Mósivakearimaszen...

Ismeritek azt, mikor az egyszerű ember tagoltan és ordítva beszél magyarul a külföldinek, hátha akkor jobban megérti? Újabban rám portugálok írnak így, valószínűleg az egész világon ilyenek az egyszerű emberek. A spanyolt még csak-csak megértem az olasz után, de a portugált már nem. Grazie, gracias és obrigada. Sőt obg. Hiába válaszolok angolul/olaszul, hogy nem értem bocs, mondja a magáét, én meg megnézem a gugli fordítóban, hogy káromkodott-e? A bajbis játékomon stylist lettem, a sikeres eladások után kapok játékpénzt, a portfólióm alapján gyűlnek a kuncsaftjaim. Kár, hogy nem vagyok igazából is stylist. Ejjj. Az irodai mancika állásokat nézem, tetszik egy japán cég, a soproni helyen (még messzebb van Győrnél, megint a gyerek az akadály, mindig és mindig) japánul is tanítanak, ha felvesznek valakit. Isteni lehet, imádom őket minden beteg baromságukkal együtt. Mósi-vake-arimaszen...(sajnálom-én kötőjeleztem, hogy könnyebb legyen kiolvasni.)

Majd lesz valahogy

Reggel valahogy elvittem Sünt a bölcsibe, aztán elvágódtam és aludtam, aludtam, aludtam. Mire felébredtem, már ellazultam. Egyszer már hallgattam A.-ra mikor nyáron kiléptem a szimpatikus "rabszolgatelepről",  körülbelül 2-3 hónapomba telt ezt megemészteni, hát most nem fogom megint parancsára szívatni magam, ennyi.

morr

Ezt a fajta munkát ne is végezze olyan ember mint én, akármilyen válság van. Jópár éve megtanultam, hogyha egy helyre belépve vörös vészvillogók kapcsolnak be a tudatomban, hogy "neeee-neeee!" akkor azt a munkát nem szabad elvállalni, mert jó vége nem lesz. Itt "üvöltöttek".

teljesen kiborult, hisztérikus

Felvesznek, igaz kissé szájhúzogatva, mert 12 év alatt elözönlötték a diplomás ápolók a szakmát, a magamfajta már sebészetre sem teheti be a lábát, még próbaidőre sem. Felajánlottak egy pokoli helyet, tulajdonképpen már a kezdésem időpontja is megvan. A pokoli hely szép nevén ápolási osztály, gyakorlatilag egy szakmai kihívást nem igénylő elfekvő. Nem  mondom, gyönyörűen fel van újítva, az ott dolgozó ronda és altruista nővérek nagyon kedvesek, ha nekem lenne idős, magatehetetlen hozzátartozóm, én is szívesen vinném oda. Teljesen kilógok a sorból, a szar- és húgyszag azonnal a gyomromnak szaladt, elrémültem a formalinos hulláknak tetsző múmiáktól, akik moccanatlanul feküdtek az ágyaikon, némelyik kómában. Feladat 12 órában, hétvégén is/ éjszaka/ nappal randomszerűen, úgy, hogy minden hétvége beleesik, ezeket papiztatni, pelenkázni, slaggal leveretni mosdatni. Rettenetes! Itt állok 40-hez közeledve, a gyerekszülés és nevelés, a válság kiszedett az eddigi jó kis szakmáimból, normális irodai állások legközelebb Győrben akadnak (kurvamessze innen) a házasságom feltétele, hogy dolgozzam én is. Meg ne panaszkodjam. Márpedig igenis, panaszkodom. Még semmit nem írtam alá különben. Hát azért tanultam én anno más irányban, hagytam én ott a fasza lakásomat, életteremet a nagy cejjelemért, hogy aztán itt félig megőrülve drága anyósom mellett egy lyukban az isten háta mögött még lejjebb kezdjem, mint 18 évesen?! Legszívesebben felkötném magam most rögtön, én ezt nem bírom, nem bírom, nem bírom.

Most kezdek izgulni, de nagyon

Eddig, mint írtam félretoltam magamban azt, hogy 12 év kihagyás után hogyan is boldogulok majd nővérként. Amiket még én tanultam szerencsére jórészt elavultak, az eszközök már pár évvel később is kicserélődtek, korszerűbbé, egyszerűbbé váltak. Node mi van, ha rámdörren egy orvos, hogy készítsek elő pl. sternum punkcióhoz (csontvelő mintavétel a szegycsontból)? Egyáltalán még tálcára kell kikészíteni, vagy van kötözőkocsi, aztán csak behúzom a beteg mellé? Node onnan is elő kell készíteni...Na és mostanság mit? Nagyra voltam anno többek között a vérvételi és branül beültetési technikámmal, de mi van, ha a kezem már elfelejtette a mozdulatokat? "Kopasz" leszek ismét majd' 37 évesen. Ugyanazt kísérelem majd meg, mint fiatalon, rátapadok egy dörzsölt tapasztaltra és lesem. Akkor kedvesek voltak, segítőkészek, mert félig kölyök voltam, meg maguknak neveltek, és az egészségügy is más volt....Könyveket, protokollt kérek, ha vannak. Babonából még nem vettem civilként rühellt fehér zoknikat, pólókat, bugyikat és kényelmes nyanyapapucsot.

helyzet

Érdekes, a legkevesebbet arra gondolok, hogyan fogom bírni 12 órás műszakokban egy olyan szakmában, amiben 12 éve nem dolgoztam. Millió egyéb szerveznivaló van. A németországi projektnek annyi, a cég gyanús volt, írtam nekik, hogy mégis milyen szerződés garantálja, hogy kint nem fillér nélküli feketemunkásként találom magam, ki tudja milyen svábbogaras jégverem szuterénbe bezárva, a világ minden tájáról szedett-vedett népekkel? Válaszra sem méltattak. Erről ennyit. 

A lakást megnéztük, ha jól kereső huszonévesek lennénk, akkor isteni lenne. A helyi Váci utca egyik mellékutcájában, bulizni, mászkálni, vásárolgatni rogyásig lehet. Viszont nekünk már nem ilyenre van szükségünk, parkolni nem lehet (ez csak a magyar belvárosok sajátossága?), zöld semmi, tavasztól őszig nem lehet aludni a bulizóktól, megőrül az ember a sok lődörgő turistától, játszótér csak messze van, ráadásul nyáron megfullad az ember a hőségben, amit a kövek okádnak vissza magukból. A tulaj is visszataszító volt, amúgy biztos még sok érdekes alakkal fogunk tárgyalni. 

Bölcsi rendben lesz, beszéltem a főnénivel, ha mindketten tudunk papírt mutatni arról, hogy ebben a városban dolgozunk, akkor szeretettel vár. Egészen július 1-ig, ameddig életbe nem lép egy új tv., hogy mindenki csak a lakóhelyén működő bölcsibe viheti a gyerekét. Kell addig szerezni lakcímkártyát olyantól, akivel kölcsönösen megbízunk egymásban. (Egyelőre ilyet nem ismerek az ex-némettanáromon kívül aki most vált, ki tudja ő hova van bejelentve.) Ez csak az alap, kell keríteni (miből, kit?) bébiszittert is, mivel egyikünk sem egy műszakos állásban van/lesz. 

A legnagyobb gond viszont a lakás. Szinte alig van kiadó albérlet, mert sokan eladták az ingatlanukat, hogy végtörleszteni tudjanak, és albérletbe mentek. Továbbá elözönlötték a várost az ország minden tájáról a vendégmunkások, a nyári ex-munkahelyemre naponta 200 reménykedő próbál bejutni. Sokan csak 1-3 napig dolgoznak ott betanított munkásként a gyártósorok mellett, de addigis özönlenek hordákban. Ezt kihasználja sok mohó tulaj, akik "munkásszállót" csináltak a lakásaikból. Láttam ilyen képeket, 40-50 nm-s lakások telepakolva szedett-vedett ágyakkal, heverőkkel. Rengeteg szlovákiai magyar vagy szlovák is itt dolgozik, akik jobban meg vannak fizetve, mivel az állam nem utánuk adózik, ők könnyen letesznek az asztalra félévi kauciót, és már ott is vannak. Mindez még rosszabb lesz, ha az óvári cég nyeri el a BKV új busztenderét. Érthetően még többen özönlenek majd ebbe a sarokba olyan megyékből, ahonnan csak mi is kósza híreket hallunk, hogy teljesen reménytelen helyzetben vannak.

Azért mi továbbra is szeretnénk beköltözni. Olyan szempontból jó helyzetben vagyunk, hogy ide mindig visszajöhetünk, van egy bázisunk.

Sün, az utazó

Nem is kérdés, hogy holnap minek öltözik a bölcsis farsangon: felfedezőnek, utazónak. Ezt maga kreálta, minden viszontagságtól védő macis pokróccal, és még a járműről sem feledkezett meg: ráült a játékbuszára.

már nem merem leírni

Leírom, két óra alatt kiderül, hogy nem úgy van, átbaszás, az meg mégsem, de lehet, hogy mégis, rabszolga leszek ha kellek, ha nem akkoris, lakást nézünk, be akarunk költözni a "városba", hű, városiak leszünk ejha, de ez is változhat, minden változik. Máris beleszerettünk egy belvárosi lakásba, amit csak vasárnap nézhetünk meg, de lehet, hogy addigra a tulaj rég' kiadja. Le kell csapni a következőre, rengeteg az ideözönlött munkás, alig van albérlet.

Pénz közben jött, életkedvem visszatért. Utolsó bagózási orgiámba vetettem magam. Pár napig próbáltam alig szívni, rettenetes volt. Már a harmadik patikussal tárgyaltam a nikotinos rágókról, tapaszokról. A 2 mg-os rágó szimpatikus, mert egyik hajnalban arra ébredtem, hogy nekem rá kell gyújtanom, akkoris, ha kint -20 fok van. Ez egyébként bő évtizede megszokott. Faszt nem érzi a szervezet a hiányt, felébreszt!  Ha másképpen nem megy, jelentkezem a létrás őrültnél elvonó programra, akihez hó végén úgyis mennem kell aszthma kontrollra. Egy gondom van ezzel, maga a létrás doki is bagózik. Ez így hiteltelen, a guru legyen tiszta.

Szóval minden gyorsan változik, de most nagyon elszántnak kell lennünk és lépni végre, mert itt megrekedtünk jóval régebbóta, mint az egészséges volna.

Csodaszép, csodaszép

Nem bírom, elfáradtam. Mit kell háborogni ismeretlen halottakon, tele van velük minden, nekik már jó, bár már én is örökre alhatnék! Csodaszép életem van, és egyre szebb és szebb. Egészségem kifogástalan, ma csak egyszer rázott ki a hideg, ugató köhögőrohamom sem volt még. Rengeteg munkahely közül válogathatok, már nem győzöm visszautasítani a tolakodókat, akik mindenáron azt szeretnék ha rengeteg pénzért nekik dolgoznék. Ételben dúskálunk, naponta egyszer ehetünk híg moslékot. Férjem vidám, mosolygós, tréfás, állandóan kacagunk. Lakásunk már olyan nagy, hogy Ritus játékból minden este másik szobában alszik. Ritusnak napokon belül bölcsibe sem kell járnia többé, mivel nem tudok dönteni a rengeteg állásajánlat közül, tehát munkanélküli vagyok, így nem tudok friss munkáltatói igazolást leadni. Rengeteg barátom van, mind művelt, értelmes, sokszor összejárunk megvitatni a világban történő újdonságokat. Biztosan velem van a baj már megint, hogy semmi sem elég jó, fájdalom, hideg és bánat szaggatja szét bensőmet, és egy végső nagy, örök álomba hajtanám már fejem.

