évvégi, röviden

Az elmúlt évben velem annyi minden történt, hogy továbbra is folyamatosan le vagyok maradva az életemből, különben sem szoktam évösszegzőket csinálni, fogadkozni. Ez a mai nap sem jelent különösebben semmit. Azért másoknak akiknek fontos, én is azt kívánom, hogy olyan éve legyen 2011, amilyet szeretne.

Kiegészítés: összességében nem volt ez boldogtalan év. Történt egy-két zavaró és kellemetlen eset, de ha végiggondolom, akkor több jó. Szeretek nyafogni, már írtam, hogy van bennem egy mély fájdalom, mazochista is vagyok, mert szeretek ebben elmerülni, de ha objektíven nézem a 2010-es életem, az egyáltalán nem volt rossz.

Tilos Rádió vs NMHH

Elkezdődött. Teljes anyag itt olvasható, egyelőre. Ezt mindenképpen érdemes hozzáolvasni.

A kommenteket a továbbiakban a politikai bejegyzéseknél nem engedélyezem, mert ezzel a hozzászólókat és magamat is védem. Ameddig lehet, megyek és egyre aktívabban fogok a megfelelő fórumokon, netes közösségekben szót ejteni, ide csak a lényege jut. 

IN MERETRICEM LASCIVAM

Cum ventrem ventri, femori femur, ora labellis
    Conserui, et cunno mentula delituit,
Principio cunctas vincis lasciva puellas,
    Nequitiae, et cedit nostra libido, tuae.
Amplexus hederas superant, et basia conchas,
    Nec deest officio, dextera, lingva, natis.
Postquam effusa tibi est nimium festina voluptas,
    Iam satis est, clamas, Lucia, iam satis est!
Quid medium praecidis opus? quid inepta repugnas?
    Expecta, nondum, Lucia, defutui.

EGY FEHÉRMÁJÚRA

Hashoz a has, ha tapad, comb combhoz, száj meg a szájhoz,
    és ha tövig becsuszott már a punádba botom,
nincsen olyan lány több, aki ily remekül herebélne:
    bármit is óhajtok, megteszed egyszeriben.
Repkény így nem ölel, kagyló így nem tapad egybe,
    szorgos a markod, a szád, friss a farod, kicsikém.
Ám, amikor kielégültél már, s únod a hajtást,
    egyszeriben: "Ne tovább!" - így nyekeregsz - "Ne tovább!"
Mért ne csinálnánk hát? Mit iparkodsz úgy befejezni?
    Lúcia, várj addig, míg nekem is sikerül.

Sinead-Sün

ez élőben még rosszabb volt

Tényleg letoltam a haját és ha valaki ezt a szép kislányt fiúnak vagy leukémiásnak nézi, az vak. Most egyenletesen és erősebben fog nőni a haja. Nem, nem fog megfázni, mert a lakásunk agyon van fűtve. Az ő korában még az sem tűnne fel a népeknek ha nem lenne haja, a legtöbb babának ilyenkorra nő csak ki valami pamat a fejére, ami neki már születésekor volt.  Anyámnak pedig megmondom, hogyha legközelebb alattomban megtépi, én is őt.

Sinead-Sün

meditáló szerzetes

ugyanaz a huncut kislány, aki eddig volt

Ingleichen újra itthon

Már vissza is kaptuk ma délelőtt, mert anyám  felhívott, hogy többször ok nélkül elpityeredett és mikor apám megkérdezte, hogy "otthon szeretnél lenni?" akkor egyértelműen sírt. Ebből rögtön megértettük, hogy sokkal több mindent ért mint képzelnénk, és mind mi, mind a szüleim úgy gondoltuk, hogy minél előbb kerüljön haza, közben folyton csak rá gondoltunk és alig vártuk. 

Nem tartom magam felbőszült anyaállatnak, kifejezetten szorgalmaztam is, hogy legyen a szüleimnél is, meg jólesett egy kis pihenés, de ugyanakkor nagyon üres volt nélküle a lakás, meg többször telefonáltam, hogy például nehogy taknyos, bárányhimlős, kanyarós gyereket a közelébe eresszenek a szomszédságból, ne öltöztessék be túl vastagon, de vékonyan se, anyám már ideges is lett tőlem, joggal. Azért kissé haragudtam ma anyámra, mert alattomban megnyirbálta a haját, amit én direkt azért nem toltam le eddig Földönjáró hajnyírójával, mert Földönjáró mániája nőknél a hosszú haj, nekem is növesztenem kell (nem baj, jobban áll, mint a régebbi kleopátra fazon, csak kényelmetlenebb) és Sünmi frufruja már eléggé megnőtt ahhoz, hogy lassan szépen copfba lehetett volna kötni. Így viszont most úgy néz ki mint Balázs, a műsorvezető, sőt még rosszabbul, mert mindezt szerteszét álló, zselézetlen pihés babahajból kell elképzelni. Holnap le fogom nyírni géppel a haját teljesen rövidre, szó szerint megkopasztom, hogy új, erős, egyenes haja nőjön, mert így már semmiképpen nem maradhat.


Anyám egyébként nagyon jó és türelmes anyuka a kicsikkel, és abban nem kételkedtem, hogy tökéletesen el tudja látni, de az orvosi ismeretei hiányosak.

a macskáim

A háziállatokról itt még nem írtam. Eredetileg két ivartalanított nőstényem van, de a helyi állománnyal feldúsulva egy szürke cirmos kan is. A lánymacskákkal évekig közös lakásban laktunk még Budapesten, és az ágyamba is belefeküdtek, sőt, minő borzalom, az arcomba szuszogtak, de akkor még elkényeztetett, agyonmosdatott, fésült szobacicák voltak. Aztán mikor vidékre, kertes házba költöztem, akkor kerti macskák lettek.

El sem tudtam képzelni, hogy ne adaptálódjanak a természetbe, ahova valók. Az okos nagy szürke cirmosom, aki évekig ült szomorúan az ablakpárkányon az utcát lesve és hallgatva nászló fajtársai üvöltését volt az első, aki nemcsak kimerészkedett, hanem rögtön csavargásra is adta fejét. Ma már egészen távoli területekre is elkísér, de mindig hazamegy. A kis fekete némileg értelmi fogyatékos, kicsit később követte a kalandozót, ő először a nagy beltenyészetnek köszönhetően szintén fogyatékos helyi cirmos kannal barátkozott össze. Azóta is sülve-főve együtt vannak. Az kannak túl bátortalan, mindig megverik az idegenek, és ugyan a szakkönyvek szerint ez lehetetlen, mégis időről-időre megpróbálja meghágni ivartalanított barátnőjét, tudniillik a kis feketét. Úgy tudom eddig nem járt sikerrel, de ettől függetlenül ezek tényleg mindenhova párban mászkálnak.

Kompromisszumos megoldást én sem akartam: ha egyszer kint vannak, akkor büdik, sárosak és loncsosak lesznek, az már nekem is sok lenne, ha így heverednének be az ágyamba, mert az az első, hogy ágyba, fotelekbe mennek, majd bolondok lesznek a padlón kushadni. A lakhelyük a pincében van, ami igazából nem is pince, hanem szuterén, ott van a kazán is, ami jó meleget ad, azonkívül körülbelül 35 kipárnázott fetrengőhely van nekik lent kialakítva, mert az anyósomék is nagy macskabolondok, és mindig volt náluk legalább ennyi. A kapura meg szereltünk billenő macskaajtót, úgyhogy teljesen szabadon jöhetnek-mehetnek. A macskáim boldogok. Nem tudtam és nem tudom, hogy meddig élnek, de már így is szép korban járnak és örülök, hogy visszaadhattam nekik a szabadságukat anélkül, hogy le kellett volna mondanunk egymás társaságáról.

"hamarosan elérhetjük Kína gazdasági színvonalát"

Orbán a napokban azt nyilatkozta, hogy itt hamarosan olyan gazdasági fellendülés lesz, hogy felvehetjük a versenyt Kínával. No, én Erős Vezetőnk (észak-koreai mintára ahogy Kim Ir Szent nagy vezérnek, Kim Dzsongilt kedves vezetőnek hívták, Kim Dzsongunt pedig már bölcs elvtársként emlegetik) szavaiban nem is kételkedem. Elég csak arra gondolni, hogy az 1.3 milliárdos lakosságú Kínában is csak egy nagyon szűk elit élvezi a luxuséletet, a nevenincs kulikra évente kb. 1100 USD jut. Mellesleg a kínai gazdaság erősödésével párhuzamosan nő a környezetszennyezés, a népek egyre tömegesebben hullanak a kizsákmányolt, mérgezett vízektől, földektől. Még 2001-ben minden 10 ezer szülésre átlagosan 104,9 testi fogyatékos eset jutott, addig 2006-ban már 145,5.

Na utóbbiak nálunk is alakulnak: felelőtlen mocsadékok miatt hirtelen vörösiszap öntött ki, de nemhogy karanténba zárnák azt a területet 50 évre, még erőszakkal telepítik vissza a vonakodó lakosokat. Az ország északkeleti része 2010. tavasza óta gyakorlatilag folyamatosan belvíz alatt, ott is mire rend lesz....

Ha így nézem, márpedig józanságot keresve efféle kijelentésekben, csak így nézhetem, akkor igen, elérhetjük Kína színvonalát.

Amúgy Kína éppen most szándékozik kilóra megvenni az EU-t....

belső utak - a torony

Baloldalamon a macskával, jobb kezemben a pókkal ősvadonban állok. Megpróbálok az eddig rossznak tartott oldalon egy platánfára mászni. Peregnek kéregdarabjai a talpam alatt, de azért felkapaszkodom rá és nem érzem ártónak, csak egy kedves platán. Szürke lényeket nem látok, de a jónak képzelt részen újabbakat igen. Sziporkázó, áttetsző, fátyolszerű teremtmények, melyek kecsesen libbenek ide-oda, mintha szellő fújna könnyű selyemfüggönyöket. Ekkor remegni kezd a dús, televényes föld, négy, a négyféle világtáj felé álló masszív csontszarv mered elő belőle, mely teteje a nagy dübörgéssel, robajlással  előbukkanó hatalmas, kecses és bonyolult mintázatú toronynak, mely nőni kezd a földből.  A föld csontja ez, élő a maga módján.

Sietve ugrok le a fáról, futok fel a sebesen nyúló toronyra, melynek közepén stabil kis terasz  fekszik. A macskát lent hagyva, a pókkal a kezemen állok rajta. Olyan gyorsan emelkedünk, hogy lenézve pillanatok alatt apróvá zsugorodnak az állatok, utak, csillogó lények. A torony  egyszercsak megáll, és körülnézve ámultan látom, hogy hatalmas, egybefüggő és egyforma buja-zöld ősvadon felett állok, mely minden oldalon a horizontig ér. Kellemes, erdőillatú fuvallat leng körül, áthajolok a korláton és gyönyörködöm. Az egész él, érzem a benne lakók sokaságát is, de azt is, hogy ember rajtam kívül nincs közöttük. Nem zavar, semmiféle veszélyt nem érzek,  mert nincsen élesen elhatárolható angyali és gonosz, harmonikus mindez. Nyugodt boldogság, ugyanakkor kölykös izgatottság is bizserget mosolyogtatva a rám váró felfedezésektől. 

Zene hozzá

a cukiság megunhatatlan

Ezeket a képeket feltettem FB-re is, rögtön meg is tetszikelték páran, úgyhogy itt már nem kell. Ilyenkor az jut eszembe, hogy aki rámkattint, arra udvariasságból vissza kellene kattintanom, végignéznem az ő idióta családi fotóit és viszontajnározni azokat. Azokról írok, akik inkább csak ismerősök, mert a barátaimat természetesen magamtól is kommentálom. Kisgyerek, cica, kutya, párképek-nem véletlen, hogy ömlenek a karácsonyi cukiságos filmek a nagy kereskedelmi tv adókról, a népek szeretnek elandalodni. Végülis én is, csak kicsit másképp. N.-el (akinek még mindig nem találtam megfelelő nevet ide) vihogtam telefonon két órán keresztül, meg  mással pár idétlen, alpári szexes sort váltottunk. Nahát fél év múlva 36 éves leszek, és nem tudtam, hogy a nagyon erős buborékos ásványvizes szopás, az alap. Eddig csak a mókás robbanóscukrosat ismertem.

a hülye család karácsonya

Eddig nem tudtam, hogy milyen egy éves gyerekkel karácsonyozni. Egyszerre rémálom és röhögés.  Földönjáró miközben főztem, napközben elment vele autózni, addig legalább nem rángatta folyamatosan a nadrágomat, vagy őrjöngött elreteszelve a farácsra kapaszkodva. (Molly, nagyon kíváncsian várom, hogy két gyerekkel milyen lesz). Fényképeket nem sikerült készíteni. Hol F. feje lóg ki (magassarkú cipőt kellett volna vennem), hol Ritáé, hol az enyém. Olyan is van, ahol sikerült mindhármunknak beállni, mindenki látszódik, de Rita éppen elfordul. ÁÁÁÁÁÁÁ. Pedig akartam cuki anya-lánya lilában képeket (mű)fenyővel, mosolygós hármas fotókat, de nem jött össze. Huhh, az ételeim kiválóan sikerültek, de erről csak az jut eszembe, hogy az öcsémtől holnap kapok egy futónadrágot, amin majd jól "meglepődöm", remélem, hogy jó lesz méretben. *Akárhogyis, a mostani kilengés után folytatódik az önterror, vagyis a hájak lefutása. 

Én vagyok az az ember, aki karácsonykor is blogol, de miért ne tenném? Délután el tudtam ájulni egy órára, utána főztem magamnak egy újabb méregerős kávét, átmentünk F. szüleihez, majd karácsonyoztunk itthon, most lihegünk. Muffinra már nem jutott erőm, pedig a szüleim-öcsém arra izgulnak, de majd ha visszahozzák Ingleichent, akkorra sütök nekik azt is. 
 -

*Jó lett, van nagy öröm és boldogság. Kaptam még hájleizzasztó övet is, höhö.

"karácsonykor nálunk anyu főz"

Nálam meg nem, hacsak nem fogom fel lassan azt a tényt, hogy én is anyukája vagyok  Ritának. Az anyámtól tanultakat amúgyis sokkal fűszeresebben szeretem, és némely fogását mesterire fejlesztettem, úgyhogy inkább vesződöm kicsit,  ennyire vagyok ínyenc. Ettől függetlenül nem vetem meg azokat, akiknél 25 felett, sőt 40 évesen is "anyu főz", vállat vonok. Lassan iszom még egy kávét, mert kezdek kidőlni. Földönjáró a fürdőszobát dezinficiálja és morog, mert éhes. Megkértem, hogy fényképezzen le kötényben, ezen jót nevetett és megjegyezte, hogy az a kötény 30 év alatt sem fog elkopni. Na ja, hétköznap nálam nem anyu, hanem egy étterem főz menüt. (Sajnálom, hogy a képeken nem látszódik a türkizkék sálam és az ahhoz vett jópofa fülbevaló, Aklünek biztosan tetszene. )

Földönjáró és én

Tegnap olyan hideg fejjel, mint amikor valaki teljesen eszét veszti, válást fontolgattam. Úgy éreztem, hogy nem bírom itt tovább, és ő is hülyén viselkedett velem. Másnap  benne nem volt semmi harag és megkérdeztem, hogy szeret-e még? Az igenlése volt a döntő, mert őt én igen. Fellélegeztem. Majd kitárgyaltuk, hogy nagy nyomás van rajtunk minden téren, de elsősorban a lehetetlen állapot miatt, hogy kénytelenek vagyunk itt nyelni közvetlenül a családja felől felénk áradó folyamatos rosszindulatot és állandó megfigyelést. Kitartunk, mert továbbra sem tudunk máshova menni,  és mert ennél keményebbnek kell lennünk. Ám nem szabad egymás ellen fordulnunk. Ennek folyamatos megbeszélése, egymásban való tudatosítása a legfontosabb.  

Ma igazi,  rózsaszín-felhős, boldog napunk volt hármasban. Rámhagyta a vezetést, mert tudja mennyire szeretem, meg biztosabban is művelem nála, addig hátraült Ingleichenhez. Később Óváron együtt vettünk annak kajákat, pelenkát, efféléket, és Földönjáró nagyon büszke apa, elmesélte, hogy milyen jó érzés, hogy ilyen szép kislányunk van, akivel öröm megjelenni bárhol. Így aztán karácsonykor nem megyünk sehova, pontosabban 25-én anyámék elviszik magukkal Ingleichent, és akkor végre kicsit kettesben leszünk. 

médiatörvény visszhangjai

Jó lenne nem ilyeneken edzenem a nyelvtudásomat. Ez a mondat különösen tetszett: "War Österreichs Haider-Zwischenspiel noch Operette, so ist, was sich in Ungarn abspielt, Tragödie." Számtalan cikket olvastam, még Új Pétert is feltüzelte annyira, hogy egy igazi, újpéteres cikket írjon erről, a bloggerek véleménye címmel, melyben elemzi a magánnyudíjpénztárakba befizetett pénz einstandolását is. A menő-nem menő cikkek írója, Bede Márton viszont csak az új médiatörvénnyel foglalkozik.

Nézzük a mit szól mindehhez a már régóta illegalitásba kényszerített Kuruc? Na, ez egy korábbi, mikor még csak terveződött az egész, de teljesebb képet mutat. A kapcsolódó írásokat a cikk alá linkelték.

Elnézést kérek olvasóimtól, de magam most nem is kívánnám ezt külön elemezgetni. Mindenesetre történelmi pillanatokat szemlélhetünk, mikor itthon a liberális baloldal és a szélsőjobb egy asztalnál ülve, egyetértésben fog össze Orbán ellen.

lessük a nyugatiak szemetét (e-bay hajnalig)

Tegnap körülnéztünk az osztrák e-bay-en eredetileg értelmes céllal, hogy hátha van a közelben olcsó konyhabútor, meg gyerek etetőszék. Aztán csak lestünk hajnalig. Ez a nem is olyan gazdag ország is milyen távol áll tőlünk (lelkesen olvasom Mollyékat, az ottani megunt/nem kellő cuccokhoz képest ezek ócskaságok lehetnek). Az alant említett perzsaszőnyegem, istenem, milyen büszke voltam rá, hogy önálló keresetből megvettem itthon, de ha ott ráklikkelek a használtakra, egészen olcsón licitálhatok hasonlókra. Ne a gépi, proliperzsára gondoljatok, hanem gyönyörű, tarkaságában is elegáns és harmonikus, egyedi darabokra. Találtam egy bécsi csajt is, aki szarért-húgyért, olyan sütővel, amiről álmodni sem mertem, elad egy komplett konyhabútor szettet. Kérése csupán annyi, hogy a vevő menjen és szerelje szét az egészet, majd szállítsa el. Ha sikerül olcsó haverfuvarost szerezni, és nyélbe ütni az üzletet, megyek Bécsbe. Übung, rögtön írhatok neki levelet frissen szerzett némettudásommal, hogy jól értettem-e a részleteket. 

Mit mondjak? Ez a seftelés, a mások levetett szarában való turkálás nem az én világom, a ruhaturkálókat sem szerettem soha, szívem szerint új, boltban vásárolt, vagy asztalossal összerakatott konyhát szeretnék, ahogy hosszú évekkel ezelőtt megtehettem, de most más világ van. 

Még valami. Egy alien tépje szét cafatokra lassan kérődzve azokat a honfitársaimat, akik nem fizettek, tahók voltak, megbízhatatlanok és akik miatt több terméknél rögtön az a felirat fogad, hogy "Magyarországra nincs szállítás!" Amennyiben magyarokról elképzelhetetlen efféle viselkedés, akkor ugyanezt kívánom a rasszista osztrák/német eladóknak.

bezárt a hó, futni nem tudok, de fekvőtámaszozom

-Valld be, hogy punnyadt vagy, ha nem tudsz rendes fekvőtámaszt csinálni!-mondta Földönjáró, miután gumilabdaként pattogva megmutatta hogyan kell azt rendesen. Márpedig az én karjaim erősek! Ilyet először 10 évesen kaptam egy tornatanártól az osztályommal együtt, aki a kötélmászásra jelentette ki ezt. Ilyet nem tűrhettem, tanítás után visszamentem a terembe. Már véres cafatokban lógott a combomról, belső lábszáramról, tenyeremről felhorzsolt bőr, tehetetlen dühömben bőgtem is, mire egyszercsak ráéreztem annak a technikájára, hogyan kell mászni könnyedén. 

Így vagyok most a fekvőtámaszzal is, elvégre ha erősek a karjaim, el kell bírniuk a testemet. Amúgy a filmekben a sitten az erősebb idegzetű rabok is mindig efféléket csinálnak bekattanás ellen. Jó ez, aki sosem csinálta meglepődik majd, hogy még a hasizmokat is dolgoztatja. (A szabályos az, hogy egyenes, teljesen mereven tartott testtel, épphogy' a padlóig kell ereszkedni karokon, majd fel. Majd le. A  németcsoport társam két ujjon nyomta a szemünk láttára, mert már "öreg" (38), de régebben egy ujjon is csinálta.)

amikor már azt hinnéd, hogy nincs rosszabb, akkor.... (gyerektartásos poszt)

 .... a csemete rájön, hogy milyen pompás mulatság a legdrágább selyemperzsaszőnyegre hordani levest, kávét, kólát, kifliket és mindezeket szétlocsolgatni, trancsírozni azon. Ehhez képest a ruhaszárítóról való frissen kiteregetett ruhalerángatásra az ember már csak legyint. Aztán ma kicsit magára hagytuk és ezt művelte, (az ágyát ő tologatta ide-oda, jó erőben van a "szegény kis tápszeres baba"): 

 

Rendet raktam, gondolatban bocsánatot kértem a szőnyegkészítő asszonyoktól, és kockáztatva a dob leszakadását, beszuszakoltam a szőnyeget a mosógépbe. F. összeszerelte az új, kölcsönkapott, nagyon nehéz és nagy ágyát, beletettük, szorosan fogta barátját, a Sünt és így nézett. Bármi bosszúság is volt bennem, az eloszlott. Biztosan genetikailag kódoltak ezek a tekintetek, a Föld összes kölyke így néz miután rosszfát tett a tűzre,  a felnőttekben még erősebb ivadékgondozási reakciót váltva ki ezzel.

önostorozás

Olvasgatom a rendes háziasszonykák blogjait máshol. Halálunalmasak. Ugyanakkor irigykedem is rájuk, én sosem leszek olyan "jó", mint ők. Oh, szegény, szegény Eliza, oda ne rohanjak, nem tehet róla, túlságosan vonzza az embereket, hányszor megkapta már, hogy "akárhogyis van, jó nő vagy és bekategorizálhatatlan."

Szóval önostorozás. Tulajdonképen miért ne lennék jó? Az vagyok, hihetetlenül egyszerű életet élő, átlagos középkorú, csak túl sok bennem valami, amitől megrettennek átlagos emberek, mert félnek, hogy magukkal sodrom őket valamiféle illetlen és visszafordíthatatlan vágyakozásba egy szabadabb, őrültebb világ után. Vágyakozásba csupán, mert finom forradalmár vagyok, nem kapacitálok senkit semmire, de bizonyos mértékig kapacitálható vagyok persze, az más. Sajnálom. Szerencsére akik ezt bírják, azokat barátoknak tekinthetem, bár pocsék barát vagyok. Kurta szóval kisétálok emberek életéből akár évekre is, ha úgy tetszik, aztán nagyon szégyellem ezt és halogatom, hogy újra felhívjam őket. A lentebbi  bejegyzésben említett lányt (akinek még nem tudtam ide nevet adni, annyira illik rá a sajátja) már nagyon régóta halogattam, arra is el voltam készülve, hogy fel sem veszi a telefont. Ó, nem. Robbanás, öröm mindkét részről. Még mindig különleges. Mosolygok.

a melltartós fűzősizé

Álltam az öltözőfülkében. A melltartóval kombinált álfűzőszerűség tökéletesen simult melleimre. Egyik oldalamról Tanárnőm nézte őket elragadtatva, másik oldalról Csoporttársam. Ez annyira erotikus volt (már megint mibe keveredtem?) és jóleső. -Örülök, hogy legalább én is nyújthattam valami esztétikai élményt.-cinikuskodtam, mert a modellalkat, hipertörékeny, bármit ráadhatsz, piszkosul jól néz ki benne típusú Tanárnőm mellett ez meg sem fordult a fejemben. -De szeretnék ilyen melleket, legszívesebben megsimagtnám őket-lehelte ő. -Ha nekem meg olyan hasam lenne, vagy lesz egyszer az életben, mint neked, akkor ilyen hidegben is haspólóban fogok járni!-vigyorogtam vissza. Csoporttársam a háttérben kacagott. Lelkendezve kérdezték, hogy mikor mutatom meg Földönjárónak. Nos, nem tudom milyen lesz a karácsony, szóval ahogy hazaértem, már bújtam is bele, a várakozás nem erősségem. Nagy tetszést keltett, de volt olyan dög, hogy megpiszkálta a még rajta lógó "push up" feliratot. Neemis annyira pusápp, de tényleg! Van nekem igazim, na az valóban sokat csal, ez csak egy nagyon vékony szivaccsal bélelt, sima  kosaras melltartó.

fazonra ilyesmi, de az enyém sokkal szebb

Ma volt az utolsó németóra, becsületesen (khmm) megírtuk a zárótesztet,  reméljük, hogyha minden jól alakul lesz még folytatás, ha nem is intenzíven, de legalábbis németezésen kívül is össze tudunk futni. Nagyon fogtok hiányozni.

gyerekfogzás (szimpla grafomán poszt)

Az öcsémet akarom ma este is, telhetetlen vagyok. Tegnap későéjjelig cseteltünk. Fél a magányos karácsonytól. Hívtam, hogy jöjjön el hozzánk, de jelezte, hogy nem társaságban szenved hiányt. Értem.-pötyögtem vissza. Nos, a párkeresés  személyes út, adhatok tanácsokat, de végsősoron neki kell megtalálnia azt, aki miatt nem érzi magát karácsonykor egyedül. Ma miközben bőgtem, rettenetesen vágytam a családom után, és azt találtam ki, hogy menjünk hozzájuk mindannyian, de Földönjáró hajthatatlan. Azt hiszem ezek azok a bizonyos, házassággal járó kompromisszumkötések. Ebben az esetben meghátrálok, maradunk itt, hármasban.

Ingleichent a fogzás kínozza, virrasztok. Nagy valószínűséggel ma áttöri az ínyét újabb, de régen viselte ilyen nehezen. Sokat nem tehetek, fájdalomcsillapítót már kapott, fogzselét is, óvatos hűtést is. Talán hajnalban sikerül elaludnia. Addig kiélem grafomániámat, amennyire ez lehetséges egy üvöltő gyerek mellett. Nem lehetséges, most már torkaszakadtából nyomja.

*

01.14' Folyadékpótlás bőven megy, ennek ellenére hőemelkedése van. Hűtőfürdőt alkalmaztam, most nyugodtabb, de még nem kiabálom el. A lakás is agyon van fűtve, de már nem akarok újból ablakot nyitni. 

*

01.30' Zsibbad az agyam, ég a gyomrom. Nincs itthon tej, affene. Mérlegre álltam, nem fogytam, de legalább nem is híztam. A muffinjaimnak semmi eredménye, esetemben szerencsére, Földönjáróéban sajnálatos módon. Na az is igaz, hogy nem sütöm őket tepsiszámra.

