2012. április 3., kedd

jó meleg van a lakásban

Már nem lehet szenet kapni, fára pedig nincs pénzünk. Anyósom elővarázsolt újabb bőröndöket a pincéből, melyekben bepenészedett gyerekholmik (anyám gyűjtése), újabb egyetemi jegyzeteim, régesrégi szerződéseim, bizonyítványaim voltak. Korábban gyűjtöttem az összes igazolványomat, az anyám által becsomagolt gyerekkori hajaimat, ritka levélpapírokat, egyebeket. A M. családi papírfotókat undorodva csaptam vissza a dobozba, majd jól begyújtottam mindezekkel. Az elmémben erről emlékeim bőven vannak, több is mint szeretném. Kiválóan égnek. Anyósom megjegyezte ekkor, hogy ő már most szelektál, hogy a halála után minél kevesebb kramancot kelljen eltakarítanunk. Tényleg-mondtam neki hangosan, de választ nem várva-ki a fenét érdekelnének ezek a kacatok, ha meghalnék? Senkit az égvilágon. Bólintott, hiszen ez tény. Nevettünk, forgattam a kezemben a 2004-ben kiadott ECDL bizonyítványt. -Azt még ne dobd el, pláne, hogy megdolgoztál érte!-mondta. Pont ezért?-kacagtam-Mindent tudtam, csak nem volt róla papírom, legfeljebb azzal dolgoztam, hogy a gazdasági igazgató vizsgáját is le kellett súgnom. Különben olyan gyorsan változnak a programok, hogy ez a papír már szinte semmit sem ér. Node még megtartom, egye fene. Holnap a kézzel írt naplóimmal és egy nagy bőrtáskányi gyerek,- és kamaszkori levelezéssel fűtök be. Aztán kidobálom szépen a ruháim felét ismét. Pontosabban azokkal is fűtök. 

Az orvos előzetes diagnózisa Attilára idegkimerültség, avagy divatosabb nevén menedzserbetegség. Szerinte még éppen időben ment el hozzá, szerintünk is. Elégetek mindent ha kell, csak gyógyuljon meg. (Jó, nem ezen múlik, inkább azon, hogy vegyenek fel rabszolgának és bírjam is.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése