házkörüli gányolások

Időm írni végképp' nincs, most festegetünk. Kerítést, falat, rozzant, kertbe száműzött faszékeket. Egy kicsivel megint jobb képet mutat lakhelyünk. Nem baj, legalább addig az öcsém végre produkált valamit a legjobb barátjával, ami nekem is tetszik, vagyis nem hip-hop, ha jól értettem akkor ez "experimental". Nohát akkor az, húzzanak bele, hogy legyen hallgatnivalóm. Majd kárpótlom egy klasszikus, könnyen emészthető és infantilis sci-fi novellával.

"írjál"

Azt mondták írjak, mert régen milyen jópofákat.... Feleltem, hogy beláttam korlátaimat, nem tudok még pancsot sem, akkor meg minek? Nem baj, a korlátaimon rágódhatok, ők tudják, hogy mikre lehetnék képes, csak írjak. Hagyjatok már ezzel-kértem. Akkor pedig lusta vagyok, az az én bajom. Valóban jellemző rám a lustaság és halogatás, de ebben az esetben nem. Tegyük fel, hogy nekiállok, belelendülök, minek következtében elmerülök abban a világban amit építek, megszűnnek nappalok, éjszakák, ha valaki megszólít és meg is hallom, üveges szemekkel meredek rá, ha folytatja zaklatásomat ideges leszek, hogy hagyjon már békén, betör itt nekem a magánvilágomba! Namost ezt kisgyerek mellett és bébiszitter hiányában nem lehet. Nem panasz, csak ténymegállapítás: nem vonhatom ki magam a forgalomból.

fiú-lány barátság vége

Én- Bocs mennem kell, vár a családom. 

Ő- Szüleid, tesód? Tényleg, hogy vannak? 

Én- Jól kösz, de nem ők, Sünüs itt rángat. 

Ő- Hogy? 

Én- A férjemre és a kislányomra értettem (tagoltan mint egy fogyatékosnak, holott nem az).

Ő-  (érthetetlen krákogás)....Persze, szia.   

Azt hiszem, hogy anno mégsem dughattunk eleget, mert azóta is hallgat. Később hívtam, azt mondta nagyon dolgozik (és tényleg, mert éppen Facebook-ra posztolt valamit) még később írtam, hogy megyek Bp.-re, először lelkes volt, majd ottjártamkor "elfelejtett" hívni. Ilyen még soha nem fordult elő. Nem értem, évek óta boldog a barátnőjével, ezer éve ismerem, túl vagyunk mindenen, azt hittem ő hetero kivétel, mégsem. Kár. 

Frissítés: nyeltem egyet, felhívtam, bocsánatot kért, de túl depressziós lett mindettől és képtelen volt hívni. Elboronáltuk. Apránként öl az élet, ha hagyjuk. Az élet kapja be.

tislizések

Annyira ki voltam éhezve a barátokkal való beszélgetésekre, hogy gyakorlatilag csak lakásokban fordultam meg. Eméknél aludtam, mindkét este hajnalhasadtáig tisliztünk* az erkélyen, másnap kávé, rohanás másokhoz, családi összejövetel átlagosra sikerült, de azért szerencsére a kellemes irányba tolódott, ha kirobbanó élvezetet nem is okozott. Minden más tevékenységhez túl rövid volt az idő, ha egyszer eljutok egy hétre, akkor természetes, hogy megyek moziba, kiállításra és egy rendes körfotózásra. Most csak másoknak semmitmondó képeket készítettem, ide is csak egyet teszek be. Gyerekkorom óta imádom az öreg bérházak liftjeiben ezeket az igazi, nagy piros vagy zöld gombokat, amiket még erőből kell nyomni, spontán jött az ötlet, hogy kapjam le, ki tudja látok-e még ilyet?

*vacsora után éjszakába nyúló, asztalnál való beszélgetés, iszogatás, leginkább borozás, XX. sz. első felében haszn.  kif.

fantasztikusan jó volt

(Még ülepítem magamban a sok élményt.)

végre

(Az előzőhöz: olyan zsúfolt programom lesz, hogy már csak arra nem akarok gondolni, hogyan bírom majd az iramot, de jó lesz, biztosan nagyon jó, csak Ritát nehéz itthon hagynom. Sokat gondolkodtam ne vigyem-e mégis magammal, de ettől mindenki kínlódna, legfőképpen a gyerek, úgyhogy marad.)

