A HR-es ódzkodik attól, hogy gépsorra rakjon. Nyilván nem véletlenül, bizonyára nem én lennék az első, aki nem bírja a monoton, agyműködést nem igénylő, ellenben fizikailag megterhelő munkát. Tavaly nyáron, mikor Al anyjának segítettem csakazértis galambhullát "pucúni" sokáig ugratott azzal, hogy az elsőt úgy fogtam a kezemben, mint "kurva a pávatollat". Ejj, ezek a tanulatlan és szerencsétlenebb helyre született emberek előítéletei, továbbá kicsit kell az önérzetüknek, hogy éreztessék is, hogy valamiben jobbak. Nem is vitatom el tőlük, én egyszer még az államigazgatásban 2 nap SOS minisztériumba készülő jelentéshegy bespirálozása után (a karom majd' leszakadt, a szemem kiguvadt) hisztérikus állapotba kerültem, hogy ekkora baleknak néznek és majdnem felmondtam. Ó, boldog idők, ó balga huszonéves kor! A HR-es lány hívására várok, aki mindenképpen valami kvalifikáltabb munkára akar besuvasztani, de ha nem talál, akkor sem ráz le könnyen.
Legutóbb szokásom szerint fikáztam magam. Azért a kondim még nem Torrentéé, kezdetnek minden gyakorlatból harmincat róttam ki magamra (tudjátok lányok, például mikor kutyapózban térdelünk, és előbb az egyik lábunkat emelgetjük az ég felé, érezve közben, hogy szakad le a seggünk, majd a másikat, majd oldalra fekve, felhúzva, áthúzva, nyújtva, hajlítva, hasonlóakat a karokkal, hasizmokkal stb.-stb.) a végeredmény nem is lett rossz. Tegnap lazsáltam és elmúlt az izomlázam, de ma újabbakat végzek, mert jó érzés, hogy feszes mindenem, érzem magam, Sünt csak felkapom, a vasakat kettesével dobálom, hiába na, sportszívem van szó szerint (nekem is volt már idegkimerülésem, én is kötöttem már ki szív UH-n, meg terheléses EKG-n) bivalyerős vagyok, harmincnál nem néznek többnek, csak nyavalygok mindig.
