt úgy tudom csak kivédeni, hogy méregerős kávét iszom, akkor felpörgök, egészen normális leszek és eszembe sem jutnak ilyen baromságok. Az aszthma  sprét csak ritkán használom, annak is van egy olyan mellékhatása, hogy növeli a pulzusszámot, legutóbb  remegtek a kezeim is. Meg szteroidos, ami hizlal és méreg. Farmakomán és ambivalensen halál után sóvárgó vagyok, de nem ennyire. 

Találtam egy megfizethető árú cseresznyés-vaníliás cigidohányt és a hozzá gyártott minőségi filtert, így most töltöm a cigimet. Olcsóbban kijön, finomabb és kevesebbet is szívok belőle, szivarozás és cigizés közti átmenet.

Állandóan az a kényszerképzetem, hogy leromosodott, vén csúfság vagyok. Ez szexnél zavaró, mert mindig azt képzelem, hogy Attila csak lustaságból, megszokásból szeretné csinálni és csak idő kérdése, hogy mikor dob ki egy 22 éves selymes, feszes cickójú, karcsú, és nem neurotikus szépségre cserélve. 

Valamelyik nap felvettem a kopogós barokk mini tűsarkús bokacipőmet, amiről azt hittem, hogy olyanban nem lehet járni, hozzá a minden nőnek jól álló bootlegs szabású farmerrel, és azt tapasztaltam, hogy a kis sarkak önkéntelenül csípőt ringató, szexi járásra és nem vágtató zsiráfügetésre kényszerítenek, így sok pasi megbámult. Vezetni is kényelmesebb benne, kitámasztja a lábat. Nyárra be kellene szereznem  még ilyeneket. Úristen, jön a nyár, le kell vetkőzni. Csak rongyaim vannak. Képzeletben nyüszítve térdre rogyok.

Még mindig nem tudok németül, ami nagy baj munkatalálás szempontjából.

unalmas, később törlöm típusú lelkiéletes

A lelkiismeretemet elaltattam. Rájöttem, hogy teljesen felesleges benzint pazarolnom arra, hogy személyesen mondjam meg, hogy nem kell az elfekvős állás. Kértem, hogy küldjék el az anyagomat, egyáltalán nem ütköztek meg, másnapra meg is hozta a posta, ennyi.

Gyakorlom a lazulós életet, ami tulajdonképpen arról szól, hogy hülyeségekre próbálok nem vesztegetni energiát, ellenben a fontosakra koncentrálok. Aztán ha mégsem úgy történik minden, ahogyan én azt elterveztem, (újabban általában nem szokott), akkor sem kényszeres enyhén autistaként kétségbeesni, szorongani, elveszettnek érezni magam. Nem jön a busz időben, ilyeneken felhúzom magam, mert ambivalensen, de belül szánalmasan, megveszekedetten, őrülten precíz vagyok és zavar minden szabálytalanság. Ezt hívják generalizált szorongásnak, ha ezoterizálni akarom, akkor az enneagramm alapján az egyes típus vagyok. Az önbíráskodó, a rendmániás maximalista, rossz passzban savanyú uborka, fő bűneként dühvel, haraggal telve. Jó passzban humoros, lendületes. Lendületesen meg is ittam egy vödör kávét, most visszaolvastam ezt a baromságot, se füle, se farka. Első paradoxon: lazán maradni, hogy erre vesztegettem időt. Hol az a német nyelvkönyv?!

Jól alszom, mikor...

Ahogyan a lusta és halogató emberek többsége, akik viszont tisztességesek, én is akkor alszom jól, ha elvégeztem az aznapra kitűzött teendőket. Sajnos pocsék alvó vagyok, mert az utóbbi időben ritkán kerekedik fel bennem finoman tombolós szorongással párosult lendület is, hogy nagyon sokat tudjak dolgozni. Hiszen minél többet dolgozom, annál nyugodtabb a lelkiismeretem, és annál jobban alszom. Különben csak forgolódom hajnalban az ágyban teljes éberséggel, olykor enyhe gyomorszúrással és teszem azt legszívesebben ablakot pucolnék. No ezt éppen megtettem tegnap nappal, tisztességes időben, ahogy némelyek itt mondják: megpucúútam. 