Tegnap az óvári belvárosban koslattam a kedves zegzugos utcácskákban a fodrászkellékest keresve, térkép nélkül sehova nem találok el, de szeretek "eltévedni" is, megtaláltam ismét (elcsesztem amúgy a hajam, vörös lett, a rézszőke árnyalatot a legnehezebb elérni és tartósan fenntartani, amúgy jó ez is, meg úgyis kimosódik egy hónapon belül) aztán kóboroltam. Majd nem tudom miért, benyitottam a Bahiába. Tudni kell, hogy mikor indultak, engem a hideg kirázott ettől a mesterkélt alternatívkodástól, hirtelen minden újgazdag ismerősöm ott vette az akkor méregdrágának számító ruháit, krisztussaruit, bőrleffentyűit. Aztán más trendek jöttek, pontosabban ez a vonal ugyan megromolva, poliészterrel dúsítva, de átszivárgott a multik és zsibvásárosok kínálataiba, ma már minden hipermarket előtt van bolt, ahol ál-afrikai/indiai/dél-amerikai "disztárgyakat" lehet vásárolni, szerintem a legszörnyűbb a mű indián álomfogó. 

Mégis bementem, mert most, hogy már nem divat, kedvem szottyant egy tarka nyári nadrágra vagy kendőre. Ruha alig volt, ellenben a tulajjal és az ott lézengő barátaival hamar közös hangot találtunk, kiderült, hogy senki sem helybeli, Óvárt a szellemi sivárság netovábbjának tartják, amin j.-i lakosként röhögnöm kellett, a tulaj pedig az utolsó igazi bahiás mohikán. Egyre vidámabban idézgettük a régi pesti helyeket (a győrieket nem ismertem)  majd mondta, hogy azért van már ilyen kevés ruha, mert ez is alig fogy és inkább a bolt alatti teázójához fűz nagy reményeket. -Neked van itt teázód?!-sikkantottam. Kiderült, hogy az sem úgy megy, ahogyan kellene, tehát már elkezdte kiállításoknak, koncerteknek is megcsinálni a helyiséget, és az a terve, hogy egy régi Tilos az Á-féle kis vackot alakítson ott ki, ahova a magamfajták is szívesen járnak. Józannak tűnt. Felnőttnek, aki nem ragadt le a múltban, de nem is csupán a haszonszerzés hajtja. 

Harminc-harmincöt felett már nem a bebaszás, beszívás a lényeg, azt csináltuk eleget, persze olykor jó az is, de inkább olyan emberek társaságára vágyunk, akikkel lehet értelmesen beszélgetni. Nem világot váltani, ugyanmár, de megvitatni azt miért ne? Hívtak most szombaton is egy koncertre, milyen ironikus, hogy éppen most, mikor Bp.-n leszek, remélem eljutok nemsokára másikra, remélem Attilának is bejön majd a hely, ha nem, akkor nem lesz belőle konfliktus, hogyha néha elmegyek majd egyedül. (Éjjel a gyerek úgyis alszik.)

kín

Hol van már az ataraxia....? Végigkínlódtam a napot, analizáltam magam, hogy mi a valódi bajom? Félek attól, hogy túl jó lesz otthon, szülővárosomnak abban a térségében ahova készülök, ahol minden sarokhoz legalább egy emlék fűz...Félek, hogy leomlik védőpáncélom és az utcán bőgöm el magam, mint egy infantilis gyenge féreg...

apró

Ma áttekertem a határig, józan eszem visszatért, töröltem is az előző, rendkívül ellenszenves, ostobán nyervogó bejegyzéseimet.

a nyárfák alatt

Közelebb-távolabb, közelebb-távolabb villannak agyamba az óriási nyárfák képei. Kissé szédülök a hintán, melyre kockáztatva 30.000 Ft-os bírságot ("a játszótéri játékokat 12 évesnél idősebb gyermek nem veheti igénybe")  rá mertem ülni Süni mellé, aki nagyon élvezi a páros hintázást. 

A játszótérieket már nagyjából ismerem, most a sokgyerekes család kölykei voltak ott, vezérük a körülbelül 11 éves széle-hossza egy szőke Dzsordzsina vagy ki, aki az alvezérrel a hinták fakeretén kuporgott, ami szép teljesítmény, mert még az én seggem is simán befér az ülésbe. Láttunkra meg nem moccant, finoman le kellett kérnem onnan, pofát vágva kászálódott. Aztán elmentek, és akkor Rita mellé ültem. Bicajjal meghajtottam magam Ritástul, de nem eléggé, Ausztriába meg nem merek áttekerni, nehogy megbüntessenek, hogy nincs rajtam kukásmellény, bukósisak mindkettőnkön, fene tudja még mik, majd utánanézek. Régen is az volt a filozófiám, hogy stresszhelyzetben addig kell hajtani, még a fejem teljesen üres nem lesz, le nem adom a belső gőzt és nyugodtan nézek szembe a problémával. Most ez részlegesen sikerült, az is valami.

mi az a trollkodás?

Érdeklődtem, és kaptam egy igényesen megírt posztot erről.

napi HP-s

Ma már megfelelő méretű nadrágot vettem fel (van vagy 8 éves) minek következtében a helyes, magas, korombeli pasi rövid mustra után tíz perccel az ebédideje előtt elvállalta a gány gumim és felnim kicentírozását, egyebezését. Kissé letört, mikor mondtam, hogy nagy boldogságomban akkor most hívom a férjemet is, hogy nincs nagyobb baj. Az árat még ez előtt kérdeztem meg. Geci-e vagyok? Nem, mert rögtön megkérdeztem, hogy visszajöjjek-e délután, önként vállalta. Nomeg kellenek ilyen kis apró, külső pozitív megerősítések, mert Attila elfogult.

Amúgy tartós kapcsolatban persze, hogy tudatosan kell élni, okosan kompromisszumokat kötni szinte mindennap, persze, hogy könnyebb megugrani a felelősség és kötelezettségek elől, de ha valaha mégis elválnék még klimax előtt, én már ezt mégegyszer végig nem csinálom. Mindenképpen elvált, szintén gyerekes apukát keresnék akivel diszkréten összejárnánk dugni, de semmi együttélés, közös gyerek, meglevők egy fedél alatt nevelése nem lenne. 

a döbbenet

-Szóljak, hogy hol tartunk árban?-kérdezi a gyógyszertáros csóróknak fenntarthatott tekintettel. Egészen addig nem értem, még haza nem tekerünk Ritával az esőben. A pólóm frissen vasalt, ki vagyok sminkelve, méregdrága raftingos Sherpa dzseki van rajtam (egy régi barátnőm ajándéka, akire nagy volt az M-es méret). Aztán tükörbe nézek. Szánalmasan lóg rajtam minden, a nem is olyan régen még feszülős nadrágom lecsúszva, árvagyerekesen lobog a seggem, combom körül,* hajam az esőtől Medúza üstökéhez hasonlatos. Nemcsak termékenységi, de fogyásközpontot is nyitok itt. Szállás a kertben magukkal hozott sátrakban, elmélyülten szeretkezve a burjánzó természetben, átérezve azt. Itt minden szaporodik. Attila mellett az állatok, mellettem a növények.  Girjából felfedezett kettlebellezés helyett meg vasak emelgetése, pihenésként kapálás, gazolás. Étel nincs, de lehet szedni csalánt az erdőben, és utcai kútból hozott vízben megfőzni levesnek.

*Audrey Hepburn alkat márcsak a csontjaim miatt sem leszek sajna, de egyszer sikerül legalább a 20 éves kori méretemre visszazsugorodnom (36-38), uff.

a választás

Egyik visszatérő álmomban lebegek, ott mindig jó....Álmomban azt kell eldöntenem, hogy egyedül szeretnék-e aludni, vagy  barátokkal beszélgetni. Fáradt vagyok álmomban a társasági élethez, de ez lustaság, szükségem van rájuk, valaki vár...

Felébredek, megrázom a fejem. Csak egy hülye álom. Téblábolok, mégsem találom a helyem. Ritát kérte anyósom korábban, átviszem. Bicajra pattanok, átmegyek Alékhoz. Ők vártak? Vagy jókor mentem? Nem tudom, de örültek nekem és mindenki vidám volt. Később, már Ritával az oldalamon hosszan hallgattam, hogyan épült a mellettünk lakó középkorú házaspár ál-rönkvityillója, hogyan gyógyult meg az új kutya, és ez is mosolyogtatott.

Reggel és délelőtt még mindenki más volt, front nyomasztott, gerjesztett idegeket-e? Nem tudom. Arra keltem, hogy Rita üvöltött, minden ruhát leszaggatott magáról beleértve a pelenkát is, pucéron ugrált a rácsokat rázva és össze-vissza hugyozott mindent. Éppen kisikáltam a matracot, kivontattam a napra, a hugyos cuccok forogtak  már a gépben, mikor jött Al, hogy baj van, a magyar tanára holnap mindenből vizsgáztatni akarja, de nem tud maradni, nekem kéne átmennem. Lemostam az arcomat szappanos hideg vízzel, felnéztem a tükörbe, egy idegen zombi tekintett vissza abból.

