Olyan fáradt vagyok, hogy teljes ataraxiába kerültem. Idegileg már rámfért ez a pörgés, ha rögtön az egyik legdurvább és extrább is. Eddig tisztára fogyókúrás hely, egész nap rohangálunk ide meg oda a kurva nagy gyár területén, enni egy szendvicsre van időm, ásványvizes itatók meg vannak, mindenki izzad-lohol, töltögeti az üres PET palackjait. Jókat röhögök a kiplakátolt céges faszságokon, úgymint "tiszteld termékeinket és légy büszke munkádra!" "Gondolkozz pozitívan!" "Az erő benned van, együtt pedig mindent meg tudunk csinálni!" "No exuses!", "Zero Tolerance!", stb.-stb. Egy nap táppénz után egyhavi cafeteria-t vonnak le, 2 nap után 2-t és így tovább. Egyelőre ez nem érint, mert próbaidő alatt nem jár. Számunkra a kemény szankciók és a teljes odaadás már durván ázsiai, soha nem is szeretnék igazi, Ázsiában, ebben az esetben Indiában működő gyárban dolgozni, gondolom napi 16 órában 1 dolláros órabérért.
Kint a parkolóban az aszfaltra lefektetett hatalmas félköríves buckákról azt hittem, hogy fekvőrendőrök, de nem, valamiféle indiai feng-shui, a teljes területet körbevették vele és hitük szerint megakadályozza a pénz kifolyását. Az asztalok is ez alapján vannak elrendezve, iskolapadszerűen, hátulról előre, két-két asztal egymás mellett, 2 emberrel.
Az irodánk tényleg majdnem a pincében van, a szerelde mögötti raktárban található. Az ottani társaság jó csapatnak tűnik, nagyjából egykorúak vagyunk, és félúton helyezkedünk el az utált menedzsment és a melósok között, ami a leghálásabb köztes állapot, mert így mindkét réteggel lehet barátkozni. Szeretek továbbra is lehetőségeimhez képest csinosan öltözni, mellyel már nem egy jóemberre hoztam rá a frászt, aki egy eldugott szegletben éppen lihegett volna egy kicsit, majd meglátva összerezzent, hajbókolt, mert azt hitte, hogy újabb karrierista törtető, lebaszó spiné jelent meg. Tegnap viszont szakadtan mentem ócska nadrágban, edzőcipőben, akkor a melósok magukfajtának véltek és barátságosak voltak. Ma kicsíptem magam, mert olyan kedvem volt, mire a munkások elhúzódtak tőlem a cigiző helyen. Hehhe, mit tesznek a különféle ruhák, maszkok, viseletek?!
Igaz a saját (közvetlen az árut fizikálisan is jelenléve irányító) diszpós-logisztikus főnökömet meg én néztem szegény, ijedt kis munkáslánynak, barátságosan bemutatkoztam neki, hogy akkor mostantól itt leszek én is, ebben az irodában és tegeződhetünk-e. Ezt ma elmeséltem a többieknek, mikor már nem volt ott, szakadtak a röhögéstől. Amúgy mindenki szereti, nem is tudom miért ő a főnök, az igazi egy talpraesett srác. Szóval már három főnököm is van: a nemfőnök, de mégis főnöksrác, az ő főnöke, de nem főnökszerű kedves lány, valamint Keményasszony fentről, aki tulajdonképpen kereskedő-féleség. Rangban ő, az utóbbi elsődleges, mi hárman, "a lányok" (sic!, bazze) tulajdonképpen elsősorban neki és a csoportjának dolgozunk. Hétfőn teljes mélyvíz, kezdődik a három műszak, őrület lesz, fel vagyok készülve ortályos lebaszásokra, extrém esetben kirúgásra is. Ataraxiában lebegek jelenleg, nem kavar fel.
