a "'popcornos" csaj

-Kérsz popcornot?-meredt az arcomba anno egy bamba bocifej, alatta hatalmas zacskó pattogatott kukoricával. Ő volt az egyik szobatársam szülészeten, akinek velem ellentétben frontális lebenyének legnagyobb része nem funkcionál, ezért semmi sem hozza ki a sodrából, boldog és amúgy végtelenül jóindulatú. Nem messze lakunk egymástól, össze szoktunk futni a boltban, a maga szintjén (mit evett a gyerek, mit tud már, etc.) el lehet vele beszélgetni, magyar az anyanyelve. Utóbbit azért tettem hozzá, mert az alábbi, adatlapomon zajló FB-s levelezésünkön egyszerre röhögtem és sírtam. 

-Réka Szidonia: -szia e****.réka vagyok,5-én lesz megint zene bőlcsi és ha akarnál jőni a kislányodal.Szoltak hogy hivjunk még anyukákat és rád gondoltam hogy szolok.Péneteken 5-én kezdődik 10orátol a művelődési házba.
 -E. Szia! Köszi szépen a meghívást, de közben elkezdtem dolgozni, így már nem érek rá.:) 
 -Réka Szidonia: Szia.Az jo ha már dolgozol.És akkor be adjátok a bőlcsi a kislányt?Én is adom be szeptemberbe a bőlcsibe csaka ddig kel találjak munkát.Bocsi ha zavartalak. 
-E. Nem zavartál, de van levél funkció is! :) (Igen, hamarosan kinyit a bölcsi és megkezdődik a beszoktatása.)
-Réka Szidonia: Ha tudsz valami jo munka hejet légyszi szoljál nekem is.Jo lenne. És te hol dolgozol?

(Kiírtam az adatlapomra a munkahely rubrikába, hogy "majd beírom, ha véglegesítenek." Gyártósorra bevihetem ha az megfelel neki, biztos vagyok benne, hogy egy egyszerűbb monoton munkát jobban el is tudna látni mint én, mert nem frusztrálná, nem idegesítené. Félanalfabéta, ennek ellenére benne is van mit tisztelni. Hű, de emberbarát lettem.)

minek előre stresszelni, ehh

Luca módszere nagyon jó, alkalmazom, hogy én is mindig csak a másnapra gondolok. Sőt, tegnap óta kiegészítettem azzal, hogy már a másnapra is nyugodtan próbáljak tekinteni. Szombat hajnalban azzal száguldottam be, hogy "jajjajajajj, dőlnek majd a legyártott termékek, százasával állnak a kamionok, hogy vihessék őket, ki sem látszom majd a munkából, el ne csesszek valamit stb.-stb." Ehhez képest éjjel kiment a nagyrészük, délre vártam három teherautót, végül Undorka otthonról kiszámlázta őket, talán nem bízott bennem, meg különbenis sztahanovista.  

Na nem törtem össze emiatt, nagyon kellemesen telt a napom, egy ideig a jegyzeteimet magoltam újra, aztán jó erősen pókerarcú főnököm szemébe néztem, és kértem tőle akármilyen munkát azzal a valós indokkal, hogy nem szeretek munkahelyen nem dolgozni. Aprót villantak szemei, majd felzavart a rakodómunkásokkal egy vasrácsos galériára mocskos dobozokat és rajtuk levő tételszámokat egyeztetni. Aztán feljött ő is, lefelé udvariasan maga elé engedett, de én kitanultam már az ilyen pasik észjárását, olyasmi mint A., tesztelt, hogyan megy le az új, kimázolt képű csaj. Ezért eszembe sem jutott megfogni a korlátot és kényeskedve egyesével lépkedni, rohantam le, ő tempósan utánam. Gondoltam ha elbukom, legfeljebb ugrok egy nagyot. 

Bevált a számításom, mert felengedett és vigyorogva elkezdett mesélni arról, hogy ha aznap elszabadul innen, megy chopperezni, sőt még azt is mutatta lelkesen, hogy milyen nagymotorra gyűjt. Hála A.-nak, aki szintén motorbuzi, már nem vagyok teljese hülye ezekhez. Leellenőriztem FB-n, nős, sőt majdnem egyszerre van a házassági évfordulónk, tényleg csak barátkozott.

Az sem lenne baj ha nem, voltam már ilyen helyzetben, nagylány vagyok, jól kezeltem. Nem, nem szoptam le. Ha akcióra lendült, malasztos képet vágtam és ahhoz illő hangon jegyeztem meg az asztalán kiállított családi képeire, hogy ezek a gyerekek hihetetlen milyen gyönyörűek, hogy nőnek, az anyjuk szépségét örökölték, különösen a kislány, bla-bla. Ez mindig lehervasztotta a pasast, igaz szerintem sub volt. Ez a mostani Attila-féle, ez elkezdene szívatni, de akkor elé állnék és minden körülményeskedés nélkül vulgárisan hozzávágnám a fejéhez, hogy nem baszunk, emiatt pedig ne basszon ki velem, uff. Nota bene, a rabszolgatelepen ugyanolyan felfűtött nemiség van, mint a kórházakban. Fogalmam sincs előbbiben miért, a kórházakat azonnal értettem: a halál közelsége ijeszti a legedzettebbeket is, és egyáltalán nem meglepő módon az erősebb életösztön a szaporodás, nemiség felé terel mindenkit. Nem feltétlenül coitálnak is, de előbb-utóbb az összes bizsereg valamilyen szinten. A mód és lehetőség pedig adott, szinte állandóan összezárván. A gyárban csak az összezártság van meg, ez önmagában nekem kevés magyarázatnak.

hajnali

Na tessék, a szervezetem máris megszokta, hogy hajnalban kelni kell, már jó másfél órája csösztörgök csendben a lakásban vagy gubbasztok kint cigizve, hogy Attilát fel ne verjem. (Ritasüni még nyaral őszöl a szüleimnél). Végül itt kötöttem ki, sajnos a munkahelyemről nem tudok blogolni és nem is akarok, hogy miután feljelentettek a főnökömnél, a sok mihaszna, kukkolós IT-s még meg is jegyezze nemcsak az oldalt, de a belépőkódjaimat is. A g-mail fiókomat sem nyitom meg onnan, és nem is fogom.

esti

Ma megszegtem az elveimet és a fehér, lila csíkos futócipőben mentem dolgozni. Mindez arra volt jó, hogy többet ezt az elvemet- speciálisan egy sporthoz kifejlesztett, és feltűnően sportcipő jellegű sportcipőt sportoláshoz húz épízlésű ember- ne szegjem meg. Nem arra lett kifejlesztve, nem arra való. Holnap is mennem kell, mert elmaradtak egy széria gyártással, a vevő meg hörög. Joggal. Nem a munkások hibája, odamennek, jól-rosszul betanítják őket, aztán vagy képesek úszni háborgó tengerben, vagy nem. Legalább lesz ebben a hónapban hétvégi műszakom, ami 100%-os pótlékkal jár. Majd szeptembertől "megszavazzák" az új munka tv.-t, amiben el akarják törölni a műszakpótlékokat. Munkaalapú társadalom, meg az anyjuk picsáját. A népek azért vállalják a többműszakot (én is), mert így keresnek annyit, amennyivel tartani tudják a tempót az inflációval. 

Azért két napja reggelente hajnalonta, a 4 órás kelés után bent az elmebajban azt hajtogatom magamban, hogy "valaki vigyen haza". Aztán lebaszom magam, hogy nem gondolkozni, nem rinyálni, el is múlik ez a hangulat, mert alapvetően jól érzem magam sok ember között a pörgésben és tényleg szeretek irodában dolgozni. Még le sem basztak, de akkor majd idejövök sírni, pedig természetes lesz, mert a hajtás miatt ingerültek, türelmetlenek a főnökök, vagy a régóta ott dolgozók, irritálja őket a sok tudatlan újonc, a lecseszések oka legtöbbször triviális, csak stresszlevezetőként használják a beosztottakat/újoncokat, ahogy mindenhol. (Jajj, falra ne fessem az ördögöt, holnap sztahanovista Undorka szarai miatt kell mennem.)

Ui.: sokat emlegetem a nekem szánt verbális dorgálástól, konfrontálódástól való félelmemet, mert tényleg érzékeny vagyok rá. Talán már nem annyira, mint húszas éveimben, sőt célom minél kérgesebb lenni belül is. Objektíven persze, a jogos kioktatásból azért tanulva.

szolgálati

(Normális esetben már régen aludnom kellene, de ahogy hazaértem délután elájultam, és csak este 7-kor ébredtem fel. A mai nap kissé húzós volt. Ez angolos megfogalmazása annak, hogy bent teljes káosz és anarchia uralkodott el, miután újabb embereket tettek az amúgyis zsúfolt irodába, összekavarodott, hogy ki melyik gépen dolgozzon, beszart az összes nyomtató, a rendszer. A cég 7. jelmondata "ragadd meg a problémát és oldd meg magad!", ennek szellemében lebasztam az ügyeletes IT-st, hogy engem rúgnak picsán, ha nem végzem el a rámbízott feladatokat időben, tehát legyen kedves és oldja meg. Mondta nem érdekli, feleltem, hogy ez egyértelmű, ennek ellenére konkrét időpontot kérek, hogy mikor lesz lehetőleg azonnalra toner, nagy gép és rendszer javítása etc. Ha panaszkodna (nem fog), akkor  a cégnek erre a 7. jelmondatára hivatkozom majd. Harcedzett régi emberek is legszívesebben lecsaptak volna mindent, hogy hazamenjenek. Én még friss vagyok, nálam ez még messze nem verte ki a biztosítékot, ha holnap-holnapután, egy hét múlva kiveri, akkoris bírnom kell.)

Nem fizettük be idejében a netszámlát, lehet, hogy "büntiből" kikapcsolják addig, még el nem utaljuk. Egyéb esetben ha nem jönnék egy ideig, annak okai részleges agyhalál, szellemi-fizikai kimerültség,  számítógépundor és ezek permutációi lehetnek, de ennek ellenére jól leszek, megleszek, létezem, csalánba nem üt a ménkű.

a felkelés a legnehezebb-eddig

Teljesen mindegy, hogy négykor vagy hatkor, újra meg kell szoknom a korai kelést és fekvést. Meg a fődögélést, avagy szétfagyást a buszmegállóban, a kötött menetrendet, a zsúfolt buszon az emberi kipárolgásokat, fúj. Ma még puding voltam és autóval mentem. Ó, milyen jó volt, mennyire szeretek szakadó esőben vezetni!

naív Eliza

A fiatal mérnökökhöz és a közvetlen logisztikus pasi kollégáimhoz képest a mocskosszájúságom, amit nem is olyan régen tényként rögzítettem, olyan mintha egy frissen szüzességét vesztett tizenhat éves  fiatal a kiteljesedett és széleskörű szexuális kulturáltságáról értekezne büszkén. Bámulatos a fentebb említettek találékonysága, bár majdnem minden trágárság mögött a péniszük áll. "Mi lesz most J.?" "Az, hogy leszopjuk magunkat." (= Rengeteg munka szakad a nyakunkba, mit meg kell szervezni és végrehajtani rekordidőn belül, kevés emberrel, megfelelő eszközök nélkül és a kijelölt hely sem biztos. Természetesen ez egyszerű példa volt, éppen eszembe sem jut összefüggő baromság.)

az első hét végén

Olyan fáradt vagyok, hogy teljes ataraxiába kerültem. Idegileg már rámfért ez a pörgés, ha rögtön az egyik legdurvább és extrább is. Eddig tisztára fogyókúrás hely, egész nap rohangálunk ide meg oda a kurva nagy gyár területén, enni egy szendvicsre van időm, ásványvizes itatók meg vannak, mindenki izzad-lohol, töltögeti az üres PET palackjait. Jókat röhögök a kiplakátolt céges faszságokon, úgymint "tiszteld termékeinket és légy büszke munkádra!" "Gondolkozz pozitívan!" "Az erő benned van, együtt pedig mindent meg tudunk csinálni!" "No exuses!", "Zero Tolerance!", stb.-stb. Egy nap táppénz után egyhavi cafeteria-t vonnak le, 2 nap után 2-t és így tovább. Egyelőre ez nem érint, mert próbaidő alatt nem jár. Számunkra a kemény szankciók és a teljes odaadás már durván ázsiai,  soha nem is szeretnék igazi, Ázsiában, ebben az esetben Indiában működő gyárban dolgozni, gondolom napi 16 órában 1 dolláros órabérért.

Kint a parkolóban az  aszfaltra lefektetett hatalmas félköríves buckákról azt hittem, hogy fekvőrendőrök, de nem, valamiféle indiai feng-shui, a teljes területet körbevették vele és hitük szerint megakadályozza a pénz kifolyását. Az asztalok is ez alapján vannak elrendezve, iskolapadszerűen, hátulról előre, két-két asztal egymás mellett, 2 emberrel. 

Az irodánk tényleg majdnem a pincében van, a szerelde mögötti raktárban található. Az ottani társaság jó csapatnak tűnik, nagyjából egykorúak vagyunk, és  félúton helyezkedünk el az utált menedzsment és a melósok között, ami a leghálásabb köztes állapot, mert így mindkét réteggel lehet barátkozni. Szeretek továbbra is lehetőségeimhez képest csinosan öltözni, mellyel már nem egy jóemberre hoztam rá a frászt, aki egy eldugott szegletben éppen lihegett volna egy kicsit, majd meglátva összerezzent, hajbókolt, mert azt hitte, hogy újabb karrierista törtető, lebaszó spiné jelent meg. Tegnap viszont szakadtan mentem ócska nadrágban, edzőcipőben, akkor a melósok magukfajtának véltek és barátságosak voltak. Ma kicsíptem magam, mert olyan kedvem volt, mire a munkások elhúzódtak tőlem a cigiző helyen. Hehhe, mit tesznek a különféle ruhák, maszkok, viseletek?!

Igaz a saját (közvetlen az árut fizikálisan is jelenléve irányító) diszpós-logisztikus főnökömet meg én néztem szegény, ijedt kis munkáslánynak, barátságosan bemutatkoztam neki, hogy akkor mostantól itt leszek én is, ebben az irodában és tegeződhetünk-e. Ezt ma elmeséltem a többieknek, mikor már nem volt ott, szakadtak a röhögéstől. Amúgy mindenki szereti, nem is tudom miért ő a főnök, az igazi egy talpraesett srác. Szóval már három főnököm is van: a nemfőnök, de mégis főnöksrác, az ő főnöke, de nem főnökszerű kedves lány, valamint  Keményasszony fentről,  aki tulajdonképpen kereskedő-féleség. Rangban ő, az utóbbi elsődleges, mi hárman, "a lányok" (sic!, bazze) tulajdonképpen elsősorban neki és a csoportjának dolgozunk. Hétfőn teljes mélyvíz, kezdődik a három műszak, őrület lesz, fel vagyok készülve ortályos lebaszásokra, extrém esetben kirúgásra is. Ataraxiában lebegek jelenleg, nem kavar fel.

Az első nap

A rabszolgatelepen. Vannak a betanított munkások százai, akik robotolnak lent a gigantikus üzemcsarnokban, a galérián meg az irodák, miknek ablakaiból nem nagyon néznek ki az ott dolgozók. Nem is tarthatják a lentieket embereknek. Ők fent vannak, nekik jó, a többi lusta állat, akiket hajszolni kell, hogy menjen a kereskedelem és kapják a minél zsírosabb fizetésüket, mármint ők, a fentlakók. Az egyik huszonkevés fiúka nagyon meglepődött, hogy nem autóval mentem, majd azon is, hogy van a munkásoknak különjáratuk és magam is azzal utaztam be. Hallja ezeket az ember, tudja, hogy így van, mégis fáj átélni. Reggel elsőre szabályosan sokkolt basszus. A szép HR-es lány kivételnek tűnik, a legtoprongyosabb betanított munkással is ugyanolyan kedves, mint a jól öltözött, iskolázott szellemi dolgozókkal.

Nagy a káosz, élelmesnek kellett lennem, hogy kiderítsem egyáltalán mi lesz a feladatom? Kiderült. Fos DOS alapú rendszerben számlázni, amit mind a 15 ember  600-féleképpen használ, 900-féle termékre. Állítólag két hét után már érti az ember. Csak bírjam addig. Van máris egy kedvencem, az a tipikus baszatlan, ez esetben fiatal rondaság, akinek senkije, bent él a munkahelyén, sóhajtozva játssza a munka hősét és akkora arca van, hogy ki kell bírni röhögés nélkül. Ő (hatalmassal) intézte el, hogy mi három műszakban legyünk, mert így még hatékonyabb a termelés. Mert Ő például anyanyelvi szinten beszél németül. Hallottam, csodásan. A zwei-t zwo-nak mondja,  a legtirpákabb burgenlandi tájszólásban hadar, elharapva a szavakat. Cseveje befejeztével megkérdeztem, hogy a német megrendelőtől kéri az LKW-t? Jé, te tudsz németül? Na annyira azért nem, mint te, csíííz. 

Szóval bemegyek holnap is, seggelek tovább, jegyzetelek ki-mit, hogyan csinál, mik az extra igényei. A közvetlen kolléganőimet még mindig nem láttam, lehet, hogy elrejtették őket a pincében. Csak ki ne derüljön, hogy nem is léteznek, holnap kutatóexpedícióra indulok.

önmegerősítés

Délben a medencében heverészve (= felfújható) relaxáltam és empatikusabb beszélgetőtársat képzeltem el. Mindezt ma koraeste Attilának is elmeséltem, aki először félreértette, hogy hangosan beszéltem magammal, aztán meg, hogy hangok szóltak hozzám. Nem, nem,  válaszoltam fuldokolva a röhögéstől, ennyire még nem vészes a helyzet, de valahogyan tisztáznom kellett magammal, hogy teljesen normális a szorongásom! 

Milyenek lesznek a kolléganők...? Sokfélével dolgoztam, volt rá nem egy példa, hogy valakivel az első félévben gyűlöltük egymást, majd valamiért megtört a távolságtartásunk, nevetve meséltük, hogy milyennek láttuk a másikat. Ezért eldöntöttem, hogy egy ideig nem alkotok senkiről végleges véleményt, de azt úgysem fogom kibírni, hogy az első benyomásaimat ne írjam le ide. Diplomatikusan persze, de azért nem írtam ki a munkáltatóm nevét sem, nehogy egy leendő kolléga rátaláljon erre a blogra és itt csemegézzen, még csak az hiányozna.

Önmegerősítés: ha a közismerten nem emberbarát nagymultinál dolgozó HR-es és leendő főnököm úgy gondolja, hogy alkalmas leszek erre, ma, mikor 53.000 diplomás munkanélküli kering az országban, akkor bíznom kell magamban, uff.

női ész(?)járás?

Az a furcsa, hogy ezer éve nyafogok, hogy legyen munkahelyem, pénzem és most, hogy hétfőn végre megyek dolgozni, kitört rajtam mindenféle szorongás, melyek szomatizálódtak. Csikart a belem, fájt a fejem, péntek éjjelre közepesen hisztériás állapotban nyűglődtem nagyjából ezeken:

- Hogyan győzöm le a saját lustaságomat? Ez a fő rettegésem.

- Hogyan tudok majd mindennap felkelni 4-kor, odafigyelni 8 órán keresztül, lelkesen és precízen elvégezni a rám bízott feladatot?

-Utána hogyan bírok el a Hétördög Ritával? Legalább ha egy órát le lehetne dögleni, de nem lehet, vagy ha igen, akkoris a fejemen ugrál, a hajamat tépi, elhanyagolom, úristen most a szüleim és anyósomék kényeztetik szét még zárva van a bölcsi, aztán mindenféle népek kezére kerül, elkanászodik, meg sem ismer majd vagy nem akar.
-Aztán mi lesz a lakással, amit gyerek mellett állandóan pucatolni kell, és így sincs soha tökéletes rend és tisztaság? A fizetésemet takarítónőre és bébiszitterre kell majd költenem, hogy dolgozhassam.

Ide nyavalygok magamnak, lehet, hogy nem is kérek kommenteket, mert a hideg kiráz a sablonoktól:

-Miért állsz ilyen negatívan mindenhez? 

Én:-Mert ilyen szorongós, "legjobb a legrosszabbra felkészülni" típus vagyok és nem, nem tudom levetkőzni.

-Ha eleve így állsz hozzá, akkor így is lesz! 

-Én: Ebben van valami, de azért ennyi idős koromra ismerem magam, alacsonyabb a stressztűrő képességem, pláne majdnem 3 év itthonlét után....

-Meglátod beleedződsz és pár hét múlva csak nevetsz mindezen! 

Én:-Ez biztosan így lesz, de a kezdet olyan mint egy vizsgaidőszak, sosem szoktam meg, fostam, hányingerem volt, rosszul voltam, szédültem, ájuldoztam, párszor neurotikus alapon még viszkető bőrgyulladások  is megjelentek az arcomon, mindezek a vizsga befejeztével persze azonnal eltűntek.

-Másnak még több gyereke van, mégis kiválóan helytáll. 

-Én: Hrrr. Na még tegyünk rá egy adagot a rossz, lusta anya vagyok komplexusomra és még jobban érzem magam, hrrr.

-Valakinek még férje sincs, aki mellette lenne, pláne nem olyan megértő mint a tiéd! 

-Én:- Jóvanna! Azért nem véletlenül válogattam annyit, de akármilyen jó és megértő, legteljesebben ezt csak magamban tudom elrendezni.

-Akkor rendezzed, és gondolj a családodra!