*

02.05' Ravel  Piano Concerto in G major adagio assai-át hallgatom, ezúttal orosz zenészek előadásában, 2009-es koncert felvétele. Határozottan jók. I. még forgolódik, de már vidámabban tüttyög. Újabb folyadékpótlás, korlát nincs, 200 ml-t húzott be egyszerre. Eszembe jutott anyám, akinél- bár olvasta dr. Spock akkori sikerkönyvét-a régi beidegződések, miszerint beteg gyereknek dunsztban a helye, erősebbek voltak, 40 fokos lázba esett öcsémet így kezelte. Szerencsére az egyik szomszédunk gyerekorvos volt, aki öcsémet minden teketória nélkül nyomta jeges vízbe. Nos,  az idáig való elfajulást jobb elkerülni. 
*
03.00'
Alszik. Megtapintottam a homlokát, normális a hőmérséklete. Most már betakartam rendesen.

Száraznak hathatnak bejegyzéseim, mintha nem is a saját lányomról írnék, de ilyenkor hideg fej kell.

érzelgős

Ma nem nagyon volt rendes németóra miattam. Nagyon megszerettem őket, de az hatott meg, hogy ők is engem. Értékesnek tartanak, hiányoztam nekik, mert lógtam az utóbbi pár napban kimerültség miatt. Aztán hívott Elsőigaziszerelem, akivel napok óta nem érjük el egymást, nemrégen kaptam tőle egy könyvet, és akkor ez volt a katalizátor, hogy miért szeretnek és mennyire hiányoznak, úgyhogy elkezdtem bőgni. Nem szégyelltem, nagyon vágytam már rá, és ilyenre, hogy ne legyen komoly, mert közben viccelődtek és mialatt folytak a könnyeim, röhögtem is velük.  

Elsőigaziszerelemre lehet hümmögni, mi már anno a kapcsolatunkon belül barátokká váltunk, és azok is maradtunk. Konkrétan már a szex sem működött, és később sem voltak egymásnak ugrós nosztalgiázások. Nem volt semmi nemiség, hiszen kiégett, de barátként nagyon szerettük egymást. Neki is megvan a maga párja, nekem is, de minek fosztanánk meg magunkat ostoba szokások miatt az igazi barátságtól? Soha nem érdekelt mások véleménye ebben, családdal, barátokkal veszekedtem ezen, ma már nem is említem nekik, minek, méltatlanok rá, hogy földhözragadtak.

Mit csinálnék most karácsonykor?

Borisnak

Azt tudom, hogy mit fogok. Nálunk ennek megvolt a hagyománya, a feldíszített asztal, kellemes beszélgetés ízletes fogások közepette, fa, ajándékok, éneklés előtte, öcsémmel azt nem tudunk, de lelkesen kísértük csillagszórókkal. Jó, pofákat is vágtunk szüleink háta mögött, de nem gonoszkodásból. Ajándékok, fényképezés. Ma már hárman is fotózunk, valaha csak apám régi, filmes géppel. Sőt fekete-fehérrel, amit ő hívott elő. Még az apjától tanulta az alapokat, csinált magának sötétkamrát, a mai napig megvan még a nagyapám (1930 -as évekbeli?) tökéletesen működő gépe is, ami olyan mint egy vasaló, arra szolgál, hogy a vizes papírképeket kivasalja és ropogósra szárítsa.

Ezt meg akarom tartani, úgyhogy képzeletben készítem a menüt is.

Mit csinálnék? Szeretném, ha mindez a volt lakásomban zajlana, ami nem volt lenne, ahova előtte felutaznék egyedül. Kicsit szétcsapatnám magam zölddel, hogy önző módon teljesen elmerülhessek az egomban, és megpróbálnék rendesen írni. Ehhez kellene három nap. Imádom, hogy van saját családom, de azért sokszor sok. Aztán barátokat hívnék, találkoznék velük kávéházakban, lakásaikban. Majd feldíszíteném a lakást, megfőzném az ünnepi menüt és repesve várnám F.-t és Ingleichent. Ott maradnánk elsejéig, aztán hazajönnénk ide.

Ez is az otthonom, de nem az igazi. Na azért értékelem, hogy nem albérlet, meg hogy egyáltalán van fűtött, rendes fedél a fejünk felett. Nagyon is.

felbukkanás a mélyből

Aztán mikor sokáig a gödör legalján ülök, már magam sem bírom tovább, és fel kell másznom. Reggel ültem a teraszunkon, hallgattam a szél bömbölését, kortyonként nyeltem a kávémat és képek peregtek előttem. Egy májusi reggel, az akkor vadonatúj otthonomban, kilencévnyi udvari lakásban élés után a felhők között, világító édes-éles napsütésben, a virágoktól roskadozó erkélyemen állva, alattam-előttem a város.... H. arca, aki lovakat is vontat ha kell, nő létére. Átváltottam az agyam nemgondolkozó üzemmódba, és életemben először utánfutóval vittem be Földönjáró vasait. Jól vezetek, nem számított a szélvihar, hófergeteg, dugó, útlezárás, jéghideg volt az elmém. Napokon át szenvedtem meg ezért. Hogy ismét ki tudjam festeni magam, és elindulni ki, a világba. Nem akartam ennyire összeomlani, de olykor nagyon-nagyon gyenge vagyok.

örök magányos fájdalom

Egészen biztosan nem akarok sokáig élni, mert az a mély fájdalom, ami végigkísér életemen, soha nem múlik el és nem tudom hasznosítani. Képtelen vagyok írni. Nem szeretek erről beszélni, kevesen értik meg. Sok barátomban benne lakik, hétköznapi gyógyíreket alkalmaznak ellenük. Az igazán betegek nem beszélnek erről. Ilyen barátom már nincs. Olyan van, aki hozzám hasonlóan időről-időre az egekbe szárnyal, majd mindent szétcsesz maga körül és a romok alá bújik, hogy mint a főnix ujjászülethessen hamvaiból. Mostanában az egyikükön tűnődöm. Gyerekkora óta súlyos étkezési zavarai vannak, volt már anorexiás és az utóbbi években ennek ellenkezője, a 165 centijéhez 130 kg-ra hízott. Egyébként ez az étkezési zavar csak kísérője volt a benne is szüntelenül mardosó  magányos fájdalomnak. Számára ez nem rossz,  mert megtalálta saját művészetét és csodálatos műalkotásokban tudja minden érzését kifejezni és még keres is vele. No nem mindig, de mint írtam neki is vannak magasröptei.

Láttam az emberek reakcióit ha utcára merészkedett (többnyire autóval járt) legszívesebben leköpték volna, mint egy leprást. Könnyezve mondta nekem, higgyem el, hogy ő lesz még nagyon vékony. -Tudom, tudom, ismerlek-húztam fejét magamhoz. Nagyon szerettem. Most már -60 kg-nál tart, és  még nincs vége. Az emberek istenítik, hiszen küllem alapján ítélnek. Azt képzelik, hogy mostantól örökre boldog lesz. Engem is lenyűgözött, de nem vagyok vak, ugyanaz a mély sebekkel teli lány maradt, ahogyan én is, és ezen nem változtat semmi. Most másképpen szeretném. Nagyon hiányzik.

sószórás vs homok

Kapcsolódó értelmes cikk.

A sózás alternatívájaként környékünkön homokot terítettek szét, minek következtében egy, a latyakos hónál sokkal csúszósabb, tapadós kutymó keletkezett. A 86-os főút helyi szakaszán egymás sarkában törtető kamionok ezzel fröcskölték tele a szélvédőmet. Ahhoz, hogy ezt lemossam anélkül, hogy szanaszét karcolódna az üveg, a szokásosnál ötször nagyobb mennyiségű fagyállós szélvédőmosót spricceltem szét bele, a környezetbe.

Közben anyáztam, hogy ezt a sóhisztériát már megint valami télen is +8 fokban, havas klímában életében nem járt, íróasztala mögött ülő széplélek találhatta ki. (Amúgy a vörösiszapot hova viszik? Erről semmit nem mondanak....) A fagyálló alapja az ethylene-glykol. Ember, (emlős/madár) állat szervezetébe jutva mennyiségtől, testsúlytól függően halálos idegrendszeri és vesekárosodást okozhat. Ellenszere meglepő módon a tömény ethyl-alkohol, a legendás "fagyállót ivott a Pistabá' azt' mégis megúszta" történetek alapja csakis az lehet, hogy "Pistabá'" rendes, becsületes 40-50%-os tiszta szeszt is ihatott, ami semlegesítette a mérget.

Na de vissza a téli környezetvédelemhez. Telefröcsköltem (sokakkal együtt) a rothadt utat ezzel az édes ízű vacakkal, amit ki tudja hány vadnyúl, fácán, őz, kutya, macska stb. lefetyelhet fel. A sótól nem halnak meg, annyi meg nem kerül be az édesvizekbe, hogy olyan komolyan pusztítson, ahogy azzal riogatnak. (...bezzeg a vörösiszap....?)

ennek az ürgének ez lakik a belsejében,

ha valaki eddig ijesztőnek találta volna az enyémet. Katt ide.

belső utak - új díszlet

Hatalmas, jin-jang szimbólummal festett kaput tár ki előttem két egyforma, narancssárga ruhás szerzetes. Arckifejezésük semmit nem árul el. Odabent ismét sötét hideg erdő fogad, hemzsegnek a dühös szürke lényektől, akik azonnal rámtámadnak. Túlságosan hagytam elszabadulni a negatív oldalt. Képzeletemben atomvillanást támasztok, izzó fehérség csap fel, elpusztítva mindent, engem kivéve, aki irányít és végigszemléli, hogyan olvadnak, porladnak el a lények is. Esendő vagyok, hogy elpusztítottam a díszletet, vagy erős, hogy gátat szabtam a túlzott sokaságban előnyomakodó rossz tulajdonságaim kivetüléseinek, melyek felborították belső egyensúlyomat? Mindenesetre utána jobban éreztem magam.

*

Új díszletbe lépek, egészen pontosan a lábaimat képzelem el futócipőkben. Majd csakis a futásra koncentrálok, félig álomszerű állapotban nem is megy könnyen, mintha mocsárban haladnék. Jobban összpontosítok, túlságosan jól sikerül, alakmásom villámsebesen, szélkönnyen elhúz. Nem jó, valóst akarok modellezni, a levegővételeket, az izmok feszülését, azok fáradását, fájdalmát, az egyre mélyebb levegővételeket, izzadást. Szoktatni akarom tudatalattim magához a mozdulatsorozathoz. Ha ezzel megvolnánk, jöhet a könnyítés, a test és az elme határainak elmosása, ehhez azonban elengedhetetlen a valós edzés. A jó és a rossz párban jár, igazi küzdelem nélkül mindez nem sokat használna.

bagózás

Megfigyeltem, hogy manapság már csak a nagyon pronyók (ld. VV5 lakóinak zöme) és a nagyon entellektüelek bagóznak. Én egyikbe sem sorolnám magam, motiválóm a futás, okom az, hogy ez egy kőkemény függőség, ami gyengévé tesz.

Amúgy nekem mutogathatnak az árára, inkább megfagyok és éhenhalok, odanyomhatnak az arcomba egy frissen kiboncolt koromfekete, gennyes, rákos tályogokkal teli tüdőt, ezek nem győznek meg. Csakis a saját elmém. Át kell állítanom. Nem tudom mikor sikerül, hirtelen kattanásra várok. Abbahagyáshoz nincs jó időpont, a halogatáshoz számtalan ürügy.

Itt van az íróasztalomban fél karton, hogy ne érezzem azt, hogy nincs menekülési útvonal. Megmagyarázom: a csokival is így vagyok. Hetek óta cipelek a táskámban egy szeletet, de nem bontom ki, mert 1 s alatt végiggondolom, hogy nem kell, és akkor a helyén marad. Ellenben ha az a csoki nem lenne ott, akkor örökös hiányérzet gyötörne, hogy meg vagyok fosztva a lehetőségtől, és biztosan vennék, fel is falnám. (A lecirkuláltatott csomagolású csokikat elajándékozom, aztán új kerül a táskámba.)

A cigi keményebb, a csokit megközelítőleg sem szerettem soha annyira. Drága kis barátaim, elkezdek búcsúzni tőletek, úgy érzem külön kell továbbélnünk.

futás hóban

A penitencia nem maradt el, kimentem futni a hóba. Kísérletképpen kitömtem zoknival (házi stabilizálás) a legpuhább talpú edzőcipőmet és működött! Mit tudhatnak akkor a profin megkonstruált modellek?! Szerzek egyet. Az üres, hóborította utcán megálltam, felvetettem arcomat a narancssárgásan derengő égből szakadó hóesésbe és hosszan, diadalmasan felröhögtem. Szabad vagyok, nincs fájdalom, nincs hideg, sőt kifejezetten élvezetes az esti hóesés.

(Leguggolva tanulányoztam a lábnyomaimat is,  hogyan és hol csapódik be a legnagyobb súly. A sarkaknál. Nem meglepő, hogy a komolyabb cipőké légpárnás-zselés.)

banános-csokis muffin

Éppen úgy viselkedem, mint az olyan háziasszony, amilyen nem akarok lenni, mégiscsak sütikét sütök, tunnyadok. Igen ez ilyen, tisztességes önfikázó és magát hatalmas zsírbödönnek látó bajnokoknak már egy sütitől is erős lelkiismeretfurdalása támad. A súlyos büntetés nem marad el. Azért emlékbe lefotóztam életem első muffinját. Papírkosaram nem volt, ezért kissé szerencsétlen formájuk lett. Állagra kiváló, az ízén még van mit csiszolni: nem lett elég édes, kevés benne a csoki is, és túl sok szódabikarbónát adtam hozzá, amit én kiérzek belőle, Földönjáró nem. Ingleichen a fő bíra, reakcióit figyelve úgy döntött, hogy ehető, és elfogadta a második falatot is.

muffin

Tegnap életemben először sütöttem muffin-t. Igaz doktorötkerest, amit a magamfajta sütit sütni nem tudó hülyéknek találtak ki, sőt már magát a muffint is, így rögtön el is bíztam magam, és ezekből most rengeteget el akarok készíteni, mmmmm. (Nem lesz ez így jó, bezárt a hó a faluba, futócipőm nincs, azért tornázom bent, de az nem ugyanaz, ellenben muffinokat készülök sütögetni....Szerencsére lusta vagyok áttörtetni a havon a boltig.)

"a blogokat is fenyegeti a felturbózott Médiatanács"

Népszabadság cikke. Mindenki képzeljen ide hosszas és vulgáris anyázást. A politikai beállítottságom sokszínű, egy párt sem képviseli Magyarországon, nem is fogja. Szavazni azért eljárok, és akkoris betenném ezt ide, ha OVI-ra és csapatára voksoltam volna, mert ez már diktatórikus döntés, és úgy gondolom, hogy azok, akik konzervatív jobboldali liberálisnak vagy minek vallják magukat és eszük is van, nem érthetnek egyet ezzel.

"Jó hír a magyar médiumoknak, hogy nincsenek egyedül: a törvénytervezet a külföldi médiát is szabályozni kívánja – ha Magyarországon terjesztik –, bár a megkérdezett jogászok szerint „ott azért még nem tartunk, hogy Szalai Annamária a BBC-t is megbüntethesse vagy elhallgattassa”." NOL Azt nem tudom elképzelni, hogy a nagy médiumoknak illegalitásba kelljen vonulniuk és pl. az USA-ban bérelni tárhelyet, műholdat, egyebet, annál tökösebb jogászaik vannak. Az egyszerű bloggernél viszont ez a lehetőség fennáll. Ezzel a Fidesz kit nyomorít? A magyar webhely szolgáltatókat.

Lásd még Zapp idevágó írását, aki érthetőbben magyarázza a bloggernek, hogy mire számíthat.

Ingleichen első találkozása a hóval

Úgy gondoltam mások elbeszélései alapján, hogy örömében sikkantgatva ugrál majd (igaz még nem tud ugrálni) de csak ijedten nézett, hüppögött, úgyhogy bevittem. Más gyerek meg a hintától ijed meg elsőre. Majd nagyobb korában ha magam elé ültetem a szüleimnél a régi faszánkónkra, az lesz csak a móka! Ott aztán csak völgy meg hegy van, mikor odaköltöztek Bp.-ről, felnőtt fejjel visongva próbáltam ki a "pályákat", de kisgyerekkel sokkal élvezetesebb lesz.

megéri futni

A változásokat dokumentálom. A fejem általában szebb ennél, de most nem azt akartam hangsúlyozni, eddig úgyis csak azt tudtam. Az oszlopdisznó apad. Nos, akkor nézzük az álláshirdetéseket. (Eredetileg új önarcképért ragadtam gépet, khm.)

önszabadságolás

Kész, kipukkadtam, én ma itthon maradok, ennyi. Sünizek. Utálja ha puszilgatom, de azért szoktam. Főleg kicselezve, a nyakára adva. Most is itt vigyorog mellettem, nyújtózkodik, lesi, hogy mit tudna elvenni az asztalomról. Mivel semmit, áttért a játékos polcára és azt pakolja le. Napi első menet a 900-ból, kitartó gyerek.

Tegnap bementem egy HMCS-s (helyimenőcsávós) szakadt edzőterembe, egy fiatal srác volt bent, érdeklődtem vannak-e itt női gépek. Vakarta a fejét, úgy nézett rám, mint egy marslakóra, de azért elindult velem körülnézni. A szobabicajt a főnök egy hete elvitte. Sebaj, mert találtunk hátul egy lerothadt futópadot (valamelyik állat bezúzta az LCD kijelzőjét) meg egy stepper-szerű valamit. Az edzőterem L alakú, ezek az L kisebb, hátsó szárába vannak száműzve, szóval nem kell közvetlenül a bengák előtt égetnem magam. Már csak cipő kell.

Meg állás, természetesen.

mivégre?

Tele van a faszom. Egyre fáradtabban vonszolom magam az ürességbe. Kínzom az agyam a némettel, kínzom a testem, aztán mivégre? Ha szerencsém van, akkor kapok egy monoton munkát havi nettó 90.000 HUF-ért (circa 330 EUR) ami már hóvégéig elillan. Nem luxusszerekre, csak a mindennapi kiadásokra. 

Megtakarítás? Itt ebben az országban...? Ahhoz sosem volt gyomrom, hogy öreg gazdag embert szopkodjak, pedig én is úgy látom, hogy a nők többsége csak eképpen éri el az anyagi biztonságot. Ne tévedjünk, a sokat kereső tűsarkús, szingli amazonok is szopkodnak, de legalábbis állandóan kilátásba helyezik ezt. A kilátásba helyezéssel még nincs is gond. A nős főnök mocskos disznó, húzom az agyát, fizet, aztán pofára esik, nem érdekel. 

Utálom a karácsonyt, úgy tűnik, hogy ezen a gyerek megléte sem változtatott. Most azért utálom, mert szegények vagyunk és én sok ajándékot szeretnék a fa alá. Nem lesz fa mert drága, kinyitjuk a műfenyőmet, főzök valami vacsorát, semmi extrát mert most szegények vagyunk, ha nem utálnám a nagy felhajtást, akkor sem lenne módom parádés lakomát rittyenteni. Nem látogatunk meg senkit, mert nincs pénzünk benzinre. Észre sem fogjuk venni, úgy fog elillanni, üres lesz, végtelenül üres.... Szerencsére Ingleichen még nem fog emlékezni erre. 

Nem tudok mit tenni ez ellen, csak azt amit eddig: egyre fáradtabban, de vonszolom magam előre és igyekszem nem gondolkozni.

Die Tränen flossen ihm über die Wangen

(Später ich werde machen den Übersetzen.)

...Minden legördülő forró könnycseppje jeges gyémánttá keményedve, földet érvén csillogó porszemcsékké robban szét, útnak fújódva az örökkévalóságba. Egyet óvatosan felfog kezével, tenyerén méricskéli. Önmaga érzelmei ezek, a világ legerősebb, legélesebb, legkeményebb, mindent elvágó, egyben leginstabilabb szerkezetű kristályaként megnyilvánulva. Nézi, ahogyan minden színt felsziporkáztat magán, de önmaga átlátszó és tökéletesen tiszta marad. Lassan lefelé fordítja tenyerét, a gyémánttá fagyott könny keményen koppanva gurul, és csak gurul, saját, ismeretlen útjára lendülve.... 

(Jól kitoltam magammal, ez egyrészt nekem még nagy falat, másrészt németül szebben hangzana. Amúgy az alany hímnem, ami a magyarból nem derül ki.)

az elme legyőzése a legnehezebb

Esti futásomat nem is rögzítettem az edzésnaplóban. Megállapítottam, hogy beöltözve futni nem lehet, nem véletlenül hordanak a futók tapadós cuccokat. Azonkívül taknyom-nyálam egybefolyt a hidegtől, pedig még csak 0, +1 C fok körül van a hőmérséklet, ami nem is igazi hideg. Edzőteremben kell kikötnöm, ha igazán akarom. Igazán akarom.

Tegnap mérlegre álltam és elmondtam a színizom, vékony sportemberek alkotta németcsoportomnak az eredményt. Sokkal több annál mint amennyinek látszódom, végülis ez jó. A lány nem hitte el, azt kérdezte nem volt-e rossz a mérleg (sajnos nem) a fiú azt mondta, hogy tökmindegy, a cél a lényeg.
Szóval most nem gondoltok rám szörnyetegként?-kérdeztem tőlük. Komolyan meg kellett ezt kérdeznem és figyelni az arcukat, hogy őszintén felelnek-e nemmel. Őszinték voltak. Ugyanakkor becsületszavamat adtam nekik is, hogy nem foglalkozom számokkal, és nem adom fel. (A fiú főállásban edző, másodállásban a lány is, de nekik az már ugye kevés, muszáj külön is edzeniük magukat. Gyönyörűek kívül-belül.) Már megint a kishitűség. Túl sokat vártam el magamtól rövid idő után. Vagyis futottam rendesen, és aztán nagyon kellemesen éreztem magam, azóta is.

A test bármire képes, az elmét kell legyőzni. Nincs hideg, nincs meleg, nincs fájdalom.

érzelmes nap

A csoporttal ma szünetben spontán megmasszíroztuk egymás hátát, karját, lábát, kinek-mije fájt éppen,  a Twin Peaks zenéjét hallgatva közben (ti tudtátok, hogy az milyen jó?! Kölcsön is kértem rögtön), lekapcsolt villany mellett. Egy idő után pedig lehunyt szemekkel. Sokkal jobban érezni úgy egy testet és ráhangolódni, hogy mi jó annak. Eszünkbe jutott, hogy mit szólna a nyelviskola tulajdonosa, ha éppen erre lépne be, aztán vállat vontunk: semmi köze hozzá. Ez nem a szexről szólt, de azzal, hogy így beengedtük egymást a személyes terünkbe ...nem is tudom elmondani, fantasztikus érzés volt. Szemek csillogtak, nevettünk. Később egy parkban Csoporttárssal élveztünk némi grüner Traum-ot, csak annyit, hogy tovább lebegjünk a fákkal, az ősszel egyesülve. Ez terápia is volt nekem szorongás ellen, hogy el tudjam engedni magam. Szeretném hazavinni ezt a hangulatot-mondtam neki. Csak rajtad áll. Okos vagy,  képes vagy rá.-felelte.

Nem sokkal később defektet kaptam. A kettőnek semmi köze egymáshoz, de emiatt bosszantó módon-hogy mik vannak!-ki kellett szakadnom a kellemes belső világomból. Félreálltam, foggal téptem fel egy Mars csokit, amit előrelátóan még reggel beszereztem, aztán megoldódott minden. Nem nagy sebességnél durrant, így kényelmesen rögtön egy árokpartra zöttyentem.  Itthon kicsit újra kellett élesztenem magam,  de az már csak az utózengés volt. Túl vagyok az első defektemen, senki nem sérült, utakon bármi  előfordulhat bármikor, de az autóba vissza kell ülnöm és nem szabad balesetekre gondolnom. Később megmasszíroztam Földönjárót. Nagyon tetszett neki, de fejleszteni akarom magam és őt is. Még nem lazult el teljesen, de ahhoz képest, hogy  ez az illatos teamécseseket gyújtunk és nem(csak) dugunk világ teljesen távol áll tőle, egészen kellemesen érezte magát.

Az elmúlt hetek tanulsága: nem az a szégyenletes ha lazább vagyok és kimutatom az érzelmeimet, hanem az, ha megtagadva ezeket merev pózba kényszerítem magam. Ezekből a lefojtott érzelmekből keletkezik a szorongás és azok szomatikus megnyilvánulásai.

jó dolgok a mai napból találomra

-Napról-napra vékonyabb vagy, tényleg miért hordasz ilyen nagy nadrágot?- lenéztem magamra. Jé, szóval tényleg nagy? Ugyan reggel nagyon nagyot kellett rántanom a szíján és lötyög, de mindez szubjektív volt addig, még Tanárnőm meg nem erősítette. El sem hittem. Kifogytam egy újabb nadrágból 3 futás után.... Mocskos nehéz és gyötrő egy sport ez, de látványos eredményt hoz. Még így is, hogy egyelőre csak lazán,  két kilométereket kocogunk. Csoporttársam pedig más téren hozott  helyre három mondattal. (Mi lesz velem nélkületek...?)

Le M. nagyon megható és biztató levelet írt, szintén megerősítve abban, hogy ne tékozoljam el magam balga lelkeknek való munkával, ha megszerezhetek jobbat is. Igaza van, ezen is vívódtam tegnap is.

Földönjáró végre betegszabira vonult,  pihenésképpen ma újrarendezte a lakást, többek között elpakolta a járókát, amit az előbb feltettem vaterára a mózeskosárral együtt, előbb-utóbb megveszi valaki. Ingleichent csak késődélután láttam újra, de tegnap egész nap együtt voltunk és határozottan én vagyok "memmme".

Konkrétan van valaki, akiről azt hittem, hogy több egy ismerősnél,  barátféle. Aztán kiderült, hogy mennyi baja van velem. Nő vagyok, tehát buta. Ezen túlléptünk, nő vagyok, de mégsem vagyok buta. Férjnél vagyok, de csak barátkozunk, téma túltárgyalva. Dagadt vagyok. Elkezdtem futni, merthogy Földönjáró túl engedékeny ebben a kérdésben, de tényleg dagadt vagyok és hiú meg hiperérzékeny, úgyhogy ezen a felületen ne támadhasson senki. Erre megkapom, hogy önbizalomhiányos vagyok. A következő majd az lesz, hogy öreg, meg szőke, meg kékszemű, meg magas, meg grafomán etc., etc. Na itt durrant be az agyam, azt hiszem ez az ember a legkevésbé sem kedvel, amennyiben normális. Amennyiben nem az, akkor kedvel, de csak így, bántva tud. Kösz, de így ne, ehhez fiúbarátok közül csak Senor Luznak rotonak van joga, (a többieknek is  van,  csak ők nem tudnak mesterien gecik lenni) de ha ő durván motivál, akkor tudom, hogy szeretetből és utólag hálás vagyok neki, meg úgyis megbeszéljük.

önbizalomról

Lehet, hogy úgy vagyok a kikezdhetetlen és teljes önbizalommal, mint a születetten vak ember a színekkel. Nem tudom elképzelni. Viszont ahogyan a vakokban is, bennem is kifejlődött egy csomó egyéb képesség, mely sokszor erősebbé tesz a nagy önbizalommal rendelkezőknél.

Egyébként az önbizalom csak egy személyiségvonás. Ismerek olyanokat, akik mellette úgy erősek, hogy kedvesek, segítőkészek, mosolygósak, de azért objektívek, rámutatnak hibáimra, és ha kérem, akkor megbeszéljük azokat.

Aztán ismerek olyanokat, akik egyszerűen felfuvalkodottak és csak bántani tudnak. Nemcsak engem, mindenkit. Semmi nem elég jó nekik. Ha van rajtad sapka azért rontanak neked, ha nincs, akkor azért. A személyiségüket védő membrán túl kemény, csak a rosszat ereszti át. Fortyognak belül mint a megvadult, ketrecbe zárt állatok. Nem tudok rajtuk segíteni, ameddig nem kérik.

önbizalomhiány elhagyása

Miért lenne baj az önbizalom-hiányosok spontán, önkéntes anonim csoportokba szerveződése egymás támogatásának céljával? Vállat vonok, ha nagy önbizalommal születtél és úgy is maradtál, szerencsés vagy. Én nem, sokan mások sem. Ezért építjük egymást. Gyerekes, mert építeni kell, felnőttes, mert kikezdhetetlenné akarunk válni. Abban már benne van a merevség, az unalmasság is, igen.

A te döntésed, hogy belépsz-e a világomba és meglátod-e a merev pózba rögzült szobor belsejében égő szenvedélyt, csintalanságot, érett humort. Valóban erős önbizalommal megáldva nem fog rád hatni.

miért nem szeretek táncolni?

Ma jöttem rá. Nem azért, mert nem tudok, hanem mert számomra ez túl intim. Valaha még a középkorban táncoltam, jó voltam, a tanárom Angelusz Iván, a nyolcvanas évek kortárs táncának apostola felfigyelt rám. Az ottani csoporttársaim azt mondták, hogyha táncolok, akkor egészen más vagyok, valami elemei erő sugárzik ki belőlem, ami magukkal ragadja őket. Ezt nagyon kínosnak találtam, mert valóban a belső szenvedélyeimet, érzelmeimet mutattam ki. Írásban, ágyban megy, a tánc más. Ott is hagytam a csoportot és azóta nem táncolok. Egyáltalán nem. 



Ettől függetlenül még most is tetszik amit csinálnak. Ez persze már másik iskolája, másik csoportja, szintén amatőrök. Kicsit hiányolom is a profibb mozgásokat, és a szenvedélyt. Más mutassa ki, ha meri és tudja, na persze.

mindent rögtön, mint egy gyerek

Na jó, ez nem lesz edzésnapló! Olyat külön vezetek, de még én is csak akkor látom magam, ha belépek ide. Nem szabad feladnom. Ha az egyik kis igazi (nem olyan mint én, azért vannak világos pillanataim) életében nem sportolt oszlopdisznócska ex-kolléganőmnek sikerült, és ma már normális nő, akkor olyan nincs, hogy ne menjen, feladni pedig pláne nem fogom. Azért sem. Én?! Soha! Most akkor úgy akarok kinézni, mint Marcia Cross, akinek szintén négyszögletes kerek feje van és látszódik rajta, hogy műsovány, avagy jó így? Nem jó, látjátok a képen, hogy nem vagyok cuki kis homokóra töltöttgalamb, nekem nem áll jól már + 5 kg sem, nemhogy + 150. Persze én mindent rögtön akarok. Azonnal németül tudni, azonnal szuper állást kapni, 2 nap után vihogva lefutni 5 km-t és nádszálkarcsúra fogyni. Dohogva el.

Ő meg az elrettentő példa, akinek egy közösségi oldalról szedtem le a fotóját. Jesszus-jesszus, erre a szintre sosem süllyednék, szétfolyt karok, keresztbe csíkos póló, zsíros haj, melegítő....és még ki is pakolja... Blogját olvasva nem az "istenem, ilyen, de milyen okos, humoros, jófej" kategória, sőt. (Személyiségvédelmi okokból elhomályosítottam az arcukat. )

most jó

-Ne ijedj meg, ez ilyen az elején!- mondta régen a Futóbolondlány-Én egyszer úgy felpörögtem, hogy le kellett éjjel futnom 13 km-t hajnali kettőkor. Na és aztán. Szarj a tervre, szarj le minden sablont, csak a saját testedre figyelj.

Elrohantam a nemrég' futva oly távoli erdőig meg vissza. A hold kékesen süt, fényes az éjszaka és az állatokat leszámítva csendes. Lenullázódtam, nem érzek semmit.  Akkor most németezek holnapra.

mozgáshiány

Van ez az állapot. Áttkattan az agy, a test emlékezik és mozogni akar, de egészen addig, még ki nem fárad annyira, hogy az elméből minden szorongás eltűnjön. Ez a hiányérzet gyötör most, mert ma nem volt bébisziterünk, Sünmi ráadásul ismét fogzik, nem mertünk alattomban megszökni előle. Már egy, nagymamis, punnyadtaknak tervezett futás is elég volt ahhoz, hogy a testem felriadjon. Két év kihagyás nem hosszú idő. Minden izmom feszül, adrenalinbomba  robbant bennem, tele vagyok energiával, de ez most éppen nem jó. Ez a kezdet, ahogyan a test felpörög, ekkor nem segít meditáció, csak a sport. Hagyni kell a testet, hagy kapja meg a magáét. Mindjárt jövök.

A méteres zsírtömbök kemény színizomban folytatódnak. Bedurrant a karom, lábam, fenekem, mindenem. Érzem magam. A mai családi fotókon minden képen egy sápadt kövér disznót látok. Egyet sem mentettem el. Igen, igen azért az énképemen is dolgoznom kell még, pláne ha anorexiás sztárok az ideáljaim.

Földönjáróról

A legnagyszerűbb társ és férj. Mutattam neki ezt , mire belelkesedett, hogy csináljuk együtt, mert hiába végez fizikai munkát, az izmai le vannak tapadva. Nekem meg kell szabadulnom a rajtam csüngő zsírtömböktől (ezt azért is írom, mert Tanárnőm és Csoporttársam kilátásba helyezte, hogy még egy ilyen önfikázó megjegyzés és korbácsot hoznak, hehe) és meg is fogok. Földönjáróval meg móka lesz együtt, ez amúgy tényleg jóóóó, mikor az elején még fenékbe kell rugdalni a másikat.

Aztán azért is jófej, mert megkérdeztem tőle, hogy utolsó, önző  bunkó lennék-e, ha esetleg egyedül is elmennék holnap bulizni Tanárnőmmel és Csoporttársammal, mire egyenesen küldött és üzeni nekik, hogyha sikerül szabadságra vonulnia szívesen velünk tart legalább egy beülős beszélgetésre, a fáradtsága tényleg nem kifogás. Ich hoffe meiner Mitschüler werde verwöhnen euch mit grünen Traum morgen. 
*
Másnap: I. miatt haza kellett jönnöm. Majd elmegyünk máskor.

Ingleichen ma lett 1 éves

Csoda ez a gyerek, hihetetlenül szerencsések vagyunk, hogy lett nekünk....! A tortának két kézzel esett neki, de szülinapja révén, hagytuk kibontakozni. 

Aztán betortázva az egész család kidőlt délután, így kissé csúszott a napi rutin. Nem bánjuk, unalmas lenne állandó szigorú napirend szerint élni. A tortát a szervezetem szerencsére nem bírja, így später ich habe Durchfall gehabt. 

"nem vagyok beteg, hagyjál békén!!!!"

Megírtam a levelet még tegnap éjjel öcsémnek és anyámnak, mellékelve egy onkológusok által alaposan, de átlagemberek számára is érthetően megírt összefoglalót a prosztatarákról. Apámat pedig felhívtam ma.

Utóbbi üvöltve küldött el a fenébe, hogy neki semmi baja sincsen, ha csak ezért telefonáltam le is teszi és ne merészeljem ilyenek miatt hívni. Meg, hogy majd megműtik, még tíz évig él és neki lelki baja?! (Üvöltve). Nos, rosszabbra számítottam, tehát  kezdetnek nem is rossz. 

Azért nagy csodákat nem tudok tenni, mint írtam  így vannak berendezkedve. El kell engednem az apámat, ha tudatalatt el akar menni. Apám összes szervi baja neurotikus alapon alakult ki, melyek az elmúlt egy évben halmozódtak és súlyosbodtak. A prosztataráknál is megemlítik, hogy a kiváltó ok nem ismeretes, de minden prosztatarákos tesztoszteron-szintje magasabb a normálisnál. Adrenalin, stressz. Nem lelki alapú, na persze... Földönjáróval kitárgyaltuk, egyformán látjuk.

no komment

".......-Anyám: Na de mostmár muszáj írnom. Holnap lesz az előadásom. Sziasztok. ******

-E.  üzenete (20:59):

 Várj már, közlöd, h. apunak rosszindulatú daganatot találtak a prosztatájában és mész?!

-Anyám üzenete (20:59):

 Na ezt nem értem.

 -E. üzenete (21:00):

 hogy még fél percet kérek, és több infót. Milyenfajta daganat? Nem mondták? Mik a prognózisok? Mire számítsunk? 80000 féle van. Az övé milyen? Mit írt a zárójelentésre, szabad tudni a latin halandzsa nevét, hogy utánanézhessek?!

-Anyám: üzenete (21:03):

 ****ez teljesen meggyógyul és a férfiak, akik ezen túlesnek időben, nem ebben puszulnak el. Remélhetőleg az a melléktünete se lesz, hogy ****** Én most nem tudom neked megmondani, de ne haragudj, várd ki a végét, ne akarj most hirtelen te utánanézni.

-E. üzenete (21:03):

 ok, ha megvan a latin neve, kérem szépen, a civil orvosi megnyugtató halandzsa nem érdekel.

-Anyám üzenete (21:04):

 Jó majd megnézem.

-E. üzenete (21:04):

 kösz, szia. "

Anyám munkaalkoholizmusa súlyosabb mint gondoltam. Most még többel "issza" majd le magát. Írok nekik levelet, külön-külön. Apámat megkérem, hogy legyen kedves felkeresni közös ismerősünket, egy jó pszichiátert. Tudatalatt feladta. Megvan az unoka, meghalt az anyja. Fel nem dolgozott gyászreakció, halmozódó testi betegségekben előtörve. Még nincs késő.

kézzel írott naplók

Gyerekkoromban Réka nemcsak tanulni tanított meg, de megkövetelte, hogy én is sajátítsam el a gyöngybetűs írás készségét. Hamar ment, tíz éves korom óta hasonlóan írok kézzel. Levelezéseinkben, kézzel írt naplóinkban erre is ügyeltünk, ahogyan arra is, hogy percre pontosan találkozzunk. A rend nagyon fontos volt számunkra már akkor is. Meglepett utólag, hogy mennyit veszekedtünk, erre nem emlékeztem, de teljesen logikus, két eltérő, erős egyéniség gyakran egymásnak feszül. Tanítottuk egymást. Ő engem rendre és fegyelemre, én pedig őt lazulásra és lázadásra. Milyen ellenszenvesnek találtuk egymást kezdetben! Ezen mosolygok jól emlékszem, pedig csak nyolc- kilenc évesek voltunk. Ő volt az eminens, élére vasalt ruhákban járó robot, én pedig az örökké pecsétes, elszakított ruhákban járó, kissé elvadult félbolond. (Anyám hiába foltozta, mosta a ruháimat, korholt miattuk, játszottam,  képtelen voltam vigyázni rájuk. A lelkemet kellett volna mosnia és foltozgatnia, de nem így alakult.)

Írásom persze manapság, órán sietősen jegyzetelve már korántsem szép. Kevesen írnak szépen. Közben olvasgatom a kamaszkori naplóimat.  Örülök, hogy megvannak, később jól jönnek gyereknevelésnél is. 15-16 évesen már olyanokról írtam, amikről egy átlagos, legalább harminc éves felnőtt nő. Nemcsak korán jelentkező erős szexuális vágyaimat és nemi életemet rögzítettem azokban, hanem tapogatódzó világismereteimet is, olvasmányaimról, filozófiáról, politikáról.  A legkínosabb ezekben a naplókban nem a kamaszos össze-visszaság, az legfeljebb ciki,  hanem az az állandó, mérhetetlen fájdalom, ami apámnak köszönhetően, sokszor depresszióig fokozódva teljes lelki kishitűségből eredt. Pusztán életkora alapján senkit nem szabad butának tekinteni. Ingleichenen rajta tartom a szemem, ha nemcsak kívülről a "klónom",  vigyázni kell rá, minap a védőnőnél már minden velekorú, totyogó kiskrapeknak utánahajolt, a lányok nem is érdekelték. Ő viszont nem lesz kishitű és depressziós kamasz, mert nem fogom terrorizálni. Azt sem bánom ha a fejemre nő, csak legyen erős és boldog.

(Apámnak már megbocsájtottam, anyámnak is. Ilyenek. Legalább megedzettek.)

kézírásom, sietősen jegyzetelve

Jegyzetelve ilyen csúnyán írok.

vámpír töredékek

(Korábbiak, kérésre bekerülnek ide.)

I.

....Már holt voltam, meredt és fehér, mikor odalépett még hozzám, akit éltemben szerettem és közel hajolt arcomhoz. Élő, forró lélegzete végiglebbent fagyott szemeimen és mosolygott, olyan különösen. Aztán döndült a vaskos acélajtó, a fáklyafény utolsót lobbanva felvillantotta sötét sziluettjét, majd csend lett és feketeség, nem emlékszem meddig. Sírombul kikeltem mit rámzárt, de nem kerestem meg, hogy véréből igyak. Mily rég volt mindez, még a halandók világában is.....

II.

....Ezüst hold alatt feküdt éjjel a két halott, két hajdani szeretők. És feküdtek, csak feküdtek, ahogyan azt parancsolják tisztesen a temetők. Ám egyikük, én, az élőhalott megmoccant hajdani halandó szeretőm szürke kősírján.

S arra jött egy régi sóhaj, s frissen megreszkettem belé. Felé nyújtózkodtam, fehér csontjai felé, melyek fekete földben pihennek mélyen. Feküdtem tovább, de nem úgy mint azelőtt. Régi nász-éj emléke, új sajdulás kélt bennem. Szemeimből vérkönnyek pettyentek sírjára....

III.

....Magányom árva kincsét, amíg létezem kárhozatban és búban, nem bántja senki, nyugodt szemmel nézem az égnek panorámáját. Bíbor felhők utazó habjait az alkonyba, amint rajuk a semmiségbe lebben. Éjjel csillagok hunyorgó fényét, a Hold világát s a felette ásító végtelen jeges űrt, mely vár.

Házak, utcák mély csendjét az éjben, ezüstnek tetsző platánfákat, fekete- fehérben. Egykor mindent odaadtam ami szép volt, írásokba szőttem, halandó életem ezért volt. Az enyém csak egy nagy honvágy maradt, mely méla, csendes. Ne nyúljon senki halott meztelen szívemhez....

IV.

....Halandóságom múlta után az éjben kóborolva sokszor megtorpantam, holt szeretőm emlékképe gyúlt fel bennem, aki ezeken oly eleven volt mintha létezne. Egyszerre égve és fázva vágytam sokszor vérét venni, hogy vérben úszó ajkakkal sajátommal rögtön vissza is töltsem belé az elvettet, mert kínzóm és gyönyörűségem volt ő.

Századok is elteltek, szomorú, vén szemeim néha meglátnak valakit, ki pillanatig hasonlít rá, akkor régi sajdulás kél: bevégzett csókkal lennénk megbékült holtak....

V.

....Szívom, szívom egy halandóból a vért és az egyre jobban árad szét bennem bizsergetve, forrósággal töltve meg a kisujjam körméig is. Hárahajtott fejjel, hunyt szemmel élvezem ezt, szájam sarkából bíbor patak folyik melleim közé. Rég halott szívem életre kel, minden egyes dobbanással egyre élőbbé téve engem, addig még friss meleg a vér, addig tart a varázs ...

VI.

...Egy zord éjszakán nem messze ott állt előttem, nagy úr a vámpírok között. Karjait leeresztve összecsukódott a törzsére tapadt (varrt...sarjadt..?) áttetsző vékony fekete bőrlebeny, szeme sárgán villant felém. Némán biccentettem. Ritka, hogy fajtámbelivel akadok össze ebben a grandiózusnak tartott, valójában provinciális és kisszerű városban.

Fekete hajcsigái elegánsan keretezték gyönyörű, klasszikus férfiszépségű alabástrom arcát. Vért nem láttam rajta, élőhalottnak is finom, visszafogott maradt. Valaha egy klánban szolgáltunk, most nem volt mit mondanunk egymásnak, így továbbléptünk némán.

VII.

...Ha kívánom kezem egyetlen erősebb szorítására vérsalakká omlik egy halandó torka, a gyengébbeket szájon csókolva azonmód rögösre fagyasztom azok szívét, jeges kezeimet a dühöngőkre téve lassúvá hűtöm forrón pezsgő vérüket-sokat tanultam mióta elkárhoztam.

Nappali álmomban, félig éber-félig holt állapotomban hirtelen rég' elporladt mesterem tekintetét láttam magam előtt tisztán, amint évszázadokkal korábban kacagott rajtam, hogy rivalizálnék vele, sőt képesnek tartom magam arra, hogy harcban fölébe kerekedjek. Védett helyen voltunk, halandók között halandókat játszva, ahol nem támadhattam rá, csak dühödten vicsorogtam befelé. Tudatlan, újszülött és beképzelt vámpír voltam még. Mai képzettségemmel már nem mernék ellene kiállni, elismerném uramnak...

VIII.

...A város este gyönyörű. Nappal szürke, halott fényben oszladozik mocskosan, nyüzsgő emberférgekkel tele, nem is bánom, hogy elporladnék, ha ekkor lépnék ki ege alá.

A sötétség jótékony bársonyleplet von rá, milliónyi kis lámpásként világítanak benne az épületek ablakai. Különösen lenyűgözve figyelem az üvegből és acélból készült nagy irodák toronyházait, melyek ekkor csodálatosan üresek és tiszták. Gyorsabban járok mint a halandók, ha akarom szinte láthatatlanul suhanok a fényes hasábok körül, csendben, egyedül... Talán jobban élvezem mostani koruknak eme részleteit, mint ők maguk...