Figyelem az ittélőket. Némely dolgokban erősebb vagyok náluk, ez persze nem az én érdemem, csak így alakult. Sosem tapasztalták meg milyen egy nagyvárosban élni, ahol a zöm siet, magába zárkózik nyílt tereken, közlekedési eszközökön, közömbös, sőt a zsúfoltság miatt agresszív. Iskolákban, munkahelyeken sokkal szigorúbb és távolságtartóbb rendszerek alakultak ki, ezeken a helyeken az egyén személyes problémáival a nagyvárosiak jóval intoleránsabbak a falusiaknál, kisvárosiaknál. Párkapcsolatokban is. Az idegenekkel való érzelem nélküli dugások, a magányos, hím által védetlen lét az itteni nőknél különösen ritka. Nagyvárosban az élet minden területén keményebben kell küzdeni. Megedz, vagy megtör. Nem tudják milyen, de sejtik. Ezek az emberek félnek is a nagyobb városoktól és az utazásoktól. 

Hamar rájöttem, hogy nem is a pénzhiány miatt nem utaznak, hanem rettegnek szembenézni az ismeretlennel. Márpedig már egy nagyobb városban is rengeteg gyors ismeretlen változó van. Legtöbbjük először is az  eltévedéstől és elveszettségtől tart, hiába olyan logikus minden térkép, hiába vannak fent neten útvonaltervezők, a parkolási zónák díjaitól kezdve a menetrendekig mindenféle ismertetők. Mindig megdöbbennek, mikor elárulom, hogy Budapest akkora, hogy én is térképet, útvonaltervezőt használtam (használok) mindig, ha ismeretlen helyre kellett (kell) mennem. Aztán még félnek a furcsa és nagy tömegközlekedési járművektől is, a tévében látott villamos, troli, metró olyan elvont fogalmak számukra, mint nekem egy harmadik világbeli törzs életmódja. Félelmük nem szokott elmúlni ezek helyszínein sem, sőt, sokkolja őket és minél előbb menekülnek vissza.

Az itteniek korántsem buták, csak tapasztalatlanok és kiszolgáltatottabbak a nagyvilág mocskával szemben. Eloszlatok egy tévhitet is: ugyanolyan halandók és neurotikusak mint a nagyvárosiak. Miért? Létbizonytalanság, ennek legfontosabb része a pénzhiány. Mindig minden patikában figyelem milyen gyógy,- és kuruzslószereket vesznek az emberek, ez régi kíváncsiság. Nevezhető etikátlan kukkolásnak is. Nemcsak egy adott emberről árul el sokat, hanem a társadalomról is. Az elmúlt években hiába állítottak be diszkréciót biztosító kis pultokat, festettek fel a padlókra távolságtartó csíkokat, azoktól ugyanúgy látom és hallom, hogy miket vesznek. Altatók, nyugtatók, antidepresszánsok, vérnyomáscsökkentők, szívgyógyszerek, gyomorsavtúltengés gátlók, hashajtók, hasmenésgátlók, fájdalomcsillapítók, allergia elleni szerek. A legtöbb neurotikus alapon kialakuló szervi betegség. Említettem ezt a háziorvosomnak (eredetileg szintén budapesti) kissé szomorúan, de rábólintott "igen, igazi XXI. századi kombinációk....". Pont, pont, pont. Kiváló orvos, de nem válthat meg mindenkit. Talán csak itt, Magyarországon XXI.  századi kombinációk ezek,  amennyiben valóban csak XXI. századiak, amit nem hiszek. A gyógyszerek biztosan azok, az emberi problémák nem. Alig várom, hogy nyugati patikákban is leskelődhessek. Nem, nem élek vissza tudásommal, magamnak rendszerezem mindezt. 

Kedvelem az ittenieket. A legtöbbje nagy gyerek. Kedves, barátkozó, sokszor kissé esetlen, sokszor rakoncátlan, értetlen, makacs, de alapvetően szeretek köztük élni itt is. Emberforma ember vagyok számukra is, de azt csak én tudom, hogy itt is csak kívülálló. Ezért udvariasan igyekszem tartani is három lépést, mert az ő archaikus, többgenerációs család- és barátcentrikusságuk számomra befogadhatatlan. Jó kis bázis ez jelenleg.

a trafikosnál - érzelmek felvállalása a mindennapokban

Megfigyeltem, hogy trafikba azok az emberek is szívesen járnak, akik nem dohányoznak, mert a meggyújtatlan dohány illatát  legtöbbjük kedveli. Maga a trafikos sem dohányzik, jó dealer, okosan nem él az általa terjesztett méreggel. Kisvárosban, falun a trafik nemcsak bagót, újságokat, cukorkákat, telefonkártyákat árul, hanem az egyik legfontosabb kommunikációs központ is. A lakók nagyrésze rendszeresen betér ide csevegni. Vigyázni kell persze, hogy mit mondok, hogyan mondom. Ma annak a kockázatát vállaltam, hogy megkérdezzem a trafikost, hogy még a beteglábú srác-e a szakács abban az étteremben, ahol menüt fizetünk elő, és szerinte nem venné-e tolakodásnak, ha egy köszönőcetlit tennék az ételhordóra? Nehezen mutatok ki igazi érzelmeket, pláne idegennek.

Meglepődtem, hogy mennyire örült és más arcát mutatta: ő is meglepődött rajtam.   Túlságosan városi vagyok, természetes, hogy személytelenül intézek egy ebédrendelést is, én fizetek, ők hozzák. Ha nem tetszik, más szolgáltatót választok, közönyösen veszik ők is, csak egy vagyok a sokezer ügyfél közül, nagyvárosban természetesen. 

A mostani menüvel viszont nemcsak elégedett vagyok, hanem azt is tudom, hogy ki főzi azt. Egy szimpatikus fiatal srác, akinek (gyors, felületes diagnózis alapján) nyirokmirigy és egyéb keringési zavarai miatt óriásivá és idomtalanná puffadva eltorzultak a lábai, és csúnya, fekete ortopéd cipőbe vannak bepréselve. Egyszer találkoztam vele, félénken megkérdezte, hogy ehető-e amit kotyvaszt? Őszintén feleltem, hogy igen, sőt. Néha rendes fogásokra is beülünk oda. Friss, könnyű európai konyhát vezet (nyilván ebben az éttermet eltartó nagyszámú osztrák vendégek igénye is döntő) változatos és saját találékony zamatokkal. Jól főzök, felismerek egy  mestert. Sajnálom is betegsége miatt, de sajnálatomnál erősebb tiszteletem. Már állni is nagyon nehéz lehet neki, mégis hosszú órákon keresztül kitart egész nap főzve, (brrr főzés) mindennap remekelve, még az olcsó menükben is. Megérdemel tőlünk egy köszönőkártyát. Nem szokásom ilyesmit tenni, nem szeretem az érzelgősséget, a cuki kis ajándékokat, az évfordulók számontartását, mindig is úgy éreztem, hogy igazi, mély szeretetben nincs szükség ilyesmire, ezek csak pótlékok, a felszínesség szimbólumai. A hozzám közel állók zömmel ugyanígy gondolják ezt, vagy elfogadták, hogy ilyen vagyok, vagy egyeseknél én teszek kivételt, ha számára ez mégis ennyire fontos.

Most viszont nem marketinges számításból, vagy puszta udvariasságból, hanem szívből küldöm majd el kártyámat egy idegennek, és örülök, hogy megnyíltam (ez már nálam annak számít) a  trafikos előtt is.

új családtagunk, az "Alien"

Az öreg golfot eladtuk, csak úgy lazán, két nap alatt, és Földönjáró most az új barátjával ismerkedik kint, egy öreg marógéppel. (Még mindig nem tudom, hogy az micsoda, de szüksége van rá a munkájához.) Mindennek nevet adunk, de ő sokkal jobb névadó nálam, és mikor azt kérdezte, hogy - Szerinted nem úgy néz ki mint egy alien? -azonnal rávágtam, hogy Dehogynem, tökéletes olyan, sőt ez egy cyborg-alien, predator vérrel borítva! Alien ma kapott új vért (vagyis olajat, jó 10 literre volt szüksége) Földönjáró most innentől kezdve fokozatosan felújítja. Hagyom őket ketteseben, örülök, hogy újra mosolyogni látom. Nem török be a ebbe a privát világába, de ha hív, szívesen belépek oda. Nekem is megvannak a magam kedvtelései, most éppen Dexter-függő lettem, izgatottan lesem mindjárt a 2. évad 7. részét.

Egyelőre belül kell felújítani, a külső csicsázás a legvégső. Fényes feketére kellene majd festeni, hogy igazán alienes legyen.

übung - sie fehlt für euch

Sie sitzt hier mit uns.-wir gewichten heute früh. Ein Mann möchtet mit euch studieren auf Deutsch. -Nein, die ist noch unsere  Gruppe!-sagen wir zusammen auch. Wir wissen das ist sehr kindisch Ding, aber gefällig, denn natürlich wir sind ein bißchen kindisch, sogar, extrem empfindsam. Sie fehlt für euch, aber wir möchten im allgemeinen nicht quengeln. Es ist unwürdig, sie ist sehr stark.

belső utak- igen vagy nem

A terapeutám hangját még mindig tisztán fel tudom idézni. Ha  most beszélhetnék vele, sikongatna örömében. Jó öt évvel ezelőtt kezdte velem ezt az asszociációs játékot, és tanított meg egy alap relaxációs gyakorlatra, mely túl sematikus volt, az elmúlt hetekben jobbat találtam. Már akkor megmondta, hogy nincs nagy baj, a két szimbólumom nem áll olyan távol egymástól, nincs bennem őrjöngő farkas, aki szelíd báránybőrbe bújt és erőnek erejével kell visszatartanom, hogy ki ne törjön. Ennek ellenére túl feketén és fehéren látom a világot. Az alapszemélyiségemen nem tudok változtatni. Próbáltam ezalatt az öt év alatt megfogadni tanácsait, mert azóta nem találkoztunk, és félretéve előítéleteimet, valóban rengeteg embert megismertem, hogy aztán a kezdő ponthoz jussak vissza. Mély, személyes kapcsolataimban felülválasztó maradtam. Az erős, önálló, nagyon okos, de belül-kívül tiszta és egészséges embereket szeretem. Ilyenekből kevés van.

Mai meditációm alatt egy olyan rokont képzeltem magam elé, akit gyengének és ellenszenvesnek találok, de rendezni szeretném viszonyunkat. A kibékülés nem megfelelő ige, abban már benne van az elfogadás és a szeretet is. Képzeletemben ott állt kajánul mosolyogva várakozón egy ringlispíl szerű építmény közepén, körülötte fekete-fehér csíkosra festett palánk forgott sebesen. Felettünk az ég nyitott és kék volt. Szimbolikusak ezek, mint az álmok, de nem az univerzum, vagy az ufók vagy istenek küldik, ezek az én tudatalatti rétegeim. Mégcsak nem is túl mélyről.

A nyitott ég a szabad választásomat szimbolizálta. A kaján mosoly, a várakozó tekintet azt, hogy nekem kell lépnem. A körben feketén-fehéren futó palánk már más, ezt tudatosan is így gondolom: igen vagy nem és ennél az esetnél nincsenek árnyalatok. Még nem döntöttem, mérlegelek. Az igen azért zavar, mert ő képtelen kellemes szürkében tartani, akkor neki minden kell belőlem, feltétel nélkül. Igazi szimbiota, ilyen az ő alapszemélyisége. Taszít, mindig taszít, mikor valaki egészen akar, hogy érzelmileg szipolyozzon. (Ha idegen lenne, minden további nélkül a nemet választanám, a tökéletes tagadást. Nem kell, nem akarok tudni róla, számomra nem létezik.)

belső utak - kezdetek

Belsőmben járok, képzeletem énem jó oldalát egy utcával szimbolizálja, melynek egyik fele színes,  napsütötte, szép házakkal, virágokkal, fákkal. Mindez a bal oldalon van, nem foglalkozom vele miért, hagyom ott. A jobb oldalon elhelyezkedő rossz oldalon félhomály van, ónos szürkeség, esik az eső, az utca koszos, szemetes, a házak sivárak és lepusztultak. Éles fény-árnyék határon állok középen, majd akaratommal a jóról eltüntetem a napot, a másikon megszüntetem az esőt. Eltüntetem a virágokat, de átellenben a szemetet is. Újra a fényekre koncentrálok, most egyenletes nappali fény világít. Erősen kell koncentrálnom, a lepusztult házakon képzeletbeli ujjammal kinyúlva végigsimítok és eltüntetem a nagyobb repedéseket, a régi vakolatokat renoválom. Kissé színesebb lett. (Nehéz volt ez az első és nem gondolkoztam azon, hogy mire jó, csak csináltam.) 

*

Tudatalattim már maga vetíti a környezetet, kedvenc, platánokkal szegélyezett utam jelenik meg, ahol annyira szerettem biciklizni. Egyenletes, a zöld lombok által szűrt, tompán aranyló, meleg fény világít be mindent. Bal oldalon, a jón, kedves fekete macskák ugrándoznak a fákon, melyek most személyiségem pozitív oldalát szimbolizálják, ahogyan átellenben a fák között meredten csüngő hatalmas, fekete óriáspókok pedig a negatívat. Először csak sétálok előre, ide-oda pillantok, majd megállok, és kezem baloldalra nyújtom, ahonnan meleg fekete macska ugrik rám. Jó érzés, de ki kell nyújtanom másik kezem is egy pókért. Tudatosan is bizsereg a kezem az undortól, rá kell parancsolnom magamra, hogy karomat a valóságban sem kapjam fel az ágytakaróba dörzsölgetve azt. Kinyúlok a pók felé, hagyom, hogy jobb kezemre másszon. Nagyon nehéz elviselni, de azért sem rázom le, mert feladatom a jót és a rosszat harmóniába hozni bensőmben. Egészen addig állok, még undorom el nem múlik. 

