nehéz napok után lelazulva

A nagy leszokósdiban teljesen kifordultunk önmagunkból és úgy összevesztünk, hogy A. válni akart. Tudom, hogy szánalmasan hangzik, nyilván az alkoholistákhoz, kemény drogosokhoz képest semmiség volt ortályozásunk, mégis elég ahhoz, hogy megijedjünk a bennünk lakó állattól. Lényeg, hogy mindenki lecsillapodott, értelmesen meg tudtuk beszélni a problémáinkat. Bőgtem, ölelgettük egymást, szép lett ismét minden.

Közben Ká.-val tanácskoztam, aki tapasszal szokott le a bagóról, azt a sajátságos módszert alkalmazva, hogy rácigizett, így okozva magának olyan rosszullétet, hogy két hét múlva már egyáltalán nem gyújtott rá. Annyi esze volt, hogy elvagdosta a tapaszokat. Ezt tanácsolta nekem is, vettem egy 21 mg-os nagyot, elvágtam négyfelé, feltettem egy negyedet és igaza volt, hogy "kibebaszott kurva jó érzés, mikor érzed, hogy önti el a nikotin a testedet és azonnal lazulsz." Pár óra múlva leszedtem, rágyújtottam, büdös volt, borzalmas, gyúrtam el, hiszen a nikotintároló receptoraim csordultig teltek. Maga a rágyújtás továbbra is hiányzott, de nem éreztem azt a kínzó éhséget, mint tapasz nélkül. Most tesztelgetem, el kell találni a megfelelő adagot, hogy sok se legyen, kevés se. Ezt a módszert seniknek nem ajánlom, aki ugyan egészséges, de nem volt az elmúlt 3 hónapon belül kivizsgálva (EKG-t is beleértve) továbbá sosem bagózott többet napi 15 szálnál, pláne azt is tizenötezer évvel ezelőtt, és nem ismerheti saját nikotin tolerancia határait. (Nekem 5 doboz kékgólóáz a rekordom egy éjszaka alatt, igaz az is tizenötezer éve volt.)

a mai cigis

Pár órával korábban a falon csattant Allen Carr Nikotinstop c. könyve, amit én már 19 évesen olvastam, de akkor sem segített. Számomra túl sok benne az ellentmondásos sablon panel, másképpen viszonyulok ehhez az egészhez. Mindazonáltal hasznos hogy megírta, ajánlom mindenkinek, azoknak is, akik nem dohányoznak. 

Reggel korán, frissen ébredtem. A kávém mellé elszívtam a cigimet és nem éreztem semmiféle lelkiismeret furdalást. Energikusan sünöztem, mostam két szekérderéknyi ruhát, még kapáltam is gazt  a kertben, miközben Papkó ki sem dugta az orrát (ahogy nem szokta, mióta radikális megvonáson van és éppen vagy ál-hipomán depis, vagy katatón.) A tegnapi kaja a hűtőben volt, gondoltam rá, hogy meg kellene főznöm hozzá újabb adag rizst, de feltételeztem, hogy erre Papkó is képes, a lábost kikészítettem. Rita alvásidejében én is kidőltem volna, hogy addig se gondoljak bagóra, de Papkó teljesen tehetetlen volt, basztatott, hogy hol a kaja (jézusom a férfiaknak Post it-et is kell ragasztani a hűtőben a szemük magasságában elhelyezett dobozokra?) és mire kikászálódtam, addigra bedurcizott, hogy nem kell neki rizs, menjek boltba zsömléért. Na itt ültem le gondolkozni, hogy a jóbüdöséletbe, lassan egy hónapja keményen dolgozom vele a radikális elvonásán. Tanítottam neki pánikoldó technikákat, mindennap meghallgattam, hogy éppen milyen rákban, szív,- és tüdőbajban, elmebajban, mindezek permutációiban szenved, biztattam, nyugtattam, bátorítottam, hagytam pihenni, közösen elemezgettük a cigizéshez való attitűdöket. Nem volt könnyű, de természetesen szívesen csináltam. Úgy gondoltam, hogy már készen áll, kicsit kifújhatom magam és én is elkezdhetem a magam harcát. Ugyanis amibe eddig belekóstoltam-némi nyáladzás, dühroham, hirtelen fellépő éhség egy szál után- az még semmi. Dühös lettem, úgy éreztem, hogy Papkó egy önző seggfej akinek mindegy, hogy én bagózom-e vagy sem, csak legyen kaja, rend, ne üvöltsön a gyerek. Veszekedtünk, felidegesített. Mielőtt rágyújtottam volna, olvastam bele A. Carr könyve végéből a "mit ne tegyünk" részbe és vágtam a falhoz, hogy aztán kirohanjak pöfékelni. 20 éves beidegződést kell semmissé tennem, az ég szerelmére! Természetesen nem adom fel ilyen könnyen azt, hogy megszabaduljak a bagótól, csak a saját módszereimet követem.

Tanulságom, hogy stressz, érzékenykedés mindig van. Ahogy sose lehet "jó/megfelelő" időben szülni, meghalni, költözni, úgy leszokni sem. Itt jönne a nősoviniszta szöveg, de .... ejjj, hagyjuk, a világért sem lennék férfi, ráadásul a mosógépem mos, nem az erdőbe kellett cammognom batyuba kötött ruhákkal a hátamon, sulykolni azokat egy patakban.

a kimaradt bejegyzés (orvosi konzultációk)

Elmentem a háziorvosunk magánrendelésére pár nappal április 25-ei bejegyzésem után. Meséltem neki, hogy voltam ugye a pszichiáternél, aki ha már nem is gyújt rá, de e-cigizik, meg forgatja a szájában a bagót, tehát függő, voltam a tüdőorvosnál, aki meg aktív függő, a sokkterapeuta kardiológusból meg nem kérek. Úgy gondoltam, hogy nekem rá van szükségem, egy olyan orvosra, aki évek óta kezel, ismeri a testem, valamint, és ez nagyon fontos, leszokott ex-dohányos is egyben.

Nem akarlak untatni benneteket a részletekkel, hogyan és mikről csevegtünk. Azt mondta, hogy nem érzi úgy, hogy igazán le akarnék szokni, ami azért baj, mert ha mégis megpróbálom elbukom, amivel csak a kudarcélményeimet növelem. Mindez-tette hozzá-ellenkezik a hivatalos orvosi etikával, hiszen neki most harcosan üvöltenie kellene, hogy "IGEN IGEN, azonnal hagyja abba!", de nem vagyunk egyformák, úgyhogy engem úgy kezelne, ahogy egy édesszájú cukrost szokott. Nekik kijelöl a héten egy napot, mikor engedéllyel ehetnek egy kis csokit, vagyis nem vonja meg tőlük radikálisan élvezetüket, fokozatosan csökkent, és tapasztalatai szerint így hosszantartó eredmények várhatók. Javasolta Aklü módszerét is, hogy tegyek próbákat, hogy meddig bírom és milyen reakciókat vált ki belőlem a megvonás? Ezek nagyon jók, próbálgattam őket, még el nem jött ma az a kattanás, amiről az orvos is beszélt, hogy ameddig ez nem következik be, addig értelmetlen leszokni, ha valójában nem is akarok.

Végül elbeszélgettünk a Champix nevű gyógyszerről is, mi ez, szedhetem-e, és kérésemre felírta. A döntés az enyém, tette elém a receptet, de ez csak mankó, csodaszer nincs, a csoda bennünk van. Még nem váltottam ki, de jó kapaszkodó, hogyha önállóan egyáltalán nem megy, akkor gyógyszerrel. Úgy kell szedni, hogy még bagózik az ember. A szer fokozatosan megundorít tőle, pl. hánytat. A leszokási esély azonban 50%. Az Attila által választott módszer 2 %-os. A Champix kezelésen átesettek között sokan lesznek kisebb avagy nagyobb mértékben neurotikusok, de ezek előtte nem tudták magukról, hogy azok. Az öngyilkosság viszonylag ritka. SSRI-vel összeszedhető, engem csak ez érdekelt.

rothadt mocskos bagó

Kis bukás, az előbb pöfékeltem el egyet. Kis bukás, mert nem akarom azt érezni, hogy "kész, nekem nem megy". Ma jött el az a nap, mikor úgy döntöttem elkezdem, de igazán. Kidobáltam a titkos cigitartalékokat. Jó, nem mindet, de a nagyon kéznél levőket és nyilvántartottakat igen. A vérnyomásom leesett 100/55-re, a pulzusom 58-ra. A.-t kértem meg, hogy főzzön kávét. Kitántorogtam, felhajtottam egy egész kannával, majd odaültem az asztalhoz a kajához vagdalni az összetevőket. Közben kértem, hogy ne nézzen hülyének, hagy pofázzak mint egy tévés főző műsorvezető, mert csak így tudok koncentrálni. A lecsós szeletem a végén inkább valami thai kaja lett, de egész jó. Igaz, nem bírtam megenni, mert tudtam, hogy utána nem gyújthatok rá. Nyáladzani kezdtem. Attila azt tanácsolta igyak vizet, neki az segített, amúgy ő hetekig nyáladzott, ez "szokványos", ahogy a 15.000 leszoktatós fórumon, blogon, orvosi cikkekben olvasta. Eltelt pár óra. Vérnyomás kontroll, 120/70, P: 80. Pszichésen enyhébb dühroham. Nem tudtam tévézni, olvasni, üvölteni szerettem volna. Vad mosogatásba, konyharészleg takarításba kezdtem. Kicsit jobb lett. Mocskosnak érzem magam jó ideje, kívül, belül. Aztán az előbb rágyújtottam. Fáj a fejem, hányingerem van, már utálom ezt a szart. Az vigasztal, hogy az én gyerekem, és a tieitek már egy olyan világban nőnek fel, ahol nem lesz menő dolog bagózni, nem lesz ennek egy pozitív kultusza.

dohányozni rossz, nem dohányozni még rosszabb (legalábbis egy ideig)

Attila látványosan javul, már nem úgy néz ki, mint egy anorexiás pasimodell, az arca kisimult, sokkal nyugodtabb, normálisan eszik egészséges ételeket, a bőre szép, ejj, állandóan ráugranék! Ja igen, a cigizésről akartam írni, de mit is? Tudatalatt két hete, tudatosan pár napja állítom át az agyam arra, hogy a cigizés szar, szar, szar. Ma elégettem a kapadohányokat, kinyomtattam magamnak egy csomó plakátot még józanul, hogyha elpöfékeltem végre az utolsó csomagot is, akkor legyen mibe kapaszkodnom. Az egyikre bölcsen az firkáltam fel, hogy "ritka nagy seggfej vagy, ha most elrohansz bagót venni." Hitem szerint ezek majd erőt adnak, de arra is jók lesznek, hogy bőgve, habzó szájjal letépkedhessem őket és a darabjaikon ugráljak kínomban. Ejj, olyan vidám vagyok mint a vajúdás kezdetén, de ez ne tévesszen meg senkit, halálosan félek az egésztől, ahogy a szüléstől is rettegtem, azért ez az idétlenkedés. Majd jövök és tudósítok, vagy nem, mert minden erőmet leköti, hogy meditálva átvészeljem az első napokat. Most megyek és rágyújtok, a finomakat szívom el és a végére hagytam egy erősebb, kaparósabb köhögtetőset, fúj.

30 perccel később: hehe, nem gyújtottam rá, eszembe sem jutott, mert titeket olvastalak! Éljen! :)

már nem merem leírni

Leírom, két óra alatt kiderül, hogy nem úgy van, átbaszás, az meg mégsem, de lehet, hogy mégis, rabszolga leszek ha kellek, ha nem akkoris, lakást nézünk, be akarunk költözni a "városba", hű, városiak leszünk ejha, de ez is változhat, minden változik. Máris beleszerettünk egy belvárosi lakásba, amit csak vasárnap nézhetünk meg, de lehet, hogy addigra a tulaj rég' kiadja. Le kell csapni a következőre, rengeteg az ideözönlött munkás, alig van albérlet.

Pénz közben jött, életkedvem visszatért. Utolsó bagózási orgiámba vetettem magam. Pár napig próbáltam alig szívni, rettenetes volt. Már a harmadik patikussal tárgyaltam a nikotinos rágókról, tapaszokról. A 2 mg-os rágó szimpatikus, mert egyik hajnalban arra ébredtem, hogy nekem rá kell gyújtanom, akkoris, ha kint -20 fok van. Ez egyébként bő évtizede megszokott. Faszt nem érzi a szervezet a hiányt, felébreszt!  Ha másképpen nem megy, jelentkezem a létrás őrültnél elvonó programra, akihez hó végén úgyis mennem kell aszthma kontrollra. Egy gondom van ezzel, maga a létrás doki is bagózik. Ez így hiteltelen, a guru legyen tiszta.

Szóval minden gyorsan változik, de most nagyon elszántnak kell lennünk és lépni végre, mert itt megrekedtünk jóval régebbóta, mint az egészséges volna.

nikotintapasz

Tegnap este jó alaposan átolvastam, hogyan kell ezeket alkalmazni, milyen mellékhatásaik vannak. A pitvarfibrillációnál már vakartam a fejem, de a szájfekély kialakulásánál már azt mondtam, hogy na nem.

Amúgy a jókurvaanyját az államnak, erre miért nem adnak támogatást? Annyit elfüstöltem adóba 20 év alatt, hogy igazán nem lenne nagy teher. Meg miért lehet egyáltalán még cigit kapni, ha szinte mindenhol tilos bagózni?

Az e-cigi egy önátbaszás, lusta vagyok előtúrni a HVG cikket arról, hogy a tiszta nikotin beszippantgatása milyen azonnali hörgőtágulatot okoz.

cigizős-semlegesítés ésszel

Racionális emberekként (jó-jó, Földönjáró tényleg az) külön-külön elolvastunk ezerféle szakcikket, kitöltöttünk függőségi teszteket, böngésztük a tanácsadói oldalakat, hogy teljesen kianalizáljuk  és újra tudatosítsuk magunkban a dohányzás károsító hatásait. Ennek ellenére volt egy pont, mikor F. felhörrent, hogy nem érdekli, megy és vesz egy kartonnal, én meg lefogtam, hogy neeeee! Méregtelenítésként ittunk rengeteg vizet, délután pedig csak aludtunk és aludtunk és aludtunk Sünnel együtt. F. már rosszul van ha rágyújt, (mert nem bírta és rávetette magát a tartalékaimra, de én bátorítottam erre, hogy legyünk szinkronban) én még nem, és fogynak a méregrudaim. Nem olvasok több szakcikket, az tett be legjobban, hogy MAO-gátlókként is működnek, ergo antidepresszánsok is. Na jó, majd felhívom azt a pszichiátert, akihez jártam, ha eldurvulnának a tüneteim. Szánalmas, hogy ennyit fecsegek erről, hogy ez áll most életem(-tünk) középpontjában, miközben sokkal súlyosabb problémák vannak mindenhol, és annyi embernek sikerült már leraknia ezt a szart! Köztük kell lennünk, uff. 

Ui.: Az előbb kivégeztem az utolsót is. Rémálmaim eddigis voltak, lelkileg meg amúgyis szarul vagyok, talán nincs is mitől félnem. 00.35'

cigizős-alakulgat

Még tegnap Sünnek vettünk két új pár cipőt, hogy véletlenül se maradjon a beosztott pénzünkből bagóra. A. reggel eleve csak akkor viselhető el, ha nem szólok hozzá. Ma zizgett, nem értette, hogyha egyszer nyári meleg van, akkor miért nem megyünk családi kóborlásra, én meg dühöngtem, hogy mennyire gyűlölök főzni, úgy éreztem semmire nincs erőm, el akarok szökni vagy elájulni és három napig önkívületben lenni. Aztán felhívtam K.-t, akinek ma van a szülinapja és megnyugtatott, hogy ugyanilyen helyzetben van, csak panelben, igaz csak 3 hónapos kölekkel. Mellesleg Budapesten, egy szót ne is szóljon! 

Mindegy, azért lehiggasztott, röhögtem, fogtam Sünt, elmentünk egy hülye fej salátáért az egyetlen városi nyitvatartású helyi boltba, mert én megeszem a tojásos nokedlit anélkül is, de A. nem. Megcsináltam, aztán A. csak csipegetett belőle és közölte, hogy ez nem jó. Kérdeztem milyen a jó? Amin alig van tojás, mert utálja a rántottát. A fejére borítom legközelebb! Nevettünk és nyöszörgött tovább, hogy alultáplált és éhes. Szegénykém. A tojásban minden alapvető tápanyag benne van, tésztával együtt pedig igazi kalóriabomba. Amit majd nekem, a dagadtnak kell megennem, mert ételt nem dobok ki. (Sünbe is belediktálok még azért egy adagot, tőle kérdeztem, hogy finom? Kis cérnahangján mondta, hogy iiigeee és bólogatott széles mosollyal.) Meg mennyi cigim van még, mert direkt őt kínzom. Ááááá, mondtam, hogy nem jó, ha nem vagyunk szinkronban, én még csak szokogatok, ő meg radikálisan abbahagyta, de minek jön ki a teraszra ameddig nekem még van? Mazochista! Huhhh, és majd amikor már nekem sem lesz egy szálam sem? :D

cigizős

A. most szívja az utolsó dobozával, én ma vettem meg az utolsó hármamat. A legutóbbi alkalommal úgy megijedtem, hogy ijedtemben kétszer annyit kezdtem el szívni. Sárga Camelt. Süninek új cipők, ruhák kellenek. Azért kurvaszar lesz az első három nap, aztán az első két hét, az első hónap, az első félév, majd tudósítok.

cigizős- tények

Húsz éve dohányzom. Még megvannak a kézzel írott naplóim, így tudom, hogy 17 évesen szembenéztem magammal, és összeszámoltam, hogy átlagosan mennyit szívok el egy nap. 16-20 szál lett az eredmény. A nikotintartalmat és kátrányt tekintve a közepes erősségűeket szívom, amik 0,5-0,6 mg nikotint, 6 mg kátrányt és 7-8 mg szén-monoxidot tartalmaznak szálanként. Olykor mind az erősség, mind a mennyiség változott felfelé, de napi két dobozzal legfeljebb 2 hónapig szívtam, aztán visszazökkentem a szokásos 20 szálra. Párdon, pár éve 19-re, mert ennyit csomagolnak egy dobozba. Az iskolai,- vagy munkaidő nem jelentett akadályt, előtte, utána szomjasan pótoltam napi szükségletemet. Bulikon, féktelen ivás mellett sosem számoltam, de már nem járok bulizni. Nem akarok nikotintapaszt használni, a rítus, az illat (igen, nekem még a sajátom az, és nem bűz) a füst kígyózása, a játék, kéz és száj lefoglalása tart rabul. Rágyújtok ha öröm, bánat ér, vagy egyszerűen csak jólesik füstfelhőbe burkolózva gondolkodni. Nincsenek okok, csak ürügyek és automatizmussá vált szokások, mint egy alkoholistánál.

abba kell hagynom a bagózást

Most jött el az ideje. Iszonyú drága lett, ki vagyok szolgáltatva a függőségemnek és mivel elég sok egyéb dolognak vagyok még kiszolgáltatva, egyelőre ezt áll hatalmamban megszüntetni. Különbenis, gyakorlatilag most már bármilyen munkahelyre mennék, akkor el kellene felejtenem ezt, pláne egy kórházban. Most, ebben az idegállapotban persze rengeteget szívok, úgy is fogalmazhatunk, hogy elfüstölöm a pénzt, igen. Aki bagós volt, az kérem támogasson, a nembagósok pedig kérem, hogy ne éljenezzenek és ne szidjanak, köszönöm.

bagózás

Megfigyeltem, hogy manapság már csak a nagyon pronyók (ld. VV5 lakóinak zöme) és a nagyon entellektüelek bagóznak. Én egyikbe sem sorolnám magam, motiválóm a futás, okom az, hogy ez egy kőkemény függőség, ami gyengévé tesz.

Amúgy nekem mutogathatnak az árára, inkább megfagyok és éhenhalok, odanyomhatnak az arcomba egy frissen kiboncolt koromfekete, gennyes, rákos tályogokkal teli tüdőt, ezek nem győznek meg. Csakis a saját elmém. Át kell állítanom. Nem tudom mikor sikerül, hirtelen kattanásra várok. Abbahagyáshoz nincs jó időpont, a halogatáshoz számtalan ürügy.

Itt van az íróasztalomban fél karton, hogy ne érezzem azt, hogy nincs menekülési útvonal. Megmagyarázom: a csokival is így vagyok. Hetek óta cipelek a táskámban egy szeletet, de nem bontom ki, mert 1 s alatt végiggondolom, hogy nem kell, és akkor a helyén marad. Ellenben ha az a csoki nem lenne ott, akkor örökös hiányérzet gyötörne, hogy meg vagyok fosztva a lehetőségtől, és biztosan vennék, fel is falnám. (A lecirkuláltatott csomagolású csokikat elajándékozom, aztán új kerül a táskámba.)

A cigi keményebb, a csokit megközelítőleg sem szerettem soha annyira. Drága kis barátaim, elkezdek búcsúzni tőletek, úgy érzem külön kell továbbélnünk.