2011. március 31., csütörtök

remélem, hogy nem fog hosszan szenvedni

Pár hete szüleim ujjongva telefonáltak, hogy anyai nagyapám milyen kitűnő állapotban van. Akkor én nagyon elszomorodtam, és sírni lett volna kedvem. Nem szeretem, mikor egy végelgyengüléshez közeledő ember hirtelen kiválóan lesz tavasszal.
Aztán két hét sem kellett, és kórházba került, ahol nem találták a baját, hogy találták volna: öreg. Hazaengedték. Anyám két órája jelentette, hogy borzasztó állapotban van, már menni sem tud, most kapkodnak a bátyjával, hogy egy jó öregotthonba tegyék. Szegény Papa, én már akkor elbúcsúztam tőled, mikor hirtelen jókedved lett, és most azt kívánom, hogy már csak nagyon rövid időt tölts a házadon kívül, hiába tesznek fizetős luxusotthonba. Neked az is börtön. Örülök, hogy még láthattad Ritát, örülök, hogy 89 évet végig önállóan, erősen éltél. 

Még annyit, hogy abban szerencsés vagyok, hogy nekem évtizedek álltak rendelkezésemre előre feldolgozni a még élő nagyszüleim halálát. Ők meg  abban szerencsések (volt a 98 éves apai nagyanyám), hogy élnek a gyerekeik és azoknak módjukban állt/áll magán öregotthonba vitetni őket, ahol szép környezetben, 24 órás szakszerű ellátást kaptak/-nak. A nagyapámat egyébként már 20 éve is próbálta anyám is, és a bátyja is magukhoz költöztetni, de egyiküknél sem bírta 3 napnál tovább, mindig hazavágyott, és a saját környezete tartotta életben.

2011. március 30., szerda

sikerélmény

Bevittem Alekot Sünivel a gimijébe. Olyan fura volt, képzeletemben az öreg(nek tűnő) tanárok még fotelseggükön megfeszülő olcsó konfekciószoknyában, örökké futó testszínű harisnyában, vedlett blúzokban, afelett némelyik még köpenybe is bújva tűnik el szünetben a dohányfüsttől bűzlő szocreál tanáriban, ahol a furnérasztalokon álnépies hímzésű futók vannak. 

Csak közben eltelt 18-20 év. Al sulijában nagyjából a magam korosztálya tanít, első blikkre szimpatikus, csinos értelmiségiek, többségük persze nő. A sok-sok vékony tini fura volt egyrakáson, de szemnek jóleső látvány, Rita érdeklődve forgott körbe, bámulva őket. Allal megbeszéltük, hogy én egyébként  a "nagynénje vagyok" ha valaki kérdezősködne, de nem kérdezősködött senki, a koplalás miatt éppen tökéletesen állt rajtam egy kedvenc régi feszülős nadrágom,  igyekeztem amúgyis tavasziasan, fiatalosan ruházkodni, és Süni a tekintetével amúgyis mindenkit levesz a lábáról, még a tinédzserőrzésre alkalmazott , bejáratnál járőröző nejlonköpenyes rémet is (ez nem változott.) Megérkezett a földrajz-töri tanár, Al ment vizsgázni, addig mi Sünivel a suli előtt levő nagy mezőn kóboroltunk, ami mellett a Lajta fut. Al két anyagot kapott, az egyik ötös lett, a másik négyes. Megjegyzem, a másikat tegnap tanultuk meg gyorstalpalva náluk, nagyon büszke vagyok magunkra, komolyan.

nem szabad irigykedni, nem szabad irigykedni, nem szabad.....

-Helló, tényleg meséltem, hogy költözünk?... Sikerült találnunk ugyanebben a házban egy eladó, nagy lakást. Frissen ki is van festve, a fürdőszoba is felújított, egyelőre nem kell hozzányúlni. .... Neeem, nem kell eladnunk a mostanit, az megmarad, továbbra is kiadjuk.

2011. március 27., vasárnap

"okos gyerekek/hülye gyerekek kísérlet"

Olvastam egyszer egy amerikai pszichológiai kísérletről, melyben fogtak egy osztályt, akik között természetesen voltak gyengébben és erősebben teljesítő tanulók. Kettéválasztották a csoportot A-ra és B-re úgy, hogy a gyengék és erősek egyenlő arányban oszoljanak el bennük. Folytatták a tanítást, de B csoportot mindig leszidták, és hangsúlyozták nekik, hogy buták. Ezzel szemben A csoportot csakis buzdítóan, pozitívan értékelték. Fél év sem kellett hozzá, hogy a B csoport kollektíven elhiggye magáról, hogy "buta", és mélyen alulteljesítsen a teszteken, szemben A csoporttal, akik megtáltosodtak és messze lehagyták társaikat. 

Alkalmazom a buzdítást és állandó pozitív megerősítést Alnál is, aki valóban okos, és lám, táltosodik, már szóbakerült az egyetem. Rávettem, hogy ha marad időnk, olvasson csak fel nekem legalább egy angol szöveget és önállóan fordítsa. Valamint nagy örömömre tömören elmagyarázhattam a földrajz leckénél hogyan "ég" a Nap, mi a napkitörés, napszél, miért repülnek a polgári járatok a troposzféra felső határán (a könyv jó, de nem magyaráz, csak említi ezeket) és még sokmindent, mert...izé...gyerekkoromban a bolygókért, naprendszerekért, űrkutatásért is meg voltam veszve. Maradt ebből a sci-fi,- katasztrófafilm-, viharrajongás, gyalázatosan rossz matektudásom miatt. Sosem gondoltam volna, hogy élvezni fogom a tanítást, sőt. Igaz, hogy eszes, szorgalmas diákkal könnyű.

Nem érdekel, hogy mit gondolnak mások arról, hogy mindezt ingyen csinálom, hogy hétfőn az egész napot végig fogjuk tanulni és szerdán én viszem vizsgázni (amennyiben addig nem akar kijönni a baba.) Nyelvekből nekem sem árt az ismétlés, a szellemi tevékenység, a sikeres közös tanulás, Al egyénisége pedig elűzi fáradtságomat.

2011. március 24., csütörtök

vu-vu-vu, Ingleichen kutyamániája egyre erősödik

Ezért úgy határoztunk, hogy mégis lesz kutya. Ma a kertben sétáltunk, Süni meglátta a szomszéd kutyáit és már messziről integetett nekik, kiáltotozott, hogy "pápá" és folyamatos "vu-vu-vu" felkiáltásokkal kezembe kapaszkodva megindult feléjük, keresztül csörtetve volna a nagyapja frissen felásott ágyásain is, ha nem terelem helyes irányba. A "tittek" vagyis a macskák annyira nem érdeklik, szívesen meghúzza a farkukat, de a macskák nem adnak hangot, különösebben nem csinálnak semmit, így a csaholó, lihegő, ugató vuvukat sokkal izgalmasabbaknak ítéli. Mikor unatkozik, akkor hamar felvidítjuk a youtube-ra feltett kutyaugatós videókkal (is). Főleg azokat kedveli, ahol a helyszín azonosítható számára, ilyen például a füvön, kerítés mellett rohanó és ugató kutya/füvön játszó kutya/velekorú kislánnyal hempergő kutya és még sorolhatnám. Az autót is meg kellett néznünk ismét, ment az "ő ajtajához", ami mögött az ülése van, nyitogatta, de hiába, mert zárva volt, akkor kicsit hisztizett csalódottan. Imád autózni is. Szerintem a biciklizést is imádni fogja, ugyanis úgy döntöttem, hogy nem veszek már babakocsit, hanem inkább egy olyan bicajra szerelhető, jó minőségű gyerekülést, aminek terhelhetősége 22 kg-ig ( kb. 6 éves gyerek súlya) terjed.

Földönjárónak ezer éve megvan a maga kedvenc kutyája, kicsit tartok tőle, mert harci kutya, bár a gyerekekkel különösen barátságos. Ha a kutya érzi rajtam a félelmem szagát, akkor agresszív lehet velem, pedig én félni fogok. Tartok továbbá amortizált kerttől, kutyaszar lapátolástól, fenntartása költségeitől. Annyit kértem, hogyha már ez  a fajta, akkor legalább legyen ilyen barna színű, mert a fekete-fehérek kifejezetten ocsmányak.
barna staffordshire terrier

2011. március 23., szerda

"A nő férfi mellett...fejetlenné válik"

Próbálom követni a szimpatikus, buddhizmushoz hasonló taoista "cselekvő-nemcselekvés" útját, ami a hétköznapokban annyit jelent, hogy testben és féltudattal jelen vagyok, végzem a dolgom kedvesen, de belül máshol, fensőbb spirituális utakon vándorol elmém. Ez sajnos nem valósul meg, a realitásban élek, aggódom egzisztenciális gondok miatt, ideges vagyok, rosszul alszom és  még el is picsásodtam: szeretném, ha F. virággal, csecsebecsével, apró haszontalansággal lepne meg, és persze váratlan helyzetben vágna gerincre, de durván és alaposan.  

Érdekes ez, már korábbi kapcsolataimban, és más nőkéiben is megfigyeltem, hogy nemem nagyrésze öntudatos felnőtt, realista nőből egy férfi mellett hosszabb távon  nyafizó tinédzserré regrediál, amit ha nem is mutat ki, de titokban csöpögős, szerelmi ponyvafüzeteket olvas. "A nő férfi mellett...fejetlenné válik" mondta egy jó kis filmben*  tétován a kemény amazon főhősnő ugyanezt, aki eleinte félt  emiatt újból elkötelezni magát.  Tudom én a puritán, altruista közerkölcsöket e tekintetben, örüljek csodálatos férjemnek és kislányomnak, húzzam meg magam, dolgozzak értük ezerszer többet, és adjak hálát mindennap a jóistennek, amiért ilyen jó sorom van. Valamint minden nő infantilis, csak idő kérdése mikor bukkan mindez felszínre, ez általánosan elterjedt nézet férfiak között, a fent említettek miatt igazsága is van. Az persze más, mikor ők akarnak horgászni/motorozni/autót szerelni/egyesületekbe tömörülni/kutatni/ a laptopjukba bújva órákig nézegetni ezzel kapcsolatos cikkeket, fórumokat etc.-etc., mikhez mind sok pénz kell és szabadidő, de nekik szabad, mert már felnőttek és jár nekik. Hehhh!

* (= tinédzserré regrediáltaknak készültekben, Thomas Crown ügy)

friss, elszánt, erős Al

Al átment hármassal a kémián, és majdnem ötössel a bioszon. Ügyesek vagyunk. Most angolozunk, ő németből jobb nálam, ha nem ért valamit, akkor próbálom a német párhuzamokkal magyarázni és ez a módszer működik. Sajnos szorít az idő, csak gyorstalpalunk, rendes szövegolvasásra, fordításra (általa), önálló fogalmazásra nincs idő, csak az egyszerű nyelvtani feladatokra. Kár, kár, de ez is csoda eddig, és le a kalappal előtte! Következik a föci, amit mindketten szeretünk, azon belül a légkör, (nyammm), de sajnos itt sem lesz időnk. Bioszból is meglett volna az ötös, ha van időm rendesen elmagyarázni és kikérdezni. Nem baj, ebből a tárgyból így is az osztály átlaga felett teljesített, a tanára megdicsérte. A biológia tanulásnál a kezdeteknél nosztalgiáztam, kölökkoromban  fejből fújtam a földtörténeti korokat is, mert egy ideig geológus akartam lenni. Újraolvastam ezért egyik kedvenc gyerekkori mesémet is (Obrucsev: Utazás Plutóniába), amiben a főhősök egy rejtett részen jura korabeli állatokkal és növényzettel is találkoznak.

Al azt mondta, hogy megbeszélte a babájával, hogy maradjon a hasában addig, ameddig le nem vizsgázik minél több tárgyból.

2011. március 22., kedd

A monoton vasalás közben lehet gondolkodni, töprengeni a világ dolgain. Nem panaszkodhatom, hogy egyáltalán nincs időm szellemi életre. (Egy ideje olyan rendes anyuka vagyok, hogy vasalok, mert egyrészt biztos kellemesebb  Süninek a puhává és simává vasalt alsónemű, másrészt magamra is igényes vagyok, a gyerekem se legyen szakadt.)

2011. március 21., hétfő

háztartási víztisztító -nem egészen értem kategória

Minap tudtam meg, hogy részlegesen nitrát-szennyezett területen éltünk eddig, és nemrégen kapcsoltak át bennünket egy másik vízszolgáltatóhoz. Remek, mert a szülészem sem tudta ezt, és ő biztatott arra, hogy hagyjam az ásványvizet, csapvizet igyak dögivel (régi veseköves vagyok, volt némi rizikója, hogy a terhesség alatt új alakul ki, mert megjelentek a vizeletemben Ca-oxalát kristályok, de a doktor vízkúrája kimosta azokat). Szóval a nitrát és nitrit, mely a földek túlzott műtrágyázásából kerül a vízbe, éppen a terhesekre, csecsemőkre, kisgyerekekre veszélyes, és forralással  nem semlegesíthető. Mi megúsztuk, nem estünk bele ebbe a területbe. Azért elkezdtem utánaolvasni a házi víztisztítóknak, nitrátra speciális kell. 

A forgalmazó honlapjáról azt is megtudtam, hogy a csapvíz, mellyel zuhanyzunk halálos méreg: rákot, ekcémát, tán' még leprát is okoz, így mindenképpen ajánlott megvenni tőle legalább a legegyszerűbb modellt (ára hatvan,- százhúszezer forint), mely közvetlenül a csaptelepre szerelhető, és egy tartályba gyűjti a koncentrált klórt, arzént, ólmot, egyebeket.  Egyvalamit nem értek, és erről a forgalmazó nem ír. Ha megtelik a 10-15 literes tartály a koncentrált szmötyivel, akkor az nyilvánvalóan fokozottan szennyezett hulladéknak minősül, márpedig én még nem láttam olyan feliratú szelektív konténert, mire az lett volna írva, hogy "nehézfémsókat, mérgező folyadékokat, gázokat tartalmazó iszap". Nomeg ha nekiállok ezt háztartási gumikesztyűben és arcmaszkban  kivakarni  (tartályba, zacskóba?) nem leszek tőle valóban beteg, hiszen töményen lélegzem be, fröcsögtetem bőrömre mindazt, amiktől több mint három évtizede semmi bajom? Gyanús, kérem, gyanús.

A másfél-kétmillió forintba kerülő, kertben ásott házi vízmű (például ilyen:) régi álmom, ahogyan a napelemek is, az teljesen más, az hosszútávon valóban környezet-és pénztárcakímélő. Például minek húzzuk le ivóvízzel a WC-t, mikor arra esővíz is megtenné....?

2011. március 17., csütörtök

állásinterjú után

Cébéásfőnökasszony nagyon profinak és szimpatikusnak tűnt, lakásán fogadott az irodájában. Fel akarta írni a nevem, mire nyújtottam át a kinyomtatott, nejlonbugyiba tett önéletrajzomat (melyet szerényre vettem) ahogy megszoktam, amit ő meg nem. Belepislantott majd nyikkant egyet, hogy miért ide...? Azért, mert ahhoz, hogy nagy céghez bejussak interjúra, kell egy ismerős, aki egyáltalán odaszól, hogy ugyan hallgassanak már meg, ilyen meg nincs. 

Sem a két műszakkal, sem a bérezéssel nem lenne gondom, sőt mondtam, hogy nekem nem derogál a raktárban zöldséget válogatni. Ne haragudjak, de ezt nem engedheti, mert sok itt a 8 általánost végzett, akiknek semmilyen más lehetőségük nincs, ezeket a helyeket nekik tartja fenn, engem minimum a pénztárba ültetne, de inkább később a nyáron terjeszkedő sokadik boltjába, valószínűleg ott is majd irodai részbe. Örülök, hogy ilyen okosnak feltételez, de nem borulhattam a lábai elé, hogy drága asszonyom, nekem holnaptól kellene munka! Mindenesetre ez is valami. Folytatom a küldözgetéseket, folytatom a németezést.

Kiegészítés: jogos a kérdés, hogy felvett-e vagy sem? Nem fogalmaztam világosan: nem vett fel, csak kaptam egy nagy "valószínűleget" későbbre. Jelenleg van elég embere, pontosabban lehet, hogy zöldségválogatásra, felmosásra, polcfeltöltésre nincs, de efféle munkára meg nem alkalmazott. Nem tudom valóban ilyen érzékeny-e szociálisan, hogy az alacsony végzettségűeknek akarja fenntartani a helyet, vagy nem nézte ki belőlem, hogy valóban alkalmas lennék a feladatra? (Francba, sminktelenül, melegítőben kellett volna mennem.:D)

belső utak - mi van a páncélom alatt?

Felnőttkorában már sosem lesz önbizalma és örökre sérült, bizalmatlan, gyanakvó marad.-írtam korábbi bejegyzésemben. Érdekes módon  biztosan sokan azt hiszik, hogy az ilyen ember csendes, összerezzen a legkisebb zajra is, könnyen elsírja magát, és mindig egy erős férfiba kapaszkodik. Milyen mulattató elgondolás! Külső páncélt én is növesztettem magamra, hányszor, de hányszor kaptam már meg, hogy nagyszájú vagyok, beképzelt, akaratos, makacs,  irányító, jégszívű, női testben enyhén pszichopata pasas. Igen, a felszínen ilyen (is) vagyok. Ám belül? Nagyon mélyen? Jól figyelj, nem írom le többször: bátran szembenéztem azzal, hogy mi lapul alul, és ki is mondtam. Segítettetek a hozzászólásaitokkal, levelekkel, köszönöm! Most már tényleg rajtam áll, hogy a gyakorlatban is elszámoljak magamban tízig, nem éppen szüleim által belém égetett külső megfelelési kényszer terel-e felesleges, zavarodott tettekre, gondolatokra?
Ma optimista vagyok: előbb-utóbb sikerülni fog, hogy ne így legyen.

2011. március 15., kedd

Ingleichen (3 nap múlva 16 hónapos lesz)

Tudom-tudom, minden (normális) szülőnek a sajátja a legszebb, legokosabb, de Süni objektíven is az. Ma is voltunk családilag játszóterezni, meg van veszve a hintáért és már olyan ügyesen jár, hogy csak nagyon ritkán esik fenékre, de már régóta nem ijed meg ettől. Aztán ahogy utánoz! Minap a seprűt szerezte meg a lapáttal, tegnap pedig a törlőrongyot, és ahogy tőlem látta, azzal kezdett el takarítani. (Nem is törölgetek olyan sokat, mint egy rendes háziasszony, ez is igazolja milyen okos kislány.) Igaz, hogy a falat is kenegette a vizes ronggyal, de a lényeg az, hogy tudta melyiket kell levennie, és például nem a textilpelenkáját hozta. Azt tegnap vágta az ölembe, jelezve ezzel, hogy éhes, mert ezek a cuki előkék nálunk csődöt mondtak. Már régen tud szépen enni,  csak az ölébe terítem a pelenkát asztalkendőként, amit az evés kezdetétől számítva legfeljebb két percen belül félre is hajít. A zárakat már majdnem ki tudja nyitni, és még annyi, annyi mindent megtanult már.:) 
a sapkát önállóan választotta toalettjéhez
(ez az autósülése, állítani kellett a szíjain, de beleszeretett, így pár napig a lakásban volt trónusa)

2011. március 14., hétfő

Helyre lehet hozni...?

Sokáig tagadtam, hogy  mindent alaphibámat rá szabad  fognom szüleimre, mert felnőtt vagyok, értelemmel le lehet küzdeni a sérelmeket. Sajnos nem könnyű, csak ideig-óráig sikerül. Ha egy gyereket módszeresen tönkretesznek, verik, (még az a legkevesebb, a fizikai fájdalom) még azt is meghatározzák neki, hogy mit és mikor olvashat, milyen zenét hallgathat, minden percét beosztják, nehogy haszontalanul töltse a büdös átkozottja az idejét, és ismétlem: folyamatosan csak szidják, szidják minden téren, külsőleg, belsőleg egyaránt, nehogy elbízza magát: annak felnőttkorában már sosem lesz önbizalma és örökre sérült, bizalmatlan, gyanakvó marad. 

Még valami azoknak, kik nagyon szerették szüleiket és korán elveszítették őket. Az univerzum, a természet közömbös irántunk. Tarthatnánk kegyetlennek is, lehetne rá öklöt rázni, de a helyzet rosszabb, a természet hol öl, hol ajándékoz mindenféle rendszer és az egyénre való teljes tekintet nélkül.

magamnak puffogás

Tegnap összevesztem Földönjáróval, azt hiszem tényleg úgy viselkedtem, mint egy hülye picsa, de mindezt belátva kibékültünk és az olyan jó volt! Majd anyámmal beszélve említettem neki a kilátásban levő "szégyenteljes" munkát, mire az előbb azt írta. "Apunak nem szóltam a CBA-ról!". Ez végképp' elhallgattatta bennem a nyafogót. Egy, ők már Süni pár hónapos korában kérdezgették, hogy mikor szándékozom dolgozni, hogy ne F. nyakán élősködjem (aki szerintük egy szent, és a jóisten vezérelt hozzá (sic!). Kettő: még itt tartanak? Szégyenlik ha lányuk fizikai dolgozó? Nagy szerepük volt abban is, hogy a "hozzám méltatlan, proli nővérkedést" befejezzem (még egy nagybácsit is rámküldtek, hogy osszon ki, mennyire méltatlan és megalázó ez a családra, másodsorban rám nézve) de most már érettebb vagyok és szánom őket. Ők már nem a megszerző, az építő nemzedék (XIX. századi, XX. század eleji őseimre gondolok) csak a megtartók, akik eszement, kispolgári módon már csak a formákhoz ragaszkodnak.

Egyik kuzinom nemrégen Bécsben kapott munkát szakorvosként. Igen, ez nagy büszkeség, ez rang, elismerem. Rajtam kívül mindenkiről büszkén lehet nyilatkozni, az egyik nemzetközi jogász, a másik sikeres közgazdász/ kutató/ üzletember/ vezető szakember, mind jól keres, jó cégeknél, több nyelven beszél, illő helyen és módon él. Az nem számít, hogy közben mindez csak máz, hogy emberileg, erkölcsileg legtöbbjüket, a teljes famíliát is ideértve, mélyen magam alattinak tartom.

Apám, anyám ha jó szülők lettetek volna, ha nem töritek le már kezdetben az önbecsülésemet a nulla szintre, nem aláztok verbálisan és fizikálisan otthon,  és mások előtt módszeresen üvöltve, hogy haszontalan, lusta és rossz vagyok (hogy lehet egy ártatlan 5-7 éves rossz...?), mindezt folytatva 20 éven keresztül, ha időt szántatok volna rám, és idejében külön rendszerre szoktattok tanulásban, ahogy az összes sikeres kuzinomnál ez meg is történt, ha megvédtek, ha okosan dicsértek, akkor mára nekem is hat diplomám lenne, nyolc nyelven beszélnék, szerintetek illő helyen laknék (lehetőleg Budán, de ha vidéken, ott is jó környéken, nagypolgári környezetben) és lehetne büszkélkedni velem.  Szánalmasnak tartom, hogy csak erre lennétek büszkék. Az, aki hajnali négykor/éjfélkor/összevissza kel, több műszakban, 12-16 órákban dolgozva tartja magát, becsületesen ellátja családját, neadjisten'  még naprakészen és nyitottan gondolkodva követi is a világ eseményeit, az az én szememben nagyobb ember, mint például egy orvosit végigseggelt, szakmáját nem értő és utáló álorvos.

Kedves olvasóim, megbeszélés nem segít,  szakemberrel sem. Voltunk többször közösen is pszichológusnál, vagy pszichiáternél, aki ha igazat mondott, akkor szüleim által  le lett hülyézve, ha nem, mert fáradt volt, és sokkal súlyosabb esetek várták, akkor elbocsájtott bennünket látszatbékében.

2011. március 13., vasárnap

munkakeresés

Tegnap kiöltöztem éppen annyira, hogy ne hassak dámának, de szimpatikus és potenciális eladónak igen,  felkávéztam magam, elmentem a kertészetbe minden mindegy alapon, ahol mondtam  a tulajnak,  hogy fogalmam sincs a növények neveiről, fajtáiról, de szeretem mindet és gyorsan tanulok. Nos, van már választottja, hogy kit vesz fel, de azért kérte, hogy beszélgessünk már egy kicsit, ha eljöttem. Ő félig német, anyanyelvi szinten beszél németül. Kértem, hogy azért csak szondázgasson, igaz kissé belesültem mikor magasabb fokozatra kapcsolt, de megértően mosolygott. Elkérte az e-mail címemet, nevemet és telefonszámomat. Hátha nem válik be a kiszemelt új alkalmazott? 
 
Majd elrohantam a helyi zöldségeshez, ahonnan kaptam egy fülest, miszerint ott is  keresnek eladót. A főnökasszony már megkezdte hosszú hétvégéjét, de jövő héten személyesen vár beszélgetésre. Proli munka, élelmiszerbolti eladó. Semmi gondom vele, azonkívül, hogy nem a határ túloldalán van. Fiatalkoromban a nővérkedéshez is hajnalban kellett kelni, és takarítani a betegek ürülékeit, váladékait, emelgeni a 100-150 kg-s izzadó testeket, de a lisztes-, és a cukroszsák nem beszél, és nem büdös. Nyilván nem innen szeretnék nyugdíjba menni, egyszerűen csak kell a pénz és úgy tűnik most ilyen helyeken van lehetőség legálisan megszerezni. Csoda, hogy van hol! Csoda, hogy sem a kertészetes, sem a cébéás nem rökönyödött meg azon, hogy efféle szakvégzettségeim nincsenek.  Elég volt hallaniuk és látniuk, pontosabban a cébéás még nem látott, csak hallott. Természetesen a bennem lakó hisztérika számba vette őseit, azt az osztályt, helyet, ahonnan jött, amit otthagyott, átélte, hogy ő a szociológiai deklasszálódás eklatáns példája,  de elhallgattattam, most csak suttogjon. 

nevettető

Tegnap kisminkeltem Al anyját, közben jókat vihorásztunk. Azt mondta, hogy én olyan nyugodtnak, mosolygósnak és boldognak tűnök. Rögtön felvilágosítottam arról, hogy ha látna engem mikor csak ülök magam elé meredve, arra gondolva, hogy minden szar, beszélni kedvem nincs, azon jár az agyam hogyan, merre tovább, mindezt antidepi szedése mellett,  akkor nem mondana ilyet. Persze nem hitte el. 

Megkérdezte azt is, hogy szerintem mi vonzó benne, mert ő magát rondának látja. Itt következett némi kölcsönös női  "te hülye vagy, te vagy a hülye, bezzeg  ha nekem ilyen, meg olyan arcom, alkatom, szemem, bőröm etc.-etc. lenne..." majd estére rájöttem arra, hogy mi az igazi válasz. Megnevettet. Az kevés, hogy tele van energiával, de okos, humoros és magával ragad, mint egy tájfun. Ez a válasz arra, hogy miközben ő magát rondának látja (jesszusúristen, megint azt mondom, hogy a ronda az igenis én vagyok, egy semmirevaló trampli) miért tetszik annyi pasinak. Majd megírom neki is. Vajon elhiszi? Én sem hiszem el, hogy nem vagyok ronda, mert mikor azt képzelem magamról, hogy nem, akkor valaki lefotóz, meglátok a képen egy torszülöttet, minek következtében tízezred másodperc alatt vág belém késként éles fájdalom, hogy már megint csak ámítottam magam, már megint csak.... 

2011. március 11., péntek

"Az életem egy film, melynek nem túl jó a szereposztása és ráadásul a sztoriját sem értem" /ismeretlen/

Vagyis itt nem változott semmi. Amúgy mire elküldhettem volna az áldemokratikus kérdőívet az alkotmány tervezetről, már meg is "szavazták" azt. Beleolvastam, sokkot kaptam, önvédelemből összezártam, szóljatok ha királyság lesz. Jelenleg nemcsak az én életem érthetetlen és szar film, hanem Magyarországé is.

Sikerélmény, hogy Allal ma bioszoztunk a matek után, utóbbiba csúnyán belesültem, frusztrált  is rendesen. Azt hiszem Al annyira nem élvezte a tengeri herkentyűket, élő őskövületeket, az egyre rendszerezettebb lényeket, mint én. Nem baj, előbb-utóbb  eljutunk közös kedvencekhez is, miket direkt a végére hagytunk csemegének.

2011. március 8., kedd

tegezés-magázás

Walaki blogbejegyzése ihletett. Rögtön azzal kezdem, hogy mivel nem értek vele egyet: hogyha mindenki tegeződne (és egy nyelvet is beszélne) eljönne a világbéke. Az emberállat ragadozó, a pénz mindig kevés, az összes sci-fi író tévedett abban, hogyha egyszer teljes egyenlőség lesz,  mely a közös, tegezős nyelven való kommunikációt is magába foglalja, akkor a társadalom minden tagja elégedetten és rendesen teszi dolgát. 

Idős embert nem tudok letegezni. Az idős ember fogalma relatív, mert öregszem, szüleim korúak lassan annak számítanak. Mondjuk legyen jelenleg 65+, és az adott ember személyiségét, kulturális gyökereit figyelembe véve. Falun például a mostani 70+ éveseknek természetes, hogyha valaki akár csak 10 évvel fiatalabb náluk, akkor azt tegezik, de sértés, ha az visszategezi őket. Családon belül pedig szinte kizárt, hogy a "gyerek", legyen az akár 50 éves visszategezzen. Nagyvárosi, művelt embertől sért ha letegez, de cserében magáznom kell. Erre igazából csak egy példa volt magánéletemben, ma már ragaszkodnék ahhoz, hogy kölcsönösen magázódjunk. A nyár végén 98 évesen meghalt nagymamámat mindig magáznom kellett, de ez nem okozott gondot és nem emiatt nem kerültünk közelebb egymáshoz. 

Munkahelyeimen mindig természetes volt a tegeződés. Hivatalos ügyekben nem szeretem. Budapesten következetesen magáztam minden eladót, ügyintézőt. Itt furcsa volt, hogy tegeznek. Visszategeztem. Majd újabb gárda jött a boltokba, akiknek én már asszonyság vagyok (jó, hogy nem néniznek le) és magáznak, így velük visszatértem a magázódásra. 

Magánéletemben két nagyon jó fiúbarátom van, az egyikükkel kezdetektől fogva magázódunk. Mindkettővel játékból indult, régi nyelvezeten leveleztünk, szerepeket játszva, melyekhez nem illett a tegeződés. Aztán ez állandósult, BG-vel mind élőben, mind levelekben magázódunk, Janiccal csak levelekben. A régi szavak, szófordulatok ismerete sokkal tágabb teret nyújt az élcelődésnek, a kifinomultan való basszamegazéletezésnek, mint a mai leegyszerűsített köznyelv.  

Az egyik unokatestvéremmel viccből, kora tinédzserkorunkban  megtanultuk nagyapánk tájszólását, a palócot, ha vele beszélünk, automatikusan erre a külön nyelvre váltunk. Idegenek, közönség előtt megrökönyödést váltva ki ezzel, ami mulattató. K.-val következetesen alpári jassznyelven társalgunk, merő szórakozásból. A nyelv nemcsak eszköz, hanem kimeríthetetlen játék is. A magázódás, tegeződés benne csak egy újabb felület, melyen a hozzáértőknek mulatni adatott.

mára

Annyi mondanivalóm van, hogy módszeresen, és profi módon baszom el az életemet, mely létezésének értelme egyre kevésbé értelmes.

Másnap, higgadtabban. Felcsillant a remény, hogy bekerüljek az Oetkerhez, ami szintén itt, J.-n működik. Felhívtam a pesti központot, a humán osztályt kértem. Olyan nincs, éppen keresnek is HR- vezetőt. Nem ezt pályáznám meg a pudinggyárban, semmi közöm a HR-hez, én csak tintanyalónak jelentkeznék, aki a követelményeknek elégségesen beszél angolul, németül, és tintanyalói karrierje is van. Elértem a helyi mancikákat, tintanyaló kell, de  kifejezetten TB-ügyintéző. Körülbelüül sejtem mit csinálhat, három hét alatt meg is tanulnám, de erről nincs papírom. 
Azért miután ledaráltam, hogy mégis miket, hol csináltam, azt kérték, hogy küldjem el az önéletrajzomat. Tegnap este értelmetlennek találtam mindezt, mindent, semmirevaló, felesleges szarnak éreztem magam, de nemcsak emiatt. Bőgtem az ex-életem után, ilyesmik. Elküldöm, persze. Egy e-mail az semmi, de hátha, hátha....

2011. március 6., vasárnap

helyi pletykák

Alnak ellinkeletem a blogom címét, és mostantól tőle függ, hogy mit írok róla és mit nem, sőt kérésére ezeknél a kommenteket is letiltom.

Na pletyka az itt is van bőséggel, és mégcsak nem is az öregasszonyok a legfőbb terjesztők, bár kétségtelenül erős alapjai a falun belüli informális kommunikációnak. Földönjáró szerint kihalásukkal a pletykálkodás is megszűnik majd, de szerintem nem, mert ez lételeme az embereknek, azért fogynak tonnaszámra a bulvárlapok is. 

Korábban említettem, hogy még csak terhes voltam, de valamiért elterjedt, hogy Földönjáró már meg is nősült, a szemét önző állat nem szólt senkinek, és legénybúcsút sem tartott. Természetesen csak a gyerek miatt házasodtunk össze, és megalkuvásból, mert öreglegény volt, én meg valami jött-ment pesti vénlány, aki valahogy megfogta magának.:D Aztán azt is előbb tudni vélték, hogy már meg is szültem, egyik szombat éjjel nagy hanggal tajtrészegen beállított Karcsika (nevezzük annak) és kereste a kisgyereket. Mondtuk, hogy kicsit várjon még, körülbelül úgy két hónapot, a baba addig a hasamban lakik. "Karcsika" amúgy jóindulatú gyerek, esze nem sok van, kissé elveszett is, haragudni nem lehet rá,  a helyzet amúgyis inkább vicces volt.

21 évvel ezelőtt Földönjáró egy autó utasa volt a hátsó ülésen. A vezető az egyik vasúti átjárón összeütközött egy  kombájnszerű valamivel, amit egy moszat szintjén vegetáló sofőr vezetett. A gép  csápja berobbanva a szélvédőn Földönjárót a hátsó üléshez szegezte, eltörve a gerincét. Sokáig az sem volt biztos, hogy nem marad-e béna? Hál'istennek nem maradt. Akkoriban a következő pletykák keringtek. a)F. motorral elütötte a sofőrt, aki az autót vezette, mert megátalkodott motoros kölke, fene a fajtáját az ilyeneknek.  b) F. a helyszínen darabokra szakadt, talán már meg is halt. c) F.-et a kórházban deréktól lefelé levágták(!), tolókocsiban kerekes székben vegetál. Sajnos a többire már nem emlékszik, pedig erősen faggattam, hogy még viccesebb legyen ez a poszt.
(a sárga mindenkit szimbolizál, aki röhög ezeken, engem is, akit legtöbbször kifejezetten szórakoztat minden efféle ordas baromság)

2011. március 5., szombat

új magyar alkotmány-tervezet a népnek; nevessek vagy sírjak?

(Első reakcióm gyomorgörcs volt a hivatalos címzéstől, már megint ki, és mit akar fizettetni velünk?! Ez nem paranoia, hanem empirikus tényeken alapuló eseménysorozat, megszokni  képtelenség,  megszökni talán lehetséges.)

Nem kellett sokat gondolkodnom azon, hogy hova tegyem az ikszeket, és a három sornyi személyes véleményhez is hozzátettem a magam javaslatait. A vélemény kifejtésére hagyott hely roppant szűkös, gondolkoztam azon, hogy ne csatoljak-e külön lapot? Nem csatolok. Tudjátok miért nem? Mert jólesne, hogy igazi demokráciásat játszva kíváncsiak az egyes polgár, jelen esetben az én véleményemre is, de sajnos nem erről van szó. Kampányfogás, az adóinkból. Azokból, amiket a megfogható birkákról (rólam is) mindenféle ürüggyel le lehet nyírni. Esztelen pazarlás, ami felháborít. Különben is hány ember érti majd ezt meg? Aztán hányan fogják vissza is küldeni, mikor szavazni sem... Azért a sajátomat névvel, lakcímmel feladom, úgyis mennem kell postára más miatt.

egészségfasizmus

Belepislantottam a híradóba, elkaptam azt, hogy "aki cukorbeteg, szívbeteg és nem fogy le, nem szokik le a dohányzásról, attól megvonják majd a TB támogatást." Jó, akkor az majd meghal, ha nem lesz pénze teljes áron kiváltani a gyógyszereit. Úgyis meghalnak emberek infarktusban 45-55 között, akiket én ismertem mind vékonyak voltak, nem dohányoztak, cukorbetegséggel sem küszködtek csak éppen a stresszel és kimerültséggel. 

A többiek? Milyen fokú az az elhízás? 35-40 BMI feletti? Kap a beteg segítséget az államtól, hogy lefogyjon? Támogatott pszichiáteri kezelést (nem 2 percet, rendes foglalkozást), beültethető gyomorgyűrűt? Sokszor a szegény az, aki hízik, mert csak kenyérre, krumplira, szalonnára van pénze. Salátára, lazacra, fittness teremre, személyi edzőre nincs. Uff. Dohányzás....Na ameddig meg nem írom a magamét, olvassátok Zappot. Klikk.

Füldönjáró hozzátette, hogy bár ehetne szalonnát. :D Mondtam neki, hogy  igaz, ő cahexiásként (kóros soványság) ehetne, de büdös bagós, aki ha meghal tüdőrákban, még a sírját is leköpik majd. Bár nem lesz sírja, mert az is drága, ezen már sokat poénkodtunk, hogy csak semmi síremlék se nekem, se neki.

2011. március 4., péntek

a nap jó híre,

hogy Földönjáró 2 nap szerelés után a helyi cigányvajdáéktól lomizott motort (használaton kívüli disznóólba voltak beszórva tömegével, 'há ott vánnák, válogássá') be tudta üzemelni, hajtja az esztergát, így végigdolgozhatja a teljes hétvégét. Hurrá. Ez a mi családi életünk. 

Igaza van Mollynak abban, hogy szeretne még több babát. Én is. Még kettőt, de öregnek érzem magam újabb terhességekhez,  egy lyukban lakunk, teljesen le vagyunk égve és mindkettőnknek nagyon keményen kell tartania magát, hogy ne boruljon ki. Úgy értem, hogy komolyabban. Azért tényleg jó lenne még legalább egy kisfiú, csak persze nem most. 

Másnap: Földönjáró ezt is kiegészítette, azt mondta, hogy ő aztán nem borul ki. (Khmmmmm.) Igaz ma bejelentette, hogy megmentette a vállalkozást, elkészült a vasak fele. Mondtam, hogy arcoskodjon nyugodtan, ez tényleg nagy dolog volt, fogalmazzunk úgy, hogy a "családi céget". A héten szállítom  is be a vasakat, éljen, éljen.

logikai pozitivista ateista férj

-Az ateizmus, vagyis isten tagadásának léte is egyféle hit. Meggyőződés nem lehet, mert isten nemlétére sincs bizonyíték.-hecceltem minap Földönjárót.

Földönjáró (bár erről nem tud, de különösebben nem is érdekelné, ahogyan a filozófia sem) logikai pozitivista, akik szerint minden istenről való beszéd értelmetlenség, mivel semelyik metafizikai állításnak nincs tapasztalati ellenőrizhetősége, és így igazság-értéke sem (nem lehet igaz vagy hamis), ennélfogva nincs kognitív értelme. A  "Létezik-e isten?" kérdés szigorúan véve kognitívan értelmetlen, bármennyire értelmesnek tűnik is. Mindezentúl az empirikus igazolás kritériumát, vagyis a bizonyítékot, verifikációt az általános vélekedésnél erősebben értelmezi ő is: neki az empirikus igazolás hiánya nem csupán az igazság, hanem az értelmesség kritériuma is. Magyarul minden hívőt hülyének tart, de elismeri, hogy hívőnek, pláne agyalágyultnak lenni kegyelmi állapot lehet.

Magamat továbbra sem tudom bekategorizálni, számomra az ateizmus, amennyiben tökéletes tagadásként értelmezzük, nem elfogadható. Hiányolom a cáfolat bizonyítékait, ugyanakkor azt, amit transzcendesnek nevezünk (nem keresztényi, bármilyen értelemben). a hétköznapi életben többször tapasztalom. Már egy komolyabb  meditáció is ilyen, vagy az, hogy eszembe jut hozzám közel álló, esetleg álmodom vele, és ebből tudom, hogy keresni fog órákon, napokon belül. Vigyázat, szkeptikus vagyok, nem hiszem, hogy ezek isteni eredetűek. Agyunk, testünk működését a mai napig alig ismeri az orvostudomány.  Visszakanyarodva az istenek létezéséhez: mindez teljesen független attól, hogy elfogadom azt az általános tételt, miszerint az univerzum végtelen, egy végtelen univerzumban pedig minden lehetséges, istennek nevezett entitások létezése is.

2011. március 3., csütörtök

áhh, ennek nem tudok címet adni

Ha tényleg létezik isten, akkor valóban szadista és ver minket kegyetlenül. Süni szerencsére meggyógyult, ezerrel pörög, Al leckéit nekem is meg kell tanulnom, hogy rendesen ki tudjam kérdezni, de nem ezek miatt vagyok mocskosul fáradt, lelkileg teljesen letörtem.  F.-t kényszer szabadságolták 2 napra, mert a munkahelyén karbantartás van. Ez jogtalan, de Abszurdisztánban aki ez ellen szólni mer, annak kívül tágasabb. Meg is örültünk, hogy végre be tudja fejezni a vasakat, mert kell a pénz. Erre leégett az esztergagépben a félmillás motor. Mert nem volt pénzünk bevezettetni koraősszel rendes fűtést, és a hidegben a motor feladta. 

Három lehetőség van. Újrahuzalozni a házat magasabb amperre, legalább 25-re emelni a hálózat terhelhetőségét, akkor mehet a gépbe az eredeti bika motor, amit a jelenlegi nem bír el. Nincs rá pénzünk. 
F. ma körberohangált minden helyet, szerzett egy használt motort, amit persze még meg kell esztergálni, hogy beférjen, ehhez el kell rohannia máshoz, majd ismét villanyszerelő és próba, hogy elviszi-e? 5-7 kW-s motor az ideális, 3 KW-set tudott felhajtani. Legalább visszaviheti, ha nem jó. 70%-os esély van arra, hogy nem elég az ereje ahhoz, hogy beindítsa a monstrumot. Harmadik lehetőség, hogy vissza kell vitetni a vasakat, mert kész, kaput, most már nincs is min legyártani. Be kell mennem Óvárra babakajáért, talán lesz még elég benzin a kocsiban. El kell kezdenem törleszteni a kamu okokból rám kirótt apeh büntetést. (Szerintük nem jelentettem időben, hogy vettem autót, faszt nem, ki se adták az önkormányzaton az engedélyt, még azt is be nem adtam, meg hogy késtem 2009-ben a TB befizetéssel, mikor lófaszt, még ők jelezték, hogy túl is fizettem. Direkt amúgy, hogy ne szívózzanak. Szívóznak. Átlagember apeh ellen még nem nyert, 5000 Ft a fellebbezési kérelem,  ezt a lehetőséget kilőttem, elég volt a 2500 Ft-s részletfizetési is. GYED-ből.) Széthasad a fejem.

Nekem azonnal kellene munka és pénz, azonnal, de hogy én perceken belül elájulok és egy büdös kukkot nem tudok németezni meg CV-ket szerkesztgetni, az fix.

2011. március 2., szerda

benzin áremelés, szokásos kifogásokkal

Mi a jó büdös közünk van nekünk, akik csakis az oroszoktól veszünk gázt, a líbiai válsághoz? Semmi! Olaszország, Franciaország például vett tőlük, a holtankoljak.hu-n néztem, hogy ott valóban 400-450 Ft-ra kúszott egy l, 95-ös ára. Ausztria is az oroszoktól vesz, ott 355 Ft/l az átlagár. Tehát itt az újabb áremelés nem indokolt, csak kifogás. Putyin  az arab forrongás kezdetekor maga piárolta magát az egész EU-nak is, hogy ő a tutibb eladó, és mivel jó üzletember, még azt is el tudom képzelni, hogy akciós bevezető áron kínálná a kőolaját. Itt mindent be lehet adni az embereknek....? Lehet, hogy nem, de pofátlanul akkoris megteszik, most éppen Orbánkirály.

"Nem félsz attól, hogy nagyon kimerít?"

Kérdezte Földönjáró. Nem. Egyrészt' nemsokára szülni fog, és le fogja foglalni a babázás, másrészt' megmondtam neki, hogy csak addig érek rá ennyire (napi 2 óra a napomból, ennyit rá tudok szánni) ameddig nincsen munkám. 

Mi a hasznom ebből? Kénytelen vagyok időben felkelni, példát mutatni azzal, hogy a lakás örökké rendben legyen, tehát saját magamat is visszakormányozom egy rendszeresebb, és fegyelmezettebb életre.
Kezdünk összebarátkozni, végre nem egyedül vagyok egész nap, de nem feledkezem meg arról, hogy még gyerek.

Summa summarum, éppen a saját területembe buktam bele eddig, mert túl sokat tudok. Elhozta nekem a magyar és nyelvtan könyveit, megkönnyebbültem, hogy a tanára irodalomból a jó öreg, és megbízható (hülyék által lemarxistázott, elavultnak tartott) Matolcsy-ból tanít.

2011. március 1., kedd

fától az erdőt

Al már hajnali 9-kor hívott (én kómában, éppen hűtőfürdőztetve a tegnapi oltásoktól kissé belázasodott és betegséghez nem szokott, tehát extra hisztis Süncűrt), hogy  jöhetne-e inkább délelőtt? Végülis miért ne? 

Kiderült, hogy félreértettem, magántanulóként folyamatosan vizsgáznia kell. A magyartanára féléves anyagot adott fel, ótejóég. Mondtam, hogy kezdjük úgy, hogy minden tételt kidolgozunk vázlatnak, nekem annakidején ezt mondták, hogy így a kettes biztos. Első tétel Antigoné. Nnna izzadtam, ejj az ókor nem az én asztalom, de azért kérdeztem, hogy mi volt ezzel a jóasszonnyal? Tragédia volt ez? Nem vettétek a dráma fajtáit...? Nem is olvasta. Hinnye. Itt mivel a "nem az én asztalomat"  úgy kell érteni, hogy valószínűleg most is ötösre felelnék belőle, teljesen dilettáns, botcsinálta tanárként túl sok információt zúdítottam rá. Aztán feladtam, találtam egy kidolgozott Antigoné tételt a neten. 

Mikor a kémiát emlegette, megint összeszorult a gyomrom, elektronpályák, bonyolult molekulaszerkezetek rémlettek fel. Lóizét. A mi általános iskolai anyagunk, egyetemes gáztörvények, Avogadro-törvény, poláris-apoláris kötések etc. Ellenőriztem neten, tényleg ez a mai átlag tananyag elsőben. Utólag örülök, hogy velünk vért hugyoztatava, sokkal magasabb szinten tanították mindezeket, mert lám a "kémiából hülye vagyok" ennyire relatív. 

Al 0. évfolyamra járt németből, így most elsős. Nagyon okos, kedves lány, és Süni, akinél addigra hatott a lázcsillapító kúp, állandóan mászott volna rá,  teljesen beleszeretett, valósággal elszomorodott mikor elment. Én még ilyet nem láttam, Sün eddig csak a fiúkért volt oda, az is igaz, hogy Al nagyon jól bánik a kisgyerekekkel, 16 éves létére jobban mint én.

Nem igaz, hogy az apja meghalt, az a nagyapja volt, és az ő karjaiban halt meg gyerekkorában. Azóta gyűlöli az alkoholizmust és az alkoholt, és nem isznak a szülei, akik együtt vannak, teljesen normális családként, és az anyja kifejezetten örült, hogy gondjaimba vettem. Az anyja Földönjáró általános iskolai osztálytársa volt, róla többet eddig nem tudtam meg, Al az apját szereti nagyon, és a kistestvérét. Nem iszik, már nem bagózik, utálja a bulikat, szeret főzni, ateista, jól nevelt, karcsú, természetes vörösesszőke, összességében nagyon jó kis nő lesz, most még félig gyerek. 

Tisztázódott a terhessége ügye is, azért nem vett tesztet, mert szerencsétlennek szépen, rendszeresen megjött. Anyámnak is ugyanez volt, azért anyám is csak a 4. hónapban tudta meg, hogy terhes velem. Al persze elvetette volna, de akkor már késő volt, először öngyilkos akart lenni, aztán túllendült ezen, és végülis a pozitív oldaláról nézi mindezt. Így, hogy ennyire fiatal, még bármi lehet belőle, és ne feledjük ott van a családja, a kistestvérei, akik majd szinte testvérei lesznek a picinek. Fene tudja, talán még jobban is járt így, mintha 10-15 év  múlva teljesen egyedül kellene megbirkóznia ugyanilyen helyzettel. Szóval holnap délelőtt kémia.