Segítségül hívom a macskát, a két állatot felemelem magam elé, és szemlélem őket. Ebben a pillanatban elkaptam a tökéletes egyensúlyt, nem szeretem a macskát és nem utálom a pókot. Rövid ideig tart, már kilépnék innen, de be is kell fejeznem amit elkezdtem. A macskát visszateszem a jó és kedves oldalra, majd a pókot is visszamászatom kezemről a már nem is annyira félelmetes rossz oldalra. Ezután továbbsétálok jobbra és balra tekintgetve, és ugyan megremegek, mikor először ismét a pókokat nézem, de ekkor megállok és addig bámulom őket még el nem múlik viszolygásom. Tovább sétálok előre, még újra meg nem tapasztalom az egyensúlyt. 

(A valóságban  két nap is eltelik, mikor hirtelen felismerem miért a pirkadat és az alkonyat a kedvenc napszakaim és miért viszolygok az erős fénytől, és a teljes sötétségtől. Tökéletes! Aznap lekapcsolt lámpa mellett alszom és nem félek. Másnap még gondjaim vannak a túl éles napsütéssel, napszemüveget teszek fel, de türelmes vagyok.)

*

Ismét azon az úton állok. Most csak a fák szegélyezik, melyek időközben gyönyörű, narancssárga lombkoronát kaptak, és mindkét oldalon tökéletesen egyformák. Alaposan körülnézek, hogy mi változott? Állatokat most nem látok, a fény egyenletes,  végül lepillantok az útra. Eltűnt az aszfaltról a felezővonal. Selyemsima, tiszta világosszürke úton állok, mely enyhén irizál és messzire nyúlik.

a Himalaya sóról, az új divatról

Meglátásaim szerint van egy tévhit, miszerint ennek a sónak az alkalmazása alacsonyabb rizikófaktorrá válik a magas vérnyomás kialakulásában. Óriási tévedés, hiszen ez is közönséges só, azaz natrium chloratum. Emiatt azoknál az egyedeknél, akiknél a magas vérnyomás kialakulásában rizikótényezőt játszik a túlzott sóbevitel (A Na ion napi szükséglete 0,5-2g) amennyiben ebből is többet fogyasztanak az ideálisnál, szervezetük ugyanúgy reagál majd, mint a "közönséges" sóéra. A test a a felesleget a vérnyomás emelésével távolítja el, amivel a vesét terheli, hosszútávon annak működését is rontva, mely, hogy bírja az iramot, maga is bekapcsol olyan hormonokat, melyek emelik a vérnyomást. Ennyi elég is, a folyamatot itt nem részletezem tovább, a lényeg az, hogy a Himalaya-i só ebből a szempontból semmivel sem egészségesebb.

Egy pozitívumot tudok felhozni a Himalayából bányászott só fogyasztása mellett: nagyon tiszta, némi algamaradékot leszámítva biztosan mentes nehézfém szennyeződésektől. Ellenben egy molekulányi jódot nem tartalmaz, és mivel a Kárpát-medence erősen jódhiányos terület, ami miatt az itt élőknél gyakoriak a pajzsmirigy működés különböző zavarai, így aki itt él, és emellett dönt, annak javaslom, hogy jódtartalmú ásványvizet vagy multivitamint is szedjen mellé, különösen akkor, ha családjában már előfordultak pajzsmirigy megbetegedések.

Magam részéről továbbra is a tizedannyiba kerülő, jódos tengeri sót fogom használni, és ugyan nem vagyok harcos környezetvédő, de egy fillérrel sem támogatom a Föld egyik utolsó, szennyezetlen területének puszta nyereségvágyból történő letarolását. 

(A só egyébként a barátunk is, számtalan betegség kezelésénél alkalmazzák a hagyományos nyugati orvoslásban is. Tudják ezt jól a gonosz marketingesek is, máris tele van a piac Himalaya-sós kozmetikumokkal, és gyógyszernek nem minősülő termékekkel.)

thanks for Google for that

For further information click to here: http://en.wikipedia.org/wiki/Hungarian_Revolution_of_1956
Amúgy az ötvenhatozásból (is) elegem van, de ez most mégis jólesett.

egy próbát megér

Közben rájöttem, hogy kikapcsoltam erről az oldalról a gugli keresőrobotját. Egy árva német sem  kattintott rám. Ellenben apámra én igen, aki még a régi iskolák szerint tanulta mind az öt nyelvet, melyeken beszél. (Vagy már haton? Mert egy ideje spanyolul is tanul.) Na, németül cseteltem vele (részemről persze egyelőre csak jelenidőben és kisiskolásan, ahogyan a lentebbi szövegben is), és írta, hogy sajnos már nagyon szegényes a szókincse, de a nyelvtant pontosan tudja. A szüleimnél a szegényes szókincset úgy kell érteni, hogy pár évvel ezelőtt anyám folyékonyan olvasta Kafkát és olvadozott, hogy milyen gyönyörű, klasszikus nyelven ír-én abból egy büdös kukkot nem értettem, az alanyesetű személyes névmásokat kivéve. 

Anyám nem ér rá, de apámmal szerintem meg tudnék egyezni, amennyiben hajlandó vacakolni velem. Rajta kívül vannak még kiváló németeseim, de velük már csak akkor szeretnék társalogni, ha az alapjaim bitangerősek. Akkor addig a tanár mellett az apám kell nekem. Ismerem, hogy igazságtalan maximalista és 3 nap után leüvölti majd a fejemet ha akár eltévesztem egy névelő nemét is, de alávetem magam ennek, háttérbe szorítom sértettségemet, és azt a tudatot, hogy apuuu szadiiiiz, mint egy hülye kis kölköt. (Akkor fogok megsértődni komolyan, ha apuuu nem hajlandó rám szánni legalább heti egy órát erre, miután idejéből bőven kitelik.) Nagyon rossz nyelvtanos vagyok, igaz ma már inkább arra törekszenek a nyelvkönyvek is, hogy kommunikálni tudjon az ember, ha hamisan hát hamisan, de folyékonyan, mert a köznyelv is romlik, a közember meg sosem beszélt szépen. Ennek is van jogosultsága, ha emlékeztek még a régi, hülye, Rigó utcai nyelvvizsgarendszerre, ahol leginkább a száraz nyelvtanra mentek rá, emellett valamiféle leszűkült avítt és túl fennkölt szókészlettel kínozva a népeket. Valahol a kettő között kell megtalálni az optimális középutat: tökéletesen alkalmazni a helyes nyelvtani szerkezeteket, de minél tágabbá tenni a szókészletet  is, folyamatosan frissítve azt.

Ingleichen (probiere üben das Deutsch)

Meine Lehrerin sagt mir, wie heisst ist meine Tochter auf deutsch. Ingelchen. Natürlich es ist nur seine Spitzname, aber das spricht mich an. Seit 3 Wochen lehrne ich, aber in die 4 Stunden täglich. Jetzt ich habe nur die Wissbegier, nicht kann sprechen ich.

(Auf ungarisch: Ingelchen nagyjából Sünöcskét jelent. Elnézést kérek, lesznek ilyenek is, abban bízom, hogy egy lelkes német rámklikkel és mindent kijavít, annak ellenére, hogy ezzel égetem itt magam. Naív ügyfél.)

elválás

Igyekszem a Földön maradni, és nem hinni sorsban, csak véletlenekben. Soha ilyen jó nyelvcsoportom nem volt még. Három, különböző okokból magányos, de magunkfajtákra éhes, nyitott nő összekerült egy négy hetes intenzív kurzusra. Szégyelltem tegnap, hogy fáj az elválás, hiszen ez kínos a realistán gondolkodónak. Nyelvet tanulunk, mert az kell a pénzkereséshez, nem lelkizünk, nem érzelgünk, nem nyavalygunk-szóltam magamra. Ma mégis nagyon jólesett, hogy ezt elmondhattam nekik, ők is így éreztek. Nem zokogtunk, nem is kacarásztunk, csak mosolyogtunk fintorogva, ilyen az élet. Majd biztosítjuk egymást, hogy tartjuk a kapcsolatot e-mailen, felvesszük egymást közösségi oldalakra ismerősnek, ha úgy adódik elutazunk látogatóba, természetesen ez inkább csak gesztus, el fog sorvadni mindez, tudjuk. Nem pótolja azt a személyes közösséget, melynek során nemcsak németül tanultunk. illetve még egy hétig tanulunk is. Megpróbálok örülni ennek az egy hónapnak is, van olyan, számomra értékes ember, akiből csak 2-3 óra jut.

számomra nagy előrelépés volt

Egy órával ezelőtt Dr. House-nál úgy fúratni fogat, hogy nem kértem érzéstelenítőt. Előtte megfogadtam, akárhogy is fáj, félkézzel a karfába kapaszkodom, de moccanatlan marad arcom, szájam, testem. Fájt. Mélyen volt a lyuk, ahogyan a fúró rezegtette az idegkamrát, fájdalomvillámok futkorásztak a neuronokon. Azonban annyira mégsem fájt, mint mikor egyszer az egyik vesekövemet zúzták ultrahanggal, és azonnal el is múlt, ahogy a fúrást befejezte. Huhh, most ez olyan jó érzés nekem, mert tényleg a félelem nagyította fel a fájdalmat, amit akarattal leküzdöttem. Ráadásul így nem zsibbadt el a fél fejem, nem csorog a nyálam, mint egy idiótának. 

Cserébe House belefeledkezve a latin zsargonba (nem tudhatta, hogy értem) elmagyarázta mit nem kellene csinálni a fogaimmal és mit igen. A héjkoronának van egy új amerikai eljárása, melynek során nem csiszolják agyon a fogat, sőt egyáltalán nem csiszolják, de azt mondta, hogy neki nem éri meg ehhez beszerezni az extra gépet, kotyvalékokat, egyebeket, mert igencsak borsos ára van ennek az eljárásnak. Na ja, az átlag magyar még mindig csak húzatni meg tömetni jár, ilyen speciális babrálásokkal csak a méregdrága, csili-vili fogászatokon foglalkoznak. Ellenben nem javasolta a hidat, mert azt mondta, hogyha kinyírja az élő fogaimat, akkor egy láncreakciót indít el tovaterjedő ínysorvadással és azok idő előtt potyognak majd ki, ezért az implantálást ajánlotta. Ennél is a fájdalom érdekelt.

-Ugyan kérem, anesztézisben történik, olyan mint egy foghúzás! Kiszedni, na az macerás, amennyiben szükséges.-legyintett mosolyogva.

-Szóval nem kell lebilincseltetnem magam és nem fogok üvöltve hánykolódni, miközben lekaparja a csonthártyát?-kérdeztem vigyorogva

-Jajj, dehogyis!-válaszolta ő is röhögve, aztán még elmondta milyen gondok szoktak lenni az implantálással, melyek engem nem érintenek, mert bitang erős csontjaim vannak, van mibe fúrni. (Majd később, most nincs erre pénzem.)

ott hagytam abba, hogy...

...hirtelen csináltam ide egy blogot, kiválasztva  a legelső sablont ami tetszett, majd ha lesz időm, akkor csinosítom. Sok fájdalom ért. Földönjáró családi méhkasa megbolydult, az egy dolog, de erre még rátett egy lapáttal, hogy vérig sértettem és elveszítettem egy értékes ember barátságát, mert már megint nem bírtam befogni a nagy pofámat. Konkrétan a többi barátjával kerestük a közös megoldást hogyan segítsünk neki kilábalni alkoholizmusából.  Ebből annyi jött le nála, hogy  jogtalanul, durván kibeszéltem a háta mögött. Francokat, ha egyenesen neki mondtam volna, legalább  három hónapig vagy soha többé nem is válaszol. Egyszerűen ellenséggé váltam szemében, mert kimondtam, hogy ez már beteges ivászat, amit kezelni kell, mert szeretjük és nem akarunk a temetésére menni pár év múlva.

Erre jött még, hogy Lószerető állatorvos csoporttársam kapott munkát az ország másik felében, nem az ideálisat, de neki is kell a fix pénz. Így ugrik a következő 4 hetes német turnus, én viszont most nem állhatok le, mert akkor kárbavész minden. Jelenleg nincs olyan helyi csoport, ahova becsatlakozhatnék, marad a mostani tanárom magántanárként, ami sokba kerül, de a semminél az is jobb, ez van. (* Később: azóta ez is megoldódott.)

Mindez együtt azért már nekem is sok volt. Közben arról nem írok, hogy Egykénk mellől legfeljebb 5 percre lehet elmozdulni, most éppen egy varrós mérőszalagomat orozta el, az veszélytelen rá, ha szétrágja, szétrágja. Arról sem írok, hogy Földönjáró vállalkozásai meg munkája is rengeteg, mivel szó szerint jóban-rosszban együtt vagyunk, így többé-kevésbé azokban is részt veszek, ez természetes. Mindezek ellenére vele nagyon jól megvagyunk, sőt. (Ezt  a legutolsó bekezdést már németül is  el tudom mondani, két hét után nem is rossz.)

költözöm

Kinyitottam, F. egyik női családtagja máris minden soromba belekötött Földönjárónál e-mail-ben, aki elküldte azt nekem. Megbeszéltük, hogy nincs nekünk erre energiánk, folyamatosan magyarázkodni. Meg miről is? Teljesen mindegy már, hogy mit írok le, aki rosszindulattal olvas, ahogy ezt már korábban is kijelentettem, az minden mögött gonosz, ártó, beteg szándékot lát. Arról már nem is beszélve, hogy az igazság mindig fáj. Nekem is, edződj, okulsz belőle.

Én már vagyok annyira edzett, hogy jöhetne ide naponta 500 mocskolódó komment, nem fogalkoznék vele. Világosan látom mindezt, de most F. kért meg arra, hogy költözzem el onnan, úgy értem az előző címről. Így lett.

tudat kiürítése, rend, cél

Babázni muszáj, ez evidens. Hazaérek németről, áthozom,  gondozom, ellátom, játszunk, pár napja megtanítottam már labdázni. Megfigyeltem, hogy egy ideje tapsol, ha valami tetszik neki. Ezt a módszert alkalmazva mikor ügyesen nekem gurította vagy dobta a labdát, akkor megtapsoltam, mosolyogva megdícsértem és ő velem tapsolt. Ha a labdát másfelé dobta, nem tapsoltam, egyszerű. Gyorsan tanul. Közben zúdultak  rám mások  negatív érzelmei, segítenem kellett vagy csak befogadtam, mert azonosultam velük.  Lefáradtam, ideges lettem és gyenge. Nem szeretek ilyen lenni. Este 9-kor átváltottam szemétanyu üzemmódba: Sünnek is le kell feküdnie, különben minden borul, ha hagyom csatangolni, játszani sokáig, ennek vége. Legkésőbb 9-kor alvás. Szar érzés. Ülök kint, bagózom, üvölt az ágyban, de muszáj kivárni még elalszik. Maximum 20 perc. 

Utána tudok németül tanulni.  Kizárok mindent és mindenkit a tudatomból, nincs senki csak én, sőt már én sem, célomat kivéve. Lerázok magamról mindent, mint kutya a vizet. Két hét után már egészen jól értem az egyszerű, tiszta németet, hiszen naponta 4 órában húzunk előre mint egy gyorsvonat. Ez a tudás még tökéletlen és passzív. Keményen kell dolgoznom, hogy teljessé váljon. Nem gondolok arra még mennyire, mert tudom. Csak csinálom.

Lili és a kávézás esete

Lili valaha járt Zsigmonddal, akihez még mindig vonzódik. Jelenleg mindketten szabadok, vagyis nincsen fix párjuk. Pár évvel szakításuk után Lili megkérdezi Zsigmondot, "volna kedved meginni velem egy kávét?" Mindketten tudják, hogy a kávézás potenciális előjátéka egy kefélésnek. Zsigmond mit válaszol? "Most mi van, magyarázd el, mert nem értettem, éppen dolgozom, hogy jön ez ide? Vagy úgy, húúú, most nagyon elfoglalt vagyok, de meglátom." Vagyis Zsigmond is megdugná Lilit, de fél attól, hogy Lilinek az az igazság, hogy "rendben, felvettelek a kefélős várólistámra, azért nem mondok egyértelműen nemet" fájna, és így elesne attól a lehetőségtől, hogy dughasson Lilivel. Persze Zsigmond azt is felelhetné, hogy "te figyu, van egy nő, akire nagyon be vagyok indulva, most más nem érdekel, vagy van öt nő, te már megvoltál bocs, csúnya szakítás volt, lezártuk, nem kávézunk, nem barátkozunk, nem kefélünk." Lili márpedig nem ostoba, ő pontosan ilyen őszinte választ vár, mert jé, neki is van kefélős várólistája. A második választól sem omlana össze, mert végülis évek óta nem találkoztak, az ügy lezárul. Nem szeretem, mikor a nőket ennyire ostobának tartják, pontosabban azt nem, mikor pasasok nem ismerik fel, hogy adott nő nem ennyire ostoba.

(Napokban esett meg egy barátnőmmel,  de én is találkoztam ezzel a jelenséggel korábban. Nagy katasztrófa persze nem történt, gondolatban nyilván  felvették egymást afféle bővített, elfektetett lelki irattári listára, ami aztán vagy előkerül még ivarképes korukban, vagy nem.)

Dr. House helyi megfelelője idősebb, fogorvos kiadásban

Az alkata, az arca is mint Hugh Laurie-é, de haja már galambősz. Szemei ugyanolyan jéghidegek, készek élesen belémvágni. Egymáséiba tekintünk. Az én kék szemeim visszaverik, elnyelik, szétfoszlatják magukról pengéit. 
Röviden összefoglalom neki, hogy az egyik fogam múlt héten begyulladt, lokalizálni nem tudtam, mert a fájdalom mind alulra, mind felülre kisugárzott, fél fejem feldagadt. Mivel nem volt időm és pénzem flancos fogászokra, ezért önhatalmúlag szedtem széles spektrumú antibiotikumot. (Ami szépen le is lassította a gennyesedést és megállította a gyulladás csontra, egyebekre való kiterjedését, de ezt már nem tettem hozzá, úgysem érdekelte volna.)

Elkezdi kopogtatni a fogaimat, azonnal megmondja melyik az, mielőtt jelezhetném, hogy "aú, ott". Szó nélkül fúrni kezdi érzéstelenítés nélkül, fáj. Felemelem a kezem, megáll, kérek lidocaint.
-Ez a fog ránézésre halott, nem fájhat. - "Fog", nem "az ön foga", háhá, tárgyiasítja a fogat, a körülötte levő embert leszarja, mondom, hogy House dr.
Kapok egy fél adagot, elzsibbad, fúr, tekergeti ki az idegeket.
-Most nem fáj-kommentálom.
-Hiszen lidocaint kapott.-nézegeti a gyökérkitekerős tűket, szagolgatja (jesszus, ezek mind betegek)- Ezen még volt genny, de az idegek elhaltak, nem fájhatott.-jelenti ki.
-Elképzelhető, hogy pszichésen fájt.-vontam vállat.
-Ebben az esetben a kapott információ fals volt!-megvető orrándítás, House-párhuzam: "mindenki hazudik".
-Lehetséges.-felelem. Azonnal kapcsolok, hogy ezt a palit nem érdekli az én lelki, fogászati kórtörténetem, és annak következménye, hogy fúráshoz is lidocaint adatok be magamnak, sőt még nő is vagyok, aki cifrázná, így a lényegre térek.
-Elfogad olyan pácienst, aki kopogtatáshoz is lidocaint kér?
-Kopogtatáshoz nem adok a páciensnek lidocaint.-hátra sem fordulva, közben a tűivel babrál. Nem lep meg. Alaposan kipucolja a csatornákat, a vége fáj, de ez ismerős. Jelzem, hogy a végén van. Feleslegesen, tudja.
-Hiszen már a csontba szúrtam.-veti oda.
Áhh, régi iskola, ez nem téved-gondolom-csak bírjam ki a szadista stílusát. Közben telefonálnak neki, érthetetlen nyelven társalog folyékonyan, akárhogy hegyezem a fülem, nem ismerem fel melyiken.
-Kérem, nyugtasson meg, hogy ez nem a helyi német dialektus volt és nem is német!-fordulok felé.
Itt már elmosolyodik-háhá, megtaláltam a közös pontot, a falun élő, műveltségével magányos embert.
-Nem, nem német volt-mosolyog, de mint egy huncut professzor, nem árulja el a megfejtést. Innentől kezdve barátságosabb, röviden társalgunk az osztrák dialektusokról. Én viszont nemcsak egy fog miatt ragaszkodtam hozzá.
-Szeretnék koronákat a fogaimra.-jelentem ki.
-Minek?
-Mert ronda a színük. Sosem voltak fehérek.
Nem is válaszol. Körülnéz ismét a számban, kijelenti amit eddig is tudtam, hogy vékony a porcelánréteg a fogaimon, ezért nincs vakítófehér mosolyom. A koronás óhajomat figyelmen kívül hagyja. Ám bennem emberére akadt, csak még nem tud róla. Ha kell, magamat kötözöm le a székéhez, zsibbasztás nélkül öletek idegeket, de idővel fehér fogaim lesznek, mert ez a pasas profi és általam megfizethető áron dolgozik. Jövő héten ismét találkozunk, akkor kapok végleges tömést és belekóstolhatok abba milyen, amikor a bal felső bölcsességfogamon levő lyukat fogja kifúrni és betömni, természetesen érzéstelenítés nélkül.