"a proli menjen esztergályosnak" Orbán

Na ezt megkaptuk. :D E tekintetben még tényleg Kádár is jobb volt. Apropó, ha már az elhülyült idősebb fideszesek: a legtöbb olyan történet, hogy "engem azért nem vettek fel egyetemre, mert nem voltam proletár származású" hazugság. Buta volt, hülye volt, azért nem vették fel. Apámat, bátyját, öccsét, akik osztályidegen professzor gyerekei voltak, nemesi ivadékok, jujj, viszont kitűnően tanultak, elsőre felvették. Egy esetről tudok, ahol egy évig várni kellett, az apuka Horthy testőrségének magasabb rangú tisztje volt. Anyámat, bátyját, akik munkás-parasztoknak voltak bekaszlizva is felvették, igaz anyám mindig panaszkodott, hogy nem kapott emiatt külön ösztöndíjat. Nem baj, a lényeg, hogy aki akart, szorgalmas és okos volt, az továbbtanulhatott. A Kádár-rendszerben.

világok távolságai

Anyám teljesen kiakadt, nem fogja fel, hogy milyen világ van itt. Szerintem titokban azt gondolja, hogy már válunk, csak nem merjük elmondani neki. Vagy én szöknék, mert nem vagyok anyának való és ezt a mesét találtam ki, hogy Magyarországon nem lehet megélni és munkát találni. (Pontosabban legális munkát még lehet, de megélni azt nem.) A szép házukból és hegyükről, a mellettük békésen vonulgató "szegény" fideszesek tömegéből nézve ez valóban irracionális. Még arra is gondolt, hogy ez egy burkolt pornóvállalkozás, de mikor rámutattam, hogy nem 37 éves nőket szoktak elrabolni kurvának, azt elfogadta. Nem volt szívem felvilágosítani arról, hogyha ezen az úton járnék, BBW Milfként még biztosan akadna számomra is zug ezen a piacon. Túl sokáig tartana megmagyarázni már a fogalmakat is.

A racionalitás a proletárok világában, itt GY-M-S megyében, 2012 elején az, hogy a valaha külön kasztként kezelt, komoly fizikai és szellemi munkát végző vasesztergályosok nagyrésze a hónap egyik felében éhezik.  Szinte mindenki svájci frank alapú hitelt vett fel anno lakásra (ejj, ezek a mohó proletárok, sosem tudták meddig nyújtózkodhatnak!)  valaki azóta már elvált (miféle istentelen ember az ilyen!), fizetheti az eltartási pénzt is. A szakszervezetük erős a honi átlaghoz képest, harcolnak ameddig tudnak, de csodákat nem tehetnek.

Node talán alaptalan az én nyavalygásom is, mert az utóbbi 3-5 évben eü.-ben dolgozókat várnak. Az is lehet, hogy én már eleve öregnek minősülök. Nem baj, akkor elmegyek pizzasütő konyhalánynak Burgenlandba a közelbe, ahova tudok ingázni, tegnap találtam egy ilyen hirdetést késő éjjel vagy inkább kora hajnalban.

Sünüs

Belehergeltem magam szabályos pánikrohamba, fulladok. Nem félek én az ismeretlen országtól, (vicces, hiszen csak itt van nem messze és európai) szarok rá, csak ne fagyjak meg, Sün miatt van mindez. Főleg, hogy az utóbbi hónapokban már annyira egymásra találtunk, bojkottáljuk a bölcsit, együtt játszunk, szisztázunk, állandóan mosolyog, "anyaaa" vagyok, rajzol nekem folyót, lila bolygót, "táptájót" (űrhajó) halandzsanyelven elmeséli miken gondolkozik. Attilával kibírja a házasságunk, attól nem félek. Nem lesz könnyű persze, de kibírjuk. A cicák remélem megbocsátanak és megvárnak még élve, mert öregecskék. Sün...Talán még kicsi, és mire hazajövök, ő is. Ez nem előreivás a medve bőrére, a végzetemet érzem, hogy nekem mégis el kell mennem nővérnek, szerzetesi magányban élve. Ne sajnáljatok, csak Sünüs miatt. Amúgy itt semmi nincs már, még jó is kisülhet belőle.

Deutschland

-A.:-Találtam neked egy állást, pontosabban egy hirdetést Németországban!

Én.:-Éppen arról akartam fanyalogni a blogomban, hogy mennyire megutáltam a németeket.

Azért elküldtem a közvetítőnek egy érdeklődő levelet, meglátjuk. Ha felvesznek, legalább németül megtanulok. A családomat nem vihetem magammal, ettől most kurvaideges vagyok, hogyan bírom ki Sünüs és Attila nélkül fél évig, de ha bejön, én leszek az előörs, később el tudom őket tartani. Itt előbb-utóbb éhendöglünk, ránkszakad a ház, mert már javíttatni sem tudjuk, minden bevétel az alapszükségletekre megy el, melyek szerények különben. 
-----------------------------------------------------------------------
Ami a németeket illeti, vagyok annyira épelméjű, hogy értsem idegengyűlöletük okát. Azért még mindig jobbak vagyunk szemükben a törököknél, ezért ugyan feleannyi bérért, mint egy német, de dolgozhatunk nekik. Übermenschkedő köcsögök. Azért itt van egy kis ízelítő az átlagmagyar barbárságáról, a közvetítő cég honlapjáról. "Habár az ápolókkal folytatott személyes megbeszélésen a jelölt azt nyilatkozta, hogy egyenlőre egyedül megy ki, mégis kivitte a családját is. A német partner ekkor gesztusként nagyobb lakást szerzett és segítette a családtagok elhelyezkedését is, a gyerekeknek óvodai, iskolai lehetőségeket keresni, a házastárs ingyenesen vehetett részt a német nyelvoktatáson, ám néhány felvett dolgozónak ez sem volt elég. Információink szerint volt aki arról panaszkodott, hogy A 150 négyzetméteres lakás télikerttel túl kicsi."

hittel nem lehet vitatkozni

A "szegény kisnyugdíjasok", kik nemrég' felvonultak királyuk mellett szimpatizálva, most olyan bődületes mámorban lelkesítették azt évértékelője után, mintha benarkóztak volna. Sajnos apám is egy közülük, ezért fájt a múltkori menet, mindegyik jól öltözött, láthatóan magasan iskolázott, művelt vonulóban őt láttam és a köztünk levő áthidalhatatlan szakadékot. Valójában ez a szűk réteg nem a fidesz nyertese, hanem a korábbiaké. Apámat a fidesz rúgta ki (sok rosszat írok róla, de kiváló tanár, és nem kényszerűségből választották mindig őt tanszékvezetőnek) de még ez sem ingatta meg erős hitében, hogy közös áldozatot kell hozni. Ez mind nagyon szép és jó, sőt szükséges, ha van értelme. Az én szemszögemből nincs. Megint elnéztem a videón a decens idősebb hölgyeket és urakat, legyintettem rájuk, mert eszembe jutott az Új Színháznál tomboló "magyar csürhe". Akik belülről színházat még életükben nem láttak, azt sem tudták mi is van műsoron, de ez mellékes is, mert a felsorolt színművek semmit nem jelentenek számukra. Ezek a nekivadult bugrisok vannak többen, ez lett az átlag magyarból és reszketés fogott el, hogy visszasírom majd a félig hibbant, nyájasan, békésen  lépkedő, amúgy légynek sem ártó apámfélék menetét, ha a Jobbik győz majd....

remek tömegközlekedés

Na most már légitársaságunk sincs. Nagy csinnadrattával előtte át kellett nevezni Liszt Ferenc Repülőtérre, nem mintha Lisztnek bármi köze lett volna a repüléshez, és ideje nagyrészét mégcsak nem is ebben az országban élte le. Érdekes, hogy ilyenekre mindig van pénze az államnak, jé. Tegye fel a kezét, aki ismeri a világ főbb repülőtereinek összes neveit és érdekli is, hogy miket jelentenek! Mivel a Földön élő legtöbb ember nem beszél magyarul, felőlük Uggkalabagócsnak is hívhatnánk a miénket, mert a Ferihegy így hangozhat a fülükben. Liszt Ferenc is, de az a külföldi, aki mégis tudja ki volt, vállat von rá. Én is vállat vonok például a párizsi Charles de Gaulle-ra, hiába tudom ki volt az. Node véletlenül éppen nincs repülőterünk és légitársaságunk, nem is értem hogy történhetett ez, hiszen olyan kiváló vezetőink vannak? Bízom abban, hogy valaki megveszi,  és a sok alkalmazottat sem penderíti ki az utcára. 

Hamarosan csődöt mond a VOLÁN is, akkor itt nem tudom hogyan fognak közlekedni a népek. Talán ha volna lovunk és szekerünk, de nálunk egy ló éhendöglene, és lóügyekben nem vagyok járatos, de annyit hallottam, hogy egy kehes gebe ára is félmillió forint. Eladjuk az autót! Hátha itt is bevezetik a tízezer forintos útdíjat , és ugyan az autó árából akartam elmenekülni innen családostul, de addig is meg kell élni, veszünk hát egy lovat gebét, tákolunk szekeret. Mégsem jó, mert biztosan a lovasszekér után is kell majd adózni, új rendszámot tetetni rá, hatóságilag engedélyeztetni, műszakiztatni, állatorvosi igazolás is kell, hogy adott állat hány kilométeren mekkora terhet, mit és mennyi ideig szállíthat.

Gyaloglunk akkor! A gyaloglás frissíti a testet-lelket, minek annyit aludni, hajnali kettőkor elindul az ember és reggel hatra biztosan beér Óvárra, közben még a tájban is gyönyörködhet. Attila munkahelye (is) azt várja dolgozóitól, hogy akár így is menjenek be, őket nem érdeklik egyéni szociális problémák, hogy ki-hol-milyen messze lakik, tessék megjelenni pontosan, vagy le is út, fel is út. Rend van itt kérem, ebből is érzékelhető.

fületlen-farkatlan szössz

Ez a szülés,- gyerekgondozás téma kimeríthetetlen, kicsit mindenki másképpen éli meg, és az ostobábbja meg van róla győződve, hogy ahogy ő csinálta, úgy a leghelyesebb, ezen gondolkodásmód szerint akkor minden gyerek és szülő egyforma, ami náluk bevált, az a követendő. Ez nem eszmecsere, amiből okulhatnak a felek, az ilyenek dogmatikus barmok.

Én sem ítélem el azokat a fiatal nőket, akiknek fáj a császármetszés. Mert előtte nem voltak kórházban, talán gyulladt foguk sem volt, amit idegkezelni,- húzni,- tályogtalanítani kellett, veseköves rohamokat sem éltek át, vajúdni sem vajúdtak, mert programozott császárra voltak előjegyezve. Pláne a terhességük végén sem keletkeztek rajtuk ödémák, és persze az utolsó trimeszterben nem ült rá magzatuk az ülőidegükre, állandósult becsípődést okozva ezzel, ami borzalmas fájdalmakkal jár. 

Nekem az a kis metszés meg sem kottyant, nem mondom, hogy nem fájdogált, de hol volt az a felsoroltakhoz képest! Micsoda öröm volt végre egyedül lenni a testemben, fájdalom nélkül járni, szinte szökelltem az utcákon mámorosan, mikor sebkötözésre kellett járnom. Járni! Nem vonszolódni dagadt lábakkal, hatalmas hassal, izzadva, lihegve, hanem újra könnyen, normálisan rakosgatni a lábaimat, egyiket a másik után, ajj de jó volt! (Már nem folytatom azzal, hogy mindezt azzal a tudattal, hogy egészséges, gyönyörű kislánynak adtam életet.)

pocilakózók, gügyörészők

Lusta vagyok levelet írni, így Molly témájáról itt fejtem ki a magamét. Terhességem elején fenn voltam baba-mama fórumokon, de annyi agyhalott nyüzsgött ott, hogy fájt. Valaki már amiatt is rámszólt, hogy a terhesség az egy derogáló szó, mert gyermeket a szívünk alatt hordani áldott állapot. Aztán hallgattam élőben azt is, hogy jajj, az első hat hétig majd hálóingben bent, félájultan töltöm napjaimat. No ez sem így alakult, mivel császároztak, úgyhogy (Attilának akkor még nem volt jogsija, én meg nem mertem vezetni) már másnap buszozhattunk be sebkötözésre. Nyilván nem hálóingben. A félájult állapot megvolt, főleg miután mellgyulladás miatt magas lázam is kialakult (a "tejláz", a begyulladt csöcs egy rémálom), de nem volt időm ilyenekkel foglalkozni, mert Sün volt a központban. Szerencsémre olyan apát fogtam ki, aki végig velem együtt szoptatott, altatott, őrködött, gondozott, váltottuk egymást az első időkben és olyan félhullák voltunk, hogy eszünkbe sem jutott a szex. Az első hetekre értem. Arra viszont nem emlékszem, hogy izzadságunkba pállva zsíros hajjal, szőrösen/borostásan hálóingben lézengtünk volna fürdés nélkül. (Ezen nevetek, ami jó, mert most pippantottam az aszthma gyógyszeremből és segít köhögni.) 

Tehát én például azért nem hallatom a hangomat ilyen fórumokon, mert pillanatok alatt rosszul leszek a sok buta nőtől, akiket reménytelen értelmes, józan gondolkodásra rávezetni. Tudiillik, hogy nem attól jó anyukák, ha már a zigótát is pocilakózzák "áldott állapotban", később pedig óriási önfeláldozásként élik meg az első heteket, folyamatosan gügyörészve.

új országot keresünk lakni

Attila Venezuelát választotta, el is olvasgatta a világutazók fórumán (melynek oszlopos tagja őrült barátném Ká., nemsokára most Brazíliába mennek lakni, fél évnél tovább nem húzzák itt sosem), hogy nem kezdő utazóknak való. Sőt, az európai embert sokkolja. Tulajdonképpen amiket leírtak, azok itthon is megvannak: diktátorunk nekünk is van, de a benzin méregdrága. A vendéglátó helyeken ugyanúgy átvernek ha nem vigyáz az ember, gázos kerületekbe itt sem tesszük be a lábunkat. Pénzünk itt sincs, pontosabban valahogy mindig van, csak ott nem stresszelnek ezen. Legyeink is vannak, főleg itt falun. Szúnyogok is, bár maláriát még nem terjesztenek. Ami nem tetszett, az az, hogy állítólag az ottaniak olyan szinten felszínesek, hogy könyvesbolt szinte nincs is, legfeljebb bulvárlapokat olvasnak. Aztán meg őrült káosz van, sokszor minden van a boltokban, máskor meg semmi. Az egyik ott élő magyar írta, hogy napokig nem volt WC-papír, nagyon feszegette már béltartalma, így az egyik reggelen munkába menet  kihajtott a Karib-tengerhez, és beleszart. Ez nekem is erős,  ha eljutok egyszer a Karib-tengerhez, biztosan ez jut majd eszembe. (Bááár főszezonban a balatoni nádasok mentén olykor úszkáló emberi fekáliák.....?)

Új-Zélandot emlegetik ezer éve, mint a tutiságot, csak nem mindenki nyer, ismerünk olyanokat, akik anyagilag óriásit bukva kullogtak haza. Igaz legalább megpróbálták.

nikotintapasz

Tegnap este jó alaposan átolvastam, hogyan kell ezeket alkalmazni, milyen mellékhatásaik vannak. A pitvarfibrillációnál már vakartam a fejem, de a szájfekély kialakulásánál már azt mondtam, hogy na nem.

Amúgy a jókurvaanyját az államnak, erre miért nem adnak támogatást? Annyit elfüstöltem adóba 20 év alatt, hogy igazán nem lenne nagy teher. Meg miért lehet egyáltalán még cigit kapni, ha szinte mindenhol tilos bagózni?

Az e-cigi egy önátbaszás, lusta vagyok előtúrni a HVG cikket arról, hogy a tiszta nikotin beszippantgatása milyen azonnali hörgőtágulatot okoz.

aszthma

A jó hír az, hogy nincs tüdőgyulladásom, és a tüdőm is teljesen ép, tiszták a rekeszek, nincsenek degenerálódások. Ellenben nem működik, mert aszthmás vagyok. Még nem tudom milyen aszthmásnak lenni, a tüdőgondozóban úgy láttam, hogy egyfajta klubtagság. Előbb ide-oda terelgettek, A. kísért, ő is vitt be Óvárra, fuldokolva, ködön át láttam mindent, az rtg-t, a légzésfunkciót mérő gépet kezelő dominát. Utóbbinál kint várva rám A. azt hitte összevesztünk, mert csak a nő kiabálását hallotta, de mondtam, hogy nem, nagyon kedves volt, csak éppen üvöltve kommandírozott, hogyan fújjam-szívjam a pipát, és mindenáron valami csúcsot akart elérni, mutogatott egy monitoron egy xy koordinátát. Aztán beszívatott velem egy nagyobb adag inhalációs spray-t, kiterelt, hogy megismételhessük az egészet, közben érkeztek fiatal pasik kontrollra, azokkal is így üvöltött, hatott a szer, kezdtem röhörészni A.-val, aki a hullaszagra panaszkodott.

Majd ide-oda küldözgetve belebotlottunk egy furcsa pápaszemes lénybe, aki tétován ide-oda cipelt egy alumíniumlétrát, a tekintete pedig teljesen zavaros és ijesztő volt, mikor ránkemelte. Úgy igazán akkor ijedtünk meg, mikor hallottuk, hogy doktornőzik. 

-Bízzunk benne, hogy ez egy autista zseni, kiváló kutatós, tudós és gyógyító!-mondtam A.-nak

-Az előbb majdnem rámjött a röhögőgörcs, mikor egy csávó bejött, áhítatosan megkérdezte, hogy 'A Doktornő" itt van-e már, és kedvem lett volna válaszolni, hogyha a nyakában egy kettes alumíniumlétrával az épületben ide-oda kóborló, motyogó lényt keres, akkor igen.-Nem mertem ekkor ránézni, mert éreztem, hogy határán vagyunk a kirobbanó idétlenkedésnek a megkönnyebbüléstől.

Szerencsére mivel az egészségügyünk csodálatos, én pedig optimista vagyok, nekem lett igazam, a létrás kérdései és diagnózisai bent a rendelőben már célzottak voltak, elmondta, hogy az értékeim alapján aszthmám van, majd felírt egy csudaszép, rikító rózsaszínű befújót, és megmutatta magán egy másikkal, hogyan kell használni.

Eddig ketten ortályoztak velem, hogy a bagózástól lett, (a létrás és a domina nem voltak köztük) nem tudom. Lehet, mert egyik rizikófaktora, de azért csak rizikófaktor, mert nem egyértelmű. Mindenesetre a második "bezzeg én megmondtam" okoskodóra már rábasztam a telefont.

'where do I go?'

vicces kép

Ezzel kapcsolatban eszembe jutott, hogy akkor voltam végzős a Pázmányon, ami gyászba borult. Az egyik hisztérika még hangosan fel is zokogott egy szemináriumon hazafias fájdalmában (azóta már rég' "libcsikomcsi" kereskedelmi tv-adóknál riporterkedik jelenik meg olykor a képernyőn menyétarca, és nagy átéléssel tudósítja, hogy Böszmekilitin özv. Galacsinszki Tiborné vályogháza a sok esőzésnek köszönhetően megrogyott, satöbbi-satöbbi.), még a tanár is elérzékenyült, és bátorított mindenkit, hogy majd legközelebb "mi győzünk". Bennem sem öröm, sem gyász nem volt a jövőt illetően, csak "halvány lila dunszt."

sebzett

Gondolom ahogy öregszem, meg idevonulván a világ periférikus keringésébe, árvának érezve magam, betegen érzékenykedem. Holott én neveltem úgy anyámat, hogy neki azt nem szabad észrevennie, ha nekem bajom van, ha mégis, akkor annak orvoslásához én jobban értek. Anyámra ebből a szempontból mindig úgy tekintettem, mint egy tudatlan kislányra, akit kímélni kell. Humora sajnos nincs, a kéztördelős rettegését pedig irtózva kerültem. Továbbá én szoktattam lassanként rá arra is, hogy ne hívjon, ne zaklasson, fogadja el, hogy felnőttem. Most ehetem amit főztem. Pedig úgy hiányzott, hogy hívjon, bennem is a soha meg nem értett gyerekek hibbanása lakik: tudatalatt azt remélem, hogy egyszer kitör belőle az az "Anyu" akire várok. 

Ma hazafelé hajtva Birkán* az orvostól (elkezdtem éjjel fulladni, farpinán döfetett gyógyszerrel, holnap meg hétfőn még mehetek újabbakért) korholtam magam. Sokkal elesettebb állapotokban magam láttam el magam, senki nem volt körülöttem, mert én akartam így. Mit várok most meg már egy öregedő asszonytól, akinek magának is ezer  testi nyűge van, munkaalkoholizmusa pedig már klinikai esetté fajult? Igaz, klinikai eset apám mellett nem csoda, ha nincs maradása otthon, lót-fut, nem is tudom mit kívánjak neki, hogy essen össze és vigyék kórházba? Onnan nem engednék futkorászni, és a vén tehetetlentől is nyugta lenne. Szóval kedves önmagam, anyuci-kejj-nekem téma lezárva. Másoké meg már nem is él, ritka, ahol még mindkét szülő létezik. Jó ideje nem is merem régről felbukkant barátoktól megkérdezni, hogy "és a szüleid hogy vannak?"

* az Ignis neve

hétköznapok

Minden mindegy alapon ittam egy kávét, amitől fejfájásom és szédülésem elmúlt, de testem lángra lobbant. Belülről hevít, forral valami, én meg mint egy eszement, nyitott ablakoknál kapkodva tettem rendet legalább az asztalon és mosogatóban. Lezuhanyoztam, felfőtt fejemnek jól is esett a hidegvíz (más választásom nem is maradt, miután elhasználtam a bojlerből a vizet) és még be is púdereztem  arcom. Rettenetesen szomjas vagyok, az itteni nagyon jó ízű csapvizet nyakalom. Ezekből a jelekből feltételezem, hogy javulok. Sünüs vendégségben. Talán át tudok érte menni lassan.

Attilát szabadságra küldték holnaptól, hogy itthon dolgozzon. Az eddigi számlákat nem fizették ki, de az árut követelik. Mi meg azt számolgatjuk, hogyan vegyünk benzint a beszállításhoz. Remélem legalább jövő hét elején már én fogok szállítani, mert szeretek vezetni és emberek közé mehetek, meg a "városba". Azt hiszik ott, hogy családi vállalkozásunk van, és én hivatalos alkalmazott vagyok. Bár ilyen jól menne! Megkíséreltem eloszlatni ezeket a tévhiteket, hitték is meg nem is.

ütős vírus

Már régen voltam olyan beteg, hogy felkelni se tudjak. Zsibbadt mindenem, ha feltápászkodtam szédültem, fátyolos ködben tántorogtam, rázott a hideg vagy éppen fel akart gyulladni a testem. Ma nagyon komisz voltam Sünnel, nem tudtam ilyen állapotban foglalkozni vele. Éppencsak megetettem, belöktem neki DVD-n "Dóját", de nem sértődött meg, a szemét geci anyjához odafeküdt délután és együtt aludtunk. Most úgy érzem, hogy már jobban vagyok, talán el sem megyek orvoshoz. Ugyanazok a tüneteim mint Sünnek: hirtelen magas láz, kiterülés, félhulla állapot, aztán gyors gyógyulás.

előzőhöz

Máskor is leírom a kívánságaimat, mert teljesültek. Nem sokkal később felült, kakaót kért, most pedig már elbarmolta a gépemet, újra kellett indítani, sírva Dórát követel, éljen!

tehetetlenség

A százezres hülyék menetét nehezen, de ki lehet zárni a tudatból, de az éppen magas lázzal fekvő Sünüsét nem. Felidegesítettem magam Rita betegségén, az is eszembe jutott, hogy ajándékba kaptam, el is veszíthetem, de nem, erre gondolni sem akarok. Ez a rothadt tehetetlenség, hogy itt ülök, várom, hogy hasson a kúp (mindent kihány) keljen fel, jöjjön ide mindent lepakolni az asztalomról, "Dóját" és "kakajót"követelni!

botcsinálta tanárkodásom vége

Ajánló

Al panaszolta, hogy a magyartanára elküldte azzal, hogy semmit nem értett meg a felvilágosodásból, készüljön, menjen újra. 

-Miből kérdezett, a magyarból? 

-.....?

-Magyar vagy nemzetközi anyagot kérdezett? 

-Jaa, magyart-tekergette a haját-Láttad a VV Veronika hajdíszét? 

-Nem, nem nézem. Kiből, miből vizsgáztatott? 

-Valami cé betűs volt...izé... 

-(Ki lehetett cébetűs felvilágosodáskori, hussant át az agyamon)-Nem Voltaire-től a Candide-ot? 

-De, azt! 

-Hiszen ő francia volt! 

-Olvastad..? 

-(+20 Hgmm-el emelkedett a vérnyomásom) Jó, gyorsan összefoglalom neked nagyon vázlatosan a lényeget!  

Már Leibniz nevénél elvesztette a fonalat, a hajában matatott ismét, és ajakbiggyesztve biztosan ismét VV Veronika hajdíszére gondolt. (A vérnyomásom +50 Hgmm-el emelkedhetett ismét.) Ennyi, teljesen felesleges egymást kínoznunk. Az iskolája nagyon elnéző vele, tudják, hogy érettségi nélkül teljesen elveszett lenne, meg fogja kapni majd. Aztán elvégez egy tanfolyamot, és mivel nagyon jól magol, tényleg fel fogják venni x helyre amit kinézett magának, (kapcsolat van), ellavírozgat ott, még a főnököm is lehet egyszer, ki tudja? Ellavírozgat majd máshol is teljesen boldogan, semmi haszna nincs felesleges és érthetetlen magyarázataimból, bármilyen velősen és egyszerűen próbáltam átadni azokat. Manapság nem kell mindez. Taposni kell tudni, kurválkodni, hazudni, lopni, csalni.
-
Kiegészítés: utoljára rendszeresen a tavalyi év végén foglalkoztam vele. Azóta eltelt egy nyár és egy iskolai félév, sok egy tini agyában ahhoz, hogy mindent elfelejtsen. Pláne kisbaba mellett.

netes nyelvtanulás

A barbis játékon végre felvett ismerősnek egy német kislány. Egy gond van vele: 10 éves. Azért gyakorolhatom vele a németet, bár a velekorú angolszász és magyar átlag helyesírásán megdöbbenve félő, hogy eleve meg sem értem majd,  vagy rosszul rögződik be, amit meg igen. A hawaii-i kamaszlánnyal azóta is csetelgetek, ő az egyetlen amerikai, aki szóba áll velem. Gyanakodni kezdtem, hogy lakókocsis pária lehet, és mivel úgyis hülye külföldi vagyok, kis magyarázkodás után, hogy nem rasszizmusból vagy udvariatlanságból, de hagy  érdeklődjem bennszülött-e? Floridai fehér, puff neki. Már egyre kevésbé értem, mert nekibátorodott, olyanokat ír, hogy kaykay, ezt még megfejtettem visszakérdezve, hogy ez az okey-okey? Legközelebb már meg sem lepődtem, mikor csak annyit pötyögött: kk. Megkíséreltem elmagyarázni neki, hogy én klasszikus brit angolt tanultam, amit valószínűleg élő ember a BBC-n kívül nem beszél, nézze el iskolás angolságomat és kérdéseimet. Meg tudjuk egymást nevettetni, ez ritka.

Egyébként nem szeretnék engedni a szlengnek addig, még nem beszélek tökéletesen egy nyelvet. Magyarul sem szabadna. Nyilván felveszem azért a tempót, nem ragaszkodom teljesen megkövesedett óságos szavakhoz, pláne cseten. Egy nyelvben talán a szleng és a diáknyelv változik a leggyorsabban, 15-20 év alatt szinte teljesen kicserélődhetnek az aktuális "menő" kifejezések. Az országokról, tájegységekről nem is beszélve.

*

Másfél napja nem ettem, nem vagyok éhes. Nem csinálok belőle problémát, ki kell használni, hogy megbolondult az agyam végre jó irányba. (Nyugi, anorexiás nem leszek, annyira nem tud megbolondulni.)

dagadék harca

Visszanézegettem a régi fényképeimet (sajnos digitálisan csak 2005-ig vannak meg) és rádöbbentem, hogy én 2005-2006 táján bizony voltam olyan dagadt, mint szülés után, na akkor el is hagyott Pé. Felhívtam röhögve és elnézést kértem, hogy egyáltalán rám bírt nézni, nem zavart, hogy hülyének néz. Aztán segített először Nyuszikazoli táplálkozástanilag, majd Ágika, aki azt mondta, hogy le kell szarni minden extrém táplálkozási elméletet és gyakorlatot, átállítani az agyat a fogyásra, aztán lódulni előre és sportolni. Hatékony edző volt, sokat köszönhetek neki. Most szörnyen le vagyok punnyadva, ezer éve nem bicajoztam, odakint zimankó van, itthoni tornázásra a hely szűk, hajcsár nélkül pedig úgyis haszontalan, mert lusta vagyok. Áhh, éppen kezdett emberi formám lenni, de ez a karácsony nagyon betett, még azt nyögöm.

morfond

Rájöttem közben, hogy nem is az olcsó bizsuimat, cuccaimat irigylik. Van bennem valami, amit még nem tudtak elvenni tőlem, ami akkoris megvan, ha krumpliszsákba bújok. A hangom, avagy a hallgatásom. A fellépésem, tekintetem. Talán csak annyiban különbözöm az átlagtól, hogy nem tartozom sehova. A sokdiplomás, buzgó társadalmi életet élő entellektüeleknek hülye és csóró vagyok, az egyszerű népnek meg túl úrias-féle. 

Lassan 37 éve nem tudok beilleszkedni egyik nyájba sem, nem is szándékom, mellesleg mindkét  oldalon többnyire kiválóan alkalmazkodom. Többnyire, mert nem mindig sikerül, így leszek az egyik oldal szemében jól-rosszul kiművelt tahó, a másik csapat szemében pedig karót nyelt savanyú picsa. Egyszerűsítettem a rétegeket illetően, mint mindig.

Ingleichen és a zene

Már nem énekel annyit, próbál beszélni, pár napja elkezdődött a "mi az?" korszaka, és sokat fejlődött a szókincse is, de az átlag gyerekétől messze el van maradva. Ugyanakkor már méhen belül kiváló hallása volt, bármilyen harmonikus és tiszta dallamú zenétől megnyugodott (legtöbbször a klasszikusoktól) még a diszharmonikus, zenének nevezett szeméttől olyan nyugtalanul rugdalt, hogy azt hittem kiszakad a hasamból. Nem sznob, kedveli a könnyedebb műfajokat is, csak legyen szép hangja a néninek. Továbbá elég hallania egyszer egy dalt és rögtön megjegyzi a dallamát, dúdolja vissza. Nagyon jó hallása és ehhez kapcsolt memóriája van. (Majd meglátjuk szeretne-e zenét tanulni, a lehetőséget megadjuk természetesen, én is 4 évesen magamtól választottam a hegedülést, majd döntöttem el 8 évesen, hogy abba is hagyom.)

A bácsik énekét kevésbé szereti, bár az apja mutogatott neki ...ööö.... nem tudom milyen hard? metált és úgy rázta rá a fejét, testét, mint a nála 15-20 évvel idősebbek. Ebből leszűrtem, hogy akik ilyen koncertek előtt vonaglanak, azok szellemileg egy másfél-két éves gyerek szintjén állnak. (Jól van na, seggrészegen én is csináltam ilyet jópárszor kamaszkoromban, a legtöbb ifjú ember szeret regrediálni és primitív ősemberként  a tűz körül ugrálni a hordával valamiféle tamtamra. Néha a már nem olyan ifjú emberek is, olykor kell az.)

Ingleichen és a mesék

Észrevettem hónapokkal ezelőtt, hogyha olvasok, akkor Rita dühös lesz, mert anya könyvet néz, anya addig sem Jitával foglalkozik, és mérges lett a könyvekre, marcangolta őket. Jó pár klasszikusomat megtépkedte, mire elzártam előle azokat. Akkora ellenszenvvel viseltetett a kép nélküli, számára haszontalan és anyát lefoglaló nyomtatványok iránt, hogy mesét sem tudtam neki olvasni, fejből rögtönzök ma is. (Átszoktam az éjjeli olvasásra, és folyamatosan magyarázom neki, hogy a könyvek értékek, nem szabad rájuk haragudni, azóta békén hagyja azokat.)

Emlékszem, hogy  a Piroska és a farkassal kezdtem, de nem értette a farkast, nekem sem tetszett a "gonosz állat leselkedik az erdőben" toposz, aztán mire odaértem, hogy a nagymamát bekapta, Rita már nyüszített, üvöltött, azonosítva a karaktert a "mamákkal"*, Piroskát hagytam. A legtöbb mese horror! Tegnap Hófehérkét költöttem át, az erdész bácsinak nem megölnie, csak elkergetnie kellett az erdőbe, de a mérgezett almákat nem tudtam kihagyni. Ingleichen ennél a résznél felpattant élénken "alma, alma" kiabálva, és vigyorogva mutogatott a hűtő irányába, amin még kint csüngenek az alma rajzaim.  Unalmasabbra kellett váltanom, Hófehérke természetesen nem halt meg, jött a szőke királyfi fehér lovon (ez nem tetszett neki, legközelebb barna királyfi jön barna lóval) a gonosz mostohát száműzték (nem megölték), még ma is élnek és jóban maradtak a törpékkel, akik nem is törpék, hanem inkább manók, az kedvesebb. A varázstükör mondókája, mert rigmusos, nagyon tetszik neki. 

*Mivel a "mama" név foglalt, mert az anyósomé, a "nagymama" pedig anyámnak nem tetszett, egy ideig Pampam volt, aztán én kezdtem Lujzi mamázni, mára ebből anyám keresztneve, a Lujzi maradt. Pontosabban Jlujzi, múltkor Ingleichen elkezdett összepakolni a táskájába, érdeklődtünk, hogy utazik-e, hova, mire kijelentette, hogy Jlujzihoz, majd begyömöszölt egy üveg ásványvizet is.

az én cuccaimra irigykedni?!

Ejj, csak kiírom magamból azt, hogy nagyon utálom ha valaki sajnál és utolsó csórónak tart, de igaza van. Vállat vonok, én is szoktam irigykedni a gazdagabbakra, de csak magamban és nem fröcsögve. Azt viszont még napokkal később sem tudom megemészteni, hogy engem irigyeljenek azért, mert ha lehetőségem adódik rá, akkor igyekszem adni magamra? Leszaggatnák tekintetükkel rólam a leárazott bizsukat, farmert, gagyi csizmát? Mert nekem is foszlott ganékban kellene járnom, ahogy más "rendes asszonynak", mutatva ezzel is, hogy csakis a családnak és a munkának élek? (Már röhögök miközben ezt pötyögöm be, de tényleg egyre több ilyennel találkozom, és nem hiszem, hogy pusztán vidéki jelenség.)

Szóval megkaptam, hogy "ez is új lánc? Már a múltkor is egy új volt rajtad!" Hát még ha tudnák, hogy mennyi van még! Sálak is, pulcsik, Attilának is, Ritáról nem is beszélve. Rendkívül dühít, hogy rám, az én semmimre irigykednek olyanok, akik ugyanúgy megtehetnék vagy még inkább, hogy hasonlóképpen, minimálisan adjanak magukra! Talán ezért szerelmes még belém a férjem és van nemi életünk is, nem jár félre, de pornó magazinokkal, viagrával, szesszel sem kell felgerjesztenie magát együttléteink előtt, mik nem félévente, évente történnek meg.

reggelről elmaradt dohogás

Egy kiló fonnyadt paprika 1070 Ft-ba kerül a CBA-ban. Ez még pedig csak a kezdet, még most fognak leltározni, átárazni. Lestem a boltban hülyén, majd a semmire elbasztam egy tízezrest.

Most már mindenképpen rossz. Az elmebeteg autokratának le kell(ene) mondania azonnal, csak közben úgy felkavarta a szart bel,- és külföldön egyaránt, hogy a helyzet reménytelen. Arról persze fogalmam sincs, hogy kinek kellene követnie, mert nem látok olyan pártot, embert, akire szavaznék.

szilveszteri buli után

A gond ott kezdődött, hogy vettem alkoholt, és már délután magamban (még alkohol nélkül) itt bőgtem több okból, az elvesztettek és újra megtaláltak miatt örömömben, bánatomban. Mivel nem iszunk, ezért pillanatok alatt berúgtunk, este nyolcra már nagyon részegek voltunk, de akkor már mindegy volt, ittunk tovább, klasszikus. Aztán Attilában is felszakadt a merev "nekem nem hiányzik senki" remeteség, eszébe jutott, hogy van egy srác (is), egyik helyi családi vállalkozás (étterem + kocsma) fiú tagja, akivel négy éve egy nő miatt vesztek össze, és ezt tisztázni kell, ő megy ha jövök, ha nem. Süncűrt átvittük a nagymamához, aki jól ismeri a fiát, már előtte felajánlotta, hogy vigyáz rá, ha elmennénk. Mi persze tiltakoztunk, hogy dehogy megyünk, a legszörnyűbbek a szilveszteri bulik, a kötelező ivás, dermesztő hidegben hazabandukolás, brr. Erre pont ezt csináltuk. 

Sok emberrel fecsegtem, egy nevére emlékszem. A korcsmáros család szimpatikus, az anyuka és a nagynéni régi családi, örmény származású barátokra* emlékeztet, élesen, okosan villanó zöld szemeikkel, rövidre nyírt sötét hajukkal, sasorrukkal, keskeny arcukkal. (*Tulajdonképpen még a nagyapám barátai voltak, aki 1898-ban született, szóval ezek az nyolcvan-kilencven éves örökifjú lányok és fiúk közül a legtöbben átvándoroltak már más világokba.) Az apa valamiért mufurc volt, én illedelmesen bemutatkoztam, Attila többször beszélgetett vele, aztán végül elsimították az elsimítanivalót vele is, a végén meg lettünk hívva gyakrabban, máskorra is. A fiú sokkal hamarabb felengedett, gyakorlatilag azonnal, és ölelkeztek nagy meghatottságukban. (Cinikusan mondtam a villogó szemű anyukájának és nagynénjének, hogy íme a nagy macsók, és nevettünk, khm.) Sokaknak megígértük  még, hogy ezután kicsit sűrűbben kimozdulunk, legalább évente egyszer biztosan.

Hazafelé tántorogva Attila már nem volt eszénél és berángatott egy lepukkant szocreál helyre, ami tele volt ronda mutánsokkal, én voltam még az egyetlen dugható nő, A. a pultra fekve elaludt, addig udvariasan, de határozottan hadakoztam a kanos mutánsokkal. Továbbá elkapott egy pultoscsaj, akit szesztől lebutult agyam nem tudott hova tenni, lassan fogtam fel, hogy a bölcsiben szoktunk találkozni. A többi pultos megdobált szalagokkal a bölcsis-gyerekes kolléganő megtáncoltatott, kértem, hogy a forgást hagyjuk, mert nagyon ingatag minden. Úristen mennyire lehettem részeg, hogy szalagokkal a nyakamban táncoltam?! Azt már le sem merem írni, hogy milyen zenére. Ejj, néha kell ilyen!

"mentek valahova?" 2011. szilveszter

Nem. Értelmes dolgokról beszélgetős vendégségbe mennék, de a legközelebbi Emőéknél van Bp.-n. Legfeljebb elmegyünk még idei áron cigit venni, aztán királyunk úgyis leszoktat, de ezért soha nem leszek neki hálás. Ugyanis már nem hiszek abban, hogy egy mértékkel dohányzó előbb meghal, mellesleg leszarom ha "előbb", mondjuk ötvenes éveimben halok meg. Apai nagyanyám zsírral főzött, olykor dohányzott is, 98 évig élt, anyai nagyapám sokáig méregerős kapadohányt szívott, ivott, kövér volt, aztán most már a 90. évében jár, tudata, emlékei élesebbek a lassan 69 éves apáménál (aki soha nem ivott, dohányzott, vagy volt kövér.) Úgysem tudom kinek a génjeit örököltem, ehh.  Szemezgetek a lilaáfonyás pezsgővel, ami nem pezsgő, mert azt nem szeretem, A. sem. Sőt, most éppen kedvem van inni (erre a kiadós ebédre kell is) ritka alkalom ez, annyira, hogy sosem fogom vissza magam.

*
Ha már ott van az a pálinka, ittam is egy keveset baracklével. Hiányoznak a barátaim, most már örökké fognak, de ha egy városban laknánk mind, akkoris mindenki élné a maga életét, ez ilyen.

*

Fogadalmakat sosem teszek szilveszterkor, az olyan nevetséges és erőltetett. Különbenis, én miről mondhatnék még le, kérem...? A hétköznapokon (évi 360 nap kb.) nem eszünk, nem iszunk, nem járunk sehova, nem utazunk, ruhát hébe-hóba veszünk....Ezen most röhögök! :) Jó állást találni, na az más, de az augusztus óta aktuális.

malachusi ("floydosan" is)

(Nyúlnak, az égi vadászmezőkre)

Fél háromra készültem el az ebéddel, mindenki egyszerre hívott, elprecsogtam az időt, aztán kiderült, hogy a sütő nem működik, így improvizáltam. A tepsibe bekészített karajokat kétfelé választottam, az egyik adag maradt simán gazdagon fűszerezett, a másikat pedig jól megszórtam még aszalt szilvával is, majd floydosan - akit Nyúl is imádott- nyakon öntöttem jóféle ágyaspálinkával. Jó lett, szerintem neki is ízlene, bár az én főzőtudományom nem közelíti meg az övét, a gyorsaságról, rutinról nem is beszélve. Nyúl ugyanis mesterszakács volt a szememben. Keserédesen nevettem magamban, a jobbára neten tartott kapcsolatunk egyik átka, hogy nem olyan régen Janiczky  (egy időben jártak, erről ennyit) írt valami vicceset, és az első reakcióm az volt, hogy említsem Nyúlnak. Nem kiröhögni Janicot, hanem jól ismerve őt, vele nevetni. Sokat gondolok Gyöngyire, de nem szeretnék erről ide írni, a mai kivételes. Pláne utálná, ha éppen szilveszterkor szomorkodnék, így gondolatban nevetős arcát látom,  éleselméjű, olykor csípős humorát hallgatom.... 

mormolgató őrültek

Nagyon tetszett Mollynak az a megjegyzése, hogy a bloggerek mormolgatnak ide magukban, mint a bolondok hangosan az utcán. Roppant találó! Mormogok én is, még sokkol, hogy apám ennyire lepusztult szellemileg  és testileg is. Csoszog, motyog, egyre inkább a maga világában él, szinte semmire nem emlékszik az elmúlt 30-40 évből, de a fiatalkorára igen. Jajj, így kezdődik a demencia. Néha reflexből a régi önmaga, akkor nevelő célzattal ránk is ripakodott (Attilára is, mert ő is családtag és "gyerek"-khm, most lesz 38), amúgy igazán nyájas volt. Anyám húsz éve nem tud zongorázni megromlott látása, és gyulladt ízületei miatt, ottlétünk utolsó napján mégis lelkesen egy nehezebb Schumann darabot klimpírozott, és szégyellem magam, de annyira zavarta a fülemet a sok elütés, hamis hang, hogy felmenekültem, bekapcsoltam a gépét és megkíséreltem végignézni egy anime utolsó két 10 perces részét. Mire apám feltotyogott, hogy "E.-ka, te most japánul tanulsz...? Mi ez egyáltalán? Bla-bla-bla."-le kellett állítanom a filmet, mert nem tudtam figyelni. Vendégség ide vagy oda, 20 perce sem vonulhat el az ember lánya?

26-án az egyik nagybátyáméknál voltunk, sűrű köd volt, visszafelé ránkesteledett, motyogott, hogy "Jé, nem is tudom, hogy hol van a ködlámpa kapcsolója, na mindegy. Kitűnőek a látási viszonyok-gurult le egy keskeny, vaksötét meredek hegyi úton -Jajj, hol is kell most a mi utcánkba felkanyarodni?" Attilával remegve szálltunk ki, majd közöltük vele csízelve, hogy másnap ugyanúgy vonattal megyünk vissza, igazán nem gond, sokkal olcsóbb is. "Jajj és hogy viszitek el a sok csomagot, ugyanmár, én ezt felajánlottam!-mérgesebben- Nekem rosszabb bevinni titeket a Keletiig, hogy aztán ne kapjatok helyet! Kiváló az út, nincs fagy. E.-kám ez most nem a ti kényelmetekről szól!" Autópálya belső sávjában motyogva "Most én mehetek itt 140-el...?" - "Mehetsz, hogyne mehetnél!"- szóltam két erős nyugtatóval magamban, ami csak annyira tompított le, hogy ne üvöltsek. 

Még számtalan efféle volt, a legjobban talán a feneketlen gyűlölködés, mindenki szapulása dühített, ami kedves időtöltésük amióta az eszemet tudom, de mostanra teljesen elvakulttá váltak, valamint az önsajnálkozás, hogy ők mindig szegények, mert nem tudnak úgy nyomulni, ügyeskedni, mint mások. Igaz azok rossz emberek, és akkor újabb szapuláshullám következik ikszipszilonékra. (Szerencsére nem szegények.) Jajj. Attila azzal vigasztal, hogy majd megszokom ezt az elhülyülős állapotot. Ezt nem lehet, anyámat is féltem, ez a finoman rezgő őrült pára már őt is régen megfertőzte, továbbá hogy elviselje, homokba dugja a fejét.

-

Nem tudom eldönteni, hogy apám csak szimplán elmebeteg még, vagy már agylágyulása van, avagy olyan elmebeteg, akinek már agylágyulása is van. Több már bennem a sajnálat, már nincs is kedvem ideírni a leghülyébb megjegyzéseit. Fel kell szívnom magam egy kis humorral, csak úgy tudom feldolgozni...

végre itthon

Szép volt, jó volt, elég is volt. Még idézgetjük az emlékeket, kúráljuk az ételmérgezéseinket. 25-én bemenekültünk Budapestre, sikerült Attilának az "én csodás városom" legrutymákabb, kihalt, szürke arcát megmutatnom, de mivel eleve ilyesmire számított, nem borzadt el. Bár egyszer megjegyezte döbbenten, hogy "Nézd ott verekednek a nyílt utcán!" Hja, mondom, itt sok a csöves a Moszkva tér környékén. Később kíváncsi voltam, hogy a Bach BAH-csomópont (még ez a neve?*) feletti hegyek, amiket én elképzelnék magunknak, hogy ott vidéki családom jól érezné magát, milyen reakciót vált ki belőle? Nem szóltam semmit, magától fedezte fel, majd eltöprengett, hogy meg tudná-e szokni ezt a nyüzsgést? (Nem volt nyüzsgés, teljesen kihaltak voltak az utcák, kedves lány átült másik helyre a hatoson, hogy együtt lehessünk, taxis megállt(!), hogy átkelhessünk az egyik utcán.) 

Magam viszont jobban elborzadtam, úgy tűnik bizonyos dolgok három év alatt is rettenetesen lepusztultak, jelenleg hacsak nem nyerek a lottón, dehogy költözöm Tarlósgrádba! Na és ez karácsonyi szórakozóhely nyitvatartás? Pontosabban zárvatartás?! Már éppen feladtam volna, mikor az egyik régi helyemet még ellenőriztem, ott volt élet. Igaz az olyan hely, ahova már csak erős alkoholos befolyásoltság után, hajnali háromkor vetődik el az ember társasággal, mikor még folytatni akarja a világmegváltó beszélgetéseit. Fapados alterkocsma. Itt volt egy pillanatra szösszenetnyi időkiesésem. A faasztalnál ülve olyan érzésem támadt, mintha az elmúlt három év csak egy mozgalmas, színes, jó álom lett volna, és most kábulatból ébrednék, ami nem jobb és nem rosszabb az eddig valóságnak véltnél. Harmincháromévnyi reflex. Nem sokat időztünk ott, visszatértünk anyámékhoz, mert megijedtünk, hogy elszokva az alkoholtól teljesen beverünk, és az utolsó vonattal kibumlizva okádva mászunk fel a hegyre.

*javítás: szégyen, gyalázat, tényleg sosem ez volt a neve, erre Ice figyelmeztetett, köszönet érte itt is!  "Sosem volt Bach, bár szerették volna 2000-ben átnevezni"

töprengős (milyen magyarként gondolkozni...? nem mélymagyar)

Jó pár hete morfondírozom ezen, amióta egy évek óta külföldön élő blogjában olvastam, hogy már nem emlékszik erre. Milyen magyarként gondolkozni...? Én sem tudom. A kérdés nyilvánvalóan szociológiai, azon belül van két fő vetülete, az anyagi és a kulturális. Ezeknek még számtalan rétege létezik, melyeket nem célom kifejteni itt, mert akkor könyvet kellene írnom. Általánosságban másképpen gondolkozik egy jól kereső budai szingli értelmiségi, mint egy pesti szingli értelmiségi fiú vagy lány (az sem mindegy), mint egy vidéki, kizsigerelt, rosszul fizetett nagycsaládos fizikai munkás. 

Mi a közös?  Az, hogy én is kivártam a karácsonyi leárazást és inkább tipródtam a tömegben? Szerintem ez nem magyar sajátosság. Az evészet? Talán, de ez inkább keleti. A vendéglátás módja? No, az már érdekesebb. Előszöris kezdődik azzal, hogy a keletiek mindenhol levetik a cipőjüket mielőtt belépnének valahova, pláne egy házba, még a nyugatiak nem. Mi a kettő között állunk. Magam mindig megkérdezem, hogy "levegyem a cipőmet?" Ha azt felelik "Ne", akkor tudom, hogy erősködni kell, rákérdezek ismét "Biztosan ne?", majd ha már erre is helyeselnek, akkor a továbbiakban nem folytatom a komédiát, betrappolok. (Nyilván sáros, havas időben nem, akkor leveszem.) Aztán a kínálás. A vendégnek, főleg ha nő, hárítani illik, a vendéglátónak pedig erőltetnie. Folytatódik ez azzal, hogy a nőnek csak csipegetnie illik, és a vendéglátónak pedig továbbra is erőltetnie, igaz mindketten tudják, hogy a nő vét az illem ellen, ha zabálni kezd. A teát, kávét sem kérheti öt cukorral, akkorsem, ha szíve szerint úgy kívánná. Azt tudom, hogy Ausztriában és Németországban ha megkínálnak, és azt mondom "köszönöm, nem", akkor ennyi, nem lesz következő kör.  

Az alkohol. Nem vezetsz? Vacsorára hívtak? Elveszett ember vagy, absztinens barátom! Kötelezően megpróbálnak beléd diktálni legalább egy kis kupicával! Nagyon-nagyon kevés magyar van, aki már túllépett ezen, nem akar tömni és itatni. Általában véve az étel még mindig szimbolikus, ebben keletiek vagyunk, vigyázzatok, minél szegényebb és hagyományosabb (avagy elmaradottabb szemléletű) családhoz látogattok, sértésnek veszik ha valamit nem fogadtok el, pláne ha férfiak vagytok!

Autóvezetés. Nagyobb városokban ismeretlen, hogy lelassítsanak a zebrán és átengedjenek. Ebben még annyira pesti maradtam, hogy mindig csodálkozom mikor megállnak, és bizony vagyok annyira bunkó, hogy vezetés közben (törvény ide vagy oda) nem mindig adom meg az elsőbbséget a járdán várakozónak, egyszerűen erősebb bennem ez a bunkó reflex. 

Biciklizés. Vidéken van kultúrája, de egészen más okokból, mint például Budapesten, ahol a biciklis utak hiányoznak, a biciklizés mind a biciklis, mind az autós szempontjából nemritkán életveszélyes. Itt kényszerből járnak a rozsdás olcsó vackokon, lassan, nem gondolkodva azon, hogy szeretik-e vagy sem. Legtöbbször nem szeretik. Engem mindig megbámulnak, ha gyorsan tekerek, és az ócska mtb-mra valaki egyszer megjegyezte, hogy milyen tökjó! He...? Legalább nem lopják el, ledöntöm akárhova a többi közé, ottmarad. Pesten mindig a lakásba hurcoltam fel, ami nem volt könnyű művelet, de okulva abból, hogy számtalan ismerősömét lelakatolva lopták el a lépcsőházból, tárolóból, inkább cipekedtem. Biciklizés szempontjából egészen biztosan keletiek vagyunk. Ismétlem, a falusi csak kényszerből jár vele, a városi meg utálja. Általánosítok most is. 

Sorbanállás nincs, tülekedés van. Sorszámosztó helyeken is óvatosnak kell lenni, mert még ott is hajbakapnak a népek, hogy "dejahuszonötöst mé' hívták előbb, mikor nálam a huszonegyes van, he?!", hiába van kiírva, hogy "nem érkezési sorrendben szólítjuk ügyfeleinket." 

Tömegközlekedés: katasztrofális, indiai képeket nézve olykor ahhoz hasonlatos. Ehhez annyira hozzá vannak szokva a magyarok, hogy külföldön is tülekednének, olyankor nem szólalok meg, mert szégyenkezem miattuk. ("All in one" utazásra sosem fizettem be, de barátaim mesélték, hogy a svédasztalnál ők is így tettek, és inkább más nyelven kommunikáltak.) Ugyanakkor bennem is ugyanúgy reflex ha étterembe megyek, hogy csak annyi üdítőt rendeljek, amennyit megiszom, de akkoris megiszom, ha nem vagyok már szomjas, "mert kifizettem." Utálom a pazarlást, ez talán erényünk is. Ugyanakkor a rongyrázás, a kifelé élés, a többet mutatás szintén jellemző nemzetünkre. Hány olyan van, aki utolsó disznóólban hál, de neki akkoris kell a 10-20 millás autó, nagyon márkás ruha és ékszer!

Már így is túl hosszú lett ez a poszt, ezért zárom. Összességében úgy vélem, hogy közepesen vendégszeretőek, barátkozóak vagyunk és csak a szánk nagy, kezes kis barikák vagyunk, óvatosak, ezért egyre butusabbak is. (Ma volt ugye egy kis lázongás, mire a király tömlöcbe vetette az okvetetlenkedőket, odasiető riválisával egyetemben, aki megdicsőült az Úr születése előtti napon, fordítva ugyanez lenne. A nép otthon öklét rázza vagy hujjong, de beérik ennyivel, nem kergetnek el senkit, komolyabb demonstráció sem készül. Aki tud, szökik innen, aztán vagy bírja máshol, vagy nem.)

"Jézuska"

Minap havazott, és Rita reggelre ezt meglátván felkiáltott, hogy "Anya itt a Jézuska!". Okos, édes cukorfalat, nem zavarták össze a Santa Claus-os reklámok. Mindanozáltal mivel mi vallástalanok vagyunk, nem azért vagyok rá büszke, hogy nem kárhozik majd el a pokolban, hanem mert kimondott egy értelmes mondatot, továbbá felfogta, hogy karácsonykor a Jézuska születését (is) ünnepeljük. Pontosabban, mi maradunk a szeretet ünnepénél, de Ritát nem keverjük meg. Nóra barátnőm mondta, hogy a barátja, aki szintén zsidó, szeretne karácsonyfát, mert mindig állít, de ő azért gyújt hanukka gyertyákat is. (Igaz Nóra a majdnem újszülött macskáin is elvégezte a névadási szertartást, bár a rabbi Emő volt, aki nő, ráadásul katolikus.) Tulajdonképpen pogányként nekem kellene faáldozatot bemutatnom, de nem teszem, mindig sajnáltam a lemészárolt fenyőket, pláne, hogy még fizessek is értük! Van műfenyőm. Jövőre pedig földlabdásat veszünk, vagy arra is gondoltam, hogy úgyis szeretnénk ültetni újat, feldíszítjük a kintit, igaz ha hideg van, az kissé kellemetlen. Majd alakul. Idén anyáméknál meg lesz természetesen, énekkel, csillagszóróval, mindennel.

A "Jézuska" végül mindenkinek hozott ajándékot, Attila el is vonult a saját játékaival a műhelyébe, ott zümmög, berreg velük. Eliza pedig egy időre kiélte ruhavásárlási szenvedélyét, végre van mindhármunknak tisztességes öltözete. (Közben egy baki történt, naná, elmentem kisebb farmert is venni, lekaptam egyet, akkor már a faszom tele volt az idegbeteg tömeggel, nem ellenőriztem a tényleges méretet, próbálni szinte sosem szoktam, itthon láttam, hogy nagyot vettem. Visszamentem, sorbaálltam sokáig, addigra elfogyott a készlet, nyakamon maradt a nagy, de mivel szűk szabású, csak a dereka problémás, az meg övvel megoldott, hű mindez milyen érdekes volt.)

hurrá, utazunk

Tegnap megvettem a vonatjegyeket, most már ha féllábon is, de elmegyünk! Ezt sem gondoltam volna, hogy hiányozni fog a nagycsaládi karácsony, és biztos lesznek kényelmetlenségek, meg A. haza akar szökni előbb, talán én is, de most még utazási lázban égek.

rajzfilmekből nyelvtanulás

Szerintem az a hit, hogy a japán nyelv roppant nehéz volna, angolszászoktól terjedhetett el, akiknek egy sztenderd germán, esetleg latinon kívüli nyelvtani rendszer átláthatatlan.  Az utóbbi egy-két hétben rákattantam a művészi animékre és már egészen jól tudom az alapakifejezéseket. (Igen, német rajzfilmet kellene néznem, de nem találok.) Amennyire kivettem, ez nem olyan mint a kínai, ahol olyan fontos szerepe volna az intonációnak, legalábbis ha nem teljesen botfülű valaki, akkor nem. Írni, olvasni lehet borzasztóan nehéz ezen a nyelven! Mindig is szerettem a japán nyelvet, jó volna egyszer ezt is elsajátítani legalább alapfokon.

Rita új kedvence pedig Dóra, a felfedező, ez egy mai mese, ami kicsiknek készült. Imádja, már teljesen függő. Egyetlen hibája van Dórának, angolul is tanítaná a gyerekeket és minap döbbenten láttam, hogy felszólítja a gyerekeket "Dója":-Mondjátok, hogy "szeretlek", angolul! Ájlávjú! Ki tudjátok mondani?" Rita pedig kimondta szépen. Valóban mennyivel egyszerűbb azt mondani, hogy ájlávjú, mint azt, hogy szeretlek, azzal a fránya r-el és persze ragozva. Jó lenne ha magyarul tanulna meg, és csak aztán angolul. Amúgy rengeteget fejlődött az elmúlt hetekben, de keveset ahhoz, hogy ne zavarja meg más nyelv. Én marha meg vettem neki egy Dóra babát is karácsonyra, Attilával nem bírtuk ki, és odaadtuk neki előbb, azóta a Sün mellett mindenhova vinni kell "Dóját" is. Bár, fene tudja mi jó és mi nem, milyen betokosodott vagyok... Legfeljebb belekeveredik kicsit ideiglenesen a nyelvtanulásba, később meg éppen jól jöhet. (Mesélni kezdettől próbálok neki, de sajnos nem köti le. Ettől sem esem már kétségbe, én sem ilyen kiskoromban szerettem a meséket, olvasni pedig csak 7, de inkább 8 évesen kezdtem magamtól, a magam örömére.) 

anyukás-apukás posztokat olvasva

Tényleg mennyire elképesztő, hogy milyen különbözőek vagyunk! Amióta az eszemet tudom, sosem kedveltem különösebben a gyerekeket, igaz nem is ismertem közelebbről egyet sem, mégis mindig akartam. Még 18 évesen is azt képzeltem, hogy 2000-ben, mikor 25 éves leszek (mágikus évjáratnak tűnt) szülöm majd meg az elsőt. Sokszor álmodtam azzal, hogy szültem, terhességeim olyan könnyűek voltak, hogy rögtön ott kezdődött az álom, hogy megvan a baba. Legnagyobb ijdelmem mindig az volt, hogyan kell gondozni?  

Harmincon túl  még az is megfordult a fejemben, hogy megkérem egy bizalmas barátomat, hogy csináljon fel, neki nem kell vállalnia semmilyen kötelezettséget, papírozhatunk is róla, én szeretnék szülni magamnak. Miért ne? Pár nő vállalja ezt, minden tiszteletem az övék, én Attila segítsége nélkül még egy gyerek mellett is megbolondultam volna. A bizalmas barátról nem is beszélve, aki vagy eltűnne az életemből, vagy kényszeresen megjelenne, mert az ő ivadéka is, a gyerek meg lenne zavarodva, hogy most neki van is apja, meg nincs is. 

Nos most, hogy 2 éves hétördög Rita születése óta minden áldott nap 18.00 óra felé közeledve megbolondul, felpörög, rosszalkodik, visong, pár órán keresztül idegronccsá téve ezzel, akkor arra gondolok, hogyha mindezt tudtam volna előre, akkor még ma is Pesten élnék a macskáimmal! Node ez vicc volt, mint Paula Hufnágel Pistije, nem lenne teljes az életem, életünk nélküle. Mindazonáltal Attilával együtt ahhoz öregnek és fáradtnak, de legfőképpen önzőnek érezzük magunkat egy másikhoz is, így, bár mindkettőnknek vannak testvérei, egy gyerekesek maradunk. (Jól van na, aztán ha majd írok egy posztot, hogy khm, megint lesz babánk, akkor lehet nevetni, ahogyan utólag nevetek a 2000-res, "25 évesen szülök" projektemen.)

dagadék boldogsága

Anyám elismerte, hogy fogytam. Ez a legékesebb bizonyíték, mert egyrészt freudista alapon tudatalatt féltékeny rám, a fiatalabb nőstényre. Másrészt szüleim, és szélesebb rokonságom folyton fumigálnak, mert nálunk ez hagyomány, hogy úriembereknek karcsúaknak kell lenniük, és árgus szemekkel figyel mindenki mindenkit, hogy nem hízott-e, nem eresztette-e el magát, nem engedett-e a falánkság és a plebejusi dínom-dánom vonzásainak? Mennyire gyűlöltem ezt a nyilvános megaláztatást régebben, még akkoris, ha nem egyedüli elszenvedője voltam! Ma már csak nevetek rajtuk, szerencsétlen, kifelé élő sznobok. Mellesleg ahogy öregszenek, a hormonok apadásának, a lassuló anyagcserének szervezeteik egyre kevésbé állnak ellen. A hajdani karcsú hölgyek és urak hatvanas éveiket taposva, (némelyik lassan a hetvenest) pocakokat, kappanhájakat, széles valagakat, löttyedt karokat növesztett magára, ugyanakkor aszódó öregasszonyos, vénemberes lábakkal. Hahh! 

Én viszont még szép vagyok és fiatal, önmagam hiúsága miatt érdekel, hogy legalább még 45 éves koromig csinos maradjak. Szülés után 46-os nadrágokat vettem*, ezekből fogytam vissza a régi 44-es-ekbe, és most már azok is lötyögnek, tekeregnek a lábaim körül. Tegnap vadászatra indultam 42-esek után. Azért még messze vagyok a régi 36-38-tól, de ha már csak 40-es kell, az is mennyei lesz, óigen. Kövér, nagycsontú ujjaimra simán felcsusszantak a normális női kezekre tervezett bizsu gyűrűk, jegygyűrűmet is lassan le kell vetnem, nehogy elhagyjam ameddig be nem szűkkítetem, de ezzel még várok.

Receptem egyszerű: nyomor és neurózis. Reggeli, ebéd: kávé, cigi, víz, multivitamin tabletta. Korai vacsora: híg moslék, amire előfizetünk. Gyümölcs, zöldség este Sünéből, ha már jóllakott és "anya" szájába tömi kedvesen.

*Utólag már le merem írni.

nőgyagyász

-Vetkőzzön le! -terelt be a fapados sztk kabinba a mogorva asszisztens. Nem gondolni a hpv vírusokra, gombákra, ááááhhh, mantráztam, miközben tettem le a rühös padra a táskámat, kabátomat és engedelmesen zoknira, bugyira vetkőztem, bakancsomba visszabújva. Előtotyogtam így, pulcsimat húzogatva, mire az orvos közölte édesdeden, hogy visszaöltözhetek, nem lesz vizsgálat. -Jajjj dehogyisz rákosz!-mosolyka-Tökéletesz lett a citológiája, de mivel találtak gyulladt szejteket, felírok egy kúpot, jó? -Még egy homi, sebaj, együttérzőbbek gondoltam.- Ész akkor három hónap múlva kontroooll. Az ijedőszebb páciencszek persze már két hónap múlva visszajönnek-cinkoskodott-de bőven elég lessz a három hónap isz!- csííííz. Én is csízeltem, fenéket megyek, évi egy rákszűrés elég. 

Paradoxon, hogy nincs pénz egészségügyi ellátásra, a szakorvosnak mégis beteget kell produkálnia és nem is akármilyen kategóriában. Nyáron említette egy nővér, hogy ebben a régióban (sem) járnak rendesen a nők méhnyak rákszűrésre, tavaly ajándékos akciót kellett szervezni, hogy elmenjenek. Döbbenet, mikor annyian halnak meg efféle nyavalyákban, annyi kampány van, az sztk még ingyenes....

Ritánál még mindig Mikulás van, tegnap is hozta a csizmáját és közölte, hogy "téjjapó!". Én csak műveltségből nevezem Mikulásnak a Mikulást, nem vallási okokból. Ezen elkezdtem röhögni, miféle műveltség? A keresztény? Én nem vagyok keresztény, nem mindegy, hogy Télapó vagy Mikulás? Sokakat ismerek, akik akkurátusan irtóznak a "Télapótól" mert az orosz, sőt a szovjet rezsim által ránktukmált komenista csinálmány, de ami a legfőbb, hogy idegen, nemzetietlen. Ugyanezek az emberek lelkesen megtartják a Valentin-napot, a Halloween-t, lassan már Szent Patrik-napját is. Össze vannak zavarodva a népek, az egész ország tele van ízléstelen, ablakon bemászó Santa Clausokkal, jóllehet nálunk a Jézuska hozza az ajándékokat. Szeretnék látni ablakon bemászó Jézust! Jó-jó, nem akarom megbántani hívő olvasóimat, az öreg Szent Miklósból bolondot csinálni más, mint a Megváltóból. Azért biztosan van ilyen a piacon, minden van. 

az "ijesztő levél" a nőgyógyászatról/ munkát, kenyeret

Méhnyaki rákszűrés után csak akkor küldenek levelet, ha gond van. Még sosem kaptam ilyet ezidáig. Egy percnyi aggodalom sincsen bennem, hogy rákos volnék, nyilván valami apró méhszájseb amit beecsetelnek, kapok kúpokat, legrosszabb esetben ambulánsan kiégetik. Avagy az orvos bosszúja, aki utólag szintén rájött, hogy "cédulás beteg" vagyok? Bahh!

Annyira fáj a világ és annyi gondunk, nyűgünk van benne, hogy n e m  é r d e k e l. Ki kellett lépnem egy biztos állásból, ahol mostanra már lejárt volna a próbaidőm, megkaptam volna a pluszpénzt "hűségemért cserébe", emelték volna a fizetésemet azonnal, járna még idén a caffeteria, amit elvonnak jövőre. Attila is belátta, hogy egyedül nem képes fenntartani a családot, ő volt az, aki elrendelte, hogy három műszakban ne dolgozzam, mert nem terhelhetjük az anyját agyon a gyerekkel, most meg akár oda is visszaküldene. Hason csúszva be is megyek, de nem szeretnék a korábbi részlegre menni, visszatérni ugyanoda sosem szabad. 

Nem haragszom Attilára, én is úgy éreztem akkor, hogy ez elviselhetetlen állapot, hogy ne lássam a gyerekem, össze-vissza éljek. Mindezt meg kellett érni, közben össze kellett vesznem az anyósommal, csak a gyereknek élni, majd kibékülni azzal, ráébredni, hogy Rita önállóan dönt abban, hogy kit szeret kit nem, nyáron már magától mászik majd át. Most is odaát van, már az udvaron üvöltött a "mama" után. Én is imádtam az enyémet, anyámnak is nyelnie kellett, hogy játéktelefonon az ő anyját hívom üvöltve mikor dühös voltam rá, és sokszor voltam az. Anyu volt a sár, a hideg realitás, mami pedig a végtelen tündérmese, naná.

Szóval a munka. A kórházba azonnal felvennének, havi 85 ezer nettóért, ami euróban (amit talán már meg is szüntettek közben, nem olvastam híreket) éppencsak kifejezhető összeg. 06.00-tól 18.00-ig és 18.00-tól 06.00-ig tartó 12 órás műszakokban. Havi egy szabad hétvége, ha minden jól alakul. Kötszer, gyógyszer, ágynemű alig, személyzet idegbeteg a páciensekkel együtt, egy nővérre 40 beteg jut, ha gáz van, akkor 70. Rémálom, ami kényszerből valósággá válhat.

A nyáron otthagyott hely....A HR-es helyében nem venném fel magam. Égre-földre esküdöztem, hogy a kisgyerekem nem zavarja meg a munkámat, majd ugyanennek az ellenkezőjét hangoztatva léptem ki, amit igyekezett megakadályozni. Aztán meg a kérés, hogy ne ebbe az üzembe, hanem egy másikba ha lehetne, ójajj. El van baszva ez az út, de ha a kórházas elevenné válható rémálomra gondolok, akkor hason csúszom, cipőt csókolgatok. Kurvaélet.

én, a cédulás beteg

Legutóbb nőgyógyászhoz mentem éppen azzal a panasszal, hogy nekem bizony a netes tesztek alapján (ki is nyomtattam őket neki, az excelben vezetett ciklusommal együtt) ösztrogén túltengésem van. Mohón kérdezte, hogy hirzutizmust (fokozott szőrnövekedés) tapasztaltam-e? Az orvos nem olvashatta Axel Munthétól A San Michele regényét, én is elfelejtettem már, hogy pontosan úgy viselkedtem, ahogyan Munthe egyik professzora, Charcot nevezte az ilyet: "cédulás beteg", aki orvosi könyvekből gyűjti a szimptómákat, és papírra irkálja fel azokat lelkesen az orvosnak. Így tehát kaptam vérvételre beutalót hormonvizsgálatra, jövőre talán meg is lesz az eredmény. Remélem, hogy helyes volt öndiagnózisom, különben csak szimplán vagyok neurotikus. Fogamzásgátolni azonban kell, a legbiztosabb mégis a hormonális, így azért nem árt a teszt. (Ezzel le is zártam a további szaporodás ügyét, olyan nem lesz.)

hirzutizmus (fokozott szőrnövekedés)

Olyanom szerencsémre nincsen, de mint a legtöbb nő, én is a francba kívánom a szőrtelenítés rítusát. Gyantáztatni egyszer voltam ezer éve, begyulladt a bőröm, a bávatag tekintetű bocika kozmetikus kijelentette, hogy ő ilyet még nem látott, nem javasolja. Ezer éve epilálok tehát, és borotválkozom. A lábamon már régóta nem érzem a gyorsan forgó kis csipeszek gonosz szurkálását, a karjaimon kicsit kellemetlen, a hónaljamnál kibírom, nemiszervemnél csak a széléig, az úgynevezett bikinivonalig haladtam eddig, középtájt haladva még üvöltök és feladom. Azon csak a borotva segít.

Már számtalanszor elhatároztam, hogy megnövesztek magamon minden szőrt, és elmegyek ahhoz a fiatal kozmetikushoz, akivel tanácskoztam ezügyben, mert ezer év alatt rengeteget fejlődött a gyantázás, gyors, ő látja amit én nem, közölte, hogy magában már csak vigyorog mikor a nők közlik, hogy "nekik nem szőrös a fenekük, hogy lenne az?!" betapaszt a segglyukuk mellé is, és kirántja a bozontot. Érdeklődtem nem ciki-e neki a "hállivúdi", azaz a vulva teljes szőrzetének lerántása? Mosolygott, hogy a szégyenlős pácienseken rajta marad a bugyi, és azt hajtogatja félre. Én nem vagyok szégyellős olyan előtt, aki már ezer pináról, faszról, seggről nyúzta le a merőben felesleges bundákat, így nem kell bugyi. Igenám. Csakhogy valahányszor már megnőnének a szőreim, akkor amellett, hogy elokádom magam, és dugdosom A. elől, éppen szoknyát, rövidujjút vennék. Ma hajnalban epiláltam. Mindig szerettem volna madárcsontú, kicsi, déli típus lenni, de a jelenlegi állapotban is van jó, efféle alkatú barátnőim röhögnek, hogyha maguknak szőrtelenítenének, leégne az epilátoruk. Ráadásul bajszuk is van, nekem csak alig látható szőke pihéim.

* Amennyiben lenne pénzem lézeres, végleges szőreltávolításra, úgy azt a jelenlegi technika esetén nem tudnák rajtam alkalmazni, mert túl kevés szőrszálaimban a pigment. Ennek tudományos magyarázatához most lusta vagyok.

közjáték a téhómmal

Történt pedig az Úr 2011. évében december havának hetedikéjén, hogy szolgáltatónk, a téhóm, kikapcsolta netünket. Felkészültem a többnapos-hetes netnélküliségre, sóhajtva, hogy nem is baj, nem is baj....és összeszedtem régen olvasott könyveket. Este rendesen lefeküdtem 22.00 órakor, minek eredménye gyerekkorom óta kísérő ideges hajnali felébredés volt, mit csak olvasás orvosol. Ez kitérő. 

Tehát ellenőriztük a számláinkat, hogy mi basztuk-e el, vagy a téhóm, és arra jutottunk, hogy ők. Telefonálni kezdtünk az ügyfélszolgálatos mancikáknak, hol negédesen, hol kiabálva, hol komolyan, kompromisszumokat keresve. Az egyik mancika bírósággal fenyegette A.-t, hogy ők márpedig küldtek postán felszólító levelet, biztos letagadjuk, továbbá beígért 4000 Ft visszakapcsolási díjat. A probléma az volt, hogy szkenneljük be a bizonylatokat és küldjük el. De min, ha nincs net?! Akkor faxoljunk. Nincs fax. Akkor menjünk be a legközelebbi ügyfélszolgálatra. Az 20 km-re van, anyátok. Akkor várjunk a következő számláig. Oké, posta, 844 Ft/oldal, faxoltatás. Mancikák hívása, ígéret, hogy mihelyst beérkeznek a faxok, akkor a kollégák ellenőrzik és "majd" visszakapcsolják. A. itt már megelégelte, átolvasta a teljes üzletszabályzatot, sikerült elkapnia egy férfimanci kollégát, és a változatosság kedvéért, a saját jogszabályaikra hivatkozva leordította a fejét, hogy ő perli be őket, azonnal klikkeljen rá a bekapcsoló gombra. Természetesen, hogyne, sőt a visszakapcsolási díjat is elengedi, hogyne. S pár percen belűl lőn netünk ismét. Jó az agilis férfi a háznál.

Azt végül nem tudtuk meg, hogy Rita is azok csoportjában volt-e a bölcsiben, akik félelmükben üvöltve sírtak a furcsa bácsitól, aki a Mikulást hivatott játszani. Mindenesetre az ajándékainak nagyon örült, de akármennyire is vigyáztunk, zugig ette magát édességekkel. Egyébként ebben az a fura, hogy nem édesszájú, az egyik nagy kedvence a nyers paprika. Bizonyára a tömeghipnózis.

Mikulás

Megpróbáltam elmagyarázni Vadsünnek, hogy ma éjjel hoz neki ajándékot a Mikulás bácsi. Képeket is mutogattam róla, rekedt hangon énekeltem neki a bölcsi által bennem újra felelevenített "hull a pelyhes fehér hót", de szerintem nem fogja elhinni. Én sem hittem soha sem a Mikulásban, sem a Jézuskában. Azért boldog voltam, játék volt, szertartás körítette, Rita is élvezni fogja.

öszezavarodva

17.35' Már nem törlöm ki a baromságot kedves magányomról, össze vagyok zavarodva. Fogalmam sincs, hogy hiányoznak-e az emberek vagy sem. Baromi fáradt vagyok. Időpontkérés után, már jó korán elmentem a pszichiáteremhez, de annyi igazi, mindenféle organikus és/vagy pszichés idegbetegségben szenvedő, nyálát folyató, lebénult, rángatózó tolószékes beteg várt rá, hogy meggondoltam magam. Az orvos nem tud felírni nekem jól fizető munkahelyet, nyugodt politikai helyzetet, beszélgetni pedig nincs ideje. A magánrendelésén igen, de arra meg most nekem nincs pénzem, különben az sem segítene. 

21.00' Berúgtam koffeintől. Hogy el tudjam látni HTB feladataimat, megittam fél doboz Hellt. Tulivirágos jókedvem lett, szívem szerint csakis szexről idétlenkednék bárkivel. Nemcsak rám van ilyen hatása, nyáron, mikor rövid ideig autóipari vendégmunkás voltam,   a fiatal fiúk éjszakai műszakban direkt doppingolták magukat ezekkel, és nem bírtak a vérükkel. Őket kedveltem, a munkájukat mindig percízen elvégezték, de a kanos idétlenkedéseikkel feldobtak, és sosem léptek át egy bizonyos határt. Személyiségem gyenge pontja, hogy még ennyi idősen is átadnám magam efféle ösztöneimnek, melyeket gondosan ketrecben tartok. Attól félek, hogyha kiszabadulnak, akkor csömörig nem lesz megállásom, de nem éri meg, pont.