Nagy marha voltam, hogy tavaly nyáron kiléptem. Ecetesubit azóta teherbe ejtette a palija, lassan szül, kotródik, a szőrös Bengát pedig kitették az óvári részlegre. Jó volt találkozni a "régi" (idézőjeles, hiszen csak egy hónapig dolgoztam velük) kedveltekkel, sütött a nap, a felvétel húzódott, olykor ez vagy az jött elő egy kis szünetre, örültünk a viszontlátásnak, pletykáltunk, röhögtünk, mint "régen". Az változott, hogy új HR-sek vannak börtönőrszerű munkás kezeslábasokba bújtatva és a mocskos munkát, vagyis a leendő rabszolgák válogatását már ők végzik. A felhozatalban ijesztő a helyzet, kifejezetten ápolt, jól öltözött emberek (leginkább nők) szűköltek a félelemtől, hogy bejuthassanak. Egy-két éve még elképzelhetetlen lett volna, hogy vadidegenek nyíltan és szégyenkezés nélkül közöljék egymással, hogy ideg összeroppanást kaptak az előző helyükön, 3 gyerekük van és lakáshitelük, beteg férjük, anyjuk, mindenféle gondjaik, majd mikor könnyebb munkáért folyamodtak kirúgták őket, vagy eljöttek, mert megszűnt a hely, vagy nem bírták. Hangsúlyozom, hogy kifejezetten jól öltözött, csinos és értelmes nők voltak, nem azok a szakadt fajta klasszikus betanított gyári munkások, a nagy őszülő loboncukkal, repedezett vörös kezeikkel, piától, naptól, széltől cserzett, kapadohányosan köhögők. Ezeket rövid úton kiszórták, emberanyag van bőven.
Most már én sem úsztam meg a teszteket, de szerencsére hibátlanul végeztem el őket. A leggyorsabb abban voltam, mikor egy primitív műszaki rajz és írásbeli utasítás alapján egy kütyüt kellett bedrótoznom. A legtöbb nő ezen elvérzett. Én meg a látásom miatt a kész burkolatok ellenőrzésén, amit nem bánok. Rosszul emlékeztem ugyanis, nem ülnek ott, zaj van, és nagyítót sem használnak. Akkor inkább a drótozás. Félretettem magamban mindent, hogy proli munka meg értelmiségi, kell a pénz, ennyi. Remélem, hogy fizikailag bírni fogom. Legkésőbb keddig kell válaszolnom.
Birkák vagyunk? Nyilván. Szívesen odamennék a parlament elé és felgyújtanám magam, de egyrészt' most éppen nincs kedvem meghalni, másrészt' ezzel nem sokat érnék el. Csoportosan, országosan kellene kimenni és kurva nagy balhét csapni, de mindenki félti a saját bőrét. Ó, azt nem is említettem, hogy ezért a munkáért három műszakban az alapbér havi nettó 65 ezer forintra jön ki. Nos, ezt emelem majd akkor, ha jönnek a műszakpótlékok és Attila helyett én kérem a gyerek után járó kedvezményeket. Ilyen kevés pénzért utoljára 18 éves koromban dolgoztam.
Attila ma rosszul lett, nyolc év alatt először kéredzkedett haza. Kimerült, hat éve hét napból hetet dolgozik, van egy határ, amit már az ő bivalyerős szervezete sem bír. Egy közeli kollégája most halt meg infarktusban, ő is erős volt, 12 órában esztergált, reggel hattól, este hatig. (Az elmúlt időszakban legalább tíz ilyen halélesetről tudunk, mind ötvenes férfi.) Én abban támogatom, hogy maradjon itthon, ő tud magától dolgozni, valóban nem hiányoznak neki az emberek és valóban a főállásától nem ér rá pénzt keresni. Mára ennyi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése