pocilakózók, gügyörészők

Lusta vagyok levelet írni, így Molly témájáról itt fejtem ki a magamét. Terhességem elején fenn voltam baba-mama fórumokon, de annyi agyhalott nyüzsgött ott, hogy fájt. Valaki már amiatt is rámszólt, hogy a terhesség az egy derogáló szó, mert gyermeket a szívünk alatt hordani áldott állapot. Aztán hallgattam élőben azt is, hogy jajj, az első hat hétig majd hálóingben bent, félájultan töltöm napjaimat. No ez sem így alakult, mivel császároztak, úgyhogy (Attilának akkor még nem volt jogsija, én meg nem mertem vezetni) már másnap buszozhattunk be sebkötözésre. Nyilván nem hálóingben. A félájult állapot megvolt, főleg miután mellgyulladás miatt magas lázam is kialakult (a "tejláz", a begyulladt csöcs egy rémálom), de nem volt időm ilyenekkel foglalkozni, mert Sün volt a központban. Szerencsémre olyan apát fogtam ki, aki végig velem együtt szoptatott, altatott, őrködött, gondozott, váltottuk egymást az első időkben és olyan félhullák voltunk, hogy eszünkbe sem jutott a szex. Az első hetekre értem. Arra viszont nem emlékszem, hogy izzadságunkba pállva zsíros hajjal, szőrösen/borostásan hálóingben lézengtünk volna fürdés nélkül. (Ezen nevetek, ami jó, mert most pippantottam az aszthma gyógyszeremből és segít köhögni.) 

Tehát én például azért nem hallatom a hangomat ilyen fórumokon, mert pillanatok alatt rosszul leszek a sok buta nőtől, akiket reménytelen értelmes, józan gondolkodásra rávezetni. Tudiillik, hogy nem attól jó anyukák, ha már a zigótát is pocilakózzák "áldott állapotban", később pedig óriási önfeláldozásként élik meg az első heteket, folyamatosan gügyörészve.

új országot keresünk lakni

Attila Venezuelát választotta, el is olvasgatta a világutazók fórumán (melynek oszlopos tagja őrült barátném Ká., nemsokára most Brazíliába mennek lakni, fél évnél tovább nem húzzák itt sosem), hogy nem kezdő utazóknak való. Sőt, az európai embert sokkolja. Tulajdonképpen amiket leírtak, azok itthon is megvannak: diktátorunk nekünk is van, de a benzin méregdrága. A vendéglátó helyeken ugyanúgy átvernek ha nem vigyáz az ember, gázos kerületekbe itt sem tesszük be a lábunkat. Pénzünk itt sincs, pontosabban valahogy mindig van, csak ott nem stresszelnek ezen. Legyeink is vannak, főleg itt falun. Szúnyogok is, bár maláriát még nem terjesztenek. Ami nem tetszett, az az, hogy állítólag az ottaniak olyan szinten felszínesek, hogy könyvesbolt szinte nincs is, legfeljebb bulvárlapokat olvasnak. Aztán meg őrült káosz van, sokszor minden van a boltokban, máskor meg semmi. Az egyik ott élő magyar írta, hogy napokig nem volt WC-papír, nagyon feszegette már béltartalma, így az egyik reggelen munkába menet  kihajtott a Karib-tengerhez, és beleszart. Ez nekem is erős,  ha eljutok egyszer a Karib-tengerhez, biztosan ez jut majd eszembe. (Bááár főszezonban a balatoni nádasok mentén olykor úszkáló emberi fekáliák.....?)

Új-Zélandot emlegetik ezer éve, mint a tutiságot, csak nem mindenki nyer, ismerünk olyanokat, akik anyagilag óriásit bukva kullogtak haza. Igaz legalább megpróbálták.

nikotintapasz

Tegnap este jó alaposan átolvastam, hogyan kell ezeket alkalmazni, milyen mellékhatásaik vannak. A pitvarfibrillációnál már vakartam a fejem, de a szájfekély kialakulásánál már azt mondtam, hogy na nem.

Amúgy a jókurvaanyját az államnak, erre miért nem adnak támogatást? Annyit elfüstöltem adóba 20 év alatt, hogy igazán nem lenne nagy teher. Meg miért lehet egyáltalán még cigit kapni, ha szinte mindenhol tilos bagózni?

Az e-cigi egy önátbaszás, lusta vagyok előtúrni a HVG cikket arról, hogy a tiszta nikotin beszippantgatása milyen azonnali hörgőtágulatot okoz.

aszthma

A jó hír az, hogy nincs tüdőgyulladásom, és a tüdőm is teljesen ép, tiszták a rekeszek, nincsenek degenerálódások. Ellenben nem működik, mert aszthmás vagyok. Még nem tudom milyen aszthmásnak lenni, a tüdőgondozóban úgy láttam, hogy egyfajta klubtagság. Előbb ide-oda terelgettek, A. kísért, ő is vitt be Óvárra, fuldokolva, ködön át láttam mindent, az rtg-t, a légzésfunkciót mérő gépet kezelő dominát. Utóbbinál kint várva rám A. azt hitte összevesztünk, mert csak a nő kiabálását hallotta, de mondtam, hogy nem, nagyon kedves volt, csak éppen üvöltve kommandírozott, hogyan fújjam-szívjam a pipát, és mindenáron valami csúcsot akart elérni, mutogatott egy monitoron egy xy koordinátát. Aztán beszívatott velem egy nagyobb adag inhalációs spray-t, kiterelt, hogy megismételhessük az egészet, közben érkeztek fiatal pasik kontrollra, azokkal is így üvöltött, hatott a szer, kezdtem röhörészni A.-val, aki a hullaszagra panaszkodott.

Majd ide-oda küldözgetve belebotlottunk egy furcsa pápaszemes lénybe, aki tétován ide-oda cipelt egy alumíniumlétrát, a tekintete pedig teljesen zavaros és ijesztő volt, mikor ránkemelte. Úgy igazán akkor ijedtünk meg, mikor hallottuk, hogy doktornőzik. 

-Bízzunk benne, hogy ez egy autista zseni, kiváló kutatós, tudós és gyógyító!-mondtam A.-nak

-Az előbb majdnem rámjött a röhögőgörcs, mikor egy csávó bejött, áhítatosan megkérdezte, hogy 'A Doktornő" itt van-e már, és kedvem lett volna válaszolni, hogyha a nyakában egy kettes alumíniumlétrával az épületben ide-oda kóborló, motyogó lényt keres, akkor igen.-Nem mertem ekkor ránézni, mert éreztem, hogy határán vagyunk a kirobbanó idétlenkedésnek a megkönnyebbüléstől.

Szerencsére mivel az egészségügyünk csodálatos, én pedig optimista vagyok, nekem lett igazam, a létrás kérdései és diagnózisai bent a rendelőben már célzottak voltak, elmondta, hogy az értékeim alapján aszthmám van, majd felírt egy csudaszép, rikító rózsaszínű befújót, és megmutatta magán egy másikkal, hogyan kell használni.

Eddig ketten ortályoztak velem, hogy a bagózástól lett, (a létrás és a domina nem voltak köztük) nem tudom. Lehet, mert egyik rizikófaktora, de azért csak rizikófaktor, mert nem egyértelmű. Mindenesetre a második "bezzeg én megmondtam" okoskodóra már rábasztam a telefont.

'where do I go?'

vicces kép

Ezzel kapcsolatban eszembe jutott, hogy akkor voltam végzős a Pázmányon, ami gyászba borult. Az egyik hisztérika még hangosan fel is zokogott egy szemináriumon hazafias fájdalmában (azóta már rég' "libcsikomcsi" kereskedelmi tv-adóknál riporterkedik jelenik meg olykor a képernyőn menyétarca, és nagy átéléssel tudósítja, hogy Böszmekilitin özv. Galacsinszki Tiborné vályogháza a sok esőzésnek köszönhetően megrogyott, satöbbi-satöbbi.), még a tanár is elérzékenyült, és bátorított mindenkit, hogy majd legközelebb "mi győzünk". Bennem sem öröm, sem gyász nem volt a jövőt illetően, csak "halvány lila dunszt."

sebzett

Gondolom ahogy öregszem, meg idevonulván a világ periférikus keringésébe, árvának érezve magam, betegen érzékenykedem. Holott én neveltem úgy anyámat, hogy neki azt nem szabad észrevennie, ha nekem bajom van, ha mégis, akkor annak orvoslásához én jobban értek. Anyámra ebből a szempontból mindig úgy tekintettem, mint egy tudatlan kislányra, akit kímélni kell. Humora sajnos nincs, a kéztördelős rettegését pedig irtózva kerültem. Továbbá én szoktattam lassanként rá arra is, hogy ne hívjon, ne zaklasson, fogadja el, hogy felnőttem. Most ehetem amit főztem. Pedig úgy hiányzott, hogy hívjon, bennem is a soha meg nem értett gyerekek hibbanása lakik: tudatalatt azt remélem, hogy egyszer kitör belőle az az "Anyu" akire várok. 

Ma hazafelé hajtva Birkán* az orvostól (elkezdtem éjjel fulladni, farpinán döfetett gyógyszerrel, holnap meg hétfőn még mehetek újabbakért) korholtam magam. Sokkal elesettebb állapotokban magam láttam el magam, senki nem volt körülöttem, mert én akartam így. Mit várok most meg már egy öregedő asszonytól, akinek magának is ezer  testi nyűge van, munkaalkoholizmusa pedig már klinikai esetté fajult? Igaz, klinikai eset apám mellett nem csoda, ha nincs maradása otthon, lót-fut, nem is tudom mit kívánjak neki, hogy essen össze és vigyék kórházba? Onnan nem engednék futkorászni, és a vén tehetetlentől is nyugta lenne. Szóval kedves önmagam, anyuci-kejj-nekem téma lezárva. Másoké meg már nem is él, ritka, ahol még mindkét szülő létezik. Jó ideje nem is merem régről felbukkant barátoktól megkérdezni, hogy "és a szüleid hogy vannak?"

* az Ignis neve

hétköznapok

Minden mindegy alapon ittam egy kávét, amitől fejfájásom és szédülésem elmúlt, de testem lángra lobbant. Belülről hevít, forral valami, én meg mint egy eszement, nyitott ablakoknál kapkodva tettem rendet legalább az asztalon és mosogatóban. Lezuhanyoztam, felfőtt fejemnek jól is esett a hidegvíz (más választásom nem is maradt, miután elhasználtam a bojlerből a vizet) és még be is púdereztem  arcom. Rettenetesen szomjas vagyok, az itteni nagyon jó ízű csapvizet nyakalom. Ezekből a jelekből feltételezem, hogy javulok. Sünüs vendégségben. Talán át tudok érte menni lassan.

Attilát szabadságra küldték holnaptól, hogy itthon dolgozzon. Az eddigi számlákat nem fizették ki, de az árut követelik. Mi meg azt számolgatjuk, hogyan vegyünk benzint a beszállításhoz. Remélem legalább jövő hét elején már én fogok szállítani, mert szeretek vezetni és emberek közé mehetek, meg a "városba". Azt hiszik ott, hogy családi vállalkozásunk van, és én hivatalos alkalmazott vagyok. Bár ilyen jól menne! Megkíséreltem eloszlatni ezeket a tévhiteket, hitték is meg nem is.

ütős vírus

Már régen voltam olyan beteg, hogy felkelni se tudjak. Zsibbadt mindenem, ha feltápászkodtam szédültem, fátyolos ködben tántorogtam, rázott a hideg vagy éppen fel akart gyulladni a testem. Ma nagyon komisz voltam Sünnel, nem tudtam ilyen állapotban foglalkozni vele. Éppencsak megetettem, belöktem neki DVD-n "Dóját", de nem sértődött meg, a szemét geci anyjához odafeküdt délután és együtt aludtunk. Most úgy érzem, hogy már jobban vagyok, talán el sem megyek orvoshoz. Ugyanazok a tüneteim mint Sünnek: hirtelen magas láz, kiterülés, félhulla állapot, aztán gyors gyógyulás.

előzőhöz

Máskor is leírom a kívánságaimat, mert teljesültek. Nem sokkal később felült, kakaót kért, most pedig már elbarmolta a gépemet, újra kellett indítani, sírva Dórát követel, éljen!

tehetetlenség

A százezres hülyék menetét nehezen, de ki lehet zárni a tudatból, de az éppen magas lázzal fekvő Sünüsét nem. Felidegesítettem magam Rita betegségén, az is eszembe jutott, hogy ajándékba kaptam, el is veszíthetem, de nem, erre gondolni sem akarok. Ez a rothadt tehetetlenség, hogy itt ülök, várom, hogy hasson a kúp (mindent kihány) keljen fel, jöjjön ide mindent lepakolni az asztalomról, "Dóját" és "kakajót"követelni!

botcsinálta tanárkodásom vége

Ajánló

Al panaszolta, hogy a magyartanára elküldte azzal, hogy semmit nem értett meg a felvilágosodásból, készüljön, menjen újra. 

-Miből kérdezett, a magyarból? 

-.....?

-Magyar vagy nemzetközi anyagot kérdezett? 

-Jaa, magyart-tekergette a haját-Láttad a VV Veronika hajdíszét? 

-Nem, nem nézem. Kiből, miből vizsgáztatott? 

-Valami cé betűs volt...izé... 

-(Ki lehetett cébetűs felvilágosodáskori, hussant át az agyamon)-Nem Voltaire-től a Candide-ot? 

-De, azt! 

-Hiszen ő francia volt! 

-Olvastad..? 

-(+20 Hgmm-el emelkedett a vérnyomásom) Jó, gyorsan összefoglalom neked nagyon vázlatosan a lényeget!  

Már Leibniz nevénél elvesztette a fonalat, a hajában matatott ismét, és ajakbiggyesztve biztosan ismét VV Veronika hajdíszére gondolt. (A vérnyomásom +50 Hgmm-el emelkedhetett ismét.) Ennyi, teljesen felesleges egymást kínoznunk. Az iskolája nagyon elnéző vele, tudják, hogy érettségi nélkül teljesen elveszett lenne, meg fogja kapni majd. Aztán elvégez egy tanfolyamot, és mivel nagyon jól magol, tényleg fel fogják venni x helyre amit kinézett magának, (kapcsolat van), ellavírozgat ott, még a főnököm is lehet egyszer, ki tudja? Ellavírozgat majd máshol is teljesen boldogan, semmi haszna nincs felesleges és érthetetlen magyarázataimból, bármilyen velősen és egyszerűen próbáltam átadni azokat. Manapság nem kell mindez. Taposni kell tudni, kurválkodni, hazudni, lopni, csalni.
-
Kiegészítés: utoljára rendszeresen a tavalyi év végén foglalkoztam vele. Azóta eltelt egy nyár és egy iskolai félév, sok egy tini agyában ahhoz, hogy mindent elfelejtsen. Pláne kisbaba mellett.

netes nyelvtanulás

A barbis játékon végre felvett ismerősnek egy német kislány. Egy gond van vele: 10 éves. Azért gyakorolhatom vele a németet, bár a velekorú angolszász és magyar átlag helyesírásán megdöbbenve félő, hogy eleve meg sem értem majd,  vagy rosszul rögződik be, amit meg igen. A hawaii-i kamaszlánnyal azóta is csetelgetek, ő az egyetlen amerikai, aki szóba áll velem. Gyanakodni kezdtem, hogy lakókocsis pária lehet, és mivel úgyis hülye külföldi vagyok, kis magyarázkodás után, hogy nem rasszizmusból vagy udvariatlanságból, de hagy  érdeklődjem bennszülött-e? Floridai fehér, puff neki. Már egyre kevésbé értem, mert nekibátorodott, olyanokat ír, hogy kaykay, ezt még megfejtettem visszakérdezve, hogy ez az okey-okey? Legközelebb már meg sem lepődtem, mikor csak annyit pötyögött: kk. Megkíséreltem elmagyarázni neki, hogy én klasszikus brit angolt tanultam, amit valószínűleg élő ember a BBC-n kívül nem beszél, nézze el iskolás angolságomat és kérdéseimet. Meg tudjuk egymást nevettetni, ez ritka.

Egyébként nem szeretnék engedni a szlengnek addig, még nem beszélek tökéletesen egy nyelvet. Magyarul sem szabadna. Nyilván felveszem azért a tempót, nem ragaszkodom teljesen megkövesedett óságos szavakhoz, pláne cseten. Egy nyelvben talán a szleng és a diáknyelv változik a leggyorsabban, 15-20 év alatt szinte teljesen kicserélődhetnek az aktuális "menő" kifejezések. Az országokról, tájegységekről nem is beszélve.

*

Másfél napja nem ettem, nem vagyok éhes. Nem csinálok belőle problémát, ki kell használni, hogy megbolondult az agyam végre jó irányba. (Nyugi, anorexiás nem leszek, annyira nem tud megbolondulni.)

dagadék harca

Visszanézegettem a régi fényképeimet (sajnos digitálisan csak 2005-ig vannak meg) és rádöbbentem, hogy én 2005-2006 táján bizony voltam olyan dagadt, mint szülés után, na akkor el is hagyott Pé. Felhívtam röhögve és elnézést kértem, hogy egyáltalán rám bírt nézni, nem zavart, hogy hülyének néz. Aztán segített először Nyuszikazoli táplálkozástanilag, majd Ágika, aki azt mondta, hogy le kell szarni minden extrém táplálkozási elméletet és gyakorlatot, átállítani az agyat a fogyásra, aztán lódulni előre és sportolni. Hatékony edző volt, sokat köszönhetek neki. Most szörnyen le vagyok punnyadva, ezer éve nem bicajoztam, odakint zimankó van, itthoni tornázásra a hely szűk, hajcsár nélkül pedig úgyis haszontalan, mert lusta vagyok. Áhh, éppen kezdett emberi formám lenni, de ez a karácsony nagyon betett, még azt nyögöm.

morfond

Rájöttem közben, hogy nem is az olcsó bizsuimat, cuccaimat irigylik. Van bennem valami, amit még nem tudtak elvenni tőlem, ami akkoris megvan, ha krumpliszsákba bújok. A hangom, avagy a hallgatásom. A fellépésem, tekintetem. Talán csak annyiban különbözöm az átlagtól, hogy nem tartozom sehova. A sokdiplomás, buzgó társadalmi életet élő entellektüeleknek hülye és csóró vagyok, az egyszerű népnek meg túl úrias-féle. 

Lassan 37 éve nem tudok beilleszkedni egyik nyájba sem, nem is szándékom, mellesleg mindkét  oldalon többnyire kiválóan alkalmazkodom. Többnyire, mert nem mindig sikerül, így leszek az egyik oldal szemében jól-rosszul kiművelt tahó, a másik csapat szemében pedig karót nyelt savanyú picsa. Egyszerűsítettem a rétegeket illetően, mint mindig.

Ingleichen és a zene

Már nem énekel annyit, próbál beszélni, pár napja elkezdődött a "mi az?" korszaka, és sokat fejlődött a szókincse is, de az átlag gyerekétől messze el van maradva. Ugyanakkor már méhen belül kiváló hallása volt, bármilyen harmonikus és tiszta dallamú zenétől megnyugodott (legtöbbször a klasszikusoktól) még a diszharmonikus, zenének nevezett szeméttől olyan nyugtalanul rugdalt, hogy azt hittem kiszakad a hasamból. Nem sznob, kedveli a könnyedebb műfajokat is, csak legyen szép hangja a néninek. Továbbá elég hallania egyszer egy dalt és rögtön megjegyzi a dallamát, dúdolja vissza. Nagyon jó hallása és ehhez kapcsolt memóriája van. (Majd meglátjuk szeretne-e zenét tanulni, a lehetőséget megadjuk természetesen, én is 4 évesen magamtól választottam a hegedülést, majd döntöttem el 8 évesen, hogy abba is hagyom.)

A bácsik énekét kevésbé szereti, bár az apja mutogatott neki ...ööö.... nem tudom milyen hard? metált és úgy rázta rá a fejét, testét, mint a nála 15-20 évvel idősebbek. Ebből leszűrtem, hogy akik ilyen koncertek előtt vonaglanak, azok szellemileg egy másfél-két éves gyerek szintjén állnak. (Jól van na, seggrészegen én is csináltam ilyet jópárszor kamaszkoromban, a legtöbb ifjú ember szeret regrediálni és primitív ősemberként  a tűz körül ugrálni a hordával valamiféle tamtamra. Néha a már nem olyan ifjú emberek is, olykor kell az.)

Ingleichen és a mesék

Észrevettem hónapokkal ezelőtt, hogyha olvasok, akkor Rita dühös lesz, mert anya könyvet néz, anya addig sem Jitával foglalkozik, és mérges lett a könyvekre, marcangolta őket. Jó pár klasszikusomat megtépkedte, mire elzártam előle azokat. Akkora ellenszenvvel viseltetett a kép nélküli, számára haszontalan és anyát lefoglaló nyomtatványok iránt, hogy mesét sem tudtam neki olvasni, fejből rögtönzök ma is. (Átszoktam az éjjeli olvasásra, és folyamatosan magyarázom neki, hogy a könyvek értékek, nem szabad rájuk haragudni, azóta békén hagyja azokat.)

Emlékszem, hogy  a Piroska és a farkassal kezdtem, de nem értette a farkast, nekem sem tetszett a "gonosz állat leselkedik az erdőben" toposz, aztán mire odaértem, hogy a nagymamát bekapta, Rita már nyüszített, üvöltött, azonosítva a karaktert a "mamákkal"*, Piroskát hagytam. A legtöbb mese horror! Tegnap Hófehérkét költöttem át, az erdész bácsinak nem megölnie, csak elkergetnie kellett az erdőbe, de a mérgezett almákat nem tudtam kihagyni. Ingleichen ennél a résznél felpattant élénken "alma, alma" kiabálva, és vigyorogva mutogatott a hűtő irányába, amin még kint csüngenek az alma rajzaim.  Unalmasabbra kellett váltanom, Hófehérke természetesen nem halt meg, jött a szőke királyfi fehér lovon (ez nem tetszett neki, legközelebb barna királyfi jön barna lóval) a gonosz mostohát száműzték (nem megölték), még ma is élnek és jóban maradtak a törpékkel, akik nem is törpék, hanem inkább manók, az kedvesebb. A varázstükör mondókája, mert rigmusos, nagyon tetszik neki. 

*Mivel a "mama" név foglalt, mert az anyósomé, a "nagymama" pedig anyámnak nem tetszett, egy ideig Pampam volt, aztán én kezdtem Lujzi mamázni, mára ebből anyám keresztneve, a Lujzi maradt. Pontosabban Jlujzi, múltkor Ingleichen elkezdett összepakolni a táskájába, érdeklődtünk, hogy utazik-e, hova, mire kijelentette, hogy Jlujzihoz, majd begyömöszölt egy üveg ásványvizet is.

az én cuccaimra irigykedni?!

Ejj, csak kiírom magamból azt, hogy nagyon utálom ha valaki sajnál és utolsó csórónak tart, de igaza van. Vállat vonok, én is szoktam irigykedni a gazdagabbakra, de csak magamban és nem fröcsögve. Azt viszont még napokkal később sem tudom megemészteni, hogy engem irigyeljenek azért, mert ha lehetőségem adódik rá, akkor igyekszem adni magamra? Leszaggatnák tekintetükkel rólam a leárazott bizsukat, farmert, gagyi csizmát? Mert nekem is foszlott ganékban kellene járnom, ahogy más "rendes asszonynak", mutatva ezzel is, hogy csakis a családnak és a munkának élek? (Már röhögök miközben ezt pötyögöm be, de tényleg egyre több ilyennel találkozom, és nem hiszem, hogy pusztán vidéki jelenség.)

Szóval megkaptam, hogy "ez is új lánc? Már a múltkor is egy új volt rajtad!" Hát még ha tudnák, hogy mennyi van még! Sálak is, pulcsik, Attilának is, Ritáról nem is beszélve. Rendkívül dühít, hogy rám, az én semmimre irigykednek olyanok, akik ugyanúgy megtehetnék vagy még inkább, hogy hasonlóképpen, minimálisan adjanak magukra! Talán ezért szerelmes még belém a férjem és van nemi életünk is, nem jár félre, de pornó magazinokkal, viagrával, szesszel sem kell felgerjesztenie magát együttléteink előtt, mik nem félévente, évente történnek meg.

reggelről elmaradt dohogás

Egy kiló fonnyadt paprika 1070 Ft-ba kerül a CBA-ban. Ez még pedig csak a kezdet, még most fognak leltározni, átárazni. Lestem a boltban hülyén, majd a semmire elbasztam egy tízezrest.

Most már mindenképpen rossz. Az elmebeteg autokratának le kell(ene) mondania azonnal, csak közben úgy felkavarta a szart bel,- és külföldön egyaránt, hogy a helyzet reménytelen. Arról persze fogalmam sincs, hogy kinek kellene követnie, mert nem látok olyan pártot, embert, akire szavaznék.

szilveszteri buli után

A gond ott kezdődött, hogy vettem alkoholt, és már délután magamban (még alkohol nélkül) itt bőgtem több okból, az elvesztettek és újra megtaláltak miatt örömömben, bánatomban. Mivel nem iszunk, ezért pillanatok alatt berúgtunk, este nyolcra már nagyon részegek voltunk, de akkor már mindegy volt, ittunk tovább, klasszikus. Aztán Attilában is felszakadt a merev "nekem nem hiányzik senki" remeteség, eszébe jutott, hogy van egy srác (is), egyik helyi családi vállalkozás (étterem + kocsma) fiú tagja, akivel négy éve egy nő miatt vesztek össze, és ezt tisztázni kell, ő megy ha jövök, ha nem. Süncűrt átvittük a nagymamához, aki jól ismeri a fiát, már előtte felajánlotta, hogy vigyáz rá, ha elmennénk. Mi persze tiltakoztunk, hogy dehogy megyünk, a legszörnyűbbek a szilveszteri bulik, a kötelező ivás, dermesztő hidegben hazabandukolás, brr. Erre pont ezt csináltuk. 

Sok emberrel fecsegtem, egy nevére emlékszem. A korcsmáros család szimpatikus, az anyuka és a nagynéni régi családi, örmény származású barátokra* emlékeztet, élesen, okosan villanó zöld szemeikkel, rövidre nyírt sötét hajukkal, sasorrukkal, keskeny arcukkal. (*Tulajdonképpen még a nagyapám barátai voltak, aki 1898-ban született, szóval ezek az nyolcvan-kilencven éves örökifjú lányok és fiúk közül a legtöbben átvándoroltak már más világokba.) Az apa valamiért mufurc volt, én illedelmesen bemutatkoztam, Attila többször beszélgetett vele, aztán végül elsimították az elsimítanivalót vele is, a végén meg lettünk hívva gyakrabban, máskorra is. A fiú sokkal hamarabb felengedett, gyakorlatilag azonnal, és ölelkeztek nagy meghatottságukban. (Cinikusan mondtam a villogó szemű anyukájának és nagynénjének, hogy íme a nagy macsók, és nevettünk, khm.) Sokaknak megígértük  még, hogy ezután kicsit sűrűbben kimozdulunk, legalább évente egyszer biztosan.

Hazafelé tántorogva Attila már nem volt eszénél és berángatott egy lepukkant szocreál helyre, ami tele volt ronda mutánsokkal, én voltam még az egyetlen dugható nő, A. a pultra fekve elaludt, addig udvariasan, de határozottan hadakoztam a kanos mutánsokkal. Továbbá elkapott egy pultoscsaj, akit szesztől lebutult agyam nem tudott hova tenni, lassan fogtam fel, hogy a bölcsiben szoktunk találkozni. A többi pultos megdobált szalagokkal a bölcsis-gyerekes kolléganő megtáncoltatott, kértem, hogy a forgást hagyjuk, mert nagyon ingatag minden. Úristen mennyire lehettem részeg, hogy szalagokkal a nyakamban táncoltam?! Azt már le sem merem írni, hogy milyen zenére. Ejj, néha kell ilyen!