"köszönöm, jól vagyok, vagyunk :)"

Lelkesen mentem az orvosi vizsgálatra, hogy minél előbb kezdhessek. Majd a fiatal új HR-es lány kéztördelve félrehívott, hogy felső utasítás alapján engem nem vehetnek fel. Ó igen, a bosszú. Anno könyörgött nekem a "nagy" ember, hogy gondoljam meg, nagyon elégedettek velem, számítanak rám, én mégis cserben hagytam. Nem érte be egy azonnali picsánrúgással, végigjátszatta velem és a mit sem tudó fiatal beosztottjával az egész procedúrát. Teljesen megértem, attól nekem persze még nem jobb. Sőt még abban a sokkos fázisban vagyok, mikor közlik az emberrel  hogy meghalt egy szerettje, mire azt válaszolja robotikusan, hogy "sajnálom, részvétem, hogyan történhetett" de nem fogja fel.  Még összeomlani sem volt időm, bár szilveszter óta először  húztam meg a pájinkás üveget az előbb, hátha sikerül dühösnek lennem, vagy bőgnöm, de nem tudtam annyit inni, hogy feltépjem a tudatalattimat. 

Ez az egész kalamitás azért sokkolt, mert tegnap Attila a kardiológustól holtra váltan jött haza, hogy az hatalmas tüdőtágulatot jósolt nála és legfeljebb három-öt évet, a szívével amúgy nincs gond. Este szabályos pánikrohamot kapott, elmentünk az ügyeletre, hogy tisztázzuk ez pánik, vagy valóban a "súlyos tüdőtágulata" miatt fullad, bár direkt gyors tempót diktáltam menetközben, és még meg nem említettem A.-nak, hogy emellett már fulladnia kellene, addig eszébe sem jutott, hogyhát ő halálos beteg.

Nagyon jófej, mosolygós orvost találtunk, aki a fejét csóválva olvasta az elmebeteg kardiológus marhaságait, dörmögve mutogatva azt a nővérnek, és sokszor összenéztek, előttünk hangosan nem szidhatták kollégájukat. Alaposan meghallgatta  Attilát, azt mondta, hogy egy árva zörejt nem hall, a vérnyomása, pulzusa tökéletes, de nagyon sovány és a bagót valóban le kell tennie. Érdeklődött van-e valami nyugtató a háznál, ó, mondtam neki nevetve, én már öreg pánikos vagyok, csak kezelt, tehát van. -Miért csak egy felet adtál neki..?-kérdezte már tegezve később.-Nézd, én legalább 1 mg-ot akartam, de nem volt hajlandó bevenni-vontam vállat, mert nem ismerem A. alprazolam toleranciáját. -De milyen jókedvű és nyugodt vagy különben!- csodálkozott. -Persze, hiszen szedem a gyógyszereimet-vicceltem. Amúgy legszívesebben azt feleltem volna, hogy pánik ide-vagy oda, a radikális cigimegvonás a legrosszabb az egészben, én már megpróbálni is gyenge vagyok. Aztán a többi, hogy holnaptól én leszek a családfenntartó, akció van, az ücsörgő katonát végre hadba szólítják, éljen, (megfosztott ettől az a geci, na kezdek dühös lenni), különben pedig annyira nem élek szociális életet, hogy bármilyen perverzül hangzik, most velük nevetgélni, társalogni olyan, mintha  kedves szomszédokhoz ugrottunk volna át egy kicsit. 

Attila? Éppen a poklot járja. Majd jobb lesz, ő is tudja. 30 éve nem sírt, az introvertált  legfüggőbbeknek a cigi a legjobb barátjuk. Tulajdonképpen érzéstelenítés nélkül, önmagából vágott ki egy darabot, a legbelsőbb, legintimebb részből, azért fordult elő ez a hallatlan eset. (Háziorvosunk egyébként megerősítette az ügyeletes szakállas diagnózisát, szintén felháborodva a vén szadista kardiológus faszságain a "hiperkinetikus circulacisos zavaron a jobb pitvarban" meg hasonlókon.)

a rabszolgatelepen

Nagy marha voltam, hogy tavaly nyáron kiléptem. Ecetesubit azóta teherbe ejtette a palija, lassan szül, kotródik, a szőrös Bengát pedig kitették az óvári részlegre. Jó volt találkozni a "régi" (idézőjeles, hiszen csak egy hónapig dolgoztam velük) kedveltekkel, sütött a nap, a felvétel húzódott, olykor ez vagy az jött elő egy kis szünetre, örültünk a viszontlátásnak, pletykáltunk, röhögtünk, mint "régen". Az változott, hogy új HR-sek vannak börtönőrszerű munkás kezeslábasokba bújtatva és a mocskos munkát, vagyis a leendő rabszolgák válogatását már ők végzik. A felhozatalban ijesztő a helyzet, kifejezetten ápolt, jól öltözött emberek (leginkább nők) szűköltek a félelemtől, hogy bejuthassanak. Egy-két éve még elképzelhetetlen lett volna, hogy vadidegenek nyíltan és szégyenkezés nélkül közöljék egymással, hogy ideg összeroppanást kaptak az előző helyükön, 3 gyerekük van és lakáshitelük, beteg férjük, anyjuk, mindenféle gondjaik, majd mikor könnyebb munkáért folyamodtak kirúgták őket, vagy eljöttek, mert megszűnt a hely, vagy nem bírták. Hangsúlyozom, hogy kifejezetten jól öltözött, csinos és értelmes nők voltak, nem azok a szakadt fajta klasszikus betanított gyári munkások, a nagy őszülő loboncukkal, repedezett vörös kezeikkel, piától, naptól, széltől cserzett, kapadohányosan köhögők. Ezeket rövid úton kiszórták, emberanyag van bőven.

Most már én sem úsztam meg a teszteket, de szerencsére hibátlanul végeztem el őket. A leggyorsabb abban voltam, mikor egy primitív műszaki rajz és írásbeli utasítás alapján egy kütyüt kellett bedrótoznom. A legtöbb nő ezen elvérzett. Én meg a látásom miatt a kész burkolatok ellenőrzésén, amit nem bánok. Rosszul emlékeztem ugyanis, nem ülnek ott, zaj van, és nagyítót sem használnak. Akkor inkább a drótozás. Félretettem magamban mindent, hogy proli munka meg értelmiségi, kell a pénz, ennyi. Remélem, hogy fizikailag bírni fogom. Legkésőbb keddig kell válaszolnom. 

Birkák vagyunk? Nyilván. Szívesen odamennék a parlament elé és felgyújtanám magam, de egyrészt' most éppen nincs kedvem meghalni, másrészt' ezzel nem sokat érnék el. Csoportosan, országosan kellene kimenni és kurva nagy balhét csapni, de mindenki félti a saját bőrét. Ó, azt nem is említettem, hogy ezért a munkáért három műszakban az alapbér havi nettó 65 ezer forintra jön ki. Nos, ezt emelem majd akkor, ha jönnek a műszakpótlékok és Attila helyett én kérem a gyerek után járó kedvezményeket. Ilyen kevés pénzért utoljára 18 éves koromban dolgoztam.

Attila ma rosszul lett, nyolc év alatt először kéredzkedett haza. Kimerült, hat éve hét napból hetet dolgozik, van egy határ, amit már az ő bivalyerős szervezete sem bír. Egy közeli kollégája most halt meg infarktusban, ő is erős volt, 12 órában esztergált, reggel hattól, este hatig. (Az elmúlt időszakban legalább tíz ilyen halélesetről tudunk, mind ötvenes férfi.) Én abban támogatom, hogy maradjon itthon, ő tud magától dolgozni, valóban nem hiányoznak neki az emberek és valóban a főállásától nem ér rá pénzt keresni. Mára ennyi.

Mósivakearimaszen...

Ismeritek azt, mikor az egyszerű ember tagoltan és ordítva beszél magyarul a külföldinek, hátha akkor jobban megérti? Újabban rám portugálok írnak így, valószínűleg az egész világon ilyenek az egyszerű emberek. A spanyolt még csak-csak megértem az olasz után, de a portugált már nem. Grazie, gracias és obrigada. Sőt obg. Hiába válaszolok angolul/olaszul, hogy nem értem bocs, mondja a magáét, én meg megnézem a gugli fordítóban, hogy káromkodott-e? A bajbis játékomon stylist lettem, a sikeres eladások után kapok játékpénzt, a portfólióm alapján gyűlnek a kuncsaftjaim. Kár, hogy nem vagyok igazából is stylist. Ejjj. Az irodai mancika állásokat nézem, tetszik egy japán cég, a soproni helyen (még messzebb van Győrnél, megint a gyerek az akadály, mindig és mindig) japánul is tanítanak, ha felvesznek valakit. Isteni lehet, imádom őket minden beteg baromságukkal együtt. Mósi-vake-arimaszen...(sajnálom-én kötőjeleztem, hogy könnyebb legyen kiolvasni.)

reggelről elmaradt dohogás

Egy kiló fonnyadt paprika 1070 Ft-ba kerül a CBA-ban. Ez még pedig csak a kezdet, még most fognak leltározni, átárazni. Lestem a boltban hülyén, majd a semmire elbasztam egy tízezrest.

Most már mindenképpen rossz. Az elmebeteg autokratának le kell(ene) mondania azonnal, csak közben úgy felkavarta a szart bel,- és külföldön egyaránt, hogy a helyzet reménytelen. Arról persze fogalmam sincs, hogy kinek kellene követnie, mert nem látok olyan pártot, embert, akire szavaznék.

mormolgató őrültek

Nagyon tetszett Mollynak az a megjegyzése, hogy a bloggerek mormolgatnak ide magukban, mint a bolondok hangosan az utcán. Roppant találó! Mormogok én is, még sokkol, hogy apám ennyire lepusztult szellemileg  és testileg is. Csoszog, motyog, egyre inkább a maga világában él, szinte semmire nem emlékszik az elmúlt 30-40 évből, de a fiatalkorára igen. Jajj, így kezdődik a demencia. Néha reflexből a régi önmaga, akkor nevelő célzattal ránk is ripakodott (Attilára is, mert ő is családtag és "gyerek"-khm, most lesz 38), amúgy igazán nyájas volt. Anyám húsz éve nem tud zongorázni megromlott látása, és gyulladt ízületei miatt, ottlétünk utolsó napján mégis lelkesen egy nehezebb Schumann darabot klimpírozott, és szégyellem magam, de annyira zavarta a fülemet a sok elütés, hamis hang, hogy felmenekültem, bekapcsoltam a gépét és megkíséreltem végignézni egy anime utolsó két 10 perces részét. Mire apám feltotyogott, hogy "E.-ka, te most japánul tanulsz...? Mi ez egyáltalán? Bla-bla-bla."-le kellett állítanom a filmet, mert nem tudtam figyelni. Vendégség ide vagy oda, 20 perce sem vonulhat el az ember lánya?

26-án az egyik nagybátyáméknál voltunk, sűrű köd volt, visszafelé ránkesteledett, motyogott, hogy "Jé, nem is tudom, hogy hol van a ködlámpa kapcsolója, na mindegy. Kitűnőek a látási viszonyok-gurult le egy keskeny, vaksötét meredek hegyi úton -Jajj, hol is kell most a mi utcánkba felkanyarodni?" Attilával remegve szálltunk ki, majd közöltük vele csízelve, hogy másnap ugyanúgy vonattal megyünk vissza, igazán nem gond, sokkal olcsóbb is. "Jajj és hogy viszitek el a sok csomagot, ugyanmár, én ezt felajánlottam!-mérgesebben- Nekem rosszabb bevinni titeket a Keletiig, hogy aztán ne kapjatok helyet! Kiváló az út, nincs fagy. E.-kám ez most nem a ti kényelmetekről szól!" Autópálya belső sávjában motyogva "Most én mehetek itt 140-el...?" - "Mehetsz, hogyne mehetnél!"- szóltam két erős nyugtatóval magamban, ami csak annyira tompított le, hogy ne üvöltsek. 

Még számtalan efféle volt, a legjobban talán a feneketlen gyűlölködés, mindenki szapulása dühített, ami kedves időtöltésük amióta az eszemet tudom, de mostanra teljesen elvakulttá váltak, valamint az önsajnálkozás, hogy ők mindig szegények, mert nem tudnak úgy nyomulni, ügyeskedni, mint mások. Igaz azok rossz emberek, és akkor újabb szapuláshullám következik ikszipszilonékra. (Szerencsére nem szegények.) Jajj. Attila azzal vigasztal, hogy majd megszokom ezt az elhülyülős állapotot. Ezt nem lehet, anyámat is féltem, ez a finoman rezgő őrült pára már őt is régen megfertőzte, továbbá hogy elviselje, homokba dugja a fejét.

az "ijesztő levél" a nőgyógyászatról/ munkát, kenyeret

Méhnyaki rákszűrés után csak akkor küldenek levelet, ha gond van. Még sosem kaptam ilyet ezidáig. Egy percnyi aggodalom sincsen bennem, hogy rákos volnék, nyilván valami apró méhszájseb amit beecsetelnek, kapok kúpokat, legrosszabb esetben ambulánsan kiégetik. Avagy az orvos bosszúja, aki utólag szintén rájött, hogy "cédulás beteg" vagyok? Bahh!

Annyira fáj a világ és annyi gondunk, nyűgünk van benne, hogy n e m  é r d e k e l. Ki kellett lépnem egy biztos állásból, ahol mostanra már lejárt volna a próbaidőm, megkaptam volna a pluszpénzt "hűségemért cserébe", emelték volna a fizetésemet azonnal, járna még idén a caffeteria, amit elvonnak jövőre. Attila is belátta, hogy egyedül nem képes fenntartani a családot, ő volt az, aki elrendelte, hogy három műszakban ne dolgozzam, mert nem terhelhetjük az anyját agyon a gyerekkel, most meg akár oda is visszaküldene. Hason csúszva be is megyek, de nem szeretnék a korábbi részlegre menni, visszatérni ugyanoda sosem szabad. 

Nem haragszom Attilára, én is úgy éreztem akkor, hogy ez elviselhetetlen állapot, hogy ne lássam a gyerekem, össze-vissza éljek. Mindezt meg kellett érni, közben össze kellett vesznem az anyósommal, csak a gyereknek élni, majd kibékülni azzal, ráébredni, hogy Rita önállóan dönt abban, hogy kit szeret kit nem, nyáron már magától mászik majd át. Most is odaát van, már az udvaron üvöltött a "mama" után. Én is imádtam az enyémet, anyámnak is nyelnie kellett, hogy játéktelefonon az ő anyját hívom üvöltve mikor dühös voltam rá, és sokszor voltam az. Anyu volt a sár, a hideg realitás, mami pedig a végtelen tündérmese, naná.

Szóval a munka. A kórházba azonnal felvennének, havi 85 ezer nettóért, ami euróban (amit talán már meg is szüntettek közben, nem olvastam híreket) éppencsak kifejezhető összeg. 06.00-tól 18.00-ig és 18.00-tól 06.00-ig tartó 12 órás műszakokban. Havi egy szabad hétvége, ha minden jól alakul. Kötszer, gyógyszer, ágynemű alig, személyzet idegbeteg a páciensekkel együtt, egy nővérre 40 beteg jut, ha gáz van, akkor 70. Rémálom, ami kényszerből valósággá válhat.

A nyáron otthagyott hely....A HR-es helyében nem venném fel magam. Égre-földre esküdöztem, hogy a kisgyerekem nem zavarja meg a munkámat, majd ugyanennek az ellenkezőjét hangoztatva léptem ki, amit igyekezett megakadályozni. Aztán meg a kérés, hogy ne ebbe az üzembe, hanem egy másikba ha lehetne, ójajj. El van baszva ez az út, de ha a kórházas elevenné válható rémálomra gondolok, akkor hason csúszom, cipőt csókolgatok. Kurvaélet.

napi hörrr

Utálom ezt a mocsárvári, szellemi posványban tengődő, rejtőzködő emberekkel teli, egyébként kihalt falut, és a bezártságot ebbe a szar házba. Ázik a gané fürdőszoba, nekem meg eszembe jut a csontra felújított, amit otthagytam. Meg az egész odú rettenetesen szűk, ott bőven elfértünk volna. Állandóan a régi lakásommal álmodom, haza akarok menni, kibérelném amint szereznék munkát, nem vagyok normális, Attila megértené ha csak hétvégén jönnék haza? Hozzájuk. Ő hallani sem akar Budapestről, de még Győrről sem. Jó, jó ez a mi ügyünk, hogy hol akarunk élni, majd alakul. Nem mehetek vissza....nem keresnék eleget ott, és hiányoznának, a távházasság nem működik. Marad az eredeti cél, ingázás Ausztriába.

új élet, vagy mi

Nemrégen azt írtam, hogy még nem esett meg velem olyan, hogy szeretek egy munkahelyet, mégis ott kell hagynom. Olyan sem esett meg még velem, hogy van lakásom, mégis albérletbe kell mennem. Pontosabban mennünk. Gondolom ha az ember minél tovább él, annál többmindent tapasztal meg. Szóval elegünk lett, döntöttünk, elkezdünk albérletet keresni. Szeretnénk itt, de ha nem megy, akkor Óváron. Mindegy, csak lakható legyen és olcsó. 

Borsodi vendégmunkás cigányoknak csak azért nem adjuk ki a mostani lakásunkat, mert egyrészt a műhely itt van, másrészt anyósoméknak örökös haszonélvezőként és a magyar jog szerint több hatalmuk van az egész házra, mint Attilának, a tulajdonosnak. A bérleti szerződés az aláírásuk nélkül tehát érvénytelen lenne. Azért két migrén,- és fosásroham között felhívtam Ti.-t ügyvédi tanácskérésre, hogy anyósom haszonélvezőként kirúghat-e minket legálisan? Mondta, hogy minket simán, de Ritát már nem. Márpedig Rita a mi gyerekünk, nyilvánvalóan nélkülünk nem lakhat egyedül itt, tehát a gyakorlatban véd minket. Extrém esetben anyósom megtámadhat minket bíróságon, hogy megszerezze, de mivel nem vagyunk sem alkoholisták, sem narkósok, egyebek, a sikerre 0% esélye van. Ettől az asszonytól minden kitelik, azért faggattam ki Ti-t a legszélsőségesebb esetekről is. Végső tanácsa az volt, hogy semmi értelme jogi útra vinnünk az egészet, lépjünk le innen a fenébe, a gyereket meg ne adjuk oda és ennyi.

Lehet, hogy majd egyszer hálásak leszünk A. anyjának, amiért megadta a kezdőlökést, de az még messze van. Mielőtt elmegyünk, természetesen elbúcsúzom tőle, de valószínűleg nem tudok majd úrinő maradni. 

legalja

szép kislány, oszlopdisznó anyukájával

Minap az egyik gyereksétáltatás közben összefutottunk Allal, a hőség miatt tapadós, spagettipántos top volt rajtam, ami semmit nem rejt el. Rá is kérdezett, hogy "jujj, terhes vagy?! Jajj, de jó lenne! Biztos nem?" Nem. Vénülök, lelassult az anyagcserém, mert baromi keveset eszem, de nem végzek ironman kiképzést, ugyanis leginkább olyan intenzitású edzésre lenne szükségem, továbbá rengeteg pénzre és egy jó plasztikai sebészre. Nem érdekel ha háborogna, hogy "de, asszonyom, egy egész vályút kell behoznunk a zsírjának" annyi pénzt kérhetne, amennyiért köteles akár tartályos kamiont is bérelni és betolatni vele a műtőjébe. Megcsináltatnám a melleimet kisebbre, gömbölyűre, hetykére és a fogaimat is, csili-vili, gyönyörű törtfehérre és kissé szabálytalanra, hogy igazinak hasson.

-

Apuka kicsi csillagja nagy nehezen hajlandó volt megenni a felét a leturmixolt őszibaracknak, amit babazabpehellyel és darált háztartási keksszel kevertem el. Apuka ugyanis úgy gondolja, hogy valami szervi és neurológiai baja van Sünikének, mert mindig nehezen, hisztizve és összegömbölyödve, a sünén vagy a karunkon alszik el, és ezek a netes olvasmányai alapján a krónikus székrekedés és görcs jelei. A gyerek születése óta így alszik el, semmi baja azonkívül, hogy hülyére van kényeztetve.

Tény, hogy kezdettől fogva úgy akartam etetni, hogy cukrot, fehérkenyeret, péksütit ne is ismerjen, de nem is én voltam az, aki ilyeneket dugdosott neki, hanem a szüleink. Amit A. az előbb művelt Ritával, azt már nem bírtam, fél órán át etetgette az ágyunkban, az kényeskedett, nyökögött, élvezte a kiszolgálást, én meg a rossz, gondatlan anya kimenekültem. Abba még beleegyezem, hogy teljesen feleslegesen orvoshoz vigyük, de ebbe, hogy egy 21 hónapos kisgyerek rabszolgái legyünk, ebbe nem. Elvertem ma fizetésemet, a jó magyar forintot mindenféle rostos gyümölcslére, joghurtra, pelenkákra mert én is megijedtem. Kicsicsillagnak persze nem kellenek, mert úri szeszélye éppen úgy diktálja. Kizárt dolog, hogy visszakérjem a gyes-t, és 2012.11.18.-ig össze legyek zárva vele, inkább a három műszak, más család is túléli, minek kellett, a következő hónapban már egy fillér sem érkezik a számlámra, nem vagyok biztosítva, így nincs pénzem TB-re, telefonra, semmire. (Nem élünk külön kasszán, de nyilván nem kérek A.-tól pénzt pl. új olcsóruhára a hamar elkopó olcsóruhák helyett, mikor éppen valami alkatrész/gép/szerszám/apjafasza kell sos.)

utórezgés

Ránéztem napközben egy kartondobozra, amiben A.-nak kontaktlencsét küldtek és automatikusan az villant be, hogy kód: 0001sch karton csomagoló, meg milyen nap és hány óra is van, mikorra kell mennem? Majd leesett, hogy már sehova. Úristen, én felmondtam... Úristen, én felmondtam?! Ilyen még nem volt, hogy tetszik valami, mégis megyek, mert vagy a munkahely, vagy a család. Nahh, nem érzelgősködöm, ilyen az élet, vagy csak az enyém. Libikóka. Nőként azt nem írhatom, hogy hol a fasz egyik végén, hol a másikén, hiszen ez képzavar lenne, pedig olyan frappáns.

méghogy karrierista álmok, én csak....

Attila azzal fenyegetőzik, hogy ne tápláljak túlzott karrierista álmokat, mert be fogja tiltani, hogy így, itt, három műszakban dolgozzam. Jó, de akkor megint nem lesz pénzünk. Kialszom magam három nap alatt, és aztán jön a vibrálás, a bezártság, finom depi, generalizált szorongás főleg télen, ajjajajaj. A csapat lassan kezd befogadni, ennek ellenére holnap szívesen nem kelnék fel négykor, csak 7-kor, vinném én Ritát bölcsibe. Kihagynám a tesztoszterontúltengéses, nőbe oltott agresszív szőrös vadállattal, egy neandervölgyi tuskóval, az egyik váltómmal való találkozást is, róla még nem is írtam. Namosthogylegyen. Pályázgatás, újabb interjúk, mérlegelés, faszom.

jó reggelt

Zistenlovafaszába, még egy éjszaka, most ébredtem, illetve egy órája, a kávé még nem hatott, dögfáradt vagyok, de menni kell megdögleni. Holnap visszakapjuk Sünüst, akit már alig várunk, de hogy fogom én ezt bírni mellette? Attilával megállapítottuk, hogy nekünk már nincs sok hátra. Pontosabban szerinte én már csak 100 évig élek, de nála napok kérdése. Nyugtatott, hogy a fizetése elég lesz koporsóra. Ki mondta, hogy el leszel temetve?-kérdeztem.- Minek vegyünk méregdrágán egy kődarabot, és fizessünk azért horribilis összeget, hogy 25 év múlva kitúrják onnan a maradékaiddal együtt? Bahh, morogva el.

(Hajnalonként sci-fit írok ha bírok, a rabszolgatelep ihleti.)

hajnali

Na tessék, a szervezetem máris megszokta, hogy hajnalban kelni kell, már jó másfél órája csösztörgök csendben a lakásban vagy gubbasztok kint cigizve, hogy Attilát fel ne verjem. (Ritasüni még nyaral őszöl a szüleimnél). Végül itt kötöttem ki, sajnos a munkahelyemről nem tudok blogolni és nem is akarok, hogy miután feljelentettek a főnökömnél, a sok mihaszna, kukkolós IT-s még meg is jegyezze nemcsak az oldalt, de a belépőkódjaimat is. A g-mail fiókomat sem nyitom meg onnan, és nem is fogom.

rapid önterápia

Megint felpörgött az élet, vagy csak én érzem így? Kinéz egy állás, de miért ne kaphatnám is meg? Amennyiben mégsem jön össze, a világ akkor sem fog összedőlni. Miért kell nekem mindenen felpörögnöm, kéztördelősen szoronganom? Ejnye magam!

-

Megöltem egy gerlét. Borzalmas érzés, de nem bírtam nézni, ahogy szenved. Fiatal volt, repülni tanulhatott, de leesett és elkapták a macskák. A bal, törött szárnyánál a belső szervekig átharapták, a jobb alatt egyetlen hámfosztott vérző seb éktelenkedett rajta. Állatorvos ezen már nem segít. Dühödten odaparancsoltam Szefit, hogy fejezze be amit elkezdett (Gombóc a háttérben lapított), de túl városi macska ő is, a végső kegyelemharapástól visszariadt és lehajtott fejjel megállt a haldokló gerlétől egy arasznyira. Egy intéssel Gombóc mellé parancsoltam, hátrakullogott. Lássuk csak, néztem a gerle lassan fátyolosodó, beletörődő szemeibe. Al nagy galambász, tudatosan szelektálja a gyengéket, egyszerűen kitekeri a nyakukat, mennek levesbe. Ő meg Attila ebben nőttek fel, de én képtelen vagyok kézzel ölni. Fogtam egy nagy vasdarabot. Célzottan a fejre mértem az első halálos ütést, de hogy biztosan elérjem célomat, a gyors és könnyű halál adományát, még egyszer lecsaptam, amitől a koponya kettényílt.

a hétvégék a legrosszabbak

Pláne most, hogy jó idő lett. F. reggel eltűnik a műhelyében, későeste előkerül, hogy pénzt szerezzen. valamit beszélgetünk, elájul és alszik. Nekem meg baromira nincs kedvem a gyerekkel egyedül kirándulgatni. Kicsi még, nehéz nyílt terepen egyedül felügyelni, meg ez így....olyan mintha elváltunk volna, csak még egy lakásban élünk. Voltam már ilyen helyzetben, és rosszul viselem ha hülyének néznek. Állítólag ez most másról szól, és nyafogok, nem vagyok türelmes és belátó. Azért ide szabad nyafognom. 

Igen, én választottam férjet, ráadásul szerelemből, senki nem kényszerített, és kapuzárási pánikom sem volt. Valljuk be, hozzá képest anyagi, műveltségi szempontból valóban egy "elkényeztetett picsa" vagyok, ugyanakkor meg...onnan is kilógtam a sorból, innen is. Tehát? Meg kell tanulnom elviselni a társas magányt. Gyakorolgatom jó ideje, egyelőre ott tartok, hogy délelőtt szédülök, zsibbad az ajkam, kezem, hányingerem van, este pedig dührohamaim, de csak belül. Orvoshoz már nem megyek, ezen nem gyógyszerek segítenek. Nyugi, nem kell a tényői gyilkosra gondolni, aki felláncfűrészezte a családját, sosem ártanék nekik. Nem őrült vagyok, csak úgy alakult, hogy lassan 3 éve be vagyok zárva ebbe a házrészbe, gyakorlatilag mindenféle élő, baráti kapcsolat híján (kivételt képzett az a csodálatos 2 hónap, még intenzív német tanfolyamra járhattam) és az idegeim kissé megviseltek.

egészségfasizmus

Belepislantottam a híradóba, elkaptam azt, hogy "aki cukorbeteg, szívbeteg és nem fogy le, nem szokik le a dohányzásról, attól megvonják majd a TB támogatást." Jó, akkor az majd meghal, ha nem lesz pénze teljes áron kiváltani a gyógyszereit. Úgyis meghalnak emberek infarktusban 45-55 között, akiket én ismertem mind vékonyak voltak, nem dohányoztak, cukorbetegséggel sem küszködtek csak éppen a stresszel és kimerültséggel. 

A többiek? Milyen fokú az az elhízás? 35-40 BMI feletti? Kap a beteg segítséget az államtól, hogy lefogyjon? Támogatott pszichiáteri kezelést (nem 2 percet, rendes foglalkozást), beültethető gyomorgyűrűt? Sokszor a szegény az, aki hízik, mert csak kenyérre, krumplira, szalonnára van pénze. Salátára, lazacra, fittness teremre, személyi edzőre nincs. Uff. Dohányzás....Na ameddig meg nem írom a magamét, olvassátok Zappot. Klikk.

Füldönjáró hozzátette, hogy bár ehetne szalonnát. :D Mondtam neki, hogy  igaz, ő cahexiásként (kóros soványság) ehetne, de büdös bagós, aki ha meghal tüdőrákban, még a sírját is leköpik majd. Bár nem lesz sírja, mert az is drága, ezen már sokat poénkodtunk, hogy csak semmi síremlék se nekem, se neki.

áhh, ennek nem tudok címet adni

Ha tényleg létezik isten, akkor valóban szadista és ver minket kegyetlenül. Süni szerencsére meggyógyult, ezerrel pörög, Al leckéit nekem is meg kell tanulnom, hogy rendesen ki tudjam kérdezni, de nem ezek miatt vagyok mocskosul fáradt, lelkileg teljesen letörtem.  F.-t kényszer szabadságolták 2 napra, mert a munkahelyén karbantartás van. Ez jogtalan, de Abszurdisztánban aki ez ellen szólni mer, annak kívül tágasabb. Meg is örültünk, hogy végre be tudja fejezni a vasakat, mert kell a pénz. Erre leégett az esztergagépben a félmillás motor. Mert nem volt pénzünk bevezettetni koraősszel rendes fűtést, és a hidegben a motor feladta. 

Három lehetőség van. Újrahuzalozni a házat magasabb amperre, legalább 25-re emelni a hálózat terhelhetőségét, akkor mehet a gépbe az eredeti bika motor, amit a jelenlegi nem bír el. Nincs rá pénzünk. 

F. ma körberohangált minden helyet, szerzett egy használt motort, amit persze még meg kell esztergálni, hogy beférjen, ehhez el kell rohannia máshoz, majd ismét villanyszerelő és próba, hogy elviszi-e? 5-7 kW-s motor az ideális, 3 KW-set tudott felhajtani. Legalább visszaviheti, ha nem jó. 70%-os esély van arra, hogy nem elég az ereje ahhoz, hogy beindítsa a monstrumot. Harmadik lehetőség, hogy vissza kell vitetni a vasakat, mert kész, kaput, most már nincs is min legyártani. Be kell mennem Óvárra babakajáért, talán lesz még elég benzin a kocsiban. El kell kezdenem törleszteni a kamu okokból rám kirótt apeh büntetést. (Szerintük nem jelentettem időben, hogy vettem autót, faszt nem, ki se adták az önkormányzaton az engedélyt, még azt is be nem adtam, meg hogy késtem 2009-ben a TB befizetéssel, mikor lófaszt, még ők jelezték, hogy túl is fizettem. Direkt amúgy, hogy ne szívózzanak. Szívóznak. Átlagember apeh ellen még nem nyert, 5000 Ft a fellebbezési kérelem,  ezt a lehetőséget kilőttem, elég volt a 2500 Ft-s részletfizetési is. GYED-ből.) Széthasad a fejem.

Nekem azonnal kellene munka és pénz, azonnal, de hogy én perceken belül elájulok és egy büdös kukkot nem tudok németezni meg CV-ket szerkesztgetni, az fix.

akkoris

Tegnap hajnali fél kettőkor rázuhant a fejem a "Mode und Kleidung" tanolvasmányra, pedig még vicces is volt. Nem haladtam úgy, ahogy terveztem. Rita hajnali egykor aludt el, miután későeste felébredt, és valószínűleg úgy döntött, hogy szombat este van, és buliidő. Rita eddig a legkeményebb állásom. Három műszakban sebészeten nővérkedni? Éjfélig túlórázni egy irodában a csapattal, mert megint határidő van és másnap hajnalban folytatni több napon keresztül? Ugyanmár! Kis kellemes séták egy szép tavaszi délutánon egy parkban.

Aztán reggeli kelés, takarítás, szüleim, öcsém látogatása. Felismerése annak, hogy kezdek vidékiesen és szegényen gondolkozni. Osztály- és világnézeti különbségek növekedése, még messzebbre való távolodás. Ennek némi cinikus fintorgással való tudomásulvétele kint cigizve a teraszon. Magunk miatt nem adhatom fel.