megéri futni

A változásokat dokumentálom. A fejem általában szebb ennél, de most nem azt akartam hangsúlyozni, eddig úgyis csak azt tudtam. Az oszlopdisznó apad. Nos, akkor nézzük az álláshirdetéseket. (Eredetileg új önarcképért ragadtam gépet, khm.)

önszabadságolás

Kész, kipukkadtam, én ma itthon maradok, ennyi. Sünizek. Utálja ha puszilgatom, de azért szoktam. Főleg kicselezve, a nyakára adva. Most is itt vigyorog mellettem, nyújtózkodik, lesi, hogy mit tudna elvenni az asztalomról. Mivel semmit, áttért a játékos polcára és azt pakolja le. Napi első menet a 900-ból, kitartó gyerek.

Tegnap bementem egy HMCS-s (helyimenőcsávós) szakadt edzőterembe, egy fiatal srác volt bent, érdeklődtem vannak-e itt női gépek. Vakarta a fejét, úgy nézett rám, mint egy marslakóra, de azért elindult velem körülnézni. A szobabicajt a főnök egy hete elvitte. Sebaj, mert találtunk hátul egy lerothadt futópadot (valamelyik állat bezúzta az LCD kijelzőjét) meg egy stepper-szerű valamit. Az edzőterem L alakú, ezek az L kisebb, hátsó szárába vannak száműzve, szóval nem kell közvetlenül a bengák előtt égetnem magam. Már csak cipő kell.

Meg állás, természetesen.

mivégre?

Tele van a faszom. Egyre fáradtabban vonszolom magam az ürességbe. Kínzom az agyam a némettel, kínzom a testem, aztán mivégre? Ha szerencsém van, akkor kapok egy monoton munkát havi nettó 90.000 HUF-ért (circa 330 EUR) ami már hóvégéig elillan. Nem luxusszerekre, csak a mindennapi kiadásokra. 

Megtakarítás? Itt ebben az országban...? Ahhoz sosem volt gyomrom, hogy öreg gazdag embert szopkodjak, pedig én is úgy látom, hogy a nők többsége csak eképpen éri el az anyagi biztonságot. Ne tévedjünk, a sokat kereső tűsarkús, szingli amazonok is szopkodnak, de legalábbis állandóan kilátásba helyezik ezt. A kilátásba helyezéssel még nincs is gond. A nős főnök mocskos disznó, húzom az agyát, fizet, aztán pofára esik, nem érdekel. 

Utálom a karácsonyt, úgy tűnik, hogy ezen a gyerek megléte sem változtatott. Most azért utálom, mert szegények vagyunk és én sok ajándékot szeretnék a fa alá. Nem lesz fa mert drága, kinyitjuk a műfenyőmet, főzök valami vacsorát, semmi extrát mert most szegények vagyunk, ha nem utálnám a nagy felhajtást, akkor sem lenne módom parádés lakomát rittyenteni. Nem látogatunk meg senkit, mert nincs pénzünk benzinre. Észre sem fogjuk venni, úgy fog elillanni, üres lesz, végtelenül üres.... Szerencsére Ingleichen még nem fog emlékezni erre. 

Nem tudok mit tenni ez ellen, csak azt amit eddig: egyre fáradtabban, de vonszolom magam előre és igyekszem nem gondolkozni.

Die Tränen flossen ihm über die Wangen

(Später ich werde machen den Übersetzen.)

...Minden legördülő forró könnycseppje jeges gyémánttá keményedve, földet érvén csillogó porszemcsékké robban szét, útnak fújódva az örökkévalóságba. Egyet óvatosan felfog kezével, tenyerén méricskéli. Önmaga érzelmei ezek, a világ legerősebb, legélesebb, legkeményebb, mindent elvágó, egyben leginstabilabb szerkezetű kristályaként megnyilvánulva. Nézi, ahogyan minden színt felsziporkáztat magán, de önmaga átlátszó és tökéletesen tiszta marad. Lassan lefelé fordítja tenyerét, a gyémánttá fagyott könny keményen koppanva gurul, és csak gurul, saját, ismeretlen útjára lendülve.... 

(Jól kitoltam magammal, ez egyrészt nekem még nagy falat, másrészt németül szebben hangzana. Amúgy az alany hímnem, ami a magyarból nem derül ki.)

az elme legyőzése a legnehezebb

Esti futásomat nem is rögzítettem az edzésnaplóban. Megállapítottam, hogy beöltözve futni nem lehet, nem véletlenül hordanak a futók tapadós cuccokat. Azonkívül taknyom-nyálam egybefolyt a hidegtől, pedig még csak 0, +1 C fok körül van a hőmérséklet, ami nem is igazi hideg. Edzőteremben kell kikötnöm, ha igazán akarom. Igazán akarom.

Tegnap mérlegre álltam és elmondtam a színizom, vékony sportemberek alkotta németcsoportomnak az eredményt. Sokkal több annál mint amennyinek látszódom, végülis ez jó. A lány nem hitte el, azt kérdezte nem volt-e rossz a mérleg (sajnos nem) a fiú azt mondta, hogy tökmindegy, a cél a lényeg.
Szóval most nem gondoltok rám szörnyetegként?-kérdeztem tőlük. Komolyan meg kellett ezt kérdeznem és figyelni az arcukat, hogy őszintén felelnek-e nemmel. Őszinték voltak. Ugyanakkor becsületszavamat adtam nekik is, hogy nem foglalkozom számokkal, és nem adom fel. (A fiú főállásban edző, másodállásban a lány is, de nekik az már ugye kevés, muszáj külön is edzeniük magukat. Gyönyörűek kívül-belül.) Már megint a kishitűség. Túl sokat vártam el magamtól rövid idő után. Vagyis futottam rendesen, és aztán nagyon kellemesen éreztem magam, azóta is.

A test bármire képes, az elmét kell legyőzni. Nincs hideg, nincs meleg, nincs fájdalom.

érzelmes nap

A csoporttal ma szünetben spontán megmasszíroztuk egymás hátát, karját, lábát, kinek-mije fájt éppen,  a Twin Peaks zenéjét hallgatva közben (ti tudtátok, hogy az milyen jó?! Kölcsön is kértem rögtön), lekapcsolt villany mellett. Egy idő után pedig lehunyt szemekkel. Sokkal jobban érezni úgy egy testet és ráhangolódni, hogy mi jó annak. Eszünkbe jutott, hogy mit szólna a nyelviskola tulajdonosa, ha éppen erre lépne be, aztán vállat vontunk: semmi köze hozzá. Ez nem a szexről szólt, de azzal, hogy így beengedtük egymást a személyes terünkbe ...nem is tudom elmondani, fantasztikus érzés volt. Szemek csillogtak, nevettünk. Később egy parkban Csoporttárssal élveztünk némi grüner Traum-ot, csak annyit, hogy tovább lebegjünk a fákkal, az ősszel egyesülve. Ez terápia is volt nekem szorongás ellen, hogy el tudjam engedni magam. Szeretném hazavinni ezt a hangulatot-mondtam neki. Csak rajtad áll. Okos vagy,  képes vagy rá.-felelte.

Nem sokkal később defektet kaptam. A kettőnek semmi köze egymáshoz, de emiatt bosszantó módon-hogy mik vannak!-ki kellett szakadnom a kellemes belső világomból. Félreálltam, foggal téptem fel egy Mars csokit, amit előrelátóan még reggel beszereztem, aztán megoldódott minden. Nem nagy sebességnél durrant, így kényelmesen rögtön egy árokpartra zöttyentem.  Itthon kicsit újra kellett élesztenem magam,  de az már csak az utózengés volt. Túl vagyok az első defektemen, senki nem sérült, utakon bármi  előfordulhat bármikor, de az autóba vissza kell ülnöm és nem szabad balesetekre gondolnom. Később megmasszíroztam Földönjárót. Nagyon tetszett neki, de fejleszteni akarom magam és őt is. Még nem lazult el teljesen, de ahhoz képest, hogy  ez az illatos teamécseseket gyújtunk és nem(csak) dugunk világ teljesen távol áll tőle, egészen kellemesen érezte magát.

Az elmúlt hetek tanulsága: nem az a szégyenletes ha lazább vagyok és kimutatom az érzelmeimet, hanem az, ha megtagadva ezeket merev pózba kényszerítem magam. Ezekből a lefojtott érzelmekből keletkezik a szorongás és azok szomatikus megnyilvánulásai.

jó dolgok a mai napból találomra

-Napról-napra vékonyabb vagy, tényleg miért hordasz ilyen nagy nadrágot?- lenéztem magamra. Jé, szóval tényleg nagy? Ugyan reggel nagyon nagyot kellett rántanom a szíján és lötyög, de mindez szubjektív volt addig, még Tanárnőm meg nem erősítette. El sem hittem. Kifogytam egy újabb nadrágból 3 futás után.... Mocskos nehéz és gyötrő egy sport ez, de látványos eredményt hoz. Még így is, hogy egyelőre csak lazán,  két kilométereket kocogunk. Csoporttársam pedig más téren hozott  helyre három mondattal. (Mi lesz velem nélkületek...?)

Le M. nagyon megható és biztató levelet írt, szintén megerősítve abban, hogy ne tékozoljam el magam balga lelkeknek való munkával, ha megszerezhetek jobbat is. Igaza van, ezen is vívódtam tegnap is.

Földönjáró végre betegszabira vonult,  pihenésképpen ma újrarendezte a lakást, többek között elpakolta a járókát, amit az előbb feltettem vaterára a mózeskosárral együtt, előbb-utóbb megveszi valaki. Ingleichent csak késődélután láttam újra, de tegnap egész nap együtt voltunk és határozottan én vagyok "memmme".

Konkrétan van valaki, akiről azt hittem, hogy több egy ismerősnél,  barátféle. Aztán kiderült, hogy mennyi baja van velem. Nő vagyok, tehát buta. Ezen túlléptünk, nő vagyok, de mégsem vagyok buta. Férjnél vagyok, de csak barátkozunk, téma túltárgyalva. Dagadt vagyok. Elkezdtem futni, merthogy Földönjáró túl engedékeny ebben a kérdésben, de tényleg dagadt vagyok és hiú meg hiperérzékeny, úgyhogy ezen a felületen ne támadhasson senki. Erre megkapom, hogy önbizalomhiányos vagyok. A következő majd az lesz, hogy öreg, meg szőke, meg kékszemű, meg magas, meg grafomán etc., etc. Na itt durrant be az agyam, azt hiszem ez az ember a legkevésbé sem kedvel, amennyiben normális. Amennyiben nem az, akkor kedvel, de csak így, bántva tud. Kösz, de így ne, ehhez fiúbarátok közül csak Senor Luznak rotonak van joga, (a többieknek is  van,  csak ők nem tudnak mesterien gecik lenni) de ha ő durván motivál, akkor tudom, hogy szeretetből és utólag hálás vagyok neki, meg úgyis megbeszéljük.

önbizalomról

Lehet, hogy úgy vagyok a kikezdhetetlen és teljes önbizalommal, mint a születetten vak ember a színekkel. Nem tudom elképzelni. Viszont ahogyan a vakokban is, bennem is kifejlődött egy csomó egyéb képesség, mely sokszor erősebbé tesz a nagy önbizalommal rendelkezőknél.

Egyébként az önbizalom csak egy személyiségvonás. Ismerek olyanokat, akik mellette úgy erősek, hogy kedvesek, segítőkészek, mosolygósak, de azért objektívek, rámutatnak hibáimra, és ha kérem, akkor megbeszéljük azokat.

Aztán ismerek olyanokat, akik egyszerűen felfuvalkodottak és csak bántani tudnak. Nemcsak engem, mindenkit. Semmi nem elég jó nekik. Ha van rajtad sapka azért rontanak neked, ha nincs, akkor azért. A személyiségüket védő membrán túl kemény, csak a rosszat ereszti át. Fortyognak belül mint a megvadult, ketrecbe zárt állatok. Nem tudok rajtuk segíteni, ameddig nem kérik.

önbizalomhiány elhagyása

Miért lenne baj az önbizalom-hiányosok spontán, önkéntes anonim csoportokba szerveződése egymás támogatásának céljával? Vállat vonok, ha nagy önbizalommal születtél és úgy is maradtál, szerencsés vagy. Én nem, sokan mások sem. Ezért építjük egymást. Gyerekes, mert építeni kell, felnőttes, mert kikezdhetetlenné akarunk válni. Abban már benne van a merevség, az unalmasság is, igen.

A te döntésed, hogy belépsz-e a világomba és meglátod-e a merev pózba rögzült szobor belsejében égő szenvedélyt, csintalanságot, érett humort. Valóban erős önbizalommal megáldva nem fog rád hatni.

miért nem szeretek táncolni?

Ma jöttem rá. Nem azért, mert nem tudok, hanem mert számomra ez túl intim. Valaha még a középkorban táncoltam, jó voltam, a tanárom Angelusz Iván, a nyolcvanas évek kortárs táncának apostola felfigyelt rám. Az ottani csoporttársaim azt mondták, hogyha táncolok, akkor egészen más vagyok, valami elemei erő sugárzik ki belőlem, ami magukkal ragadja őket. Ezt nagyon kínosnak találtam, mert valóban a belső szenvedélyeimet, érzelmeimet mutattam ki. Írásban, ágyban megy, a tánc más. Ott is hagytam a csoportot és azóta nem táncolok. Egyáltalán nem. 



Ettől függetlenül még most is tetszik amit csinálnak. Ez persze már másik iskolája, másik csoportja, szintén amatőrök. Kicsit hiányolom is a profibb mozgásokat, és a szenvedélyt. Más mutassa ki, ha meri és tudja, na persze.

mindent rögtön, mint egy gyerek

Na jó, ez nem lesz edzésnapló! Olyat külön vezetek, de még én is csak akkor látom magam, ha belépek ide. Nem szabad feladnom. Ha az egyik kis igazi (nem olyan mint én, azért vannak világos pillanataim) életében nem sportolt oszlopdisznócska ex-kolléganőmnek sikerült, és ma már normális nő, akkor olyan nincs, hogy ne menjen, feladni pedig pláne nem fogom. Azért sem. Én?! Soha! Most akkor úgy akarok kinézni, mint Marcia Cross, akinek szintén négyszögletes kerek feje van és látszódik rajta, hogy műsovány, avagy jó így? Nem jó, látjátok a képen, hogy nem vagyok cuki kis homokóra töltöttgalamb, nekem nem áll jól már + 5 kg sem, nemhogy + 150. Persze én mindent rögtön akarok. Azonnal németül tudni, azonnal szuper állást kapni, 2 nap után vihogva lefutni 5 km-t és nádszálkarcsúra fogyni. Dohogva el.

Ő meg az elrettentő példa, akinek egy közösségi oldalról szedtem le a fotóját. Jesszus-jesszus, erre a szintre sosem süllyednék, szétfolyt karok, keresztbe csíkos póló, zsíros haj, melegítő....és még ki is pakolja... Blogját olvasva nem az "istenem, ilyen, de milyen okos, humoros, jófej" kategória, sőt. (Személyiségvédelmi okokból elhomályosítottam az arcukat. )

most jó

-Ne ijedj meg, ez ilyen az elején!- mondta régen a Futóbolondlány-Én egyszer úgy felpörögtem, hogy le kellett éjjel futnom 13 km-t hajnali kettőkor. Na és aztán. Szarj a tervre, szarj le minden sablont, csak a saját testedre figyelj.

Elrohantam a nemrég' futva oly távoli erdőig meg vissza. A hold kékesen süt, fényes az éjszaka és az állatokat leszámítva csendes. Lenullázódtam, nem érzek semmit.  Akkor most németezek holnapra.

mozgáshiány

Van ez az állapot. Áttkattan az agy, a test emlékezik és mozogni akar, de egészen addig, még ki nem fárad annyira, hogy az elméből minden szorongás eltűnjön. Ez a hiányérzet gyötör most, mert ma nem volt bébisziterünk, Sünmi ráadásul ismét fogzik, nem mertünk alattomban megszökni előle. Már egy, nagymamis, punnyadtaknak tervezett futás is elég volt ahhoz, hogy a testem felriadjon. Két év kihagyás nem hosszú idő. Minden izmom feszül, adrenalinbomba  robbant bennem, tele vagyok energiával, de ez most éppen nem jó. Ez a kezdet, ahogyan a test felpörög, ekkor nem segít meditáció, csak a sport. Hagyni kell a testet, hagy kapja meg a magáét. Mindjárt jövök.

A méteres zsírtömbök kemény színizomban folytatódnak. Bedurrant a karom, lábam, fenekem, mindenem. Érzem magam. A mai családi fotókon minden képen egy sápadt kövér disznót látok. Egyet sem mentettem el. Igen, igen azért az énképemen is dolgoznom kell még, pláne ha anorexiás sztárok az ideáljaim.

Földönjáróról

A legnagyszerűbb társ és férj. Mutattam neki ezt , mire belelkesedett, hogy csináljuk együtt, mert hiába végez fizikai munkát, az izmai le vannak tapadva. Nekem meg kell szabadulnom a rajtam csüngő zsírtömböktől (ezt azért is írom, mert Tanárnőm és Csoporttársam kilátásba helyezte, hogy még egy ilyen önfikázó megjegyzés és korbácsot hoznak, hehe) és meg is fogok. Földönjáróval meg móka lesz együtt, ez amúgy tényleg jóóóó, mikor az elején még fenékbe kell rugdalni a másikat.

Aztán azért is jófej, mert megkérdeztem tőle, hogy utolsó, önző  bunkó lennék-e, ha esetleg egyedül is elmennék holnap bulizni Tanárnőmmel és Csoporttársammal, mire egyenesen küldött és üzeni nekik, hogyha sikerül szabadságra vonulnia szívesen velünk tart legalább egy beülős beszélgetésre, a fáradtsága tényleg nem kifogás. Ich hoffe meiner Mitschüler werde verwöhnen euch mit grünen Traum morgen. 
*
Másnap: I. miatt haza kellett jönnöm. Majd elmegyünk máskor.

Ingleichen ma lett 1 éves

Csoda ez a gyerek, hihetetlenül szerencsések vagyunk, hogy lett nekünk....! A tortának két kézzel esett neki, de szülinapja révén, hagytuk kibontakozni. 

Aztán betortázva az egész család kidőlt délután, így kissé csúszott a napi rutin. Nem bánjuk, unalmas lenne állandó szigorú napirend szerint élni. A tortát a szervezetem szerencsére nem bírja, így später ich habe Durchfall gehabt. 

"nem vagyok beteg, hagyjál békén!!!!"

Megírtam a levelet még tegnap éjjel öcsémnek és anyámnak, mellékelve egy onkológusok által alaposan, de átlagemberek számára is érthetően megírt összefoglalót a prosztatarákról. Apámat pedig felhívtam ma.

Utóbbi üvöltve küldött el a fenébe, hogy neki semmi baja sincsen, ha csak ezért telefonáltam le is teszi és ne merészeljem ilyenek miatt hívni. Meg, hogy majd megműtik, még tíz évig él és neki lelki baja?! (Üvöltve). Nos, rosszabbra számítottam, tehát  kezdetnek nem is rossz. 

Azért nagy csodákat nem tudok tenni, mint írtam  így vannak berendezkedve. El kell engednem az apámat, ha tudatalatt el akar menni. Apám összes szervi baja neurotikus alapon alakult ki, melyek az elmúlt egy évben halmozódtak és súlyosbodtak. A prosztataráknál is megemlítik, hogy a kiváltó ok nem ismeretes, de minden prosztatarákos tesztoszteron-szintje magasabb a normálisnál. Adrenalin, stressz. Nem lelki alapú, na persze... Földönjáróval kitárgyaltuk, egyformán látjuk.

no komment

".......-Anyám: Na de mostmár muszáj írnom. Holnap lesz az előadásom. Sziasztok. ******

-E.  üzenete (20:59):

 Várj már, közlöd, h. apunak rosszindulatú daganatot találtak a prosztatájában és mész?!

-Anyám üzenete (20:59):

 Na ezt nem értem.

 -E. üzenete (21:00):

 hogy még fél percet kérek, és több infót. Milyenfajta daganat? Nem mondták? Mik a prognózisok? Mire számítsunk? 80000 féle van. Az övé milyen? Mit írt a zárójelentésre, szabad tudni a latin halandzsa nevét, hogy utánanézhessek?!

-Anyám: üzenete (21:03):

 ****ez teljesen meggyógyul és a férfiak, akik ezen túlesnek időben, nem ebben puszulnak el. Remélhetőleg az a melléktünete se lesz, hogy ****** Én most nem tudom neked megmondani, de ne haragudj, várd ki a végét, ne akarj most hirtelen te utánanézni.

-E. üzenete (21:03):

 ok, ha megvan a latin neve, kérem szépen, a civil orvosi megnyugtató halandzsa nem érdekel.

-Anyám üzenete (21:04):

 Jó majd megnézem.

-E. üzenete (21:04):

 kösz, szia. "

Anyám munkaalkoholizmusa súlyosabb mint gondoltam. Most még többel "issza" majd le magát. Írok nekik levelet, külön-külön. Apámat megkérem, hogy legyen kedves felkeresni közös ismerősünket, egy jó pszichiátert. Tudatalatt feladta. Megvan az unoka, meghalt az anyja. Fel nem dolgozott gyászreakció, halmozódó testi betegségekben előtörve. Még nincs késő.

kézzel írott naplók

Gyerekkoromban Réka nemcsak tanulni tanított meg, de megkövetelte, hogy én is sajátítsam el a gyöngybetűs írás készségét. Hamar ment, tíz éves korom óta hasonlóan írok kézzel. Levelezéseinkben, kézzel írt naplóinkban erre is ügyeltünk, ahogyan arra is, hogy percre pontosan találkozzunk. A rend nagyon fontos volt számunkra már akkor is. Meglepett utólag, hogy mennyit veszekedtünk, erre nem emlékeztem, de teljesen logikus, két eltérő, erős egyéniség gyakran egymásnak feszül. Tanítottuk egymást. Ő engem rendre és fegyelemre, én pedig őt lazulásra és lázadásra. Milyen ellenszenvesnek találtuk egymást kezdetben! Ezen mosolygok jól emlékszem, pedig csak nyolc- kilenc évesek voltunk. Ő volt az eminens, élére vasalt ruhákban járó robot, én pedig az örökké pecsétes, elszakított ruhákban járó, kissé elvadult félbolond. (Anyám hiába foltozta, mosta a ruháimat, korholt miattuk, játszottam,  képtelen voltam vigyázni rájuk. A lelkemet kellett volna mosnia és foltozgatnia, de nem így alakult.)

Írásom persze manapság, órán sietősen jegyzetelve már korántsem szép. Kevesen írnak szépen. Közben olvasgatom a kamaszkori naplóimat.  Örülök, hogy megvannak, később jól jönnek gyereknevelésnél is. 15-16 évesen már olyanokról írtam, amikről egy átlagos, legalább harminc éves felnőtt nő. Nemcsak korán jelentkező erős szexuális vágyaimat és nemi életemet rögzítettem azokban, hanem tapogatódzó világismereteimet is, olvasmányaimról, filozófiáról, politikáról.  A legkínosabb ezekben a naplókban nem a kamaszos össze-visszaság, az legfeljebb ciki,  hanem az az állandó, mérhetetlen fájdalom, ami apámnak köszönhetően, sokszor depresszióig fokozódva teljes lelki kishitűségből eredt. Pusztán életkora alapján senkit nem szabad butának tekinteni. Ingleichenen rajta tartom a szemem, ha nemcsak kívülről a "klónom",  vigyázni kell rá, minap a védőnőnél már minden velekorú, totyogó kiskrapeknak utánahajolt, a lányok nem is érdekelték. Ő viszont nem lesz kishitű és depressziós kamasz, mert nem fogom terrorizálni. Azt sem bánom ha a fejemre nő, csak legyen erős és boldog.

(Apámnak már megbocsájtottam, anyámnak is. Ilyenek. Legalább megedzettek.)

kézírásom, sietősen jegyzetelve

Jegyzetelve ilyen csúnyán írok.

vámpír töredékek

(Korábbiak, kérésre bekerülnek ide.)

I.

....Már holt voltam, meredt és fehér, mikor odalépett még hozzám, akit éltemben szerettem és közel hajolt arcomhoz. Élő, forró lélegzete végiglebbent fagyott szemeimen és mosolygott, olyan különösen. Aztán döndült a vaskos acélajtó, a fáklyafény utolsót lobbanva felvillantotta sötét sziluettjét, majd csend lett és feketeség, nem emlékszem meddig. Sírombul kikeltem mit rámzárt, de nem kerestem meg, hogy véréből igyak. Mily rég volt mindez, még a halandók világában is.....

II.

....Ezüst hold alatt feküdt éjjel a két halott, két hajdani szeretők. És feküdtek, csak feküdtek, ahogyan azt parancsolják tisztesen a temetők. Ám egyikük, én, az élőhalott megmoccant hajdani halandó szeretőm szürke kősírján.

S arra jött egy régi sóhaj, s frissen megreszkettem belé. Felé nyújtózkodtam, fehér csontjai felé, melyek fekete földben pihennek mélyen. Feküdtem tovább, de nem úgy mint azelőtt. Régi nász-éj emléke, új sajdulás kélt bennem. Szemeimből vérkönnyek pettyentek sírjára....

III.

....Magányom árva kincsét, amíg létezem kárhozatban és búban, nem bántja senki, nyugodt szemmel nézem az égnek panorámáját. Bíbor felhők utazó habjait az alkonyba, amint rajuk a semmiségbe lebben. Éjjel csillagok hunyorgó fényét, a Hold világát s a felette ásító végtelen jeges űrt, mely vár.

Házak, utcák mély csendjét az éjben, ezüstnek tetsző platánfákat, fekete- fehérben. Egykor mindent odaadtam ami szép volt, írásokba szőttem, halandó életem ezért volt. Az enyém csak egy nagy honvágy maradt, mely méla, csendes. Ne nyúljon senki halott meztelen szívemhez....

IV.

....Halandóságom múlta után az éjben kóborolva sokszor megtorpantam, holt szeretőm emlékképe gyúlt fel bennem, aki ezeken oly eleven volt mintha létezne. Egyszerre égve és fázva vágytam sokszor vérét venni, hogy vérben úszó ajkakkal sajátommal rögtön vissza is töltsem belé az elvettet, mert kínzóm és gyönyörűségem volt ő.

Századok is elteltek, szomorú, vén szemeim néha meglátnak valakit, ki pillanatig hasonlít rá, akkor régi sajdulás kél: bevégzett csókkal lennénk megbékült holtak....

V.

....Szívom, szívom egy halandóból a vért és az egyre jobban árad szét bennem bizsergetve, forrósággal töltve meg a kisujjam körméig is. Hárahajtott fejjel, hunyt szemmel élvezem ezt, szájam sarkából bíbor patak folyik melleim közé. Rég halott szívem életre kel, minden egyes dobbanással egyre élőbbé téve engem, addig még friss meleg a vér, addig tart a varázs ...

VI.

...Egy zord éjszakán nem messze ott állt előttem, nagy úr a vámpírok között. Karjait leeresztve összecsukódott a törzsére tapadt (varrt...sarjadt..?) áttetsző vékony fekete bőrlebeny, szeme sárgán villant felém. Némán biccentettem. Ritka, hogy fajtámbelivel akadok össze ebben a grandiózusnak tartott, valójában provinciális és kisszerű városban.

Fekete hajcsigái elegánsan keretezték gyönyörű, klasszikus férfiszépségű alabástrom arcát. Vért nem láttam rajta, élőhalottnak is finom, visszafogott maradt. Valaha egy klánban szolgáltunk, most nem volt mit mondanunk egymásnak, így továbbléptünk némán.

VII.

...Ha kívánom kezem egyetlen erősebb szorítására vérsalakká omlik egy halandó torka, a gyengébbeket szájon csókolva azonmód rögösre fagyasztom azok szívét, jeges kezeimet a dühöngőkre téve lassúvá hűtöm forrón pezsgő vérüket-sokat tanultam mióta elkárhoztam.

Nappali álmomban, félig éber-félig holt állapotomban hirtelen rég' elporladt mesterem tekintetét láttam magam előtt tisztán, amint évszázadokkal korábban kacagott rajtam, hogy rivalizálnék vele, sőt képesnek tartom magam arra, hogy harcban fölébe kerekedjek. Védett helyen voltunk, halandók között halandókat játszva, ahol nem támadhattam rá, csak dühödten vicsorogtam befelé. Tudatlan, újszülött és beképzelt vámpír voltam még. Mai képzettségemmel már nem mernék ellene kiállni, elismerném uramnak...

VIII.

...A város este gyönyörű. Nappal szürke, halott fényben oszladozik mocskosan, nyüzsgő emberférgekkel tele, nem is bánom, hogy elporladnék, ha ekkor lépnék ki ege alá.

A sötétség jótékony bársonyleplet von rá, milliónyi kis lámpásként világítanak benne az épületek ablakai. Különösen lenyűgözve figyelem az üvegből és acélból készült nagy irodák toronyházait, melyek ekkor csodálatosan üresek és tiszták. Gyorsabban járok mint a halandók, ha akarom szinte láthatatlanul suhanok a fényes hasábok körül, csendben, egyedül... Talán jobban élvezem mostani koruknak eme részleteit, mint ők maguk...

hármasban, egy nyáron keresztül

Nemrégen azt mondta nekem valaki* (*eredetileg dunaújvárosi), hogyha van egy erős szexuális vágyam amit nem éltem ki, mikor lehetőségem adódott volna rá, akkor az az évek folyamán visszaüt. Lehetséges, de félreértett: nem volt olyan erős a vágy. Ellenben felidézte bennem az emlékeimet, hogyan is volt...

...Röviddel Elsőigaziszerelemmel való szakításom után összejöttem a legelső sráccal, aki szintén frissen elvált volt. Nem voltunk szerelmesek, egyfajta érdekszövetség volt, előtérben a szexsszel. Nevezzük ezt a fiút Aleknek,* (*eredetileg szintén dunaújvárosi) a legjobb barátját pedig Zoltának. (Ezeket a hülye neveket a férfiutónevek egyik netes gyűjteményéből választottam találomra.) Alek nem volt az esetem, ahogy mondani szokás. Baromság. Az az eseted, aki vonz. Nyilván mindenkinek megvan a maga típusa, akire előbb kapja fel a fejét, esetemben kamaszkorom óta a nagyon magas, szikár, de izmos barna hajú/szemű rövidhajú, szemüveges pasik ilyenek, amilyen Földönjáró is, csak ő kontaktlencsét hord. 

Alek  nem sokkal volt magasabb nálam (175 cm vagyok), szőke volt, és szürke szemű, igaz szikár alkat. Zolta ugyanolyan magas volt mint Alek, körülbelül 180 cm, de masszívabb, izmos, napbarnított, szőkés, zöld szemekkel. Aleknél hamar megismerkedtem nála, a legjobb barátja volt. Némi hímsoviniszta bunkózás után hamar átmentem a tesztjén, megkedvelt. Egyre több időt töltöttünk együtt, a fiúkban engedett a gátlás, hogy egy nőt vesznek be a bandába, én meg egyre jobban élveztem ezt.

Viszont nem voltunk már gyerekek, hanem fiatal, hormonoktól fűtött heteroszexuális  felnőttek. Természetes, hogy nem tudtunk egymásra csak barátként nézni, természetes, hogyha új ruhát vettem, akkor ha tehettem először eléjük járultam, és ha nagy volt a csend meg az áhítat, akkor tudtam, hogy jó darabot választottam. Ha nem, azt megmondták, de ez ritka volt. Hamarosan már majdnem mindenhova hármasban jártunk. Világmegváltós beszélgetések, koncertek, szórakozóhelyek, spontán idétlenkedések Aleknél, mert nála volt a bázis, ehhez ő ragaszkodott. Hamar észrevettem, hogy Zolta is egyre jobban vonzódik hozzám. Az első erotikus élményem az volt, mikor nem volt ideje fodrászhoz menni és felajánlottam, hogy levágom a haját. Hőség volt. Vedd le a pólódat, hogy ne legyen hajas-kértem kiszáradó torokkal. Zavartan levette és elémtárult gyönyörű, izmos felsőteste. Mögé álltam, elkezdtem vágni a haját, éreztem az illatát, a teste melegét, zavarunkat a vágy miatt, ez erotikusabb volt egy sima aktusnál.

Másodszor spiccesen, Alek másik oldaláról ő is a derekamra csúsztatta a kezét egy taxiban, aztán egyik éjjel a Capellában kötöttünk ki. Természetesen nem támadtak a melegek, de két baromi jócsávót nem tudtak nem észrevenni, és flörtöltek volna velük. Ekkor önvédelemként már nagyon szorosan maguk közé vettek, vihogtunk, szendvicsben táncoltunk, a Capella vágyaktól izzó légköre átragadt ránk is. Akkor már Zolta sem csak a derekamat fogta, van-e jobb egy nőnek, ha előlről-hátulról két ilyen férfi ölelésében áll? Talán ez már beteges volt, egy threeshome előjátéka, de nem bántuk és nem volt folytatása.

Alekkel ugyan nem voltunk szerelmesek, de mégiscsak a nőjének tekintett, ők pedig nagyon jó barátok voltak. Kényes helyzet. Igen, akkoriban, azon a nyáron tele sebekkel, sokat sírva otthon,  ők voltak az én gyógyírjaim, és  viszont. Alek is sokat sírt, sokszor nem tudtam nézni,  nekem kínosabb volt így látni, egy idő után elmenekültem magára hagyva. Zoltának is megvoltak a maga hasonló sebei.  Mindenesetre szívesen fantáziálgattam azon, hogy milyen lenne, ha az ágyon fekve hármasban néznénk meccset, kezek vándorolnának, simogatnának és észrevétlenül csusszannánk igazi szexbe. Egy bulin Zolta lakásán kötöttünk ki, addigra már kimondatlanul ott lebegett a közös vágy. Alek maga kérdezte, hogy miért nem fekszünk le egymással Zoltával? Hülye vagy, bazdmeg-csak ennyit mondtam neki. Mindhárman érzékenyek vagyunk, ez nem így működik. Ezért nem. Zolta többet akart volna, én is. Aleknek ő volt az egyetlen barátja, szüksége volt rá. Paradoxon: velük olyan jóban voltam, hogy lefeküdtem volna mindkettejükkel, de éppen azért nem tettem, túl közel voltunk egymáshoz.

A történet végében nincs semmi különös. Alekkel szakítottam nyár végén, új pasikkal akartam ismerkedni. Zolta bejelölt FB-n pár éve, küldözgetünk egymásnak hülye FB-s játék ajándékokat, de nem beszélünk. Minek? Remélem nem ő az a pécsváradi fiú, akiről R. írt. Kicsi a világ, de azért ennyire nem lehet az.

"becsípődés"/ "bekattanás"- már mindent értek!

A napokban valaki megkérdezte tőlem, hogy nekem valami becsípődésem van-e? Én pedig úgy értettem, hogy idegrendszeri megbetegedésre gondol, és naívan válaszoltam, hogy olyanom csak egyszer volt (ülőidegzsába) a terhességem végén, ahogy a baba elnyomta az ülőideget, de miután megszületett azonnal el is múlt.

Dühösen kérdezett vissza, hogy most szerintem ez érdekes? Még mindig nem értettem, csak később esett le, hogy a becsípődést úgy értette, hogy be vagyok-e kattanva? Akkor nagyon nevettem. Igen, ami a némettanulást illeti be vagyok! : ) Egyre jobban értem, magyar szakos voltam, élvezet a magyar leíró nyelvészettel összevetni a németet, élvezet a szavak jelentésének árnyalatait felfedezni, a nyelvjárásbeli különbségeket, és egyáltalán azt a tényt, hogy úgy tűnik tényleg megtanulom ezt a nyelvet! A világ pedig kitárul előttem, de legalábbis egy kávéfőzős, telefonemelgetős irodahelyiség ajtaja biztosan. Azzal pedig pénzt keresek, ami jó és szükséges.

übung - reden nur dir

Ich sagte zu ihm, daß ich von ihm träumte. Er reagiert: "Rede du mir, sprech nicht für mich." Ich möchte nur dir reden, aber wie sein? Ich denke, ich denke....
*

Vielleicht C. hat recht, nur dann er kann immer kümmern mich. Nein, ich glaube er ist einer sehr taktvoll, verständnisvoll, empfindlich und gut, beziehungsweise sauber Mann.

érdekes

Miután tudatosan meditálok, tele leszek energiával és mágnesként vonzom az embereket. Megnyílik nekem egy vadidegen, a csoportom elhűlve hallgatja milyen barom kishitűségek gyötörnek, rengeteg pozitív visszajelzést kapok tőlük, merek beszélni apámmal felnőttként (na jó, kicsit manipuláltam, azt mondtam neki, hogy anyámnak az is rossz, hogy rá nem jut ideje. Ez talált, ekkor apám kért, hogy igen, igen, én is beszéljem le a másodállásáról, mert kinyuvasztja magát. Fogom is-mondtam-de szeretnék legközelebb olyat olvasni, hogy anyu aludt, olvasott és pihent. Ő is szeretné ezt, én meg finoman jeleztem, hogy de akkor hagyja is, sőt!) ilyesmik.

Nem könnyű meditálni és időigényes is, mint írtam olyan mély álomba visz a végén, amit csak akkor engedhet meg magának az ember, ha elvégezte napi teendőit. Legalábbis magamnak nem engedem, hogy csak úgy kóboroljak önmagamban önfeledten, ahhoz szerencsére túl nagy bennem a felelősségtudat. 

Holnap talán lesz egy kis időm. Ma hosszasan és közelről tanulmányoztam egy kirakatba tett fekete óriáspók kiszikkadt tetemét. Érdekes volt megfigyelni, mert arra nem emlékeztem, hogy milyen nagy elülső rágói vannak és milyen nagy az a része is, amiből a hálós nyálkáját lövi ki. Fújjjjj. Na jó, ezt a dögöt így nem mászatnám élőben a kezemre, de bele kell vennem a következő meditációmba, hiszen nem dög, csak szimbólum. Mantra: meditáció alatt nem félek semmitől, nincs jó és rossz, ezeket csupán elmém kategorizálja így.

belső utak - az elveszett kislány

(Szerintem meditáció során ez első alapszabály, hogy ne féljek semmitől. Én ezt a tao filozófiájának segítségével tudtam elfogadni, stabilabb személyiségeknek erre sincs szükségük, amennyiben magukba mernek nézni. Mikor az ember magába tekint, ráadásul azzal a céllal amivel én, hogy a negatív és pozitív oldalamat egyensúlyba hozzam, akkor nemcsak kedves aranyló lombba öltözött fák bukkannak fel, sőt. Feladatom ekkor szembenézni az ijesztő jelenetekkel is, és egyensúlyt teremteni. Félig tudatosan, félig ösztönösen teszem. A módszer előnye, hogy alaposan megtisztít. Hátránya, hogy olyan mélyálomhoz hasonló állapotba kerülök (sejtem, nemcsak én) ami után olyan álmosan térek magamhoz, hogy szükségem van 20-30 percre, mire felfogom hol vagyok és hány óra van. Azonban egy rossz álommal szemben egy  jól sikerült meditáció után nincs bennem semmilyen nyomasztó érzés, miután letelt ez a fél óra, teljesen nyugodt és stabil vagyok. Kábítószert nem használok, ezt eddig nem írtam. Nincs rá szükségem.)

Pörögnek, pörögnek a képek, hagyom őket elhussanni, ahogy egyre mélyebbé válik révülésem, hirtelen úgyis ott találom magam egy újabb helyszínen. Sötét, hideg, ködös erdőben állok, ismét egy út közepén. Éjszaka van, kétoldalt halott fák sziluettjei nyúlnak a sötétszürke égre, az út közepén pedig egy feketébe öltözött kislány reszket. Borzasztóan nyomasztó. A kislány ismerős. -Ki vagy te? A lányom...? Nem, ez én vagyok kicsiként, elveszettként. Először is gyorsan megnövesztem magam, és mivel ma lila pólót vettem fel, ezt a színt választom. Hagyom magam mosolyogni, módosítok ruhámon, sminket teszek fel. Csillogó fekete bőrkabát, új csizma? Rendben, miért is ne? Lenézek, az aszfalt kemény, csillogó. Megkopogtatom, tömör, stabil.  Alakmásom mosolyog, futni támad kedve. Hagyom egy ideig, majd megállítom, belefutok saját magamba mint egy szellembe, hogy ne váljunk szét.  

Ekkor hirtelen változik meg a környezet az ég selymesszürkén irizál, a félelem eltűnik. Éjjeli vadász vagyok, mint a macska és a pók. Elő is hívom őket, a macskát a "jó" baloldalról, a pókot a "rossz" jobboldalról. Utóbbit már nemcsak viszolygás nélkül mászatom kezemre, még becézem is: -Gyerünk pókica, most helyet cseréltek! Te mész a macska oldalára, a macska pedig a pókéra. Eltűnnek az erdőben. 

A jó oldalra megyek, hasra vágom magam az úton, beleszimatolok az avarba (már szagokat is érzek), mohába, gallyakba, kellemes. Felpattanok és bár valami azt mondja , hogy még korai lenne a másik oldalra menni, mégis bemegyek. Ott is körbeszaglászok. Elmúlás, rothadás bűze csap meg. -Végülis, ha ez a rossz oldal és az agyam így fordítja le? Hirtelen egy szürke lény bukkan fel a közelemben. Nem túl bizalomgerjesztő. -Te meg ki a franc lehetsz? Óvatos vagyok, nem érek hozzá. Szinte tapintható az agresszivitása, ami felém árad. Visszaugrom az útra, a lény kaffogva felém vicsorog. -Oké, öreg, ez itt az én világom, nem tudom a lelkem mely bugyrából  kerültél ide, de most eltűnsz, mert baromira ijesztő vagy! Felemelt kezemből lila energiasugár csap ki, a lény szisszenve elpárolog, csak egy kis kupac hamu marad utána. Ismét berohanok az erdőbe. A fák alkotta sűrű falanx hamar végetér, mély szurdokban végződő síkság tárul elém. Ennyi most elég ebből a részből, még korai továbbmenni, a szürke lény is elbizonytalanít.  Ezért újra a kedves erdőrészbe térek. Feltűnik az égen a hold, világosabb lesz minden. Ismét kisétálok az útra. Már nemcsak illatokat érzek, de hangokat is hallok, éjszakai állatok motozásainak neszeit. Elvigyorodom, mert része vagyok mindennek. Felnőtt vagyok, nem félek harcolni, az ijesztő erdő, ezért nem ijesztő, beilleszkedtem.

család - optimális megoldás, alkalmazkodás

Miután passzív agresszívként itthon maradtam ma, takarítok. Egy éves gyermekünk öt percenként felfordulást csinál, nem ragozom, ismerős minden gyerekesnek, ez még sokáig így lesz. Önéletrajzot és pályázatot írok Földönjárónak, aki talált egy állást, de a fejvadász cég kér tőle szép, hosszú rizsázást. Földönjáró nem érti, hogy miért van erre szükség, hiába magyarázom neki, hogy ez van, itt keményen reklámozni kell magunkat, ehhez értek, nehogy emiatt csússzon a munka, már az jó, hogy visszahívták és továbbítanák a munkáltatónak az önéletrajzát és pályázatát vagy motivációs levelét, egykutya minek hívjuk. Nehogy ezen bukjon el a dolog.

Ezek most nekem elsődlegesebbek mint bármi, a családom a legfontosabb, vagyis a magánéletem, ami a legtöbb embernek van. Hátráltatnak, de erőt is adnak. Utóbbiból többet, azért vagyok velük. Különben már hívnám is egy új kontaktomat, hogy csokihegyekkel, termoszban meleg, méregerős cukros teával elvonuljak az erdőbe és legalább egy teljes napon keresztül szanaszét zöldezzem az agyam. Olyankor szarok mindenre és szó szerint nem tudok beszélni sem. Ritkán éltem ezzel, utoljára talán három, négy éve...? 

A család olyan közösség, amiből nem lehet kivonulni. Dinamikusan összekapcsolódó, adott esetben három elem egy szoros, közös halmazban való gyors mozgása. Hiába kell most nekem is németeznem, hogy álláshoz jutva pénzt keressek, ha közben a legfőbb kenyérkeresőt nem támogatom, ha közben nem gondozom sarjunk értelmét és kibontakozó kis lelkét, testét, ha közben hagyom, hogy a lakás káoszba fulladjon. Hopp, most a három elemből ez a kocka bukkant fel és rezeg, akkor rá kell ugrani és megjavítani, hogy a körforgás folytatódjon.

dobozokba pakolom az összekavarodott érzéseimet

1. Ingleichen

Jelen pillanatban mindjárt megőrülök az üvöltésétől, este kilenc múlt, de még nem akar aludni. Egy büdös percem nem volt mellette egy hét alatt rendesen németezni. Ma sem és még rengeteg házifeladatom van. Cserébe viszont ismét közel kerültem hozzá, anyai lelkiismeretem részben megnyugodott. Amúgy nekem még egy évig fizetik a GYES-t, és egy év hosszú idő, ha okosan használom ki azt. Amit korábban írtam, hogy ha most azonnal kapnék munkát, akkor készen áll a bölcsire, az továbbra is így van.

2. Az elmúlt héten pihenésképpen Dextert néztem későesténként, mire véget ért a nap. Direkt nem akartam angolul, hogy ne zavarjon össze, de a negyedik évadtól csak úgy tudtam letölteni. Most minden szó, mondat, kifejezés csakis ezen a nyelven jut eszembe. 13 éves korom óta tanulom, használom, 35 vagyok. Emlékszem, mikor valaha falhoz vágtam az angol nyelvkönyvemet dühömben, tehát tudom mennyi munka áll abban, hogy valaki már úgy tudjon nézni egy filmet, olvasni egy könyvet, hogy az agya azonnal magyarra fordítsa azt, sőt, már kavarodik is, hogy mi volt angolul, mi magyarul, mert felfogja azonnal.

Az új csoporttársam (teljesen szimpi, semmi gond nincs vele) folyékonyan beszél, nagyjából megértem, de hogyan képzelte azt a nyelviskola tulajdonosa, hogy 4 hét után partnere lehetek tanulásban olyannak, aki legalább másfél éve anyanyelvi környezetben él és gyakorlatilag a teljes nyelvtant átvette már? Mintha egy ovis gyereket ültetnének egy padba egy végzős gimnazista mellé! Szeretem a kihívásokat, de ez őrültség. Őt is hátráltatom.

3. Felhívtam a nyelviskola tulajdonosát, elmondtam hogyan látom, ki akartam szállni. Később beszéltem a tanárommal is, aki kérte, hogy említsem meg itt, hogy  virtuálisan lebaszarintott a kishitűségem miatt. Meg elmesélte, hogy az új csoporttársunk nem is akarta elhinni, hogy csak októberben kezdtem németül tanulni. Meg szimpatikus vagyok és szeretnek. Erről a Kill Bill 2 öreg mexikói stricije jut eszembe: "Figyelmeztetem ifjú hölgy, hízelgéssel nálam mindent elérhet!" 

4. Akkor most dobozokba tettem az összekavarodott érzéseimet és ezáltal helyükre kerülve azok, megszűntek.  Pontosabban el vannak rekesztve, de szépen rendbetéve, megcímkézve, sorszámozva, könnyen megtalálhatóan.

5. Dextert vadászok németül, találtam torrenteket, majd elbogarászok ezzel.

Anyám munkaalkoholista. Reggel egy 8-kor induló vonattal bemegy Bp.-re a fő munkahelyére, majd délután átrohan a másikra, este 8-ra ér haza. Otthon nyakába szakad az unatkozó, neurotikus és magányos apám. Kiszolgálja, meghallgatja, hogy milyen nyűgei vannak. Aztán bemegy a dolgozószobájába és késő estig a kutatásaival foglalkozik. Vagyis több mint 12 órát dolgozik naponta. Pihenésképpen főz és kertészkedik. 62 éves, most ment el nyugdíjba papíron. Határozatlan idejű szerződéssel foglalkoztatják tovább. A személyzetis mondta neki, hogy nyugodtan pihenjen egy hónapot, semmi nem kötelezi arra, hogy még a szerződés életbe nem lép, addig  bemenjen. Anyám minden nap bement.

-Mióta dagadnak a bokáid?-kiáltottam rá dühösen. (Krónikus ízületi gyulladásai vannak, most már a bokáira is átterjedtek. Többet kellene pihennie és rendszeresen járnia kezelésekre.) Tagadta, hogy dagadnának, aztán elismerte. Majd azt is, hogy az orvosnak nem mondhatja meg milyen kötelezettségei vannak. 

-Nem azt válaszolná az orvos, hogy magaddal törődj?-kérdeztem. Kiderült, hogy ezt válaszolta. 

-Mit nem mertél még elmondani?

-Azt, hogy van egy férjem, aki egyre betegebb, nyűgösebb, aki nem érti meg, hogy nekem muszáj dolgoznom, aki...-ennyi elég, sejtettem. 

-Ezt is elmondhatod az orvosnak, és tudod mit fog válaszolni ismét? Azt, hogy magaddal is törődj!

Tehát anyám menekül a munkába, azzal áltatva magát, hogy különben koldusbotra jutna, de valójában nem mer konfrontálódni az apámmal. A helyében közölném, hogy elutazom két hétre valami gyógyfürdőbe egyedül, mert kibaszottul halálosan elfáradtam. Sci-fi. Apám nem elveszett, ideje lenne, hogy észrevegye milyen szinten ki van már szolgálva jó ideje és ideje lenne, ha találna magának olyan hasznos elfoglaltságot, ami leköti. Feltalálná magát, régen tudott főzni is, jé. Aztán eljárhatna pszichológushoz, hogy a lelki nyűgeit szakember segítségével próbálja meg feldolgozni. Ez is sci-fi, hallani sem akar ilyenről, de ha el is jutna, meg kellene nyílnia egy idegennek.

Be kellene vonnom a tesómat, aki gyenge. Rózsaszín felhőben lebeg, számára apu és anyu az okos felnőttek, minden rendben van velük. Ideje lenne, hogy ő is felnőjön. Már az is segítség lenne, ha anyámat legalább a második munkahelyéről le tudnánk beszélni, és megtanítanánk önzőnek is lenni. Vajon boldogok lennének? Attól tartok, hogy nem, így vannak berendezkedve ők is. Nem lehetek erőszakos megmentő, nem lehetek....

álmomban a volt lakásomban

Ismét. Tegnap ablakszigetelési tanácsokat adtam L.-nak, és ez a kelleténél jobban felvájta a tudatalattimat, hiszen annyit barkácsoltam abban. Álmomban őrjöngve zokogtam, hogy Miért, miért, miért adtam el?! Álmomban is készek voltak a racionális indokok, de azzal a szomorúsággal szemben, ami éberen már nem érint meg, álmaimban kiszolgáltatott vagyok. Ott váltam felnőtté. Az a lakás személyes aurám kiterjedése volt, falai annak védőburka. Az otthonom. Készen álltam a búcsúzásra, a bátor újrakezdésre, örömömet is leltem benne, de a bánat is megmaradt. 

mélyebb ismeretség tervezése Hermann Hesse-vel

Talán most értem meg arra, hogy újra elővegyem könyveit.  Megspórolok egy guglizást róla, klikk ide. Jé, ő is eljutott elég hamar a taoizmusig is, meg Junghoz járt, hm. Muszáj újra és alaposabban elolvasnom főbb műveit. A sírjára került bölcsességének tökéletessége megragadott, különösen ez a rész:

"...Es muß das Herz bei jedem Lebensrufe

Bereit zum Abschied sein und Neubeginne,

Um sich in Tapferkeit und ohne Trauern

In andre, neue Bindungen zu geben.

Und jedem Anfang wohnt ein Zauber inne,

Der uns beschützt und der uns hilft, zu leben."

(Hermann Hesse: Sämtliche Werke, 10. kötet)

A szív a lét minden hívó szavára

legyen kész, hogy búcsúzzék s újrakezdjen,

mert így tud majd csak más, újabb körökbe

belépni bánat nélkül, bátorsággal.

És olyan varázs él mind a kezdetekben,

Amely megvéd s élni segít szavával."

(Keresztury Dezső fordítása)

ismét Háuz sr.-nál

Ugyanaz a fog, amit múltkor betömött, ugyanazzal az alsó állkapocsba is kisugárzó fájdalommal. Szétbontotta, tiszta, de megvan rá az esély, hogy maradt bent baci, ami gázt termelt és az feszítette. Francokat, antibiotikus profilaxissal is levédtem, a feltárás megerősítette, hogy tiszta volt. Az idegölt fog nem fájhat, a mellette levőket és az alsót erősen veregette, nyomogatta az ínyt gennytasakok után kutatva, semmi, ez már nem lehet fogtól! Háuz sr. egyik lehetséges diagnózisként a nervus trigeminus (háromosztatú ideg) bántalmát sorolta fel. Természetesen megnéztem hol is fut az pontosan, a francos francba, hát a második fő leágazás éppen afelett a fog felett van! Amúgy az ábrán jól látható, hogy minden kis fogideg bekapcsolódik a nagy hármasba. Maga a fog és a csont korábbi részleges gyulladása ingerelhette ezt az ideget. A szadistával arra jutottunk, hogy várnunk kell. Remélem elmúlik. Tegnap későeste még jött egy erősebb fájdalomroham, most már azt is tudom, hogy van arcidegzsába, remek. A fájdalom miatt hülyeségeket beszéltem, hogy ki kellene húzni az összeset. Hoppá, de ez sem megoldás "a n. t. bántalmainak oka lehet foghúzás..."- ennyi, a francos francba. Ma reggelre már jobb, ablakszigeteléssel foglalom el magam. Ha tartósan fennáll, akkor jelentkezem agyműtétre és kiégettetem a n. t. központi eredését, hrrrrr. (Jó-jó, kezelésnél ilyet nyilván azért nem soroltak fel, mert olyan helyen van és úgy, ami műthetetlen. Morogva el.)

Később: az egyetlen régi, kétszárnyú ablakunkat sterilre vakartam és leszigeteltem. Még nincs készen, az egyik részen fakorhadásra bukkantam, ami picike, de éppen elég ahhoz, hogy erős vihar beverje rajta a vizet és tovább rothassza a fát. Szilikonozni kell, na azt utálom, de muszáj.

(Ez az ablak a felújítandó százas listán körülbelül a hatvanadik tétel, majd egyszer tokostól lesz kidobva, hogy helyébe egy modern termoplán, beépített redőnnyel és szúnyoghálóval ellátott kerüljön.)

a mókuskerékben akarok lenni

A legtöbb ember örül a vasárnapoknak és a szabadidőnek. Én most nem. Az elmúlt négy hétben ismét önmagam voltam, belekóstoltam az adrenalinfröccsös pörgésbe. Hajnali kelés, Ingleichen tisztába tevése, reggeliztetése, kávé, smink, öltözés, gyerek leadása anyósomnál, ételhordó kikészítése a kapuhoz, férjnek post-it-ek hol-mi-van-leszek, hajnali jégvakarás az autóról, vezetés (nyamm), tanulás, koncentrálás okos, jófej emberekkel. Napi bevásárlás, vezetés haza már fáradtabban, anyázás a mazsolákra és a 200-al száguldozó barmokra, dühöngés mennyit eszik a kocsi. Át Ingleichenért, aki  teljes törődéses korszakában van, estig nem jutok némethez. Lopott délutáni ájult alvások, ha I. is alszik vagy F. éppen tud babyszittelni. 

Pár nap alatt kipihentem magam. A lakás ragyog, a ruhák elpakolva, a többi mosásban, ez már a finálé. Hétfőn robbanással teli energiával ébredtem hajnalban. Futnom kell-gondoltam. Aztán inkább a kedvenc tai-box-szal kombinált aerobick gyakorlataimat végeztem, nyújtásnak mélyizmokat mozgató callaneticsszel befejezve.

Ma délelőtt már levertség jött. Még nem depresszió, csak levertség. Robbanásig feszülve a "nyugalomban" ami számomra kín. Mit ér a szabadság, ha nincs pénzem és bizonytalan a jövő? szívesen barkácsolnék egy új könyvespolcot, amire nagy szükség lenne, el is terveztem, de annak az anyagára sem 2 fillér. Ezekután már nem segített sem torna, sem meditáció. A szexet hagyjuk is, attól még jobban felpörögtem. Szenvedtem, mint egy kivert kutya, nem találtam a helyem. 

Ekkor jött a hívás, a nyelviskolás és a tanárnőm megfelelőnek ítélték a srácot arra, hogy együtt tudjuk folytatni. Huhh, egyetemista, TELC-re készül, fel kell kötnöm a gatyámat. Mennyei. Újabb 4 vagy 5 hét "normális" élet. Fáradtság, szívás, de értelmes és nem bezárt. Jó anyának és feleségnek tartom magam, ezt F. is megerősítette másokkal együtt. Nem vagyunk egyformák, Ingleichen egy roppant életerős, barátkozó kis lény, aki legutóbb az oviteszten 130%-os eredménnyel ment át, majd' megvadult örömében a többi gyerek társaságától. Számára sem lesz  bünti a bölcsi, sőt! Nekem meg világos, hogy kell a mindennapi munka, még akkoris kellene, ha pénzre nem lenne szükségem. Úgyhogy előre tovább, intenzíven tudom folytatni a némettanulást, éljen. Tényleg mennyei érzés.

halottak napi

Nálunk ez úgy volt, hogy a közös lónak sosem volt túrós* a háta (* jav.: rotonak köszönhetően, a ló feltört háta túros) , tudtuk, hogy minden családtag kijár az anyai nagymamám sírjához rendszeresen, de halottak napján biztosan. Közösen ritkán, kényszerből is. Ma én túlórázom, majd csak 8 körül érek ki, ja, te konferencián leszel, akkor előtte való nap mész, te meg te majd mentek délután, rendben. Szép, virágokkal teleültetett sírt akartunk neki. A halála utáni első években ki magában, ki nyíltan kurvanyázott, hogy a gondosan, frissen ültetett örökzöld növényeket, amiket rendszerint a nagypapám erre a célra nevelt otthon, kirángatva a sírból megint ellopták. Még a bádog virágtartót is a kővázából. Mindent ellopnak a sakálok, ha a sírkő vasból lenne, már az egészet elbontották volna, ez van.  Mikor Réka bátyja meghalt 13 éves koromban, együtt jártunk ki vele nyaranta. Szerettük a farkasréti temető buja zöld, hűs árnyas  nyugalmát.

Később leginkább egyedül mentem ki, ha olyan kedvem támadt. A nagymamám sírja előtt éppen van egy pad, leültem oda, és hallgattam a nyugalmat. Akiknek földi maradványai ott fekszenek, azok már elmentek, nekik már jó, nincs ebben semmi morbid. A nagymamám mindig velem van ha akarom, de természetesen  mikor a sírja előtt ültem, rá is gondoltam. Aztán sétáltam, ameddig ott voltak hamvaik, elmentem a nagyapám öccse, Réka bátyja, később Emm családjának sírjaihoz is. Nekem nem fájt annyira szembenézni mindezzel, ezért tudtam menni. 

Ma rávettem Földönjárót, hogy nézzünk körül a helyi temetőben, kíváncsi vagyok, hogy milyen? Tömören: mintha egy másik bolygóra csöppentem volna. Nagy lelkesen vittem egy zacskónyi teamécsest (nem a lánggyújtás a cél?), amiből aztán csak hármat tettem ki, mert nem az én halottaim, nehogy sértő legyek. Micsoda színház zajlott! A népek klánokban vonultak kötelezően gyászos képet vágva. Vittük Ingleichent, rá, az életre legalább mosolyoghattak. Vérmérséklete szerint ki-ki őszintén, hogy abban a pillanatban le lehet kicsit dobni a nehéz és fárasztó gyászmaszkot, vagy őszintén, mert a sok sír meg halál nyomasztotta őket. Node a díszletek is! Jajj annak, aki a maga, minél drágább monumentális gránit, márvány síremlékét (nem sírkövét, áhh)  már jó előre nem pucolja le csillogóra és nem tesz rá legalább 25 darab hatalmas, drága mécsest. Minimum tíz centi magas pirosat, aminek lángját lyukacsos óarany tető védi a széltől, de inkább kétszer akkorákat, ha lehet, egyedi, divatos ál-antik motívumokkal, ha nem lehet, legalább a hagyományos édesjézussal meg szűzmáriával díszítettet. Hamar elegünk lett ebből, és eljöttünk. Az emberek nagyon kedvesek voltak, F.-t sokan ismerik, lelkesen köszöngettek, akaratlanul ismét magukfajtának néztek. Vajon mit szóltak volna, ha a nagymamám hamvai is itt nyugodnának és én ismét egy darab idétlen csirkés gyertyát gyújtottam volna, ahogy évekkel ezelőtt szoktam, mert tudom, hogy nevetne rajta, meg sokat vesződtünk együtt kiskoromban a tyúkjaival, na de a maguk merev szerepeit játszó idegenek.....? Szerencsére a nagymamám nem itt van eltemetve.