Van ez az állapot. Áttkattan az agy, a test emlékezik és mozogni akar, de egészen addig, még ki nem fárad annyira, hogy az elméből minden szorongás eltűnjön. Ez a hiányérzet gyötör most, mert ma nem volt bébisziterünk, Sünmi ráadásul ismét fogzik, nem mertünk alattomban megszökni előle. Már egy, nagymamis, punnyadtaknak tervezett futás is elég volt ahhoz, hogy a testem felriadjon. Két év kihagyás nem hosszú idő. Minden izmom feszül, adrenalinbomba robbant bennem, tele vagyok energiával, de ez most éppen nem jó. Ez a kezdet, ahogyan a test felpörög, ekkor nem segít meditáció, csak a sport. Hagyni kell a testet, hagy kapja meg a magáét. Mindjárt jövök.
A méteres zsírtömbök kemény színizomban folytatódnak. Bedurrant a karom, lábam, fenekem, mindenem. Érzem magam. A mai családi fotókon minden képen egy sápadt kövér disznót látok. Egyet sem mentettem el. Igen, igen azért az énképemen is dolgoznom kell még, pláne ha anorexiás sztárok az ideáljaim.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése