"minden rosszban..."

A pszichiáter akaratlanul felbosszantott, kénytelen voltam magamat kezelni. Elolvastam egy évekkel ezelőtt megvett könyvet, ami a depresszióról szól. Jó felé kapisgáltam, mikor arról írtam, hogy a depi sokszor illúzió, sokszor már keverjük a normális melankóliával, továbbá meg kell változtatnom negatív hozzáállásomat némely dologhoz. Nos, az egyik tanulmányból kiderült, hogy nemcsak némelyhez, hanem gyakorlatilag mindenhez. Ez nyilván nem megy könnyen, és sokszor tudatosítani kell, hogyan dolgozzam fel a negatív érzelmeket, merthogy azokat is fel kell, nem lehet örökké boldognak sem lenni. 

A depresszió sokszor exogén, árad, árad a sok siralom, téboly, erőszak a médiából (ez globális ugye, nemcsak a magyar "jaahhajjjderossz nekünk" beállítottság), másrészt' óriási üzlet a gyógyszeriparnak, orvosoknak, kuruzslóknak. "Divatossá" tették. Nyilván endogén, vagyis belső eredetű is. Kivel veleszületett, kiben kifejlődik, de ezt már az orvosnak is nehéz eldöntenie, mert mikor a beteg elé kerül, akkor a múltbeli események már az énjébe integrálódtak, aztán bogozgathatják ítéletnapig hiábavalóan. A könyv civileknek szól, ezértnem tárgyalja a klinikai elmebetegek gyógyítását. 

Az átlagember átlagos depressziójához legoptimálisabb kezelésként szakterapeuta vezetésével  történő kognitív terápiát javasolja. Nos ez nem TB támogatott, de egye fene a pénzt ha kín gyötör, ide nekem egy szakterápiászt! Ó, hogy nincs? Itt nincs, mert nagyon kevesen vannak az országban, pláne rátermettek, sokféle személyiséggel együttműködni tudók. Még Budapesten is ritka madár volt az a zseni, akit csak per "zen csávóként" emlegetek. Talán mikor már az országot elborított neurotikusok egyre látványosabb hőzöngésekbe kezdenek, radikálisan nő az öngyilkosságok száma is, kezdetnek -talán- újra megnyitják a Lipótot (ha helyileg nem is ott). Addig marad az önterápia, kis SSRI, kis nyugtató, olykor a 10 perces jelenés a pszichiáternél. Nem baj ez, rosszabb lenne ha a legelterjedtebb önkezelést választanám, az ivást.

remek tömegközlekedés

Na most már légitársaságunk sincs. Nagy csinnadrattával előtte át kellett nevezni Liszt Ferenc Repülőtérre, nem mintha Lisztnek bármi köze lett volna a repüléshez, és ideje nagyrészét mégcsak nem is ebben az országban élte le. Érdekes, hogy ilyenekre mindig van pénze az államnak, jé. Tegye fel a kezét, aki ismeri a világ főbb repülőtereinek összes neveit és érdekli is, hogy miket jelentenek! Mivel a Földön élő legtöbb ember nem beszél magyarul, felőlük Uggkalabagócsnak is hívhatnánk a miénket, mert a Ferihegy így hangozhat a fülükben. Liszt Ferenc is, de az a külföldi, aki mégis tudja ki volt, vállat von rá. Én is vállat vonok például a párizsi Charles de Gaulle-ra, hiába tudom ki volt az. Node véletlenül éppen nincs repülőterünk és légitársaságunk, nem is értem hogy történhetett ez, hiszen olyan kiváló vezetőink vannak? Bízom abban, hogy valaki megveszi,  és a sok alkalmazottat sem penderíti ki az utcára. 

Hamarosan csődöt mond a VOLÁN is, akkor itt nem tudom hogyan fognak közlekedni a népek. Talán ha volna lovunk és szekerünk, de nálunk egy ló éhendöglene, és lóügyekben nem vagyok járatos, de annyit hallottam, hogy egy kehes gebe ára is félmillió forint. Eladjuk az autót! Hátha itt is bevezetik a tízezer forintos útdíjat , és ugyan az autó árából akartam elmenekülni innen családostul, de addig is meg kell élni, veszünk hát egy lovat gebét, tákolunk szekeret. Mégsem jó, mert biztosan a lovasszekér után is kell majd adózni, új rendszámot tetetni rá, hatóságilag engedélyeztetni, műszakiztatni, állatorvosi igazolás is kell, hogy adott állat hány kilométeren mekkora terhet, mit és mennyi ideig szállíthat.

Gyaloglunk akkor! A gyaloglás frissíti a testet-lelket, minek annyit aludni, hajnali kettőkor elindul az ember és reggel hatra biztosan beér Óvárra, közben még a tájban is gyönyörködhet. Attila munkahelye (is) azt várja dolgozóitól, hogy akár így is menjenek be, őket nem érdeklik egyéni szociális problémák, hogy ki-hol-milyen messze lakik, tessék megjelenni pontosan, vagy le is út, fel is út. Rend van itt kérem, ebből is érzékelhető.

morfond

Rájöttem közben, hogy nem is az olcsó bizsuimat, cuccaimat irigylik. Van bennem valami, amit még nem tudtak elvenni tőlem, ami akkoris megvan, ha krumpliszsákba bújok. A hangom, avagy a hallgatásom. A fellépésem, tekintetem. Talán csak annyiban különbözöm az átlagtól, hogy nem tartozom sehova. A sokdiplomás, buzgó társadalmi életet élő entellektüeleknek hülye és csóró vagyok, az egyszerű népnek meg túl úrias-féle. 

Lassan 37 éve nem tudok beilleszkedni egyik nyájba sem, nem is szándékom, mellesleg mindkét  oldalon többnyire kiválóan alkalmazkodom. Többnyire, mert nem mindig sikerül, így leszek az egyik oldal szemében jól-rosszul kiművelt tahó, a másik csapat szemében pedig karót nyelt savanyú picsa. Egyszerűsítettem a rétegeket illetően, mint mindig.

töprengős (milyen magyarként gondolkozni...? nem mélymagyar)

Jó pár hete morfondírozom ezen, amióta egy évek óta külföldön élő blogjában olvastam, hogy már nem emlékszik erre. Milyen magyarként gondolkozni...? Én sem tudom. A kérdés nyilvánvalóan szociológiai, azon belül van két fő vetülete, az anyagi és a kulturális. Ezeknek még számtalan rétege létezik, melyeket nem célom kifejteni itt, mert akkor könyvet kellene írnom. Általánosságban másképpen gondolkozik egy jól kereső budai szingli értelmiségi, mint egy pesti szingli értelmiségi fiú vagy lány (az sem mindegy), mint egy vidéki, kizsigerelt, rosszul fizetett nagycsaládos fizikai munkás. 

Mi a közös?  Az, hogy én is kivártam a karácsonyi leárazást és inkább tipródtam a tömegben? Szerintem ez nem magyar sajátosság. Az evészet? Talán, de ez inkább keleti. A vendéglátás módja? No, az már érdekesebb. Előszöris kezdődik azzal, hogy a keletiek mindenhol levetik a cipőjüket mielőtt belépnének valahova, pláne egy házba, még a nyugatiak nem. Mi a kettő között állunk. Magam mindig megkérdezem, hogy "levegyem a cipőmet?" Ha azt felelik "Ne", akkor tudom, hogy erősködni kell, rákérdezek ismét "Biztosan ne?", majd ha már erre is helyeselnek, akkor a továbbiakban nem folytatom a komédiát, betrappolok. (Nyilván sáros, havas időben nem, akkor leveszem.) Aztán a kínálás. A vendégnek, főleg ha nő, hárítani illik, a vendéglátónak pedig erőltetnie. Folytatódik ez azzal, hogy a nőnek csak csipegetnie illik, és a vendéglátónak pedig továbbra is erőltetnie, igaz mindketten tudják, hogy a nő vét az illem ellen, ha zabálni kezd. A teát, kávét sem kérheti öt cukorral, akkorsem, ha szíve szerint úgy kívánná. Azt tudom, hogy Ausztriában és Németországban ha megkínálnak, és azt mondom "köszönöm, nem", akkor ennyi, nem lesz következő kör.  

Az alkohol. Nem vezetsz? Vacsorára hívtak? Elveszett ember vagy, absztinens barátom! Kötelezően megpróbálnak beléd diktálni legalább egy kis kupicával! Nagyon-nagyon kevés magyar van, aki már túllépett ezen, nem akar tömni és itatni. Általában véve az étel még mindig szimbolikus, ebben keletiek vagyunk, vigyázzatok, minél szegényebb és hagyományosabb (avagy elmaradottabb szemléletű) családhoz látogattok, sértésnek veszik ha valamit nem fogadtok el, pláne ha férfiak vagytok!

Autóvezetés. Nagyobb városokban ismeretlen, hogy lelassítsanak a zebrán és átengedjenek. Ebben még annyira pesti maradtam, hogy mindig csodálkozom mikor megállnak, és bizony vagyok annyira bunkó, hogy vezetés közben (törvény ide vagy oda) nem mindig adom meg az elsőbbséget a járdán várakozónak, egyszerűen erősebb bennem ez a bunkó reflex. 

Biciklizés. Vidéken van kultúrája, de egészen más okokból, mint például Budapesten, ahol a biciklis utak hiányoznak, a biciklizés mind a biciklis, mind az autós szempontjából nemritkán életveszélyes. Itt kényszerből járnak a rozsdás olcsó vackokon, lassan, nem gondolkodva azon, hogy szeretik-e vagy sem. Legtöbbször nem szeretik. Engem mindig megbámulnak, ha gyorsan tekerek, és az ócska mtb-mra valaki egyszer megjegyezte, hogy milyen tökjó! He...? Legalább nem lopják el, ledöntöm akárhova a többi közé, ottmarad. Pesten mindig a lakásba hurcoltam fel, ami nem volt könnyű művelet, de okulva abból, hogy számtalan ismerősömét lelakatolva lopták el a lépcsőházból, tárolóból, inkább cipekedtem. Biciklizés szempontjából egészen biztosan keletiek vagyunk. Ismétlem, a falusi csak kényszerből jár vele, a városi meg utálja. Általánosítok most is. 

Sorbanállás nincs, tülekedés van. Sorszámosztó helyeken is óvatosnak kell lenni, mert még ott is hajbakapnak a népek, hogy "dejahuszonötöst mé' hívták előbb, mikor nálam a huszonegyes van, he?!", hiába van kiírva, hogy "nem érkezési sorrendben szólítjuk ügyfeleinket." 

Tömegközlekedés: katasztrofális, indiai képeket nézve olykor ahhoz hasonlatos. Ehhez annyira hozzá vannak szokva a magyarok, hogy külföldön is tülekednének, olyankor nem szólalok meg, mert szégyenkezem miattuk. ("All in one" utazásra sosem fizettem be, de barátaim mesélték, hogy a svédasztalnál ők is így tettek, és inkább más nyelven kommunikáltak.) Ugyanakkor bennem is ugyanúgy reflex ha étterembe megyek, hogy csak annyi üdítőt rendeljek, amennyit megiszom, de akkoris megiszom, ha nem vagyok már szomjas, "mert kifizettem." Utálom a pazarlást, ez talán erényünk is. Ugyanakkor a rongyrázás, a kifelé élés, a többet mutatás szintén jellemző nemzetünkre. Hány olyan van, aki utolsó disznóólban hál, de neki akkoris kell a 10-20 millás autó, nagyon márkás ruha és ékszer!

Már így is túl hosszú lett ez a poszt, ezért zárom. Összességében úgy vélem, hogy közepesen vendégszeretőek, barátkozóak vagyunk és csak a szánk nagy, kezes kis barikák vagyunk, óvatosak, ezért egyre butusabbak is. (Ma volt ugye egy kis lázongás, mire a király tömlöcbe vetette az okvetetlenkedőket, odasiető riválisával egyetemben, aki megdicsőült az Úr születése előtti napon, fordítva ugyanez lenne. A nép otthon öklét rázza vagy hujjong, de beérik ennyivel, nem kergetnek el senkit, komolyabb demonstráció sem készül. Aki tud, szökik innen, aztán vagy bírja máshol, vagy nem.)

Ritánál még mindig Mikulás van, tegnap is hozta a csizmáját és közölte, hogy "téjjapó!". Én csak műveltségből nevezem Mikulásnak a Mikulást, nem vallási okokból. Ezen elkezdtem röhögni, miféle műveltség? A keresztény? Én nem vagyok keresztény, nem mindegy, hogy Télapó vagy Mikulás? Sokakat ismerek, akik akkurátusan irtóznak a "Télapótól" mert az orosz, sőt a szovjet rezsim által ránktukmált komenista csinálmány, de ami a legfőbb, hogy idegen, nemzetietlen. Ugyanezek az emberek lelkesen megtartják a Valentin-napot, a Halloween-t, lassan már Szent Patrik-napját is. Össze vannak zavarodva a népek, az egész ország tele van ízléstelen, ablakon bemászó Santa Clausokkal, jóllehet nálunk a Jézuska hozza az ajándékokat. Szeretnék látni ablakon bemászó Jézust! Jó-jó, nem akarom megbántani hívő olvasóimat, az öreg Szent Miklósból bolondot csinálni más, mint a Megváltóból. Azért biztosan van ilyen a piacon, minden van. 

lóboxos csömör

Visszatértem egy kis időre, megtaláltak eszement nők. Írtam nekik egy összefoglalót, de az egyik magára ismert benne (fogalmam sincs, hogy ki az, de tény, hogy az effélékhez szólottam) és ismét támadott.

*

Kissé elfáradtam a sok butaságba, de úgy kell nekem, minek folyok bele? Kevesen, akik alázatosabban és több tapasztalattal állnak az élethez, értik mit akarok mondani. A többiek? Nem. Van-e remény felnyitni szemüket, hogy jó irányba változzanak? Aligha.

Mindenkit folyamatosan ér csalódás, nőt, férfit egyaránt. Az okosabbja feldolgozza ezeket és nem kezd fröcsögni. Nem mond olyanokat egy 35+ nőnek, hogy "mit tudhatsz te a gyereknevelésről, mikor arra se lehettél jó senkinek, hogy teherbe izéljen!". Ezzel többször találkoztam, nincs hozzáfűznivalóm. Pontosabban egész kisregényt írhatnék erről, de a fentiekre visszautalva, értelmetlen lenne kérem. Azt sem mondhatom, hogy szeressék egymást. Olykor túlságosan is szeretik virtuális partnereiket, de önzőn, mohón. Szeressék hát egymást kevésbé, tartózkodóan, ne ilyen életre-halálra. 

*

Átlagpicsa kommentjei:

"-Totális szemellenzős gondolkodásmód.... Te milyen alapon és megfontolásból adsz kéretlenül tanácsokat elvált Nőknek? Adott neked bárki tanácsot, hogyan állj a házasságodhoz?

- Vagy éppen csak pusztán abban, hogy hogyan és miként viselkedj, gondolkodj mint Nő? Nah szerintem inkább ezeken rágódj el picit." 

Szívesen írnék erre hosszan neki, de semmi köze hozzá, meg úgysem hinné el.

mai, rövid szappanoperás

Eliza ismét összeveszett férje családjának két nőtagjával. Pont. Többet nem írok, mert még mindig tartom magamat az ígéretemhez, hogy nem blogolom ki az itt megesett kalamitásokat. Azért most megyek, és megpróbálok az orromon keresztül jégkockadarabokat feldugdosni az agyamba, mert füstöl. 

Mélázom, tudom ám, hogy nem szerethet mindenki, sőt, de miért van az, hogy egyre több helyi velemkorú (-6,+12) dühödik be rám...?  Talán nem vettem észre és tényleg felvágós, arrogáns lettem? Én nem így látom magamat kívülről, sőt igyekszem magam kicsire és észrevehetetlenre összehúzni,  mégis megtalálnak bizonyos személyiségű nők, és akkor nekem védekeznem kell, mert jóban akarok maradni magammal. 

érdekes (hosszú)

esti

Ma megszegtem az elveimet és a fehér, lila csíkos futócipőben mentem dolgozni. Mindez arra volt jó, hogy többet ezt az elvemet- speciálisan egy sporthoz kifejlesztett, és feltűnően sportcipő jellegű sportcipőt sportoláshoz húz épízlésű ember- ne szegjem meg. Nem arra lett kifejlesztve, nem arra való. Holnap is mennem kell, mert elmaradtak egy széria gyártással, a vevő meg hörög. Joggal. Nem a munkások hibája, odamennek, jól-rosszul betanítják őket, aztán vagy képesek úszni háborgó tengerben, vagy nem. Legalább lesz ebben a hónapban hétvégi műszakom, ami 100%-os pótlékkal jár. Majd szeptembertől "megszavazzák" az új munka tv.-t, amiben el akarják törölni a műszakpótlékokat. Munkaalapú társadalom, meg az anyjuk picsáját. A népek azért vállalják a többműszakot (én is), mert így keresnek annyit, amennyivel tartani tudják a tempót az inflációval. 

Azért két napja reggelente hajnalonta, a 4 órás kelés után bent az elmebajban azt hajtogatom magamban, hogy "valaki vigyen haza". Aztán lebaszom magam, hogy nem gondolkozni, nem rinyálni, el is múlik ez a hangulat, mert alapvetően jól érzem magam sok ember között a pörgésben és tényleg szeretek irodában dolgozni. Még le sem basztak, de akkor majd idejövök sírni, pedig természetes lesz, mert a hajtás miatt ingerültek, türelmetlenek a főnökök, vagy a régóta ott dolgozók, irritálja őket a sok tudatlan újonc, a lecseszések oka legtöbbször triviális, csak stresszlevezetőként használják a beosztottakat/újoncokat, ahogy mindenhol. (Jajj, falra ne fessem az ördögöt, holnap sztahanovista Undorka szarai miatt kell mennem.)

Ui.: sokat emlegetem a nekem szánt verbális dorgálástól, konfrontálódástól való félelmemet, mert tényleg érzékeny vagyok rá. Talán már nem annyira, mint húszas éveimben, sőt célom minél kérgesebb lenni belül is. Objektíven persze, a jogos kioktatásból azért tanulva.

Te egy rothadt buzi vagy!

Úgy 19-20 éves lehettem. Részegen ültünk M. kuzinommal a mai Westend környékén forró nyári éjszakán. Elcaplatott előttünk egy ipari mennyiségű szeszt bevedelt vezérhím a csatlósaival. Kiszúrt. Arcomba hajolt-Nincs kedved baszni...? -Nincs, tipli van. Ezen elgondolkodott, lefuttatta magában a lehetőségeket, hogy olyan ellenállhatatlan csávónak mint neki, miért mond nemet egy csaj?-Te egy rothadt buzi vagy!-lökte hátra a fejem. Tökön rúghattam volna, akkoriban nyáron is Martensben jártam, de minek? Az incidens ezzel lezárult, mellesleg több ilyen is ért. Kuzinom háborgott, hogy csak azért engem szúrnak ki, mert szőke vagyok. Na menj a fenébe-röhögtem- atomrészeg neandervölgyiek cipeltek volna a kukák mögé, lebuziztak ami szintén őket minősíti, ez aztán valóban nagy hódítás, pfff!

Mindez onnan bukkant fel, hogy az a nagynénim, akiről régebben írtam, hogy hirtelen szétköltöztek a nagybátyámmal vén fejükre, a család szerint leszbi lett. Borzalom, gyalázat! Ráadásul a nagybátyám elkotyogta, miután a szétválás után idegösszeomlást kapott, hogy szerinte a nagynénim frigid. Frigid volt 35 évig...? Sajnálom a szüleim korosztályát, azon belül a fiatalon házasodott monogámokat. Mit tudhatnak ezek a szexről..? Jobb nem tudni, bár vannak sejtéseim. Csók, kis tapi, koitálás misszionárius pózban, sötétben, szombat este. Orálisan, ááh, legfeljebb nagyon elvetemült állapotban, de különbenis szőrös nemiszervek, merthát az ellenkezője természetellenes, milyen már úgy. Mindenesetre talán nem véletlen, ha a nagynéni most egy nővel keresi az ágyban a boldogságot. Hátaztán. 

Ennek a korosztálynak azért is nehéz, mert már válásnál is jajjúristenmostmilesz-ezt a szégyent-a mi családunkban ilyen nincs-vén marhákoznak, aztán ha valakiről kiderül, hogy még biszex vagy homi is, na akkor az már mindennek a legalja, fúj, hát hogy lehet, de nekem mindig gyanús volt, mert ugye ott volt a melegfelvonulásokon, meg hencegett, hogy mennyi buzi barátja van, meg állandóan jött ezekkel a liberális sznob hülyeségeivel, a nyers kajáival, és mit keresett vele az a vadidegen nő egy szűk családi ünnepségen múltkor?! Biztos, hogy az a nője! Áhh, fúj-fúj ne is beszéljünk róla! Elhatároztam, hogy írok a nagynénimnek, legfeljebb dob egy hátast, mert ahhoz a klubhoz tartozom (A.-val együtt), akik 50 felett már nem számolják, közepesen mazo beállítottságú vagyok, de a velemkorú gyerekei és pszichológusai mellett (legalább háromhoz jár) lesz még valaki, aki nem köpi le, sőt talán maga is segít neki rendet tenni az agyában, hogy nincs ezzel semmi baj, régen felnevelte a gyerekeit, jól,  büszke lehet rájuk, élvezze az életét szabadon, és főleg nem rothadt buzi.

devizahitelek - nincs ingyen ebéd

A sok újsághírből a magam pórias észjárásával a következőket szűrtem le. Amennyiben most lenyomják pl. a svájci frank árfolyamát 3 évre, (mi is érintettek vagyunk ebben, mint oly sokan), utána  egy petpalacknyi hímivarszevet kell majd deepthroatoznunk, ami sokkal jobban fog fájni a mostani, sima erőszakos fellációnál.

Tipp azoknak, akik vissza szándékoznak küldeni a demokráciásat játszó, "hallgassuk meg egymást" jeligével postán érkezett kérdőíveket. Apropó posta: a végén még kiderül, hogy nem is vicc az, hogy Orbán postai részvényeket vett.

rövid

még mindig felcseszem az agyam azokon, akik ismernek személyesen 1 hülye zsidót, hallanak 5 baromról és élből vérnácik lesznek, árasztva az ideológiákkal. 

Nem vagyok filoszemita, azok is visszataszítóak.

gyerekvállalásról

Az a nő, aki megteheti, hogy szüljön, és mégis lemond róla, az eltorzult, agyoncivilizálódott, agymosott idióta. Ennyi hozzászólásom lenne a "vállaljak-e gyereket, avagy sem?" témához. Pedig én aztán nem vagyok sem egy igazi anyatípus, sem gyerekrajongó. Kedvesek, aranyosak, de sosem mentem oda ujjongva minden csecsemőhöz, kisgyerekhez, hogy jaaaaajjjj, de éééédi. Ez olyan, minthogy szeretem a pasikat, a macskákat, de egyértelműen nem az összeset. Sajnálom azokat a nőket, akik addig válogatnak meg keresnek kifogásokat a gyerekvállalás ellen (egy gyerek sosem jön "jókor") még meg nem vénülnek, aztán már csak leshetnek. Sok gonddal-bajjal, lemondásokkal jár, de mindez eltörpül amellett, amit adnak. Nem feltétlenül azért, mert evolúciós ösztön a gondozás, nevelés, óvás; én ugyanúgy szeretnék egy örökbefogadottat is.

háztartási víztisztító -nem egészen értem kategória

Minap tudtam meg, hogy részlegesen nitrát-szennyezett területen éltünk eddig, és nemrégen kapcsoltak át bennünket egy másik vízszolgáltatóhoz. Remek, mert a szülészem sem tudta ezt, és ő biztatott arra, hogy hagyjam az ásványvizet, csapvizet igyak dögivel (régi veseköves vagyok, volt némi rizikója, hogy a terhesség alatt új alakul ki, mert megjelentek a vizeletemben Ca-oxalát kristályok, de a doktor vízkúrája kimosta azokat). Szóval a nitrát és nitrit, mely a földek túlzott műtrágyázásából kerül a vízbe, éppen a terhesekre, csecsemőkre, kisgyerekekre veszélyes, és forralással  nem semlegesíthető. Mi megúsztuk, nem estünk bele ebbe a területbe. Azért elkezdtem utánaolvasni a házi víztisztítóknak, nitrátra speciális kell. 

A forgalmazó honlapjáról azt is megtudtam, hogy a csapvíz, mellyel zuhanyzunk halálos méreg: rákot, ekcémát, tán' még leprát is okoz, így mindenképpen ajánlott megvenni tőle legalább a legegyszerűbb modellt (ára hatvan,- százhúszezer forint), mely közvetlenül a csaptelepre szerelhető, és egy tartályba gyűjti a koncentrált klórt, arzént, ólmot, egyebeket.  Egyvalamit nem értek, és erről a forgalmazó nem ír. Ha megtelik a 10-15 literes tartály a koncentrált szmötyivel, akkor az nyilvánvalóan fokozottan szennyezett hulladéknak minősül, márpedig én még nem láttam olyan feliratú szelektív konténert, mire az lett volna írva, hogy "nehézfémsókat, mérgező folyadékokat, gázokat tartalmazó iszap". Nomeg ha nekiállok ezt háztartási gumikesztyűben és arcmaszkban  kivakarni  (tartályba, zacskóba?) nem leszek tőle valóban beteg, hiszen töményen lélegzem be, fröcsögtetem bőrömre mindazt, amiktől több mint három évtizede semmi bajom? Gyanús, kérem, gyanús.

A másfél-kétmillió forintba kerülő, kertben ásott házi vízmű (például ilyen:) régi álmom, ahogyan a napelemek is, az teljesen más, az hosszútávon valóban környezet-és pénztárcakímélő. Például minek húzzuk le ivóvízzel a WC-t, mikor arra esővíz is megtenné....?

érdekes találkozás

Ma védőnőnél voltunk rutin ellenőrzésen, meg alá kellett írnom papírokat, hogy engedélyezem a következő oltásokat. Képzeljétek a régiek mellett már térítésmentesen oltanak mumpsz, kanyaró, pneumococcus (elsősorban tüdőgyulladást okozó baci) és influenza ellen is. Ennek nagyon örülök. A bárányhimlő elleni pénzbe kerül, de a védőnő azt mondta, hogy ráérek még vele. Az a lényeg, hogy pubertás előtt kapja meg vagy mesterséges, vagy természetes úton, mert azután meddőségi problémákat okozhat, ahogyan a mumpsz is.

Közben megismerkedtem egy szimpatikus lánnyal, akinek szeretnék  legalább annyival segíteni, hogy odaadom neki a nálam már feleslegessé vált babaruhákat.  Később pedig jó lenne ha megbízna bennem, összebarátkoznánk, és akár korrepetálom is, hogy az érettségit mindenképpen tegye le, mert az már a 8 általánossal egyenlő. Okosnak tűnt, értelmesen beszélt.

Szívem csücskei a bajba jutott koravén, okos és deviáns kamaszok,  korai huszonévesek éppen azért, mert magam is olyan zavarodott voltam. Egyébként is szeretem ezt a korosztályt, ha velük beszélgetek, olvasom őket, akkor ismét megfiatalodom magam is, és jókedvem lesz tőlük. A fafejű időseket sosem kedveltem, nem véletlenül nem áll itt a kedvencek között egy kiégett, álokoskodó blogja sem. (Szóljon valaki, ha 45 felett érdemes olvasni akár egyet is, gyűjtöm a kivételeket.)

hmm...

Az előzőhöz röviden: a 10%-os "anyagveszteséggel" nem értek egyet. Tegnap nagyon örültem, hogy vv4 Béci nyert. Válogatott "mintacigány"? Bocs mégsem, mert tetkós és fiatalkori bűnbanda vezére volt, a húga meg pornózott? Ja, hogy az anyja fehér? Meg az RTL úgyis manipulál? Nem érdekel. 80 napig senki nem játszhatja meg magát, és ez a fiú megítélésem szerint tökéletesen normálisan él, és gondolkodik. Merthogy esze is van, a furcsa, lassú artikulációja, szótlansága miatt kezdetben én is retardáltnak ítéltem, később szégyenkeztem magamban.

Békében a polgárőrségek, gárdák, betyáralakulatok és egyebek mindig kétélű fegyverek: potenciális kirobbantói lehetnek polgárháborúknak, és minden belső harc az adott országot gyengíti. Lásd Egyiptomot, jelenleg az köti le haderejüket, hogy a belső rendjüket visszaállítsák. Lásd a többi, többé-kevésbé nyugatosított észak-afrikai arab államot: forrongások mindenütt. Nem látok a színfalak mögé, nem tudom ki, vagy kik az igazi bábjátékosok. Annyit tudok, hogy egyszer minden birodalomnak vége szakad, és Európa hanyatlása már a XX. század elején megkezdődött. Egy ideje már az USA-é is. Abban is biztos vagyok, hogy jó eséllyel közeledik egy harmadik világháború. Akkor majd lehet választanunk, hogy helyben sáncolva el magunkat cselezzük ki a halált, a frontra menjünk (ki ellen és kikért....? Az nálunk Magyarországon modernkori hagyomány, hogy mindig a legrosszabb főkolomposhoz csatlakozunk) vagy csámborogjunk ide-oda a nyugati kultúra romjai között mint a patkányok, úgy  próbálva kikerülgetni a halált.

Mikor? Talán harminc év múlva, talán már csak tíz. Az okok ugyanazok lesznek mint mindig: földszerzés, az azokon és azokban található erdők, mezők, édesvizek, halak, vadak, és ásványi anyagok miatt. 

Szomorú vagyok, mert ilyen az ember, éppen ezért nem vagyok pacifista, hiszen az ember vegyes táplálkozású ragadozó. Akár a természet, akár istenek vagy ufók babráltak majom őseinkkel, alaposan elcseszték. Teljesen mindegy már, magunk vagyunk a Földön, egyre nagyobb problémákkal szembesülve.

pszichiáterek, pszichológusok

A kormány hivatalosan is elismerte, hogy ma 10 magyarból 1 neurózissal küzd. Ezek többnyire a depresszió, pánikbetegség, egyéb szorongásos állapotok, és a hozzájuk társuló fóbiák. Vagyis normális emberek többnyire enyhébb, attól persze még az életüket rendesen megkeserítő pszichés zavarai. Azt is elismerték, hogy ez ellen is tenni kell, nem beszélve arról, hogy a bezárt intézetek miatt szabadon kószáló őrültek a társadalom nyakára nőnek.  Hű, ez nagy lépés volt, és természetesen csak a regisztrált, tehát hivatalos pszichiátriai  kezelésen résztvevők adataira támaszkodhattak!* Rengeteg embert ismerek én is, aki el sem jut eddig, vagy azért mert nem tud reflektálni önmagára, vagy előítéletei vannak, hogy dilidokihoz csak az őrültek járnak, vagy úgy érzi, hogy ez csak hókuszpókuszolás, neadjisten' manipulálják, kimossák az agyát és biztosan teletömik gyógyszerekkel.

Magam elég gyakorlott páciens vagyok, gyerekkoromban a szüleim nem értek rám, és ha azt tapasztalták, hogy kezdek eltérni a normáktól, rögtön pszichológushoz vittek. Miután már a második is közölte velük, hogy semmi bajom, ellenkezőleg, ők túlkövetelőek, fojtogatóak, hagyjanak kicsit élni, akkor le lettek hülyézve. Mindenesetre nekem jót tettek.

Felnőttkoromban, mikor húszas éveim derekán túljutva magam kerestem fel egyet, már kevésbé, tudniillik én eddig minden pszichiáteremmel összebarátkoztam, és rövid idő alatt annyira megsajnáltam őket a súlyosabb eseteik miatt, hogy eltitkoltam előlük valódi problémáimat, és csak azért jártam hozzájuk, hogy kölcsönösen megnevettessük egymást. Talán Csernus tudna segíteni, aki elég erős és irányító személyiség-gondoltam-de aztán végignéztem a videóit és cöccögtem. Összetörné az álmaimat. Bort ivó, és vizet prédikáló egyszerre szimpatikus és utálatos karakter, aki mindenkiből tisztes, becsületes, szorgos polgárt nevelne. Steril droidokat. Ez nem baj, alapvetően mindenkit rendes, és felelősségteljes polgárrá kell nevelni, de valakiket nem szabad, ahhoz túl okosak és önállóak. Köszönöm, engem se.  Mint említettem szükségem van álmokra, mesékre. 

"És egyáltalán, ne élj lelki életet. Intelligens embernek nincs lelki élete."- mondatta Waldheim vallástörténész prof. karakterén keresztül Szerb Antal Mihály hősének Utas és Holdvilág című regényében, melyet most olvasok, hm.... nem tudom összeszámolni hányadszorra. Ez a könyv mindig legyőz, mindig úgy kezdek neki, hogy most, most már biztosan közömbös lesz, de nem lehet. Mihály személyisége szinte mint az enyém, és önmagammal találkozni mindig megrázó, felemelő, ismerős, otthonos, deprimáló, sokkoló, izgató, hogy végül egy erős feketét felhajtva félretegyem a magam Ulpius-családját, kamaszéveimet és intelligens ember módjára egy ideig ne éljek lelki életet. 

Kedves, drága pszichiáterek, pszichológusok, nektek valóban az a feladatotok, hogy rendet tegyetek dúlt elmékben, erőssé, stabillá gyógyítsátok azokat, de ne feledjétek, hogy csak emberek vagytok, bonyolultabb lelkeket nem ismerhettek ki igazán. Azonkívül párunknak, akik különben rendes emberforma emberek vagyunk, tiszta ruhákban járunk, nem köpünk a padlóra, udvariasak, toleránsak vagyunk, különösebb szenvedélybetegségeink nincsenek, szükségünk van olykor helytelen, irracionális és illetlen, önző viselkedésre, mik hirtelen külföldre szökésekben, öntépelődésben, magányvágyban, nosztalgiában és álmokban valósulnak meg. 

(Mindazonáltal mihelyst lesz pénzem, felkeresem egy újabb kollégátokat, és igyekszem nem sajnálni, sőt keményen zúdítom rá mindazt, mi feleslegesen feszeget.) 

*Először azt akartam írni, hogy "kormányunk", de átjavítottam, mert ironikusnak szántam, ám ezt nem domborítottam ki kellően. Szóval mára olyan botrányos helyzet alakult ki a pszichiátriai ellátatlanság terén (is), mely mellett már nem mehetnek el, és ha a fidesz beismeri, hogy 10 emberből 1 neurotikus, akkor lefogadhajuk, hogy 10 emberből 7 az, pont. Megnyugtatásul közölték azt is, hogy ez még EU-s átlag, az nem tudom persze kit nyugtat meg, hogy itt a növekvő nyomor és morális széthullás miatt racionális okok teszik neurotikussá az embereket, többek között ők maguk, hiszen csak gengszterváltás történt, az igazán rászorulóknak nincs pénze magánorvoshoz menni, marad az agyonzsúfolt tömegellátás egy páciensre 2-5 perces átlagidővel többórányi várakozás után, hogy aztán találkozva a közömbös és lestrapált személyzettel, kapjanak valami gyógyszerről receptet, ami vagy használ vagy nem.

a mókuskerékben akarok lenni

A legtöbb ember örül a vasárnapoknak és a szabadidőnek. Én most nem. Az elmúlt négy hétben ismét önmagam voltam, belekóstoltam az adrenalinfröccsös pörgésbe. Hajnali kelés, Ingleichen tisztába tevése, reggeliztetése, kávé, smink, öltözés, gyerek leadása anyósomnál, ételhordó kikészítése a kapuhoz, férjnek post-it-ek hol-mi-van-leszek, hajnali jégvakarás az autóról, vezetés (nyamm), tanulás, koncentrálás okos, jófej emberekkel. Napi bevásárlás, vezetés haza már fáradtabban, anyázás a mazsolákra és a 200-al száguldozó barmokra, dühöngés mennyit eszik a kocsi. Át Ingleichenért, aki  teljes törődéses korszakában van, estig nem jutok némethez. Lopott délutáni ájult alvások, ha I. is alszik vagy F. éppen tud babyszittelni. 

Pár nap alatt kipihentem magam. A lakás ragyog, a ruhák elpakolva, a többi mosásban, ez már a finálé. Hétfőn robbanással teli energiával ébredtem hajnalban. Futnom kell-gondoltam. Aztán inkább a kedvenc tai-box-szal kombinált aerobick gyakorlataimat végeztem, nyújtásnak mélyizmokat mozgató callaneticsszel befejezve.

Ma délelőtt már levertség jött. Még nem depresszió, csak levertség. Robbanásig feszülve a "nyugalomban" ami számomra kín. Mit ér a szabadság, ha nincs pénzem és bizonytalan a jövő? szívesen barkácsolnék egy új könyvespolcot, amire nagy szükség lenne, el is terveztem, de annak az anyagára sem 2 fillér. Ezekután már nem segített sem torna, sem meditáció. A szexet hagyjuk is, attól még jobban felpörögtem. Szenvedtem, mint egy kivert kutya, nem találtam a helyem. 

Ekkor jött a hívás, a nyelviskolás és a tanárnőm megfelelőnek ítélték a srácot arra, hogy együtt tudjuk folytatni. Huhh, egyetemista, TELC-re készül, fel kell kötnöm a gatyámat. Mennyei. Újabb 4 vagy 5 hét "normális" élet. Fáradtság, szívás, de értelmes és nem bezárt. Jó anyának és feleségnek tartom magam, ezt F. is megerősítette másokkal együtt. Nem vagyunk egyformák, Ingleichen egy roppant életerős, barátkozó kis lény, aki legutóbb az oviteszten 130%-os eredménnyel ment át, majd' megvadult örömében a többi gyerek társaságától. Számára sem lesz  bünti a bölcsi, sőt! Nekem meg világos, hogy kell a mindennapi munka, még akkoris kellene, ha pénzre nem lenne szükségem. Úgyhogy előre tovább, intenzíven tudom folytatni a némettanulást, éljen. Tényleg mennyei érzés.

halottak napi

Nálunk ez úgy volt, hogy a közös lónak sosem volt túrós* a háta (* jav.: rotonak köszönhetően, a ló feltört háta túros) , tudtuk, hogy minden családtag kijár az anyai nagymamám sírjához rendszeresen, de halottak napján biztosan. Közösen ritkán, kényszerből is. Ma én túlórázom, majd csak 8 körül érek ki, ja, te konferencián leszel, akkor előtte való nap mész, te meg te majd mentek délután, rendben. Szép, virágokkal teleültetett sírt akartunk neki. A halála utáni első években ki magában, ki nyíltan kurvanyázott, hogy a gondosan, frissen ültetett örökzöld növényeket, amiket rendszerint a nagypapám erre a célra nevelt otthon, kirángatva a sírból megint ellopták. Még a bádog virágtartót is a kővázából. Mindent ellopnak a sakálok, ha a sírkő vasból lenne, már az egészet elbontották volna, ez van.  Mikor Réka bátyja meghalt 13 éves koromban, együtt jártunk ki vele nyaranta. Szerettük a farkasréti temető buja zöld, hűs árnyas  nyugalmát.

Később leginkább egyedül mentem ki, ha olyan kedvem támadt. A nagymamám sírja előtt éppen van egy pad, leültem oda, és hallgattam a nyugalmat. Akiknek földi maradványai ott fekszenek, azok már elmentek, nekik már jó, nincs ebben semmi morbid. A nagymamám mindig velem van ha akarom, de természetesen  mikor a sírja előtt ültem, rá is gondoltam. Aztán sétáltam, ameddig ott voltak hamvaik, elmentem a nagyapám öccse, Réka bátyja, később Emm családjának sírjaihoz is. Nekem nem fájt annyira szembenézni mindezzel, ezért tudtam menni. 

Ma rávettem Földönjárót, hogy nézzünk körül a helyi temetőben, kíváncsi vagyok, hogy milyen? Tömören: mintha egy másik bolygóra csöppentem volna. Nagy lelkesen vittem egy zacskónyi teamécsest (nem a lánggyújtás a cél?), amiből aztán csak hármat tettem ki, mert nem az én halottaim, nehogy sértő legyek. Micsoda színház zajlott! A népek klánokban vonultak kötelezően gyászos képet vágva. Vittük Ingleichent, rá, az életre legalább mosolyoghattak. Vérmérséklete szerint ki-ki őszintén, hogy abban a pillanatban le lehet kicsit dobni a nehéz és fárasztó gyászmaszkot, vagy őszintén, mert a sok sír meg halál nyomasztotta őket. Node a díszletek is! Jajj annak, aki a maga, minél drágább monumentális gránit, márvány síremlékét (nem sírkövét, áhh)  már jó előre nem pucolja le csillogóra és nem tesz rá legalább 25 darab hatalmas, drága mécsest. Minimum tíz centi magas pirosat, aminek lángját lyukacsos óarany tető védi a széltől, de inkább kétszer akkorákat, ha lehet, egyedi, divatos ál-antik motívumokkal, ha nem lehet, legalább a hagyományos édesjézussal meg szűzmáriával díszítettet. Hamar elegünk lett ebből, és eljöttünk. Az emberek nagyon kedvesek voltak, F.-t sokan ismerik, lelkesen köszöngettek, akaratlanul ismét magukfajtának néztek. Vajon mit szóltak volna, ha a nagymamám hamvai is itt nyugodnának és én ismét egy darab idétlen csirkés gyertyát gyújtottam volna, ahogy évekkel ezelőtt szoktam, mert tudom, hogy nevetne rajta, meg sokat vesződtünk együtt kiskoromban a tyúkjaival, na de a maguk merev szerepeit játszó idegenek.....? Szerencsére a nagymamám nem itt van eltemetve.

Figyelem az ittélőket. Némely dolgokban erősebb vagyok náluk, ez persze nem az én érdemem, csak így alakult. Sosem tapasztalták meg milyen egy nagyvárosban élni, ahol a zöm siet, magába zárkózik nyílt tereken, közlekedési eszközökön, közömbös, sőt a zsúfoltság miatt agresszív. Iskolákban, munkahelyeken sokkal szigorúbb és távolságtartóbb rendszerek alakultak ki, ezeken a helyeken az egyén személyes problémáival a nagyvárosiak jóval intoleránsabbak a falusiaknál, kisvárosiaknál. Párkapcsolatokban is. Az idegenekkel való érzelem nélküli dugások, a magányos, hím által védetlen lét az itteni nőknél különösen ritka. Nagyvárosban az élet minden területén keményebben kell küzdeni. Megedz, vagy megtör. Nem tudják milyen, de sejtik. Ezek az emberek félnek is a nagyobb városoktól és az utazásoktól. 

Hamar rájöttem, hogy nem is a pénzhiány miatt nem utaznak, hanem rettegnek szembenézni az ismeretlennel. Márpedig már egy nagyobb városban is rengeteg gyors ismeretlen változó van. Legtöbbjük először is az  eltévedéstől és elveszettségtől tart, hiába olyan logikus minden térkép, hiába vannak fent neten útvonaltervezők, a parkolási zónák díjaitól kezdve a menetrendekig mindenféle ismertetők. Mindig megdöbbennek, mikor elárulom, hogy Budapest akkora, hogy én is térképet, útvonaltervezőt használtam (használok) mindig, ha ismeretlen helyre kellett (kell) mennem. Aztán még félnek a furcsa és nagy tömegközlekedési járművektől is, a tévében látott villamos, troli, metró olyan elvont fogalmak számukra, mint nekem egy harmadik világbeli törzs életmódja. Félelmük nem szokott elmúlni ezek helyszínein sem, sőt, sokkolja őket és minél előbb menekülnek vissza.

Az itteniek korántsem buták, csak tapasztalatlanok és kiszolgáltatottabbak a nagyvilág mocskával szemben. Eloszlatok egy tévhitet is: ugyanolyan halandók és neurotikusak mint a nagyvárosiak. Miért? Létbizonytalanság, ennek legfontosabb része a pénzhiány. Mindig minden patikában figyelem milyen gyógy,- és kuruzslószereket vesznek az emberek, ez régi kíváncsiság. Nevezhető etikátlan kukkolásnak is. Nemcsak egy adott emberről árul el sokat, hanem a társadalomról is. Az elmúlt években hiába állítottak be diszkréciót biztosító kis pultokat, festettek fel a padlókra távolságtartó csíkokat, azoktól ugyanúgy látom és hallom, hogy miket vesznek. Altatók, nyugtatók, antidepresszánsok, vérnyomáscsökkentők, szívgyógyszerek, gyomorsavtúltengés gátlók, hashajtók, hasmenésgátlók, fájdalomcsillapítók, allergia elleni szerek. A legtöbb neurotikus alapon kialakuló szervi betegség. Említettem ezt a háziorvosomnak (eredetileg szintén budapesti) kissé szomorúan, de rábólintott "igen, igazi XXI. századi kombinációk....". Pont, pont, pont. Kiváló orvos, de nem válthat meg mindenkit. Talán csak itt, Magyarországon XXI.  századi kombinációk ezek,  amennyiben valóban csak XXI. századiak, amit nem hiszek. A gyógyszerek biztosan azok, az emberi problémák nem. Alig várom, hogy nyugati patikákban is leskelődhessek. Nem, nem élek vissza tudásommal, magamnak rendszerezem mindezt. 

Kedvelem az ittenieket. A legtöbbje nagy gyerek. Kedves, barátkozó, sokszor kissé esetlen, sokszor rakoncátlan, értetlen, makacs, de alapvetően szeretek köztük élni itt is. Emberforma ember vagyok számukra is, de azt csak én tudom, hogy itt is csak kívülálló. Ezért udvariasan igyekszem tartani is három lépést, mert az ő archaikus, többgenerációs család- és barátcentrikusságuk számomra befogadhatatlan. Jó kis bázis ez jelenleg.