Tegnap magasztaltam a pszichiátert, ma meg átkozom. Úgy felbolygatott, hogy reggel száj,-, kézzsibbadásra, heves szívverésre ébredtem, szédülésre, fülzúgásra, egybekre vagyis pánikrohamra. Az utóbbi napokban már éppen kezdtem helyrejönni, pánikrohamom meg nagyon régen volt. A pszichiáter jószándékból kritizálta a munkákról való elképzeléseimet, sőt ő ajánlotta fel, hogy megkérdezi a férjét meg nem tudom kiket, ami szokatlan és ritka az általam ismert pszichiáterektől. Mindazonáltal fogalma sincs róla, hogy a magyar médiában milyen cirkusz folyik, hogyan kell könyökölni. Merthogy szerinte én oda menjek vissza. Ő is abba a hibába esett, hogy többet lát belém. Anno én egy jó, de átlagos képességű újságíró voltam. Könyökölni, taposni, nyalni akkor sem tudtam, az össze-vissza cigányéletet pedig elutasítottam, holott még családom sem volt. (Az esély arra, hogy valakit hátszél nélkül főállásban bejelentve foglalkoztasson egy lap, kb. 0,5 %). Nagyon szerettem hivatalnoki munkámat és ha a számomra ideális munkahelyet meg kell nevezni, akkor most is csak azt tudom. Nem vagyunk egyformák.
Attila 11 napja tiszta, nagyon erős. Szenved hogyne, most beszélgettünk erről, de bírja. Statisztikailag 2% tudja így abbahagyni a dohányzást. Én a 98%-hoz tartozom, és nem is érdekel ez az egész leszokósdi. Sodorgatom magamnak a minőségi dohányokat, ennyi, csökkentettem az adagot (a mai nap kivétel). Attilában az rögzült, hogy munka közben bagózik, bennem pedig az, hogy akkor nem, csak itthon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése