Eddig nem tudtam, hogy milyen egy éves gyerekkel karácsonyozni. Egyszerre rémálom és röhögés. Földönjáró miközben főztem, napközben elment vele autózni, addig legalább nem rángatta folyamatosan a nadrágomat, vagy őrjöngött elreteszelve a farácsra kapaszkodva. (Molly, nagyon kíváncsian várom, hogy két gyerekkel milyen lesz). Fényképeket nem sikerült készíteni. Hol F. feje lóg ki (magassarkú cipőt kellett volna vennem), hol Ritáé, hol az enyém. Olyan is van, ahol sikerült mindhármunknak beállni, mindenki látszódik, de Rita éppen elfordul. ÁÁÁÁÁÁÁ. Pedig akartam cuki anya-lánya lilában képeket (mű)fenyővel, mosolygós hármas fotókat, de nem jött össze. Huhh, az ételeim kiválóan sikerültek, de erről csak az jut eszembe, hogy az öcsémtől holnap kapok egy futónadrágot, amin majd jól "meglepődöm", remélem, hogy jó lesz méretben. *Akárhogyis, a mostani kilengés után folytatódik az önterror, vagyis a hájak lefutása. Én vagyok az az ember, aki karácsonykor is blogol, de miért ne tenném? Délután el tudtam ájulni egy órára, utána főztem magamnak egy újabb méregerős kávét, átmentünk F. szüleihez, majd karácsonyoztunk itthon, most lihegünk. Muffinra már nem jutott erőm, pedig a szüleim-öcsém arra izgulnak, de majd ha visszahozzák Ingleichent, akkorra sütök nekik azt is.
-
-
*Jó lett, van nagy öröm és boldogság. Kaptam még hájleizzasztó övet is, höhö.