Alt próbaképpen azonnal vizsgáztattam, legyen Petrarca, szép, összefüggő feleletet kérek. Még egy gyenge kettest sem makogott össze, én is ideges lettem, azt hajtogattam, hogy ezt így nem lehet, nem lehet!  Közben Rita is folyton vonyított, hazajött Martin, egyik sem akart enni, Rita kiköpte a túróstésztát amit Almama főzött (ez a név nem találó, mert egy keskeny arcú, Audrey Hepburn alkatú, ám finoman izmos, szívós, nálam egy évvel idősebb fiatal nőről írok) rothadt büdös kölkei, istenverte magyartanár, nyúzom az agyonfárasztott Alt, aki már a szezont is keveri a fazonnal, faszkivan, ezt most hagyjuk. Jó volt ez így, majd az is, hogy magamnak is megmagyarázhatatlanul visszamentem.

diszkriminatív rajztanár

Allal az utóbbi időben megállás nélkül gyúrtuk a művészettörténet kezdeteit. Mivel még mindig nem tud jegyzetelni, és átfogó tudás híján biztonságból mindent le akarna körmölni ami a könyvben áll, hogy gondolkodás nélkül beseggelje, így én lettem a jegyzetelő. Ő olvasta a könyvet. Rizsa, rizsa, állj, tehát építészet, alcím templomok, iiigen, rizsa, rizsa, ezek a töltelékek, amiket csípőből kell magabiztos pofával rögtönözni, állj, szerkezet? Építési anyagok? Módszer? Funkció? Ideje? Etc. Ok. Pár leckével később a sokadik egyiptomi dinasztiánál már letakartam a könyvet. Gondolkozz-kértem-józan paraszti ésszel! Van egy puszta sivatagod, ahova piramist építenél. Honnan szállítod az anyagot? Al már nagyon fáradt volt, folyamatosan szoptat, alig alszik, közben majdnem egyetemi szinten tanulunk. Vízen = Nílus, kikötő, út építése....- adom meg a kezdő választ. 

Egészen szépen eljutottunk egy erős alaptudásig a kőkorszaktól az egyiptomi korszak végéig, természetesen nemcsak építészetből. Úgy volt, hogy csütörtökön vizsgázik. A tanára üzente, hogy mehet ha akar, de hármasra áll, még ha most tud is mindent, akkoris hármassal zárja. Anyádpicsáját!-magamban. Igaz Al merev ellenállást tanúsított a rajzolás megtanulásában, ez megalapozhatta a tanár ellenszenvét, de akkoris szemét, hogy most legalább elméletben nem hagyja bizonyítani. Nem baj-vigasztaltam Alt-ez már nem vész kárba, és ahogy mi most tanulunk, az valóban majdnem felsőoktatási szint. Mire érettségizni mész, óriási előnyöd lesz a többiekkel szemben: te már most úgy tanulsz és vizsgázol, ahogy arra kell.

"Nem, fiam, mi nem vagyunk szegények,

 mi csupán szegénységben élünk." (EP: Harmonia Caelestis) Azért olykor fáj Attila fájdalma, mert ő sokszor szegényként él, legalábbis ezt képzeli, tehát számára ez a realitás. Remélem, hogy minél előbb segíthetek a pénzügyi terheken. A lelkieken...próbálok, az mindig nehezebb, mindig. Mindenesetre mert vénülünk és csak viccelődünk a halállal, de a betegségektől nagyon félünk, beálltunk a reggelenként nyelvet kaparók sorába (lényeg az oldal alján) és életemben nem gondoltam volna, hogy megeszi a zabkását (sokmagvas igazi müzliből, persze tejjel és cukorral elsőre). Az anyai nagyapám és anyám  meséit elevenítettem fel, akik gyerekkorukban szó szerint éheztek a paticsfalú cselédviskókban. Még volt tej, a müzlit féláron adták, volt egy doboz tojásom, lisztem, készítettem másnap tojásos nokedlit, élveztem a leleményességet, a semmiből való finomságok előteremtésének egyszerű örömét. 

Anyám úgy megtanulta a szegénységet, hogy még most, lassan 65 évesen is annak képzeli magát. Emiatt sajnálom, ezt nem lehet levetkőzni, hiába keres már sokat, él minden kényelemmel felszerelt, sokszobás, szép új házban, legbelül még mindig zaklatja, hogy mindez csak illúzió, a valóság a hitvány korpaleves, módosabb napokon disznózsíron kavart rántással. Most már ő sem keres annyit, minden meg is drágult: izibe meg is hízott tudatalatt a még rosszabb időkre gondolva.

Kiütközik rajtam a jobbmódú apai nagyanyám és apai családom világnézete is, akiknek bár mértékletesen, de olykor szegénységbe esve is igényük van luxusra. Megérkezett ma a szülinapi Lush-csomagom. Három napon belül visszamondhattam volna a rendelést, de nem akartam. 

Attila hazatérve viccesen le naccságázott, kiigazítottam, hogy pláne munkanélküli naccsága, a GYES egy másfél éves gyereknél már csak szép megfogalmazása a mihaszna úri koldusénak. Mégis mennyivel gazdagabb vagyok pusztán már csak az új illatokkal is...