Hogyan reagált Földönjáró a ruhavásárlásra?

Földönjáró keveset beszél, de a szeme villanásaiból is értem mit közöl. Elmeséltem neki a korábban itt megírt ruhavásárlós történetet. Első villanás kimerevedve, "Németül is tanultok?!" Második, összehúzottabb szemű, hosszabb villanássorozat, "Mostantól úgy lesz, hogy három nő hiúságában egymást egyre jobban meghülyítve semmirevaló haszontalanságokat művel, jelen esetben göncöket vesz, mikor a te szekrényeid már úgyis zsúfolásig tele vannak?!" Harmadik, haragos villanás "Különbenis, most, hogy spórolnunk kell, hát eszednél vagy?!"  

Verbálisan mindhárom szemvillanására válaszoltam, és mire a végére értem, addigra a padlizsánszínű kordnadrágom amúgyis levette a lábáról és közben félkézzel  csípőtájon kalandozó útra indulta alatta. Most még ilyen idilli a kapcsolatunk, remélem sokáig így is marad. (Mosoly.)

meines Hirn

Az agyam most olyan, mint egy szétszerelt bonyolult gép, aminek egy részébe új, csúcsmodern technikát építenek éppen, és részleges összeköttetések már fennállnak az eredetivel, de az egész nicht funktioniert. Mentem ki egy órája kávét főzni és egy szó merült fel bennem: Blumenkohl. Karfiol nincs itthon, hajnali hatkor nem is valószínű, hogy tudatalatt azt szeretnék enni, főzni pláne nem, egyszerűen csak a sok betáplált szó közül ezt dobta ki a rendszer. Minap Attila hozta be a jövő heti előfizetéses menüt, én pedig felkiáltottam, jaaa, die Speisekarte! Nem sznobizmusból, automatikusan. Most tartok ott, hogy magyarul már még silányabbul beszélek, németül még  alig (üzletet rohanni, még mindig ezen...a következő az lesz, hogy én birtoklok fogfájás - ich habe Zahnschmerzen). Minden tiszteletem azoké, akik külföldön egyedül élve, vagy egyedül beszélve a magyart nem felejtik el azt: velem így történne rövid idő után.

a nők egymásnak öltöznek

Tulajdonképpen meg akartam említeni reggel ezt is: most, hogy van két jófej nő, akikkel a fél napomat együtt töltöm, kicsit miattuk is öltöztem ki, mert  tudtam, hogy biztosan értékelik verbálisan is. Arra léptem be, hogy egymástól függetlenül mindhárman új cuccokat vettünk, amin óriásit nevettünk és mindenki mindenkit megdicsért. Egy férfi nyilván azt mondaná, hogy nahh, ez kell ezeknek, mind egyforma, iskolázottság ide vagy oda! Meg, hogy egy hülye százat csinál és itt a hülye egyértelműen én vagyok, valóban. 

Ugyanakkor még mindig vesszőparipám, hogy egy nő legyen szép, de legalábbis hozza ki magából a legtöbbet, és mialatt rengeteget tanulunk németül is, egymásra is hatunk. Két hét alatt mindannyian csinosodtunk is.

ruhamániás boldogsága

Egy hiú ruhavásárló mániásnak ideális a család: lehet még többet venni a férjnek, gyereknek. Ma naggyon divcsi vagyok, új feszülős (kisebb méret!) sötétlila kordbársony nadrágot viselek térdigérő fekete csizmával (megalkudtam: kínai), hosszú szürke pólóval, afelett fekete, hosszú, laza pulcsival. Máris elkéstem a németről, fotóval nem tudom illusztrálni.

újra kinyitok

Amennyiben valaki rosszindulattal olvas, ráadásul még primitív is, az úgyis mindent csak a saját ellenszenvétől vakon, csakis a kiforgatható szavakba, mondatokba kapaszkodik naugye én megmondtam! felkiáltásokkal. Mentegetheti, elemezgetheti, küldözgetheti ha nincs jobb dolga. Ez egy énblog. Személyes és szabad műfaj, sokszor tényszerűen rögzíti életemet, sokszor csak merít belőle. A primitív úgysem tud különbséget tenni a kettő között, mindent szó szerint és ismétlem, negatívan értelmez. Nem érdekelnek az ilyen emberek. Ez van, nekünk kedves olvasóim viszont egyszerűbb nem vacakolni jelszavakkal, ugye.

normális fáradtság

Kezdek kimerülni, de kivételesen nem neurotikus alapon, ami azért fontos, mert teljesen másféle, mint az az üres, nyugtalan állapot, mikor az ember túl sokáig van bezárva egy lakásba és fokozatosan elveszti realitásérzékét. Pusztán híradókat nézve néha már az az érzése támad, hogy az emberek többsége már csak óvóhelyeken él, a civilizáció pedig összeomlott.  Ha még divatlapokat is szemlélget majd a tükörbe pillant, akkor pedig legszívesebben elásná magát a föld alá, de legalábbis csak este, sötétben, csadorban menne utcára. Nem, én most intenzív tanulás és családanyáskodás miatt alig tudok aludni, simán csak kipurcantam. 

Ma nem ébredtem fel az ébresztőórára, felhívtam a tanárnőnket, és elnézést kértem tőle. Valaha beszéltem ezt a nyelvet, ugyan gyerekesen, de folyékonyan, ezért egyre gyorsabban merülnek fel emlékezetemből a segédigék, az igeidők, egyebek. Természetesen ez nem okoz bosszúságot, mert az alapjaim olyan hézagosak, hogy helyesen döntöttem a teljes elölről kezdés mellett. 