Este németezni akartam, de rossz volt a netem, és addig szöszmötöltem a géppel, hogy megjavuljon, hogy korahajnal lett. Utána éberen még meg kellett néznem a Mátrixot, jobb híján angolul. Ekkor már hajnali négy volt, el is határoztam, hogy két órát alszom, majd eltekerek a pékségbe és frissen sült zsömlékkel lepem meg családomat, majd németezek. Tíz órakor ébredtem rettenetes lelkiismeret furdalással. Igazából csak magamat hergeltem, mert vasárnap van, Rita, Attila is később keltek, előbbi kivette, ellátta Sünt, aki az ágyunkba mászva a gyerekműsorokat nézte, tehát nem történt semmi végzetes, nem dőlt össze a világ, továbbá senkinek nem tűnt fel, hogy nincsenek frissen sült zsömlék. (Igaz máskor sem szoktak lenni).  

Most annyira túlkávéztam magam, hogy még a kezem is remeg, így a mesterségesen előállított szorongás adott, már csak a lendület kellene. Elképedek magamon, egyszerűen elképedek, hogy milyen problémákra fecsérlem az energiáim és időm! 2 hétig szorongok egy utálatos munka miatt, amire más csak annyit mond, hogy "na ezt nem", és keres tovább.  Meg aztán mi van, ha nem találok rögtön? Eddig is megéltünk valahogy, a bölcsiből pedig sokszor lógtunk. Itt a tavasz, metszenem, permeteznem kellene dédelgetett kedvenceimet is, gereblyéznem meg effélék, de én csak ma ültem ki először a napsütésbe macskákat fésülni. Tegnap ki sem lehetett vontatni, annyira el voltam foglalva a veszendőség érzéssel, a lelkiismeretfurdalással és szorongással. Nem tudom, hogy ma hogyan fogok aludni, rajtam áll....

Kisgyerek mellett tanulni?

Számomra rejtély, hogyan csinálják ezt anyukák, pláne több gyerek mellett. Az enyém egy percig se hagy nyugton, ha teszem azt leülök a gép elé, hogy megnézzem a bankszámlámat (amit valószínűleg csak nagyon csórók és nagyon gazdagok tesznek rendszeresen, sajnos az előbbi csoporthoz tartozom) már lökdös nyüszítve, hogy szomjas, éhes, kaka van, tutumká van és "Dóra" kell. Elég jó erőben van, ha engem nem is tud még eldönteni, a billentyűzetet, egeret, forgószéket igen. Ezek viharosan amortizálódnak. Olykor próbálok nem tudomást venni róla, akkor levetkőzik dühében, pucéran, visítva és röhögve rohangál előlem, ismét közli, hogy kaka van, ami legtöbbször ilyenkor nem igaz, csak tutumkázni akar, ami a fürdőkádat jelenti. Az utóbbi időben fürdésfüggő.  Már 85-féle víziállata van és persze mindet be kell tenni a kádba, legutóbb nem figyeltem 2 másodpercig, azon kaptam, hogy dúdolva keni magát Ajax súrolókrémmel, amit a kád sarkában felejtettem. Szerencsére kiváló bőre van, nem lett semmi baja.

Node vegyük azt az esetet, hogy anya kinyit egy nyelvkönyvet. Ritának azt meg kell azonnal vizsgálnia, és már elfogadta régen, hogy a könyvre nem szabad féltékenynek lenni és nekiesni, ám akkor rögtön hozza valamelyikét is. Ekkor ismételgetni kell neki, hogy ez mi, az mi. Anno pedig megfogadtam, hogyha belehülyülök, akkoris elmondom neki százezredszerre is, hogy ka-kas, pa-ci, ma-lac-ka, bög-re, al-ma stb. A nyelvkönyv közben félredobva pihen. Beteszek neki "Dórát", ebben az életkorban legfeljebb két rövidke részig tud figyelni rá, nem is érdemes kinyitni semmi komolyat, mert aztán megint jön, hogy szomjas, éhes (válogat, akármi nem jó ám és ha nincs éppen az, akkor dühöng), autót akar nézni, hintázni menni, repülőket, csillagokat lesni az égen, táncolni, futni. Még mindig nagyon új, irigylem az energiáját. Mit tegyek, legtöbbször engedek neki. A nyelvkönyv lassan porosodni kezd, ott egye meg a fene, úgyis németül van.

paradoxon

Ma ismét kilátástalannak látom a helyzetet. El kell mennem a hullakamrába*, hogy Rita továbbra is bölcsis lehessen. Ha viszont a hullakamrában vagyok, nem tudom hozni-vinni, anyósom pedig magánál tartaná, nem is kívánhatom tőle, hogy a neki már messzire levő bölcsibe hurimpálja naponta kétszer. Felfogadhatok persze bébiszittert is, aki körülbelül annyit fog kérni, amennyi a fizetésem lesz. Tehát azért menjek egy utálatos helyre, hogy aztán Rita bölcsibe járása csak papíron legyen igazolt, hacsak nem költöm a pénzemet egy idegenre, közben jobb esetben katatón depissé váljak. Ez őrület!

*Az, hogy olyan régen nem dolgoztam egészségügyben és nem ezen a vonalon tanultam tovább, kifogás volt, kiderült, hogy szintén "gyüttment pesti" ismerős diplomás ápolónőt is oda akartak besuvasztani, ő is nemet mondott. Nem velem van a baj, épeszű ember nem ezért megy nővérnek, pláne szerez ebben diplomát, ez utóbbit rá értem, mivel én nem mentem anno diplomás eü.-s képzésre.

tegnap

Egészen olyan voltam, mint aki él. Jönnöm-mennem kellett, a tüdőorvosnőm másodszori találkozás után is nagyon szimpatikus, egy szerteszét álló hajú, 15 dioptriás szemüveget viselő zseni, erőteljesen androgün jelleggel, néha kisurran bagózni, engedelmet kérve a páciensektől, hogy "kissé összeszedje magát". Felfigyeltem arra, hogy asszisztense hamarosan szülni fog, miért, miért nem kínálták fel az állását? Csak nem megy vissza dolgozni 6 hét után! Ejj, a kérdés költői volt, mindig ezekre a helyekre vadásznak a gyerekes, és jó vezéri kapcsolatokkal rendelkező helyi veterán ápolónők.

A lélegzés erősségét, jellegét mérő gépbe akkorát fújtam, hogy a domina rámszólt "na-na mit csinál a géppel?!" Végül azért elégedetten szemlélte a gyönyörű eredményt, a tüdőm ismét olyan erős, mint egy versenylóé. Pedig egy hete elfogyott asz aszthmasprém is, ez nálam egy enyhe és bujkáló nyavalyácska. Kocsiba vágtam magam, megkerestem a rabszolgatelep új, óvári hangárját és beadtam egy jelentkezési lapot. Olyan kézírással, ahogy csak orvosok, vagy teljesen retardáltak írnak, de kedvemet ez sem rontotta el. A bölcsibe is beugrottam, ki akartam íratni Ritát, hogy aztán mikor lesz munkám, ismét visszaírathassam, de közölte az igazgatónő, hogy addigra új gyerekeket kell felvennie és próbáljak meg szerezni "papírt", mert személy szerint ő sem híve ennek az egész fontoskodó apeh marhaságnak, de most bekeményítettek. Még tartott bennem a pezsgés, nem törtem le.