-Én: Azon vagyok. Szabad azért új cipőkre, ruhákra, lejárólapozott lépcsőre, könyvekre, majdani nyaralásra is gondolnom?!

-Téged ez motivál? Jó nem idegesítelek azzal, hogy elég nagy szégyen, hogy a gyönyörű kis családod nem elég és mindenféle vacakra áhítozol, de rendben, akkor ilyen sekélyes önző, rossz anya és feleség vagy...
-Én: Eléééééég! Ki mondta, hogy csak magamra gondolok?!

Elfáradtam, sikerült olyan beszélgetést rittyentenem, mintha az anyámat hívtam volna....El kellene képzelnem egy empatikusabb virtuális beszélgetőtársat, hmm. Megyek, takarítok. Fenéket, megyek és beledöglünk a medencébe, már rajtam van a fürdőruha is. Pólókat már előre kivasaltam, hogy ne hajnalban kelljen szenvedni velük, de régebben egyenként, hajnalban csináltam, mert a szekrényben összegyűrődnek és úgyis pillanatnyi lelkiállapotomtól függ, hogy mit van kedvem felvenni. Tehát reggel zuhany, smink, hajbelövés, gyors vasalás.

Ezért kell nekem majd négykor kelnem, mert a buszom 5.15-kor indul, tehát kelhetnék 5-kor is, hogy lemosva az arcomat kisétáljak a megállóig, de így jár az, aki nem egy  krimi szappanopera FBI ügynöknője, akit éjjel kettőkor kiugrasztanak az ágyából és frissen sminkelve, fodrászolva, szösztelen kosztümben, kisimult arccal megjelenik a helyszínen 5 perc múlva. Idegei akkor sem borzolódnak fel, ha a legszörnyűségesebben feltrancsírozott, 2 hónapja rothadó hekatombával szembesül. Természetesen nem eszik, nem pisil/kakil és beéri napi egy órányi alvással.

tipikus

Mikor törik ki a fél fogam? Igen, most. Nem, szerencsére nem fáj, ez már idegölt, de jó lenne azért ha nem kellene kihúzni és meg lehetne koronáztatni. Nem, nincs pénzem az első fizetésig rendes fogorvoshoz menni. Azért megnézem az "sztk"-st, hátha arra még igen. Még egy vesekőroham esetleg? Nem baj, arra is felkészültem, írattam az orvossal seggbe tolható Voltaren kúpot, ami felér egy injekcióval.

Sünike és a beszéd

Rita most 18-án lesz 20 hónapos, onnantól már csak 4 hónap és 2 éves lesz, hihetetlen, nem? Nekem az. Beszélni nem beszél az ewok gagyorászáson kívül, mert mindent megért, mi is őt, így meg lusta fárasztani magát. Például szólok neki, hogy "Rita, ülj le szépen és vedd fel a cipődet!", akkor sikkantva örül, mint kutyus a póráznak, és felveszi, mert mindene a kert. Hamiskásan vigyorog és ha kinyújtja  a kezét az üvege felé, annyit "mond", hogy "öüüüü" abból mi tudjuk, hogy szomjas. Vagy öüü+ujjmutatás az ablakra= ki akar nézni. Ööööüüü+pelenkamarkolás= pisi, kaki van. Egyedül a kertre fejlesztett ki saját szót, az a "tájtá". A pápát (= szia, csókolom) is szépen és következetesen használja, de mi továbbra sem anyu és apu vagyunk, hanem "tá". Sőt a ház is, a macskák is, egyszóval kiírhatnánk az ajtóra ha értené, hogy "táék". A bölcsiben viszont nem fogják érteni, így kénytelen lesz elkezdeni beszélni, hehe. Amúgy próbáltunk már mindent. (Nem, nem mindet, kukoricára térdepeltetés nem volt, és verbális fenyegetés, hogy "beszéjjé' má', büdös kölke!")

munkásasszony

Visszahívtak, hogy nagyon szimpatikus voltam, érdekel-e még az állás (hogyafrancba ne?!) és ma menjek a kötelező orvosi vizsgálatra. Ugyan a szerződést még nem írtam alá, de hétfőn kezdek. Az üzem foglalkozás egészségügyi orvos felesége az asszisztense, nagyon szimpatikus, helyes emberek. Akkor buktam le, hogy ex-egészségügyis vagyok, mikor rutinszerűen elkezdtem volna kihúzgálni az EKG drótjait szép sorban. Nem szégyelltem soha nővérmúltamat, csak régen volt, sokat felejtettem, mégis innentől kezdve idézgettük az aranyidőket, feltartottuk kissé a sort, ajándékba megkaptam a tökéletes EKG papíromat (mégsem vagyok még szívbeteg, éljen), majd a HR-es lánnyal megbeszéltem a hétfőt. 

Nagyon, nagyon boldog vagyok, remélem jó hely, remélem, hogy túlélem a próbaidőt. Nem fogok rosszul keresni, de igazán jól csak a próbaidő után. Igaz ennek ára is van: mostantól heti hat napot húzok le, majd később három műszakban leszek. Amúgy a logisztikus egyik asszisztenseként dolgozom majd, hogy hol, azt ide nyíltan nem akarom leírni, de annak, aki ismeri az e-mail címemet szívesen elárulom. Első ránézésre olyan a hely, mintha kiragadták volna a térből, szupercsicsás új, örökzöldnövényes, külső-belső miniparkos, légkondis, sokablakos, friss illatú tér, ahol mindenféle nemzetiségű emberek jönnek-mennek sietve a folyosókon. Ritát holnap visszük gyerekorvoshoz, mert a bölcsibe kell hivatalos igazolás arról, hogy nem beteg. Amúgy a bölcsi hétfőn bezár, augusztus közepén vihetjük majd. Sajnos beszoktatni így nem én tudom, de remélem, hogy hamar túl lesz ezen.

ma szó szerint parasztkodtam

Al szüleinél beálltam segíteni leforrázott galambokat tollazni. Tanulságos volt, én ragaszkodtam hozzá, hogy kipróbáljam, mert még sosem csináltam ilyet. A lepucolt galambhullák már nem taszítóak, de alig van rajtuk hús, levesnek főzik meg. Egy tyúk is áldozattá vált, követtem Al apját, mutatta hogyan kell professzionálisan torkon bökni, kivéreztetni, aztán az is ment a kopasztólébe, majd a tollfosztóba. Utóbbi mosonmagyaróvári találmány, gyakorlatilag a tollak nagyrészét leepilálja a madarakról, a szárnyakon levő nagyokkal, illetve a hónalj alatt megbúvó pihékkel nem bír. A boncolás nem rendített meg, gyerekkoromban eleget láttam, ahogy az anyai nagymamám csinálja. Sőt, csak vágyott orvosként élvezettel szemléltem a tyúkdög törött lábán (el volt törve) a húst, szerintem már üszkösödött. Az a része bárddal le lett csapva. Basszus, bocs Aklü, roto, nem fotóztam!

parasztnak lenni jó, ventillál

Akit már annyit idomítottak életében, mint engem is, az kifejezetten élvezi ha erre fogékony privát baráti körben a legmocskosabb szájjal beszélhet. Gyarlóság, rejtett igazi tahóság? Nem érdekel, ahogyan a barátaimat sem. Sorolhatnám a foglalkozásaikat, a közös bennük az, hogy szinte mindenhol komoly, disztingvált, sokszor öltönyös-kosztümös felnőtt emberként kell viselkedniük.  Ez eléggé fárasztó.

Persze nagy sznobok vagyunk, széliránynak háttal is felismerjük az igazi tirpákokat és a magunkfajtát. Előbbiekkel nem közösködünk eképpen, mert az elmés mocskosszájúság alapja  is a kulturált, gazdag szókincs birtoklása. Önmagában a "menj az anyádba" nem ilyen, ez eleve kizárt, az anyjába soha nem küldünk el senkit.

kinek-mi

Molly az öko-bio pelenkák miatt a mosógépbe költözött, az én karomhoz az új öko porszívóm szervesült. Van hozzá pörgős, szőnyegre való hajfelszedős turbókefe, és a parkettához kemény sörtéjű seprő, ezekbe beleszeretve a hagyományos fejet ki se próbáltam, nem is fogom, minek. Hétördög Ritasüni minden óvintézkedés ellenére megszerez papírokat, élelmeket, miket szétcsipked, morzsáira bont szétterítve azokat természetesen az egész lakásban. Ezeknek likvidálása minimum napi két porszívózást követel. Fogalmam sincs arról, hogy ez milyen nem márkás termék, de a beszerzésnél nem a márkásság volt a cél. Ennek is a belső szűrője a kényes pontja, ami ha megtelik, akkor ki kell bontani és vakarászni. A régi vacakon már havonta kellett, remélem ezen nem.

kávé

Többen kérnek magánéletemben, hogy ne kávézzam, mert úgy megvadít, hogy elviselhetetlen, parancsolgató, türelmetlen méregzsák rabszolgahajcsár leszek tőle. Ilyenkor bújik elő a kényszeres, mindent tökéletesen rendben tudni akaró, mások lassultságán is bosszankodó, kéztördelős szorongós énem. Van ennek jó oldala: munkahelyen, biciklizéskor ebben az állapotban teljesítek 120 %-osan, ott kell a gőz.  

Tegnap nem kávéztam, szelíd is voltam mint egy szopós bárány, de a koponyámba mázsás kőkockák kerültek, rettenetesen fájt és a legminimálisabb tevékenységet is óriási erőfeszítésként éltem meg. Ma figyeltem magamra, és az adrenalintól habzó szájú szakasz alatt, mely körülbelül 2 órán keresztül tart és onnantól átlagosan tevékennyé tompulok, csak kint a kertben házsártoskodtam magamban, hogy hol van már A., hol a medence, mikor fújjuk fel, most itt fővök a napon, ha nem jön, akkor hagyjuk, mert megyek Ritának főzni, most mit csinál már fent?! Ááááááááá! Ebben a heveny időszakban kézenfogtam a lelkes Ritát, akit nem zavar sem a zimankó, sem a dögmeleg és együtt sétáltunk a kihalt utcákon, majd locsoltuk egymást a kertben, aztán mikor már nagyon pirosodni kezdett, felhoztam a lakásba. El is ájult.

Mi meg felfújtuk, lepucoltuk és feltöltöttük a medencét. Idén már profibbak vagyunk, szereztünk medencébe való brutális fertőtlenítőt, remélem, hogy A. jól számolta ki az adagot és nem kötünk ki sem a bőrgyógyásznál kémiai égési sebekkel, sem a toxikológián Ritával. A lakásban elviselhető a hőmérséklet, a szüntelen csukogatás, függönyözés csak ér valamit. Kávézás pedig marad, uff.

július van

A meleg miatt márpedig aludni nem lehet. Kezdődik azzal, hogy este a kitárt, szúnyoghálózott ablakok mellett be kell engedni annyi lehűlt és felfrissült levegőt, hogy már a paplanért kelljen nyúlnom, ez éjféltájra alakul így. Attila ezt már nem szereti, bukóra állítja a hálószoba ablakát. Folytatódik aztán azzal, hogy nyolctól már gyilkosan tűzi a házfalat a nap, gyorsan be kell csukni mindent, redőnyöket leereszteni. Már azokon az ablakokon, ahol van külső redőny, a többinél marad a reluxa, függönyözés. Közben Rita is felébred. Kezdődhet a vasárnap, bármennyire is nem akarom még, hogy kezdődjön. Így kávéitalt főzök magamnak, ahogy a Föld lakosságának nagyrésze teszi ezt, még teheti.

rapid önterápia

Megint felpörgött az élet, vagy csak én érzem így? Kinéz egy állás, de miért ne kaphatnám is meg? Amennyiben mégsem jön össze, a világ akkor sem fog összedőlni. Miért kell nekem mindenen felpörögnöm, kéztördelősen szoronganom? Ejnye magam!

órák óta halogatom,

hogy a napok óta fejemben cikázó filmtöredékeket leírjam. Fogalmam sincs még, hogy a kis sci-fi-m miről fog szólni, kik lesznek a szereplői, valamint hol és mikor fog játszódni, de ez egyelőre nem is érdekes. Lusta tehetetlenkedésemet azzal mentegethetném, hogy várom az ihletet. Olyan nincs. Hosszú kihagyás után az írás is olyan mint a sport, keserves elkezdeni, üres az ember, futásnál/bicajozásnál minden olyan távolinak tűnik, túl hideg van, vagy éppen túl meleg, erősen fúj a szél, egyáltalán nem fúj, de ha mégis nekiveselkedik, akkor menetközben kap rá az ízére. Aztán ha gyenge, akkor pár edzés után persze feladja. Nem szabad gyengének lenni. Node ez messzebb van, először is le kellene jegyzetelnem azokat a képeket, filmszerűen megjelenő darabkákat, hangulatokat... Éjszakánként aludni úgysem tudok napok óta, nappal zombi üzemmódban, avagy kávétól felpörögve tettetem, hogy élek, ma is milyen csudaszépen kitakarítottam, deügyes vagyok, végre van új porszívóm is, tehát a családanyaság sem lehet kifogás, pinakorbácsot nekem.