Szerencsém, hogy bármilyen nyelven is kezdek tanulni, azonnal szívom magamba a szavakat és az átlagnál sokkal hamarabb képes vagyok kiválóan utánozni kiejtéseket. Eddig bármely nyelvet tanultam, minden csoportban én voltam a legjobb fogalmazó és beszélő, de a legrosszabb nyelvtanos. A nyelvtanhoz lusta vagyok. Pofátlanul, bátran és hamar beszélgetek helytelenül, mert később, anyanyelvi környezetben úgyis azonnal természetessé és élővé válnak a könyvek száraz grammatikai táblázatai, így a legsúlyosabb és legfülsértőbb hibákat, a "nem-e-lehet-e ezmiatt nekem fára mászva lenni, én nőstény kapdos pirula fogfájásom van" típusúakat villámgyorsan elkerülöm. Ez az életben jobb, ellenben nyelvvizsgán mindez teljes bukást eredményez, ám szerencsére nem szándékozom nyelvvizsgát tenni.

Ewokocska tegnap már a számítógép asztalba kapaszkodva próbált gépelni önállóan. Amennyiben valaki ilyen üzenetet kap, hogy: sddisadöof454678878ö9piüödhDBSVdboip 8382rn23c.rüóy-.álsg ueoprkjqmndflkanqf épsdldél dmnkwqrfnfnwfeqwé, ne lepődjön meg, akkor csak a lányom garázdálkodott.

ősz most, itt

Reggel már jeget kellett a szélvédőmről kaparnom, később sűrű, tejfehér ködben vezettem, de pár órával később már mindent melegsárga fényben fürösztött, forrósított a Nap. Vadszőlőim kezdenek vörösesedni, körülöttük a zöld fűszőnyegen sárga levelek izzanak. Méltóságteljes pompában vonul a természet téli halálába, öröm részt venni ebben.

dél-budai élmények

A 11-es szám véletlenszerű halmozódásának szinte már mágikus bűvöletében tettem ki a lábam az utcára az Alle-nál. Azonnal leszólított egy srác, hogy -Szia, megismersz még? A Pázmányon egy német csoportba jártunk! Fogalmam sem volt ki, már azt is elfelejtettem, hogy elsőévesen felvettem lektorátusi német szemináriumot, de aztán az olyan pocsék volt, hogy még időben kiüttettem az indexemből, de szélesen elvigyorodtam -Sziaaaa, persze és hogy vagy? Képzeld éppen németet tanulok! -Áh, a Göethe-Intézetben?-kérdezte, kezdődő elernyedő, hosszú beszélgetős testtartásra váltva. -Nem, Mosonmagyaróváron. Most hogy mondjam el neki, hogy éppen ebben a pillanatban toppantam ide, ahol elvileg kétmillió ember mozog, őt 12 éve nem láttam, nem is emlékszem rá, de biztos tetszettem neki, hogy leszólított, értem utólag, de rohannom kell tovább, viszlát 12 év múlva...? Valamit makogtam és elrobogtam.

Először is  kedvenc üzleteimen kellett végig rohannom, egyrészt isteni érzés volt, hogy a Zarában kisebb pulcsit kellett a polcról levennem, másrészt röhögve realizáltam: már nem érdekes, hogy a közvetlen környékemen nincs H&M, Zara, Orsa'y, C&A stb.-stb., mert van más és ott van Parndorf is, de nekem amúgyis csizma kell.  Szabad vagyok, nem vár megváltás a "kedvenc boltokban". A Zarában a jó kis pulcsit a kilométeres libasor miatti  dühömben  levágtam egy pultra, a biztonsági őr srác röhögött, naponta 8-12 órában nézi, ahogy megveszett tyúkok kitartóan állnak a pénztár előtt rongyokat fogva kezükben, üdítő lehettem számára, hogy éppencsak nem közéjük vágom a magamét. Mentem Kingához. Azonnal megállapította, hogy hé, nagyon jól nézel ki és mennyit fogytál! -Igen, köszönöm-köszönöm, ezt akartam  már hallani!-vigyorogtam. K.-nál leszámítva fellépett alkohol intolarenciámat  (lassan két éve nem iszom, ezért két sörtől és négy unicumtól hasnyálmirigytől felfelé mindent kiokádtam négy részletben) mindig jó, vele, nála otthon vagyok.

dél-budai élmények, a végéről kezdve

Fantasztikus volt az egész, de a végével kezdem. Mekkora az esélye annak, hogy egy zugig tömött nemzetközi járaton olyan német lány mellett kapok helyet, akivel azonnal közös hangot találunk, hozzátéve, hogy zárkózott vagyok, fejemen zenével szoktam vonaton, buszon ülni, a tájat bámulva? A lány nagyjából velemkorú, tisztán és szépen beszéli a nyelvet, mert északi és az apukája némettanár? Aztán segít nekem, és a szótárfüzetemet lapozgatva ha gyanús szót lát hozzáteszi, hogy ez az osztrák változat, ez a német, mert jelenleg Ausztriában él.

Akivel angolul beszélünk értelmes és érdekes dolgokról, de keverjük bele a német szavakat, nézem a kijelzőt, olvasom fel hangosan, hogy "nächste Halt", kijavít, hogy itt az umlautot ésebben ejtjük, és harákolósabban a ch-t, de amúgyis ott abban a pillanatban úgy érzem, hogy tovább utaztam Magyarországon, egy igazi külföldivel beszélgetek, gyorsan, több témába kapkodva a vörös iszap kataszatrófától a munkanélküliségen kereszetül, az általa olvasott szerzőt (Coelho, bocsánatkérően suttogom, hogy nekem ő túl nyálas, de rögtön hozzáteszem, hogy csak egy könyvét lapozgattam és egy mű alapján nem ítélhetem el), a legenda eloszlatásáig: nem, nem értjük a finneket.

Hoppá! Ez a lány művelt, ez tudja, hogy mi nem szlávok vagyunk? Érdekli a nyelvünk is, egyszerű példákon levezetem neki, hogy miért nem használunk elöljárószavakat, persze nem jut eszembe a pontos nyelvtani kifejezés, de ő meg spanyolul is beszél, kész, mert ott már nálam is bekavar az olasz, kitartok az angolnál és könnyen megérti, hogy a magyarban minden a ragozásban foglaltatik, az igéknél már tejóégezik és nevetve fejet csóvál.) Naés, hogy utam végén még azt is megtudom róla, hogy ápolónő? Nem tudom sikerült-e átadnom milyen boldogságot éreztem azalatt a két óra alatt. Imádok utazni.*

*Elindulni egyre nehezebb.

nem zavar, hogy szeretek ruhákat is vásárolni

Megvetem a szélsőségeket nőkben, ahogy a pasik is. Egy nő adjon magára, én pedig olyan karakter vagyok, aki ha nem is körömcipőben, de falun sem teszi be a lábát melegítőben, kisminkeletlenül a helyi kisboltba. Ez belső igény kamaszkorom óta, inkább korábban kelek, hogy pepecselhessek magammal, de van egy megjelenési szintem, ami alá nem megyek. Hiú vagyok, persze. Ezért zavarnak a felesleges zsírtömbök is magamon, higgyétek el, a melleim se érdekelnek, simán elég lenne 75 A-s, persze nem lógó, lapos kutyacsöcs kivitelben.

Most az új csizmakollekciókat nézem. Nem biztos, hogy a kiszemeltre lesz pénzem, de új csizmám igen, mert nagyon jól áll, a régi leharcoltakat meg kivágtam a kukába még nyáron.
Egy férfi megteheti, hogy pólókban meg 1-2 farmerban járjon, ha amúgy azok nem csiricsárék, nekem természetes, hogy minden nap más ruhát vegyek fel, pontosabban különböző kombinációkat találjak ki hangulatomtól függően. Nő vagyok, ha úgy érzem, hogy jól nézek ki, akkor jókedvem van és a jókedvű embereket szeretik, velem is kedvesek, ettől még jobb kedvem lesz ezen a szinten.

átállás normál élettempóra

Ma ott rontottam el, hogy délután áthozva a kornyadozó  Ewokot beraktam az ágyába, és nem  kávét főztem magamnak, hogy még alszik tanulhassak, hanem lefeküdtem a kiegyensúlyozós meditációmat végezni. Menetközben valahol kikapcsolt a tudatom. Sötétre ébredtem, már hat óra volt, gyerek még horpasztott, aztán előbukkant vigyorgó borzas feje az ágyából. Azóta nincs megállás, egy büdös szót nem tanultam,  Ewok még "Tá" hazajövetelétől sem nyugodott meg, játszana tovább, jajjnekem. Holnap még megélek a maradék tudásomból és abból, amit még most fogok bemagolni, de hosszútávon nem szabad délután aludnom, ki kell bírnom. Még  Ewokocskával foglalkoztam, lazsáltam, mostam, főztem neki, pakoltam utána, csizmákat nézegettem  neten (bakker, kellene egy nagyon, stílusom része a csizma) és most fogom átfutni, hogy mi történt közben a nagyvilágban, mert vezetés közben rádiózva csak annyi jött le, hogy vörös iszap pusztított és holnaptól kicsit olcsóbb lesz a benzin.

esti

Ma egy kicsit hosszabbra nyúlt az óra, nők vagyunk, trécseltünk, közben a tanárnőnk engedélyt kért elrohanni az ovis kislányáért, azalatt én agresszív pesti vezetési stílust alkalmazva gyorsan kihajtottam a város szélére bevásárolni, majd vissza. Legalább vittem osztrák aldi-gazdaságos joghurtot, és folytattuk a kaják neveit az azon felsorolt gyümölcsökével, közben vihogva, hogy Hibiskusfrüchteextrakt is van benne -jó isten miket iszol te?! -Most tudom meg én is-feleltem röhögve. Azért tartjuk a tempót, de lehetne csupa szótlan, mogorva, életunt szürke alak is a többi, jártam már ilyen csoportokban is, naná, hogy ez jobb.

Itt kevés olyan ember rohangál, aki több nyelven beszél és diploma ide-vagy oda, használja is az agyát. Csoda az is, hogy akadt olyan rajtam kívül, aki munkanélküli lett, de maradt pénze és elszántsága harmadik nyelvet tanulni.

az első németórák után

Egyelőre biztató a kilátás: ketten vagyunk diákok, majdnem egykorúak. A másik társam 33 éves, állatorvosnő a keleti régióból. Lovakat gyógyított, itt kapott nagyobb szakmai lehetőséget, de most megszűnt a munkahelye. Széleskörűen elterjedt lótartásra hazánkban nincs pénz,  Ausztriában meg Németországban van, ő meg megy a lovak után, kész. Timberland bakancsban jár, angolul és franciául beszél még.  Nagyon okosnak és kemény csajnak tűnik, jó versenytárs lesz. Nem tudom,hogy ki lett volna a harmadik társunk, de elképzelek egy olyat, aki 20-25 éve érettségizett, gyerekkorában tanult némi oroszt, aztán most fél napig kellene vennünk az ABC-t, de nem így alakult. Úgy tűnik mindketten az életünkért küzdünk, végigseggeltünk egy egyetemet, tudunk tanulni, beszélünk nyelveket, úgyhogy lehet igazán intenzíven tanulni és ez remek. Remélem, hogy nem ijesztettük meg a kedves tanárnőnket. A tanárnőnk gyönyörű és nagyon jó tanárnak tűnik, mert nemcsak tud, de lelkes is. Ezen az első napon kissé izgatott volt ő is, érthető módon.

budapesti vonzások

Igen. Nem. Hiányoznak a kávéházak, ahova ha beülök, a kutya sem figyel fel rám, olvashatok, nézelődhetek kedvemre, az emberek sietnek, egymással vannak elfoglalva és nem velem, az egyik idegennel a kétmillió közül. Van köztük szintén magányosan ülő is, ők is megszokott jelenségek. Barátokkal, ismerősökkel, ismeretlenekkel is jó összefutni kávéházakban. Koffeinmentes cappuccino műcukorral, cigi ha lehet, ha nem, anélkül. Itt ezt nem próbáltam ki, de nem értenék miért ülök egyedül, ha már ott ülök miért nem beszélgetek valakivel és egyáltalán.

A belvárosi séták, városrészek, házak, melyeket soha nem unok meg. Budapesten rengeteget sétáltam, szép időben sokszor előbb keltem, hogy munka előtt leugorhassak egy járműről és nézelődhessek. Rossz időben pedig azért, hogy új útvonalakon vigyenek buszok, villamosok, trolik, metrók.

A mozik. A film személyes élmény, a mozibajárás magányos és szent tevékenység, nem alkuszom abban, hogy mit akarok nézni és mikor, nem érdekel mekkora pohár popcorn-t és üdítőt vegyünk, ezt az össznépi csemcsegést és szörtyögést is kerültem, lehetőleg olyan időpontot választva, mikor a vetítőterem szinte üres.

Ilyesmik. 

Kifelejtettem a nagy könyvtárakat, a Műcsarnokot, a Margitszigetet és a Városligetet.

apró változások

A harmónia kezd helyreállni, kisugárzik belőlem, önmagam vagyok, mégis tudok figyelni környezetemre is. Rád is, igen. Így felfigyelnek rám, mosolyognak és nem értik miért. Minap osztráknak néztek egy mosonmagyaróvári boltban- csak a nyugaton, anyagi biztonságban élők sugározzák ezt a megelégedettséget, esetemben erről persze szó sincs-tehát nem csodálkozom ezen.
-

Vezettem a napokban. Itt is, Ausztriában is. Ez is szabadságot ad, szeretem. A mentalitás a határszélen összemosódott, az itteni magyarok kevésbé agresszívek, a közeli osztrákok kevésbé szabálykövetők. Hétfőtől mindennap autóval megyek majd. Az utakon jöttek szembe velem és a hátam mögött a csalinkázó magas kamionok, idegbetegek előzgetők,  óvatos tötymörgők, lassan vánszorgó mezőgazdasági gépek, én pedig kutattam magamban közöttük a félelem érzetet, de nem találtam. Nincs. Már nincs, még nincs.

(Elképzelhető, hogy bérlek egy tárhelyet és a blogom képek nélkül ismét nyitott lesz. Majd szólok, ha költözöm.)